Néprajzi Értesítő, 2010, 79-144.

Az illusztrált sajtó hasábjain 1850 és 1870 között mintegy 600 hazai tárgyú népi életkép jelent meg.[1] Már az ábrázolások nagy száma is jelzi, hogy a téma különös érdeklődésnek örvendett a közönség körében. A kiadók egymással versengve igyekeztek változatos, és érdekes képi témákkal szolgálni, vetélkedésük eredményeképpen az ekkoriban piacon lévő mintegy tizenöt illusztrált folyóirat páratlanul gazdag leírását nyújtotta a hazai népéletnek. Érdeklődésük kiterjedt Magyarország valamennyi nevezetesebb tájegységére, népcsoportjára, azok szokásaira, mindennapjaira és ünnepeire.

Az elemzett életképek jellegzetes képviselői a néprajz korai korszakának, szerepük jelentős az etnográfia tudományának kialakulásában. Megjelenésük hátterét egy részről az irodalmi népiesség áramlata, más részről a tárgyilagos néprajzi leírások, ország- és népismertetések hagyománya alkotja. E kettős kötődés egyszersmind a pozitivista leírás és idealizáló eszményteremtés szándékában is tetten érhető. Noha a sajtóillusztráció népéletképei nem szaktudományos céllal készültek, mégis fontos szerepet játszottak a néprajzi gondolkodás kialakulásában. Az általuk közvetített ismeretek a korai néprajztudományba is beépültek, toposzaik a jelenkor közgondolkodásában is tetten érhetőek.

Az illusztrált sajtó a 19. századi tömegkultúra újszerű formája, amelynek jellegzetességei befolyásolták a képek tárgyválasztását, az illusztrációk technikáját, minőségét és jelentését. A sajtóillusztráció átmeneti műfaj a populáris kép és a művészi sokszorosított grafika között, s mint ilyen kiváló terepe az interdiszciplináris kutatásoknak.[2] A képi tömegkultúra meglehetősen sokszínű és szerteágazó körén belül a sajtókép a kalendáriumok, ponyvák, Bilderbogen-ek, populáris nyomatok és faliképek (Wandbilder) képi formáival áll rokonságban. A művészi grafika területéhez sorolja a műfajt a rajzolók személye, akik gyakorta párhuzamosan működtek a “grand art” és a tömegkultúra területén.[3] A sajtóillusztrációt érintő feldolgozások általában történeti forrásnak, vagy kvázi-tudományos illusztrációnak tekintik a közölt képanyagot, nem sok figyelmet fordítva a sajtó műfajából eredő jellegzetességekre. Ilyen sajátosságnak tekinthető a kép és annak magyarázatául megjelent szöveg egysége, az ábrázolások témaválasztásának igazodása az adott folyóirat arculatához, a kiadó üzletpolitikájához és a szerkesztő programjához, továbbá a sokszorosított kép technikájának és a kivitelezés szakaszainak idomulása a kiadói munkamegosztásához és a nyomda technikai feltételeihez. A továbbiakban arra keressük a választ, hogy a magyar nyelvű sajtóban 1850-1870 között megjelent népéletképeket milyen technikai és tartalmi sajátosságok jellemezték? Milyen helyet foglalt el a népéletkép a korszak tömegkultúrájában és a közgondolkodásában? Mennyiben fejezték ki és milyen eszközökkel formálták a népi zsánerképek a nemzet önképét?

Népéletkép és honismeret

“«Ösmerd meg magadat.» Ez volt a delfi-beli jósda homlokzatára írva. És valóban nincs egy-egy becsesb kincse az embernek az önismeretnél; csak ha a maga becsét érzi: akkor ítélhet meg, akkor méltányolhat másokat is kellőleg. – Az itt következő néhány lapnak semmi más feladata nincs mint ösmertetni a népet. Ösmertetni a népet, melynek testéből való test, véréből való vér vagyunk mindannyian; lerajzolni azon szokásokat, melyekkel a nép századok óta él, s melyek mintegy annyira vérévé váltak, hogy azok nélkül el sem tudna élni.” E szavakkal vezeti be Török Károly a magyar alföldi népszokásokat ismertető cikksorozatának záróközleményét 1870-ben.[4] A hazai folklorisztika egyik úttörőjeként számontartott szerző a Magyarország képekben című album számára írta e sorokat. A kötetet Nagy Miklós, a Vasárnapi Ujság szerkesztője állította össze. A gazdagon illusztrált album felsorakoztatja mindazokat a képi műfajokat, amelyek ekkoriban a népélettel foglalkoztak. Az alcím szerint “honismertető album”, az ország múltbéli és jelenkori állapotának széleskörű feltárására törekedett. Az etnográfiai jellegű leírások mellett megjelentek itt történettudományi, archeológiai és szépirodalmi közlemények is, amelyeket a “honismeret” ismeretterjesztő és hazafias-nevelő programja foglalta egységbe. A kötet szöveges és illusztrációs anyagának tagolódása a forrásként használt Vasárnapi Ujság, illetve a hozzá hasonló ismeretterjesztő képes magazinok szerkezetéhez igazodott. A honismereti közlemények az album tartalomjegyzékében a következő csoportosításban jelentek meg: nevezetesebb vár- és templomépületeket is bemutató “táj- és épületrajzok”, történeti-régészeti érdekességeket tárgyaló “régiség, történelem”, jelenkori és múltbéli jeles személyiségeket felvonultató “élet- és jellemrajzok”, végül a népélet epizódjaiból válogató “hazai életképek”. Ez utóbbi – a különállóan közölt képjegyzék tanúsága szerint – két ábrázolási típust foglalt magában: a népviseleteket és a „genreképeket”. Megjegyzendő, hogy a forrásként szolgáló Vasárnapi Ujságbana hazai népéletet bemutató cikkek kezdetben a külföldi tájismertetésekkel és utirajzokkal együttesen szerepeltek. A külföldi “nép- és országisme” és a “hazai tájleírás és népviselet” csak az 1850-es évek végétől vált külön az éves tartalom- és képjegyzékekben. Nem sokkal később már a képjegyzékek is megkülönböztették a “tájviseleteket” és “genreképeket”. Mindez azt jelzi, hogy a korszak szereplőinek pontos elképzelései voltak a nép életét bemutató műfajok eltérő sajátosságairól.  

            A néprajzi jellegű közlemények a honismeret tágabb fogalma alá rendelt “népismeret” tárgyai között kaptak helyet a kor többi populáris kiadványában is. Vahot Imre honismertető albuma, a Magyarország és Erdély képekben a következő témákat sorolta e tárgyhoz: „Magyarország és Erdély népeinek létszáma, életmódja, nemzeti sajátságai, társadalmi és családi életök jellemző szokásai, szertartásai, viseletei, szellemi müveltségök fokozatai, anyagi állásuk, stb.”[5] Az ismeretterjesztés, nevelés és szórakoztatás programjával fellépő képes magazinok kezdettől fogva szabadon vegyítették a különféle szempontú és hangnemű ábrázolásokat. A hazai népismeretet szerintük egyaránt szolgálta a leíró jellegű etnográfia vagy statisztika, akárcsak a fikciós szépirodalom körébe tartozó útleírás, elbeszélés vagy költemény. Közleményeikben párhuzamosan érvényesült a tudományos és ismeretterjesztő szándék. E kettős szempontrendszer a néprajztudomány korai, „romantikus” korszakának jellemzője (Kósa 2001). A különféle szempontok és hangnemek ötvözése különösképp az ismeretterjesztő képes magazinokban érvényesült, amelyek tárgyuk közérthető, sokoldalú és változatos bemutatására törekedtek, módszerüket a “megismerés” és “átélés” párhuzamos szándéka magyarázta.

E földrajzilag és etnikailag széleskörű áttekintés tárgya az a “nép” volt, amelynek körülírása ekkor immár fél évszázada viták középpontjában állt. A nép fogalmát egyaránt vonatkoztatták az etnikai értelemben vett nemzetiségre, társadalmi értelemben az alsóbb osztályokhoz tartozó köznépre, a nemesi rangúakra, a városi polgár szemszögéből a vidéken élőkre, de tágabb értelemben az ország teljes lakosságára is. (Korompay 1998; Fenyő 1990) A folyóiratok illusztrációiból kirajzolódó népfogalom ez utóbbihoz áll a legközelebb, hiszen lapjaikon egyaránt helyet kapott a városi és vidéki lakosság, s számos ábrázolás tárgyát alkották az ország nemzetiségei is. Szociológiailag képviselve van közöttük a vidéki középosztály (kisnemesség, értelmiségi), kézművesek, iparosok, és kereskedők, a legnagyobb teret azonban a vidéki parasztság (földművesek, pásztorok) bemutatásának szentelték. E nép-csoportok hangsúlyos jelenléte annál inkább feltűnő, mivel az életképeken nincs jelen a városi polgárság és főnemesség, az ő mindennapjaik egy nagyobb közéleti súllyal és dokumentatív szándékkal jellemezhető képtípusban, az aktuális eseményábrázolásokban kaptak helyet.

            Hazai népismertető cikkek már az 1830-1840-es évek folyóirataiban is helyet kaptak, némelyik lap illusztrációt is mellékelt ezekhez. E képek többsége ekkor még nem elbeszélő zsáner, hanem leíró jellegű viseletkép.[6] A magyar népélet ábrázolása ritkaság volt az 1840-ben bevezetett magyar képkiállításokon, a műegyleti tárlatok képei között is. 1848 előtt a Műegylet csak külföldi alkotók (köztük Danhauser, Ender, Waldmüller) nem magyar tárgyú népéletképeit sokszorosította részvényesei számára. A műfaj megítélését jelzi, hogy az 1846-1856 közötti évtizedben a Műegylet egyáltalán nem adott ki magyar népéleti tárgyú jutalomképet, Barabás Miklós, Canzi Ágost, Than Mór és Markó Károly ilyen tárgyú kompozícióit csak az ötvenes évek végétől sokszorosíttatta.  A műegyleti kiadványok között a népi zsáner hangsúlya jóval kisebb volt, mint a históriai ábrázolásoké (Aranyérmek 1995).[7] A nemzeti művészet pártolására 1866-ban életre hívott Képzőművészeti Társulat albumlapjai között már megtaláljuk a műfaj legjobb hazai mestereinek életképeit is (Cennerné 1991).[8]

A népéletkép növekvő népszerűségét jelzi az illusztrált honismereti albumok megszaporodása az ötvenes évektől. Vahot Imre úttörő kezdeményezése, az 1846-ban több füzetben kiadott Magyarföld és népei eredeti képekben után Kubinyi Ferenc és Vahot Imre szerkesztésében jelent meg a Magyarország és Erdély képekben 1853-ban négy kötetben. Az ismeretterjesztő köteteket rövidesen reprezentatív albumok sora követte, melyek már a magyar népélet külföldi megismertetését is szolgálták. A Bilder Album aus Ungarn 1852-ben Barabás tizennyolc rajzának acélmetszetű sorozatával jelent meg Lipcsében. Hét évvel később ugyanezeket az életképeket Vajda János kísérő szövegével Heckenast Gusztáv itthon is kiadta (Vayerné 1978).[9] 1855-ben látott napvilágot a korszak egyik legszínvonalasabb életképi albuma, a Vázlatok Magyarhon népéletéből. A vállalkozás kiadója, Geibel Ármin Báró Prónay Gábor szövege mellé Barabás Miklós, Sterio Károly és Weber Henrik 24 színezett kőrajzban sokszorosított népéletképét mellékelte (Prónay 1955). Ugyanebben az évben került közönség elé Molnár József Nemzeti Albuma, amely a festő nyolc népi zsánerét tartalmazta. Sterio Károly közreműködésével készültek az 1857-ben kiadott, gróf Andrássy Manó és Podmaniczky Frigyes által szerkesztett Hazai vadászatok és sport Magyarországon című 1857 album népéletképei. Ezekkel párhuzamosan külföldön is folyamatosan növekvő érdeklődés mutatkozott az osztrák-magyar császárság népeit bemutató viseltképi albumok iránt, Théodor Valério vagy Franz Kollarz albumai az etnikailag sokszínű birodalom bemutatkozására vállalkozott.[10] Az életkép a századderekán a legfelső szintű politikai reprezentációnak is méltó eszköze volt. Ferenc József és Erzsébet királyné házasságára 1854-ben reprezentatív viseletképi album készült.[11] 1857-ben a Magyarországra látogató császári pár előtt szintén a magyar népéletet bemutató albummal tisztelegtek a jászkunságiak.[12]

Népéletkép a sajtóban

A sajtó közösségteremtő és megtartó ereje révén az önálló nemzeti lét fenyegetettsége idején különösen fontos szerepet töltött be a kulturális közéletben: „A sajtó volt és van legnagyobb befolyással az egyesült közszellem, a nyilvánosság, az általános műveltség, s ezáltal a szellemi és anyagi jólét kifejlesztésére (…) Szavainkat, gondolatainkat, érzeményeinket, tetteinket, műveinket, szóval az élet minden nyilatkozatát a nyilvánosság messze terjedő piacára felvinni, itt cserébe adni, venni, általánossá tenni, terjeszteni, megörökíteni, a sötétséget, az előítéletek fellegét oszlatni, a bűnt és hibákat gyéríteni, leginkább a sajtó segélye által sikerült” – fogalmazta meg 1862-ben Vahot Imre.[13] A század két nagyhatású médiuma, a sajtó és a sokszorosított kép egymásra találása révén a képes újság az 1830-as években indult hódító útjára. A fametszetes filléres néplapok és az enciklopédikus aktuális képeslapok első hazai kísérletei után, ahogy Európa-szerte, úgy nálunk is a 19. század második fele hozta meg a képes sajtó reneszánszát. 1849 éles cezúrát jelentett a hazai sajtó történetében, a forradalom előtti időkből egyetlen irodalmi jellegű folyóirat vagy politikai hírlap sem élt tovább a világosi fegyverletétel után. Az 1850-es évektől az előfizetők száma és ezzel párhuzamosan a lapalapítási kedv is megnövekedett.[14] Ily módon az 1860-as évek elejére az újságkiadás már nyereséges, de legalábbis megtérülő befektetéssé vált.[15] Míg az ötvenes évek a kevésbé cenzúrázott folyóirat-irodalom virágzását hozta, Bach belügyminiszter 1859-es lemondását és az októberi diploma kibocsátását követően megtartott országgyűlési választások újra a napi politikai eseményeket állították a középpontba, ennek következtében a folyóiratok jelentősége a hírlapok javára csökkenni kezdett. A hatvanas évek elejét a kiadók közötti előfizetőkért vívott harc élesedése, a cenzúra enyhülése jellemezte, a provizórium kora már csak a hatalom elleni nyílt támadásokat torolta meg. A Kiegyezést követő években helyrebillent a mindennapi életben politika és kultúra egészséges aránya, és ezzel együtt a sajtó is elvesztette korábbi kitüntetett szerepét.

Az illusztrált kiadványok elszaporodása a kultúra demokratizálódásának jele, hiszen az illusztráció a tömegkultúrában mint a szöveg megértését segítő „pszichológiai könnyítés” jelenik meg (Habermas 1971). A kép – amely lényegénél fogva sűrít, kiemel, összevon, ezáltal hatásosan informál és agitál – publicisztikai ereje gyors és komplex információtovábbítási képességéből fakad. Az illusztráció az olvasni nem tudók nagy tömegeihez is eljuttatatja a szükséges üzeneteket, illetve megerősíti és kiegészíti az eddigi ismereteket, az írott szónál eredményesebben rögzíti a nemzetközösség jelenét és múltját.Az Ország Tükre beköszöntőjének szerzője így foglalja össze a sajtóillusztráció szerepét: “A képeslapok célját és hasznát fölösleges mutogatnom. Egy a hazának bármi téren szolgálatot tett férfiú arcképe; egy lelkesítő s elmélkedésre hívó jelenet az élet- és történelemből a jelen haladását tanúsító kitűnőbb építészeti művek, s a múltidők némán beszélő romjai; a műremekek másolatai, s a napi felfedezéseknek képekkel könnyebben megérthető ismertetései, stb. a honfi erényt, áldozatkészséget, ízlést, s a tudomány iránti fogékonyságot és tett ösztönt, hogy kiválóan fejlesztik és fokozzák, ki tagadná?”.[16] Az új típusú, polgári nyilvánosság nagy erejű eszközeként a sajtó komoly szerepet játszott a modern nemzettudat kialakításában, e „képzeletbeli közösség” csoportjairól kialakított kép megformálásában (Anderson 1999). A nemzeti önmeghatározás vizuális eszköztárában értelmezhetőek a sajtóban megjelent népéletképek is

A folyóiratok néppel foglalkozó ábrázolásainak zöme cselekményt nélkülöző statikus viseletképek formájában mutatja be a magyarországi etnikumokat. Az illusztrációk másik csoportja különféle foglalkozású és karaterű népi típusokat ábrázol, jósnőt, a drótos tótot, a handlét vagy a vízárúst. A harmadik csoport több alakos munkaábrázolás, illetve a pihenés és szórakozás változatait bemutató kép (ünnepek, vásárok). Végül az életképek negyedik típusa dramatizált, narratív, hangnemében szentimentális vagy anekdotisztikus, humoros eseményábrázolás. A sajtóban megjelenő életképek a hazai népéletre vonatkozó ismeretek bővítése mellett a megidézett példákon keresztül morális példaadásra is törekedtek. Lapjaink emellett tudatosan támogatni igyekeztek a formálódó magyar képzőművészetet és a közönség művészeti nevelését is. Mindezen jelenségek hozzájárultak ahhoz, hogy a formálódó nemzet-tudat képzetei között a paraszti világ képei is helyet kapjanak.   

Noha az 1850-es évek közepétől az illusztrált folyóiratok mind nagyobb számban közöltek népi életképeket, ezek ritkábban fordultak elő az irodalmi és női lapokban. A Családi Kör, a Nefelejts vagy a Pesti Hölgydivatlap csak a korszak végén küldött előfizetőinek népéletképet. A műfaj mindenekelőtt az enciklopédikus, ismeretterjesztő folyóiratokban (enciklopédikus, családi és néplapok) vált népszerűvé. A jelen tanulmány alapját jelentő több mint ötszáz népéletkép forrásai közül három néplap (Két Garasos Ujság, Képes-Ujság, Jó Barát) és kilenc ismeretterjesztő, családi lap (Vasárnapi Ujság, Családi Könyve, A Nagy Világ Képekben, Budapesti Viszhang, Napkelet, Képes Ujság, Ország Tükre, Hazánk és a Külföld, Magyarország és a Nagyvilág, Képes Világ). A közművelődési lapok inkább a polgárság igényeire voltak tekintettel, elsődleges céljuk a közjót szolgáló ismeretterjesztés és népnevelés (Miklóssy 1985). Érdeklődési körük egyaránt kiterjedt a közélet aktuális eseményeire, a természettudományok legújabb eredményeire, kuriózumokra és botrányokra, valamint a szépirodalomra és a művészetekre. A külföldi vonatkozású beszámolók mellett kezdettől fogva feladatuknak tekintették a hazai kultúra múltjának és jelenének ismertetését, az újabb tudományos és gazdasági eredmények bemutatását. Kiemelt figyelemmel fordultak a magyar história és népélet tárgyai felé is. A sokszínű tartalomhoz képanyaguk is igazodott, mely úgyszintén a műveltség terjesztésének szolgálatában állt. Míg a családi és enciklopédikus lapok a szélesebb értelemben vett középosztályt, a néplapok inkább az alsóbb társadalmi osztályokat célozták meg. Utóbbiak önmagukat „népszerű”, de nem „népies”, a nemzet egészéhez szóló orgánumként határozták meg. Életkortól, nemtől, felekezettől és társadalmi státusztól független demokratikus nyitottságuk összhangban volt az abszolutizmus éveiben kikristályosodott nemzeti egység programjával.

A közművelődési lapok között évtizedeken át meghatározó volt az 1854-ben, Jókai Mór, Gyulai Pál és Pákh Albert szerkesztésében megindított Vasárnapi Ujság, mely a 19. századi magyar sajtó egyik legsikeresebb vállalkozásaként valóságos nemzeti intézménynek számított. Programja szerint a lap kötelességének érezte „a polgári erények teljesítésére, a hazafiúi érzelem ápolására s a kölcsönös békesség, tisztelet és szeretet indulatára szintúgy hatni, valamint másrészről a tudomány és ismeretek utáni vágyat, életben maradásunk föltételét, a mívelődés ösztönét táplálni, s ahol nincs, minél nagyobb mértékben fölébreszteni, valódi szomjúsággá fokozni”.[17] Hivatását rövid idő alatt teljesítette, és sikere révén széles rétegek ízlését és világképét befolyásolta, „a polgári családból «önképzőkört» alakítva, megvetette mintegy a művelődés alapsejtjét”. (Miklóssy 1985: 450). A Vasárnapi Ujság indulásakor magát néplapként határozta meg, s ezt az irányultságát a lap fejlécén látható kép is kihangsúlyozta. “Legjobban tetszett nekünk a cím fametszete – írta Gyula Pál – egyfelől a gólyafészkes fedelű házban egy földmíves, amint pipázva, bor mellett hírlapot olvas, túlfelől a galambdúcos fedelűben pedig egy öreges táblabíró, amint kávé mellett hírlapot vesz kezébe. «Ez olyan mint Szentpétery, amaz meg mint Réthy a Szigligeti Csikósában» mondá Pákh”.[18] A Vasárnapi Ujság tehát kezdetben a vidéki kis- és középnemességet valamint a parasztságot célozta meg, ám a hazai lappiac differenciálódásával hamarosan világossá lett, hogy a lap olvasóközönségét inkább a szélesebb városi és vidéki középosztály, nemesség, iparosság, értelmiségi alkotja.[19] A nemzeti érdekegyesítés szempontja érvényre jutott a változatos tartalomban, a közérthető és színvonalas írásokban is. Szerzőgárdájának vezéregyénisége az a Jókai Mór volt, akinek regényei a romantikus népkép jellegzetes példáit nyújtották. A lapban megjelenő illusztrált népéletképekhez kép-ismertetések is kapcsolódtak, amelyek szerzői között ott találjuk a neves ponyvaszerzőként is ismert Medve Imrét, Réthi Lajost, a liberális irodalomkritikust,  Zilahy Károlyt, több szépirodalmi- és divatlap munkatársaként is működő Beniczky Irmát vagy P. Szatmáry Károlyt, a népszerű történeti regényírót.

Az első évek kísérletei után a Vasárnapi Ujság 1857-től közölt következetesen paraszti tárgyú ábrázolásokat. 1857-ben Népviseletek sorozatban tizenkét, majd 1859 és 1861 között Hazai népviseletek címen újabb kilenc viseletképet hozott, bemutatva többek között a palócok, rácok, sokácok, szászok, oláhok öltözeteit. A népi zsánerképek tekintetében a lap legnagyobb vállalkozása az 1861-ben megindított és 1866-ra már több mint félszáz képből álló Képek a magyar népéletből sorozat megindítása volt. Ilyen hosszú életű, változatos népéletképi ciklussal a korszak egyetlen hazai képes újságja sem dicsekedhetett. E sorozat rajzolóiként a lap a korszak legjobb zsánerfestőit foglalkoztatta: az első évben Sterio Károly, 1862-től Jankó János, Ujházy Ferenc és Lotz Károly is a Vasárnapi Ujság munkatársa volt. 1864-től a berlini származású Hermann Lüderset is megnyerték a folyóirat számára, 1865-től több metszet Greguss János kompozíciója nyomán készült. Az ötvennyolc népi életképet tartalmazó ciklus a hazai vidéki élet változatos áttekintését nyújtotta, felvonultatva annak legjellemzőbb típusait.[20] 1865-ben a folyóirat újabb úttörő vállalkozása a Fővárosi képek sorozata, amely a budapesti hétköznapok jellegzetes alakjait mutatta be Lüders, Marastoni Antal, Markó András és Ujházy Ferenc rajzai nyomán. 1867-től a lap rajzolóihoz csatlakozott Irinyi Sándor, majd a következő évben Munkácsy Mihály is, akinek Párizsban díjat nyert kompozícióját, a Siralomházat 1870-ben a Vasárnapi Ujság jutalomképként is népszerűsítette (189).  Miután Pákh Albert halálát követően 1867-ben Nagy Miklós vette át a Vasárnapi Ujság szerkesztését, a folyóirat illusztrációs anyaga még színvonalasabb és változatosabb lett. Egyfajta összefoglaló, korszakzáró kiadványnak tekinthető a Heckenast Gusztáv által 1870-ben kiadott, Nagy Miklós által szerkesztett Magyarország képekben című album, mely válogatást nyújtott a Vasárnapi Ujság legszínvonalasabb népéletképeiből is.

Szintúgy színvonalas írógárdával indult 1854-ben Greguss Ágost és Hunfalvy Pál szerkesztésében a Család Könyve című ismeretterjesztő, természettudományokat népszerűsítő családi folyóirat. (Miklóssy 1985: 453-455). A lap nívós illusztrációi, ekkoriban már ritkaságnak számító acélmetszetek, melyek közül kiemelkedik Barabás Miklós két életképe, A cigányanya (231) és a Koldusgyerekek (232). Szépirodalmi és közhasznú lapnak számított a Szilágy Virgil által 1852-ben alapított Budapesti Viszhang is, mely kezdetben Barabás Miklós portréit közölte. 1856-tól, amikor Vahot Imre és Vas Gereben csatlakoztak az újsághoz, az a fővárosi közönség olcsó képeslapjaként határozta meg magát. Ekkortól megszaporodtak illusztrációi között a népéletképek, melyek az első hónapokban szinte kizárólag karikatúrák voltak, de a későbbi számokban már viseletképek és pesti karakterek is feltűntek. A gyenge minőségű fametszetes zsánerciklust Szokoly Viktor Honi életképek címen fogta össze. Vahot Imre sokadik lap vállalkozásaként jelent meg a Napkelet (1857-1862), amely a reformkori irodalmi lapok és az új keletű enciklopédikus folyóiratok sajátosságait ötvözte. Vahot – ahogy korábban a Pesti Divatlapnál, majd honismereti albumai esetében is – nagy súlyt fektetett a színvonalas képanyagra. A Napkelet az első évben negyven litografált és fametszetes műmellékletet és százhuszonöt szöveg közé tördelt illusztrációt közölt, majd 1858-tól igényes kivitelű, magyar történeti tárgyú jutalomképekkel bővítette kínálatát. Népéletképeket főképp az első két évben közölt, rajzolói közt ott találjuk Barabás Miklós, Györgyi Griegl Alajos és Theodor Valerio nevét is. A népéletképekkel kapcsolatos rövid tárcák, kommentárok szerzői közt feltűnik a tárlatkritikusként is ismert Szokoly Viktor, és a korszak népies költészetének közkedvelt alakja, Lisznyay Kálmán. Vahot színház és képzőművészetek iránti együttes érdeklődésének jelenként a Napkelet több népszínműhöz kötődő színpadi szerep- és jelenetképet is közölt (238, 250, 251).

Illusztrációit tekintve igényes vállalkozásként indult a Werfer Károly kiadásában és Vas Gereben szerkesztésében megjelent Képes Ujság (1859-1860), ám állandó rajzoló gárda híján főképp kölcsönzésekből állította össze illusztrációit. A nemzeti konszenzus programjához kacsolódott a lap 1860-as újévi allegóriája, amelyen az általános megbékélést kezet fogó nemes, paraszt és pap alakja szimbolizálja. Ekkor közzé tett előfizetési felszólítása szerint a lap „tükre akar lenni a nemzeti életnek, azért a múlt és jelenből kikeresi azon példákat, melyek mindenkor őrei voltak fennmaradásunknak”.[21] E program keretében magyar történeti tárgyú műlapjai mellett népéleti tárgyú mellékleteket is kiadott. Első két népi zsánere Van der Venne, immár egy évtizede Magyarországon élő külföldi mester rajza nyomán készült igényes kőrajz, a Puszták fia (255) és a Pesti dinnyevásár (256) volt, ám ezt követő népéletképei már főképp csak albumok nyomán készült utánközlések.

A Vasárnapi Ujság  konkurenciáját kívánta megteremteni Balázs Sándor az Ország Tükre (1862-1865) című lapjával. Ez az, alcíme szerint „Budapesti képes közlöny” főként a városi közönséget célozta meg, s e “műveltebb osztályok számára” kínált „mulattatva oktató” közművelődési ismereteket.[22] Noha a külhoni eseményeket is figyelemmel kísérte, cikkeinek zöme nemzeti ügyekkel foglalkozott. A szerkesztő nagy gondot fordított a lap illusztrációira is. A képek zömmel kőrajzok voltak, s lapszámaihoz az első években rendszeresen igényes mellékleteket is csatolt. Nagy teret szentelt a „nép- és tájrajzoknak”, a nép életével foglalkozó írásokat pedig genre-képek tették szemléletessé. A lap a honismertetés és az ismeretterjesztés mellett az ország képének formálásában is szerepet kívánt játszani: „Mi hazánkat, Magyarországot akarjuk mi magunkkal és a külfölddel ismertetni” – írta a szerkesztő, Balázs Sándor.[23] Az Ország Tükre mellőzte a szokványos viseletképeket, életképei nagyrészt cselekményes, anekdotikus, fikciós népi zsánerek. A műfaj jelentősége idővel egyre nőtt az újságban, míg az első évben tizenkét műlap közül csak négy volt zsánerkép, 1863-tól már egyenlő arányban jelentek meg a történeti és a népéleti tárgyú ábrázolások.[24] A népi zsánerképek szinte kivétel nélkül eredeti, a lap megrendelésére készült munkák voltak, s ezek elkészítésére a kiadó a korszak legjobb hazai alkotóit nyerte meg. A legtöbbet foglalkoztatott rajzoló az első években Lotz Károly volt, mellette Sterio Károly, Marastoni József, Van der Venne, Markó Ferenc is dolgozott a folyóiratnak. Mikor 1865-ben Gyárfás Ferenc vette át a lap szerkesztését, leszerződtetette Barabás Miklóst, Szemlér Mihályt és Klimkovics Bélát is. Az illusztrációk dominanciáját jelzi, hogy a képek mellé szerkesztett szöveges kommentárok többnyire jelzésszerűek maradtak. A Balázs Sándor nevével fémjelzett első korszakban az Ország Tükre nyolc nagy méretű népéletképi műlapot adott ki, továbbá fontos vállalkozásai közé tartozott a János vitéz-hez készített Lotz illusztrációk sora. Az irodalmi adaptáció Gyárfás Ferencet is foglalkoztatta, aki 1865-ben Kitűnő költemények illustratioja címmel indított sorozatot, ahol Szemlér Mihály Lenau Három cigány című költeményéhez készült rajza is helyet kapott (305).

A hatvanas években mind több olyan néplap jelent meg, amely kifejezetten az alsóbb osztályokat, iparosságot és parasztságot célozta meg. Közülük talán a legnépszerűbb a Heckenast Gusztáv által 1864-ben alapított Képes-Ujság volt, mint alcíme mondja, „a magyar nép mulatva oktató barátja”. Népszerűségét mindenekelőtt Majer István közreműködése biztosította, akit a korszak olvasói “István bácsi” néven a legkedveltebb ponyva- és naptárszerzőjeként ismertek. A ponyvairodalom körében szerzett nevet Réthi Lajos is, aki 1867-től Jó Barát címen vitte tovább a lapot. A Képes-Ujság és utódja, mind tematikában, mind az írások stílusában és képeiben a naptárirodalom jól bevált mintáihoz igazodott. Különösebb rendszer nélkül összeválogatott népéletképei szinte kivétel nélkül a Vasárnapi Ujság illusztrációinak újraközlései voltak.

A Vasárnapi Ujság valódi versenytársai csak a hatvanas évek közepétől tűntek fel a sajtópiacon. A Hazánk és a Külföld tematikájában, szerkezetében az illusztrált közművelődési-enciklopédikus sajtó legjobb hazai és külföldi példáit követve nagy súlyt fektetett a hazai népismeret tárgykörére is (Buzinkay 1985: 226-227). Fejlécében az államegységet jelképező allegorikus nőalakot alföldi és ipari táj övezi, utalva a lap város és vidék érdekeit egyaránt szem előtt tartó programjára. Illusztrációinak színvonalát a szerkesztő, Szokoly Viktor személye garantálta, aki műkritikusként érdeklődéssel viseltetett a nemzeti művészet sorsa iránt. Vélhetően az ő befolyására indította meg a lap a Magyar Nemzeti Múzeum legszebb magyar festményeit bemutató sorozatát is. A képek között megjelent Barabás Miklós Vásárra induló oláh családjának fametszetes reprodukciója is (313). Képei zömmel a lap megrendelésére készült eredeti munkák voltak, a fametszetek nívós kivitelét Emich Gusztáv nyomdája biztosította. A népéletképekhez többek közt Orbán Balázs, Havasi Béla, Lukács Béla, Liptay Pál és Kászonyi Dániel fűztek magyarázatokat. Noha, a közönség igényeihez igazodva, a Hazánk és a Külföld is főként cselekményes népi zsánereképeket közölt, kommentárjaiban törekedett az objektív, helyenként szociális érzékenységet sem nélkülöző etnográfiai leírásokra. A szerzők némelyike felvilágosult polgári-liberális beállítottsága alapján elutasította a népszerű betyárromantikát, a babonaságot, írásaik olykor a realista szociográfia kritikai látásmódjához közelítettek (357, 371, 372). A folyóirat számos népéletképet közölt Lotz Károlytól, mellette Zombory Gusztáv, Hermann Lüders, Jankó János és Keleti Gusztáv is küldtek rajzokat a folyóiratnak. 1866-tól Munkácsy, ifjabb Markó Károly, Markó Ferenc és Greguss János művei is feltűntek az újságban, Gyulai László 1868-tól lépett a munkatársak közé. A különféle vidékek jellegzetes foglakozásait és életmódját bemutató zsánerek mellett – gyaníthatóan a Vasárnapi Ujság befolyására – a Hazánk és a Külföld 1867-ben Pesti életképek címen a főváros mindennapjainak jellegzetes típusait felvonultató képciklust indított.

A városi középosztályt célozta meg az Ország Tükre folytatásaként 1865-ben alapított, és szintén Balázs Sándor által szerkesztett Magyarország és a Nagyvilág (1865-1884) (Buzinkay 1985: 231-239). Mint “politikai, ismereterjesztő és szépirodalmi közlöny” teret engedett a honismereti témáknak is. A kiegyezés után mindinkább balra tolódó, ellenzéki lapban a népélet képeit „genreképek” és „rajzok a népéletből” címszó alatt adta közre, melyekkel a nemzeti öntudat ébrentartását kívánta szolgálni. Illusztrációira nagy gondot fordított, melyek részben reprezentatív kőrajzok, részben igényes fametszetek voltak. Vetélytársaihoz hasonlóan saját rajzológárdája kialakítására törekedett. A művészeti közízlés fejlesztésének szándékával a lap nagy számban reprodukálta az egyetemes festőművészet jeles alkotásait is. Balázs Sándor után rövid ideig Szokoly Viktor, Frankenburg Adolf, Vértesi Arnold és Vadnay Károly irányította a lapot. Az életképek mellé írott ismertetések szerzői között ott találjuk Komócsy József, Liptay Pál, Vas Gereben, Tóvölgyi Titusz, Ábrányi Kornél, Bánffy Endre, Németh Ignác, Lukács Béla és Lauka Gusztáv nevét is. A folyóirat első számainak egész oldalas, litografált népéletképeit Markó Ferenc tervezte, de már a következő évben megjelent a munkatársak között Jankó János, Theodor Valério, Greguss János és Munkácsy Mihály. Utóbbi a Magyarország és a Nagyvilág lapjain közölt számos életképe révén vált országosan ismertté. 1867-től mind több életképet rajzolt a folyóirat számára Szemlér Mihály és Gyulai László is, továbbá az illusztrátorok közé tartoztak olyan hazánkban működő külföldi mesterek is, mint Hermann Lüders, Klics Károly, Vinzenz Katzler vagy Franz Kollarz. Közreműködésük révén a Magyarország és a Nagyvilág több mint száz zsánerképe a hazai népélet ábrázolásának egyik leggazdagabb forrása.

A Vértesi Arnold által szerkesztett, 1866-ban indult Képes Világ a falusi értelmiségi és iparos rétegeket kívánta megszólítani, majd mindinkább a városi kispolgárság felé orientálódott (Buzinkay 1985: 240-242). Mellőzte a politikai híreket, célja inkább az ismeretterjesztés és szépirodalmi szórakoztatás volt. Noha ebben a tematikában a népismeret kiemelt szerepet kapott, kezdetben a külföldi, egzotikus témákkal szemben a magyar népélet háttérbe szorult. Hazai vonatkozású életkép legfeljebb a szöveg közti fametszetek közt akadt, és a színes mellékletek jó része is külföldi forrásból származott. A külföldről kölcsönzött illusztrációkat 1868-tól Szemlér Mihály, Greguss János és Munkácsy Mihály életképei váltották fel. Jelentős változást hozott az 1869-as év, amikor a kiadó Jankó János és Gyulai László eredeti rajzai után készült, színes, litografált népéletképi sorozatot indított el. A következő évben Petőfi, Czuczor Gergely és Vörösmarty Mihály és más magyar költők verseinek illusztrációi egészítették ki ezt a programot.

Nyomdák, kiadók, technika

Az illusztráció a lapkiadás üzleti vállakozásának része volt.[25] A folyóiratok arculatát a publikum nevelésének, szórakoztatásának programja és kiszolgálásának kényszere együttesen formálták.[26] A gazdag illusztrációk növelték a lap vonzerejét, a nyomda, rajzoló, metsző és a folyóirat nevét feltüntető műlap pedig a kivitelezők hatékony reklámja, az újság legmeggyőzőbb plakátja volt. A kép tárgyának és alkotójának kiválasztásában technikai és üzletpolitikai szempontok együttesen játszottak közre. Az ábrázolásnak illeszkednie kellett a lap „imázsába”, és alkalmazkodnia kellett a speciális olvasóréteg igényeihez. Az illusztrációk témájára a folyóirat szerkesztője tett javaslatot, technikájukat, mennyiségüket azonban a kiadó anyagi és technikai lehetőségei szabták meg. A mű kiválasztásakor figyelembe kellett venni a többi újság tervezett mellékleteit, a műegyleti és társulati albumlapok témáját, továbbá az 1853-ban életbe léptetett szerzői jogokat védő törvény rendelkezéseit.[27] A sokszorosítási jogok birtoklása a kiadó érdeke, a műlap kuriozitásának biztosítéka volt.[28]

A szerkesztő a folyóirat tartalmáért felelt, mellette a kiadó teremtette elő a vállalkozás anyagi fedezetét (és vállalta kockázatát), míg a nyomda a lap kivitelezésének technikai hátterét biztosította. E szerepek a gyakorlatban azonban nem különültek el világosan: a lapok szerkesztője és kiadója, más esetekben kiadója és nyomdája gyakorta egybeesett, a hatóságok vagy a cenzúra kijátszásának szándéka miatt személyük akár hetente is új tevékenységi körben jelent meg.[29] Az 1850-es évek második felétől a sajtóipar gyors fejlődésnek indult, 1867-ben Pesten már 15 könyvnyomdát, mind több kőnyomdát és könyvkereskedőt tartottak számon.[30] Az 1850-1860-as évek nyomdai és kiadói megbízásainak jórészét két cég, Emich Gusztáv valamint Landerer és Heckenast vállalkozása uralta. A nagynevű nyomdász famíliából származó Landerer Lajos és a könyvkereskedő Heckenast Gusztáv társulásából létrejött vállalat legsikeresebb illusztrált lapkiadványai közé tartozott a Vasárnapi Ujság, továbbá a néplapok köréből Képes-Ujság és a Jó Barát.[31] Heckenast Gusztáv nagy gondot fordított egyéb kiadványainak illusztrációira is, nevéhez több képes szépirodalmi album és díszmű is köthető. [32] Legfőbb vetélytársa Emich Gusztáv kiadói és nyomdászati vállalata volt. Itt készült a Vasárnapi Ujság versenytársának szánt Hazánk és a Külföld. [33] Színvonalas Litográfiai Intézetet működtettek a hatvanas években a Deutsch Testvérek, Lipót és Mór.[34] Náluk jelent meg a Képes Világ, a színvonalas képanyagával kiemelkedő Ország Tükre, illetve jogutódja, a korszak harmadik legnépszerűbb enciklopédikus képes lapja, a Magyarország és a Nagyvilág. Utóbbi kettő rövid ideig a Képzőművészeti Társulat hivatalos közlönyeként is működött. A színvonalas kőrajzokkal illusztrált Képes Ujság kiadója és nyomdája Werfer Károly József volt, akinek a nevéhez fűződik az első hazai képes magazin, a kassai Ábrázolt Folyóirat életre hívása 1848-ban.[35]

A folyóiratok illusztrációinak technikája több szempontból is döntő volt: befolyásolta a lap árát, az ábrázolás minőségét, valamint a szöveg és kép kapcsolatát. Az elemzéssel együtt megjelentetett életképek zöme szövegbe tördelt fametszet volt, s ez lehetővé tette, hogy a kép közvetlen kölcsönhatásba kerüljön a kísérő szöveggel. Korszakunkban a képsokszorosítás legolcsóbb módszere a fametszet. A technika század eleji megújulása, a tónusos fametszet (xilográfia) feltalálása a korábbinál festőibb hatások elérését tette lehetővé, emellett a harántdúc használata révén több tízezres nyomatszámot engedett meg, megteremtve a nagy példányszámú képes újságok technikai hátterét.[36] Mivel a xilográfia a betűkhöz hasonló magasnyomású technikával készült, általa szöveg és kép azonos oldalra nyomtatható. Az új képsokszorosítási technika elsőként a néplapok és az új típusú, enciklopédikus lapok körében terjedt el. E vonatkozásban is úttörő szerepet töltött be a hazai sajtóban a Vasárnapi Ujság, amely kezdettől fogva kizárólag fametszetes képekkel jelent meg. Ezt a technikát alkalmazták követői, a Magyarország és a Nagyvilág[37] és a Hazánk és a Külföld kiadói, valamint a néplapok is (Két Garasos Újság, Képes-Ujság, Jó Barát), noha az utóbbiak által hozott képek, sem a rajz, sem pedig a kivitel tekintetében nem vehették fel a versenyt az előbbiekkel.

            Az életképek másik csoportja a lapszámokhoz kapcsolódó képmelléklet formájában jutott el a közönséghez. A mellékletek technikája olykor igényesebb fametszet, kőrajz vagy acélmetszet. A Képes Világ és a Napkelet olykor vastagabb papírra nyomtatott, néha színezett fametszeteket is mellékelt egyes lapszámaihoz. Az időigényes kőrajzolatú képek nagyobb anyagi befektetést igényeltek a kiadóktól, kiadásuk tőkeerős vállalkozást és fizetőképes közönséget feltételezett. Költségigényes, ám művészileg színvonalasabb litografált illusztrációkkal jelent meg a rövid életű Ország Tükre és Képes Ujság. Előbbi épp művészi képanyagával remélt betörni a piacra, igényességét mutatja, hogy rövid ideig a Képzőművészeti Társulat hivatalos közlönyeként is működött. Kuriózumnak tekinthetőek a Család Könyve acélmetszetes illusztrációi, hisz ezt a drága sokszorosítási technikát inkább az előző korszak almanachjai és irodalmi zsebkönyvei használták.

A hazai tárgyú népéletképek töredékét sorolhatjuk a félévente, vagy évente kiadott jutalomképek, a nagyobb méretű és igényesebb kivitelű kőrajzolatú műlapok sorába. Legkövetkezetesebben az Ország Tükre illesztette be illusztrációs programjába a népi zsánerképeket, indulásától fogva rendszeresen közre adva ilyen tárgyú jutalomképeket is. A rendszeres előfizetőkhöz eljutatott, de egyenként is árusított jutalomképek a sajtóillusztráció leginkább reprezentatív formáját jelentették.[38] Az újságrajzok efemer jellegével szemben ezek az igényesen kidolgozott műlapok maradandónak bizonyultak, s szobadíszként is kikerülhettek a magán vagy közösségi terek falára.[39] Ám ezen a területen a népéletképeket jó ideig háttérbe szorították a történeti ábrázolások.[40] Az 1860-as évek közepéig a színvonalas kivitelű jutalomképek zömét magyar históriai tárgyú művek tették ki, jelezve, hogy az abszolutizmus éveiben mindenekelőtt a történeti ábrázolás töltötte be a reprezentatív nemzeti műfaj szerepét (Révész 2000, 2001).

A folyóiratok rendszerint saját rajzológárdával dolgoztattak, ennek köszönhetően az életképek nagy része kifejezetten a kiadók illetve szerkesztők megrendelésére készült. Rajzoló és metsző személye ritkán esett egybe, a metszők rendszerint kis méretű olajképek, akvarellek vagy tollrajzok nyomán vitték fára vagy kőre a művészek kompozícióit.[41] A fametszetek összetett, 4-5 fázisú munkafolyamat révén öltöttek végleges formát.[42] Mindez kezdetben meglehetősen megnövelte az illusztrációk költségeit.[43] Az évtized végére mind gyakoribbá vált a fénykép után készült fametszet. A rajzolók – főleg a viseletképek esetében – a helyszínen, autopszia alapján készült vázlatok alapján dolgoztak, s az ekkor készült a berendezésre, viseletre, karakterekre vonatkozó részlettanulmányaikat később a fikciós zsánerképek komponálásakor is felhasználták.[44] Az elsődleges benyomások alapján készült helyszíni vázlatok a fametszés bonyolult munkafolyamatai során sokat vesztettek részletgazdagságukból. A popularizáció folyamatának kutatói a redukció – tipizálás – stilizálás hármas fogalmában írják le a képi átvételek-átiratok legjellemzőbb sajátosságait. A formai klisék és tartalmi sztereotípiák valamennyi olyan műalkotást jellemeznek, amely széles közönségrétegek megszólítására törekszik, ezek szerepe pedig egyenes arányban nő a közérthetőség igényével. A formai és tartalmi sztereotípiák által könnyen érthetővé és átláthatóvá tett ábrázolás az ismerősség biztonságát és a gyors megértés sikerélményét nyújtja a nézőnek.[45]

Képkölcsönzések

A gyakori képkölcsönzéseket mindenekelőtt a nyomdák üzleti megfontolásai magyarázták. A képkiadók az általuk gondozott lapcsaládokban rendszerint többször felhasználták ugyanazt a dúcot, ezzel a takarékos módszerrel biztosítva nagyobb publicitást az egyes műveknek. A képvándorlás, képkölcsönzés a sokszorosított grafika területének jellegzetes vonása, amely nagyban hozzájárult az ábrázolások popularizálódásához és trivializálódásához (Bringéus 1982; Brückner 1972; Révész 2001). Az egyes ábrázolások párhuzamosan, közel azonos időben, de különféle lapokban is megjelentek, ugyanakkor a közkedvelt képek másolatai hosszú időn át forogtak, akár több évtizedre, generációra is kiterjesztve egy-egy kép hatását. A gyakorta felhasznált kompozíciók így minden korábbinál szélesebb társadalmi körben fejthették ki hatásukat, és “üzenetük” hosszú időre beépült a közgondolkodásban. Illusztrációik révén a folyóiratok komoly szerepet játszottak abban, hogy a népről alkotott képek és képzetek különféle társadalmi csoportok felfogásában egységesen jelentek meg.

A mai értelembe vett műtárgy-reprodukció körébe tartoznak azok a metszetek, amelyek a képzőművészeti tárlatokon már sikert aratott műveket népszerűsítettek. Az Ország Tükre és a Hazánk és a Külföld a Képzőművészeti Társulat közlönyeként gyakorta sokszorosította a társulat kiállításain megjelent műveket (267, 298, 299, 310). Barabás Miklós, egykor “első magyar életképként” üdvözölt úttörő művét, a Vásárra induló oláh családot a Hazánk és a Külföld a Magyar Nemzeti Múzeum legszebb magyar festményeit bemutató sorozatának keretében reprodukálta (313). Izsó Miklósnak a Képzőművészeti Társulat bemutatóin kiállított népi zsánertémájú szobrait a lapok az alkotó támogatásának és népszerűsítésének szándékával sokszorosították (108, 264, 297, 338). Ugyancsak a pályakezdő művész pártfogását szolgálta Munkácsy itthon és külföldön már egyaránt jelentős sikereket elért népéletképeinek reprodukálása (189, 321, 323, 341).[46]

A képkölcsönzések másik forrását a népszerű díszművek, metszetes albumok lapjai, az alkalmi jutalomképek jelentették. A reprodukálandó műveket ezen a téren a műpártolás és a kereskedelmi célú hírverés szándéka együttesen határozta meg. Lotz Károly Pusztai ménes a viharban metszete (310) és Székely Bertalan Ágnes asszonya (140) aKépzőművészeti Társulat műlapjai nyomán készültek. A Heckenast kiadásában és nyomtatásában megjelent Család Könyvének két, Barabás Miklós rajza után készült acélmetszetének (231, 232) forrása az1852-ben Lipcsében kiadott Bilder Album aus Ungarn, illetve annak 1859-es, Heckanast Gusztáv által Magyar képek albuma címen kiadott magyar nyelvű változata (Vayerné 1978). A korszak legszínvonalasabb népéletképi albumából, a Vázlatok Magyarhon népéletéből címmel Prónay Gábor szerkesztésében megjelent kiadványából a későbbiekben több képes folyóiratunk is kölcsönzött. Barabás Miklós Falusi tanácsát a Vasárnapi Ujság az új kiadás reklámjaként közölte (51). Sterio Károly Dunavíz hordogatóját és Weber Henrik Laczi konyháját az eredeti képek hiányával küszködő Képes Ujság sokszorosította újra (260, 263). Werfer Károly József lapjának egy másik, magyar csikóst ábrázoló kőrajzának forrása a reformkor népszerű honismertető albuma, a Magyarföld és népei eredeti képekben (261). Sterio Károly népéletképe, a Csárdás (257) első ízben szintén egy litográfiai albumban, a Hazai vadászatok és sport Magyarországon című kiadványban látott napvilágot. 1868-ban a Vasárnapi Ujság az igényes magyar szépirodalmi illusztrációt is népszerűsítette, mikor Than Mór Családi körétközölte (157) lévén, hogy a kompozíció a neves műkiadó, Ráth Mór gondozásában frissen megjelent Arany-albumából származott. Ugyancsak a Ráth kiadásában megjelent Honvéd-albumot reklámozta a Vasárnapi Ujság, mikor fametszetként újra közölte a kiadványból Than Mór egy katona-zsánerét (156).

A képes újságok népéletképeinek forrásai leggyakrabban a társlapokban lelhetők fel. Főként üzleti meggondolásból, a kiadók előszeretettel használtak fel egy-egy népszerű metszetet különféle kiadványaikban. Ennek köszönhetően egyes kompozíciók „vándorlása” a tömegkultúra olyan jellegzetes médiumaiban folyt tovább, mint a kalendáriumok vagy ponyvák. A korszak legnagyobb példányszámúenciklopédikus képeslapja, a Vasárnapi Ujság fametszetei a Landerer-Heckanast nyomda más típusú folyóirataiban is felbukkantak, így a néplapként ismert Képes-Ujságban és Jó Barátban. Pár évvel később a kiadó a Vasárnapi Ujság életképei közül számosat újra felhasznált a Magyarország képekben füzetes kiadványában, amelyet 1870-ben két kötetes albumként is megjelentetett. Gyakoriak a kölcsönzések Vahot Imre vállalkozásain belül is, albumai (Magyarföld és népei eredeti képekben, Magyarország és Erdély képekben) valamint folyóiratai (Budapesti Viszhang, A Nagy Világ Képekben, Napkelet, Budapesti Képes Ujság) képanyaga között sok az átfedés. Jól átlátható lapcsaládot alkottak a Deutsch Testvérek illusztrált folyóiratai, épp ezért a Magyarország és a Nagyvilág és a Képes Világ népéletképei körében gyakori a kölcsönös átvétel.[47] A képkölcsönzés nem csak a hazai, hanem a külföldi és magyar lapok között is jellemző volt. A hazai lapok nem magyar tárgyú, egzotikus népismereti illusztrációi a külföldi társlapokból származtak, ám akadt köztük olyan magyar tárgyú ábrázolás is, amely eredetileg külföldön jelent meg (111). Más részről a hazai illusztrált lapok fontos képi forrást jelentettek a külföldi lapok számára, a magyar népéletképi metszeteket a nagy európai társlapok (Illustration, Illustrierte Zeitung, Über Land und Meer stb.) nemegyszer átvették (309, 310). A színvonalasabb kőrajzolatú műlapokat a kiadók különállóan, keretezett falikép vagy olajnyomat formájában is árusították.[48]

Rajzolók

A korszak sajtója nagyszámú művészt foglalkoztatott, nevet és megélhetést biztosítva számukra. E két évtized során publikált népéletképek több mint félszáz festő, rajzoló, metsző munkái. A sajtóillusztráció alkotóink javának munkásságában jelentős helyet foglalt el. Az 1860 körül megélénkülő sokszorosított grafikai termelés főként a pályakezdő fiatalok számára jelentett ígéretes lehetőséget. A rajzolók zöme akadémiai végzettséggel rendelkezett, vagy valamely külhoni akadémia művésznövendékeként kapcsolódott be a képeslapok munkájába. Többen a Marastoni Jakab vezette pest-budai Festészeti Akadémián kezdték pályafutásukat. Ezt a rajziskolát a század derekán közel egy időben látogatták a Marastoni fivérek, József és Antal, Grimm Rezső, Szemlér Mihály, Ujházi Ferenc, Than Mór és Jankó János. Talán a személyes kapcsolatoknak volt köszönhető, hogy pár évvel később már valamennyien újságrajzolóként is dolgoztak. E kör a bécsi akadémián is együtt végezte tanulmányait. Az olyan sikeres művészek kivételével, mint Than Mór vagy Lotz Károly, később rajztanárként működtek. A rajztanárok a korszak képeslapjainak legszorgalmasabb munkatársai közé tartoztak, szolid rajzi biztonsággal megfogalmazott, a vidéki vagy pesti népéletet rögzítő ábrázolásaik gyakorta feltűntek illusztrált lapjainkban. Iskolai munkájuk mellett Grimm Rezső Kecskemétről és Pécs környékéről, Klimkovics Béla Kassa vidékéről, Gosztonyi József Hódmezővásárhelyről, Irinyi József Nagykőrösről, Nemes Ödön Marosvásárhelyről, Szemlér Mihály és Ujházy Ferenc Pestről küldött rendszeresen életképeket a folyóiratoknak.

            A magyar tárgyú népéletkép megteremtőjének tekintett Barabás Miklós főként portrérajzolóként szerepelt az illusztrált lapokban. Újságillusztrációként megjelent zsánerképei jórészt korábbról ismert kompozícióinak után közlései voltak (51, 231, 232, 313). Szorosan kapcsolódott a negyvenes évek látásmódjához Barabásnak a Vasárnapi Ujság 1856-os évfolyamában az erdélyi sátoros cigányokról közölt rajza, amely az 1843-as Utazó cigánycsalád közvetlen leszármazottjának tekinthető (10).[49] A téma 1855 körül ismét foglalkoztatta Barabást, a Család Könyve ekkor közölte újra A czigányanyát, Prónay albuma pedig egy vándorcigány-telepről készült kompozícióját.[50] A Vasárnapi Ujság fametszete talán ez utóbbi részlettanulmányaként készült.[51] A cigánytéma olyannyira kapcsolódott Barabás művészetéhez, hogy erről külön megemlékezik Medgyes Lajosnak a rajz magyarázatául szolgáló költeménye is. A Torockó népét elsőként az Ország Tükre sokszorosította (300). Ez a viseletkép Maszák Hugó Barabás pályáját ismertető cikkével kapcsolatosan jelent meg, s magát a rajzot is Maszák alapos elemzése kísérte.[52] A Torockó népe látásmódját és erdélyi témaválasztását tekintve közvetlen örököse az 1840-es évek életképi zsánerillusztrációinak (Vayerné 1978).[53]

            A hazai népéletkép alapító mesterei közé tartozott Sterio Károly (1821-1862), aki bécsi akadémiai évei után, az 1850-es évek elejétől gyakran időzött Szolnokon. Ezt az alföldi várost és annak népét az 1851-től ott dolgozó August von Pettenkoffen, és a köréhez tartozó osztrák festők fedezték fel.[54] Sterio 1857-ben, az uralkodó pár látogatásának emlékére készült díszalbumba jászkun falusi életképeket rajzolt.[55] Az 1850-es években készült sok alakos olajfestményei az alföldi népélet jellegzetes hőseit és eseményeit dolgozták fel (Lakodalmi menet, 1855; Vágtató csikós, 1854; Havas betyárkaland, 1855).[56] A Prónay-album és a Hazai vadászatok számára rajzolt, színes kőnyomatok formájában sokszorosított kompozíciói Sterio nevét országszerte ismertté tették. 1861-1862-ben a Vasárnapi Ujság számára „Képek a hazai népéletből” című sorozathoz hét rajzot készített, s indulásakor az Ország Tükre is közölte életképeit. Rajzainak témáit a Tisza-melléki, tolnai és somogyi népéletből merítette (57, 59, 62), de a Prónay-albumból kölcsönzött Duna-víz árus mellett egy fővárosi témájú metszete is ismert (58). Népi zsánereinek másik, anekdotikus témákat feldolgozó része nem köthető konkrét tájegységekhez (56, 71, 126).[57]

            A szolnoki születésű Ujházy Ferenc (1827-1921) festészetére szintúgy ösztönzőleg hatott a városba érkező osztrák festők képeinek népszemlélete.[58] A vidéki népéletet ábrázoló rajzait 1862 és 1866 között a Vasárnapi Ujság jelentette meg. Somogyi és sárközi viseletképei között olyan jellegzetes népi típusok tűnnek fel, mint a kanászok és juhászok (74, 75, 79).Ezek dramatizált változatainak körébe tartoznak a pásztortűznél pihenő juhászok vagy – a Munkácsy Mihályra is ható – kocsmában búsuló szegénylegények ábrázolásai (78, 104, 127). A „Képek a hazai népéletből” sorozat keretében 1862-ben cigány tárgyú életképsorozatát is közölte a Vasárnapi Ujság, bemutatva a meszelőkötő kolompár, teknővájó, vándorló és vályogvető cigányok mindennapjait (76, 77, 80, 81, 82). 1865-ben és 1866-ban a lap “Fővárosi képek” ciklusához Ujházy egy-egy pest-budai típus, a kíntornás és az olajárus képét adta (123, 134).

            Lotz Károly is bécsi inspirációi nyomán fordult a népélet felé, akadémiai tanulmányai mellett az 1850-es évek elejétől motívumokat gyűjtött, vázlatokat is készített az Alföldön (Ybl 1938: 378). 1853-tól a Műegyletben kiállított korai festményein már ezt a témakört dolgozta fel (Lóitatás, Alföldi puszta fia). Lotz szerencsés módon ötvözte a Karl Rahl mellett elsajátított idealizáló, akadémikus festészeti hagyományt a Magyarországon dolgozó külföldi festők népi tárgyú romantikus-egzotikus képi sztereotípiáival. Az alföldi pásztorok, betyárok, mulatságok általa megfogalmazott képe a paraszti témájú magyar zsánerfestészet jellegzetességeit foglalta össze. Mikor 1862-ben a Vasárnapi Ujság rajzolója lesz, már egyike a legismertebb magyar népéletkép festőknek. Magyar tárgyú képeinek sikerét jelzi, hogy Zivatar a pusztán című festményét 1863-ban a Képzőművészeti Társulat albumlapként sokszorosította. A Vasárnapi Ujság 1862-ben és 1863-ban is közölte zsánerképeit, de ezzel párhuzamosan, 1864-ig az Ország Tükre számára is küldött életképeket. Ezt követően csak 1865-ben tűnt fel néhány életképe a Hazánk és a Külföld lapjain. 1864-től már mind inkább lefoglalták bécsi majd budapesti falkép-megbízatásai. Népszerűségének egyik titka az a könnyed biztonság volt, mellyel a népélet epizódjait az akadémikus festészeti tradícióval ötvözte, típusait az „általános emberi” szintjére emelve. A képes újságok lapjain megjelent kompozíciói közül teljesen hiányzik a leíró jellegű, szándékában etnográfiailag hiteles népéletkép. Zsánerei kivétel nélkül narratív, időhöz és helyhez nem kötött, néhány szereplős, világosan komponált jelenetek. Képein feltűnik a klasszikus szépségideálhoz igazított „pórnő”, az elhagyott vagy reményteljes szerető (70, 277), az anya (276) vagy a dolgozó nő (88, 92, 287, 311). A férfiak világát a dinamikus lovas (89, 91) és kocsmai, vagy mulatós (73, 275) jelenetek idézik fel. A gondtalan vidéki “Árkádia” pillanatait az ünnepek, a különféle népi karaktereket felvonultató látványosságok jelenítik meg (272, 282, 291). Az 1860-as évek elején megjelent illusztrációi szervesen illeszkednek festészetéhez, az újságok metszeteit és azoknak újabb és újabb variánsait Lotz többnyire olajfestményként is kidolgozta és bemutatta a Műegylet aktuális tárlatain.

            Szemlér Mihály a Marastoni Akadémián, majd 1852-től a bécsi akadémián is Lotz növendéktársa volt (Lyka 1904; Gellért 1904; Supka 1957: 54-55). 1855-től rajztanításból élt, az 1860-as évektől mind keresettebb könyv- és folyóirat-illusztrátor lett. Fontos ösztönzést jelentettek számára az 1860-as években a Somssich grófi családnál Somogy megyében, Mikén eltöltött nyarai. A képes folyóiratok megrendelésére Szemlér 1865-től rajzolt népéletképeket. Előbb az Ország Tükre, 1867-től a Magyarország és a Nagyvilág, majd 1869 után a Családi Kör munkatársaként dolgozott. Utóbbi megbízására az évtized fordulóján már nagyobb igényű, sok alakos történeti és népéletképeket rajzolt.[59] Anekdotikus, kissé groteszk látásmódja műveit népszerű kortársa, Jankó János életképeivel rokonítja. Életképei gyakorta a népélet olyan karakteres figurára koncentrálnak, mint a falusi bíró, kukorica csősz, drótos tót vagy gyűrűs zsidó (302, 306, 465, 531). Amint azt vázlatkönyvei bizonyítják, típusai többnyire a somogyi nép közvetlen megfigyeléséből származnak, a vázlatokon olykor még nevesített modelljei az újságlapokon már a típus általános képviselőjeként jelennek meg.[60] A műfajban szerzett tapasztalatait az 1873-ra befejezett, életképi tárgyú iskolai szemléltetőképein is felhasználta (Szabó 1995).

            Úgyszintén a Marastoni Akadémián kezdte tanulmányait Jankó János, a korszak egyik legtermékenyebb és legismertebb újságrajzolója (Szana 1899; Takács 1936; M. Kiss 1961). A kedvelt ünnepképek körébe tartozott 1854-ben kiállított első olajfestménye, a Falusi lakodalmi ünnepély. Szintúgy típusteremtő az ugyanebben az évben készült Búsuló betyár, amelynek hatása Munkácsy korai zsánerein is tetten érhető. Az ötvenes években alföldi juhászokat, rablókat, kocsmai jeleneteket és cigányokat megörökítő életképeket állított ki a Műegyletben. 1857-ben a Falusi kántor lakodalmi felköszöntése című munkájával az uralkodó pár tiszteletére összeállított albumban is szerepelt. Az évtized második felében olyan sok alakos, igényes népi zsánereket festett, mint a Folyóparti öntözködés (1856) vagy A menyasszony felköszöntése (1858). A szépirodalmi tárgyat a népéletképpel egyéni módon társította Csokonai a lakodalomban (1859) című képe, melynek népszerűségét bizonyítja, hogy a Hölgyfutár jutalomképként sokszorosította azt. Hasonlóképp széles körben ismerté vált az életképi epizódot közérthető szimbolikus tartalommal telítő munkája, az 1860-ban festett A népdal születése. 1858-tól Jókai Mór élclapjának, az Üstökösnek is dolgozott. 1862-ben a Vasárnapi Ujságban tűntek fel először népéletképei. Termékenységét magyarázza, hogy számára az újságrajzolás szinte kizárólagos megélhetési forrást jelentett, s így szerzett keresete tette lehetővé, hogy tanulmányait 1862-től a bécsi akadémián folytassa. Miután 1866-ban végleg hazatért, felhagyott a festéssel és kizárólag illusztrációs munkákból élt. Az évtized derekától – az élclapokban közölt torzképei mellett – népéletképei a Vasárnapi Ujság, Hazánk és a Külföld, a Magyarország és a Nagyvilág és a Képes Világ lapjain egyaránt megjelentek. Népi zsánereit erőteljes karakterteremtő képesség, s iróniától sem mentes realizmus jellemzi. Különösen jól érzékelhető mindez a társadalom perifériáján élő csoportokat megelevenítő képein, amelyeken a cigányok, betyárok, lókötők és birkatolvajok alakjának megragadásában a korábbi évtized romantikus pátoszát már egyre inkább a kritikai éltől sem mentes szatirikus hangnem váltotta fel. Jankó képességei és rajzi kvalitásai leginkább az egy alakos, városi típusokat megidéző életképein érvényesültek. Az 1860-as évek végétől mind gyakrabban kaptak helyet újságrajzain a nagyvárosi élet névtelen figurái, a házaló zsidó (152), a pesti hordárok (337), a sorsjegyárusok (339), a női pincérek (340), a tejes asszonyok (345) vagy a fiákeresek (489). Az idealizált vidéki népélettel szemben Jankó rajzain a közelebbi és épp ezért ismerős városi élet reális képet nyert. Hangsúlyváltása párhuzamos azzal, hogy tőlünk nyugatabbra is mind élénkebb figyelem kíséri a “modern városi élet” jelenségeit, s egyben előkészítője a századvégére a magyar festészetben is tért nyerő polgári életkép kibontakozásának.

            Munkácsy Mihály életképfestészete szintén a realizmus irányába fejlődik. Pályakezdése párhuzamos Jankóéval, a bécsi akadémiai években közeli jó barátok, korai képeik között sok a motivikus azonosság. Munkácsy mozgalmas, humoros vagy drámai életképei hamarosan kedveltté válnak a képes folyóiratok közönségénél. A Képzőművészeti Társulat kiállításán bemutatott életképeit, a Húsvéti öntözést és a Kukoricapattogtatást elsőként a Hazánk és a Külföld közölte (323). 1866-ban a Magyarország és a Nagyvilág is munkatársai közé hívja. Növekvő népszerűségét jelzi, hogy 1868-ban már négy lap számára is dolgozik, bekapcsolódva a Vasárnapi Ujság és a Képes Világ munkájába. Munkácsy számára az újságrajzolás a megélhetés és tanulás anyagi forrását jelentette. Megbízásai mögött vélhetően személyes kapcsolatai is szerepet játszottak. Mindenekelőtt barátja, Jankó János lehetett ajánlója a lapokhoz, és a Kammon-féle kávéház köre is közvetíthetett megbízásokat számára. Munkácsy 1866-tól kezdve fordult meg rendszeresen Kammon Flóris Hatvani utcai kávéházában (Végvári 1958; Székely 2001: 164). Rajzainak közlésében bizonyára szerepet játszott, hogy a Kammon-féle törzsasztalnak többek között Áldor Imre, a Magyarország és a Nagyvilág, valamint Kazár Emil, a Hazánk és a Külföld szerkesztője is tagja volt. A sajtóban megjelent korai életképeinek jó része karakterkép (330, 408, 410, 412, 413). Idealizált nőalakjainak megformálására (431, 460), és tájábrázolásaira is (441, 446) kétségtelenül hatottak Lotz népéletképei. 1868 után festett düsseldorfi zsáner-képei közvetve a holland életkép hatásáról tanúskodnak. Ezekben az években kerül előtérbe a karaktereket meghatározó szituáció, amely a hangsúlyt az adott helyzetre eltérő módon reagáló személyiségek lélektani elemzésére helyezi (171, 341, 439, 448). Az évtized végén feltűnnek azok a néhány alakos életképi jelenetei, amelyekből, anekdotisztikus járulékaiktól megfosztva Munkácsy a hetvenes években kibontakozó realista életképfestészetének kulcsműveit teremti meg. Ezek sorába tartozik a Betyár a csárdában (415), A hajnal (452) és A köpülő mellett (466), amelyek a Siralomház, az Ásitó inas és a Köpülő asszony későbbi megfogalmazásaiban öltenek letisztultabb formát a hetvenes években.

             A hazai népéletkép megteremtésében jelentős szerepet játszottak a hazánkba látogató külföldi mesterek is, akik közül hosszabb-rövidebb ideig néhányan hazai lapok illusztrátoraiként is dolgoztak. Úttörő szerepet játszott e területen a francia rajzoló, Théodore Valério (1819-1879), aki 1851-től többszöri magyarországi utazásain készített rajzait 1854 és 1864 között etnográfiai albumokban adta ki (Cennerné 1978).[61] Képes újságjaink is előszeretettel másolták Valério viseletképeit, melyek 1856-tól jelentek meg a lapokban (230, 235, 239, 241, 247, 249, 259, 366, 388, 485-487). Franz Kollarz (1829-1894) az 1860-as évek elején adta ki magyarországi tárgyú viseletképi albumát.[62] Kollarz a hatvanas évek sokat foglalkoztatott grafikusa volt, portréit és históriai tárgyú kompozícióit egyaránt közölték a hazai lapok. Erdélyi viseletképeiből a Magyarország és a Nagyvilág közölt néhányat az évtized végén (455, 461, 462, 472, 567).1860 körül Bécsből érkezett Magyarországra Adolf van der Venne, aki 1864-ig bebarangolta csaknem az egész országot.[63] Népéletképei szerepeltek a Műegylet kiállításain is. Zsánerképeit 1859-ben a Képes Ujság, 1862-1863-ban az Ország Tükre közölte (255, 256, 269, 280). A berlini születésű Herman Lüders magyar tárgyú népéletképeit 1864 és 1866 között közölték a lapok. Ebben az időszakban a Vasárnapi Ujság munkatársa, de dolgozott a Hazánk és a Külföld és a Magyarország és a Nagyvilág számára is. Életképeinek egy része a Vasárnapi Ujság “Fővárosi képek” sorozatában Budapest jellegzetes karaktereit villantja fel (112, 117, 118, 124). Szociális érzékenységről tanúskodnak a szőregi dohányos kunyhókról, vagy a promontori földalatti lakásokról készített képriportjai (106, 107, 109). Zsánereinek másik csoportja az alföldi juhászok, pusztai kovácsok, tutajos tótok és folyami hajó vontatók mindennapjait idézte. (113, 128-131). A Magyarországon dolgozó külföldi mesterek közül 1868-ban Vinzenz Katzler és Klics Károly (Karel Klic) néhány hazai népéletképét közölte a Magyarország és a Nagyvilág (451, 468, 444, 445).

            A rajzolók vázlatait akadémikus képzettségű fametszők sokszorosították. Munkájuk nagy szakértelmet igényelt, a fametszetek végső soron nem a rajzolóművészek, hanem a fametszők kézjegyét őrzik. Az 1850-es évek végén megsokasodó illusztrált folyóiratok nyomán megnövekedett a jól képzett szakemberek iránti igény. A Vasárnapi Ujság első fametszői közé tartozott a Pesten xylográfiai intézetet vezető Carl Brown (Braun Károly), Weinem Henrik, Rohn Alajos, Pollák Zsigmond (Sigismund Pollack) és Carl August Riedel. Utóbbi műhelyében tanult a xylográfusok második nemzedékének meghatározó alakja, Huszka Lajos, valamint a hatvanas években igen tevékeny Haske Ferenc és Rusz Károly.[64] Pollák, Huszka, Haske és Rusz korszakunk csaknem valamennyi képes újságjával kapcsolatban álltak, a sajtóillusztrációk jelentős hányada az ő sokszorosító vállalkozásaik köréből kerültek ki.

Az akadémiai végzettségű művészek mellett a műkedvelő rajzolók is fontos szerepet kaptak a lapok képanyagának kialakításában, az újságok rendszeresen arra buzdították őket, hogy vázlataikat küldjék be a kiadókhoz. A kedvtelésből rajzolók mindenekelőtt saját környezetük jellegzetességeinek megörökítésére vállalkoztak, képeik legtöbbször topografikus tájábrázolások és dokumentatív viseletképek. A népélet ezen öntevékeny megörökítői közé tartozott Zombory Gusztáv (1822-1872), a főrendiház irodai igazgatója, akinek viseletképeit és tájrajzait a Vasárnapi Ujság és a Hazánk és a Külföld is közölte (52, 308, 320).[65] Liptay Pálnak (szül. 1845), aki később a brit-magyar kapcsolatok egyik elismert ápolója lett, fiatal korában a Hazánk és a Külföld és a Magyarország és a Nagyvilág közölte néhány viseletképét (329, 433). Ribiczei Nemes Ödön (1847-1902) a marosvásárhelyi polgári iskola tanár számos honismereti jellegű írást és rajzot készített a Hazánk és a Külföld részére a hatvanas években (325, 327, 328, 331, 369).

Szöveg és kép

A sajtóillusztrációként megjelenő életképeket általában a képpel párhuzamosan megjelenő szövegek értelmezték. A közművelődési lapok egyik legjellemzőbb vonása volt, hogy illusztrációik többnyire a szövegbe tördelve jelentek meg. Az ábrázolást magyarázó szövegek igen fontos szerepet töltöttek be a képek kortársi percepciójában, a kutatás számára pedig az ábrázolások egykorú, autentikus értelmezésének kulcsfontosságú forrását jelentik. A népélet epizódjainak ábrázolása és szöveges leírása kölcsönösen kitágította és gazdagította a jelentést, a szimultán megjelenő kép és szöveg erősítette egymás hatását (Kibédi 1993, 1997). A képi elemeket „rendszerező szöveg-raszter” (Baacke 1990) a látottak azonosítását, értelmezését segíti, az egyetlen jelenetbe sűrített eseménysor tárgyiasítja és összefoglalja a leírtakat. Ez a kettős kódolás megkönnyíti a tárgy memorizálását, a sugallt értelmezések rögzülését: „… a művészetnek ezen ága legalkalmasabb az eszméket megtestesíteni s a hol a szó bizonyos tárgyak leírására elégtelen, azoknak alakot adni s azokat az olvasó érzékei elé állítani, könnyebben megértetni.” – foglalja össze az illusztráció műfajának lényegét Szokoly Viktor 1866-ban.[66] A szövegek által a sűrített képi „ikonikus értelemszerkezet” időben kibontakozó eseménysorrá alakul. (Imdahl 1997). A narratívát egyetlen kifejező jelenetbe tömörítő kép a szövegnél gyorsabban és hatékonyabban jeleníti meg az eseménysort.[67] A sajtó által közvetített képes magyar népélet a nemzeti identitás megkonstruálásának eszköze is: miközben megeleveníti a „másik kultúra” mindennapjait, megindít és meggyőz, informál, felidéz és nevel (Thomka 1998). Mivel a korszak befogadója még inkább olvassa mint nézi a képet, a szöveges kíséret segítségére van a főbb személyek kiemelésében, az események azonosításában és értelmezésében. A képmagyarázatok szerepe különösen fontos az életképek esetében, hiszen a zsáner könnyen verbalizálható vizuális műfaj. Noha népszerűségének kulcsa épp közérthetőségében rejlik, nagyfokú narratív tartalékai okán a legkevésbé autonóm képtípus, értékét a kortársak szemében a narratív struktúra összetettsége szabja meg (Schröder 1992).

A folyóiratokban közölt népéletképeket több féle szöveg típus kísérheti: 1. tudományos igényű, statisztikai adatokat is tartalmazó, az életmód, munka, szokások, viselet részletes bemutatására is törekvő etnográfiai leírás; 2. irodalmi életkép, szociológiai elmélkedés, glossza; 3. az életképet forrásként használó, az epizódot zárt történetté formáló elbeszélés vagy költemény; 4. a szépirodalmi művet forrásként használó illusztráció. Az első típushoz rendszerint deskriptív jellegű viseletképek kapcsolódnak. Az etnográfikus igényű írásokban illetve az irodalmi életképekben alkalom adódik olyan összefüggések, aktuális problémák felvetésére, amelyek az ábrázolástól függetlenek, de a kép jelentéstartalmát visszamenőleg módosítják. A fikciós szépirodalmi kommentárok jelentős mértékben kibővítik az ábrázolás értelmezési lehetőségeit: karaktereit speciálisan irodalmi jellegű vonásokkal gazdagítják (beszédstílus), a képet egy olyan időben kibontakozó eseménysor epizódjaként jelenítik meg, amelynek kifejlete visszamenőleg átértelmezheti az ábrázolást. A képhez kötődő szövegek negyedik csoportja szűk értelembe vett illusztráció, többnyire közismert és népszerű költemények ábrázolása. A szoros értelemben vett illusztrációk három kivételével az irodalmi népiesség legfőbb forrásaként értékelt Petőfi verseihez kötődnek (145, 341, 561, 581, 582). Közülük kiemelkednek Lotz Károlynak az Ország Tükre megrendelésre a János vitézhez készült jelenetei (292-194). Petőfi kultuszához kacsolódik a Magyarország és a Nagyvilág és a Divat Munkácsy Mihály rajza nyomán készült jutalomképe (399), és a Hölgyfutár valamint a Tarka Világ és Képes Regélő Orlai Petrich Soma festménye után készült műlapja, a Petőfi Debrecenben (583).

Tipizálás és esztétizálás

A nép képét korszakunkban a városi középosztály alkotta meg.[68] A hazai társadalmi rétegződés kettős struktúrája a képek területén is érvényesült. A városi polgárság körében megformált nép-kép jellemző vonásai részben a feudális, vidéki, nemesi középosztály történeti értékrendjéhez idomultak. A köznép megismerése a nemzeti hagyományőrzés tárgyává vált (Hofer 1991). E leírásban határozottan kirajzolódtak a városi és vidéki, polgári és nemesi kultúra és értékrendszer különbségei.[69] Mindebből kitetszik, hogy a sajtó által közvetített népkép voltaképp a véleményformáló erővel bíró társadalmi csoport “másokról alkotott” képét jelentette, a “másik” (etnikum, nemzet vagy társadalmi csoport) képét pedig a “megfigyelők” és “megfigyeltek” közti különbségek és azonosságok feltárása határozta meg (Hanák 1985). A köznép tehát olyan felfedezésre és megismerésre váró “idegen” elemként jelent meg, amelynek pozitív alapvonásait a „saját csoport” közvetlenül felhasználta önképének kidolgozásához. Ezek a célok nem igényelték a népélet objektív feltárását, a népi kultúra felfedezőinek ugyanis már kialakult elképzeléseik voltak azokról a jellemvonásokról, amelyek lenyomatát keresték a köznépben.      

A korszak sajtójának gyakori fordulata a hazájában idegenként élő magyar: „Vannak sokan, kik előtt a külföldi, az idegen eléggé ismeretes, azonban a hazai, az édes miénk «terra incognita», a kik úgy vannak, mint az egyszeri csillagász, ki az égi testek közt legjobban tudta a dörgést, faluja határában meg eltévedt” – írta Török Károly.[70] Az életkép műfaját kiváltképp jellemezte, hogy felvirágzása a hazai viszonyokra friss szemmel tekintő külföldi művészeknek volt köszönhető. A Hazánk és a Külföld írója sorra veszi külföldi születésű korai életképfestőket, megemlítve Van der Venne, Pettenkoffen, Valerio, Sterio Károly, Lotz Károly és Markó Ferenc nevét. Azzal magyarázza a külföldi festők kiemelkedő szerepét a magyar zsánerfestészetben, hogy a népélet sajátosságait a külhoni inkább képes meglátni, mint az, akinek ez a megszokott környezete.[71] A népélet leírói hasonlóképp viszonyultak tárgyukhoz, mint a nyugati utazók az idegen és távoli kultúrákhoz. A hazai népéletkép első korszakában a képek típusa, témaválasztása számos vonásában analóg az orientalizmus jelenségeivel, amely már bevált képi toposzokat kínált az idegenszerű jelenségek integrálására. (Staud 1999; Sinkó 1989). A „megfigyelő módszere” mindkét esetben azonos, a Kelet vagy a hazai népélet ábrázolása során egyaránt alkalmaztak deskriptív, rendszerező leírásokat és a szimbólumteremtő interpretációt.

            A megfigyelők társadalmi, földrajzi, kulturális különállása tárgyuktól sztereotípiák és allegóriák használatára készteti a leírókat. Ugyanakkor az ábrázolások egyik célját jelentő nemzeti azonosságtudat megerősítése a leírás tárgyát képező nép idealizált képét igényli. A kortársak felfogása szerint a népélet epizódjai általános érdekükből nyerik létalapjukat, közvetve valamennyi a nemzeti jellem megnyilvánulása, a nemzeti karakter egy-egy újabb mozaikdarabja. A képzőművészek eszköztárában a jellemzés kellékei a viselet, testtartás, gesztusrendszer és az arckarakter. Utóbbi – támaszkodva a 18. század végén felvirágzott fiziognómiai kutatások eredményeire is – a típusalkotás egyik legfontosabb eszköze. A jól megfogalmazott karakter egyúttal erkölcsi jellemzését is adja a figurának, egyfajta “megszemélyesített morálként” mutatva fel bűn és erény példáit, s mint ilyen alkalmassá válik arra, hogy a tipizált figura korosztálya, hivatása, egész társadalmi csoportja, etnikuma képviseletében jelenjen meg (Schröder 1992, Hütt 1984).

A közelmúlt etnográfia-elméleti kutatásai meggyőzően bizonyították a sztereotípiák használatát a néprajzi leírásban, míg a szociálpszichológia újabb irányai e sémák szükségszerű és az önkép kialakítására nézve jótékony hatását is kimutatták (Hunyady 1996, 2001; Katona 1995, 1996). A nemzeti sztereotípiák ebben az összefüggésben a társadalmi megismerés, tapasztalatgyűjtés és kommunikáció olyan alapvető alkotó elemei, amelyek komoly szerepet játszanak a csoport önazonosságának – a nemzeti identitásnak – megfogalmazásában. A konkrét egyediből elvonatkoztató fogalomkészlet az információfeldolgozás, megértés és megismerés alapfeltétele.  Működésének jellemző sajátsága a saját csoport (nemzet, nemzetiség) felértékelése, a másik kategória különbségeinek felfokozása, az “ingroup” differenciáltabb, az “outgroup” homogén szemlélete. A nemzeti karakterben testet öltő, magunkról és másokról alkotott sztereotípiák kulcsszerepet játszanak a nemzet “képzeletbeli közösségének” (Benedict Anderson) megkonstruálásában, e rendszer megismerésében és igazolásában, a társadalmi status quo kialakításában. Amint azt az életképíró Jókai kapcsán Fábri Anna megállapítja: “Az életképíró, amikor olvasója elé állít egy háziurat, lapszerkesztőt vagy tejesasszonyt, egy közös világ vizuális körvonalait segít meghúzni – tájékoztat és szempontokat ad a saját élethelyzet megértéséhez és viszonyításához.” (Fábri 1991: 64).

A szabadságharc bukását követően a művészetekre, mint az “illúziós kompenzálás” vigasztaló eszközeire a korábbinál is fontosabb szerep hárult a társadalmi konszenzus megerősítésében (Németh G. 1988). Arany János úgy vélte, az irodalmi mű ne feszegessen olyan társadalmi problémát, amit nem tud megnyugtatóan elrendezni, hiszen a nemzet válságos korszakaiban a művészet elsődleges feladata a kiengesztelés, békítés, a szociális közmegegyezés megteremtése (Dávidházi 1994: 222). Ez a felfogás útját állta a kritikus önvizsgálatnak, idealizálta a nemzeti önképet, s ezen belül a köznép eszményítő bemutatását igényelte. A nemzeti értékek letéteményeseként értékelt köznép a népszínművekben is a honfibú enyhítőjeként jelent meg (Kolta 1991). Az erkölcsileg nemessé eszményített nép a nemzethalál víziójával szemben a túlélés és fennmaradás reményét nyújtotta a kortársak számára: “Ez az erőteljes typus nem lehet egy veszendő faj jellege. Ezek az arczok az értelem, erő, a józanság és bátorság kifejezésével nem hordják magukban a romlás magvát. Mind megvannak benne a férfias erények és semmi az elpusztult népek léhaságából, mint semmi a barbárok durva ravaszságából” – értelmezte a Magyarország és a Nagyvilág írója Munkácsy Mihály népi karakterfejeit.[72] Az idealizált népkép a tradíció, morál és nemzeti jelleg hármas pillérén állt. Jellemző példája e látásmódnak a Budapesti Visszhang ismertetése a csákvári népéletről, amelyben a cikkíró egyenként sorra véve az ószövetségi Tízparancsolat pontjait igazolja e vidék népének erkölcsi romlatlanságát.[73] A forradalom és kiegyezés közötti időszakban tehát a nép mindenekelőtt morális mintaképként jelent meg. Sem a szépirodalom, sem a népszínmű, sem a képzőművészet nem érezte feladatának, hogy tárgyáról hiteles vagy kritikus képet alkosson. Dokumentatív szándék leginkább a viseletképek készítőit jellemezte. Noha a dramatizált életképek részletei is többnyire helyszíni tanulmányokon alapultak, a tárgyi hitelesség szempontját felülírta az eszmény szolgálatába állított „megragadó összkép” formálásának szándéka.[74] Ez magyarázza, hogy a sajtóillusztráció népi zsánereinek köréből teljességgel hiányoztak a tragikus, melodramatikus témák, a nép mindennapjai, hiszen munkái és ünnepei egyaránt egy olyan ideálkép megformálásának szolgálatában álltak, amely alkalmas a sérült nemzeti öntudat helyreállítására.

A népi kultúra nacionalizálásának legfőbb eszköze e kultúra illetve az arról alkotott kép esztétizálása (Stoklund 1999; Köstlin 1999). Az etnikum nemzeti szimbólumként való értelmezésében kulcsszerepet kaptak a művészetek, amelyek a maguk klasszikus-tradicionális eszköztárát állították a feladat szolgálatába.[75] A népköltészet akkultúrációjához hasonló eljárások jellemezték a népi életképek rajzolóinak gyakorlatát is.[76] A népéletképek rajzolói is erősen szelektálták tárgyaikat, különösen kedvelték az idilli, humoros vagy érdekes témákat, és mellőzték a drámai és közönséges (“pórias”) tárgyakat. A figurák megfogalmazásakor gyakorta tipizáltak, jellemzőnek vélt, sematizált ideálképmások felhasználásával alkotott “népi” karaktereket konstruálva, a környezetet és a viseletet rendezetté egyszerűsítve. A tárgy allegorizálását szolgálta a grand art köréből kölcsönzött akadémikus képi toposzok (kontraposzt, melankólia-póz) és tradicionális képzőművészeti kerettémák (biblikus, mitologikus, romantikus) alkalmazása. Típusaik jellemzését pedig a dramatizálás, azaz a jellegzetes karakterek narratív szituációba való elhelyezése szolgálta.

Mindezek a technikák a „realitás illúzióját” nyújtották, s hatékonyan fedték el a népéletképek voltaképpeni fiktív jellegét.[77] A hitelesség látszatát a részletek etnográfiai hűsége teremtette meg. Noha a népéletkép azt sugallta, hogy betekintést nyújt a nép életébe, a témák köre valójában meglehetősen korlátozott, s a nép hétköznapjainak csak egy szűk szeletére koncentrált. Szereplőiket gyakran csupán néhány különleges és érdekes típusra (drótos tót, handlé) és etnikumra (cigányság, zsidóság) korlátozták. Kedvelték az idilli, szentimentális vagy anekdotikus, és humoros jeleneteket. Összességében a köznép életét gondtalannak, konfliktusmentesnek mutatták, amelynek harmóniája a társadalom egésze számára kínált mintát.  

Ahogy a műfaj egészében, úgy az elemzett népéletképi ábrázolások körében is igen gyakoriak a biblikus, mitologikus kerettémák alkalmazása. A grand art vizuális hagyományrendszere egyúttal a köznép ábrázolását is legitimizálta, olyan jelentésrétegekkel gazdagítva a tárgyat, amelyek eredendően a felhasznált képi sémához kapcsolódnak. E képi toposzok olyan jelentésmódosító hasonlatokként működnek, amelyek metaforikus vagy allegorikus többletjelentéssel bővítik a népi tárgyat (Jongh 1978; Bialostocki 1982; Sinkó 1987). Amint arra James Clifford rámutatott, az eljárás az etnográfiai leírás körében is használatos, s elsődlegesen az ismeretlen “másik” megragadását és értelmezését megkönnyítő eljárás (Clifford 1999).

Lévén az életkép eredendően elbeszélő jellegű ábrázolás, kulcsszerepet játszik a népi zsáner műfajában az a képi narratíva is, amelyben a népi figurák megjelennek (Bruner 1999). Ez többnyire pusztán a tipizált figurához rendelt jellemző tevékenység (fonás, aratás, árusítás stb.), máskor olyan összetett eseménysor kiragadott pillanata, amely – hasonlóan a népszínűmhöz – különféle drámai jellemeket vonultat fel, arra késztetve a nézőt, hogy továbbgondolva az előzményeket és következményeket, mintegy maga is résztvevője legyen a megelevenített közegnek. Ezek a komplex narratív struktúrák azért is különösen jelentősek témánk szempontjából, mert minden egyéb képi műfajnál erőteljesebben emocionális azonosulásra késztetik a nézőt, aki ily módon közelebb kerül a “másik csoport” megismeréséhez és megértéséhez, hozzásegítve őt ahhoz, hogy a másikkal közösséget vállaljon. Az érzelmi azonosulást jelentősen megkönnyíti, hogy a populáris sajtóban megjelenő népi zsánerképek narratívája többnyire olyan általános emberi szituációkra épülő elbeszélés, amely a széles közönség számára is lehetővé teszi az érzelmi azonosulást.

A másokról alkotott képek: nemzetiségek

A sajtóillusztrációban nagy teret kaptak a nem magyar etnikumok ábrázolásai, melyek bemutatták olvasóiknak a történeti Magyarország szinte valamennyi megyéjét, és jellegzetes néprajzi vidékét. A Tátra vidékétől Dalmáciáig, Székelyföldtől a Vág völgyéig terjedt a szerkesztők figyelme. Lapjaikon megjelenítették az oláhok, tótok, szászok, svábok, szlovének, szerbek, dalmátok, palócok, sokácok, rácok és ruszinok életét. Jelenlétük aránya a lapokban jórészt megegyezett a magyarok és nemzetiségek országos statisztikai megoszlásával: a legtöbb ábrázolás az erdélyi oláhokkal, románokkal foglalkozott (41), őket követték a felvidéki tótok, szlovákok (15), majd a szászok és svábok  (14).[78]

            A nemzetiségek felé forduló figyelem nem új keletű, táplálta azt a felvilágosodás végén kialakult birodalmi-államnemzeti patriotizmus hagyománya is. A multietnikus államnemzet képének megformálásáért a 19. kezdete óta sokat tettek a honismertetők, statisztikák. Ezek szerzői az ország különféle népcsoportjainak feltérképezésén évtizedek óta fáradoztak. A soknemzetiségű állam gondolata az 1870-es években tudománnyá szerveződő néprajz számára is az ország természetes sajátságának számított, amely szerint a különböző nemzetiségek magyartól eltérő szokásai, sajátosságai nem az egységet megbontó jelenségek, hanem a nemzeti kultúra sokszínű egységének jelei (Fried 1989). A földrajzi értelemben vett nemzetfogalomnak a nemzetiségek is részei voltak. A tudományos etnográfiai leírás magyarországi alapítójának Csaplovics Jánosnak az a gondolata, miszerint “Magyarország Európa kicsinyben”, a század közepére mondhatni beépült a köztudatba (Kósa 1989). Ezzel a szemlélettel találkozhatunk Prónay Gábor életképi albumában is: “Magyarország kicsinyben az, mi nagyban Európa. Éghajlatának és földjeinek különfélesége… az itteni éghajlat, termények, lakosok s azok nyelve egy egész európai «mozaikot» képeznek” (Prónay 1855: 9). A kulturális és életmódbeli sokszínűség a folyóiratokat arra inspirálta, hogy olvasóikkal megismertessék a velük egy hazában élő, de eltérő szokású népeket.[79]

            A multietnikus államnemzet fogalmát a közgondolkodásban a szabadságharcot követő időszak számos aktuálpolitikai mozzanata is időszerűvé tette. Az 1849-ben hozott nemzetiségi törvény a nemzetiségi problémáknak csak felemás és megkésett megoldását hozta. Ezt követően a Bach-korszak erőszakos németesítési törekvései érdekközösséget teremtettek az ország különféle etnikumai között. A balkáni események nyomán az ötvenes évekre ismét megerősödtek a nemzetiségek önállósulási törekvései. Az 1861. évi országgyűlés kinyilvánította ugyan a nemzetiségek politikai egyenjogúságát, ám egyúttal deklarálta az ország politikai egységét is (Ács 1986; Deák 2000). A kiegyezés szertefoszlatta a nemzetiségek föderatív-nemzeti államba vetett reményeit és a magyar hegemónia megerősítését hozta. Ezen lényegileg az 1868-as nemzetiségi törvény sem változtatott, amely a kollektív jogokat elutasítva a nem magyar etnikumok jogérvényesítését csak a magyar történelmi államkereteken belül engedte meg.[80] Ebben a szituációban a magyar államnemzet ideájának megerősítése, a kölcsönös megértés és megbékélés szükségének szuggerálása létfontosságú volt. A magyartól eltérő, de azzal sorsközösségben élő kultúrák megismertetésében nagy szerepet vállalt az irodalom is – a hatvanas évektől megszaporodtak a nemzetiségek népköltészetét bemutató kötetek – és e törekvésekhez kapcsolhatók a képes újságok etnográfiai közleményei is.

               A nemzetiségek leírásában a normatív elemet a gazdálkodó vidéki magyarság képviselte. A másokról alkotott kép ebben az összefüggésben a saját nemzeti karakter körülhatárolásában, meghatározásában kapott kulcsszerepet (Hanák 1985). A magyar népélet szembesítése az attól eltérő szokásokkal egyben a saját csoport jellemzőit is élesebben kiemelte, ezt szolgálták az olyan típusú ábrázolások, amelyek a magyar népélet epizódjait a rokonnépek vagy akár egzotikus kultúrák azonos jeleneivel szembesítették (419, 454, 535, 536). Munkácsy Mihály a sörivó németet és a borivó magyart szembe állító képciklusa igen eredeti módon bontotta ki a téma nemzetkarakterológiai vonatkozásait (523-526, 408, 410, 412, 413). A különbségek megismerése ugyan az elfogadás feltételeként jelent meg, ám a magyarság ebben az együttműködésben olyan viszonyítási pont szerepét játszotta, amely “első az egyenlők között.” Az eltérő sajátosságú csoportokat a sajtó közege hozta közös nevező alá, ily módon olyan virtuális közösségként mutatva fel a magyar államnemzetet, amelynek ereje épp sokszínűségében rejlik.

Az etnikai csoportok leírásának kulcsszava a nemzeti jellem volt, amelyet „a népek fölött őrködő nemzeti geniusnak közvetlen kifolyásaként” értelmeztek.[81] A „népfajokat” jellemző karaktervonások a történelmi múlt és a jelen eseményeiből álltak össze. A szokások, vagy a viselet olyan sajátosságokat hordoztak, amelyek az adott etnikum történeti múltját és is életerejét bizonyították. A magyarországi nemzetiségeknek az elemzett képek és szövegek együttműködéséből kiolvasható értékelése részletekben is igazodik a korszakban elfogadott etnikai sztereotípiákhoz: így például az erdélyi oláhok szegények, iskolázatlanok, lusták, de római őseiktől örökölt büszkeség, fiatal asszonyaikat pedig klasszikus szépség jellemzi; ezzel szemben a szászok szorgalmasak, takarékosak, jómódúak, de hibájuk a környező népektől való szándékos elzárkózás. Velük kapcsolatban az egyik kommentár még a kölcsönös tanulás és okulás szükségességét is felvetette.[82] A magyar népcsoportok bemutatása ezekkel szemben többnyire idealizált maradt. A székelyeket vélt „ősmagyar” voltuk, hun rokonságuk állította a figyelem középpontjába.[83] Újkígyósról szólva Györgyösy Rudolf megjegyzi, hogy „vágynélküli” megelégedettség és az újabb kori kísértéseknek is öntudatosan ellenálló feltétlen hagyománytisztelet jellemzi e vidék népét.[84] Barabás Miklós Toróckó népe címmel közölt viseletképéhez Maszák Hugó írt kommentárt. Ebben eszményítő képet fest a vidék lakosairól: a köznép hétköznap „lankadatlan szorgalommal” végzi teendőit, hétvégén templomba megy, majd ünneplőjét felöltve „szemérmesen, illedelmesen” szórakozik. S mindemellett jól nevelt, értelmes, nyílt, bátor, összetartó, hagyományőrző, hazafias, azaz mindazon vonások jellemzik, amelyek a nemzeti karakter sajátjai is.[85]

Tartalmilag semlegesebb volt a viseletkép, mely deskriptív jellegénél fogva a leginkább ellenállt a direkt értékítéletek megfogalmazásának. A sajtóillusztráció nemzetiségeket bemutató közleményeihez nagyrészt ez a képi műfaj kapcsolódott. E nagy múlttal rendelkező ábrázolástípust tárgyszerűség és többnyire érzelmi semlegesség jellemzi. (Cennerné 1972; Fülemile 1991).[86] A cselekmény mellőzése vagy redukálása az ábrázolás voltaképpeni tárgyára, a viseletek részleteire terelik a szemlélő figyelmét. A bemutatott viseletek gyakran olyan alkalmi, ünnepi öltözetek, amelyek épp kivételes jellegükből adódóan alkalmasak az összegző jellemzésre. Mivel a viseletképen a véleményalkotás egyedüli támpontjaként a ruházat szolgálhatna csupán, a kísérő szövegek romantikus jellemtoposzokkal bővítik ki ezt a szűkre szabott mozgásteret. “Ha a külsőségekből szabad ítélni, úgy főleg a ruházat az, melyből legtöbbet következtethetünk a belső jellemre; mert a ruházat a mint mérve az erkölcsnek, szeméremnek, úgy mérve az emberi híúságnak is” – társítja morális értékfogalmakkal a ruházatot az egyik képeslap.[87] A nemzetiségek magyar viselettel való azonossága egyszersmind a történeti sorsközösség vitathatatlan bizonyítékaként jelenik meg.[88] A mérce ezúttal is a magyar etnikumú alsóbb néposztályok – a biedermeier polgári értékrenddel egybecsengő – szolid egyszerűségű, rendezett, egyszersmind mutatós viselete, amely a morál szintjén józanságot, mértéktartást és takarékosságot jelez. A túlzottan színes, díszített, felékszerezett ruházat a hiúság és kacérság erkölcsi fogyatékosságát is magában hordozza, a hiányos ruházat pedig éppúgy jele a civilizálatlanságnak mint a testi szabadosságnak.

A nemzetiségekkel szemben a “saját csoport”, vagyis a magyar népélet ábrázolása jóval differenciáltabb, rájuk vonatkozóan ritkább a tárgyilagos, de passzív viseletkép és lényegesen gyakoribb a modelljeit aktív figurákként megjelenítő, változatos tevékenységi körökbe helyező, érzelmi azonosulási lehetőséget nyújtó életkép. Ebben az olvasatban a magyarság a rokonnépeknél tevékenyebb, szokásaiban változatosabb, jellemében sokszínűbb, társadalmi tagolódásában összetettebb. Kivételt ez alól csak a számszerűleg is magasabban reprezentált etnikumok jelentek, mindenekelőtt az oláhok, tótok, cigányok és zsidók. Ábrázolásaik a saját csoporttól eltérő, idegenszerű, s ezért egzotikus vonásaikat emelik ki. Etnikus arculatuk megformálásában fontos szerepet játszanak a romantikus jellemtoposzok, így kerül középpontba a normától eltérő vándorló életmód motívuma.

Az oláhokra és tótokra vonatkozó életképek szinte kivétel nélkül olyan vándorkereskedői szerepekhez kötődnek, amelyekben velük a vidéki és városi lakosság is érintkezésbe kerülhetett. A vándorkereskedők a népi kultúra jellegzetes kultúraközvetítő alakjai (Burke 1991). Más részről a vándorlét szabadságának szépsége és kivetettségének tragikuma azt a romantika irodalma és festészete számára is vonzó tárgy volt (Szegedy-Maszák 1998, 2001). A székelyek mint utazó borvizes vagy faárus, az oláhok vándorló kép-, ecet-, málnaárus, csebres vagy szekeresként, a tótok fenyvesmadaras, tutajos, olajos vagy drótosként tűnnek fel a korszak életképein. Folytonos vándorlásuk az egykorú olvasó számára e népek életrevalóságát is szorgalmát bizonyította, de életformájuk az ügyes alkalmazkodásra és az örökös otthontalanság mellett is megőrízhető nemzeti sajátosságokra is példát adott. A tutajos tótok mint a természettel összhangban élő, bátor kalandorok és jó kereskedők jelentek meg (4, 129, 303, 378). A vándorkereskedők köréből kétségtelenül a drótos tót volt a korszak egyik legnépszerűbb alakja (Létay 1993: 35). Alakja már Prónay Gábor albumában is szerepelt, de a feldolgozott folyóiratok közül mind a négy nagy képes újság is közölt eredeti ábrázolást a drótos tótról (132, 332, 465, 495). Figurája az illusztrációk kommentárjaiban is mitikus-romantikus hőssé nemesedik: “A mi Franciaországnak a szegény savoyard, Krainnak, Karinthiának a «kucséber», az nekünk a drótos tót: szegény, kóbor nép, mely vándorló életet folytat holta napjáig, faluról falura, városról városra járva, szüntelen, pihenés nélkül, mint a mesebeli bolygó zsidó. (…) igazi eszményképe a független szabad életnek.”[89] Az ábrázolások mind valamelyest eltérőképp hangsúlyozzák ezt a képet: a drótos tótok Greguss Jánosnál romantikus kivetettek, Szemlér Mihály rajzán heroikus hősök, Jacob Klaus rajzán összetartó közösségben élő gondtalan és szabad ember.

A zsidósággal szintén több sajtóillusztráció foglalkozott, valamennyi dramatizált életkép, tárgyuk többnyire a házaló és kereskedő zsidó.[90] Három kép hőse a falvakat járó “batyus” vagy “gyűrűs” zsidó, és több ábrázoláson tűnik fel a városi “handlé” (97, 152, 351, 428, 531). Külső megjelenésük, fiziognómiájuk, öltözetük a képeken egységes, s csaknem a torzképig felfokozott. A megkülönböztető, külső testi jegyek hangsúlyozása a korszak karikatúráinak toposzaihoz igazodott (Hanák 1985; Vörös 2003). Noha a zsidóságot a statisztikai irodalom nem etnikai, hanem vallási csoportnak tekintette, a közgondolkodásban a magyarországi nemzetiségek között jelentek meg.[91] Megerősödő emancipációs törekvéseiket a polgári képesújságok többnyire rokonszevvel szemlélték, de – szemben az élclapokkal – képeiken az urbánus-vállalkozó zsidó alakja nem, csak a vidéki, vándorló zsidó romantikus figurája kapott helyet.[92] A vándorló “bolygó zsidó” alakját helyenként némi romantikus pátosz színezi át, rokonságba hozva őt a drótos tóttal, s a társadalom mindenkori földönfutó bujdosóival: “nyughelye a mocsár partja, az árok töltése, vagy a csapszék sutja; öröme bódultság, fájdalma mindennapi kenyér” – írja Osváth Albert a batyus zsidóról szólva.[93] E kissé groteszk alakok képeit a sajtóban érdeklődő és együtt érző szövegek kommentálták, az illusztrációkon a zsidók különös, magányos, a társadalom perifériáján élő, mosolyogtató, de nem ellenszenves figurákként jelentek meg.[94] A zsidó vándorkereskedőkről szólva erényként említik emberismeretüket, bölcsességüket, gyakorlatias ügyességüket, pontosságukat és megbízhatóságukat. Pozitív megítélésük a reformkor liberális nemesi ellenzékének álláspontját tükrözi.[95] A tőkés átalakulás sürgető szükségében a zsidóság reformkorban megkezdett törvényi emancipációja az 1860-as években is folytatódott, engedélyezve számukra a szabad letelepedést, birtokszerzést, kereskedést és vallásgyakorlást. E jogegyenlőségi törekvéseket a Képes Világ Az új polgártárs címen közölt fametszetének kommentárja is üdvözli, mondván, az új helyzet remélhetőleg arra ösztönzi a magyar középosztályt is, hogy zsidó polgártársaiktól tanulva maga is a polgári fejlődés útjára lépjen.[96] A Hazánk és a Külföld kommentárja – a történeti determináció felvilágosult elvére támaszkodva – általános jellemzőiket nem faji, hanem történeti okokkal magyarázza.[97] A zsidóság változó megítélésének tükrözője Markó Károly népéletképe, amelyen a szekéren utazó batyus zsidót betyártámadás éri (324). A két kisebbséget konfrontáló életkép egyik lehetséges olvasata szerint a betyár, mint a szegény magyar nép érdekeit védő szabadsághős, revansot vesz a fondorlatos, idegen uzsoráson. A folyóirat ezzel szemben liberális álláspontból értelmezve a jelenetet abban a régi ellenálló és az új polgári értékrend összeütközését látva nem a magyar (ám bűnöző) szegény legény, hanem a dolgos kereskedő pártjára áll.

 

A cigányság

“Szent Kleofás! Megint cigány! Nem festettek annyi képet a bibliai dolgokon kívül semmi tárgyról, mint a cigányokról; mégis van festeni való folyvást. Bizony festői faj az a czigány. (…) Oh drága nemzetség, a mely mindig érdekes vagy!” – sóhajtott fel a Vasárnapi Ujság szerzője 1869-ben.[98] A cigányságról szóló képes sajtóbeszámolók mennyisége jóval meghaladta e népcsoportnak össznépességen belül számarányát.[99] A cigány-zsánerek jó része nem statikus viseletkép, hanem hőseit árnyaltan megjelenítő narratív életkép, amelyek rajzolói csak ritkán törekedtek etnográfiai hitelességre, elmélyült társadalomrajzra. Nélkülözésük, nyomoruk csak elvétve jelent meg a rajzokon, társadalomkritikai él csak a magyarázó szövegekben lelhető fel olykor.[100] A századközép életképein a cigányság nem mint társadalmi probléma jelent meg, hanem olyan romantikus életmintaként, amelynek vonzerejét csodálatra méltó szabadságvágya és életrevalósága jelentette.

A birodalom etnikumait tárgyaló viseleti albumokban a cigányság már a 18. század végén helyet kapott (Galavics 1980; Cigány-Kép 1998; Szöllősy 2002). A felvilágosodás gondolkodásában a civilizáció “ártalmait” elutasító életmódjuk a természeti népekkel egy kategóriába emelte őket. Barabás Miklós rézkarcán a cigányanya az törzsi népek ábrázolási toposzait követi (231). Társadalmi kívülállásuk, szabad vándoréletük később a romantikus írókat és festőket is megihlette (Fleischman 1912). Különösnek ható, rendezetlen, ám színes, változatos, fantáziadús ruházatuk, a fiatal lányok felékszerezett kacérsága és a gyermekek “paradicsomi” meztelensége minden tekintetben kimerítette a kor “festői” fogalmát.[101] Egyiptomi származásmítoszuk archaikus létmódjukat ritka értékes históriai zárványként értelmezte, legendás őseik egzotikus és nemes vonással ruházták fel a “Pháraó népét”.[102] Mindez a keleti eredetmagyarázatok révén a magyarsággal is rokonította őket. Ám történelmük más tanulságokat is hordozott a “herderi jóslat” beteljesedésétől tartó kortársak számára, akik a cigányság hányatott történelmi sorsa, otthontalansága ellenére is megőrzött nemzeti jellegében a nemzeti összetartásra figyelmeztető példázatot láttak: “A czigány páriája Európának, s míg egyesülten talán a nemzeti összetartás és szabadságszeretetnek szolgálhat mintaképéül, magára hagyatva elsatnyul, vagy legjobb esetben a szállásadó nemzetiségek közt vegyül fel.”[103] Eredetükből, nyelvükből adódó örökös idegenségükben a magyarság saját kulturális és nyelvi elszigeteltségére ismerhetett.

A cigányság leggyakrabban a mesterember, kereskedő, zenész, vándor és jósnő szerepköreiben jelent meg. Több ábrázolás foglalkozott az őket különösképp jellemző mesterségekkel, e képeken a cigányok munkálkodó, tevékeny, a társadalmi beilleszkedés, a civilizáció útjára lépett csoportként jelent meg, azokban a szerepkörökben, amelyekbe velük a vidéki és városi lakosság is gyakorta találkozhatott. A teknővájás, meszelőkötés, kovácsmesterség, vályogvetés, üstfoltozás mint az etnikumot leginkább jellemző tevékenységi körök kaptak helyet e képeken. Jankó János 1870-es kompozíciója a beilleszkedés lehetséges útjaként is értelmezhető: a letelepedett cigánycsalád idilli együttlétében a családfő üstöt foltoz, a lány főz, a feleség gyereket nevel, a nagymama kefét köt (484). A népesség tipikus karaktereinek és foglalatosságainak tárházát nyújtották a vásári jelenetek, sátoros truppok és temetések ábrázolásai is. A javasasszonyok titokkal telt, babonákkal övezett alakja is kedvelt tárgya volt az egzotikus  kuriózumokra fogékony populáris sajtónak, amely kielégítve a közönség kíváncsiságát a népnevelő felvilágosult szerepébe helyezkedve nem felejtette el óvni olvasóit az ósdi hiedelmektől (267, 395, 457, 511, 546). Mindemellett a cigányok “sajátos viszonya a magántulajdonhoz” sem kerülte el az életképfestők figyelmét, de ábrázolásmódjuk – a kor megítéléséhez igazodva – inkább elnéző mint együtt érző volt (284).

Örökös vándorlásukban testet öltő számkivetettségük a hazai életképekben is nagy teret kapott. Fontos előzménynek tekinthető e téren Barabás Miklós metszetként is sokszorosított, 1843-ban festett Utazó cigánycsaládja, amelynépéletkép-festészetünk nyitányaként értékelhető (Veszprémi 2002). A Család Könyvében közölt, vándorló anyát gyermekeivelábrázoló kompozíciója e kép redukált változata (231). A népszerű tárgyat Barabás később Prónay Gábor albuma számára 1855-ben ismét átdolgozta.[104] Később, a hatvanas években öt folyóirat is közölt vándorcigányokat megelevenítő életképeket (81, 99, 392, 418, 505, 539). A feléjük forduló kivételes figyelmet csak részint magyarázta a romantika hagyománya, amely a vándorban egyszerre ismerte fel az individuális önmegvalósítás alapját jelentő szabadság és az ezzel együtt járó társadalmi peremlét szimbólumát (Szegedy-Maszák 1998, 2001). A témát a nemzeti függetlenség elvesztése olyan újabb, aktuális jelentésrétegekkel telítette, amelyben a vándorcigányok a saját hazájukban jogfosztott magyarsággal, a számkivetettként bujdosni kényszerült szabadságharcosokkal és hontalan emigránsokkal kerültek párhuzamba. “Olyan ez a nép, mint a vándor fecske, sehol sincs hazája, nincs vallása, nincs nemzeti ruhája (…) melyet mindenütt üldöznek, mindenütt elkergetnek, és a mely mégis mindenütt ott van…” – fogalmazódtak meg a sorsközösségből eredő együttérzés sorai a Képes Világban.[105]

A cigányságot leginkább zene állította a magyarsággal rokonságba. A cigányzenészek már Johan Martin Stock (1742-1800) albumában is nagy teret kaptak, s később is állandó szereplői voltak a magyarországi etnikumokat bemutató néprajzi kiadványoknak (Galavics 1980, 1987). A zenész cigányok alakja külföldön lassanként összemosódott a magyarokéval, jellemvonásaik beépültek a magyar nemzeti önképbe. Bármilyen felháborodást is keltett Liszt Ferenc azon írása, melyben a magyar zenét a cigányokéból eredeztette, Liszt csak egy Európa-szerte elterjedt toposzt használt fel.[106] A két etnikum zenéjének közös eredete olyannyira meggyökeresedett a korszak közgondolkodásában, hogy a cigányzene a nemzeti zene romlatlan forrásaként hasonló szerepet töltött be mint a szépirodalomban a népköltészet (Sárosi 1991). E jelenségben a képmagyarázatok nem ritkán a cigányok és magyarok belső lelki, jellembeli rokonságának bizonyítékait vélték felismerni: “Ő az, ki a magyar dallamokat e nemzethez illő tűzzel s lélekkel tudja előadni… – jegyezte fel Prónay Gábor a cigányzenészek kapcsán – mintha nekik sikerült volna mindenütt, hol valami fontos esemény történt, kilesni a magyar hangulatát, hogy egykor hű tolmácsi lehessenek érzelmeinek” (Prónay 1855: 29). A magyarok egyedüli lelki társaként aposztrofálta a cigányzenészeket a Vasárnapi Ujság szerzője is: “tele fantáziával, elmésséggel s eredetiséggel. Keserü s borus napjaiban ez vigasztalt, lelkesitett zengő fájával, a magyar s magyaros mulatság inkább ellehet bor mint czigány nélkül.”[107] Ezt a kijelentést számos olyan kocsmai jelenet megerősítette, amelyen a mulató pusztai betyár egyedüli sorstársaként a cigánymuzsikus jelent meg.

E belső lelki sorsközösség példái Lenau A három cigány című költeményének illusztrációi is, 1865-ben az Ország Tükre kőrajza és 1868-ban a Képes Világ fametszete (305, 507).[108] Mindkét metszetet Lenau Thaly Kálmán által fordított költeménye kíséri, amely tömör képi megfogalmazását adja annak az életeszménynek, amelyben az élet gondjaira a hegedű, pipa és álom nyújt gyógyírt. Ebből a nézőpontból a cigányok létmódja az élet pillanatnyi élvezetében és a művészetben feloldódó gondtalan „bohém-lét” mintájaként értelmezhető. Az árkádiai idillt azonban melankolikus alaphangulat színezi át, s ez alkalmassá tette azt a kedélyvesztett jelen közérzetének kifejezésére is. Egyes elemzők szerint a három cigánnyal kapcsolatos ábrázolások voltaképpeni ikonográfiai forrása a zsidóság panaszéneke, a 137. Zsoltár. (Rózsa 1978; Pap 2001). Az abszolutizmus éveiben a zenéléssel felhagyó, hangszerét a fára felfüggesztő bujdosó a rezignált és illúzióvesztett magyarság, szűkebben értelmezve a jelen állapotok ellen önkéntes hallgatással tiltakozó művészi magatartás időszerű allegóriájaként nyert értelmet.

A cigányzenészek az aktuálpolitikai értelmezésen túlmutató jelentésben is feltűntek. Marastoni Antal a rajkót furulyázni tanító dádéja a közösség tradicionális tudásának és kultúrájának közvetítését foglalja tömör képi formába (125). Ennél tágabb értelmezési lehetőséget kínál Gyulai László kőrajza, amelynek fametszetes változatát A művészet vége és kezdete címen közölte a Hazánk és a Külföld (547). A melankólia pózban búsongó öreg dádét és a hangszerét még csak próbálgató rajkót megelevenítő kép olyan művészetallegória, amely szorosan kapcsolódik a romantika művészképéhez. Vörösmarty Mihály Vén cigányának illusztrációján a hegedülő cigány a nemzethalál víziójával küzdő művész alteregójaként jelenik meg, s Apollót és Orpheust egyaránt megidéző patetikus pózában a nemzeti sorstragédia hordozójává magasztosul (563)

Az alföldi pásztornép

Az alföldi népélet kivételes súlyát jelzi, hogy az időszak illusztrált sajtójában mintegy másfélszáz ábrázolás foglakozik a témával.[109] Tágyuk többnyire nem a gazdálkodó parasztság, hanem a szervezett társadalmi közösségektől elszigetelt “künn-lakók” csoportja: a juhászok, csikósok, halászok, csőszök, kanászok, gulyások és csordások. Az alföldi pásztornép tehát olyan, általános emberi és sajátosan nemzeti erényeket sűrítő csoportként jelent meg a korszak közönsége előtt, amely egyszerre töltötte be az életeszmény és morális, nemzeti példakép szerepét. Míg a nemzetiségek leírásában és képi ábrázolásában jelen van az egzakt leírásra való törekvés, az alföldi pásztornép megfigyelőinek nézőpontját a nemzeti önkép szolgálatába állított romantikus népismeret határozta meg. Az abszolutizmus éveiben ezen a téren az eszményteremtés igyekezete felül írta a hitelesség szándékát.

Az alföldi pusztaságot és lakóit épp különös, a megszokottól eltérő sajátosságaik tették alkalmassá arra, hogy a nemzeti karakter egyedi vonásainak alapját alkossák. “A juhász nem is olyan ember, mint más ember. Nincs a rendes társadalmi sorban; nem lakik városban, faluban, s esztendőben egyszer sem hál paplanos ágyon” – fogalmazza meg a kívülállás és függetlenség jellemzőit a Vasárnapi Ujság szerzője.[110] Az alföldi nép életét a kortársak egzotikus és archaikus vonásokkal jellemezték. Magának a pusztának korai ábrázolásait is az orientalizmus látásmódja hatotta át. (Sinkó 1981; Sinkó 1989). A Pusztát a folyóiratok képmagyarázatai is az egyiptomi sivatagokkal és az amerikai prérivel hozzák rokonságba, s ennek megfelelően a Tiszát a Nílushoz és a Missisipihez hasonlítják, ebben az asszociációs körben a csikós vándorló beduinokat, a juhászok szaharai karavánokat, a pusztai kocsma sivatagi oázist idéznek fel.[111] Az Alföldet ábrázoló festők általában nem tagadták meg akadémiai neveltetésüket, melynek kapcsán elsajátíthatták a németalföldi tájfestészet elemeit is. Zombory Gusztáv rajzán a gomolygó viharfelhők elől menekülő lovasszekérrel, szélmalommal és a falu távoli templomtornyaival németalföldi mintára komponált (320). A Képes Világ a pusztát tengerhez hasonlítja, s mellékelt fametszete is a tengeri tájképek és egzotikus sivatagképek széles panorámájú ábrázolási hagyományait követi (405, 521). E látványhoz a Vasárnapi Ujság rajzolója a vidék ekkorra már jellegzetes tárgyi toposzait társítja, mikor az alacsony horizontvonal elé a gémeskút, tábortűz és juhászkunyhó alakzatait vázolja fel (78). Aprólékosan részletes leltárát adja a pusztai népéletnek Gosztonyi József alföldi panorámaképe is (222). A romantika eszköztárából merítve a pusztaság vad, zabolátlan jellegét emelik ki a vihartól vagy tűzvésztől megvadult ménest ábrázoló illusztrációk (310, 364, 446, 566).

Míg az előbbi összefüggésekben az alföldi rónaság roppant távlatú, az idegen számára kiismerhetetlen vad és szilaj tájék, más vonatkozásban a békét és megnyugvást hozó menedék, s lakói nem a zabolátlan elemekkel folyvást küzdelemben álló héroszok, hanem a paradicsomi boldogságot élvező kiválasztottak. Jámbor Pál az Ország Tükrében írott cikkében a Hortobágyot olyan kígyó nélküli Paradicsomhoz és az ígéret földjéhez hasonlítja, amely egyszerre bírja Egyiptom természeti gazdagságát és Árkádia békéjét.[112] A pásztornép Theokritosz Idilljeiből eredő eszményi létformája a 19. századra a rokokó udvarokból a középosztályok életideáljává szélesedett (Király 1991), s a hazai kultúrában az alföldi pásztornép alakjában öltött speciálisan nemzeti formát. A néprajz e korai, romantikus szakaszát már erősen áthatotta az az idealizáló szemléletmód, amelyet James Clifford “etnográfiai pasztorálnak” nevezett (Clifford 1999). Békesség, gondtalanság, nyugalom és függetlenség alkották e bukolikus létállapot fő vonásait. Benne a mindenkori megfigyelő-leíró saját kultúrájának kritikájaként a személyes boldogság, a morális tisztaság és a társadalmi demokrácia utópiáit vélte feltalálni. A sajtóillusztrációk kommentárjai gyakorta bőven taglalták a “boldog pásztorélet” sajátosságait. “Beh szép az a pásztor-élet! (…) a legboldogabb ember a világon, mert mindig kinn van a természetben, az emberek nem sokat lábatlankodnak neki, s így a szabadsága csaknem teljes” – sóhajt fel vágyakozva a Vasárnapi Ujság szerzője, hozzátéve, hogy a pásztorok része a vágy nélküli elégedettség, a bölcsességgel határos testi és szellemi passzivitás.[113] Ahogy a primitív törzsi társadalmakban, úgy a pásztornép boldogságának kulcsa is a természettel való tökéletes összhang és a vagyon hiánya, amely éppoly gondtalanná teszi őket mint a dúsgazdag arisztokratákat (510).[114]

Ahogy a népélet leírásait, úgy ábrázolásait is átitatták a bukolikus költészet és festészet évezredes hagyományai (Vandenbroeck 1994).[115] A természettel összhangban élő pásztor alakja Greguss János rajzán és a Képes Világ egy metszetén is megjelent (138, 492). Figuráját Izsó Miklós Búsuló juhásza emelte jelképi erőre. Szobrát nem sokkal első pesti bemutatását követően az Ország Tükre közölte (264, 338). A pásztorok gondtalan létállapota e melankóliával vegyes, a közöny és bölcsesség határán egyensúlyozó szemlélődésben öltött testet. “Alig tudjuk a juhászt máskép képzelni, mint a mezőn, a szabad pusztán; a homok buczka tetején, botjára támaszkodva, a messzeségbe mélyesztett tekintettel, gondolat nélkül elmerengve…” – fogalmazza meg később a Vasárnapi Ujság cikkírója.[116] A tábortűz vagy ebéd körül, kunyhójuk közelségében pihenő pásztorok idillikus csoportjai – hasonlatosan gáláns rokokó elődeikhez – gondtalanul, a közösségi összetartozás melegében tűnnek fel a képes újságok lapjain (104, 148, 175, 401, 464, 473, 513). A furulyázó pásztor alakja pedig – hasonlóan a zenélő cigányokhoz – a művészet ősforrásaként kap jelentést, “fenn a légben pacsirták csicseregték dalaikat, azoktól elleste a dalt, dalolt, fütyölt, nem unta meg soha” – írja Török Károly, “dala bájolóbb, mint a faunok zenéje, mint Orpheus lantja” – teszi hozzá Szokoly Viktor (228, 234).[117]

Az alföldi táj és a puszta népe már a század negyvenes éveire, mint a nemzeti karakter alapvonásainak őrzője kapott kulcsszerepet a nemzeti önképben (Sinkó 1989).[118] Az indoklásban szerepet kapott a népjellem kialakulásával összefüggésbe hozott környezet is.[119] Az Alföld és a Tisza ilyen formán olyan “tősgyökeresen magyar” vidékként jelent meg, amelynek végtelen távlatai a nemzeti jellem szabadságszerető és szenvedélyes vonásainak forrása.[120] Pekár Károly a századfordulón már kizárólagosan az Alföldből illetve a pusztai népből vezette le a magyar nemzeti karaktert (Pekár 1902). Az alföldi nép archaikus jellegének hite, az a meggyőződés, hogy a síkságon elszigetelt pásztornép és parasztság zárványként megőrizte az ősi magyar életformát és szokásokat jól kitapintható a csikósok értékelésében, akik az ősmagyar lovas nép maradékaként nyertek különös rangot: “Mintha csak valami ős szittya fejedelem vonulna be hölgyei s főemberei kíséretében, lóháton és a nomád élet szekeres fapalotájába, a hogy azt a jó Priscus leírta” – teszi hozzá a délceg csikós képéhez a Hazánk és a Külföld.[121] A sajtó által közölt illusztrációk a maguk sajátos képi eszközeivel erősítették meg e toposzokat: metszeteiken a botjukra támaszkodó juhászok a pihenő Herkulest idézték, míg a nyalka csikósoknak a lovas uralkodóképmások képi hagyománya adott méltóságot. Vas Gereben pedig egyenesen az emberi nem tökéletes mintapéldáját látta a csikósban: “kinek sugár termetet oly szépen egyenesedik föl, mintha most csöppent volna le az égből, és lehulltából márványoszloppá keményedett volna (…) ha újra mértéket kellene venni az emberiségről (…) le kellene jőni az alföldre megkeresni az igazi embermagot.”[122]

Betyárok

A betyárok szerepe és megítélése meglehetősen ellentmondásos a korszak sajtójában.[123] A század első felében az országot bemutató külföldi utiképek a betyárt – hasonlóan a cigányhoz – tipikusan magyar jelenségként tálalták. A törvényen kívüli, lázadó szegénylegény alakja jól illeszkedett a romantika irodalmának (Schiller: Haramiák, Walter Scott: Ivanhoe, Rob Roy) és zenéjének (Berlioz: Rob Roy nyitány) rabló-tárgyú alkotásaihoz (Szegedy-Maszák, 1998: 25-26). A bűntelen bűnöző, a tragikus sorsú rebellis alakja ugyanakkor a romantikus festőket is megihlette, s egyaránt népszerű volt Franciaországban, Itáliában, s németföldön különösen a düsseldorfi festők körében (Honour 1981: 240-244).[124] Ezzel párhuzamosan a 19. századi néphagyomány is megformálta a rablók és betyárok idealizált képét, saját történeti hőseivé alakítva azokat (Küllős 1988, 1992). A városi középosztályok és a vidéki parasztság zsiványromantikája hangsúlyait tekintve különbözött egymástól: míg a romantikus művész-értelmiség benne a hatalomtól független, autonóm személyiség szabadságát ünnepelte, a parasztság emlékezetében mindenekelőtt a társadalmi igazságszolgáltatás lázadó szabadságharcosaként jelent meg. Eric Hobsbawm részletesen elemezte e szociális indíttatású, “társadalmi banditák” mitizálásának lépcsőfokait (Hobsbawm 1974). A szabadságharcot megelőző néphagyományban a betyár alakja a magyar néphagyományban, ponyvairodalomban és Petőfi ahhoz szorosan kapcsolódó költészetében is a nép érdekeinek egyedüli képviselőjeként, a társadalmi lázadó szerepében volt jelen (Kiss 1982; Katona 1982). “Magyar Robin Hoodok, Fra Diavolo-k, Rinaldinik, a jobbágynépnek kóbor lovagjai, a sérelmeknek rettegett visszatorlói, a nép apró zsarnokainak bosszuló ostorai” – foglalta össze tömören e szerepkört a Képes Világ 1868-ban.[125]

Megítélésükben jelentős változást hozott a szabadságharc és az abszolutizmus. A betyárok egyes csoportjai a szabadságharcban is részt vettek. Később az osztrák megtorlás elől menekülő honvédek, vagy az erőszakos sorozások elől bujdosók közül számosan álltak be soraikba, s üldözöttségük az idegen elnyomástól szenvedő magyarság helyzetével rokonította sorsukat (Küllős 1988). Az osztrák-ellenes, nemzeti színezetű zsivány-romantika újabb reneszánszát hozta a kiegyezést megelőző idők betyár-témájú ponyvairodalma is (Pogány 1978). E rokonszenv megnyilvánulása volt a Rózsa Sándor-féle “spencerek” divatja az 1850-es években, amelynek viseletét a hatóságok a nemzeti ellenállás szimbólumának tartották. (Fél – Hofer 1966; Küllős 1992). Ezzel párhuzamosan az életképfestészet körében is népszerűvé vált a zsiványtéma. Az 1840-es években nem sok vonás különítette el az olasz, vagy spanyol banditaképektől az e tárgyat ábrázoló magyar műveket, de az ötvenes évektől a hazai alkotók már főképp az alföldi betyárokra összpontosították figyelmüket.[126]

Radikális hatalomellenessége, törvényenkívülisége, a magántulajdon szentségének semmibevétele, s nem utolsósorban a nincstelenek és vagyonosok közti társadalmi ellentétek kiélezése olyan konfliktusforrásként jelent meg, amely személyét messzemenően alkalmatlanná tette arra, hogy benne a köznyugalom és társadalmi megbékélés értéke jelenjék meg.[127] Az ötvenes évektől nyugtalanító mértékben megromlott alföldi közbiztonsága. A helyzet csak az 1860-as évekre javult, mikor gróf Ráday Gedeon 1867-től a Belügyminisztérium rendőri osztályának vezetőjeként, majd 1869-től mint az alsó-tiszai vidék közbiztonságának királyi biztosa minden korábbinál határozottabban lépett fel az alföldi betyárvilág felszámolásáért. Ez magyarázza azt is, hogy a betyárképek a hatvanas évek második váltak gyakoribbá illusztrált lapjainkban, számuk különösen az 1868-as évben volt kiugró. Noha a sajtó és a portyázó rablóbandáktól rettegő pusztai lakosság elismerte a közbiztonság javítására tett állami intézkedések szükségességét, a hatóságok támogatása meglehetősen felemásan valósult meg. Minden felvilágosító törekvés ellenére, a nép körében a betyárromantika továbbra is tartotta magát. A pusztai betyárok ellentmondásos közmegítélése a korszak sajtójában is nyomot hagyott: míg a közművelődési lapok többsége a rablóbandák felszámolása mellett agitált, az illusztrációk nagy része továbbra is a romantikus betyármítoszt táplálta.

            A romantikus betyárkép nyitányának is tekinthető a Képes Ujság 1859-es litográfiája, amelyen “a puszták fia” divatosan öltözött, lova mellett pihenő délceg dalia (255). Vas Gereben kommentárja, követve a haramiamítoszok hagyományait, bűne eredetét szerelmi féltékenységből elkövetett gyilkossággal, bukását gaz árulással magyarázza. A metszetek szerint a betyár bűntette nem több, mint ló- vagy birkatolvajlás. A lókötő Lotz és Jankó egy-egy rajzán is megjelenik, kompozícióikon az ellenálló állatokkal küzdő lovas antik lófékezőket vagy újabb kori lovas csatajelenteket idéző alakja heroikus pátosszal telítődik (91, 386, 459). A ló-tolvajlást Balázs János, Németh Ignác karcolatai, leírásai is elnézően ítélik meg, akárcsak Petőfi költeménye, aki több versben is megemlékezik a merész lótolvajokról (Kiss 1982). “A lólopás gyengéje a magyar köznépnek” – állapította meg Rónay Ignác magyar népkarakterológiájában, s e fogyatékosságot épp az alföldi nép ősi tulajdonfogalmaival magyarázta (Rónay 1847: 146-147). A betyár rablószerepben csak egyetlen illusztráción, Markó Károly A falu zsidója meg a szegény legény címmel közölt rajzán tűnik fel, s képmagyarázó szövege sürgeti az idejétmúlta betyárromantika felszámolását (324). A menekülő haramiák három fametszeten is megjelennek, utalva az otthontalan, üldözött zsiványok romantikus toposzára (358, 442, 527). “Prüsszögő deres csikón, melynek lába is alig éri a földet, ott lebegni a rónák virágos pázsitja fölött, tenni amit tetszik, nem ismerve urat, nem ördögöt, szembeszállani mindenkivel, és ingerkedni a zsandárral” – foglalja össze Jankó Betyárvadászatának kommentárja a betyárlét romantikáját, hozzátéve, hogy az örökös kivetettség állapota valójában közel sem oly költői.

A rablás és menekülés mellett harmadik témaként a kocsmában ivó betyár alakja tűnik fel a sajtóban. Szemben az előzőek felfokozott szenvedélyességével a képeket melankolikus búskomorság hatja át. Újházy Ferenc 1865-ös kompozícióján, majd Munkácsy Betyár a csárdában rajzán az alföldi népélet olyan tipikus motívumai és figurái összpontosulnak, mint a kocsma, a cigányzenész, a zsidó kocsmáros, az ivó betyár és a betyár szerelme (127, 415, 522). A mélabú már Izsó Búsuló juhászán is mint a magyar ember tipikus kedélyállapota tűnt fel, a borozó betyár tehát a “sírva vigadó magyar” sztereotípiáját testesítette meg. A parázs indulatoktól fűtött, de balsorsát el nem kerülő lázadó ezen a ponton válhatott a diszharmonikus magyar népjellem összefoglalójává.

Az e képekhez rendelt szövegek azonban már feltűnően aszinkronban vannak az ábrázolásokkal. Munkácsy nemes és tragikus pátosszal áthatott betyáralakja a verbális értelmezés szintjén nem hős, csak gyilkos útonálló. “A szegény legényben már nem a hőst, de a gazembert látja a nép, a társadalomnak ellenségit” – hangsúlyozza a Képes Világ kommentárja.[128] Hasonló ellentmondás jellemzi Munkácsy Mihály Kupaktanács címmel megjelent rajzát is, amelyen a falusi bírák ítélkeznek a megbilincselt betyár felett. Szöveg és kép ezúttal is “széttart”: miközben a kommentár a rablóbandák azonnali felszámolását követeli, Munkácsy kompozícióján a groteszk bírák elé citált vádlott inkább áldozat mint gazember (456). Ez utóbbi kompozíció már a sajtóillusztrációként közölt betyárképek azon újabb típusához tartozik, amelynek tárgya a bűnhődés. A téma ilyetén interpretációja egyértelműen a hatvanas évek végén megindult tisztogatási akciókkal áll összefüggésben. A Vasárnapi Ujság 1865-ben annak a reményének adott hangot, hogy néhány évtized múlva a lapok már nem adnak majd megrendelést betyárképekre, hisz azok modelljei útonálló gyilkosok, munkakerülő, borissza, pénzéhes rablók. Ezt alátámasztandó olvasói okulására Herman Lüders-szel a vármegyeházára kísért, megbilincselt betyárokat rajzoltat. A kép kommentárja gondosan elemzi a haramiák tipikusan bűnözői, “Káin-bélyeggel” terhes fiziognómiáját (122). 1868-ban Jankó ismétli meg a bűnhődő banditák témáját, a torz zsiványok alakját a délceg pandúrokkal ellenpontozva (161). A betyárellenes állami felvilágosító propaganda jellegzetes példája a közkedvelt néplapként ismert Jó Barát képpárja. A fametszetek egyikén pandúrok és zsiványok brutális küzdelme zajlik, míg a véres élet-halál harc ellenpontjaként feltűnik a megoldást jelentő népnevelést jelképező pusztai iskola képe. “Mintha a múltat és a jövőt látnám, midőn e két képre nézek” – jegyzi meg az illusztrációk magyarázója (577, 578).

Közösségi események, ünnepek       

A nemzeti összetartás az 1850-es évek közéleti irodalmának egyik vezéreszméje. Mocsáry Lajos A magyar társaséletben vagy Mikó Imre az Irányeszmékben a társadalmi egyetértést, az össznemzeti “concordantiát” mint az idegen elnyomással szembeni ellenállás és túlélés biztosítékát taglalta. A “nemzet családéletének” Széchenyi István által is megfogalmazott gondolata a század derekának köznépről alkotott képében is szerepet kapott. A család mint a társadalom alapsejtje és mint a magánemberi lét háborítatlan területe a német, polgári gyökerű biedermeier hatására már a reformkori magyar értékrendben került előtérbe (Geismeier 1986). Az abszolutizmus évei alatt pedig a családi és társas magánélet privátszférája látszott a visszavonulás kizárólagos színterének, a személyiség autonómiája egyedüli megőrzőjének. A szabadságharc után gazdaságilag és morálisan is szétzilálódott, belső értékválsággal küszködő nemesi középosztállyal szemben a vidéki köznép alkalmasabbnak tűnt ezen eszmények megtestesítésére. A korszak sajtógrafikájában nagy teret kaptak mindazon ábrázolások, amelyeken a köznép mintaszerűen békés egyetértésben munkálkodott vagy ünnepelt. Képi megformálásukban éppúgy tetten érhetők a biblikus kerettémák (Szent Család) mint a biedermeier idilli családábrázolásai. E képeken a paraszti család olyan nemzedékeket egyesítő közösségi formaként jelent meg, amely eredményes működésének alapját a békés együttműködés és hatékony munkamegosztás teremti meg. E gondolatsorból kiindulva a Hazánk és a Külföld írója épp azért dicséri Gyulai László Családi képét, mert szakítva a betyárromantika témakörével az anyai szeretet és gyermeki hűség kifejezéseként “a család csendes boldogságát” választotta képe tárgyául (352). Formailag némiképp csiszoltabb, akadémikus eszközeivel ugyanezt tette Than Mór Arany János Családi körének illusztrációján (157).  A néző erkölcsi nevelésének feladatát is betöltik azok a népi zsánerek, amelyek a családi közösségben munkálkodókat elevenítik meg. Jankó János Szalmafonó családján ifjak és idősebbek egyaránt részt vesznek a megélhetést biztosító esti munkálkodásban (168). “A munka mindig tiszteletreméltó, s a szemlélőre jó benyomást tesz; a családéletről ugyanezt mondhatjuk. Kétszeresen kedves a látomány, ha egész családot látunk együtt, családiasan munkálkodva” – pontosítja a kép jelentéskörét magyarázó szövege.[129] Hasonló morális tartalmú nevelői attitűd jellemzi Munkácsy Mihály A köpülő mellett címmel megjelent rajzát, amely magyarázata szerint “egy darab árkádiai élet modern kiadásban” (466).[130] Ebben a vonatkozásban a mezei munka is olyan ideális tevékenységként értelmeződik, amely munkamegosztása révén a családi összetartást erősíti. Irinyi Sándor Ebédvivő leányát (204) is így magyarázza kommentátora: “Oh a mívelt emberek, kiket foglalkozásuk kiszakít a család köréből s csak pihenni térnek oda, mitsem tudnak arról, mily édes az a foglalkozás, a melyet férj, feleség s az egész család társaságban együtt végez!”[131]

            Az anya vagy feleség szerepében ábrázolt parasztasszonyok egyenesen a magyar nő ideálképét testesítik meg. Réthi Lajos a székely leányokról szólván őket úgy jellemzi mint a legjobb feleséget, dolgos, pontos, tiszta, életerős, jó kedélyű, vendégszerető, urához hűséges szolgálókat.[132] “Mi a magyar menyecske? A munka, a szerelem, jókedv, ki csak hírből ismeri a restség gyűlölségét” – jegyzi meg Jankó János mezei munkáról hazatérő leánya (483) kapcsán a képmagyarázat szerzője, kiemelve, hogy mesterkéletlen természetessége, sorsával való elégedettsége, munkakedve ellenpontja a városi asszonyoknak.[133] Hasonló idealizáló látásmód jellemzi Lotz ebédvivő parasztmenyecskéjét (287) kommentáló írás szerzőjét is: “Nemcsak a kül alak érdekes, de arczán is megvan ama öröm kifejezése, melyet érez a fölött, hogy dologban kifáradt férjét saját kezével készített ízletes étellel, s frissen merített vízzel üdítheti föl.”[134] Lotz és Jankó akadémikus, a klasszikus reneszánsz mesterek monumentális-idealizáló látásmódjából táplálkozó, de a bécsi Johann Baptist Reiter heroikus parasztképeivel is rokonságot mutató stílusa jól illeszkedett a korszak által megkívánt eszményítő népképhez.[135] E téren különösen az akadémikus formai kánont és “nagyfestészeti” ikonográfiai hagyományokat a paraszti tárgyakhoz illesztő Lotz működött sikeresen, aki az alvó pásztorlányt a pihenő vénuszok, a gyermekét etető földműves feleségét a Madonna-ábrázolások archaikus képi kerettémáiba helyezte el, rájuk vonatkoztatva egyúttal az előképekhez kapcsolódó értékfogalmakat is (274, 276). Szintén tradicionális, a fonó Máriák ikonográfiai típusához kapcsolódik Jankó János és Sterio Károly fonó leánya (266, 450).

            A köznép közösségi életét bemutató metszeteken a vidéki nép olyan ideális közösségként jelenik meg, amelyet a társadalmi egyetértés és összetartás jellemez. Az illusztrációk szerint a falusi nők mindennapjainak tipikus színtere nyáron a közkút, vagy a folyópart, míg telente a fonóka jelentette a társasági élet központját. Helye volt ez a szorgos munkának, de a csevegésnek és szerelmi kalandoknak is. A fonóka Sterio rajzán a férfiak falusi tanácsának ellenpontjaként szerepel.[136] Ezt követően Izsó Miklós szobra és Jankó János sok alakos életképe enged bepillantást az ifjúság télesti szórakozásába (266, 297, 548). Kommentárjaik a városi olvasóközönség számára ismerős hasonlatokkal írják körbe a falusi fonókát. “Ezen falusi «cercle»-k és «soirée»-k, a hol a falu pletykái csak úgy végig őröltetnek, mint a nagyvilági szalonokban a nagyobb emberek magánügyei; a hol a mesék, tündérregék és babonaságok országában szerelmi vagy gyűlölségi szövetségek csak úgy alakulnak mint a nagy világ társas közeiben” – fogalmazza meg Irinyi Sándor a falu téli életét bemutató képsorozatának magyarázója a Vasárnapi Ujság lapjain (144).[137]

Hasonló szerepben jelenik meg az ujságok illusztrációi közt a falusi közkút és a patakpart. A kútnál vagy vízparton vizet merítő, korsóval ábrázolt fiatal leányok ikonográfiailag tradicionális tisztaságszimbólumok, alakjuk a 17. századi németalföldi életképfestészetnek is kedvelt képtárgya (70, 88, 311, 460, 564, 397).[138] A kút termékenységi szimbólumként a népi szerelmi jelképrendszernek is része. Marastoni József Szerelemszomjas leány címmel megjelent rajza közvetlenül utal e jelentéskörre (271), de ide kapcsolódik Györgyi Griegl Alajos Búslakodó leánya vagy Sterio Károly Jövendőmondása is (242, 267). Szűkebben értelmezve e témakör a női társas élet jellegzetes helyszíne is. “A mi a parlamentaris életben a bizalmas conferentia, a mi a férfiakra nézve a kaszinó vagy kávéház, a mi az úrhölgyeknek a soirée causeuse, a kávénénikéknek a kötőke, az urambátyámoknak a szellős folyósó, a falusi atyafiaknak a malom alja, a debreczeni diáknak a «numero tizenegy»: az a falusi asszonyoknak s leányoknak nyáron át a vízrejárás, kenderáztató, mosás. Oly hely és kör, melyben nézeteiket fesztelenül nyilvánítják; helyettesítője reájok nézve a téli kalákai összejöveteleknek” – határozza meg Lotz Mosó asszonyokat ábrázoló életképe kapcsáne hely jelentését érzékletesen a Magyarország Képekben szerzője (92).[139] Klimkovics Béla vagy Gyulai László zsánerképe a faluvégi kutat mint a szerelmi találkozások színhelyét mutatja be (299, 556). “Ez a falu ifjuságának casinója, társalgási tereme (…) A szerelem első gerjedelmei itt rezdülnek meg, vallomások itt téteknek (…) egyszóval a közkút a falu végén a falusi ifjúságnak az, mi a városinak a színház és társalgási terem” – világosítja fel e kép kapcsán fővárosi olvasóközönségét az Ország Tükre.[140]

A férfiak társas életében az előbbiek megfelelője a kovácsműhely, a malomszín, a pusztai gémeskút és a kocsma. Herman Lüders rajzain az alföldi kovácsműhely és a gémeskút olyan társasági találkozóhely, ahol a vidéki-pusztai köznép különféle csoportjai (kereskedők, csikósok, betyárok, iparosok) információt és tapasztalatot cserélhetnek (113, 139). Jankó János A malom alatt című rajzán egy közösségben jelenik meg az újsághíreket magyarázó falusi jegyző, a parasztgazda, a juhászbojtár, a molnár és a kovácsmester (488). Forgó János a kép magyarázataként olyan paraszt-kaszinóként festi le a helyet, amely a „nyilvános okoskodás” színtereként alkalmat nyújt az országos közügyek és a világ aktuális dolgainak megvitatására. A közélet hivatásos helyeként kap szerepet több illusztráción a falusi tanács. A helyi közügyek képviselői Barabás Miklós rajza nyomán már Prónay Gábor albumában is feltűntek.[141] Barabás kompozíciójának fametszetes reprodukcióját a Vasárnapi Ujság 1860-ban a következő bevezető sorok kísértében adta ismét közre (51): „Bízunk az örök gondviselésben, hogy maholnap ismét magunk gazdái leszünk nemcsak saját tűzhelyünk körül, hanem – mint azelőtt volt a «szabad magyar hazában» magunk fogjuk intézni saját nyilvános közügyeinket is, a magas országgyűléstől kezdve le egész a legkisebb falu tanácsáig.”[142] A szabadságharc bukását követő jogfosztott állapotban, az 1861-es országgyűlés összehívásának előestéjén tehát a falusi tanács, mint a demokratikus önrendelkezés példája kapott új értelmet. Hasonló összefüggések értelmezték Szemlér Mihály falusi tanácsát, amely a közügyekért felelősséget érző vidéki népet példázta, vagy a csibukozó falusi bíró alakját, akit a faluközösség bölcs és demokratikus választása emelt tisztségébe (302, 426, 532).

            “Száraz tengeren vándorlók nyughelyéül szolgáló kikötő… a pásztornép, különösen a szegény legények ünneplő palotája” – jellemezte a pusztai csárdát a Magyarország és Erdély képekben albuma.[143] Ami a pusztai betyárok számára menedék (127, 415), az a falu társasági életének központja, ahol a világ és szűkebb pátria ügyeit megtárgyalják a férfiak. Frigyes kocsmában mulató csikósait a közelgő választások apropóján közölte a Vasárnapi Ujság, tudván, hogy a kortesek hadjárata idején e hely a politikai meggyőzés fő terepe is (177). Szemlér Mihály rajza mozgalmas kocsmai verekedést elevenít meg, ám kommentárja elzárkózva az erkölcsi prédikációtól, a jelenetben inkább a lobbanékony és szenvedélyes nemzeti jellem bizonyítékát látja (429).[144] Munkácsy Mihály a magyar borivót a német sörivóval párhuzamba állító rajzsorozata közvetlenül a nemzeti karakterre vonatkoztatja a mulatozás stádiumait (408, 410, 412, 413, 524-526). A két ízben is közölt rajzok kommentárjai a német és a magyar népjellem lényegi eltérését ismerik fel a buta közönybe süppedő sörivó és a komor melankolikus szakaszt követően önfeledten mulatozó borivó alakjában. Lotz Károly 1862-ben az Ország Tükre műlapja számára rajzolt vásári áldomásozói a téma egyik prototípusát teremtik meg (275). Három évvel később kompozícióját egy francia képes újság mint jellegzetes magyar életképet közli (309), de motívumait a Képes Világ és a Tarka Világ is felhasználja (407, 528). Utóbbi már Petőfi egyik legnépszerűbb bordala, A faluban utczahosszat… illusztrációjaként jelent meg (582). Petőfi “csapszéki verseknek” titulált költeményeit az 1840-es évek népiesség körüli vitái is érintették. A “kancsó-literatúra” körül fellángoló ellentétek egyik tábora a művészethez méltatlan, “pórias” tárgyként ítélte meg azokat, míg védelmezői a bordalok antik költészeti hagyományaira hivatkozva védelmükbe vették a témát, Erdélyi József pedig egyenesen mint a magyar népjellem sajátosságát és a magyar népdal-költészet eredendő forrását tűntette fel a bor élvezetét. [145] A képzőművészet területén a kocsmai képek elfogadását a 17. századi németalföldi festészet hagyománya segítette. Ez magyarázza, hogy a profán tárgy Izsó Részeg pór szobra révén plasztikai megörökítést is nyert, s szobrát 1864-ben a Vasárnapi Ujság is közölte (108).

“Minden nép úgy mulat, ahogy jellemében fekszik…” – nyitja pünkösdi képének magyarázatát a Vasárnapi Ujság.[146] Hasonlóképp a népjellem legtisztább megnyilvánulását látja az ünnepekben és mulatságokban a Képes Világ írója is.[147] Ezt alátámasztandó egy német és egy magyar község búcsúját megelevenítő képpárt közöl, részletesen elemezve a visszafogott német és a szilajul ünneplő magyar köznép mulatságainak eltéréseit (419, 535, 536). A köznép ünnepei – követve az előző évtizedek európai festészetének életképi törekvéseit – az 1850-es évektől fellendülő magyar népi zsánerfestészetben is központi jelentőségű. A műfaj legigényesebb, reprezentatív példái a népélet ünnepköreihez kötődnek. Jelentőségüket jelzi, hogy Barabás Miklós A menyasszony megérkezése (1856), Canzi Ágoston Szüreti ünnepélye (1859) a Képzőművészeti Társulat jóvoltából, Jankó János Csokonai a lakodalomban (1859) című festménye pedig a Hölgyfutár jutalomlapjaként sokszorosítva is eljutott a szélesebb közönséghez. Az ünnepábrázolások különösen jól illeszkedtek ahhoz az idealizált népképhez, amely a köznépet gondtalan idillben kívánta láttatni. Ezzel párhuzamosan a korai néprajzi leírások is különös gonddal tárták fel a népélet karakteres vonásait kiemelő ünnepi szokásokat. A lakodalmi ünnepek és szokások hagyományosan a tárgykör legkedveltebb szeletét jelentették. Prónay Gábor albumát is két menyegzői kép nyitotta.[148] Ezt követően a folyóiratok több lakodalmi ábrázolást is közöltek: Lotz Károly Falusi nászmenete1863-ban az Ország Tükre mellékleteként jelent meg (291), ugyanabban az évben a Vasárnapi Ujság – jellegzetesen magyar vidékről – egy debreceni nászmenet rajzát adta (65), 1866-ban a Magyarország és a Nagyvilág nyolc nép lakodalmi ünnepélyei között egy magyar életképet is közölt (389), később egy alföldi és egy királyföldi nászmenet rajzát is megjelentette (409, 411). A pünkösdi ünnepek köréből a sajátosan magyar népszokások (lófuttatás, pünkösdi királynő választás) álltak az érdeklődés középpontjában (6, 24, 394, 499).

            Az ünnepek, mulatságok ábrázolásainak középpontjában gyakorta jelentek meg táncolók. A tánc a 18. század végétől a viselet- és életképeknek is gyakori tárgya volt (Galavics 1987; Bakó 2002). Lotz Károly Szénagyűjtésének és Sterio Károly Csárdásának is központi tárgya a magyar tánc (272, 257). A nép táncának nemzeti táncként való értelmezése már az 1810-es években megkezdődött, s a hatvanas évekre a köznép tánca (verbunkos, csárdás) már a magyar népi kultúra kizárólagos jellemzőjeként épült be a nemzeti művészetbe (Szentpál 1954). Leírói ősi, a keleti kultúrákkal rokon vonásokat véltek benne felfedezni, s jellegében, mozdulataiban, ritmusában a nemzeti karakter tipikus vonásait vélték kifejezni. Benne a magyar karaktert jellemző méltóságot, fenséget és szenvedélyt találta fel Rónay Jácint az 1840-es években, Pekár Gyula a századvégen és Fülep Lajos a századelőn (Rónay 1847; Pekár 1907; Fülep 1918). Ilyenformán Sterio Károly – korábban Geibel Ármin Vadászalbumában megjelent – Csárdása és annak közeli rokonaként Lotz Károly Parasztlakodalom című festménye a csárdást járó párral és a cigányzenekarral a magyar nép zenei kultúrájának a nemzeti kultúrába beillesztette szegmensének tömör és látványos összefoglalását adták.

A magyar népélet jellegzetes csoportjainak látványos összefoglalását tették lehetővé a vásárképek. A század első felében Neuhauser Ferenc erdélyi vásárt megelevenítő, kőrajzban sokszorosított tablója jelentette a tárgy reprezentatív hazai előképét (Galavics 1980). 1855-ben Weber Henrik rajza nyomán Prónay Gábor albuma is közölte egy pesti vásár képét.[149] A téma kezdettől fogva helyet kapott a sajtóillusztrációban is: 1858-tól a Vasárnapi Ujság, majd nyomában a Képes-Ujság a nagyobb pesti vásárok alkalmával ugyanazt a mozgalmas életképet közölte (29). A pesti dinnyevásárt Van der Venne rajza nyomán a Képes Ujság kőrajza elevenítette meg (256), Hermann Lüders a pesti baromvásárról és Hahn Vilmos egy felvidéki vásárról készült rajzait a Vasárnapi Ujság közölte (105, 165), egy magyarországi lóvásár képét pedig a Magyarország és a Nagyvilág (391), ugyanitt jelent meg egy vidéki hetivásár (387) és a Vásárok világszerte sorozat keretében a debreceni vásár látképe (454). A vásárképeket a képmagyarázatok is összegző jellegű műfajként értelmezték: “Itt láthatni mindenféle osztályból a legeredetibb alakokat, s kicsinyben az egész magyar élet tükrét” – jegyezte meg a Magyarország és a Nagyvilág.[150] “A magyarországi vásárok gazdag tápot nyújtanak úgy a festész ecsetének, kint az író tollának, ezek ezer különváló apró részletük mellett még azon sajátsággal is bírnak, hogy a különböző vidékek színezetét mindig magukon viselik” – egészítette ki a képet a Hazánk és a Külföld.[151] A vásárképektől az egykorú szemlélő a teljesség benyomását keltő változatosság illúzióját várta, s ezt a különféle etnikumok és foglalkozási ágazatok egymás mellé sorolásával érte el az életképfestő. A lócsiszár, a mézeskalácsos, a lacikonyhás, a jövendőmondó, a csikós vagy a cigányzenész jellegzetes szereplői voltak e tablóknak. A kommentárokban néha a magyar őstörténeti analógiák is felmerülnek: “Ponyvafödött, deszka- és gyékényes sátorok, valamint az ekhós szekerek utcákat s afféle improvizált várost képeznek, a milyek lehettek a nomád magyarok székhelyei párduczos őseink idejében.”[152] Más megközelítésben a vásárok az osztályok és nemzetiségek harmonikus együttélésének szimbólumaként jelent meg, mint “hódolat a társadalmi összlét eszméjének”.[153] Efféle szociális konszenzus jelképeként értelmezte a pesti Lacikonyha képét is a Képes Ujság szerzője is 1860-ban, aki örvendett “a különbféle nemzetiségek ivadékait, úgymint németeket, tótokat, magyarokat, szerbeket és oláhokat, a szegénység hatalma által kényszerítve, itt testvéri egyetértésben látni”.[154]

* * *

A képzőművészet sajátos eszköztárának jelentőségét jelzi, hogy a Magyarországi Néprajzi Társaság megalakulásakor grafikai szakosztály létrehozását is tervezte.[155] Az ismeretterjesztő, szórakoztató és dokumentatív képi ábrázolások szétválasztása csak a századfordulón kezdődött meg, a tudományos néprajzi irodalom köréből kiszorult dramatizált népi zsánerek ekkorra már a kiállítótermekben és népszerűsítő kiadványokban találták meg helyüket. E gazdag képanyag felhasználását a jelenkorban is gyakorta jellemzi az illusztratív szándék. Elemzésünk épp arra kívánt rámutatni, hogy az e körben fellelhető ábrázolások hitelessége sok esetben kétséges, hisz a népéletképek egy része eredendően nem dokumentatív célzattal készült. Egykorú jelentésükről és jelentőségükről hitelesebb fogalmat kap a mai szemlélő, ha azokat nem kizárólag mint a népélet dokumentumait, hanem mint a 19. század derekára kikristályosodott nép- és nemzetfogalom vizuális reprezentációit közelíti meg.

Rövidített irodalom

anderson, benedict

1999 Imagined Communities: Reflection on the Origin and Spread of Nationalism. London & New York: Verso

Anderson, Patricia

1991 The Printed Image and the Transformation of Popular Culture 1790-1860. Clarendon: Oxford

Aranyérmek

1995 Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században. Rendezte: Sinkó Katalin. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Ács Zoltán

1986 Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Budapest

Baacke, Dieter

1990 A boldogság szomorú látszata. In Művészetszociológiai szöveggyűjtemény. Budapest: 134-167

Bakó Zsuzsanna

2002 Barabástól Rudnay-ig: 19-20. századi magyar táncábrázolások. In Három a tánc! Magyarországi táncábrázolások 1686-1940. Kiállítási katalógus, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár: 38-55.

Ballagi Aladár

1878 A magyar nyomdászat történelmi fejlődése. 1472-1877. Budapest

BARABÁS MIKLÓS

1944 Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Bíró Béla. A művész műveinek jegyzékét összeállította Szegedy-Maszák Elemérné Tormay Vera és Szegedy-Maszák Tihamér. Kolozsvár

Bialostocki, Jan

1982 A “kerettémák és az archetipikus képek. In Régi és új a művészettörténetben. (Művészet és elmélet) Budapest: 167-175.

Bouventer, Hermann

1969 Die Illustrierten. In Handbuch der Publizistik. Bd. 3. München: 537-546.

Bringéus, Nils-Arvid

1982 Volkstümliche Bilderkunde. Callwey: München

Bruner, Edward M.

1999 Az etnográfia mint narratíva. In Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerk.: Thomka Beáta, Budapest: 181-196.

Brückner, Wolfgang

1969 Populäre Druckgraphik Europa. Deutschland vom 15. bis 20. Jahrhunderts. München

1972 Trivialisierungsprozesse in der bildenden Kunst zu Ende des 19. Jahrhunderts, dargestellt an der “Gartenlaube”. In Das Triviale in Literatur, Musik und bildenden Kunst. Hg. v. Helga de la Motte-Haber. Frankfurt: 226-253.

Burke, Peter

1991 Népi kultúra a kora újkori Európában. Budapest

BUSA MARGIT

1996 Magyar Sajtóbibliográfia 1850-1867. A Magyarországon magyar és idegen nyelven megjelent, valamint a külföldi hungrika hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. Budapest

Buzinkay Géza

1985: A magyar nyelvű közművelődési sajtó. In A magyar sajtó története II/2. 1867-1892. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Budapest: 435-487.

Cennerné, Wilhelmb Gizella

1972 16-19. századi grafikus viseletsorozatok. Közép-Európa nemzetiségi életének és társadalmi helyzetének képes forrásai. Folia Historica, 1: 23-43.

1978 Theodor Valerio Magyarországon. Folia Historica, 6: 53-77.

1991: A Képzőművészeti Társulat népéletkép műlapjai. In Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Budapest: Magyarságkutató Intézet: 127-134.

CIGÁNY-KÉP

1998 Cigány-Kép – Roma-Kép. A Néprajzi Múzeum „Romák Közép- és Kelet-Európában” című nemzetközi kiállításának képeskönyve. Utószó Szuhay Péter, Kerékgyártó István.

Clifford, James

1999 Az etnográfia allegóriáiról. In Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerk.: Thomka Beáta, Budapest: 151-179

Dávidházi Péter

1994: Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Budapest

Deák Ágnes

1995: Társadalmi ellenállási stratégiák Magyarországon az abszolutista kormányzat ellen 1851-1852-ben. Aetas 4: 5-44.

2000: “Nemzeti egyenjogúsítás” Kormányzati nemzetiségpolitika Magyarországon 1849-1860. Budapest

Dezsényi Béla

1940 Az első magyar képes hetilap. A kassai Ábrázolt Folyóirat története. Magyar Könyvszemle, 1: 17-35.

Egri Mária

1977 A szolnoki művésztelep. Budapest

Ellenius, L.

1984: Reproducting Art as a Paradigm of Communication. The Case of the Nineteenth Century Illustrated Magazines. In Visual Paraphrases. Studien in Mass Media Imagery: 69-93.

Fábri Anna

1991: Jókai-Magyarország. A modernizálódó 19. századi magyar társadalom képe Jókai Mór regényeiben. Budapest

Fejős Zoltán

2000 Jegyzet a 19. századi népéletképről. In Folklorisztika 2000-ben. Folklór – irodalom – szemiotika. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. II. kötet, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar: Budapest: 804-822.

2002 Az ősfoglalkozások képei. Herman Ottó és a magyar őstörténet ábrázolása. Ház és ember 15: 185-203.

Fél Edit – Hofer Tamás

1966: Parasztok, pásztorok, betyárok. Emberábrázolás a magyar népművészetben. Budapest

Fenyő István

1990: Valóságábrázolás és eszményítés. Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1830-1842. Budapest: Akadémia

Firtinger Károly

1900: Ötven esztendő a magyarországi könyvnyomtatás közelmúltjából. Budapest

Fleischman zOLTÁN

1912 A cigány a magyar irodalomban. Budapest

Fried István

1989: Magyarország nemzetiségei a korai magyar folklórgondolkodásban. Ethnographia, 155-175.

1992: Vizsgálódások a nép és a népköltészet körül a reformkorban. In Közelítések. Néprajzi, történeti, antropológiai tanulmányok Hofer Tamás 60. születésnapjára. Debrecen: 265-270.

Fülemile Ágnes

1991: Magyar vonatkozású viseletábrázolások a 18. századi sokszorosított grfaikában. In Népi társadalom – Népi kultúra. Budapest: 139-163.

Galavics Géza

1980: Népéletkép, zsánerkép. In: Művészet Magyarországon 1780-1830. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria. Budapest: 55-62.

1987: Művészettörténet, zenetörténet, tánctörténet. Muzsikus- és táncábrázolások 1750-1820 között Magyarországon. Ethnographia, 2-4: 160-206.

Gebbardt, Hartwig

1986 Die Pfennig-Magazine und ihre Bilder. Zut Geschichte und Funktion eines illustrierten Massenmediums in der ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts. In Populäre Bildmedien. Vorträge des 2. Symposiums für ethnologische Bildforschung Reinhausen bei Göttingen. Hg.: Rolf Wilhelm Brednich, Andreas Hartmann, Göttingen: 19-41.

Gellért Jenő

1904 Szemlér Mihály. In Budapest Székesfőváros IV. ker. Községi Főreáliskola 50-dik értesítője. Budapest: 5-16

Geismeier, Willi

1986: Bidermeier. Das Bild vom Bidermeier. Zeit und Kultur des Biedermeier Kunst und Kusntleben des Bidermeier. Leipzig

Gerszi Teréz

1960: A magyar kőrajzolás története a XIX. században. Budapest

Gyurkovich Tibor, K.

1974 Sterio Károly (1821-1862), a mozgás festője. Művészettörténeti Értesítő 2: 323-327.

1976 Sterio Károly. Budapest: Corvina

Habermas, Jürgen

1971: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest

Ivins,William M.

1953: Prints and visual Communication, 1953

Imdahl, Max

1997: Ikonika. In Kép, fenomén, valóság. Budapest: 254-274

Haacke, Wilmont

1961: Die Zeitschrift – Schrift der Zeit. Essen

Hanák Péter

1985: A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban a 19. század második felében. Századok 5-6. Újra közölve: In A Kert és a Műhely. Budapest 1999: 65-87.

1997: A közép-európai háromszög. A zsidóság kulturális szerepe Bécsben, Budapesten és Prágában. Kritika 11. Újra közölve: In A Kert és a Műhely. Budapest 1999: 217-229.

Hanebutt-Benz, Eva-Maria

1983: Studien zum deutschen Holzstich im 19. Jahrhundert. Archiv für Geschichte des Buchwesens. Bd.24. Frankfurt: 581-1266.

Harthan, Jonathan

1981 The history of illustrated book. London

Hobsbawm, Eric

1974 Primitív lázadók. Budapest

Hofer Tamás

1989 Paraszti hagyományokból nemzeti szimbólumok. Adalékok a magyar nemzeti műveltség történetéhez az utolsó száz évben. Janus: VI/1: 59-74.

1991 A népi kultúra örökségének megszerkesztése Magyarországon. In Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Budapest: Magyarságkutató Intézet: 7-13.

Horányi Özséb

1980 Vizuális szövegelmélet. Budapest

1982: A sokarcú kép. Válogatott tanulmányok. Szerk: Horányi Özséb. Budapest

Horváth János

1978: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest (Első kiadás 1927)

Hunyady György

1996 Sztereotipiák a változó közgondolkodásban. Budapest: Akadémia

2001 A nemzeti karakter talányos pszichológiája. In Nemzetkarakterológiák. Rónay Jácint, Hugo Münsterberg és Kurt Lewin írásai. Budapest: 7-50

Hütt, Wolfgang

1984 Die Düsseldorfer Mahlerschule 1819-1869. Leipzig

Kresz Mária

1956 Magyar parasztviselet (1820-1867). Budapest

Szana Tamás

1899 Jankó János élete és munkái. Atheneum: Budapest

Johannesson, Lena

1982 Xylografi och pressbild. Bidrag till trägravyrens och till den svenska bildjournalistikens historia. Uppsala

1984 Pictures as News, News as Pictures. A survey of Massproduced Image in the 19^th Century Sweden. In Visual Praphrases: 9-69.

Jongh, Edward de

1978 Einleitung. In Die Sprache der Bilder. Realität und Bedeutung in der niederländischen Malerei des 17. Jahrhunderts. Herzog Anton Ulrich Museum, Braunschweig, 11-20.

Katona Imre

1982 A népi és az irodalmi betyárhagyomány Petőfinél. Artes Populares 8. Budapest: 26-93.

Katona Judit

1995 A népek önmagukról és másokról. In Kultúrák találkozása – kultúrák konfliktusa. Budapest: 264-271.

1996 Nemzeti sztereotipiák és a néprajz. In Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Szerk.: Katona Judit – Viga Gyula. Miskolc: 59-66.

Kibédi Varga Áron

1993 Vizuális argumentáció és vizuális narrativitás. Atheneum 4: 166-179

1997 A szó-és-kép viszonyok leírásának ismérvei. In Kép, fenomén, valóság. Budapest: 300-321

Király Erzsébet

1991 “Gáláns ünnepség”. Rokokó reminiszcenciák a magyar festészetben 1870 és 1920 között. Művészettörténeti Értesítő 2: 135-152.

Kiss József

1982 Az új stílusú népballada (balladás dal) és Petőfi betyárversei. In Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok. Tudománytörténeti tanulmányok a 19. századi folklorisztikáról. Szerk.: Kriza Ildikó. Budapest 1982: 227-254.

Kolta Magdolna

1991: Táji különbségek és regionális sajátságok a 19. századi népszínművekben. In Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Budapest: Magyarságkutató Intézet: 51-60.

Korompay H. János

1998 A “jellemzetes” irodalom jegyében. Az 1840-es évek irodalomkritikai gondolkodása. (Irodalomtudomány és kritika) Budapest: Akadémia

Kósa László

1989 A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest

Köstlin, Konrad

1999 Die ästhetisierte Ethnie: Konsumheimat. In Ethnische Symbole und ästhetische Praxis in Europa. Hgs. Reinhard Johler, Herbert Nikitsch. Wien: 52-75.

Kőszeg Ferenc

1981 Magyar folyóiratillusztráció 1830-1848. In.: Művészet Magyarországon 1830-1870: 137-149.

Krapf, Michel

1987 Das Moralisierende Elemente im Wiener Sittenbild. In Bürgersinn und Aufbegehren. Biedermeier und Vormärz in Wien 1815-1848. Ausstellung Katalog, Wien, 148-155.

Küllős Imola

1988: Betyárok könyve. Budapest

1992: Betyárfolklór és nemzeti önkép – Magyarországon és Európában. In Közelítések. Néprajzi, történeti, antropológiai tanulmányok Hofer Tamás 60. születésnapjára. Debrecen: 271-284.

Létay Miklós

1993 Az utca népe Pest-Budán (1848-1914). Budapest

Lyka Károly

1904 Szemlér Mihály. Művészet: 112-116

1981 A táblabíró világ művészete. Magyar művészet 1800-1850. Budapest (Harmadik kiadás)

1982 Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850-1867. Budapest (Második kiadás)

M. Kiss Pál

1961 Jankó János. Gyula

MAGYARFÖLD ÉS NÉPEI

1846 Fényes Elek – Luczenbacher János: Magyarföld és népei eredeti képekben. Föld- és népismei, statistikai és történeti folyóirat. Szerk.: Vahot Imre, Pest, Beimel József

MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY

1853 Kubinyi Ferenc – Vahot Imre: Magyarország és Erdély képekben, I-II, Pest, Emich Gusztáv

MAGYARORSZÁG KÉPEKBEN

1870 Magyarország képekben. Honismertető album. I-II. Szerkeszti: Nagy Miklós. Pest, Heckanast

Marckwardt, W.

1982 Die Illustrierten der Weimarer Zeit. München

Melot, Michel

1984 L’Illustration. Historie d’un Art. Paris

Miklóssy János

1985 Enciklopédikus közművelődési lapok. In A magyar sajtó története. II/1. 1848-1867. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Budapest: 443-464.

Milbacher Róbert

2000 “…Földben állasz mély gyököddel…” A magyar irodalmi népiesség genezisének akkulturációs metódusa és pórias hagyományának vázlata. Budapest: Osiris

Művészet Magyarországon 1780-1830

1980 Művészet Magyarországon 1830-1870. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Művészet Magyarországon 1830-1870

1981 Művészet Magyarországon 1830-1870. I-II. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Nagy Zoltán

1934 A magyar litográfia története a XIX. században. Budapest

Németh G. Béla

1988 Az abszolutizmus korának néhány főbb karaktervonása. In Forradalom után – Kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában. Szerk.: Németh G. Béla. Budapest: 7-39.

Niedermüllet Péter

1991 Adatok a magyar folklór szövegbázisának megkonstruálásához a 19. században. In Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Budapest: Magyarságkutató Intézet: 15-23.

Novák László

1928 A nyomdászat története. 1801-1867. V. könyv, Budapest

Pap Júlia

2001 “Hegedűm függesztem szomorú fűzfákra…” Adatok a 137. zsoltár hazai irodalmi és képzőművészeti recepciójához. Ars Hungarica 1: 63-74.

Pataky Dénes

1951 A magyar rézmetszés története a XVI. századtól 1850-ig. Budapest

Paysage, paysans

1994 Paysages, paysans. L’art et la terre en Europe de Moyen Age au XXe siécle. Paris

Pekár Károly

1907 A magyar nemzeti szépről. A magyar géniusz esztétikája. Budapest (Második kiadás)

Pieske, Christa

1988 Bilder für jedermann: Wandbilddrucke 1840-1940. Museum für Deutsche Volkskunde: Berlin

2002 Der Wandbilddruck des 19. Jahrhunderts in Europa. In A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001. Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. Budapest: 113-136.

Pilinyi Péter

1994 A magyar nyomdászat úttörői a 19. században. Dombóvár

Pogány Péter

1978 A magyar ponyva tüköre. Budapest

Prepuk Anikó

1997 A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században. Budapest

Prónay Gábor

1855 Vázlatok a Magyar hon népéletéből. Báró Prónay Gábortól. Barabás, Sterio és Véber huszonöt szinezett kép-művével. Pest: Geibel Ármin

Radnóti Sándor

1981 Magyar folyóiratillusztráció 1850-1867. In.: Művészet Magyarországon 1830-1870: 149-156.

Révész Emese

2000 Történeti kép mint sajtóillusztráció (1850-1870). In Történelem – Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest: 580-598.

2001 Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850 és 1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. Művészettörténeti Értesítő 1-2: 147-172.

Rónay Jácint

1847 Jellemisme, vagy az angol, francia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiú és életkorok jellemzése lélektani szempontból. In Nemzetkarakterológiák. Rónay Jácint, Hugo Münsterberg és Kurt Lewin írásai. Budapest, 2001, 51-224.

Rózsa György

1978 Nicolaus Lenau und die Kunst. Acta Historiae Artium, XXIV, 1-4: 388-390.

Sárosi Bálint

1991 Nemzet törekvéseink és a népzene változó képe. In Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Budapest: Magyarságkutató Intézet: 167-173.

Schröder, Klaus Albrecht

1992 Kunst als Erzählung. Theorie und Asthetik der Genremalarei. In Wiener Biedermeier. Malerei zwischen Wiener Kongress und Revolution. Hsg.: Gerbert Frodl, Klaus Albrecht Schröder. München, Prestel: 9-34.

Sinkó Katalin

1981 Orientalizáló életképek. In Művészet Magyarországon 1830-1870. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria. Budapest: 98-106

1986 A profán történeti festészet Bécsben és Pest-Budán 1830-1870 között.  Művészettörténeti Értesítő, 3-4: 95-129.

1987 Ideálkép. portré, életkép. Műfaji összefüggések a romantika képzőművészetében. Ars Hungarica 1: 49-58.

1989 Az Alföld és az alföldi pásztorok felfedezése a külföldi és a hazai képzőművészetben. Ethnographia 1-4: 121-154.

Staud Géza

1999 Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest (Első kiadás: 1931)

Stoklund, Bjarne

1999 Aesthetisierung des Ethnischen – Nationalisierung des Aesthetischen. Die Rolle der Bauernhäuser und Bauernstuben (1850-1914) In Ethnische Symbole und ästhetische Praxis in Europa. Hgs. Reinhard Johler, Herbert Nikitsch, Bernhard Tschofen, Wien: 11-30.

Sturcz János

1989 A magyar művész és a betyár. Adalékok Fülep Lajos Izsó-interpretációjához. In Sub Minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest: 214-223.

Supka Magdolna, B.

1957 Szemlér Mihály. In Művészettörténeti tanulmányok. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve 1954-1955, Budapest: 219-252.

Szabó László

1995 Iskolai szemléltető képek 1872-ből. In Aranyérmek 1995: 100-104.

Szegedy-Maszák Mihály

1998 Romantika, biedermeier, realizmus. In Nemzeti romantika és európai identitás. Nemzetközi konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 1998. április 2-4. Szerk: Cséve Anna. Budapest: 11-28.

2001 A romantika: világkép, művészet, irodalom. In Romantika: világkép, művészet, irodalom. Szerk.: Szegedy-Maszák Mihály. Budapest: 7-20.

Szentpál Olga

1954 A csárdás. A magyar nemzeti tánc a XIX. század első felében. Budapest

Székely Katalin

2001 A kávéház a magyar képzőművészetben. In: „Budapest Nagykávéház”. Kiállítási katalógus, Ernst Múzeum, Budapest: 161-176.

SZÖLLŐSY ÁGNES

2002 Cigány a képen. Cigányábrázolás a XIX-XX, századi magyar képzőművészetben. Beszélő 7-8: 5-16.

Takács Mária

1936 Jankó János (1833-1896). Budapest

Thibault – Laulan, A. M.

1972 Images et communication. Paris

Thomka Beáta

1998 Képi időszerkezetek. In Narratívák 1. Képleírás, képi elbeszélés. Budapest: 15-16.

Ybl Ervin

1938 Lotz Károly élete és művészete. Budapest

Vandenbroeck, Paul

1994 Le paysan monumental. Histoire et fonction d’un genre artistique. In Paysages, paysans. L’art et la terre en Europe de Moyen Age au XXe siécle. Paris: 101-115.

Vayerné Zibolein Ágnes

1967 Kisfaludy Károly az Auróra képszerkesztője és illusztrátora. Művészettörténeti Értesítő, 3: 151-177.

1978 Barabás Miklós az illusztrátor. Művészettörténeti Értesítő 2-3: 117-156.

1980 Könyv- és folyóiratillusztráció. In: Művészet Magyarországon 1780-1830. Budapest: 95-103.

VerebélyI Kincső

1995 A szépírástól a képírásig. Jegyzetek a magyar népi grafika válfajairól. In. Népi kultúra – Népi társadalom, XVIII, Budapest: 205-223. 

Veszprémi Nóra

2002: Barabás Miklós, Petőfi Sándor és az utazó cigánycsalád. Egy motívum a tizenkilencedik századi magyar képzőművészetben és irodalomban. Művészettörténeti Értesítő, 3-4: 265-286.

Végvári Lajos

1956 Szolnoki művészet. Budapest

1958 Munkácsy Mihály élete és művei. Budapest

Voigt Vilmos

1990 A szociális antropológia és a vizuális kommunikáció. In: Művészetszociológia szöveggyűjtemény II. (Vizuális kommunikáció). Szerk: S. Nagy Katalin. Budapest: 357-366.

VÖRÖS KATI

2003 Judapesti Buleváron. A „zsidó” fogalmi konsrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében. Médiakutató, 1: 19-43.

Walther, K.K.

1987 Lexikon der Buchkunst und Bibliophilie. Leipzig

Wiener Biedermeier

1993 Wiener Biedermeier. Malerei zwischen Wiener Kongress und Revolution. Hsg.: Gerbert Frodl, Klaus Albrecht Schröder, München, Prestel

NÉPÉLETKÉPEK AZ 1850-1870 KÖZÖTTI ILLUSZTRÁLT MAGYAR SAJTÓBAN

Képkatalógus[156]

Vasárnapi Ujság (1854 – [1870] – 1921)

1. [Tiszai halászok] – j. b. l.: Browny – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1854. március 26., 4. szám, 25. – Petőfi Sándor: A Tisza (vers) – u. o. 25-26.; Újra közölve: 254, 379; Magyarország képekben, II, Pest, 1870, 245. – Török Károly: A Tisza-menti népéletből. 244-252.
2. Pusztai iskolák – j. j. l.: Rohn & Brown – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1855. március 25., 12. szám, 93. – N. n.: Pusztai iskolák, u. o. 92-94.; Újra közölve: 578
3. Tisza-áradás az alföldön – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1855, május 13., 19. szám, 149. – N. n.: A kormányzó a tiszai árvízben, u. o. 145.; Újra közölve: 380
4. Tutaj a vízonláson – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, január 20., 3. szám, 20. – J.: Székelyek a tutajon, u. o.; Újra közölve: 378
5. (Tulu István székelykapuja) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, január 27., 4. szám, 28. – Salamon Ferencz: Lassan a testtel! Eredeti beszély a székely népéletből. u. o. 28-30., II. 38-39., III. 46-47., IV. 55-56., V. 62-63.
6. Pünkösd ünnepére – j. b. k.: Riewel – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, május 11., 19. szám, 165. – J. M.[Jókai Mór]: Hogyan mulat a magyar nép piros pünkösd napján?, u. o. 165-167.; Újra közölve: a metszetet a Vasárnapi Ujság a későbbiekben még számos alkalommal felhasználta
7. Tolnay János, kanász – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, május 18., 20. szám, 172. – R. Gy.: Alföldi kanász. – u.o.
8. A párisi állatkiállításból: 1. Angoli tehén, 2. duxi ökör, 3-4. magyar tehén és ökrök – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, július 13., 28. szám, 248.
9.  A párisi állatkiállításból: Angol tehenek, bikák és magyar merino kosok – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, július 20., 29. szám, 256.
10. Az erdélyi sátoros czigányok – j. n. [Barabás Miklós] – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, július 27., 30. szám, 257. – N. n.: Az erdélyi sátoros czigányok. – u. o. 257. – Medgyes Lajos: Az erdélyi sátorosok télben. Ajánlva: Barabásnak. (vers) – u. o. 258.
11. A népdalok hőse. (A koszorúzott népdalokhoz.) [csikós] – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, október 19., 42. szám, 369. – Hory Farkas: Népdalok. II. 378. – 5 arannyal koszorúzott népdalok. u. o. 367.
12. Pusztai jelenet [pandúrok és zsiványok] – j. b. l.: Weber H. del. – j. j. l.: Braun sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1856, december 21., 51. szám, 445.; Újra közölve: 577
13. Táj-viseletek: I. A palócz menyecske – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1857, január 11., 2. szám, 16. – Táj-viseletek. I. A palócz menyecske – u. o.
14. Népviseletek: II. A hevesi nép – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, I, 1857, február 8., 6. szám, 49. – N. n.: Népviseletek. II. A hevesi nép. – u. o.
15. Népviseletek III.: Garanvölgyi nép – j. b.l.: Huszka sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, február 22., 8. szám, 65. – N. n.: Népviseletek. III. Garanvölgyi nép. – u. o.
16. Farsangi kép – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, február 22., 8. szám, 68. – E. I. P. [Edvi Illés Pál]: Mi a farsang? – u. o.
17. Népviseletek IV.: A szamóczás leány – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, március 15., 11. szám, 88. – N. n.: Népviseletek. IV.: A szamóczás leány – u. o.
18. [Népviseletek V.] Szent-Tamási magyar menyecske – j. n. [Sterio Károly] – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, március 22., 12. szám, 88 (sic: 96) – N. n.: Nép- és tájrajzok. A római sánczok vidéke.
19. [Népviseletek VI.] Rácz férfi és rácz leány. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, április 5., 14. szám, 113. – N. n.: Nép- és tájrajzok. A római sánczok vidéke. (Folytatás) – u. o.
20. [Népviseletek VII.] Népviseletek V.] Rácz vőfély és dudás. (Fifer és gajdás) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, április 12., 15. szám, 120.-N. n.: Nép- és tájrajzok. A római sánczok vidéke. (Folytatás) – u. o. 120-121.
21. [Népviseletek VIII.] Nép- és tájrajzok. Sokácz ifju. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, április 19., 16. szám, 132.-N. n.: Nép- és tájrajzok. A római sánczok vidéke. – u. o. 131.
22. [Népviseletek IX.] Nép- és tájrajzok. Sokácz asszony. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, április 26., 17. szám, 140 – Kondor Lajos: Nép- és tájrajzok. A római sánczok vidéke. – u. o. 140-141.
23. [Népviseletek X.] Nép- és tájrajzok. Sokácz menyecske. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, április 26., 17. szám, 141. – Kondor Lajos: Nép- és tájrajzok. A római sánczok vidéke. – u. o. 140-141.
24. Pünkösd ünnepére  – j. b. k.: Riewel – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, május 31., 22. szám, 197. – Edvi Illés Pál: Pünkösd – u. o. 197-198.
25. [Népviseletek XI.] Népviseletek: Trencsénmegyei nép – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, augusztus 16., 33. szám, 332. – Vágvölgyi: Népviseletek (Trencsénmegyei nép.) – u. o. 333.
26. [Népviseletek XII.] Túróczi népviselet. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, augusztus 23., 34. szám, 344. – Hory Farkas: Népviseletek. Túróczi nép. – u. o. 350-351.
27. Czigány muzsikusok Erdélyben – j. j. l.: Huszka sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1857, október 4., 40. szám, 421. – N. n.: A czigányok Erdélyben. – u. o.
28. Egy jelenet a “Juliska” czimű bécsi magyar balettből – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, január 17., 3. szám, 28. – N. n.: Egy magyar ballet Bécsben – u. o. 28-29.
29. Pesti medárd vásárra – j. j. l.: Weinem sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, június 6., 23. szám, 273. – N. n.: Országos vásár van Pesten! – u. o. 273-274.; Újra közölve: a metszetet a folyóirat később még számos alkalommal felhasználta
30. 110 éves czigánynő (Argay István rajza után) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, július 11., 28. szám, 328. – Vida J.: Vén czigánynő (vers) – u. o.
31. Hevesmegyei népviselet – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, július 18., 29. szám, 341. – Medve Imre. Mátraalji képek. (Heves megyei népviselet) – u. o. 342.
32. Egri népviselet – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, július 18., 29. szám, 341. – Medve Imre. Mátraalji képek. (Heves megyei népviselet) – u. o. 342.
33. Pesti János föv. vásárra  – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, augusztus 29., 35. szám, 417. – Vásári elmélkedés, 417-418.
34. Vágvölgyi képek: VI. Vriczkói népviselet – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, szeptember 19., 38. szám, 448. – Vágvölgyi: Vágvölgyi képek. VI. Vriczkói nép (Túróczmergyében) – u. o. 447-449.
35. Pesti Lipót-vásárra  – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858,november 21., 47. szám, 561. – N. n.: A pesti Lipótvásár – 561-562.
36.  A debreczeni tűzoltó deákok  – j. b. l.: Weinem sc. – [Kallós Kálmán] – fametszet – Vasárnapi Ujság, V, 1858, december 12., 50. szám, 593. – N. n.. A debrecezeni tűzoltó deákok. (Képmagyarázatul.) – u. o. 592.
37. Kisfaludy Sándor szülő- és lakóháza Sümegen  – j. n. [Weixlgärtner] – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, január 30., 5. szám, 53. – N. n.: Kisfaludy Sándor szülő- és lakóháza Sümegen. – u. o. 54.
38. Szilágysági oláh népviselete  – j. n. [Maszák Hugó] – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, március 27., 13. szám, 149. – Zilahy K.: Szilágysági oláhok (Népismertetés.) – u. o. 149-150.
39. Szilágysági oláh népviselet –-j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, március 27., 13. szám, 149. – Zilahy K.: Szilágysági oláhok (Népismertetés.) – u. o. 149-150.
40. Toroczkói népviselet – j. b. l.: Riewel sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, július 10., 28. szám, 328. – N. n.: A toroczkói völgy (Erdélyben.) – u. o. 327-330., II. 340-342.
41. Alföldi magyar népviselet – j. j. l.: X. A. v. Aarland T. Knesing. sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, október 2., 40. szám, 472. – Hazai tájleírások s népviseletek. [Beniczky Irma]: I. Pusztai élet – u. o. 471-474., II. 486-487.
42. Népviseletek: II. Segesvári szászok. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859,október 16., 42. szám, 496. – Z.: Hazai tájleírások s népviseletek. II. Segesvári szászok. – u. o. 499.
43. Hazai népviseletek: III. Mezőségi oláh – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, november 13., 46. szám, 544. – Z.: Hazai népviseletek. III. Mezőségi oláhok – u. o. 544-545.
44. Hazai népviseletek: IV. Szászrégeni szászok. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, november 27., 48. szám, 568. – Z.: Hazai népviseletek. IV. Szászrégeni szászok. – u. o. 567-568.
45. Hazai népviseletek: V. Betleni oláhok. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, december 4., 49. szám, 580. – Z.: Hazai népviseletek. V. Betleni oláhok. – u. o. 580-581.
46. Hazai népviseletek: VI. Szászvárosi oláhok. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, december 11., 50. szám, 592. – Z.: Hazai népviseletek. VI. Szászvárosi oláhok. – u. o. 592-593.
47. Hazai népviseletek: VII. Lugosi oláhok. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, VI, 1859, december 25., 52. szám, 616. – Z.: Hazai népviseletek. VII. Lugosi oláhok. – u. o. 615-616.
48. Gróf Nákóné és czigányai a nemzeti színpadon (az april 3. és 4-én tartott műkedvelői előadásokon) – j. és b. l. olvashatatlan szignók – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1860, VII, április 22., 17. szám, 196. – Székely József: Gróf Nákóné és czigányai – u. o. 196-197.
49. Fehérhegységi utiképek: Fehérhegységi népviseletek – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1860, VII, május 6., 19. szám, 220. – Fehérhegységi utiképek. (A Csallóközi utiképek írójától.) – u. o. 218-220.
50. “Imádkozzál elébb, gyermekem!” – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1860, VII, szeptember 30., 40. szám, 481. – N. n.: Reggeli imádság. (Képmagyarázatul) – u. o. 482.
51. Falusi tanács a korábbi időkben  – j. n. [Barabás Miklós] – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1860, VII, december 16., 51. szám, 621. – N. n.: Falusi tanács a korábbi időkben – u. o. 620-621.; Forrás: Prónay 1855, XX. tábla
52. Hazai népviseletek: IX. Rusznyák csordás Ungmegyében  – j. n. [Zombory Gusztáv] – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, január 20., 3. szám, 28. – N. n.: Hazai népviseletek. IX. Rusznyák csordás. – u. o.
53. Szolnok, a Tisza. (rajzolta Müller Adolf). – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, február 3., 5. szám, 52-53. – H.: Szolnok – u. o. 53-54.
54. Pestvárosi kerülő. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, március 10., 10. szám, 113. – N. n.: Pest város új rendőrsége – u. o.
55. Képek a népéletből: I. Czigány-gazdaság. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, március 24., 12. szám, 136. – N. n.: Képek a népéletből. – u. o.
56. Képek a hazai népéletből: II. A fiát haza váró anya. – j. b. l. Sterio – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, április 21., 16. szám, 184. – N. n.: Képek a hazai népéletből: II. A fiát haza váró anya. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 37. – Bőti Zsolt: A fiát hazaváró anya. – 39-40.
57. Képek a hazai népéletből: 3. Somogyi gulyás. – (Sterio rajza után.) – j. j. l.: szignó – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, június 2., 22. szám, 256.
58. Képek a hazai népéletből: 4. Indián dervish Budapesten  – j. j. l.: Sterio – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, június 9., 23. szám, 268. – N. n.: Képek a hazai népéletből: 4. Indián dervish Budapesten – u. o. 269.
59. Képek a hazai népéletből: IV. Tiszadobi juhász. (Sterio rajza után.) – j. b. l.: Sterio monogram – fametsze – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII,  június 23., 25. szám, 292.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 36. – B. A.: Tiszadobi juhász. – 38-39.
60. Képek a hazai népéletből: V. Agarászat után. (Sterio rajza szerint.) – j. b. l.: Sterio monogram – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, szeptember 8., 36. szám, 425.
61. Képek a hazai népéletből: VI. Baranyavárvidéki női viselet. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, november 10., 45. szám, 532. – N. n.: Képek a hazai népéletből. (VI-VII.) – u. o. 533.
62. Képek a hazai népéletből: VII. Tolnamegyei (iregi) csősz a csárdában. (Szterio után.) – j. b. l.: St. mon. – j. j. l.: Metszi: Huszka Lajos. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, november 10., 45. szám, 533. – N. n.: Képek a hazai népéletből. (VI-VII.) – u. o. 533.
63. Képek a hazai népéletből: VIII. Gyöngyös-patai népviselet. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, november 17., 46. szám, 544. – N. n.: Képek a hazai népéletből. (VIII-IX.) – u. o. 544.
64. Képek a hazai népéletből: IX. Bényei népviselet (Baranyamegyei.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, november 17., 46. szám, 545. – N. n.: Képek a hazai népéletből. (VIII-IX.) – u. o. 544.
65. Debreczeni népviselet – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1861, VIII, december 15., 50. szám, 593.– N. n.: Képek a hazai népéletből. IX. Debreczeni nászmenet és népviselet. – u. o. 592.
66. XII. Tolnamegyei sváb viselet. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, január 12., 2. szám, 17. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XII-XIII. Dunántúli svábok. (Tolna- és Baranyamegyében.) – u. o. 17-18.
67. XIII. Baranyamegyei sváb viselet – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, január 12., 2. szám, 17. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XII-XIII. Dunántúli svábok. (Tolna- és Baranyamegyében.) – u. o. 17-18.
68. Képek a hazai népéletből: XIV. Utazó czigánycsoport. – (Rajzolta Jankó.) – j. b. k.: Jankó – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, január 19., 3. szám, 28. – M-ségi: Képek a hazai népéletből. XIV. Az erdélyi czigányok. – u. o. 28-29.; Újra közölve: Utazó czigánycsoport. Rajz. Jankó. “A czigányok cz. költeményhez” – j. b. k.: Jankó  – Magyarország képekben 1870, 193. – A czigányok. Arany János “Bolond Istók”-jából. – 192.
69. Képek a hazai népéletből: XV. A vén halász. (Jankó rajza után.) – j. j. l.: Pollak – [Lotz festménye után] – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, február 16., 7. szám, 77. – Kuliffay Ede: A vén halász – u. o.; Újra közölve: Vén halász. Lotz festménye után. A “Tiszai est” cz. költeményhez. – j. n. – Magyarország képekben 1870, 125. – Tiszai est. (Arany János “Bolond Istók”-jából.) – 124-126.
70. Képek a hazai népéletből: XVI. Az ér mellett. (Lotz festménye után rajzolta Jankó.) – j. j. l.: Metsz.: Huszka Lajos – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, március 9., 10- szám, 113. – Győry Vilmos: Az ér mellett – u. o. 113-114.; Újra közölve: Az Ér mellett. (Lotz festménye után rajz. Jankó.) – j. n. – Magyarország képekben 1870, 121. – A. L.: Az iratosfüvet szedő leány. – 126-127.
71. Képek a hazai népéletből: XIV. (sic!). A puszta hervadó virága. [elhagyott lány] (Sterio képe után rajzolta Jankó) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, március 30., 13. szám, 149. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XIV. (sic!). A puszta hervadó virága. – u. o. 149-150.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 41. – N. n.: A puszta hervadó virága. – 42.
72. Képek a hazai népéletből: XV. Szegszárd vidéki népviselet. (Ujházy vázlata után rajzolta Jankó.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, április 27., 17. szám, 193. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XV. Szegszárd vidéki népviselet. – u. o. 193.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 220. – Kenessey Albert: A magyar Duna és melléke. III. Budapesttől Bajáig. – 197-222.
73. Gazdag mulató. [mulatozók] (Lotz festménye után Jankó) – j. b. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, május 4., 18. szám, 209. – Győry Vilmos: Gazdag mulató (vers). – u. o. 209.
74. Képek a hazai népéletből: XIX. Sárközi népviselet (Tolnamegyében.) – Ujházy Ferenc vázlata után Jankó. – j. j. l.: Huszka – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, május 25., 21. szám, 244. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XIX. Sárközi népviselet (Tolnamegyében.) – u. o. 244-245.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 221. – Kenessey Albert: A magyar Duna és melléke. III. Budapestől Bajáig. – 197-222.
75. Képek a hazai népéletből: XX. Somogyi kanász és családja. Ujházy F. vázlata után Jankó J. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, június 8., 23. szám, 268. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XX. Somogyi kanász és családja – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 45. – N. n.: A somogyi juhász. – 42-45.
76. Képek a hazai népéletből: XXI. Meszelőkötő czigánynők. – Ujházy F. vázlata után Jankó. – j. b. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, június 22., 25. szám, 293. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XXI. Meszelőkötő czigánynők. – u. o. 294.; Újra közölve: Magyarország képekben 1870, 382. – K-i.: Czigány népélet. – 381-386.
77. Képek a hazai népéletből: XXII. Kolompár czigányok. – Ujházy F. vázlata után Jankó. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, július 6., 27. szám, 313. – N. n.: Képek a hazai népéletből. – u. o.
78. Nyári éj a pusztán. j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, augusztus 3.., 31. szám, 364.-N. n.: A magyar puszta – u. o. 363-364.-
79. Képek a hazai népéletből: XXIII. Somogyi juhászbojtár. Ujházy F. vázlata után Jankó. – j. b. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, augusztus 10., 32. szám, 376. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XXIII. Somogyi juhászbojtár. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 44. – N. n.: A somogyi uhász. – 42-45.
80. Képek a hazai népéletből: XXIV. Teknővájó czigányok. Ujházy F. vázlata után Jankó. – j. b. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, szeptember 14., 37. szám, 436. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XXIV. Teknővájó czigányok. – u. o. 435.; Újra közölve: Magyarország képekben I, 1870, 383. K-i.: Czigány népélet. – 381-386.
81. Képek a hazai népéletből: XXV. Vándor czigányok télen. Ujházy F. vázlata után Jankó J. – j. b. l.: Pollak sc.– fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, október 12., 41. szám, 481. – N. n.: Képek a hazai népéletből. – u. o. 481-482.
82. Képek a hazai népéletből: XXVI. Vályogvető czigányok. Ujházy F. vázlata után Jankó J. – j. j. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, november 23., 47. szám, 557. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XXVI. Vályogvető-czigányok. – u. o. 555-556.
83. Horvát népviselet – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1862, IX, december 14., 50. szám, 592. – N. n.: Zágráb, a horvátok fővárosa és a horvát népviselet. – u. o.
84. Képek a hazai népéletből: XXVII. Miszlókai népviselet. – j. b. l.: Rusch K. f.m. int. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, március 1., 9. szám, 76. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XXVII. Miszlókai népviselet. (Abauj.) – u. o. 77.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 275. – N. n.: Miszlókai népviselet. – 274.
85. Lenau Miklós. Kerner lakása Weinsbergben. Magyar puszta. A winnentháli tébolyda. Lenau sírja a weidlingi temetőben Bécs mellett. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, május 17., 20. szám, 177. – N. n.: Lenau Miklós. – u. o. 176-178.
86. Zempléni tótok. (Sztropko vidékéről.) – Miskovszky Gy. rajza után. – j. b. l.. monogram – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, június 21., 25. szám, 220. – N.n.: Képek a hazai népéletből. XXVIII. Felső-zemplénmegyei tótok. – u. o.
87. Képek a hazai népéletből: XXIX. Hajóvontatók a Dunán. (Lotz után rajzolta Jankó.) – j. b. l.: Pollak X. A. – j.j. l.: J. J. monogram – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, június 28., 26. szám, 229. – N.n.: Képek a hazai népéletből. XXIX. Hajóvontatók a Dunán. – u. o. 228-229.
88. Képek a hazai népéletből: XXX. Vízmerítő lányok. (Lotz után rajzolta Jankó.) – j. b. l.: J. J. mon. – j.j. l.: Pollak X. A. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, július 5., 27. szám, 236. – N.n.: Képek a hazai népéletből. XXX. Vízmerítő lányok. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 325. – A. L.: Vízmenti népélet. 2. Nők. Egy különcz vénleány. – 324-328.
89. Képek a hazai népéletből: XXXI. A bivalyos. (Lotz után Jankó.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, szeptember 13., 37. szám, 329. – N.n.: Képek a hazai népéletből. XXXI. A bivalyos. – u. o. 329.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 349. – K-i.: Tiszamenti népéletből. – 349-350.
90. Képek a hazai népéletből: XXXII. Vásárról haztérő csizmadia. Lotz után Jankó. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, október 11., 41. szám, 364. – N.n.: Képek a hazai népéletből. XXXII. Vásárról haztérő csizmadia. – u. o. 364-365.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 319. – Benedek Aladár: Vásárról hazatérő csizmadia. – 317-320.
91. Képek a hazai népéletből: XXXIII. Lókötő a Tisza partján. (Lotz után Jankó.) – j. j. l.: Pollak X. A. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, október 18., 42. szám, 373. – N.n.: Képek a hazai népéletből: XXXIII. Lókötő a Tisza partján. – u.o.; Újra közölve: Lókötő a Tisza partján. Lotz után Jankó. – Magyarország képekben, I, 1870, 189. – A. L.: Pásztor-tűznél. – 188-191.
92. Képek a hazai népéletből: XXXIV. Mosó asszonyok. (Lotz után Jankó.) – j. j. l.: Pollak X. A. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, november 1., 44. szám, 388. – N.n.: Képek a hazai népéletből: XXXIV. Mosó asszonyok. – u. o. 388-389.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 327. – A. L.: Vízmenti népélet. 2. Nők. Egy különcz vénleány. – 324-328.
93. Técsői magyar népviselet. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, november 8., 45. szám, 400. – P. Szathmáry Károly: A Tisza bölcsője. – u. o. 399-400.
94. Halászleány a Tiszaparton. – j. j. l.: J. J. mon. [Jankó János] – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1863, X, november 22., 47. szám, 413. – N.n.: Képek a hazai népéletből. XXXV. halászleány a Tiszaparton. – u. o.; Újra közölve: Halászleány a Tiszaparton – j. j. l: J. J. monogram – Magyarország képekben, I, 1870, 60. – Kazár Emil: Halászleány a Tiszaparton. – 59-61.
95. Képek a hazai népéletből: XXXVI. Juhász-család. (Lotz után Jankó.) – j. b. l.: Pollak X. A. – fametszet  – Vasárnapi Ujság, 1863, X, november 29., 48. szám, 424. – N.n.: Képek a hazai népéletből: XXXVI. Juhász-család. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 21. – N. n.: A hazatérő juhászok. – 23.
96. Képek a hazai népéletből: XXXVII. Pihenő hajósok. (Lotz után Jankó.) – j. n. – fametszet  – Vasárnapi Ujság, 1863, X, december 27., 52. szám, 477. – N.n.: Képek a hazai népéletből: XXXVII. Pihenő hajósok. – u. o. 477-478.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 225. – A. L.: Vizmenti népélet.I. Vontató hajó. Komp. – 222-226.
97. Képek a hazai népéletből: XXXVII. (sic) Batyus zsidó. (Ujházy után Jankó.) – j. b. l.: Pollak X. A. – fametszet  – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, február 7., 6. szám, 57. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XXVII. (sic) Batyus zsidó. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 323. – Osváth Albert: A rongyszedő zsidó. – 322-324.
98. Képek a hazai népéletből: XXXVIII. Mohácsi népviselet (Fénykép után.) – j.n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, február 14., 7. szám, 68. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XXVIII. Mohácsi népviselet. – u. o. 68-69.
99. Képek a hazai népéletből: XXXIX.Vándor czigány-család. – j.j. l.: Pollak X. A. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, március 6., 10. szám, 93. – N. n.: Képek a hazai népéletből: XXXIX. Vándor czigány-család. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 389. – Tolnai Lajos: A czigányok. (Egy aljegyző elbeszélései.) – 387-391.
100. Képek a hazai népéletből: XLI. A borvizes székely. – j.n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, március 13., 11. szám, 104. – Gergely Lajos: Képek a hazai népéletből: XLI. a borvizes székely. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 292. – Gergely Lajos: Borszék és a borvizes székelyek. – 291-294.
101. Máramarosi oláh népviselet. (Lásd “A Tisza bölcsője” czimü czikket.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, április 3., 14. szám, 129. – P. Szathmáry Károly: A Tisza bölcsője. Második rész. – u. o. 126-127.
102. Oláh népviselet. (Lásd “A Tisza bölcsője” czimü czikket.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, május 8., 19. szám, 177. – P. Szathmáry Károly: A Tisza bölcsője. Második rész. – u. o. 174-175.
103. Rózsa Sándor a börtönben. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, június 5., 23. szám, 216. – B.Z. (M. S.): Kufstein vára és Rózsa Sándor. – u. o. 216-217.
104. Képek a hazai népéletből: XLII. Pásztor-tűz. – (Ujházi rajza után.) – j.b. l.: Pollak X. A. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, június 19., 25. szám, 240. – Szél Ákos: Pásztor-tűz. (Vers) – u. o. 242.; Újra közölve: Pásztortűz. – j. b. l: Pollak X.A. – Magyarország képekben, I, 1870, 188. – A. L.: Pásztor-tűznél. – 188-191.
105. Pesti baromvásár. (Lüders rajza után.) – j. j. l.: Rusz K. – j. b. l.: H. Lüders – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, június 26., 26. szám, 253. – N. n.: Pesti baromvásár – u. o. 254.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 253. – N. n.: Pesti baromvásár. – 252-254.
106. Dohányos kunyhók belseje a szőregi pusztán. (Lüders rajza után.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, augusztus 28., 35. szám, 356. – L.: Pusztai látogatás. A szőregi dohányosok. – u. o. 356-357.; Újra közölve: Dohányos kunyhók belseje. Rajz. Lüders – j. b. l.: Rusz K. – Magyarország képekben, I, 1870, 55. – Deák Farkas: A dohány-ipar haszánkban. – 54-56.
107. Dohányos kunyhók a szőregi pusztán. (Lüders rajza után.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, augusztus 28., 35. szám, 357. – L.: Pusztai látogatás. A szőregi dohányosok. – u. o. 356-357.; Újra közölve: Dohányosok kunyhói a sőregi pusztán, Pestemegyében. Rajz. Lüders – j. b. l.: Rusz K. – Magyarország képekben, I, 1870, 54. – Deák Farkas: A dohány-ipar haszánkban. – 54-56.
108. Részeg ember. Izsó Miklós szobra után. (Girókóti “Remény” czimü 1865. évi naptárából.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, szeptember 4., 36. szám, 368. – N. n.: Izsó Miklós egy szoborműve. Részeg ember. – u. o. 368-369.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 135. – N. n.: “A részeg pór.” (Népéleti szobormű Izsó Miklóstól.) – 134-136.
109. Promontori földalatti lakás. (Lüders rajza.) – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, október 9., 41. szám, 429. – L.: Promontor vagy Budafok. (Földalatti falu Buda közelében.) – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 211.
110. Képek a hazai népéletből: XLIII. Szerémi népviselet. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, október 30., 44. szám, 464. – Dr. St. J.: Képek a hazai népéletből: XLIII. Szerémi rácz menyecske. – u. o. 465.; Újra közölve: Szerémi rácz menyecske. – j. n. – Magyarország képekben, I, 1870, 128. – N. n.: Szerémi rácz menyecske. – 128.
111. Magyar czigányok Berlin vidékén. (Egy berlini rajz után.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1864, XI, december 18., 51. szám, 552. – N. n.: Magyar czigányok Berlin vidékén. – u. o. 552-553.
112. Fővárosi képek: I. Fenyves madaras tót. (Lüders rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, január 15., 3. szám, 29. – N. n.: Fővárosi képek. I. A fenyves madaras tót Pesten. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 119. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
113. Pusztai kovácsműhely. (Lüders rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, január 15., 3. szám, 29. – N. n.: Pusztai kovácsműhely. – u. o. 29-30.; Újra közölve: Pusztai kovácsműhely. Lüders rajza – j. b. l.: Rusz K. – Magyarország képekben, I, 1870, 58. – K. E. (Kazár Emil): Pusztai kovácsműhely. – 57-59.
114. Fővárosi képek: II. Gesztenye-árus. – j. j. l.: R – j. b. l.: HL mon. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, január 22., 4. szám, 41. – N. n.: Fővárosi képek. II. A gesztenyesütő. – u. o. 41-42.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 122. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
115. Fővárosi képek: III. Dunavizes. – j. j. l.: R. – j. b. l.: HL mon. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, január 29., 5. szám, 53. – N. n.: Fővárosi képek. III. Dunavizes – u. o. 52-53.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 115. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
116. Képek a hazai népéletből: XLIV. Felsőbányai fazekas asszony. – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, március 5., 10. szám, 113. – Varga Vilmos: Képek a hazai népéletből: XLIV. Felsőbányai fazekas asszony. – u. o. 112-113.; Újra közölve: Felső-bányai fazekas assszony. – j. j. l.: Rusz K. – N. n.: A felső-bányai fazekas-asszony. – 129-130.
117. Fővárosi képek IV.: Belvárosi ház udvara Pesten. (Lüders rajza után.) – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, március 19.,12. szám, 137. – N. n.: Fővárosi képek. IV., V. Két ház Pesten. – u. o. 137.
118. Fővárosi képek V.: Külvárosi ház udavara Pesten. (Lüders rajza után.) – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, március 19.,12. szám, 137. – N. n.: Fővárosi képek. IV., V. Két ház Pesten. – u. o.
119. Fővárosi képek IV.(sic): A pesti hordár. (Marasztoni A. rajza.) – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, április 2., 14. szám, 161. – N. n.: Fővárosi képek. IV. A pesti hordár. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 118. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
120. Bánsági oláh népviselet. – j. b. l.: Hansen sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, április 9., 15. szám, 173. – A “Globus” után: Utazás az Al-Dunán. – u. o. 172-174.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 335. – Kenessey Albert: A magyar Duna és melléke. V. Péterváradtól Ó-orsováig. – 329-347.
121. Képek a hazai népéletből: XLV. A szántóvető hazatérése. (Markó A. után Marasztoni Ant.) – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, április 16., 16. szám, 184. – N. n.: Képek a hazai népéléletből. XLV. Szántóvető és családja. – u. o. 184-185.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 247. – Török Károly: A Tisza-menti népéletből. 244-252.
122. Képek a hazai népéletből: XLVI. Vármegyeházi rabok. (Lüders rajza után.) – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, április 30., 18. szám, 209. – N. n.: Képek a hazai népéléetből. XLVI. Vármegyeházi rabok. – u. o. 209-210.; Újra közölve: Vármegyeházi rabok. Lüders rajza után. – j. j. l: Rusz K. – Magyarország képekben, I, 1870, 131. – Tolnai Lajos: A Krisztus barátja. – 130-132.
123. Fővárosi képek: V. A kintornás. (Ujházy F. rajza után.) – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, május 7., 19. szám, 225. – G. L.: Fővárosi képek. V. A kintornás. – u. o. 224-226.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 116. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
124. Fővárosi képek: VI. Gombozó gyerekek. (Lüders rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, május 21., 21.. szám, 249. – N. n.: Fővárosi képek. VI. Gombozó gyerekek. – u. o. 248-249.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 117. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
125. Képek a hazai népéletből: XLVII. A dade meg a rajkó. (Marasztoni A. rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet  – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, április 28., 22. szám, 261. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XLVII. A dade meg a a rajkó. – u. o. 261-262.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 387. – Tolnai Lajos: A czigányok. (Egy aljegyző elbeszélései.) – 387-391.
126. Képek a hazai népéletből: XLVIII. A huszár bucsuja. (Sterio rajza után Blumberg) – j. j. l.: Sterio után Blumberg Lajos – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, június 4., 23. szám, 277. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XLVIII. Masiroznak a katonák. – u. o.; Újra közölve: 580; Magyarország képekben, II, 1870, 24. – B. A.: A huszár búcsúja kedvesétől. – 23-35.
127. Képek a hazai népéletből: XLIX. Szegény legények a csárdában. (Ujházy rajza.) – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, június 25., 26. szám, 321. – N. n.: Képek a hazai népéletből. XLIX. Szegény legények a csárdában. – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 191. – Török Károly: A Tiszamenti népéletből. – 189-192.
128. Képek a hazai népéletből: L. A Tisza partján. (Lüders rajza után.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, július 30., 31. szám, 381. – N. n.: Képek a hazai népéletből. L. A Tisza partján. – u. o.
129. Képek a hazai népéletből: LI. Tutajos tótok. (Lüders rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, augusztus 20., 34. szám, 420. – N. n.: Képek a hazai népéletből. LI. Tutajos tótok. – u. o. 422.; Újra közölve: Tutajos tótok. – j. n. – Magyarország képekben, I, 1870, 66. – N. n.: Tutajos tótok. – 65.
130. Képek a hazai népéletből: LII. Delelő tótok. (Lüders rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, október 1., 40. szám, 505. – N. n.: Képek a hazai népéletből. LII. Delelő tótok. – u. o. 506.
131. Képek a hazai népéletből: LIII. Számadó juhászok. (Lüders rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, október 29., 44. szám, 553. – N. n.: Képek a hazai népéletből. LIII. Számadó juhászok. – u. o. 553-554.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 20. – N. n.: A hazatérő juhászok. – 23.
132. Képek a hazai népéletből: LIV. A drótos tót. (Greguss János rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, november 12., 46. szám, 577.-N. n.: Képek a hazai népéletből. LIV. Drótos tót. – u. o. 577.
133. Képek a hazai népéletből: LV. Mikulás. (Lüders rajza.) – j. j. l.: HL mon. – j. b. l.: R. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1865, XII, december 3., 49. szám, 621. – N. n.: Képek a hazai népéletből. LV. A Mikulás. – u. o. 620-621.
134. Főváros képek: IX. Az olajos. (Ujházy Fer. rajza.) – j. j. l.: Ujházy – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, február 25., 8. szám, 89. – -x-y: Főváros képek: IX. Az olajos. – u. o. 88.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 120. – Forgó János: Fővárosi képek. – 114-125.
135. Erdélyi szász menyasszony (Besztercze vidékéről.) – (Fénykép után.) j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, április 29., 17. szám, 201. – Fehér Jákó: Az erdélyi szászok – u. o. 199-200. – [Magyarország képekben, II, 1870, 270. – P. F.: Erdélyi képek. – 257-272.] – Újra közölve: 575
136. Erdélyi szász család. (Besztercze vidékéről.) – (Fénykép után.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, május 6., 18. szám, 217. – Fehér Jákó: Az erdélyi szászok. II. – u. o. 214-215.; Újra közölve: 574; Magyarország képekben, II, 1870, 271. – P. F.: Erdélyi képek. – 257-272.
137. Képek a hazai népéletből: LVI. Hogyan terem a magyar huszár? [lovagló parasztfiú] (Lüders rajza.) – j.j. l.: Lüders – fametszet  – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, május 27., 21. szám, 253. – N. n.: Képek a hazai népéletből: LVI. Hogyan terem a magyar huszár? – u. o.
138. Képek a hazai népéletből: LVII. Somogyi juhász. (Greguss János rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, június 17., 24. szám, 289. – N. n.: Képek a hazai népéletből: LVII. Somogyi juhász. – u. o. 289-290.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 43. – N. n.: A somogyi juhász. – 42-45.
139. Képek a hazai népéletből: LVIII. Itató utasok. (Lüders rajza.) – j. b. l.: Lüders – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, június 24., 25. szám, 301. – N. n.: Képek a hazai népéletből: LVIII. Itató utasok. – u. o. – 301-302.; Újra közölve: Magyarország képekben, I, 1870, 392. – N. n.: Itató utasok. – 391-392.
140. Ágnes asszony. Székely Bertalan hármas képsorából Arany J. balladájához. – j. b. l.: Rusz K. –  fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII., július 1., 26. szám, 312. – N. n.: Székely Bertalan – u. o. 307-308. – Ágnes asszony. Arany János balladája után szerzé Székely Bertalan. – u. o. 311.; Újra közölve:573; Magyarország képekben, II, 1870, 133. – N. n.: “Ágnes asszony” – 132-134.
141. Pihenő aratók. (Lüders rajza.) – j. b. l.: Lüders – j. j. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, július 22., 29. szám, 343. – y.: Aratás – u. o.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 249. – Török Károly: A Tisza-menti népéletből. 244-252.
142. Gömörmegyei vázlatok: IV. Dobsinai népviselet. (Fénykép után.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, augusztus 5., 31. szám, 372. – Dobay Vilmos: Gömörmegyei vázlatok. IV. Dobsinai bányavárosok. – u. o. 371-372.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 155. – N. n.: Gömörmegyei képek. – 147-160.
143. Vasárnap délután. (Lüders rajza.) – j. j. l.: Lüders 65 – j. b. l.: Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1866, XIII, október 14., 41. szám, 492. – F. J.: Vasárnap délután. – u. o. 492-493.
144. Téli világ. A hó-ember. Pusztai látogatók. Farsangi szánkázás. Utazó zenészek. Disznó-ölés. – Fonóka. Disznótor. (Irinyi Sándor rajza.) – j. b. l.: Irinyi S. – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, január 6., 1. szám, 5. – N. n.: Téli világ. (Képünkhöz.) – u. o. 4-6.
145. Petőfi “A faluban utczahosszat” cz. költeményéhez. [mulatozók] (Irinyi Sándor rajza.) – j. j. l.. Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, március 17., 11. szám, 125. – Petőfi: A faluban utczahosszat… (vers) – u. o. 124.
146. Vásárról hazatérő oláhok. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, március 24., 12. szám, 136. – Lukács Béla.: Vásárról hazatérő oláhok. – u. o. 135.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 8. – Lukács Béla: Az erdélyi bányavidék. – 1-17.
147. Delelő szántóvetők. (Greguss János rajza.) – j. j. l.. Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, április 21., 16. szám, 188. – Osváth Albert: Delelő szántóvetők. – u. o. 187.
148. Kukoriczacsősz. (Greguss János rajza.) – j. j. l.. Pollak sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, október 20., 42. szám, 517. – Forgó János: Kukoriczaföldön. – u. o. 518.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 250. – Török Károly: A Tisza-menti népéletből. 244-252.
149. Udvarhelyszéki székelyek. (Rajz. Keleti G.) – j. j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, november 10., 45. szám, 552. – N. n.: Udvarhelyszéki székelyek. – u. o. 551-552.; Újra közölve: Udvarhelyszéki székelyek. Rajz. Keleti G. – j. j. l.: Rusz K. – Magyarország képekben 1870, 68. – Gergely Lajos: A faohordó székelyek és a Maros-vásárhelyi fapiacz. – 67-68.
150. Hazatérő katona. (Szász Károly költeményéhez.) – j. j. l.: Tagertmeyer sc. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, december 8., 49. szám, 600. – Szász Károly: A csonka katona – u. o. 598.
151. Szegedi kántáló gyerkek. (Jankó János rajza.) – j. b. l.: Pollak s. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, december 15., 50. szám, 613. – Varga János: Szegedi kántáló gyerekek. – u. o. 614.
152. Házaló zsidó. (Jankó János rajza) – j. j. l.. Rusz  – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, december 22., 51. szám, 624. – Réthi Lajos: A házaló zsidó – u. o. 624-626.
153. Képek a hazai népéletből: I. Disznó-perzselés. (Greguss János rajza.) – j. b. l.. Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, január 256., 4. szám, 41. – T-k K-ly [Török Károly]: Képek a hazai népéletből: I. Disznó-perzselés. – u. o. 41-42.
154. Pandur a csárdában. – j. b. l.. Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, február 23., 8. szám, 88. – Réthi Lajos: Képek a hazai népéletből. II. Pandur a csárdában. – u. o. 90.
155. Erdélyi szász falusbíró fiával. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, március 22., 12. szám, 137. – R. Lajos [Réthi Lajos]: Szász községi bíró erdélyben – u. o. 137-138.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 273. – P. F.: Erdélyi képek. – 257-272.
156. A honvéd-életből. (Thán Mór olajfestménye után.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, április 12., 15. szám, 177. – -á-r.: A honvéd-életből. – u. o. 177-178.
157. Családi kör. (Az Arany-albumból.) – Thán Mór eredetije után fára rajzolta Jankó. – j. j. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, április 19., 16. szám, 189. – á – r.: Arany János – u. o. 185-186. – Arany János: Családi kör. (vers) – u. o. 186-187.; Újra közölve: Magyarország képekben, II, 1870, 351. – Arany János: Családi Kör. – 350-352.
158. Tiszai komp. (Greguss János eredeti rajza.) – j. k. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, május 3., 18. szám, 213. – á – r.: képek a hazai népéletből. III. Tiszai komp. – u. o. 212-213.
159. A börtönben. (Irinyi Sándor vázlata után rajz. Jankó.) – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, május 24., 21. szám, 248. – Benedek Aladár: Esték a börtönben. – u. o. 246-248.
160. Katonabeszállásolás. – (Frigyes vázlata után rajz. Jankó.) – j. j. l.. Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, június 21., 25. szám, 296. – K-i.: Képek a hazai népéletből. IV. Katonabeszállásolás. – u. o. 296-297.
161. Rabkísérő pandúrok. – (Frigyes vázlata után rajz. Jankó) – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, június 28., 26. szám, 308. – K-i.: Képek a hazai népéletből. V. Rabkísérő pandúrok. – u. o. 309-310.
162. Gabona-rakodás. (Greguss János rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, augusztus 2., 31. szám, 368. – K-i.: Képek a hazai népéletből. V. (sic)  Aratáskor. – u. o. 370-371.
163. Szérü. (Greguss János eredeti rajza.) – j. j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, augusztus 9., 32. szám, 381. – K-i.: Képek a hazai népéletből. VI. Szérü. – u. o.
164. Alföldi udvar. (Greguss János eredeti rajza.) – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, szeptember 13., 37. szám, 441. – T-k K-ly. [Török Károly]: Képek a hazai népéletből. V. (suic) A falusi udvar. – u. o. 441-442.
165. Hetivásár a felföldön. –-j. b. l.: X. A. Brenda… – [Hahn Vilmos] – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, október 11., 41. szám, 488. – N. n.: Képek a hazai népéletből. VIII. Hetivásár a felvidéken. – u. o. 490.
166. Nyájat hajtó juhász. – (Frigyes vázlata után Greguss János.) – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, október 18., 42. szám, 500. – N. n.: Képek a hazai népéletből. IX. Megy a juhász a szamáron. – u. o. 500-501.
167. Ujonczozás. (Irinyi Sándor vázlata után Beszédes K.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, október 25., 43. szám, 512. – -á-r.: Képek a hazai népéletből. X. Ujonczozás. – u. o. 511-513.; Újra közölve: 579
168. Szalmafonó család. (Jankó János rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, november 22., 47. szám, 565. – N.n.: A szalmafonás mint nép-iparág. – u. o. 564-565.
169. Keresetre induló székely fiu. (Jankó János rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, december 6., 49. szám, 589. – Réthi Lajos: Képek a hazai népéletből. XI. Keresetre induló székely fiu. – u. o. 588-589.
170. Magyar huszár és kozák foglyok. (Beszédes Kálmán rajza.) – j. j. k.: Rajz. Beszédes K. – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, december 20., 51. szám, 620. – N. n.: A jószívű huszár. (Életkép.) – u. o. 620-621.
171. “Szeget szeggel.” Petőfi költeményéhez. (Munkácsy Mihály rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, 1868, XV, december 27., 52. szám, 637.-N. n.: Szeget szeggel. – u. o. 638.
172. Görgényi medvevadászok. (Veress F. fényképei után Jankó) – j. j. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, január 31., 5. szám, 61. – Kemény Endre: Képek a hazai népéletből. Görgényi medvevadászok. – u. o. 61-62.; Újra közölve: 584
173. Csöbör-árus oláh. – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, február 21., 8. szám, 101. – L. B.: Képek a hazai népéletből. A cseber-készítő oláh. – u. o. 102.
174. Szántóvető. (Gerguss János eredeti rajza.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, február 28., 9. szám, 117. – -d – r.: Képek ahazai népéletből. Szántók. – u. o. 118.
175. Juhász-delelő. (Frigyes rajza után Greguss János.) – j. j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, március 14., 11. szám, 144. – -r- s.: Képek a hazai népéletből. Juhász-delelő. – u. o. 144-145.
176. Húsvéti locsolás. (Munkácsy Mihály festménye után.) – j. b. l.: Munkácsy – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, március 28., 13. szám, 172. – Hollós László: Húsvéti locsolás. – u. o. 171.; Forrás: 321
177. A korcsmában. (Frigyes vázlata után.) – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869,április 4., 14. szám, 185. – -á-r.: A választások alatt. – u. o. 184-185.
178. Vályogvető czigányok. (Greguss János rajza.) – j. j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, április 25., 17. szám, 229. – N. n.: Képek a hazai népéletből. Vályogvető czigányok. – u. o. 228-229.
179. A kút mellett. (Frigyes vázlata után.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, május 16., 20. szám, 268. – H. L.: Az obsitos. Genrekép. – u. o.
180. Faáruló székely. (Fénykép után rajz. Jankó) – j. j. l.: Pollak S. – fametszetVasárnapi Ujság, XVI, 1869, május 30., 22. szám,. 297.-Réthi Lajos: Képek a hazai népéletből. Faáruló székely. – u. o. 297-298.
181. Krassómegyei oláhok. (Fénykép után rajz. Jankó) – j. j. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, június 6., 23. szám, 312. – -m-r.: A krassómegyei oláhok. – u. o. 311.
182. Csordahajtás. (Frigyes vázlata után.) – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, június 13., 24. szám, 324. – Réthi Lajos: Képek a hazai népéletből. Csordahajtás. – u. o. 324-325.
183. Bucsumi oláh asszony. (Fénykép után.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869,  június 27., 26. szám, 352. – L. B.: Bucsumi oláh asszony. – u. o. 351-352.
184. Nádasdi gyümölcsárus leányok. (Fénykép után Jankó.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, július 18., 29. szám, 396. – Kápolnai B.: Képek a hazai népéletből. Nádasdi népviselet Sopron megyében. – u. o.
185. Rétfalvi népviselet Sopronmegyében. (Fénykép után Jankó.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, július 25., 30. szám, 408. – Kápolnai B.: Képek a hazai népéletből. Rétfalvi népvislet Sopronmegyében. – u. o. 408-409.
186. Bivaly-szekér. (Gerguss János eredeti rajza.) – j. j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, augusztus 8., 32. szám, 437. – -r-s.: Képek a hazai népéletből. A bivaly-szekér. – u. o. 438-439.
187. Ebédvivő leány. (Irinyi Sándor eredeti rajza.) – j. j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, augusztus 22., 34. szám, 465. – -r-s.: Képek a hazai népéletből. Ebédvivő leány. – u. o. 466.
188. Megérkezés a hidashoz este. (Greguss János eredeti rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, október 3., 40. szám, 544. – N. n.: Képek a hazai népéletből. Megérkezés a hidashoz. – u. o. 544-545.
189. Siralomház. Munkácsy Mihály festménye után. Rendkívüli melléklet a 41. számhoz-K-r.: Munkácsy Mihály. – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, október 9., 41. szám, 513-514.
190. Képek a pusztáról: 1. A csikós. (Gondy és Egey fényképe után Jankó.) – j. b. l.. Rusz – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, január 2., 1. szám, 4. – Kg.: Képek a pusztáról. 1. A csikós. – u. o. 3-4.
191. Aranymosó czigányok. – j. j. l.: Krenner Mária – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, január 9., 2. szám, 17. – Lukács Béla: Képek a hazai népéletből. Aranymosó czigányok. – u. o.
192. Képek a pusztáról: 2. A juhász. (Gondy és Elek fényképe után Jankó J.) – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, február 13., 7. szám, 85. – Kg.: Képek a pusztáról. II. A juhász. – u. o. 86.
193. Vásárra menő oláhok. (fénykép után rajz. Krenner Mária) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, március 20., 12. szám, 144. – L. B. Vásárra menő oláhok. – 144-145.
194. Képek a pusztáról: 3. A gulyás. (Gondy és Elek fényképe után Jankó J.) – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, április 17., 16. szám, 193. – Kg.: Képek a pusztáról. 3. A gulyás. – u. o. 193-194.
195. Itatás. (Greguss János eredeti rajza.) [Ceruzával áthúzva: Irinyi Sándor] – j. b. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, április 24., 17. szám, 205. – Varga János: Képek a hazai népéletből. Az itatás. – u. o. 205-206.
196. Hazatérés a vásárról. (Irinyi Sándor rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 1., 18. szám, 216. – N. n.: Képek a hazai népéletből. Hazatérés a vásárról. – u. o. 215-216.
197. Vidéki oláhok. – j. b. l.: X. A. O. Roth, Schöndeld sc. – j. j. l.: Emil Volhers 1869 – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 8., 19. szám, 233. – L. B.: Képek a hazai népéletből. Vidéki oláhok. – u. o. 233-234.
198. Eszék vidékéről: Kukoricza-kas. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 8., 19. szám, 232. – Sámi Lajos: Egy francia utazó déli Magyarországról.I. – u. o. 231-233.
199. Eszék vidékéről: Kendertilolás. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 8., 19. szám, 236. – Sámi Lajos: Egy francia utazó déli Magyarországról.I. – u. o. 231-233.
200. Eszék vidéke. Favágók kemencéje az erdőben. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 15., 20. szám, 244. – Sámi Lajos: Egy francia utazó déli Magyarországról.II. – u. o. 243-245.
201. Bosnyák táncz. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 15., 20. szám, 245. – Sámi Lajos: Egy francia utazó déli Magyarországról.II. – u. o. 243-245.
202. Horvát nők a határőrvidéken. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 22., 21. szám, 261.-Sámi Lajos: Egy francia utazó déli Magyarországról.III. – u. o. 261-263.
203. Vesztegház a határőrvidéken, a bozsnyák oldalról. – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, május 29., 22. szám, 272. – Sámi Lajos: Egy francia utazó déli Magyarországról.IV. – u. o. 272-274.
204. Ebédvivő kis leány. (Mészöly Géza rajza.) – j.j. l.: Rusz – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, június 19., 25. szám, 308. – -r-s.: Képek a hazai népéletből. Ebédvivő kis leány. – u. o.
205. Utazás az alföldön. (Greguss János eredeti rajza.) – j. b. l.: Rusz  – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, november 27., 48. szám, 616. – -á-r.: Utazás az alföldön. – u. o. 615-616.
206. Pesti bolt-őrök. (Jankó János rajza.) – j. n. – fametszet – Vasárnapi Ujság, XVII, 1870, december 18., 51. szám, 656. – N. n.: Pesti képek. Bolt-őr. – u. o.

Budapesti Viszhang (1855-1856)

• Népdal [kotta] –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, 1. szám, 1. (Mutatványlap)
• Értelmezés [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, 1. szám, 8. – “Bátyám…”-
• Lóvásár [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, július 15., 3. szám, 48. – “Jó ez a ló…”
• Jó alku [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, július 15., 3. szám, 48. – “Bilincsben…”
• A jó nevelés [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, július 22., 4. szám, 66. – “A kertbe ment…”
• Előrelátás [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, augusztus 12., 7. szám, 113. – “Sétált a czigány…”
• Alapos aggodalom [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, szeptember 30., 14. szám, 225. – “Mit hírdet a dobos…”
• Igazságos ok [karikatúra] –j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, II, 1855, november 25., 22. szám, 353. –“Megházasodott a a parasztlegény…”
• A hátszegvidéki oláhok – j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, január 17., 3. szám, 24. – Szilágyi Sándor: A hátszegvidéki oláhok – u. o. 24-25.
• Csákvári népviselet  –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, február 14., 7. szám, 56. – Szőllősi Benő: Honismertető. Vázlatok a csákvári népéletből. – u. o. 55-56. – II. február 21., 8. szám, 62-63.
• A hortobágyi csikós –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, április 17., 16. szám, 135. – H. K.: A hortobágyi csikós. – u. o. 134-136. – Forrás: “A hortobágyi csikós” – Jelezve balra lent: Tomsics rajz. – Jelezve jobbra lent: Perlaszka metsz. – In: Magyarország és Erdély képekben 1846.; Újra közölve: 261
• Pozsonyvidéki magyarok és németek –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, április 24., 17. szám, 143. – Z.: Pozsonyvidéki magyarok és németek – u. o. 143.
• Tehetősb jászberényiek –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, május 15., 20. szám, 168. – J. F.: Tehetősb jászberényiek – u. o. 168-169.
• Egy pesti gamin.  – Tiegde fotogr. után – j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, május 29., 22. szám, 184. – Szokoly Victor: Honi életképek. I. Pesti gaminok. – u. o. 184-185. – II. június 65., 23. szám, 191-192.
• Dunavízhordók –-Pataky I. eredeti rajza után – j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, június 12., 24. szám, 200. – Szokoly Victor: Honi életképek II. A dunavízhordók. – u. o. 200-201. – II. június 19., 25. szám, 208-209.
• Pusztai kép H.-M.-Vásárhelyen – G. J. rajza után – j. n. [Gosztonyi József] – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, július 3., 27. szám, 224. – Matók Béla: Hód-Mező-Vásárhely. Történeti táj- s népismertetés. – u. o. 223-226.
• H.-M.-Vásárhelyi tanya – G. J. rajza után – j. n. [Gosztonyi József] – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, július 3., 27. szám, 225. – Matók Béla: Hód-Mező-Vásárhely. Történeti táj- s népismertetés. – u. o. 223-226. – II. július 11., 28. szám, 230-232.
• Rumunyok, Erdély határszélén –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, július 17., 29. szám, 241. – Szokoly Viktor: Honi életképek III. A rumunyok. – u. o. 240-242.
• Brassóvidéki oláhok –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, július 25., 30. szám, 248.  – Szokoly Viktor: Honi életképek III. A rumunyok. II. – u. o. 247-248.
• Oláh nőviselet –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, augusztus 14., 33. szám, 272. – N. n.: Oláh nőviselet – u. o. 272-273.
• Hátszegvidéki oláhok, még egyszer –-j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, szeptember 4., 36. szám, 297. – nincs szöveg
• Magyar juhász –-j. b. l.: A. K. – j. j. l.: X. A. v. M. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, szeptember 24., 39. szám, 320. – Szokoly Viktor. Honi életképek IV. Juhászlegény, szegény juhászlegény! – u. o. 320. – II. október 2., 40. szám, 326-327.
• Szász népviselet Erdélyben –-j. b. l.: B. K. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, szeptember 24., 39. szám, 321. – N. n.: Az erdélyi szászok. – u. o. 321-322.
• Uj-szászi czigánynő. – Valerio képgyűjteményéből. – j. n. – fametszet – Budapesti Viszhang, III, 1856, november 27., 48. szám – nincs szöveg

Család Könyve (1855-1857)

• A czigányanya – j. b. l. a kép alatt: Del. Barabás – köz.: Nyomt. Lorber Pest 1855 – j. l.: Scups. Mahlknecht – acélmetszet – Család Könyve, I, 1855, 3. füzet melléklete – (hátán gyerekkel) – Jókai Mór: Czigánynő. (Egy aczélmetszettel) – u. o. 108-109.
• [Koldusgyerekek] – j. köz.: Nyomatott Kargl Ferencnél Bécsben – Barabás Miklós – acélmetszet – Család Könyve, I, 1855, 10. füzet – A koldus gyermekek… – u. o. 334.

A Nagy Világ Képekben (1855)

• [Bivalypásztorok] – j. n. – fam. – A Nagy Világ Képekben, 1855. 1. füzet. 65-66 – Körmendy Sándor: Kaposvár – uo. 60-67.
• [Furulyás pásztor] – fametszet – j. n. [Grimm Rudolf] – A Nagy Világ Képekben, 1855. 1. füzet. 135-136. – Lisznyay Kálmán: Furulyás pásztor (vers) – uo. 134-136.

Napkelet (1857-1862)

• A puszták fia – [Valerio] – j. n. – fametszet – Napkelet, I, 1857, január 8., 1. szám, 5. – szöveg: u. o.
• Szatmármegyei svábok –-j. n. – fametszet – Napkelet, I, 1857, január 22., 3. szám, 41. – L.: Szatmármegyei svábok – u. o.
• Szatmármegyei oláhok –-j. n. – fametszet – Napkelet, I, 1857, január 22., 3. szám, 41. – L.: Szatmármegyei oláhok – u. o.
• Szigeti mint csizmadiamester [színpadi szerepkép] –j. j. l.: Barabás 57 – b. l.: Rajz. Barabás – köz. Nyom. Reiffenstein és Rösch Bécsben – j. l.: Melléklet a Napkelethez – kőrajz – Napkelet, I, 1857, 9. szám műlapja – Műmelléklet lapunk mai számához. – u. o. 152.
• Erdőkövesdi palócz –- j. n. [Valerio] – fametszet – Napkelet, I, 1857, március 26., 12. szám, 192. – Vahot Imre. A mátravidéki palóczok – u. o. 191-194.
• Tiroki palóczok –-j. n. [Varsányi fotója után] – fametszet – Napkelet, I, 1857, március 26., 12. szám, 193. – Vahot Imre: A mátravidéki palóczok – u. o. 191-194.
• Palócz csikós a Mátrában – j. n. [Valerio] – fametszet – Napkelet, I, 1857, április 9., 14. szám, 225 – Vahot Imre. A mátravidéki palóczok – március 26., 12. szám, 191-194.
• Buslakodó leány – b. l.: Rajz Giergel [Györgyi Giergl Alajos] – k. l.: Nyomt. Farnk J. M. Pesten 1857 – j. l.: Melléklet a Napkeletehez – fametszet – Napkelet, I, 1857, május 28., 21. szám műlapja – Műmelléklet lapunk mostani számához – u. o. 344. – Szelestey László: Buslakodó leány, június 5., 22. szám, 351. – Lisznay Kálmán: Buslakodó leány – u. o. 354-356.
• A matyók Borsodban – j. n. – fametszet – Napkelet, I, 1857, június 18., 24. szám, 385. – y: A matyók Borsodban – u. o. 385-386.
• Zalamegyei népviselet – fametszet – Napkelet, I, 1857, június 25., 25. szám, 401. – Vass József: Rajzvonalak Zala-egereszeg képéhez – u. o. 399-403.
• [Kupaktanács] – fametszet – Napkelet, I, 1857, július 5., 26. szám, 416. – Szokoly Viktor: A kupaktanács – u. o. 415-417.
• [Táncoló parasztpár] – fametszet – Napkelet, I, 1857, július 19., 28. szám, 449. – Losonczy: Víg Laci nótája – u. o. 499-450.
• Csinos gazda [csikós] – j. b. l.: M. Keyser lith. – b. l.: Rajz. Valerio – k. l.: Nyomt. Frank J. M. Pesten 1857 – j. l.: Melléklet a Napkelethez – kőrajz – Napkelet, I, 1857, augusztus 16., 32. szám műlapja – Lisznay Kálmán: Csinos gazda (vers) – u. o. 509-510.
• A levelet küldő magyar menyecske – fametszet – Napkelet, I, 1857, november 1., 43. szám, 688. – N. n.: A levelet küldő magyar menyecske – u. o.
• Gulyások. Valerio képe után. – fametszet – Napkelet, I, 1857, december 20., 50. szám, 800. – szöveg nincs
• Egy német komédiás mint Sobri – fametszet – Napkelet, II, 1858, május 9., 19. szám melléklete
• Víg András [színpadi jelenetkép] – Rajzolta Argai. Metszette Rusz. [Argay István] – fametszet – Napkelet, II, 1858, május 9., 19. szám melléklete – Rajkó: Víg András. – u. o. 299-300.

Két Garasos Ujság (1858-1859)

• Szalárdi népviselet –-j. n. – fametszet – Két Garasos Ujság, I, 1858, október 17., 3. szám, 20. – N. n.: A szalárdi fürdő – u. o. 20-21.
• A pusztai élet – j. n. – fametszet –-Két Garasos Ujság, II, 1859, április 17., 16. szám, 121. – Vas Gereben: A pusztai élet – u. o. 121-122.
• A tiszai halászat – j. n. – fametszet – Két Garasos Ujság, II, 1859, május 22., 21. szám, 164. – N. n.: A tiszai halászat. (Képmagyarázat.) – u. o. 164-165.- Forrás: 1

Képes Ujság, 1859-1861

• A puszták fia – jelezve balra lent: R. W. [Van der Venne] – Képes Ujság, I, 1859. szeptember 11., 8. szám, 90-91 – Vas Gereben: A puszták fia. (Képmagyarázat.) – u. o. 86-87.
• A pesti dinnye-vásár – j. n. [Van der Venne] – Képes Ujság, I, 1859. december 11., 21. szám, 246-247. – N. n.: Van der Venne és a magyar genre festészet. Magyarázat a “dinnyevásár”hoz. – u. o.
• Csárdás – j. n.  [Sterio Károly] – kőrajz – Képes Ujság, II, 1860, január 1., 1. szám, 6-7. – R.: A csárda vendégei – u. o. 2.; Forrás: Hazai vadászatok és sport, 1857.
• Fölsővidéki szőlőpásztor – j. n. – Képes Ujság, II, 1860, január 8., 2. szám, 13. – N.n.: Fölsővidéki szőlőpásztor éjjeli lesen – u. o. 13-14.
• Határőrvidéki juhász – j. b. l.: Valerio – j. j. l.: olv. – Képes Ujság, II, 1860, augusztus 26., 22. szám, 255. – N. n.: Határőrvidéki juhász – u. o. 253.
• Dunavíz hordogató – j. n. [Sterio Károly] – kőrajz – Képes Ujság, II, 1860, december 9., 36. szám, 422. – N. n.: Pesti Duna-vízhordogatók – u. o. 426. – Forrás: Wassermann – Dunaviz hordogató – Le porteur d’eau–Köz.: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf  – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Sterio – Prónay Gábor: Vázlatok Magyarhon népéletéből. Geibel Ármin, Pest, 1855  – XXIV. tábla – Pest. Pesti Duna-vízhordogatók. 92-93.
• A csikós – j. n. [Tomsics, Perlaszka] – kőrajz – Képes Ujság, II, 1860, február 19., 8. szám, 90-91. – nincs szöveg – Forrás: “A hortobágyi csikós” – Jelezve balra lent: Tomsics rajz. – Jelezve jobbra lent: Perlaszka metsz. – In: Magyarország és Erdély képekben 1846, 217
• A dalmaták  – j. n. – fametszet-Képes Ujság, II, 1860, szeptember 16., 25. szám, 285. – e: A dalmaták  – u. o.
• Laczi konyhája  – j. n. – kőrajz  – [Weber Henrik] – Képes Ujság, II, 1860, december 9., 36. szám, 423. – N. n.: Pesti Laczi-konyhája  – u. o. 426;  Forrás: Die Garküche  – Laczi konyhája  – La gorgote–Köz.: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf  – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth  – j. b. l.: Véber  – szinezett kőrajz – Prónay Gábor: Vázlatok Magyarhon népéletéből. Geibel Ármin, Pest, 1855  – XXV. tábla-Pesti Laczi-konyha 92-93.

Ország Tükre (1862-1865)

• Izsó szobra. [A juhász] – j. b. l.: Marasztoni Jós. 1862 – kőrajz – Ország Tükre, I, 1862, február 1., 3. szám, 41 – X.: Izsó szobra. – u. o.
• “Megy a juhász a szamáron/ Földig ér a lába; Nagy a legény, de nagyobb/ Boldogtalansága” – j. b. l.: Marastoni J. 1862 [Than Mór] – kőrajz – Ország Tükre, I, 1862, február 1., 3. szám, 45. – N. n.: A juhászbojtár. – u. o. 42-43.
• A fonó-leány  – j. b. l.: Sterio – kőrajz – Ország Tükre, I, 1862, március 1., 5. szám, 70. – N. n.: A fonó leány. (Képünkhöz.) – u. o. 75.
• A jövendőmondás  – J. n. – kőrajz – b. l.: Sterio Károly eredeti olajfestménye után, kőre rajzolta Marasztoni József – j. l.: Nyomt. Engel és Mandello Pesten – Ország Tükre, I, 1862, március 15., 6. szám, 94-95. (Műlap) – N. n.: A jövendőmondás – u. o.: 90.
• A csikós  – j. b. l.: Sterio – j. j. l.: Marastoni J. 1862 – kőrajz – Ország Tükre, I, 1862, április 1., 7. szám, 102. – N. n.: A csikós. (Képünkhöz.) – u. o. 108.
• Hazatérő vásárosok  – j. n. – b. l.: Van der Venne olajfestménye után, kőre rajzolta Marasztoni József – j. l.: Nyomt. Engel és Mandello – Ország Tükre, I, 1862, április 13., 8. szám, 126-127. – műlap – N. n.: Hazatérő vásárosok. – u. o. 122.
• A kútnál  – j. n. [Marastoni József] – Ország Tükre, I, 1862, május 15., 10. szám, 149. – N. n.: A kútnál. – u. o. 149.
• A szerelemszomjas leány  – j. n. [Marastoni József] – Ország Tükre, I, 1862, június 1., 11. szám, 174. – Lauka Gusztáv: A szerelemszomjas leány. (vers) – u. o.
• Szénagyűjtés  – j. n. – b. l.: Lotz Károly eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József – j. l.: Nyomt. Engel és Mandello Pesten – kőrajz – Ország Tükre, I, 1862, október 20., 24. szám, 342-343. műlap – N. n.: Széna aratás. (Műlapunkhoz.) – u. o. 339.
• Váczi fiákker  – j. b. l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni Jós. 1862 – kőrajz-Ország Tükre, I, 1862, december 1., 28. szám, 385. – Lauka Gusztáv: A váczi fiákker. (vers) – u. o. 386.
• A kis libapásztor leány  – j. b. l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni j. 1862 – kőrajz – Ország Tükre, I, 1862, december 20., 30. szám, 411. – Lauka Gusztáv. A kis libapásztor leány (vers) – u. o. 412.
• Vásári áldomásozók  – j. n. – b. l.: Lotz Károly eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József – j. l.: Nyomt. Engel és Mandello Pesten – kőrajz-Ország Tükre, I, 1862, december 20., 30. szám, 414-415. – műlap – N. n.: Vásári áldomásozók. – u. o. 416; Átirata újra közölve: 309
• A réten  – j. b. l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni J. 1863 – kőrajz-Ország Tükre, II, 1863, január 10., 2. szám, 15. – N. n.: A réten (vers), u. o.
• Titkos menyasszony  [parasztlány udvaron] – j. b. l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni J. 1863 – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, március 10, 8. szám, 89 – Lauka Gusztáv: Titkos menyasszony, (vers), u. o. 90.
• Zsámbék romjai  – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, március 10., 8. szám, 93. – Zsámbéki romok (Képünkhöz), u. o. 92.
• Pháraó népe – [Cigánylány] – j. b. l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni J. 1863 – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, március 20., 9. szám, 101 – Lauka Gusztáv: Pharaó népe (vers), u. o. 101-102.
• Nádvágók  – Van der Venne – kőrajz – Ország Tükre, 1863, márciusi melléklete – N. n.: Nádvágók (Képünkhöz), Ország Tükre, II, 1863, március 20, 9. szám, 106.
• Tanyán – j. b. l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni J. 1863 – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, április 20, 12. szám, 137. – Lauka Gusztáv: Tanyán. (Képünkhöz), (vers), u. o. 138.
• Szüretelők  – Lotz Károly – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, május 20., 15. szám, melléklete – N. n.: Szüretelők. (Műlapunkhoz), u. o. 175.
• A palotai almás asszony  – j. j. l.: Lotz K. – j. b. l.: Marastoni J. 1863  – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, július 10., 17. szám, 197. – Lauka Gusztáv. A palotai almás aszzony (vers), u. o. 198.
• Csak előre! [tolvaj czigányok] – j. b. l.: Lotz Károly eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József – kőrajz – Ország Tükre 1863 júniusi műlapja – Erdőd: A tolvajczigányok. (vers) – Ország Tükre, II, 1863, június 20, 18. szám, 214.
• Kukoricacsősz – j. n. – színezett kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, július 20, 21. szám, 243. – Lauka Gusztáv. A kukoricza csősz. (Képünkhöz.) (vers), u. o. 248.
• A lúdtömő lány  – j. b. l.: Markó F. 1863 – j. j. l.: Marastoni Jós. – kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, augusztus 1., 22. szám, 262 – Lauka Gusztáv: Ludat töm Zsuzsi… (Képünkhöz.) (vers), u. o. 261.
• A kit a munkások várnak [vízhordó nő] – j. b.l.: Lotz K. – j. j. l.: Marastoni Jos. 1863  – kőrajz-Ország Tükre, II, 1863, augusztus 11, 23. szám, 271. – Képmagyarázatok, u. o. 270.
• Búcsujárat egy erdőben  – j. n. – színezett kőrajz – Ország Tükre, II, 1863, augusztus 21., 24. szám, 283 – Búcsújárat egy erdőben (Képünkhöz.), u. o. 282.
• Képek Petőfi “János vitéz”-éhez. (I. kép az I. énekhez.) – j. b. l.: rajz. Lotz K. – j. j. l.: karc. Marastoni Jós. 1863 – rézkarc – Ország Tükre, II, 1863, szeptember 1, 25. szám, 293.-cím nélkül idézet [Tüzesen süt le… Kukorica Jancsi gyönyöruségére…], u. o.
• Képek Petőfi “János vitéz”-éhez. (II. kép az I. és II. énekhez.) – j. b. l.: rajz. Lotz K. – j. j. l.: karc. Marastoni Jós. 1863 – rézkarc – Ország Tükre, II, 1863, szeptember 11, 26. szám, 305. – cím nélküli idézet a János vitézből, u. o. – Szöveg: Képeinkhez., u. o. 311.
• Falusi nászmenet  – Lotz Károly – kőrajz – Ország Tükre szeptemberi műlapja. – Képeinkhez, Ország Tükre, II, 1863, szeptember 11, 26. szám, 311.
• Képek Petőfi “János vitéz”-éhez. (III. kép az II. énekhez.) – j. b. l.: rajz. Lotz K. – j. j. l.: karc. Marastoni Jós. 1863 – rézkarc – Ország Tükre, II, 1863, szeptember 21, 27. szám, 317. – Szöveg: cím nélkül idézet, u. o.
• Képek Petőfi “János vitéz”-éhez. (IV. kép az III. énekhez.) – j. b. l.: rajz. Lotz K. – j. j. l.: karc. Marastoni Jós. 1863 – rézkarc – Ország Tükre, II, 1863, október 1, 28. szám, 327. – Szöveg: cím nélkül idézet, u. o.
• Képek Petőfi “János vitéz”-éhez. (V. kép az III. énekhez.) – j. b. l.: rajz. Lotz K. – j. j. l.: karc. Marastoni Jós. 1863 – rézkarc – Ország Tükre, II, 1863, október 11, 29. szám, 337. (címlap) – cím nélkül idézet, u. o.
• A négy ökrös szekér – Lotz Károly – Ország Tükre, III, 1864, első negyedévi műlapja – N. n.: A négy ökrös szekér. (Műlapunkhoz.), Ország Tükre, III, 1864, március 21, 9. szám, 107.
• A dunavizes. (L. szövegét a 110-dik lapon.) – j. n. – kőrajz – Ország Tükre, III, 1864, április 1, 10. szám, 113. – A dunavizes. Balogh Zoltán “Költeményei”-bol. (Képpel) (vers), u. o. 110.
• “Fonóházi jelenet.” – (Ujabb szobormű Izsó Miklóstól.) – kőrajz – Ország Tükre, 1864/június 11, 17. szám, 196. – Szokoly Viktor: Izsó Miklós ujabb szoborműve, u. o. 194.
• Czigány zenészek. – Klinkovics Bélától – j. n. – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, február 23, 8. szám, 77. – M. H. [Maszák Hugó]: Czigány zenészek. Klinkovics Bélától. Képpel. – u. o. 76.
• Egy kút a falu végén – (Klinkovics Bélától.) – j. n. – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, március 9, 10. szám, 95. – D. Gy.: Egy kút a falu végén. – u. o. 94.
• Torockó népe. – j. n. – Barabás Miklós  – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, március 16., 11. szám, 109. – M. H. [Maszák Hugó]: Toroczkó népe. Rajzolta Barabás. – u. o. 111.
• A váczi nők [csónakázó nők] – j. j. l.: Sz. M. 1865 [Szemlér Mihály] – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, április 6, 14. szám, 141. – r -: A váczi nők. (Képpel.) – u. o. 143.
• A falusi bíró – j. b.l.: Szemlér M. – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, április 13, 15. szám, 155. – r – : A falusi bíró – u. o. 156.
• A tutajos tótok. – j. b. l.: Sz. M. 1865 [Szemlér] – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, július 6, 27. szám, 301. – N. n: A tutajos tótok. (Képpel) – u. o. 302.
•  Az önző Dunavíz-hordó  – j. b. l.: Sz. M. [Szemlér] – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, július 13, 28. szám, 313 – N. n.: Az önző Dunavíz-hordó (képpel). – u. o. 315.
•  A három czigány – j. n. [Szemlér Mihály] – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, augusztus 3, 31. szám, 345 – Thaly Kálmán: A három czigány. Lenau után. Kitünő költemények illustratiója II. – u. o. 344; Újra közölve: 507
• A kukoricza-csősz. – j. j. l.: Sz. M. 1865 [Szemlér] – kőrajz – Ország Tükre, IV, 1865, augusztus 10, 32. szám, 361. – N. n.: A kukoricza-csősz. – j.: Sz. M. – u. o. 363.

Hazánk és a Külföld (1864-[1870]-1872)

• Oláhok. (B. Orbán fényképe után rajz. Lüders) – (B. Orbán fényképe után rajz. Lüders) – j. j. l.: H vagy HL mon. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, január 22., 4. szám, 57 – B. Orbán Balázs: Kirándulás a Gyilkos-tóhoz – u. o. 55-58.- 8.
• Tiszai komp – Zombory G. eredetije után rajz. Lüders – j. b. l.: Rusz – j.j .l.: HW (?) – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, február 5., 6. szám, 88 – N. n.: Tiszai komp. – u. o. 89-90.
• Magyar életkép. [mulatozók] – Lotz után Lancelottól. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, február 19., 8. szám, 121 – N. n.: Egy francia lap Magyarországról. I. – u. o. 119-122; Forrás: 275
•  A pusztai ménes viharban. – Lotz eredetije után Lancelot-tól. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, február 26., 9. szám, 137 – N. n.: Egy francia lap Magyarországról. II. – u. o. 134-135.
• Pesti kertészlányok. – Lotz Károly rajza után. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, június 4., 23. szám, 360 – N. n.: A pesti kertészlányok. Fővárosi életkép. – u. o. 359-360.
• Cigányleány – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 9., 28. szám, 441 – N. n.: A cigány leány. – u. o. 442.
• Hátszegvidéki oláhok. – Múzeumi kép Barabástól – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 23., 30. szám, 468. – -y. s.: Nemzeti Múzeumunk műkincsei. VII. “Hátszegvidéki oláhok.” – u. o.
•  Lengyel zsidók. – Rajz. Jankó János. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 23., 30. szám, 473 – N. n.: A lengyel zsidó. – u. o. 473-475. és II. 31. szám, 485-486.
• A vásárról hazatérők. – Lotz Károly eredetije után. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 30., 31. szám, 484 – N. n.: A vásárról hazatérők. – u. o. 483-484.
• A nyalka legény. – Lotz Károly rajza után. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, augusztus 27., 35. szám, 548 – N. n.: A nyalka legény. Életkép. – u. o. 547-549.
• A pesti utcagyerek  – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, szeptember 10., 37. szám, 585 – Tankréd: A pesti utcagyerek. – u. o. 584-587.
• Tátravidéki lakosok. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, szeptember 24., 39. szám, 617 – N. n.: A Tátra-vidék lakosai. – u. o. 616-618.
• Oláhországi pandur. – Fénykép után rajz. Blumberg. – j. j. l.: Blumberg  – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, december 10., 50. szám, 789 – Koós Ferenc. Életképek Romániából. – u. o. 789-790.
• Alföldi kép Gyula vidékéről. – Zombory G. eredetije után rajz. Kelety Gusztáv – j. j. l: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, I, 1865, december 31., 53. szám, 841 – N. n.: Békés-gyulai táj. – u. o. 841-842.
• Húsvéti öntözés. – Munkácsy M. festménye után rajz. Blumberg L. – j. j. l.: Blumberg – j. b. k.: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, április 1., 13. szám, 201. – v.: “Húsvéti öntözés” címmel… (Vegyes közlemények) – u. o. 206; Újra közölve: 176
• Oláh pap és oláh gyermek. – Rajz. Haske. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, április 22., 16. szám, 249 – Havasi Béla: Erdély képek III. – u. o. 247-250.
• Kukorica-pattogtatás. – Saját festménye után fára rajz. Munkácsy M. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, április 29., 17. szám, 265. – v.: “Kukorica-pattogtatás” Munkácsy Mihálytól (Vegyes közlemények.) – u. o. 272.
• A falu zsidója meg a szegény legény. – Markó Károly eredetije után Blumberg – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, szeptember 2., 35. szám, 553 – N. n.: A falu zsidaja és a szegénylegény. – u. o.  553-554.
• Torockó-vidéki nő. – Nemes Ö. rajza – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, november 11., 45. szám, 709 – Nemes Ödön: Erdélyi képek IV., Regényes utazás Torockó vidékén. – u. o. 705-707.
• Üvegfúvók a bihari Fekete-erdőben  – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, december 16., 50. szám, 787. – N. n.: Üvegfúvók a bihari Feketeerdőben – u. o. 786-788.
• Székelyek. – Nemes Ö. eredetije után Greguss J. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, december 23., 51. szám, 807. – v.: Székely népviselet. (Vegyes közlemények.) – u. o. 820.
• Képárus oláhok. – Nemes Ö. eredetije után Greguss J. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, II, 1866, december 30., 52. szám, 830. – Lukács Béla: Erdélyi képek. VII. Képfestő oláhok. – u. o. 829.
• Városligeti mulatságok. – Rajzolta Greguss J. Liptay terve nyomán. – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, január 6., 1. szám, 5. – Liptay Pál: A pesti városerdei mulatságok. – u. o. 4-6.
• Falusi jellemképek Munkácsi Mihálytól. – j. l. k.: Munkácsy M. – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, április 11., 15. szám, 233. – szöveg nincs
• Borvizes székelyek. – (Nemes Ö. vázlata után Jankótól.) – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, június 27., 26. szám, 409. – Lukács Béla: A borvizes székely – u. o.: 407-410. – Bakcsi Ferenc: Egy két szó a “borvizes székelyekrol.” – Hazánk és a Külföld, III, 1867, július 11., 28. szám, 438-439.
• A drótos tót. – Markó F. eredetije után. – j. n. – fametszet  – Hazánk és a Külföld, III, 1867,  szeptember 19., 38. szám, 608 – N. n.: A drótos tót – u. o. 604-605.
• Rimaszombati fazekasok. – (Zombori G. rajza) – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, október 3., 40. szám, 632. – Zombori Gusztáv: Rimaszombati fazekasműhely – u. o.- 631-632.
• Kukorica-csősz. – Markó F. rajza után. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, október 17., 42. szám, 665. – v.: Kukorica-csősz. (Vegyes közlemények) – u. o. 672.
• A máramarosi sósvízhordó. – Horkay rajza. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, november 14., 46. szám, 729 – H-y. [Horkay]: A máramarosi sós-víz hordó – u. o. 729-730.
• Az udvari énekes. – Jankó J. rajza – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, december 5., 49. szám, 776. – N. n.: Pesti életképek I. Az udvari énekes. – u. o. 775-776.
• A pesti hordárok. – Jankó Jánostól. – j. j. l.: Rusz – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, december 12., 50. szám, 789. – N. n.: Pesti életképek II. A hordárok. – u. o. 788-790.
• Izsó “A juhász” címü szobra. – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, december 19., 51. szám, 805 – N. n.: Izsó Miklós és szobrai. – u. o. 804-805.
• A pesti sorsjegyárus. – Jankótól. – j. b. l.: Rusz – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, december 19., 51. szám, 809. – N. n.: Pesti életképek. III. A sorsjegyárus. – u. o. 807-810.
• Női pincérek. – (Rajzolta Jankó János.) – fametszet – Hazánk és a Külföld, III, 1867, december 26., 52. szám, 824. – N. n.: Pesti életképek IV. Női pincérek. – u. o. 824-826.
• Befordultam a konyhára. – Munkácsy Mihálytól. – j. j. l.: Rusz – fametszet – Hazánk és a Külföld, IV, 1868, március 12., 11. szám, 169. – v-: Befordultam a konyhára… (Vegyes közlemények) – u. o. 174-175.
• [Honvéd sírja] – j. b. l.: Jankó J. – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Hazánk és a Külföld, IV, 1868, március 26., 13. szám, 200 – Tóth Kálmán: Honvéd sírja. Jankó János illustrátiója – u. o. 200-201.
• Hajóvontatók. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, május 28., 22. szám, 345.– N. n.: Dunai látképek. (Vegyes közlemények) – u. o. 351.
• A cipész inas. (Pesti életkép.) – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, június 11., 24. szám, 376.– N. n.: Pesti életképek. V. A tejárusnők. – u. o. 371-374.
• A tejes asszony. – (Pesti életkép Jankó Jánostól)– j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, június 11., 24. szám, 377– N. n.: Pesti életképek. V. A tejárusok. – u. o. 371-374.
• Pesti életképek VI. A kiskereskedők. – Jankó J. rajza – j. j. l.: Rusz K. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, július 2., 27. szám, 425. – N. n.: Pesti életképek VI. Pesti kiskereskedők. – u. o. 421-422.
• Pesti életképek VII. A lámpagyújtogató. – Viola F. eredetije után. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, szeptember 3., 36. szám, 561.– V. F. [Viola Ferenc]: Pesti életképek. VII. A lámpagyújtogató. – u. o. 562.
• Pesti életképek VIII. A “históriás”. – Jankó Jánostól. – j. b. l.: Rusz – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, szeptember 17., 38. szám, 597.– N. n.: Pesti életképek. VIII. A “históriás”. – u. o. 598.
• Pesti életképek IX. “A kis csemegeárus.” – Viola eredetije után Jankótól. – j. n. – fametszet– Viola Ferenc – Hazánk és a Külföld, IV, 1868, szeptember 24., 39. szám, 609.– V. F.: Pesti életképek. IX. A kis csemegeárus. – u. o. 609-610.
• Máramarosi életképek. – Formarnek és Griesmüller eredetije után Jankótól. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, október 7., 41. szám, 641– H. B.: Máramarosi életképek. I. Ecetárusnő. II. Málnás oláh leány. – u. o. 642.
• Pesti életképek X.: A házaló zsidó. – Viola F. rajza – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868, november 26., 48. szám, 756– Viola F.: Persti életképek X. A házaló zsidó. – u.- o. 756-757.
• Családi kép. – Gyulai L. rajza. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868,  december 17., 51. szám, 809.– N. n.: “Családi kép” (Vegyes közlemények) – u. o. 815-816.
• Pesti életképek XI. A pénzváltó kirakata előtt. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, IV, 1868,  december 31., 53. szám, 836.– n. n: Pesti életképek XI. A pénzváltó kirakata előtt. – u. o. 835-837.
• Pesti életképek XIII. (sic) A vak hárfás. – Nemes Ö. rajza – j. n. – fametszet – Hazánk és a Külföld, V, 1869, január 14., 2. szám, 20. – N. Ö.: Pesti életképek XIII. A vak hárfás. – u. o. 27-28.
• Téli életkép – Gyulai Lászlótól. – j. l. k. : Gyulai  – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, január 21., 3. szám, 40.– N. n:. Egy téli életkép (Vegyes közleményekl) – u. o. 48.
• “A művészet vége és kezdete.” – Rajz. Gyulai László. – j. l. k.: Gyulai – j. b. l: Rusz  – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, február 4., 5. szám, 73– Vegyes közlemények. – u. o. 80; Forrás: 547
• Cigány-lakás az erdélyi havasokon. – Rajzolta Staubert Ödön – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, március 18., 11. szám, 169.– St. Ö.: Erdélyi képek XXV. Szénégető kunyhó Erdély havasin. – u. o. 167-169.
• A puszta télen. Petőfi költeményéhez. – Rajz. Gyulai László – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, április 1., 13. szám, 201.– N. n.. A puszta télen. – u. o. 199.
• Máramarosi életképek. Tejárus zsidó és savanyúvíz-hordó. – Griesmüller rajza. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, május 27., 21. szám, 324– H. B.: Máramarosi életképek. Savanyuvíz-hordó és tejárus zsidó. – u. o. 324-325.
• Cigánytemetés az erdélyi havasokon. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, június 14., 27. szám, 376.– St…t Ödön [Staubert Ödön]: Erdélyi képek. XXX. – u. o. 374.
• Torontáli sokácok és meklenburgi eredetű németek. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, június 24., 25. szám, 392– Kászonyi Dániel: A magyarországi németekről. – u. o. 394-395.
• Szénagyűjtés. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, július 15., 28. szám, 436.– Vegyes közlemények – u. o. 447.
• Aratás után. – j. n  – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, november 11., 45. szám, 713– N. n.: Hogyan ír egy porosz Magyarországról? – u. o. 714-717.
• Tűzvész az alföldi tanyán. – j. b. l: Rusz  – fametszet– Hazánk és a Külföld, V, 1869, december 30., 52. szám, 824-825– Vegyes közlemények – u. o. 831-832.
• Oláh pénzváltók Brassóban. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, február 3., 5. szám, 65.– N. n.: Erdélyi képek XLI. Brassói pénzváltók – u. o. 65-66.
• A határőrvidéki nők. – j. n. [Valerio] – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, május 26., 21. szám, 329.– N. n.: A határőrvidék és a határőrök.– u. o. 333-334; Újra közölve: 572
• Horvát határőr. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, június 2., 22. szám, 337.– N. n.: A határőrvidék és a határőrök. – u. o. 337-338; Újra közölve: 571
• Máramarosi oláh nők. Fénykép után. – j. j. l. mon. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, június 30., 26. szám, 401– H. B.: Máramarosi oláh nők. – u. o. 401-402.
• Hátszegvidéki pakurár. – Nemes Ö. rajza – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, augusztus 11., 32. szám, 497.– Nemes Ödön: Erdélyi képek. XLVI. Regényes utazás Hátszegvidéken. – u. o. 497-499.
• Honvédujoncok. – Munkácsy Mihálytól. – j. j. l.: Munkácsy 1868 – met. Vallay (?) – j. b. l.: Rusz K. Famet. Int. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, szeptember 22., 38. szám, 600– nincs szöveg
• A mária-radnai búcsújárók. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, szeptember 29., 39. szám, 616.– N. n.: Oláh búcsújárók Mária-Radnán. – u. o. 614-615.
• Cigány-temetés az erdélyi havasok közt. – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, október 13., 41. szám, 648.– V. M.: Erdélyi képek. XLVIII. Cigány-temetés Erdélyben. – u. o. 650.
• A körösmezei turó-árusok. – Grieszmüller rajza – j. n. – fametszet– Hazánk és a Külföld, VI, 1870, december 1., 48. szám, 753.– H. B.: A kőrösmezei túró-árusok. – u. o. 753-754.

Képes-Ujság (1864-1867)

• Lakodalom s Ádámfa  – j. n. – fametszet– Képes-Ujság, I, 1864, december 1., 5. szám, 143-144– N. n.: Falusi lakodalom. – u. o. – 136-144.
• Tárkányi népviselet  – j. n. – fametszet– Képes-Ujság, I, 1865, május 1., 15. szám, 473-474.– Körösi Károly: A tárkányi nép. – u. o. 475-479.
• Uj-kigyósi népviselet  – j. b. l.: L. B. mon. – j. j. l.: Pollak  – fametszet– Képes-Ujság, I, 1865, augusztus 1., 21. szám, 671-672.– Györgyösy Rudolf: Falusi életképek. I. Népviselet és -jellem. (II. U. o: Népirodalom, 705-709.) – u. o. 669-674.
• József napi országos vásár. – j. j. l.: Weinem sc. – fametszet– Képes-Ujság, II, 1865, március 16., 12. szám, 375-376– N. n.: Országos vásár. (Képpel.) – u. o. 377-378; Forrás: 29
• Tutajozó tótok  – j. n  – fametszet– Képes-Ujság, II, 1865, május 16., 16. szám, 495-496– K. M.: Tutajozó tótok. – u. o. 497-498; Újra közölve: 4
• A Tisza  – j. n. – fametszet– Képes-Ujság, II, 1865, július 16., 20. szám, 615-616– K. M.: A Tisza – u. o. 617-619; Újra közölve: 1
• A Tisza kiáradása – j. n. – fametszet– Képes-Ujság, II, 1865, július 16., 20. szám, 618– K. M.: A Tisza – u. o. 617-619; Újra közölve: 3

Magyarország és a Nagyvilág (1865-[1870]-1884)

• A nyár. [aratók] – j. b. l.: Marko, 1865 [Markó Ferenc] – kőrajz– Magyarország és a Nagyvilág, I, 1865, október 8., 2. szám, 19– N. n.: A nyár – u. o. 25.
• A szüret. – j. b. l.: Marko, 1865 [Markó Ferenc] – kőrajz– Magyarország és a Nagyvilág, I, 1865, október 15., 3. szám, 35– N. n.: A szüret – u. o. 42.
• Tisza partján. – j. b. l.: Marko 1865  [Markó Ferenc] – kőrajz– Magyarország és a Nagyvilág, I, 1865, október 22., 4. szám, 51– N. n.: Képmagyarázatok. Tisza partján. – u. o. 58.
• Hajóvontatás. – j. j. l.: Lüders – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, I, 1865, október 29., 5. szám, 69– N. n.: Képmagyarázatok. Hajó-vontatás. – u. o. 74; Újra közölve: 502
• Az újév reggele. [a tanítónak ajándékot hozó iskolásgyerekek] – j. n. [Markó Ferenc] – kőrajz– Magyarország és a Nagyvilág, I, 1865, december 31., 14. szám, 213.– N. n.: Képeinkhez. Az ujév reggele. – u. o. 219.
• Lopott birka. – j. b. l.: Pollak S. – j. j. l.: Jankó J. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, január 7., 1. szám, 8– B-zs.: A lopott birka. (Jankó compositiója és rajza.) – u. o. 10.
• A hetivásár. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866,január 21., 3. szám, 36– B-zs.: Hetivásár. (Képpel.) – u. o. 42-43.
• A czigányok. – (Valerio festménye után.) – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, február 4., 5. szám, 76-77– B-zs.: A czigányok. (Valerio olajfestménye után.) – u. o. 72.
• Lakodalmi ünnepélyek különböző népeknél. Magyarországban. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, február 25., 8. szám, 124-125– H-s.: Lakodalmi ünnepélyek különböző népeknél. (8 képpel) – u. o. 118.
• A gyékény-fonó leány  – j. b. l.: Marko [Markó Ferenc]– j. j. l.: Rusz K– fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, március 4., 9. szám, 129– N. n.: A gyékény-fonó leány – u. o. 134.
• Lóvásár Magyarországon. – j. j. l.: Mauch v. Kunz X. A. (?) – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, április 8., 14. szám, 212– N. n.: Képmagyarázatok. Lóvásár Magyarországon. – u. o. 215.
• A vándor czigányok. – j. b. l.: Pollak S. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866,április 29., 17. szám, 260– N. n., Képmagyarázatok. A vándor czigányok. – u. o. 263; Újra közölve: 505
• A majorság-etető. – j. b. l.: Marko [Markó Ferenc]– fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, május 13., 19. szám, 292– N. n.: Képmagyarázatok. A majorság-etető. – u. o. 295.
• A pünkösdi királynő. – j. b. l.: L. Hahn X. A. (?) – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, május 20., 20. szám, 308– N. n.: Képmagyarázatok. A pünkösdi királynő. – u. o. 311.
• A jövendőmondó nő. (Rajz. Markó.) – j. j. l.: Markó K.– fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, június 10., 23. szám, 356– N. n.: Képmagyarázatok. A jövendőmondó nő. – u. o. 358-359.
• Gazdasági udvar az Alföldön. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, augusztus 26., 34. szám, 529– Németh János: A legfényesebb királyi udvar. – u. o. 529-530. – és.: N. n.: Képmagyarázatok. Gazdasági udvar az Alföldön. – u. o. 536.
• Tiszamelléki leányok. – j. b. l.: Sc. Müller (?) – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, augusztus 26., 34. szám, 532– N. n.: Képmagyarázatok. Tiszamelléki leányok. – u. o. 535; Újra közölve: 516
• Utczai zenészek. – j. j. l.: Pollak  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, szeptember 2., 35. szám, 548.– N. n.: Képmagyarázatok. Utczai zenészek – u. o. 551; Újra közölve: 517
• Petőfi bucsuzása a szülői háztól. – j. n. [Munkácsy] – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, szeptember 9., 36. szám, 564– N. n.: Képmagyarázatok. Petőfi búcsuzása a szülői háztól. 570-571.
• Lovak átszállítása kompokon. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, szeptember 23., 38. szám, 596– N. n.: Képmagyarázatok. Lovak átszállítása kompokon. – u. o. 604; Újra közölve: 515
• A pásztorélet. [tűz mellett pihenő pásztorok] – j. b. l.: Pollak S. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, szeptember 30., 39. szám, 612– Komócsy József: Pásztorélet. (vers.) – u. o. 611; Újraközölve: 513
• Delelő juhok. – Rajz Greguss  – j. b. l. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 7., 40. szám, 628– N. n.: Képmagyarázatok. Delelő juhok. – u. o. 632; Újra közölve: 518
• A méhes  – j. j. l.: Pollak S. – [Markó Ferenc] – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 14., 41. szám, 644– K. J. [Komócsy József]: A méhes – u. o. 648.
• A szőlő-taposó  – j. j. l. olv. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 14., 41. szám, 645– N. n.: A szőlő-taposó (vers) – 648; Újra közölve: 534
• A puszta  – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 14., 41. szám, 648– N. n.: A puszta – 648-649; Újra közölve: A puszta.– j. n. – fametszet– Képes Világ, III, 1868, 13. füzet, július eleje, 613.– N. n.: A puszta – u. o. 613.
• A vásárosok. (Vásár előtt.) – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 21., 42. szám, 660– N. n.: Képmagyarázatok. A vásárosok. – u. o. 666.
• A vásárosok. (Vásár után.) – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 21., 42. szám, 661– N. n.: Képmagyarázatok. A vásárosok. – u. o. 666; Újra közölve: 528
• A sör-ivó első stádiumban. – j. b. l.: Munkácsy M. 1866  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 28., 43. szám, 673– N. n.: Képmagyarázatok. A sör-ivó az első stádiumban. – u. o. 680; Újra közölve: 523
• Nászmenet a Királyföldön . (Erdélyben.) – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, október 28., 43. szám, 680.– N. n.: Képmagyarázatok. Nászmenet a Királyföldön. (Erdélyben.) – u. o. 681-682; Újra közölve: 520
• A bor-ivó az első stádiumban. – j. b. l.: M. M. 1866  [MunkácsyMihály] – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, november 4., 44. szám, 693– N. n.: Képmagyarázatok. A bor-ivó az első stádiumban. – u. o. 698; Újra közölve: 524
• Nászmenet az Alföldön. – j. j. és b. l. monogramok  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, november 25., 47. szám, 737– N. n.: Képmagyarázatok. Nászmenet az Alföldön. – u. o. 743.
• A borivó a második stádiumban. – Rajz. Munkácsi M. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, november 25., 47. szám, 740– N. n.: Képmagyarázatok. a bor- és sörivó a második stádiumban. – u. o. 743-744; Újra közölve: 526
• A sörivó a második stádiumban. – Rajz. Munkácsi M. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, november 25., 47. szám, 740– N. n.: Képmagyarázatok. a bor- és sörivó a második stádiumban. – u. o. 743-744; Újra közölve: 525
• A bánáti juhász. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, november 25., 47. szám, 741.– N. n.: Képmagyarázatok. A bánáti juhász. – u. o. 744.
• A betyár a csárdában. – Rajz. Munkácsi M. Metz. Weinem – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, december 16., 50. szám, 787– Balázs Sándor: A betyár a csárdában. – u. o. 792-793; Újra közölve: 522
• [A plakátragasztó] – j. j. l.: Rusz K. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, január 6., 1. szám, 3.– N. n.: A magyar hírlapok – 3-4.
• Lóitatás a pusztán. – Rajz. Irényi (sic). Metz. Weinem  [Irinyi Sándor] – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, január 20., 3. szám, 27.– N. n.: Lóitatás a pusztán – u. o. 32.
• Sátoros czigányok. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, február 3., 5. szám, 51.– N. n.: Sátoros czigányok. – u. o. 59; Újra közölve: 539
• Templomnapi mulatság magyar ajkú községben. – j. b.l.: Perol – j. j. l.: HXA  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, 11. szám, 126– N. m.: Népmulatságok hazánkban. – u. o. 129; Újra közölve: 536
• Tűz – Víz – Föld – Levegő  [a négy elem allegóriája munkatevékenységekkel] – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, június 8., 23. szám, 270-271.– Dr. Iszkender: A négy elemről. – uo. 272; Újra közölve: 550, 551, 553, 554
• Budai koronázási népünnep. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, július 27., 30. szám, 249– N. n.: Budai koronázási népünnep – u. o. 357.
• A hazatért huszárok. – j. b. l.: X. A. A. Woldt – j. j. l.: Grögley (?) – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, július 27., 30. szám, 358– N. n.: A hazatért huszár – u. o. 357.
• Koronázási pénzszórás. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, 31. szám, 367– N. n.: Koronázási pénzszórás. – u. o. 369.
• Miből lesz a huszár. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, szeptember 14., 37. szám, 439– N. n.: Miből lesz a huszár! – u. o. 441; Újra közölve: 541
• Kirándulás a magyar Fekete erdőbe. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, szeptember 21., 38. szám, 450– N. n.: Kirándulás a magyar Fekete erdőbe. I. – u. o. 453.
• A falusi bíró. – j. j. l.: SZM [Szemlér Mihály] – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, szeptember 21., 38. szám, 454.– N. n.: A falusi bíró – u. o.; Újra közölve: 532
• Üveghuta a magyar Fekete erdőbe. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, szeptember 28., 39. szám, 466– N. n.: Kirándulás a magyar Fekete erdőbe. II. – u. o. 465.
• Az alku. – j. b. l.: Szemlér M. 1863  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, október 5., 40. számm, 474.– N. n.: Az alku – u. o. 477.
• Koczczintásra koczczanás. [kocsmai verekedés] – Szemlér Mihály eredeti rajza. – j. j. l.: Szemlér M. 1864  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, október 19., 42. szám, 498.– K. i.: Koczczintásra koczczanás. – u. o. 496.
• Magyar ujonczok és szabadságosok. – j. b. l.: Obermann  – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, október 26.., 43. szám, 514– N. n.: Magyar ujonczok és szabadságosok. – uo. 512.
• A szép szőlőpásztorné. – Munkácsy M. rajza. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, november 16., 46. szám, 543– N . n.: A szép szőlőpásztorné. – u. o. 545; Újra közölve: 538
• Három tanulmányfő. – j. b. l.: Sz. M. Pesten  [Szemlér Mihály] – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, november 16., 46. szám, 543– N. n.: Három tanulmányfő – u. o. 545; Újra közölve: 543
• Magyar tengerparti népviselet – Báró Malchus eredeti rajza után. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, december 7., 49. szám, 583– Liptay Pál: A magyar tengerpart. – u. o. 580-581; Újra közölve: 537
• A csárda előtt. – j. b. l.: Pollak S. – j. j. l.: Rajz. Jankó J. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, december 14., 50. szám, 591– N .n.: A csárda előtt. – u. o. 596; Újra közölve: 552
• Boldog új évet! – Rajzolta Katzler V. – j. b. l.: Katzler V. – j. j. l.: Rusz K. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, december 28., 52. szám, 615.
• A libapásztor. – Rajzolta Jankó J. – j. n. – fametszet– Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, december 28., 52. szám, 619– N. n.: A libapásztor. – u. o. 617; Újra közölve: 540
• A Jézus-Mária huszár. – Rajz. Szemlér – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, január 18., 3. szám, 27. – Vas Gereben: A “Jézus-Mária huszárok”. – u. o. 27-28.- Újra közölve: 557
• A magyar huszár. – Rajz. Szemlér – j. j. l.: Rusz  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, január 25., 4. szám, 39. – Tóvölgyi Titusz: A magyar huszár. – uo. 41.
• A vőfélyek. – Munkácsy Mihály ered. rajza. – j. j. l.: Bischoff sc. EHXA  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, február 9., 6. szám, 66-67.-N. n.: A vőfélyek. – u. o. 64.
• Korcsolyázás a Városligeti tavon. – j. n. – fametszet-Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, február 16., 7. szám, 78-79.-N . n.: Pest a jégpályán. – február 9., 6. szám, 64-65.
• A szénás szekér. – Munkácsy M. eredeti rajza. – j. b. l.: Rusz K. – fametszet-Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, március 8., 10. szám, 109. – N . n.: A szénás szekér. – u. o.: 117-118.
• Betyárvadászat a pusztán. – Jankó J. erdeti rajza. – j. j. l.: Pollak S. – fametszet-Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, 13. szám, 147. – Tóvölgyi Titusz: Betyárvadászat a pusztán. – u. o. 148-149.
• Felső Magyarországi szláv typusok. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, április 5., 14. szám, 159. – Ifj. Ábrányi Kornél: A felső magyarországi szláv fajokról. – u. o. 159-160. – Újra közölve: 560
• Szilágysági román parasztok. – Klics K. ered. rajz. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, április 26., 17. szám, 195. – N. n .: Az erdélyi oláhok. – u. o. 195-196.- Újra közölve: 570
• Mihály gazda a falu korcsmájában. – Tollrajz Szemlér eredetije után Klics K.-tól – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, június 14., 24. szám, 283.-Vértesi Arnold: Mihály gazda a falu korcsmájában. – u. o. 284-285.
• A vihar. – Munkácsy Mihály eredeti rajza. – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, július 5., 27. szám, 322-323. – Komáromi Iván: Munkácsy Mihály. – u. o. 318.- Újra közölve: 566
• Kakovai burszányok Erdélyben. – j. n. – fametszet-Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, július 19., 29. szám, 341. – Bánffy Endre: Erdélyi burszányok. – u. o. 341-342.
• Bekvártélyozott huszár. – Munkácsy Mihály ered. rajza – j. j. l.: Pollák S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, augusztus 16., 33. szám, 391. – Virághalmi: Bekvártélyozott huszár. (vers) – u. o. 391-392.
• A szabadságos katona. – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. b. l.: Pollák S. – j. j. l.: Gyulai  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, 36. szám, 430. – N .n.: A szabadságos katona. – u. o. 429.
• A fonóleány. – Eredeti rajz. Jankó J.-tól – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, szeptember 20., 38. szám, 451. – Komócsy József: A fonóleányról. – u. o. 450.
• Hátszegvidéki oláhok. – Eredeti rajz Katzler V.-től – j. j. l.: Pollak  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, szeptember 27., 39. szám, 461. – szöveg nincs
• A hajnal. [ásító inas] – Eredeti rajz Munkácsy M.-tól – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, szeptember 27., 39. szám, 463. – N. n.: A hajnal – u. o. 465-466.
• A három tesvér. [szamarak] – Rajzolta Bonheur Róza. – j. j. l.: Rose Bonheur  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, szeptember 27., 39. szám, 470. – N. n.: A három testvér – u. o. 466.
• Vásárok világszerte. III. A debreceni vásár. A bagdadi vásár. A rio-janeiroi vásár (Braziliában). A paduai vásár (Olaszországban). A bataviai vásár Jáva szigetén.-j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, 41. szám, 491. – N .n.: A vásárok világszerte. III. – u. o. 494.
• Naszód vidéki román nők. – Ered. rajz Kollarztól – j. j. l.: F. K. mon. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, október 25., 43. szám, 509. – N. n.: Nászód vidéki román nők. – u. o. 512.
• A kupak tanács. – Eredeti rajz Munkácsy Mihálytól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, IV, 1868, december 6., 49. szám, 613. – F-ó J-s: Kupaktanács. – u. o. 619.
• A javas asszony. – Eredeti rajz Gyulaitól. – j. j. l.: Gyulai – j. b. l.: Quaatz sc. (?) – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, január 3., 1. szám, 1. – Csukássi József: A babona a kunyhóban és a salonokban. – u. o. 5-6. – Átirata: 130 
• Az ürgeöntés. – Eredeti rajz. Munkácsi Mihálytól. – j. b. l: Pollak S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, január 31., 5. szám, 51. – N. n.: Az ürgetöntés. – u. o. 53.
• A lókötő. – Eredeti rajz. Jankó J-tól – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, február 21., 8. szám, 87. – Németh Ignácz: A lókötő. – u. o. 88.
• A kutról hazafelé. – Eredeti rajz: Munkácsi Mihálytól. – j. b. l.: E. Hallb. XA – j. j. l.: F. Gesch sc. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, március 14., 11. szám, 123. – Németh Ignácz: A kútról hazafelé. – u. o. 124-125.- Újra közölve: 148
• Szász leányok Beszterce vidékén. – Eredeti rajz Kollartztól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, április 11., 15. szám, 171. – Lukács Béla: Erdélyi népviseletek. – u. o. 172.
• A mádéfalvi székelyek. – Eredeti rajz Kollarztól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, április 25., 17. szám, 195. – Lukács Béla: Erdélyi népviseletek. II. – u. o. 196.
• Alföldi képek: I. Esti pihenés. – Eredeti rajz Gyulaitól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, május 16., 20. szám, 229. – N. I. [Németh Ignác]: Esti pihenés. – u. o. 232.
• A pásztorgunyhó. – Eredeti rajz Munkácsytól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, május 23., 21. szám, 243. – Németh I.: A pásztorgunyhó. – u. o. 244.
• A drótos tót. – Szemlér eredeti rajza. – j. b. l.: SZM – kőrajz – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, június 6., 23. szám, 274. – N .n.: A drótos tót. – u. o. 274.
• A köpülő mellett. – Eredeti rajz Munkácsy M.-tól – j. j. l.: Pollák S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, június 13., 24. szám, 279. – N. n.: A köpülő mellett. – u. o. 280.
• A Tisza partján. – Eredeti rajz Munkácsy Mihálytól. – j. j. l: Pollak S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, július 4., 27. szám, 315. – Németh Ignácz: A Tiszánál. – u. o. 316-317.
• Csebres oláh. – Eredeti fénykép után Katzlertől. – j. b. l: Kollarz  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, július 18., 29. szám, 337. – L. B.: Erdélyi népvisletek. III. Csebres oláh. – u. o. 340.
• A szőlőpásztor. – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, július 18., 29. szám, 339. – Németh Ignácz: A szőlőpásztor. – u. o. 339-340. – Újra közölve: 565
• Egyedül. – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, július 25., 30. szám, 349. – Lauka Gusztáv: Egyedül. (vers) – u. o. 350.
• A tűzhely körül. – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. j. l.: Gyulai – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, augusztus 8.., 32. szám, 375. – N. n.: A tűzhely körül. – u. o. 376.- Újra közölve: 562
• Bagiagórai oláh és oláhczigány. – Eredeti rajz Kollarztól. – j. j. l: Bier sc. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, augusztus 15., 33. szám, 390. – N. n.: Bagiagórai oláh és oláhczigány. – u. o. 389.
• Hüselés. – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, augusztus 22., 34. szám, 399. – N .n.: Hüselés. – u. o. 399-400.
• A tilolás. – Eredeti rajz Munkácsy Mihálytól. – j. j.l.: Pollak S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, szeptember 12., 37. szám, 435. – N. n.: A tilolás. – u. o. 436-437.
• Látogatóban. [szekéren érkezők és cigánygyerekek] – Eredeti rajz Jankótól. – j. b. l.: Jankó J. 869 – j. j. l.: Quaatz XA  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, szeptember 26., 39. szám, 462 – 463. – N. n.: Látogatóban. – u. o. 461. – Újra közölve: 558
• A szin alatt. [tanácskozók] – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. j. l.: GyL. mon. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, október 17., 42. szám, 495. – N. n.: A szin alatt. – u. o. 495-496.
• Sára néni. – Eredeti rajz Gyulaytól. – j. b. l: Quaatz XA  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, október 24., 43. szám, 507. – N. n.: Sára néni – u. o. 507-508.
• A királyné Gödöllőn. [szalmát gereblyéző Erzsébet királynő] – Jankó eredeti rajza. – j. b. l.: Pollák S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, november 14., 46. szám, 541. – N. n.: A királyné Gödöllőn – u. o. 541-542.
• Szent-endrei fahordó. – Jankó legujabb gennreképe. – j. j. l.: Pollak S. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, január 2., 1. szám, 3. – N. n.: Szent-endrei fahordó. – u. o. 5. – Forrás: 559
• Brassói pénzváltó. – j. b. l.: MV mon. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, február 20., 7. szám, 73. – N. n.: Brassói pénzváltó. – u. o. 75.
• A falu végén. – j. b. l.: Quaatz X. A. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, február 20., 7. szám, 76.-N. n.: Faluvégen. – u. o. 75-76.
• Egy népdal illustratiója. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, március 13., 10. szám, 112. – Czuczor Gergely: Leányka és a madárka. – u. o. 118.
• A tanyára. – Jankó eredeti rajza. – j. b. l.: Pollak S. – j. j. l: Jankó J. 1870  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, március 20., 11. szám, 133. – y.-s.: A szénagyűjtő. – u. o. 134.
• Czigány család. – j. l. k.: Pollak S. – [Jankó János] – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, április 23., 17. szám, 199. – N. n.: Czigánycsalád. – u. o. 200.
• Határőrvidéki képek: I. Bosnyákok a rasztelban. – j. b. l.: Valerio 1870  – fametszet-Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, július 17., 29. szám, 337. – N. n.: Határőrvidéki vesztegzárak. – u. o. 337-338.
• Határőrvidéki képek: II. A rasztel. – j. b. l.: Valerio 1870 – j. j. l.: Bertrand sc. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, július 17., 29. szám, 339. – N. n: Határőrvidéki vesztegzárak. – u. o. 337-338.
• Határőrvidéki képek: III. Szerezsán. – j. b. l: Valerio 869 – j. j. l.: Ab sc. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, július 24., 30. szám, 349. – N. n.: Határőrvidéki szerezsán. – u. o. 352.
• Falusi életképek. I. A malom alatt. – Jankó János tollrajza. – j. j. l.: Jankó  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, november 27., 48. szám, 574. – Forgó János: Falusi életkép. Malom alatt. – u. o. 573.
• Fővárosi életképek. A fiakker. – Jankó János tollrajza. – j. j. l.: Jankó  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, december 4., 49. szám, 586. – Hevesi Lajos: Fővárosi életképek. I. A fiakker. – u. o. 586-587.
• Országút télben. – Jankó János tollrajza. – j. b. l.: Jankó János  – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, december 18., 51. szám, 613. – Forgó János: Falusi életképek. II. Országút télben. – u. o. 613-614.
• A haldokló anya. Másolat a Divat jutalomképéről – Jankó János eredetije után. – j. n. – fametszet – Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, december 25.., 52. szám, 617. – Szász Károly: A haldokló anya. (vers) – u. o. 618.

Képes Világ (1866-[1870]-1873)

• [Kanászok] – j. n. – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 1. füzet, január eleje, 41. – N. n.: A kanász. – u. o. 41-42.
• Tót népöltözet – J. n. – balra lent: A “Képes Világ” melléklete – jobbra lenn: Deutsch testv. műintéz. Pesten – szinezett fametszet-Képes Világ, II, 1867, 3. füzet, február eleje – Melléklet – Nsg.: A tótokról. (Szinnyomatú képpel.) – u. o. 107-108.
• Bánáti német parasztház – j. n. – fametszet-Képes Világ, II, 1867, 3. füzet, február eleje, 133. – N. n.: A bánáti németek. – u. o. 133-134.
• Drótos tótok. – j. b. l.: gez. J. Klaus – j. j. l.: ges. Pick – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 5. füzet, március eleje, 193. – N. n.: Drótos tótok. – u. o. 194.
• Az erdélyi szászok. – j. n. – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 6. füzet, március vége, 249. – N. n.: Az erdélyi szászok. – u. o.
• Vásári jelenet. – j. b. l.: monogram – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 7. füzet, április eleje, 329. – N. n.: Vásári jelenet. – u. o. 328.
• Románok. – j. n. – szinezett fametszet – Képes Világ, II, 1867, 9. füzet, május eleje – Melléklet – N. n.: Románok. – u. o. 431.
• Lófuttatás. – j. n. – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 10. füzet, május vége, 473. – N. n.: Lófuttatás. – u. o. 472-474.
• Szerbek. – j. n. – szinezett fametszet  – Melléklet – Képes Világ, II, 1867, 13. füzet, július eleje – Áldor Imre: A szerbek.- u. o. 578-580., 582-584.
•  A kis kecskepásztor – j. j. l.: Lehrlich – szinezett fametszet – Képes Világ, II, 1867, 17. füzet, szeptember eleje – Melléklet – N. n.: A kis kecskepásztor. – u. o. 782-783.
•  Hajóvontatás. – j. j. l.: Lüders – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 19. füzet, október eleje, 873. – N. n.: A hajóvontatás. – u. o. 872-874.- Forrás: 348
• Idéző oláh. – j. n. – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 21. füzet, november vége, 972. – N. n: Az idéző oláh. – u. o. 971-972.
• A Tisza és halászai. – j. n. – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 23. füzet, december eleje, 1077. – N. n.: A Tisza és halászai. – u. o. 1076-1077.
• Vándor-czigányok. – j. n. – fametszet – Képes Világ, II, 1867, 24. füzet, december vége, 1141. – N. n.: A vándor czigányok. – u. o.: 1140-1142. – Forrás: 392
• A rab. – j. n. – köz.: Deutsch testvérek műintézetéből. – b. l.: Melléklet a “Divat”-hoz – j. l.: Kiadják Deutsch testvérek Pesten – szinezett fametszet – Melléklet – Képes Világ, III, 1868, 1. füzet, január eleje – Komócsy József: A rab. (vers) – u. o. 8.
• A három cigány. – j. nem olvasható – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 1. füzet, január eleje, 17. – Thaly Kálmán (Lenau után): A három czigány. (vers) – u. o. 18.- Forrás: 305
•  Az első csók. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 2. füzet, január vége, 49. – Csukássi József: Az első csók. (vers) – u. o. 50.
• Az új polgártárs. [zsidó emancipáció] – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 2. füzet, január vége, 93. – Tóvölgyi: Az új polgártárs. – u. o. 93-94.
• Borozó kanász. – j. j. l.: Szemlér M. 1864 – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 5. füzet, március eleje, 217. – Komáromi Iván: Borozó kanász. – u. o. 216-218.
• A kártyavető czigányasszony. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 5. füzet, március eleje, 240. – N. n.: A kártyavető czigányasszony. – u. o. 239-240.
• Az iskolából hazafelé. –-j. n. – b. l.: Deutsh testvérek műintézetéből. – j. l.: A “Képes Világ” melléklete – szinezett fametszet – Melléklet – Képes Világ, III, 1868, 7. füzet, április eleje – ifj. Ábrányi Kornél: Az oskolából hazafelé. (vers) – u. o. 290-291.
• [Pásztor-élet] – j. b. l.: Pollak S. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 10. füzet, május vége, 437. – Komáromi Iván: Pásztor-élet. – u. o. 436-438. – Forrás: 401
• Az erdélyi szászok. – j. n. – b. l.: Deustch testvérek műintézetéből – j. l.: A “Képes Világ” melléklete – szinezett fametszet – Melléklet – Képes Világ, III, 1868, 11. füzet, június eleje – N. n.: Az erdélyi szászok. – u. o. 506-507.
• Lovak átszállítása a Tiszán. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 11. füzet, június eleje, 516-517. – N. n.: Lovak átszállítása a Tiszán. – u. o. 515-518.- Forrás: 400
• Tiszamelléki leányok. [vízmerítők]– j. b. l.: nem olv. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 11. füzet, június eleje, 525. – N. n.: Tiszamelléki leányok. – u. o. 524-526. – Forrás: 397
• Utczai zenészek – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 11. füzet, június eleje, 528. – N. n.: Utczai zenészek. – u. o. 527-528. – Forrás: 398
• Delelő juhok. – j. n. [Greguss János] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 12. füzet, június vége, 553. – N. n.: Delelő juhok. – u. o. 552-553. – Forrás: 402
• Házinyúl-vadászat. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 12. füzet, június vége, 561. – N. n.: Házinyúl-vadászat. – u. o. 560-562.
• Nászmenet a Királyföldön. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 12. füzet, június vége, 572. – N. n.: Nászmenet a királyföldön. (Erdélyben.) – u. o. 570-572. – Forrás: 409
• A puszta. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 13. füzet, július eleje, 613. – N. n.: A puszta – u. o. 613.- Forrás: 405
• A betyár a csárdában – j. n. [Munkácsy Mihály] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 14. füzet, július vége, 632-633. – Németh I.: A betyár a csárdában – u. o. 631-634. – Forrás: 415
• A sörivó az első fokozatban. – j. b. l.: Munkácsy M. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 15. füzet, augusztus eleje, 693. – N. n.: Bor- és sörivó. – u. o. 692-694.- Forrás: 408
• A borivó az első fokozatban. – j. b. l.: M. M. [Munkácsy Mihály] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 15. füzet, augusztus eleje, 696. – N. n.: Bor- és sörivó. – u. o. 692-694.- Forrás: 410
• A sörivó a második fokozatban. – j. b. l.: Munkácsy – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 15. füzet, augusztus eleje, 697. – N. n.: Bor- és sörivó. – u. o. 692-694.- Forrás: 413
• A borivó a második fokozatban. – j. n. [Munkácsy Mihály] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 15. füzet, augusztus eleje, 700. – N. n.: Bor- és sörivó. – u. o. 692-694. – Forrás: 412
• A szegény legények. – j. b. l.: R. K. – j. j. l.: E. H. X. A. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 15. füzet, augusztus eleje, 701. – N. n.: Hogy lesz a bojtárból szegény legény. – u. o. 700-702.
• A vásárosok. [Mulatozók] – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 15. füzet, augusztus eleje, 705. – N. n.: A vásárosok. – u. o. 704-706. – Forrás: 179 – 407
• Az aratások. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 16. füzet, augusztus vége, 328-329. (valójában: 728-729) – N. n.: Az aratás. – u. o. 727-730.
• Szlovén népviselet. – j. n. – b. l.: Deutsch testvérek műintézetéből. – j. l.: A “Képes Világ” melléklete – szinezett fametszet – Melléklet-Képes Világ, III, 1868, 17. füzet, szeptember eleje – N. n.: A szlovének. – u. o. 770-771.
• A gyűrűs-zsidó. – j. b. l.: Sz. M. [Szemlér Mihály] – kőrajz – Képes Világ, III, 1868, 17. füzet, szeptember eleje, 805. – N. n.: A gyűrűs-zsidó. – u. o. 804-806.
• A falusi bíró. – j. j. l.: Sz. M. [Szemlér Mihály] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 17 füzet, szeptember eleje, 808. – N. n.: A falusi bíró. – u. o. 807-808. – Forrás: 426
• Czifra Laczi. – j. l. k.: Schwartze – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 18. füzet, szeptember vége, 817. – Czuczor: Czifra Laczi. (vers) – u. o. 818-819.
•  [A szőlőtaposó] – j. j. l.: olvash. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 19. füzet, október eleje, 873. – Németh I.: A szőlőtaposó. – u. o. 873-874. – Forrás: 404
• Templomnapi mulatság német ajku községben. – j. b. l.: Perol – j. j. l.: EHXA – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 19. füzet, október eleje, 889. – N. n.: Bucsu magyar és német helységben. – u. o. 887-890.- Forrás: 419
• Templomnapi mulatság magyar ajku községben. –  j. j. l.: E.H. X. A. – j. b. l.: Perol  – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 19. füzet, október eleje, 889. – N. n.: Bucsu magyar és német helységben. – u. o. 887-890. – Forrás: 409
• Magyar tengerparti népviselet. – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 20. füzet, október vége, 928. – N. n.: A magyar tengerpart. I. – u. o. 919-922. – Forrás: 433
• A szép szőlőpásztorné – j. n. [Munkácsy Mihály] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 20. füzet, október vége, 945. – N. n.: Szüreti kép. – u. o. 946. – Forrás: 431
• Sátoros czigányok. –-j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 20. füzet, október vége, 948-949. – Petőfi Sándor: Vándorélet. (vers) – u. o. 947-950. – Forrás: 418
• A libapásztor. – j. n. [Klimkovics Béla] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 21. füzet, november eleje, 985. – N. n.: A libapásztor. – u. o. 984-986. – Forrás: 436
• Miből lesz a huszár? – j. n. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 22. füzet, november vége, 1017. – N. n.: Miből lesz a huszár? – u. o. 1016. – Forrás: 424
• A virágárus leány. – j. b. l.: W. Thomas sc. – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 23. füzet, december eleje, 1065. – Pásztói: A virágárus leány (vers) – u. o. 1064-1066.
• Három tanulmányfő. – j. b. l.: Sz. M. Pesten [Szemlér Mihály] – fametszet – Képes Világ, III, 1868, 23. füzet, december eleje, 1080. – szöveg nincs – Forrás: 432
• Karácsony este falun  – [Jankó János] – Képes Világ, IV, 1869, január 1., 1. szám – Melléklet – N. n.: Karácsony este falun. – u. o. 15.
•  A csősz családja – köz.: Gyulai L. eredetije után – b. l.: A Deutsch-féle könyvnyomda és kiadó-részvény-társaság müintézetéből. – jobbra lenn: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz  – Melléklet – Képes Világ, IV, 1869, február 8., 6. számhoz – N. n.: A csősz és családja – u. o. 96.
•  A javas asszony. – Gyulai L. eredetije után. – j. n. – szinezett kőrajz  – Melléklet-Képes Világ, IV, 1869, március 1., 9. szám melléklete-N. n.: A javasasszony. – u. o. 144. – Forrás: 457
• Kóbor művészek. – Gyulai L. eredetije után. – j. j. l.: A Decker lith. – balra lenn: A Deutsch-féle könyvnyomda és kiadó-részvény-társaság müintézetéből. – jobbra lenn: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz  – Melléklet – Képes Világ, IV, 1869, május 1., 17. szám melléklete – N. I.: Kóbor művészek. – u. o. 272. – Újra közölve: 356
•  Téli fonóka falun. – Jankó J. ered. rajza. – balra lenn: A Deutsch-féle könyvnyomda és kiadó-részvény-társaság müintézetéből. – jobbra lenn: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz  – Melléklet – Képes Világ, IV, 1869, június 1., 21. szám melléklete – N. I.: A fonóban. – u. o. 336.
• A halászleány. – j. b. l.: Gratz – fametszet – Képes Világ, IV, 1869, július 1., 25. szám, 389. – Tóth Endre: A halászleány (vers) – u. o. 389-392.
• A négy elem. I. Tűz. [allegória munkatevékenységekkel] – j. n. – fametszet – Képes Világ, IV, 1869, július 16., 27. szám, 428. – N. n.: Tűz és víz. – u. o.432. – Forrás: 420
• A négy elem. II. Víz. [allegória munkatevékenységekkel] – j. n. – fametszet-Képes Világ, IV, 1869, július 16., 27. szám, 428. – N. n.: Tűz és víz. – u. o.432. – Forrás: 420
• A számadó juhász. – Jankó J. eredeti rajza – balra lenn: A Deutsch-féle könyvnyomda és kiadó-részvény-társaság müintézetéből. – jobbra lenn: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz  – Melléklet – Képes Világ, IV, 1869, július 24., 28. szám melléklete – N. n.: A juhászbojtár. – u. o. 448. – Forrás: 434
• A négy elem. III. Föld. [allegória munkatevékenységekkel] – j. n. – fametszet – Képes Világ, IV, 1869, július 24., 28. szám, 444. – N. n.. Föld, levegő. – u. o. 448. – Forrás: 420
• A négy elem. IV. Levegő. [allegória munkatevékenységekkel] – j. n. – fametszet – Képes Világ, IV, 1869, július 24., 28. szám, 444. – N. n.. Föld, levegő. – u. o. 448. – Forrás: 420
• A kis mesemondó  – Képes Világ, IV, 1869, szeptember 1., 33. szám melléklete – N. n.: A kis mesemondó – u. o. 528.
• A kutnál. – j. b. l.: Gyulai – fametszet  – Képes Világ, IV, 1869, szeptember 8., 34. szám, 540. – N. n.: A kútnál – u. o. 543-544.
•  A Jézus-Mária-huszár – j. j. l.: Rusz – fametszet – Képes Világ, IV. 1869, december 1., 45. szám, 717. – Vas Gereben. A “Jézus-Mária-huszárok”. – u. o. 719.- 208; Forrás: 437
• Látogatóban. – j. n. – b. l.: A Deutsch-féle könyvnyomda- és kiadó-részvény-társaság műintézetéből. – j. l.: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz – Melléklet – Képes Világ, IV, 1869, december 16., 47. szám előtt Forrás: 475
• Szent Endrei fahordó. – j. b. l.: A. Decker Lith. – j. j. l.: Jankó 869 – balra lenn: A Deutsch-féle könyvnyomda és kiadó-részvény-társaság müintézetéből. – jobbra lenn: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz  – Melléklet. – Képes Világ, IV, 1869, december 16., 47. szám melléklete – N. n.: A Szent-endrei fahordó. – u. o. 768.- Újra közölve: 479
• Felső-magyarországi szláv típusok. – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, február 16., 7. szám, 104. – N. n.: Szláv typusok. – u. o. 103-106.- Forrás: 443
• Petőfi „Befordultam a konyhába” czimü költeményéhez – j. n. – b. l.: II-ik havi melléklet a „Képes Világ” 1870. évfolyamához

 – Melléklet – Képes Világ, 1870. február 8., 6. szám, melléklete – Befordultam a konyhába…  – u. o.: 81.

• A tűzhely körül. – j. b. l.: Gyulai  – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, ájus 24., 20. szám, 316. – N. n.: A tűzhely körül. – u. o. 320.- Forrás: 471
• Vörösmarty „A vén czigány” czimü költeményéhez – j. n. – b. l.: VI. havi melléklet  a „Képes Vikág” 1870 évfolyamához – Képes Világ, V, 1870, június 8., 22. szám melléklete – Vörösmarty: A vén czigány – u. o. 342.
• A kutról hazafelé. – j. b. l.: E. Hallb. Xl. – j. j. l.: F. Gesch. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, július 16., 27. szám, 421. – N. n.: A kútról hazafelé. – u. o. 432.- Forrás: 460
• A szőlő pásztor. – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, szeptember 24., 36. szám, 573. – N. n.: A szőlőpásztor. – u. o. 576.- Forrás: 496
• A vihar. – Munkácsy Mihály eredeti rajza. – j. b. l.: Pollák S. – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, október 8., 38. szám, 596-597. – K. L.: Munkácsi Mihály. – u. o. 599-600.- Forrás: 446
• Czuczor G. ” A falusi Kis Leány Pesten” czimü költeményéhez – j. b. l.: olv. – j. j. l.: Kollarz – b l.: XI. havi melléklet a „Képes Világ” 1870-ik évi folyamához – Képes Világ, V, 1870, november 1., 41. szám melléklete – Czuczor: A kis falusi lány Pesten. – u. o. 646.
•  Czéh-lakozás. – j. j. l.: A Decker lith. – balra lenn: A Deutsch-féle könyvnyomda és kiadó-részvény-társaság müintézetébol. – jobbra lenn: A “Képes Világ” melléklete – szinezett kőrajz  – Melléklet. – Képes Világ, V, 1870, Melléklet.
• Petőfi: Ambrus gazda – Képes Világ, V, 1870, december 1., 45. szám melléklete-Petőfi: Ambrus gazda – u. o. 710.
• Szilágysági románok. – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, december 1., 45. szám, 713. – n. n.: Szilágysági románok. – u. o. 720.- Forrás: 444
• Határőrvidéki földműves. – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, december 8., 46. szám, 724. – N. n.: Határőrvidéki népviselet. – u. o. 736.- Forrás: 367
• Határőrvidéki nők. – j. n. – fametszet – Képes Világ, V, 1870, december 8., 46. szám, 725. – ó-N. n.: Határőrvidéki népviselet. – u. o. 736.- Forrás: 366

Jó Barát (1867-1868)

• Ágnes asszony – j. n. [Székely Bertalan] – fametszet – Jó Barát, I, 1868, február, 9. szám, 263-264. – Arany János: Ágnes asszony – u. o. 260-262.- Forrás: 140; Újra közölve:Magyarország képekben, II, 1870, 133. – N. n.: “Ágnes asszony” – 132-134.
• Erdélyi szász család –-j. b. l.: Rusz K.– fametszet – Jó Barát, I, 1868, február 16., 10. szám, 297-298. – d.: Az erdélyi szászokról. – 292-293.- Forrás: 136; Magyarország képekben, II, 1870, 271. – P. F.: Erdélyi képek. – 257-272.
• Szász menyasszony –-j. n. – fametszet – Jó Barát, I, 1868, február 16., 10. szám, 297-298 – d.: Az erdélyi szászokról. – u. o. 292-293.- Forrás: 135; Magyarország képekben, II, 1870, 270. – P. F.: Erdélyi képek. – 257-272.
• Alku – j. n. – fametszet – karikatúra – Jó Barát, I, 1868, április 16., 14. szám, 431. – Petőfi Sándor: Alku (vers) – u. o.
• Pandurok és zsiványok – j. b. l.: Weber H. [Weber Henrik] – fametszet – Jó Barát, I, 1868, november 16., 28. szám, 871-872. – K.: pusztai képek – u. o. 865-867.- Forrás: 12
•  Pusztai iskola – j. j. l.: Rohn & Brown – fametszet – Jó Barát, I, november 16., 28. szám, 873-874. – K.: Pusztai képek – u. o. 865-867.- 320 – Forrás:2
• Ujonczozás –-j. n. – fametszet – Jó Barát, I, 1868, december 1., 29. szám, 903-906. – N. n.: Az ujonczozás – u. o. 897-901.- Forrás: 167
• A huszár bucsuja – b. k.: Rusz – j. j. l.: Sterio után Blumberg Lajos – fametszet – Jó Barát, I, 1868, december 1., 29. szám, 911-912. – N. n.: A huszár bucsuja – u. o. 910-912.- Forrás: 126; Magyarország képekben, II, 1870, 24. – B. A.: A huszár búcsúja kedvesétől. – 23-35.

Tarka Világ és Képes Regélő (1869)

• A “Szeget szeggel” czimü költeményhez – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Tarka Világ és Képes Regélő, I, 1869, 99. – Petőfi Sándor: Szeget szeggel. (Képpel) – u. o. 97.
• A faluban utczahosszat… [mulatozók] – j. j. l.: Rusz K. – fametszet – Tarka Világ és Képes Regélő, I, 1869, 481. – Petőfi Sándor: A faluban utczahosszat… – u. o.
•  [Petőfi Debrecenben] – j. j. l.: Pollak sc. – [Orlai képe után] – fametszet – Tarka Világ és Képes Regélő, I, 1869, 529. – Petőfi Sándor: Egy telem Debreczenben – u. o.
• Görgényi medvevadászok – j. j. l.: Pollák S. – Tarka Világ és Képes Regélő, I, 1869, 957. – K. L.: Görgényi medvavadászok – u. o. 958-959. – Forrás: 172
• Falusi disznótor. – j. b. l.: Rusz K. – fametszet – Tarka Világ és Képes Regélő, I, 1869, 1086. – N. n.: Falusi disznótor. – u. o. 1084-1086.

Névmutató a képkatalógushoz

Rajzolók, metszők

Aarland T. Knesing – 41

Argay István – 30, 251

Barabás Miklós – 10, 51, 231, 232, 238, 300, 313

Beszédes Kálmán – 167, 170

Blumberg Lajos – 126, 319, 321, 580

Bonheur, Rose – 453

Braun Károly (Karl Brown) – 1, 2, 12

Brenda, A. – 165

Frigyes (Fritzmann) H. – 160, 161, 166, 175, 177, 179, 182

Gosztonyi József – 222, 223

Greguss János – 132, 138, 147, 148, 153, 158, 162, 163, 164, 166, 174, 175, 178, 186, 188, 195, 205, 327, 328, 329, 402, 518

Griesmüller – 359, 373

Grimm Rudolf – 234

Györgyi Giergl Alajos – 242

Gyulai László – 352, 355, 356, 358, 449, 457, 463, 469, 470, 471, 473, 476, 477, 545, 546, 547, 556, 562

Hahn Vilmos – 165

Hansen – 120

Haske Ferenc – 322

Horkay – 335

Huszka Lajos – 15, 27, 62, 70, 74

Irinyi Sándor – 144, 145, 159, 167, 187, 195, 196, 417

Izsó Miklós – 108, 264, 297, 338

Jankó János – 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 77, 79, 80, 81, 82, 87, 88, 89, 90, 91, 92, 94, 95, 96, 97, 151, 152, 157, 159, 160, 168, 169, 172, 181, 184, 185, 192, 206, 314, 331, 336, 337, 339, 340, 342, 345, 346, 348, 349, 350, 386, 434, 436, 442, 450, 459, 475, 478, 479, 483, 484, 488, 489, 490, 491, 544, 548, 552, 559

Kallós Kálmán – 36

Katzler, Vinzenz – 435, 451, 468

Keleti Gusztáv – 149, 320

Klics, Karel – 444, 445

Klimkovics Béla – 298, 299, 540

Kollarz, Franz – 455, 461, 462, 468, 472, 567

Krenner Mária – 191, 193

Liptay Pál – 329

Lotz Károly – 69, 70, 73, 87, 88, 89, 90, 91, 92, 95, 96, 272, 273, 274, 275, 276, 277, 279 , 281, 282, 283, 287, 289, 290, 291, 292, 293, 294, 295, 309, 310, 311, 315, 316

Lüders, Hermann – 105, 106, 107, 109, 112, 113, 117, 118, 122, 124, 128, 129, 130, 131, 133, 137, 139, 141, 143, 307, 308, 384, 502

Mahlknecht, Karl – 231, 232

Marasztoni Antal – 119, 121, 125

Marasztoni József – 264, 265, 267, 269, 270, 271, 272, 273, 274, 275, 276, 277, 279, 281, 283, 286, 287, 289, 290, 291, 292, 293, 294, 295,

Markó András – 121

Markó Ferenc – 286, 332, 334, 381, 382, 383, 385, 390, 393, 403

Markó Károly, ifj. – 324, 395

Maszák Hugó – 38

Mészöly Géza – 204

Miskovszky Győző – 86

Munkácsy Mihály – 171, 176, 189, 321, 323, 330, 341, 370, 399, 408, 410, 412, 413, 415, 431, 439, 441, 446, 448, 452, 456, 458, 460, 464, 466, 467, 474, 522, 523, 524, 525, 526, 538, 566

Müller Adolf – 53

Nemes Ödön – 325, 327, 328, 331, 354, 369

Orlai Petrich Soma – 583

Pataky I. – 221

Perlaszka Domokos – 217, 261

Pollák Zsigmond (Sigismund Pollack) – 73, 76, 79, 80, 81, 82, 87, 88, 91, 92, 95, 97, 99, 104, 141, 143, 148, 151, 157, 159, 160, 161, 164, 172, 181, 182, 194, 386, 392, 398, 401, 403, 434, 442, 448, 449, 451, 452, 458, 467, 474, 478, 479, 483, 484, 513, 583, 584

Riewel, Edmund Ferdinand – 6, 24, 40

Rohn Alajos – 2

Rusz Károly – 84, 105, 106, 107, 109, 113, 116, 121, 122, 123, 125, 126, 127, 130, 134, 138, 144, 145, 147, 149, 152, 153, 154, 156, 158, 163, 166, 169, 170, 171, 173, 174, 177, 178, 186, 187, 190, 192, 195, 204, 205, 308, 312, 313, 320, 329, 330, 337, 339, 341, 342, 346, 356, 364, 370, 390, 416, 435, 438, 441, 557, 574, 580, 581, 582, 585

Staubert Ödön – 357

Sterio Károly – 18, 56, 57, 58, 59, 60, 62, 71, 126, 257, 260, 266, 267, 268, 580

Szemlér Mihály – 301, 302, 303, 304, 305, 306, 426, 428, 429, 432, 437, 438, 445, 465, 510, 531, 532, 543

Székely Bertalan – 140, 573

Tagertmeyer – 150

Than Mór – 156, 157, 265

Tomsics – 217, 261

Ujházy Ferenc – 72, 74, 75, 76, 77, 79, 80, 81, 82, 97, 104, 123, 127, 134

Valerio, Theodor – 230, 235, 239, 241, 247, 249, 259, 366, 388, 485, 486, 487

Venne, van Der – 255, 256, 269, 280

Veress Ferenc – 172

Viola Ferenc – 347, 349, 351

Volhers, Emil – 197

Weber Henrik – 12, 263, 577

Weinem, Hermann – 29, 36, 377, 415, 417

Weixelgärtner Vince – 37

Zombory Gusztáv – 52, 308, 320, 333

Irók

Arany János – 68, 69, 140, 157, 573

Ábrányi Kornél, ifj. – 443, 512

Áldor Imre – 500

Bakcsi Ferenc – 331

Balogh Zoltán – 296

Bánffy Endre – 447

Benedek Aladár – 90, 159

Beniczky Irma – 41

Beöthy Zsolt – 56

Czuczor Gergely – 482, 533, 567

Csukássi József – 457, 508

Deák Farkas – 106, 107

Dobay Vilmos – 142

Edvi Illés Pál – 16, 24

Erdőd – 284

Fehér Jákó – 135, 136

Forgó János – 112, 114, 115, 119, 123, 124, 134, 148, 488

Gergely Lajos – 100, 149

Györgyösy Rudolf – 376

Győry Vilmos – 70, 73

Havasi Béla – 322

Hevesi Lajos – 489

Hollós László – 176

Hory Farkas – 11, 26

Jókai Mór – 6, 231

Kazár Emil – 94, 113

Kápolnai B. – 184, 185

Kászonyi Dániel – 361

Kemény Endre – 172

Kenessey Albert – 72, 74, 120

Komáromi Iván – 446, 510, 513

Komócsy József – 401, 403, 450, 506

Kondor Lajos – 22, 23

Koós Ferenc – 319

Körmendy Sándor – 233

Kuliffay Ede – 69

Lauka Gusztáv – 271, 273, 274, 277, 279, 281, 283, 285, 286, 470

Lenau – 85, 507

Liptay Pál – 329, 433

Lisznyay Kálmán – 234, 242, 247

Losonczy – 246

Lukács Béla – 146, 191, 328, 331, 461, 462

Maszák Hugó – 298, 300

Matók Béla – 222, 223

Medgyes Lajos – 10

Medve Imre – 31, 32

Nemes Ödön – 325, 354, 369

Németh Ignác – 459, 460, 463, 464, 467, 469, 522, 534

Németh János – 396

Orbán Balázs – 307

Osváth Albert – 97, 147

P. Szathmáry Károly – 93, 101, 102

Petőfi Sándor – 1, 145, 171, 289, 290, 292, 293, 294, 341, 399, 539, 561, 569, 576, 581, 582, 583

Réthi Lajos – 152, 154, 155, 169, 182

Salamon Ferenc – 5

Sámi Lajos – 198, 199, 200, 201, 202, 203

Staubert Ödön – 357, 360

Szász Károly – 150, 491

Szelestey László – 242

Székely József – 48

Szél Ákos – 104

Szokoly Viktor – 220, 221, 224, 225, 228, 245, 297

Szőllősi Benő – 216

Thaly Kálmán – 507

Tolnai Lajos – 99, 122, 125

Tóth Endre – 549

Tóth Kálmán – 342

Tóvölgyi Titusz – 438, 442, 509

Török Károly – 1, 121, 127, 141, 148, 153, 164

Vahot Imre – 239, 240, 241

Varga Vilmos – 116

Varga János – 151, 195

Vas Gereben – 253, 255, 437, 557

Vass József – 244

Vértesi Arnold – 445

Vida J. – 30

Viola Ferenc – 347, 349, 351

Vörösmarty Mihály – 563

Zilhay Károly – 38, 39

Zombory Gusztáv – 333

Földrajzi- és helynevek

Alföld – 3, 7, 41, 164, 105, 364, 396, 411, 463

Baigiagóra – 472

Baranya – 61, 64, 67

Bánát – 414, 494

Bánság – 120

Berlin – 111

Beszterce – 135, 136, 461

Betlen – 45

Bénye – 64

Bihar megye – 326

Borsod – 243

Brassó – 225, 365, 480

Bucsum – 183

Buda – 421

Csákvár – 216

Debrecen – 36, 65, 454, 583

Dobsina (Gömör m.) – 142

Duna – 87, 343

Eger – 32

Erdély – 10, 27, 135, 136, 155, 224, 229, 322, 328, 357, 360, 409, 496, 514, 574, 575

Erdőkövesd – 239

Eszék – 198, 199

Fehérhegység – 49

Felsőbánya – 116

Fekete erdő – 326, 425, 427

Garamvölgy – 15

Gödöllő – 478

Gömör megye – 142

Görgény – 172, 584

Gyöngyöspata – 63

Gyula – 320

Hátszegvidék – 215, 227, 313, 369, 451

Heves – 14, 31

Hódmezővásárhely – 222, 223

Hortobágy – 217, 261

Ireg – 62

Jászberény – 219

Kakova (Erdély) – 447

Királyföld – 409, 520

Kőrösmező – 373

Krassó megye – 181

Lugos – 47

Mádéfalva – 462

Máramaros – 101, 335, 350, 359, 368

Máriarandna – 371

Meklenburg – 361

Mezőség – 43

Miszlóka – 84

Mohács – 98

Naszód vidéke – 455

Nádasd – 184

Palócföld – 13, 241

Párizs – 8, 9

Pest – 29, 33, 35, 54, 58, 105, 112, 114, 115, 117, 118, 119, 123, 124, 134, 206, 220, 256, 311, 317, 329, 336, 337, 339, 340, 344, 345, 346, 347, 348, 349, 351, 353, 354, 440, 489 , 567

Pozsony megye – 218

Promontor – 109

Puszta – 2, 12, 78, 113, 190, 192, 253, 255, 310, 358, 405, 578

Rétfalva (Sopron m.) – 185

Rimaszombat – 333

Sárköz – 74

Segesvár – 42

Somogy – 57, 75, 79, 138

Sopron megye – 185

Sümeg – 37

Szalárd – 252

Szatmár megye – 236, 237

Szászrégen – 44

Szászváros – 46

Szeged – 151

Szekszárd – 72

Szentendre – 479, 559

Szent-Tamás – 18

Szerémség – 110

Szilágyság – 38, 444, 570

Szolnok – 53

Szőreg – 106, 107

Sztropko – 86

Tárkány – 375

Tátravidék – 318

Técső – 93

Tirok – 240

Tisza – 1, 3, 53, 91, 94, 128, 158, 254, 308, 379, 380, 383, 467, 504, 515, 516

Tiszadob – 59

Tolna – 62, 66, 74

Torockó – 40, 300, 325

Torontál megye – 361

Trencsén – 25

Túróc – 26

Udvarhely – 149

Ung megye – 52

Újkígyós – 376

Újszász – 230

Weidling – 85

Weinsberger – 85

Winnenthal – 85

Vác – 273, 301

Vág völgye – 34

Vrickó – 34

Zala megye – 244

Zemplén – 86

Zsámbék – 278

Tárgyszavak

aratás – 141, 381, 529

árvíz – 3, 380

betyárok – 12, 91, 103, 122, 127, 161, 255, 358, 386, 395, 415, 442, 459, 522, 527, 577

bíró – 155, 302, 426, 532

bivalyos – 89, 186, 233

borvizes – 331

búcsújárás – 288, 371

cigányok – 10, 27, 30, 55, 68, 76, 77, 80, 81, 82, 99, 111, 125, 178, 191, 231, 279, 284, 298, 305, 312, 324, 356, 357, 360, 372, 388, 392, 418, 472, 475, 484, 505, 507, 511, 522, 539, 547, 558, 563

cipész – 344, 452

család – 75, 95, 99, 121, 136, 157, 168, 352, 484, 545, 574

csikós – 11, 190, 217, 235, 241, 247, 261, 268, 310, 316

csizmadia – 90, 238

csordás – 182

csősz – 62, 148, 285, 306, 334, 545

dalmaták – 262

disznóölés – 144, 153, 585

dunavizes – 115, 221, 260, 296, 304

fahordás – 479, 559

farsang – 16, 144

fazekas – 116, 333

fonás – 266, 297, 390, 450

fonóka – 144, 297, 548

gamin – 220, 317

gesztenyeárus – 114

gulyások – 57, 194, 249

hajóvontatók – 87, 343, 384, 502

hajózás – 4, 96, 301, 308

halászat – 1, 53, 69, 70, 94, 128, 254, 379, 383, 504, 549

históriás – 348 

hordár – 119, 337

horvátok – 83, 202, 367

Húsvét – 176, 321

huszár – 126, 137, 170, 424, 437, 438, 448, 541, 580

iskola – 2, 385, 512, 578

itatás – 139, 417 

jósnő – 267, 395, 546

juhászok – 59, 79, 95, 131, 138, 166, 175, 192, 228, 259, 264, 265, 338, 402, 414, 518, 552

kanászok – 7, 75, 492, 510

Karácsony – 544

katona – 150, 156, 160, 342

kendertilolás – 199

kertészek – 311

képárusok – 328 

kocsma – 127, 131, 177, 415, 429, 424, 445, 522

koldus – 232

komp – 158, 188, 308, 400, 515, 162

korcsolyázás – 440

kovács – 113, 420, 550

köpülés – 466

kukoricapattogtatás – 323

kútnál – 179, 299, 460, 556, 564 

lacikonyha – 263

lakodalom – 374, 389, 411, 439

lámpagyújtogató – 347

lúdtömés – 286

magyarok – 18, 93, 41, 218, 228, 248

matyók – 243

méhészek – 403

ménes – 310

mulatozás – 73, 145, 275, 309, 329, 407, 419, 528, 536, 537, 582

nádvágók – 280

nászmenet – 291, 409, 520

németek – 218, 361, 494

oláhok – 39, 43, 45, 46, 47, 101, 102, 120, 146, 173, 181, 183, 193, 197, 237, 307, 313, 328, 365, 368, 451, 468, 472, 503

palócok – 13, 239, 240, 241

pandúrok – 12, 122, 154, 161, 319, 442, 577

pásztorok – 104, 233, 234, 258, 274, 401, 431, 436, 464, 469, 501, 513, 538, 540, 565

pénzváltó – 365, 480 

pincér – 340

plakátragasztó – 416

Pünkösd – 6, 24, 394

rácok – 19, 20, 110

rusznyákok – 52

siralomház – 189

sokácok – 21, 22, 361

sorsjegyárus – 339

sósvízhordó – 335, 359

svábok – 66, 67, 236

szalmafonás – 168

szántóvetők – 121, 147, 162, 163, 174, 272, 276, 362, 363, 381, 441, 446, 529

szászok – 42, 44, 135, 136, 155, 229, 496, 514, 574, 575

szerbek – 500

székelyek – 100, 149, 169, 180, 327, 331

szlovének – 530

szőlőtaposás – 404, 534

szüretelők – 282, 382

tanács – 51, 245, 456, 475

tánc – 28, 201, 246, 257, 419

tejárus – 345, 359

temetés – 360, 372

tilolás – 199, 474

tótok – 86, 112, 128, 130, 132, 134, 303, 332, 378, 465, 493, 495

tutajosok – 4, 129, 303, 378

túróárus – 373

tűzvész – 36, 364

újoncozás – 167, 370, 430, 579

ürgeöntés – 458

üvegfúvás – 326, 427 

utazás – 68, 90, 121, 139, 146, 196, 205, 269, 273, 295, 313, 315, 320, 475, 489, 490, 558

vadászat – 60, 172, 519, 584

vásár – 29, 33, 35, 105, 165, 196, 209, 256, 269, 275, 313, 315, 377, 387, 391, 406, 406, 454, 497, 528

vízhordás – 88, 287

zenészek – 20, 27, 48, 123, 125, 298, 305 , 354, 356, 398, 415, 507, 517, 522, 547, 563

zsidók – 97, 152, 314, 324, 351, 359, 509, 531

---

[1] Az alábbi tanulmány alapját jelentő forrásfeltárás az OTKA T 030291. számú kutatásának keretében folyt, s részét képezi a „Sajtóillusztráció Magyarországon 1850-1870 között” tárgyú doktori értekezésemnek. A történeti képekre vonatkozó adatokat lásd: Révész 2000; Ezúton szeretném megköszönni Sinkó Katalin segítségét, aki tanácsaival nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a dolgozat elnyerje jelenlegi formáját.

[2] Vizsgálatának szempontrendszere lehet sajtótörténeti (Mackwardt 1982, Bouventer 1969, Walther 1987, Haacke 1961), kommunikációelméleti (Ellenius 1984), művészetszociológiai (Habermas 1971; Anderson 1991), folklorisztikai (Johanesson 1982; Gebhardt 1986). Mint tömegkulturális médium a vizuális kommunikációkutatás és kulturális antropológia része (Ivins 1953; Thibault – Laulan 1972). Szűkebb értelemben pedig tárgya a populáris képkutatásnak (Brückner 1969, Pieske 1988; Bringéus 1982). Az „Imagerie” vagy „Bildlore” körén belül folyó vizsgálatok a sajtóban megjelent képet a művészi kvalitást sem nélkülöző “nice picture”, “imagerie fine” kategóriájába sorolják (Johanesson 1984).

[3] A művészettörténeti kutatás hagyományosan a technikatörténet (Hanebutt-Benz 1983) illetve az illusztrációtörténet (Melot 1984; Harthan 1981) oldaláról közelíti meg a sajtóképet. Magyarországon a téma első önálló kutatói a sajtótörténészek voltak. (Dezsényi 1940). A néprajztudomány kezdetben a viselettörténet és a tárgyi néprajz forrásaként támaszkodott a sajtó képanyagára. (Kresz 1956). Később a sajtóképek teret kaptak a kulturális antropológia és folklorisztika témái között is (Horányi 1980; Voigt 1990; Verebély 1995; Fejős 2000).A művészettörténet kezdetben a sajtókép grafikatörténeti (Nagy 1934; Pataky 1954; Gerszi 1960), illusztrációtörténeti (Vayerné 1967, 1978) illetve monografikus vonatkozásait érintette, de az 1980-as évektől a sajtóillusztrációt már önálló grafikai műfajként tárgyalta (Vayerné 1980; Kőszeg 1981; Radnóti 1981).

[4] Török Károly: Magyar alföldi népszokások. V. Általános ösmertetés. In Magyarország képekben. Honismertető album. I. Szerk.: Nagy Ignác. Pest, Heckenast, 1870, 294.

[5] Kubinyi Ferenc – Vahot Imre: Előszó. In Magyarország és Erdély képekben. Szerk.: Kubinyi Ferenc és Vahot Imre. I. Pest, Emich Gusztáv, 1853, 2.

[6] Nagy számú hazai viseletképet közöl a Regélő Pesti Divatlap; Kivételesnek tekinthető az Életképek Barabás által rajzolt két zsánerkompozíciója: Átszállási jelenet a Dunán (Életképek 1845/25) és a Gellérthegyi mulatság húsvéthétfőn (Életképek 1845/12)

[7] A Műegylet népéletképi műlapjai 1848 után: 1856: A. Charpentier – Barabás M.: A meny megérkezése; 1859: H. Charpentier – Canzi Ágost: Szüreti ünnepély; 1862: Ch. Mayer – Than Mór: Újoncozási jelenet; 1864: W. Engerth – Markó Károly: Aratási jelenet; A Műegylet 25 műlapjából mindössze 9 életképi és 4 hazai népéleti tárgyú; 1946 után 19 műlapból 12 történeti, 4 népéleti tárgyú – (Aranyérmek 1955)

[8] A Képzőművészeti Társulat népéletképi műlapjai 1870-ig: 1863: Lotz – Marastoni J.: Zivatar a pusztán; 1864: Engerth V. – Markó K.: Aratási jelenet; Telepy K. – Maratosni J.: Malom belseje; 1865: Székely: Ágnes asszony; 1866: Benczúr – Marastoni: Balatoni halász; 1867: Greguss J. – Keleti G.: Ebéd után; 1868: Lotz – Marastoni: Gulyaitatás; 1869: Székely: Az anyai őrszem;  – (Aranyérmek 1995)

[9] Bilder-Album aus Ungarn. Taschenbuch mit 18 Stahltichen nach Zeichnungen von M. Barabás. Leipzig, [1852]; Vajda János: Magyar képek albuma. Heckenast Gusztáv, Pest, 1859. – Elemzésük: Vayerné 1978

[10] Mindkét albumból válogatást mutatott ba a Közép-európai Kulturális Intézet Sásköpeny és aranycsipke címmel, 2003-ban megrendezett kiállítása. Ld. … jegyzet

[11] Tanulmányokkal kiegészített újabb kiadása: Österreich Ungarn in Lied und Bild. Hsg.: Gerda Mraz, Wien – München, 1997.

[12] Ld. 53. jegyzet – Sterio Károly vízfestményei közül ma négy kompozíció bécsi Várostörténeti Múzeum gyűjteményében találhatóak. Ez utóbbi információt köszönöm Hofer Tamásnak.

[13] Vahot Imre: A betü és a sajtó hatalma. I. Napkelet, 1862. január 5., 1.sz. 9.

[14] 1853-ban az előző évihez képest megduplázódott a fővárosi prenumeránsok száma. Az előfizetők növekvő táborának köszönhetően pedig 1851 és 1859 között megháromszorozódik a hazai újságok száma. – Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849-1859). Az Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1973., Budapest, 1976. 235. 8. jegyzet; Buzinkay Géza: Nyomdai és kereskedelmi viszonyok. In.: A magyar sajtó története. II/1. 1848-1867. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Budapest, 1985, 298.

[15] Annak ellenére, hogy ezt több, voltaképp a tőkés piaci viszonyok kialakulását szolgáló, intézkedés is akadályozta, így az írások és képek cseréjét szabályozó, 1853-ban életbe léptetett szerzői jogi törvény, vagy az 1857-ben, a gazdasági válság évében bevezetett, jelentős áremelkedéssel járó hírlapi bélyegadó. – Buzinkay 1985. i. m. 273.; 

[16] Ország Tükre, 1862. I.évf. január 1., 1.sz. 1.

[17] Pákh Albert: Visszapillantás. Az év utolsó napján. Vasárnapi Ujság, 1, 1854/44, 402-403.

[18] Idézi: Miklóssy 1985: 450.

[19] „Lapunkat néplapnak neveztük, s mint értelmezte a «nép» fogalmát közönségünk, azt olvasóink lajstroma legjobban magyarázza, hol hazánk első grófi neveinek méltóságos címei mellett láthatók a becsületes mesteremberek s az egyszerű földmívelők nevei. Előttünk a «magyar nép» neve összetartó kapocs, nem pedig választófal a különböző osztályokra nézve” – Idézi: Miklóssy 1985: 458.

[20] A legtöbb ábrázolás a cigányokhoz kacsolódik (9), de hangsúlyosan jelen van az alföldi pásztornép, a juhász (5), a gulyás (2), a kanász (1), a Tisza-parti halászélet (4) is. A betyárokkal három ábrázolás foglalkozik.

[21] Előfizetési fölhívás a II. félévre. Képes Ujság, 2, 1860/12, június 17., 144.

[22] Balázs Sándor: T. Olvasóinkhoz. Ország Tükre, 1, 1862/28, december 1., 381-382.

[23] Uo.

[24] “A műlapok tárgyát illetőleg pedig – minket jövőre is első művészeink rajzolandnak – aként intézkedünk, hogy a történeti festvények és életképi rajzok váltva kövessék egymást…” – Ország Tükre, 1, 1862/30., december 20., 416.

[25] Ennek mechanizmusáról, a szerzői jogi kötelezettségek figyelembevételéről, képkölcsönzésekről: Lakatos Éva: Lapkiadás mint üzlet. (Egy bibliográfiai feltárás tapasztalatai.) Magyar Könyvszemle 1979/2, 140-163; U. ő: Lapkiadás mint üzlet II. Magyar Könyvszemle 1993/2, 178-191

[26] Ld.: N. n.: Emelkedő könyvkiadás és könyvfogyasztás. Pesti Napló 1857. január 10. In.: Könyv és könyvár a magyar társadalom életében 1849-től napjainkig. Össz.: Major Máté. Budapest 1970, 35-36

[27] Az 1853 május 1-én életbe léptetett törvény a jogosulatlan utánnyomástól védte a szerzőket. –  Buzinkay Géza: A magyar irodalom és sajtó irányítása a Bach-korszakban (1849-1860). Magyar Könyvszemle 1974/3-4, 273

[28] A Képzőművészeti Társulat az általa megvásárolt művek esetében a sokszorosítási jogokat fenntartotta; A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő festményeknél nem volt ilyen korlátozás, ezért lehetséges, hogy Madarász Viktor Hunyadi Lászlóját egyszerre több folyóirat is sokszorosíttatotta. Egyéb esetekben szükség volt a szerző illetve a tulajdonos beleegyezésére a reprodukáláshoz. Ezt felismerve a Hölgyfutár szerkesztője például megvette Orlai a Műegyletben kiállított Petőfi Debrecenben című képét “hogy jogot nyerjen általa e kép műlapjához.” – Hölgyfutár 8 (1857/ 136, július 17.) 617;

[29] Busa Margit alapos sajtóbiblioráfia részletes betekintést nyújt az újságok fejléceiben szereplő, szövevényes személycserékbe: Busa 1996

[30] Ballagi 1878; Firtinger 1900; Novák 1928.

[31] Az 1840-ben egyesült Landerer és Heckanast társulása Landerer Lajos haláláig, 1863-ig tartott, ezt követően Heckanast Gusztáv önállóan jegyezte kiadványait. A vállalat 1873-ban beolvadt a Franklin Társulatba; Működésükről: Novák 1928: 24-30; Révay József – Schöpflin Aladár: Egy magyar könyvkiadó regénye. Budapest, é. n., 52-68; Heckanast Dezső: Heckenast Gusztáv. Egy fejezet a magyar irodalmi élet történetéből. Budapest, 1936; Pilinyi Péter: Heckanst Gusztáv. In: Pilinyi 1994: 40-44;

[32] Köztük a Johan Nepomuk Geiger által illusztrált, több kiadást is megért Magyarország és Erdély története képekben. Geiger és Heckenast együttműködéséről: Szemző Piroska: J. N. Geiger és Heckanast Gusztáv könyvillusztrációnk történetében. Budapest, 1942; Geiger történeti albumának kiadásairól: Révész 2001; Kettőjük kapcsolatának bizonyítéka Geiger Heckenast megrendelésére készült magyar históriai tárgyú festménye, a Mátyás tudósai és művészei körében is. Sinkó 1986, 116.

[33] Illusztrált díszművei közül kiemelkedett a Tokaj-hegyaljai album és a párizsi világkiállításon is díjat nyert Bécsi Képes Krónika hasonmás kiadása. Tevékenységéről: Vadnai Károly: Az Emich-nyomda. Fővárosi Lapok, 1865/180, 688-689. Újra közölve: Kovács Máté szerk. 1970, 42-45; Magócsy-Dietz Sándor: Emich Gusztáv. 1843-1911. Budapest, 1912; Pilinyi Péter: Emich Gusztáv. In: Pilinyi 1994, 26-29; Novák 1928, 36-40; Végh Oszkár: Nyomdászat Magyarországon. Fejezetek a magyarországi nyomdászat 500 éves történetéből. Budapest, 1976, 61-66.

[34] Deutsch Mór festőként is működött: Szendrei-Szentiványi 1915, I. 369; Gerszi 1960, 73, 133. – A MNM TKCS gyűjteményében található Deutsch-féle kőnyomatok jegyzékét is közli; Művészet Magyarországon 1830-1870, 382-383; 

[35] A nyomda tevékenységéről: Steinhofer Károly: A kassai hírlapirodalom története 1712-től a jelenkorig. Budapest 1907, 28-3; Firtinger 1900, 76-77; Kemény Lajos: A kassai könyvsajtó történetéhez. Magyar Könyvszemle, 1909, 382-384; Pilinyi 1994, 116-118; A folyóiratról: Révész Emese: A Kassai Ábrázolt Folyóirat és köre. 1848. ELTE BTK, Szakdolgozat, 1996; A pesti vállalat 1861 csődbe jutott.

[36] Garrett, A.: History of the British  Wood Engraving. New York 1979; A puszpángalapú harántdúc nagyobb nyomást bír ki mint a puhább körte-, alma- vagy diófából készült lapdúc, (az ólombetűk nyomására készült fémsajtó présereje alatt a hagyományos lapdúc gyakran megrepedt), a keresztirányú dúcról azonban akár 100 ezer levonat is készíthető, akár a magasnyomású ólombetűkkel szimultán. Az előzőeknél keményebb dúcalap lehetővé teszi a metszőkések helyett a rézmetszetnél is használatos, változatos vésők alkalmazását, és általuk tónusgazdag, festői hatások érhetők el.

[37] A Magyarország és a Nagyvilág, mely programját tekintve az Ország Tükre örököse 1865-ben való indulásakor még litografált képeket adott, de a következő évtől áttért a fametszetes illusztrációk közlésére.

[38] A díszes falikép iránti igényt jelzi, hogy a Napkelet az 1858-tól az olvasók kérésére hagyott fel fametszetes illusztrációk közlésével, és tért át a kőrajzolatú műlapokra: “T. előfizetőinknek lehet mondani általános kivánata következtésebn a szövegbe nyomott gyenge fametszvények helyett jövőre leginkább ily becses önálló műmellékleteket adandunk, habár gyérebben is, de biztosabb, fényesebb sikerrel.” – Napkelet 2 1858/1, január 1., 16

[39] A sajtóillusztráció ezen a ponton érintkezik a populáris képipar lakásdíszítést, dekorációt célzó ún. Falikép (Wandbild) műfjával. – Ld.: Pieske 2002

[40] A kvalitásos jutalomképeket mellkelő Családi Kör korszakunkban csak arcképeket és történeti tárgyú műlapokat jelentetett meg. Első népi zsáner témájú műlapját 1870-ben közölte Szemlér Mihály Leánykérés és Arató ünnep kompozíciója alapján. A Deutsch Testvérek érdekeltségeinek körébe tartozó Divat és a Képes Világ szintén csak 1870-től közöl népéletképet jutalomképként (Jankó János: A haldokló anya, Az első szerelmi levél, Jó reggelt). A Hazánk és a Külföld indulásától 1871-ig szintén kizárólag magyar históriai jeleneteket. sokszorosított jutalomképként. A Magyarország és a Nagyvilág és a Vasárnapi Ujság 1870-ben közölte Munkácsy Siralomházának színyomatú változatát. A Pesti Hölgydivatlap szintén csak 1869-től küldött szét előfizetői között külföldi zsánerképeket.

[41] A Befordultam a konyhára képmagyarázata arról tudósít, hogy Munkácsy Petőfi-illusztrációját eredetileg Szentkirályi Mór megrendelésére festette, majd a folyóirat felkérésére képét maga rajzolta fára (341).

[42] Ha a kép eredetije nem vonalas rajz, hanem festmény vagy vázlatos rajz volt, úgy az eredetit egy képzett rajzoló dolgozta át a fametszés céljára. A következő munkafázis során a mintaként szolgáló rajzot átvitték a fadúcra, amelyet a fametszők megfelelő módon kivéstek.

[43] A Vasárnapi Ujság a következőképp írja le a munkafolyamatot: “A fametszetek – minőségük szerint – többe kerűlnek, mint a kőrajzok; azonban sok példányban nyomva, ismét ezek aránytalanul több költséget okoznak; mivel egy kőlapról 1500-nál több tiszta lenyomatot nem lehet remélni, egy fametszet pedig kiállja 100 ezer példányig is, s könnyen szaporitható galvani uton; szöveg közé nyomva pedig épen csak fametszetek használhatók, sem kő- sem érczlapot nem lehetvén a betűsajtóba illeszteni. A per alatti kérdésre nézve leginkább tájákoztató lehet ez adat: olly fametszet, mint lapjaink mult számában volt a kassai templom, épen 100 pftba kerül, maga a mű: ollyan kőrajzok pedig, mint a minő arczképek lapok mellett szoktak megjelenni, 25–50 forintba jönnek. Nagy műlapok aránylag mind kettőben drágábbak. A fametszetet az drágitja, hogy ott a rajzért külön kell fizetni, külön ismét annak, ki a rajzot a fára átteszi és külön végre a fametszőnek, a kinek az a mestersége, hogy egy erős nagyitó üvegen keresztül nézve a rajzot, éles vésü hegygyel mind azokat a helyeket vésse ki a rajzból, a mik fehéren maradtak, tehát magát a rajzot kell neki benne hagyni, még a legvékonyabb hajszálvonásnál is a mellette levőt kell kivágni és a vonalt ott hagyni: ellenkezőleg áll a rézmetszettel, a hol épen azt kell kimetszeni, a minek meg kell látszani a lapon.” Vasárnapi Ujság, 1857/3, január 18.

[44] Például: Sterio Károly képének kommentárja kiemeli, hogy a kép “élő alakok után készült másolat” (62); Ujházy Ferenc viseletképe szintén a helyszínen rajzolt vázlat nyomán készült (72); Másutt Ujházy rajza kapcsán a szöveg megjegyzi, hogy “A kép rajzolója beszéli, hogy szerette volna más positurába maga elé állítani lerajzolandó emberét, s azért más, festőibb állást adott neki; a bojtár azonban rögtön előbbi állásába helyezte vissza magát…” (79); Lüders tutajos tótokat ábrázoló életképének szövege arról tudósít, hogy a festő napokig együtt élt és utazott modelljeivel (129).   

[45] A kompozíció redukciója a képformátum megváltozatása, a szereplők számának csökkentése vagy a perspektíva egyszerűsödése révén történik meg, míg a karaktereket felváltó tipizált arcok vagy a díszítő részletek elhagyása a részletek stilizálását szolgálja. – Sung-Bong Park: An Aesthetics of the Popular Arts. An Approach to the Popular Arts from the Aesthetic Point of View. Uppsala 1993.; Révész 2001

[46] A Képzőművészeti Társulatnál kiállított Húsvéti öntözést a Hazánk és a Külföld azért közli, hogy ily módon is támogatókat toborozzon a kép megvásárlására a Magyar Nemzeti Múzeum számára, valamint a művész külföldi tanulmányútjára. – v.: “Húsvéti öntözés” címmel… (Vegyes közlemények). Hazánk és a Külföld, II, 1866, április 1., 13. szám, 206.

[47] Noha népi zsánereket nem közöltek, de ide tartozott a Divat és a Magyar Bazár is.

[48] Werfer Károly József a Képes Ujság két litográfiját, A csikóst (261) és A puszták fiát (255), kiegészítve A bojtár című képpel, különállóan is árusította – Képes Ujság, 1860, 35. szám hírdetése; Lotz Károly A betyár lova és a Fölhasznált alkalom című életképeit az Eggenberger Kiadó olajnyomatként sokszrosította – Vasárnapi Ujság, 1868, 640.

[49] Barabás cigánytárgyú műveiről: Veszprémi 2002

[50] Wandernde Zigeuner – Vándor czigány-telep – Bohémiens vagabonds. JelezveKöz.: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Barabás – szinezett kőrajz-In: Prónay Gábor: Vázlatok Magyarhon népéletéből. Geibel Ármin, Pest, 1855 – X. tábla

[51] Barabás életműkatalógusának a család által kiegészített jegyzékében 1856-ból 6 cigánytémájú rajz található, köztük a 2979 szám alatt Czigánysátor alakokkal – In: Barabás 1944, 311.

[52] Maszák Hugó: Barabás Miklós életrajza. Ország Tükre, 1865. március 7; Maszák – aki pár évvel korábban maga is számos utirajzot készített a Vasárnapi Ujság számára – ekkor már szoros kapcsolatban állt a Barabás-családdal. 1857-től Barabás Miklós magániskolájának növendéke volt, 1866-ban pedig feleségül vette Barabás lenyát, Ilonkát – Révész Emese: „A műítész kellékei”. Szegedy-Maszák Hugó műkritikái. In: Fejezetek a magyar művészetkritkából. AICA – Füzetek I.Budapest, 2002, 9-27 ; A visletképet kísérő szöveg alapján úgy tűnik, rajzát maga Barabás vitte kőre.

[53] Az Ország Tükrének 1865-ben sikerült megnyernie Barabást munkatársai sorába, aki ekkortól jórészt portrékat rajzolt a folyóirat számára. Maszák rövid életű Magyar Képzőművésze után az Ország Tükre a Képzőművészeti Társulat hivatalos közlönye lett, az alapító tag Barabás kiemelt szerepét ez is magyarázza.

[54] A kis lótolvaj című festményének datálása szerint (“Sterio 1853 Szolnok”) Sterio 1853-ban bizonyosan Szolnokon dolgozott – Végvári 1952: 17; Egri 1977: 115.

[55] “Sterio festész hazánkfia most érkezett meg a Kunságból, hol hosszabb időt töltött tanulmányozással és munkával. Tudva van ugyan is, mikép hazai müvészeink egy nagyszerü képes-albumon dolgoznak, melly Ő cs. kir. Apostoli Felsége legmagasb megérkezésének ünneplésére van szánva. Sterio, mint halljuk, 5 képben állitá össze a jászkun népélet legjellemzőbb mozzanatait. Kis-Kunságnak 2 kép jutott: a) Templomba menés Halason s b) egy szérü Félegyházán. A Jászságot illeti egy kép: Nemzeti táncz Jászberényben. Nagykunság ismét 2 képben szerepel a) egy tanya, s b) a kun fiuk vigadó menete az ujonczozási bizottmány elé. Ez utóbbit különösen jellemzőnek és hatásosnak mondják. Emlitenünk sem kell, hogy Sterio ur mindenütt legmagyarabb szivességgel és készséggel találkozott a jászkun földön.” – Vasárnapi Ujság, 1857. április 5.

[56] Gyurkovich 1974, 1976.

[57] A Fiát hazaváró anyának ismert akvarell vázlata is – Gyurkovich 1976: 49. kép

[58] Művészet Magyarországon 1830-1870, II, 289-290; Végvári 1956: 17-18.

[59] A Családi Kör műlapjai Szemlértől: 1869: A rózsakirálynő választása; 1870: A leánykérés; 1871: Arató-ünnep; 1872: A fóti dal; 1873: Anyai szeretet

[60] A Képes Világban megjelent Borozó kanász (510) 1859-ből származó vázlatának felirata: Patkó Pista – Rep: Supka 1957: 8. kép 

[61] Theodor Valério: Costumes Souvenirs De La Monarchie Autrichienne Suite de Dessins D’Apré Nature Gravés á L’eau-Forte Par Théodor Valério. – A sorozat részletes leírása: Sárköpeny és aranycsipke. 19. századi rajzolók közép-európai viseletképei a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Kiállítási katalógus, Közép-európai Kulturális Intézet, Budapest, 2003, 54-55.

[62] Franz Kollarz – Franz Kaliwoda: Oesterreich’s Nationaltrachten. – i. m., 55.

[63] N. n.: Van der Venne és a magyar genre festészet. Magyarázat a “dinnyevásár”hoz. Képes Ujság, I, 1859. december 11., 21. szám, 246-247; Lyka 1982, 35.

[64] Róluk bővebben: Kemény Lajos: A Vasárnapi Ujság illusztrátorai. 1854-1858. Művészet, 1912, 202-203; Művészet Magyarországon 1830-1870 vonatkozó szócikkei; Gerszi 1960;

[65] Amint arról a Vasárnapi Ujság beszámol, 1860 körül Sterio Károllyal dolgozott együtt, hosszabb vidéki tanumányutat téve az újság megrendelésére: Vasárnapi Ujság, 1860/29. július 15; Ld. még: Művészet, 1903, 349.

[66] Sz. V. [Szokoly Viktor]: Doré Gusztáv és a könyv- s lapillusztrációk. Hazánk és a Külföld, II. 1866. december 9., 49. sz. 767.

[67] “Gyors előterjesztését a költészet lassú egymásutánja sohasem érheti utol.” – Szana Tamás: A költészet és a festészet rokonsága. Nefelejts, IX. 1867. 34.sz. augusztus 25., 407-408.

[68] “A «nép» … egy olyan kulturális artikuláció volt, melyet nem a folklór hordozói, hanem egy «másik» csoport alkotott meg, de a folklór hordozóinak jellemzésére” – Niedermüller 1991

[69] Vandenbroek megkülönböztetése szerint a népéletkép szemlélője jellemzően városi, zárt, fogyasztó, individuális, míg ábrázoltja vidéki, nyitott, termelő, szolidáris – Vandenbroeck 1994

[70] Török Károly: Magyar alföldi népszokások. V. Általános ösmertetés. In  Magyarország képekben. Honismertető album. I. Szerkeszti: Nagy Ignác. Pest, Heckenast, 1870, 294.

[71] “Ezen tünemény okát abban véljük rejleni, hogy festői alakokban s jelenetekben gazdag magyar életünk azok előtt, kik ebben nőttek fel, annyira mindennapivá lett, hogy úgy szólván az erdőtől nem látják a fát, míg az ideen az első benyomás hatása alatt azonnal észreveszi a népélet szépségeit.” – N. n.: A falu zsidaja és a szegénylegény. Hazánk és a Külföld, II, 1866, szeptember 2., 35. szám, 553.

[72] N. n.: Három tanulmányfő. Magyarország és a Nagyvilág, III, 1867, november 16., 46. szám, 543.

[73] “E nép önmaga érzi erényeit – Önmaga áll őrt a közerkölcsiség fölött, s jobban vigyáz az események folyamára, mint az ó-testamentoma nép a tízparanacsolat szabályára”. – Szőllősi Benő: Honismertető. Vázlatok a csákvári népéletből. Budapesti Viszhang, III, 1856, február 14., 7. szám, 56; Hasonlóképp jár el Kőrösi Károly a tárkányiak ismeretetésekor: Körösi Károly: A tárkányi nép. Képes-Ujság, I, 1865, május 1., 15. szám, 473-474.

[74] Munkámban sok segítséget nyújtó Hofer Tamás számos esetben rámutatott a rajzolók tárgyi tévedéseire vagy torzításaira. A feltárt képanyag tárgyi hitelesség alapján történő vizsgálata a néprajzi tudományra vár. E kérdéskörhöz adalékként szolgálhat az a közeljövőben induló újabb OTKA-kutatás, amelynek munkatársaként a vázlatkönyvek rajzaival kívánom összevetni a a kivitelezett népi életképeket.

[75] E beavatkozásokra Kriza János a következő szavakat használta: korrigálás, purizálás, átöltöztetés, népiesítés, zamatosítás. A nemzeti folklórhagyományokat és a műköltészet népies irányát egyaránt tápláló népköltészeti gyűjtések esetében az esztétikum illetve a magas művészeti kánon jelentette a szűrőt. A népdalok lejegyzői az értékközpontúság jegyében szépítették, kiegészítették és átírták forrásaikat, szelektálták azok tárgyait, s formájukat a műköltészeti alakzatokhoz igazították (Niedermüller 1991)

[76] Milbacher Róbert a népköltészet akkultúrációjának három metódusát különítette el: 1. a tabu témákat kirekesztő korlátozás; 2. az autentikus népi motívumokat irodalmi fordulatokkal pótló helyettesítés; 3. a népköltészetre az elit kultúra tematikáját és stílusát alkalmazó denaturáció, sterilizáció (Milbacher 2000).

[77] Klaus Schröder elemzése szerint a “realitás illúziójának” komponensei: tipikus karakterek, tevékenységek, események, lélektani szituációk (Schröder 1992)

[78] Ez megfelel az országban élő nemzetiségek statisztikai megoszlásának: Deák 2000: 373. (1. táblázat)

[79] „Hazánk különféle vidékein a lakosok szokásai, életmódjuk annyira különbözők, hogy e sajátosságok ismertetése több tekintetben érdekes.” – fogalmazta meg a Vasárnapi Ujság. – Varga Vilmos: Képek a hazai népéletből: XLIV. Felsőbányai fazekas asszony. Vasárnapi Ujság, 1865, XII, március 5., 10. szám, 113.

[80] A törvény XLIV. cikkelye kimondta: “Magyarországnak minden ajkú polgárai politikai tekintetben csakis egy nemzetet, a magyar állam históriai fogalmának megfelelő egységes és oszthatatlan magyar nemzetet képezik” – Idézi: Ács 1986: 271.

[81] N. n.: Bucsu magyar és német helységben. Képes Világ, III, 1868, 19. füzet, október eleje, 889.

[82] -d.: Az erdélyi szászokról. Jó Barát, I, 1868, február 16., 10. szám, 297-298.

[83] „A székely nép sajátságaiban tanuljuk megismerni a valódi ősmagyar jellemet” – fogalmazza meg Lukács Béla kommentárja. – Lukács Béla: A borvizes székely. Hazánk és a Külföld, III, 1867, június 27., 26. szám, 409; “Attila ideje óta mai napig egy folyton mai székhelyein lakó őstisztaságú hunfaj” – v.: Székely népviselet. (Vegyes közlemények.) Hazánk és a Külföld, II, 1866, december 23., 51. szám, 807.

[84] Györgyösy Rudolf: Falusi életképek. I. Népviselet és -jellem. Képes-Ujság, I, 1865, augusztus 1., 21. szám, 671-672.

[85] M. H. [Maszák Hugó]: Toroczkó népe. Rajzolta Barabás. Ország Tükre, IV, 1865, március 16., 11. szám, 109.

[86] Sárköpeny és aranycsipke. 19. századi rajzolók közép-európai viseletképei a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Kiállítási katalógus, Közép-európai Kulturális Intézet, Budapest, 2003; Révész – Új Művészet xxxxxxxxxxxxxxxxxx

[87] N. n.: Oláh nőviselet. Budapesti Viszhang, III, 1856, augusztus 14., 33. szám, 272.

[88] A horvát népviseletről szólván írja a Vasárnapi Ujság: “ezt látva lehetetlen észre nem venni a horvát és magyar viselet közötti hasonlóságot, mely különösen a férfiaknál csak csekélyebb részletekbe tér el egymástól. Ez is mintegy ujjmutatás a közös történelemre, közös sorsra, múlt és jövőben!” – N. n.: Zágráb, a horvátok fővárosa és a horvát népviselet. Vasárnapi Ujság, 1862, IX, december 14., 50. szám, 592.

[89] Nsg.: A tótokról. (Szinnyomatú képpel.) Képes Világ, II, 1867, 3. füzet, február eleje, 107-108; “Ő is egy a világ vándorai közül. Kozmopolita, a ki mindenütt otthon van, a merre csak fazék törik s cserépedény divatban van.” – N .n.: A drótos tót. Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, június 6., 23. szám, 274.; “Ők a kézművesek bolygó képviselői (…) Nincs maradásuk, örökké bolyonganak és sehol sem töltenek sok időt.” – N. n.: A drótos tót. Hazánk és a Külföld, III, 1867,  szeptember 19., 38. szám, 604-605.

[90] Ide kapcsolódó metszetet legnagyobb számban a Hazánk és a Külföld közölt (4), rajta kívül a Vasárnapi Ujság (2), a Képes Világ (2) és a Magyarország és a Nagyvilág (1) ábrázolta e kisebbség jellegzetes típusait.

[91] Vörös 2003: 1. kép

[92] 1867-ben törvényileg is egyenjogúságot nyertek – Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945. Budapest, 1992; E két típust, a batyus és a felemlekdetett vállalkozó, városi zsidót szembesíti az Üstökös egy karikatúrája (Vörös 2003. 2. kép), előbbihez felhasználva Ujházy Ferencnek a Vasárnapi Ujság számára rajzolt kompozícióját.

[93]Osváth Albert: A rongyszedő zsidó. In: Magyarország képekben 1870, 323.

[94] Amint azt Hanák Péter is kimutatta, a zsidóság ilyetén toleráns, együtt érző, legfeljebb lekezelő, de nem gyűlölködő szemlélete az 1860-as évek végéig jellemezte a magyar sajtót (Hanák 1985).

[95] Széchenyi István már a Hitel és a Világ lapjain is példaként állította a gazdálkodó magyar nemesség elé az üzletben, kereskedésben is járatos zsidókat, akik a negyvenes évekre a szorgalom és gazdasági racionalitás példáiként a polgári erények hordozóiként jelentek meg (Prepuk 1997: 64; Hanák 1997).

[96] Tóvölgyi: Az új polgártárs. Képes Világ, III, 1868, 2. füzet, január vége, 93.

[97] “A zsidóknál is a mit mi bennük rosszallunk, hajdani elnyomott s az emberi társaságból kizárt voltuk következménye.” – N. n.: A lengyel zsidó. Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 23., 30. szám, 473-475.

[98] N. n.: Képek a hazai népéletből. Vályogvető czigányok. Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, április 25., 17. szám, 228-229.

[99] Deák 2000: 373.; Az elemzett képes újságokban 45 ábrázolás foglalkozik cigányokkal, közülük a legtöbb a Vasárnapi Ujságban látott napvilágot (16), de több ide vonatkozó képet közöltek a konkurens közművelődési lapok is, így a Magyarország és a Nagyvilág (8), Képes Világ (8), Hazánk és a Külföld (5) és az Ország Tükre (5).; Feltűnő módon mellőzték viszont e tárgyat a korszak közkedvelt néplapjai, a Képes-Ujság és a Jó Barát.

[100] Kép és szöveg eltérő hangnemére jellemző példa Jókai Mór Barabás Cigányanya címen közölt idealizált kompozíciójához fűzött sorai, amelyben az országra nézve is szégyenletesnek tartja a cigányok életkörülményeit: “Szép gúnyirat bíz az felvilágosult korunkra…”. Jókai Mór: Czigánynő. (Egy aczélmetszettel) Család Könyve, I, 1855, 3. füzet, 108-109.

[101] “Minő festői összeállítása a rongynak és piszoknak, botrányos meztelenségnek és szakadozott foszlányoknak, borzashajúnak és vad pillantásoknak” – lelkesedett a látvány felett a Berlinből érkezett Herman Lüders. – L.: Pusztai látogatás. A szőregi dohányosok. Vasárnapi Ujság, 1864, XI, augusztus 28., 35. szám,  356-357.

[102] Ezzel a címmel és kísérő verssel jelent meg az Ország Tükrében Lotz Károly életképe is (279)

[103] K-i: Cigányasszonyok. In: Magyarország képekben. Pest 1870, I., 384.

[104] Wandernde Zigeuner – Vándor czigány-telep – Bohémiens vagabonds – Felirata középen: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Barabás – szinezett kőrajz – In: Prónay 1855: X. tábla

[105] N. n.: A vándor czigányok. Képes Világ, II, 1867, 24. füzet, december vége, 1140-1142.

[106] Liszt Ferenc: A cigányokról és zenéjükről Magyarországon. Párizs, 1859 és Pest, 1861.

[107] N. n.: Képek a hazai népéletből. XLVII. A dade meg a rajkó. Vasárnapi Ujság, 1865, XII, április 28., 22. szám, 261-262.

[108] A jelenet máig ismert legrégebbi ábrázolása Pongrácz Ferenc 1836-os olajfestménye.

[109] Az alföldi népéletről legrészletesebb képanyagot a Vasárnapi Ujság nyújt, az illusztrációk számát tekintve ezt követi sorrendben a Magyarország és a Nagyvilág, a Képes Világ, a Hazánk és a Külföld, a Képes Ujság, az Ország Tükre, s végül néhány kép erejéig a Budapesti Viszhang, a Napkelet és a Két Garasos Ujság.

[110] N. n.: Képek a hazai népéletből. IX. Megy a juhász a szamáron. Vasárnapi Ujság, 1868, XV, október 18., 42. szám, 500.

[111] N. n.: Lovak átszállítása a Tiszán. Képes Világ, III, 1868, 11. füzet, június eleje, 515-518; N. n.: Képek a hazai népéletből. L. A Tisza partján. Képes Világ, III, 1868, 11. füzet, június eleje, 516-517.; “Miként a «beduin» arabia sivatagjában, így él a csikós a pusztán… alsó Magyarhon síkságai ép úgy honává váltak mint délamerika megmérhetetlen gyeptengere az indusnak, hol ő félelmet s veszélyt nem ismerve, élvezi teljes boldogságát” – írja Prónay Gábor albumában (Prónay 1855: 22-23).

[112] “Atur, illet, sugarak, leblek, térségek, egek, mindez pusztát alkot, vagy inkább egy második paradicsomot, kígyó nélkül! (…) egy darabja Egyiptomnak, természetese a régi Egyiptomnak, mely Ázsia ütereje volt, a Nílus partjai kincseinek raktára; gabonájával, karavánaival, csalképeivel. Árkádiája és pásztoraival! (…) van cseréül buja föld, mint az ígéret földje, van boldog és megelégedett pásztornép barátságban élő az éggel, viharokkal, mindavval mi szabad.” – Jámbor Pál: Hortobágy. Táj- és jellemrajzok. I. Ország Tükre, 1862, 368.

[113] -r- s.: Képek a hazai népéletből. Juhász-delelő. Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, március 14., 11. szám, 144.

[114] “Míg a puszta fel nem volt osztva, egy jó pásztorembernek jobban volt dolga, mint egy kétfertály-földes gazdának; nem parancsolt neki senki, a maga ura volt, hisz «szolgálatba is szabadságért állott.» (…) Övé volt az egész határ, a meddig csak ellátott, nem volt egyéb ellensége a nyári zivatarnál” – emlékezett vissza Török Károly.; Török Károly: Magyar alföldi népszokások. In: Magyarország képekben I., Pest, 1870, 298.

[115] “Igy aztán a legtöbb kép, melyet a pásztorélet nyújt, valóságos idyll jellegét hordja magán” – jegyzi meg a Képes Világ szerzője.; Komáromi Iván: Pásztor-élet. Képes Világ, III, 1868, 10. füzet, május vége, 438.

[116] N. n.: Képek a hazai népéletből. IX. Megy a juhász a szamáron. Vasárnapi Ujság, 1868, XV, október 18., 42. szám, 500.

[117] Török Károly: A puszták gyermeke. In: Magyarország képekben. Pest, 1870, II., 251; Szokoly Viktor. Honi életképek IV. Juhászlegény, szegény juhászlegény! Budapesti Viszhang, III, 1856, szeptember 24., 39. szám, 320.

[118]  “Szomorító jele a polgáriasodásnak, hogy a magyar nemzeti jellem alapvonásait sokkal nagyobb mértékben találjuk fel a puszták míveletlen lakóiban, mint a sima polgáriasodás útján haladó városokban” – panaszolta fel 1859-ben Beniczky Irma a Vasárnapi Ujság lapjain. – Hazai tájleírások s népviseletek. [Beniczky Irma]: I. Pusztai élet. Vasárnapi Ujság, VI, 1859, október 2., 40. szám, 472.; Korábban Erdélyi József is úgy vélte, “a magyar népdalokban legigazabbak a pusztai népdalok, miután annyira egyezik természetünkkel a pusztai élet”. – Erdélyi: A magyar népdalok – idézi: Horváth 1978: 244.; Vahot Imre a Magyarföld és népei című albumában már az archaikus magyar népkarakter őrzőiként jelenítette meg az alföldi pásztornépet: “igazi attila-fajta magyar vér, pogánytermés, ki még az eleven ördögtől sem fél.” – Vahot Imre: A hortobágyi puszta, és a csikós. In: Magyarföld és népei eredeti képekben. Szerk.: Fényes Elek és Luzzenbacher János. Pest, 1856, 2. füzet, 17.; Frappáns szavait egy évvel később Rónay Jácint 1847-ben közre adott nemzetkarakterológiája is idézte, hozzátéve: “Feltaláljuk ezeknél nemzetünk sajátságait eredeti tisztaságában, még ez annyira általánosnak mondott keleti komoly méltóságot is jobban mint bárhol máshol.” (Rónay 1843: 143).

[119] “Van valami zárt, borongó a hegyi vidék lakója kedélyében, melyet, mintha hegyeiből s korlátozott látóköréből kölcsönzött volna, míg a puszták lakója nyíltság, egyenesség tekintetében oly szép kiegészítő részét képező a vidék jellemének” – bocsátkozott miliő-elméleti fejtegetésbe a Képes Ujság. – N. n.: Határőrvidéki juhász. Képes Ujság, II, 1860, augusztus 26., 22. szám, 253.

[120] A Magyarországon eredő, s még az országon belül a Dunába torkolló Tisza “nem csak legmagyarabb folyó (…) hanem természete is annyira hasonló természetünkhöz, mintha csak velünk érezni és gondolkodni tudna e szilaj, gátat nem ismerő nagy folyó.” – N. n.: Képmagyarázatok. Tiszamelléki leányok. Magyarország és a Nagyvilág, II, 1866, augusztus 26., 34. szám,  535; “A Tisza a mienk, az ami mi: tős gyökeres magyar. Magyar földön születik, s magyar földön szűnik meg létele: magyar vízbe ömleszti habjait, ott találja enyészetét.” – Németh Ignácz: A Tiszánál. Magyarország és a Nagyvilág, V, 1869, július 4., 27. szám, 316-317.

[121] N. n.: A nyalka legény. Életkép. Hazánk és a Külföld, I, 1865, augusztus 27., 35. szám, 547-549.; “Ha megnézünk e megyében [Szabolcsban] egy juhászt látni fogjuk, hogy az egészében magán hordja fajának és nemének minek vonását és jellemét. Van rajta valami ősi jelleg, mely a régi, tiszta légű Magyarországot juttatja eszünkbe, midőn még az utolsó kanczellista és áljegyző is magyar volt…” – Magyarország képekben. Pest, 1870, II., 36.

[122] Vas Gereben: A pusztai élet. Két Garasos Ujság, II, 1859, április 17., 16. szám, 122.

[123] Folyóiratainkban mintegy húsz ábrázolás köthető alakjukhoz. Közülük a legtöbb a Vasárnapi Ujság (9) és a Magyarország és a Nagyvilág (6) lapjain jelent meg.

[124] Léopold Robert Őrt álló banditájának (1825) több mint 40 variációja és másolata ismert – Rep.: Honour 1981: 160. kép; Düsseldorfban a téma legnépszerűbb feldolgozásai közé tartozott Carl Friedrich Lessingnek a gyermekét védő rablót nem bűnözőként, hanem menekülő jogfosztottként megelevenítő kompozíciója (A rabló és gyermeke, 1832) – Rep.: Düsseldorf 1979: kat. 156.; Hasonló hangvételű ábrázolások még: Theodor Hildebrandt: A rabló, 1829 – Rep.: Hütt 1984: 44. kép; Heinrich Bürkel: Rablóbanda elfogása, 1930-32 – Rep.: Geismeier 1986: 121. kép

[125] Németh I.: A betyár a csárdában. Képes Világ, III, 1868, 14. füzet, július vége, 631-634.

[126] A téma megjelenéseit a Műegyleti katalógusok alapján összegyűjtötte: Lyka 1981: 42; Lyka 1982: 117.

[127] A betyár csak a 20. század eleji művészi és nemzeti önképben találja meg újra helyét – Ld. Sturcz 1989

[128] Németh I.: A betyár a csárdában. Képes Világ, III, 1868, 14. füzet, július vége, 631-634.

[129] N.n.: A szalmafonás mint nép-iparág. Vasárnapi Ujság, 1868, XV, november 22., 47. szám, 564-565. – Johan Andreas Engelhardt hasonló tárgyú kompozíciójának az életkorokra utaló Sein, Werden und Vergehen címadása jelzi a tárgy allegorikus jelentésköreit is. Reprodukálva: Geismeier 1986: 129. kép

[130] A kompozíció 17. századi metszetelőképeiről és azok morális tartalomáról: Virág van der Sterren: Munkácsy Mihály Köpülő asszony című képe és a holland életképfestészet hagyománya. Művészettörténeti Értesítő, 1990/1-2, 92-98.

[131] r-s.: Képek a hazai népéletből. Ebédvivő leány. Vasárnapi Ujság, XVI, 1869, augusztus 22., 34. szám, 465.

[132] Réthi Lajos: A székely nő. In: Magyarország képekben. Pest, 1870, I. 379.

[133] y.-s.: A szénagyűjtő. Magyarország és a Nagyvilág, VI, 1870, március 20., 11. szám, 134.

[134] Képmagyarázatok. Ország Tükre, II, 1863, augusztus 11, 23. szám, 271.

[135] Reprodukálva: Wiener Biedermeier 1993: 86-87. tábla

[136] Spinnstube – Fonóka – Le chaubre on l’ou file. – Felirat középen: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Sterio – szinezett kőrajz – In: Prónay 1855: XIX. tábla

[137] N. n.: Téli világ. (Képünkhöz.) Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, január 6., 1. szám, 5.- – u. o. 4-6.

[138] Több másolatban is ismert: Jan Sieberechts: Parasztlányok a folyóparton, 1700 körül – Rep.: Paysage, paysans 1994: 90. kép

[139] A. L.: Vízmenti népélet. In: Magyarország képekben. Pest,  I., 325.

[140] D. Gy.: Egy kút a falu végén. Ország Tükre, IV, 1865, március 9, 10. szám, 95.

[141] Die Dorfgerichtsbarkeit – A falusi tanács – Le Tribunal villageois – Felirataközépen.: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Barabás – szinezett kőrajz – In: Prónay 1855: XX. tábla

[142] N. n.: Falusi tanács a korábbi időkben. Vasárnapi Ujság, 1860, VII, december 16., 51. szám, 620-621.

[143] N. n.: alföldi, pusztai képek. In Magyarország és Erdély képekben. Szerk.: Kubinyi Ferenc és Vahot Imre. I. Pest 1853: 40.

[144] A csüggeteg levertség és kirobbanó indulat hullámzó kedélyállapotát Rónay Jácint is a magyar jellem alapvonásának tartotta (Rónay 1847: 109). Nemzetkarakterológiájában külön kitért az iszákosságra, amelyet ősmagyar szokásként magyarázott, hozzátéve, hogy az szorosan összefügg a magyar vendégszerető, barátságos jellemével.

[145] “A bor mindenha olly thema volt, melly mint kedvderítő, búszéllesztő, a szellemi életet apró nyűgeiből kiemelő s megfeszítő , tehát hatásaiban szellemi élv, a költők kedvezését bírta” – írta Toldy Ferenc a Budapesti Hírlapban 1845-ben – Idézi: Korompay 1998: 402. – A vitáról u.ő: 401-403.

[146] J. M.: Hogyan mulat a magyar nép piros pünköds napján? Vasárnapi Ujság, I, 1856, május 11., 19. szám, 165-167.

[147] “Nyilvános alkalmaknál, ünnepeken, vásárokon, búcsúkor leginkább kitűnnek ezek, s figyelmes szemlélő sok érdekes tanulmányt tehet, mik megkönnyítik valamely népfaj ismeretét, s róluk hozandó ítélet alaposságának igen jó segédeszközei.” – N. n.: Bucsu magyar és német helységben. Képes Világ, III, 1868, 19. füzet, október eleje, 887-890.

[148] Hochzeits. Zug zur Traunung – Nász.menet az esküvőre – Cortége nuptial se rudant á l’église – Felirataközépen.: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Sterio – szinezett kőrajz – In: Prónay 1855: I. tábla; Die heimkherende Hochzeit – Menyegzői hon menet – Retour du cortége nuptial – Felirataközépen: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. n.  – [Weber] – szinezett kőrajz – In: Prónay 1855: II. tábla

[149] Pesther Melonen-Markt – Pesti dinye-vásár – Marché aux melons – Felirataközépen: Ausgeführt im lithogr. Institute von Arnz & Comp. in Düsseldorf – Eigenthum & Verlag v. Herman Geibel in Pesth – j. j. l.: Véber – szinezett kőrajz – In: Prónay 1855: XXIII. tábla

[150] N. n.: Vásári jelenet. Képes Világ, II, 1867, 7. füzet, április eleje, 328.

[151] N. n.: A vásárról hazatérők. Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 30., 31. szám, 483-484.

[152] N. n.: A vásárról hazatérők. Hazánk és a Külföld, I, 1865, július 30., 31. szám, 483-484.

[153] Lukács Béla.: Vásárról hazatérő oláhok. Vasárnapi Ujság, 1867, XIV, március 24., 12. szám, 135.

[154] N. n.: Pesti Laczi-konyhája. Képes Ujság, II, 1860, december 9., 36. szám, 426.

[155] „a népélet tárgyainak és jeleneteinek képekben való feltüntetésére” – Alapszabály, 1889, 3. – Idézi: Fejős 2002: 186.

[156] A képkatalógusban a címek, rajzoló- és szerzőnevek betűhű leírásban szerepelnek; saját kiegészítéseim szögletes zárójelben jelennek meg; Az adatok a következő sorrendben jelennek meg: Képcím – jelzés – technika – megjelenés helye – kapcsolódó szöveg szerzője, címe – a szöveg megjelenésének helye – végül katalógusszám utal az egykorú képi forrásokra illetve újraközlésekre.