In: A vállalkozó és a kultúra. Heckenast Gusztáv,a  legendás könyvkiadó (1811-1878). Szerk.: Lipták Dorottya. Kossuth Kiadó, Eszterházy Károly Főiskola, Budapest – Eger, 2012, 219-250.

[Teljes, rövidítések nélküli változat]

Heckenast Gusztáv illusztrált kiadványai

A 19. századi magyar művészet kutatói az alkotások ösztönzőit vizsgálva elsősorban az egyleti és állami megrendeléseket vizsgálják, az egyéni kezdeményezéseket pedig a donáció, felajánlás nemes gesztusával társítják. A kereskedelmi jellegű képalkotó tevékenység, a képi ábrázolás üzleti háttere csak az elmúlt években került a figyelem középpontjába.[1] Egyetlen kiválasztott kiadó illusztrált kiadványainak vizsgálata a korszak képi kultúrájának újszerű metszetét ígéri, hiszen célja a kereskedelmi jellegű képhasználat gyakorlatának feltárása, ami a művészi értékű ábrázolásoknál szélesebb kört ölel fel.

       Mindemellett módszertanilag is kihívást jelent a téma: részint azért, mert a korszak hazai képkiadásának illusztráció- és grafikatörténeti háttere töredékes és vázlatos, másrészt a képes kiadványok rekonstruálásának nehézségeiből adódóan.[2] Heckenast Gusztáv esetében a legnagyobb segítséget saját kiadói katalógusai jelentették, amelyek viszonylag megbízható pontossággal jelezték a kiadványok képeinek számát, olykor technikáját.[3] Ámde e jegyzékek tételeinek egy része ma lappang, képmellékleteik pedig gyakorta hiányoznak a közgyűjteményi példányokból. További kérdést jelent, hogy a Heckenast kiadásában megjelent illusztrált kötetek kivitelezésében (alkotó, technika, képtéma kiválasztásában) vajon mekkora szerepet játszott a vállalkozó üzletember. Annyi bizonyosan állítható, hogy tevékenységének 1840 és 1870 közé eső legaktívabb időszakában illusztrált kötetek impozáns sora köthető hozzá, amiben kiváló üzleti döntések mellett bizonyára Heckenast személyes művészi érzékenysége is közrejátszhatott, hiszen alakja még hiteles módon ötvözte a vállalkozó, mecénás és műkedvelő párhuzamos szerepeit.

Almanchok: Emlény és Iris

Heckenast Gusztáv immár négy esztendeje működtette Pesten Wigand Ottótól „megörökölt” könyvkereskedését és kiadóját, mikor először vállalkozott jelentősebb illusztrált munka kiadására. Az 1837-ben megjelent Emlény a magyar nyelvű illusztrált almanachok gyéren szaporodó családját gazdagította.[4] Kiadásával Heckenast olyan műfajhoz csatlakozott, amely a reformkorban a nemzeti irodalom és művészet támogatásának korszerű és népszerű formája volt. Követendő mintaképei a húszas évek jelentős almanachjai voltak, Joseph von Hormayr és báró Mednyánszky Alajos szerkesztésében megjelent, bécsi kiadású Vaterländische Almanach für Ungarn (1820-1828), majd a magyar nyelvű zsebkönyvek úttörői, Igaz Sámuel Hébéje (1821-1826) és Kisfaludy Károly Aurorája (1821-1837).[5] Heckenast nemes elődeihez hasonlóan nem elégedett meg a külföldi irodalmi zsebkönyvekből kölcsönzött szövegekkel és képekkel, a kényelmes másod-harmadközlések helyett eredeti és hazai szöveges és képanyag megteremtésén fáradozott.

       Az igényes képes kiadások iránti érdeklődését személyes képzőművészeti érdeklődése mellett családi kapcsolatai is megerősítették. A kassai Heckenast családba beházasodó Wigand Ottó éppúgy, mint testvére, Wigand György meghatározó mintát nyújthattak Heckenast Gusztávnak a képes kiadványok terén. Wigand Ottó előbb bátyjánál, a pozsonyi kiadó Wigand Károly Frigyesnél dolgozott, majd 1816-ban Kassán nyitott könyvkereskedést, ahol már könyv- és lapkiadással is foglalkozik.Miután 1827-ben nyitott pesti boltját 1833 eladta sógorának, Heckenast Gusztávnak, végleg az európai könyvkiadás központjába, Lipcsébe költözött.[6]Itt közeli munkakapcsolatba kerül Johann Jacob Weberrel, aki jelentős szerepet játszott az újszerű képes magazinok németországi meghonosításában, a Pfenning Magazin helyi kiadásában és a későbbiekben az Illustrirte Zeitung elindításában.[7] Wigand Ottó ezek mintájára már 1834 januárjában, tehát alig egy évvel a londoni Penny Magazint, és pár hónappal a lipcsei Pfenning Magazint követően jelentette meg a filléres képes néplapok első magyar követőjét, a Garasos Tárat. A lipcsei Wigand-kiadó a negyvenes-ötvenes években a kor legjelesebb német művészeivel illusztrált kötetek sorát adta közre. Moritz von Schwind, Ludwig Richter, Jacob Carstens, Peter von Cornelius és Schnorr von Carolsfeld közreműködése révén a német biedermeier és nazarénus művészet legjobbjai foglalták képekbe többek között a német mese- és balladairodalom gyöngyszemeit.[8]  A közvetlen mintaadás ereje mellett a Lipcsében nevet és befolyást szerzett Wigand Ottó a későbbiekben is mindvégig segítette Heckenastot külföldi képei beszerzésében.

A kassai könyvkereskedés és kiadó ügyeit 1827-től átvevő Wigand György kiadványai között szintén nagy szerepet kapott az illusztráció. 1833-tól párhuzamosan két illusztrált közhasznú divatlapot indított útnak. A Der Bote von und für Ungern. Ein Wochenblatt zur Belehrung und Unterhaltung és a képanyagában jórészt azzal megegyező Szemlélő Tudományok, Literatúra, Művészet, Divat és Társas Élet Körében fennállása alatt nagyszámú kőrajzolatú, részben hazai tárgyú képmelléklettel ajándékozta meg olvasóit.[9] Ezek illusztrációinak zöme még Lipcsében készült. Párhuzamosan ezekkel Wigand György két magyar nyelvű almanachot is kiadott. A Kovacsóczy Mihály szerkesztésében megjelenő Nefelejts (1832-1834) éppúgy mint Árpádia, honi történetek zsebkönyve (1833) a képes irodalmi évkönyvek legjobb hazai hagyományainak örököseként már nagy hangsúlyt fektetett az eredeti, hazai, történeti tárgyú képek közlésére. Kiadványaiban hasonlóan váltogatták egymást a kellemes női ideálképmások és a romantikus nemzeti tárgyak, ahogy majdan Heckenast saját kiadású almanachjaiban.

Heckenast Emlénye a műfaj legszebb példájaként ismert Aurora közvetlen örököseként lépett színre. Nemcsak azért, mivel az Emlény első kötete abban az esztendőben jelent meg, amikor az Aurora utolsó évfolyama, hanem, mivel Heckenast ekkor már közvetlen kapcsolatban volt Bajza Józseffel és körével. A kölcsönzött képek beszerzésében a jó külföldi kapcsolatokkal rendelkező Heckenast sietett a szerkesztő segítségére. Ám Bajza minden igyekezete ellenére sem tudta követni Kisfaludy Károly átgondolt képszerkesztési elveit, eredeti kompozíciók készíttetése évről-évre gondot okozott számára. Éppen ezért üdvözölte Barabás Miklós feltűnését: „Én azt hiszem felőle, hogy az Auroránál igen sok hasznát fogom vehetni és segedelmével ezután könnyebb lesz eredeti képeket adnom, mint eddig.”[10] Együttműködésük eredményeként Barabás Vörösmarty-portréja az Aurora 1836-os évfolyama mellékleteként jelent meg. Barabás hazai letelepedése nagyrészt épp az Aurora köré csoportosuló irodalmárok megbízásainak köszönhető. Heckenast már úgy ismerhette meg őt, mint „reformellenzék portréfestőjét”, hiszen megbízói közt olyan neves közéleti személyiségek szerepeltek mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Jósika Miklós vagy Bajza József.

Az Emlény fennállásának nyolc éve alatt 43 acélmetszetet közölt, első öt évében kötetenként ötöt, majd utolsó három évfolyamában már hat mellékletet. Ezeknek harmadrésze hazai tárgyú, valamennyi Barabás mester műve.[11] A külföldi kölcsönzések legnagyobb számban női ideálképmások, de akadnak közöttük szentimentális életképek (Sértett galamb, Badacsonyi Lenke) és orientális jelenetek (Manahor, Diduana érkezése, A menyasszony), valamennyi közös jellemzője, hogy a virágzó európai képipar képzett mesterembereinek „terméke”, jól ötvözve az érzelmes lélekrajzot, elragadó bájjal, realisztikus részletmegfigyeléseket a biztos kezű eszményítéssel.

Heckenast első illusztrált irodalmi évkönyve azáltal vált ki a hasonló kiadványok sorából, hogy mind nagyobb gondot fordított eredeti és hazai tárgyú képek közlésére. Barabás neve az 1838-as, második évfolyamban tűnik fel, amely címképeként Jósika Miklós portréját közli. A kötethez írott bevezetőjében Heckenast kivételesen kiadói programját is megfogalmazza. Ebben a magyar nyelvű irodalom pártolása és népszerűsítése mellett az illusztrációkra is kitér: „Az aczélmetszetek, a nürnbergben készült címképen kívül angol kezek művei, s úgy hiszem szigorú műbírálói várakozást is kielégítenek. Vajha ezek is kedves honunkban készülhettek volna! Külső csínjának emelésére sem kímélém a költséget, s mind a papirost és nyomtatást, mind a kötést tekintve, almanachom angol zsebkönyvekkel is kiállja a versenyt.”[12] Szavaiból világosan kirajzolódik, hogy a színvonalas külföldi metszet hivatása, hogy tetszetős külalakjával újabb olvasókat toborozzon a magyar nyelvű irodalomnak. Noha az acélmetszet a harmincas években már némiképp „avítt” sokszorosítási forma (hiszen a feltörekvő litográfiával szemben drága, kis példányszámú és a szövegtől csak külön nyomtatható), vonzóvá éppen elit-jellege, eleganciája teszi.

Barabás ideális partnere volt Heckenastnak, pontosan és megbízhatóan dolgozott, éppúgy járatos volt a portrérajzolásban mint az újabban kelendő életképi kompozíciókban és mindezeket a kis méretű metszetek vonalrajzára könnyen lefordítható, egy-két szereplős jelenetekben oldotta meg. Az almanachok apró, intim szemlélésre késztető képi világa Barabás pályájának indulásában is nagy szerepet játszott. Egyik első ismert munkája egy biedermeier képi montázs (ún. Quodlibet), amelyet még erdélyi tanuló évei alatt különféle zsebkönyvek (Aurora, Hébe) metszetes lapjai nyomán másolt és állított össze.[13] Pár esztendővel később pedig ő maga vált e nagy hatású képi közvetítő forma művelőjévé. Heckenast az Emlényben évente két-két rajzát reprodukálta (az utolsó évben négyet) többnyire a bécsi Karl Mahlknecht valamint a nürnbergi Karl Mayer metszőkésének átiratában.[14]

Barabás hazai hírnevét közéleti portréi alapozták meg, biztos jártassággal e műfajban bírt. Az Emlény legtöbbképmását is az ő rajzai nyomán közölte Heckenast. E képmások hangsúlyos szerepét mi sem bizonyítja jobban, hogy állandó helyük a kötetek élén, a belső címlap előtt volt. A megidézett közéleti szereplők alakja egyúttal a vállalkozás eszmei-világnézeti hangsúlyait is kijelölte, általuk is megszólítva a nemzeti szellemű olvasóközönséget. A reformer író-értelmiségiek köréből az Emlény arcképcsarnokában kapott helyett Jósika Miklós (1838), Eötvös József (1841) Kossuth Lajos (1842) és Mednyánszky Alajos (1844). Az almanachok törzsközönségét jelentő női olvasókat célozták meg a közélet női szereplőinek arcképei, Széchenyi Crestentia és Szapáry Róza portréi.

Az 1840-ben indított német nyelvű Iris zsebkönyv némiképp eltérő orientációját világosan jelezték közölt arcképei: a hat évfolyam címképének modellje egy kivétellel nők, közülük ketten a nemzeti reformok elkötelezettjei (Széchenyi Crestentia, 1840; Szapáry Róza 1843) a többiek viszont az uralkodócsalád főhercegnői (Hermina 1842; Hildegard 1846; Mária Karolina 1847).[15] Az Iris közéleti arcképcsarnokában egyedüli férfiként Adalbert Stifter, a kortárs német irodalom nagyja és Heckenast kedvenc írója kapott helyet. Az Iris színvonalas irodalmi anyagával és illusztrációival Heckenast a nemzeti érzelmű magyarországi németeket célozta meg.[16] Az évkönyvet szerkesztő Gróf Majláth János és Saphir Zsigmond  kortárs magyar írók fordításai mellett olyan népszerű osztrák szerzők írásait adta közre mint Grillparzer, Caroline Pichler vagy Adalbert Stifter. Az Iris hosszabb életűnek és sikeresebbnek bizonyult magyar nyelvű elődjénél. Fennállásának kilenc esztendője alatt évfolyamonként hat metszetet, összesen 54 acélmetszetű képmellékletet közölt. Ezek fele részben hazai tárgyú, Barabás Miklós rajzai nyomán készült kompozíciók voltak. Más részük az Emlényhez hasonlóan kölcsönzött kép volt, zömmel a lipcsei Payne-féle Englische Kunstanstalt köréből eredt. Ám idővel Heckenast mind nagyobb gondot fordított a képek összeállítására és Barabás mellett neves bécsi művészeket is megnyert vállalkozásának, köztük Anton Einsle, Johann Nepomuk Ender, Josef Hecks, Josef Danhauser és Johann Nepomuk Geiger kompozíció tűntek fel az évkönyvekben. Az Iris képi programja tehát átgondoltabb, kiérleltebb volt elődjénél. Josef Danhauser 1843-ban festett biedermeier hangulatú sikerképét 1848-ban Carl Mahknecht metszetében reprodukálta az Iris. Az utolsó két évfolyam pedig a korábbiaknál is díszesebb kivitelben, Johann Nepomuk Geiger két romantikus hangulatú, Adalbert Stifter ihlette címképpel jelent meg. Emellett a kor divatjához igazodva feltűnően sok orientális témát közölt az évkönyv, köztük Johann Ender vizipipázó férfialakját és Joseph Heicke háremhölgyét.

Az Iris német kultúrájú, de hungarus tudatú olvasóközönsége számára Barabás Miklós magyarországi zsánerképeinek is kettős olvasata volt: egyrészt reprezentálták a nemzeti sajátosságokat, másrészt egzotikusan különös, orientális alakok sorát vonultatták fel.[17] A vágtázó csikós, a subába bújtatott dudás vagy az alföldi rónaságba helyezett hagymaárus kislány avagy a különféle cigányalakok (Cigánycsalád, Cimbalmos, Cigányanya) a nyugati néző számára éppúgy illeszkedett az orientális témakincsbe, mint a görög, török, beduin vagy nápolyi nők ideálképmásai. Barabás megnyerése Heckenast korai képes vállalkozásai számára igen hasznos volt mindkettőjük számára. Barabás nevet és további illusztrációs megrendeléseket szerzett általa, Heckenast pedig olyan alkotótársra lelt benne, aki európai szinten értette saját kora képi törekvéseit, biztonsággal mozgott a biedermeier szentimentalizmus és a romantikus képi toposzok vidékén, nem utolsó sorban pedig hajlékonyan követte megrendelője intencióit.

Barabás az Emlényben és az Irisben közölt több mint húsz zsánerképe a hazai tárgyú életképek úttörői voltak. Heckenast érdeme, hogy színvonalas metszetei révén a szélesebb közönséggel is megismertette Barabás nagy sikert aratott biedermeier életképét, az 1840-ben festett Galambpostát és az első magyar népéletképként ünnepelt Vásárra menő oláh családot.[18] Cigány tárgyú életképei pedig részleteikben is kapcsolódtak első sokalakos zsánerképéhez, a Vándorló cigány családhoz.[19] A sorozat hazai környezetben legmodernebb darabjai az Utcaseprő fiú és a Virágárus lány. Mindkettő nagyvárosi típusokat mutatott be, ami közkedvelt témája volt a biedermeier realizmusnak. Az osztrák közönség Peter Fendi vagy Georg Waldmüller művei révén jól ismerhette a keresztény pietas szociális érzékenységét mozgósító témát.[20]

Barabás műfajteremtő zsánerképei messze kiváltak a hazai termésű, kevéssé invenciózus grafikák köréből, éppen ezért lényeges, hogy a nemzeti karakter képi toposzainak kidolgozásában oly fontos kompozíciókat Heckenast még több alaklommal közre adta. Az Emlény és Iris  képanyaga között a legfőbb azonosságot Barabás kompozíciói jelentették. Míg a kölcsönzött képekből következetesen eltérő jeleneteket közölt Heckenast a két zsebkönyvben, Barabás képeit fontosnak tartotta mindkét kiadványban megjelentetni. Az Emlény 1844-ben bekövetkezett megszűnése után néhány jelenet a rövid életű, 1846-os Ajándok zsebkönyvbe tűnt fel ismét.[21] Heckenast a külföldi könyvkiadók üzletpolitikáját követte, mikor a költségigényes metszetekből eredő hasznot a többszöri újraközléssel igyekezett megteremteni. Kompozícióinak egy részét az ötvenes években eltérő címekkel és eltérő szövegkörnyezetben külön kötetben is közreadta, előbb a lipcsei kiadású Bilder Album aus Ungarnban majd a Vajda János szövegével kísért Magyar képek albumában.[22] A két album már kizárólag Barabás korábbi almanach-illusztrációit tartalmazta, de magyar életképinek súlya, jelentése az ötvenes évek megváltozott politikai viszonyai között már gyökeresen megváltozott.

Gyermekkönyvek

Kiadói tevékenysége első szakaszában Heckenast igényes illusztrált kötetekkel hívta fel magára a figyelmet. A negyvenes években kiváló érzékkel tájékozódott a gyermekkönyvek növekvő piaca felé, de az ifjúsági irodalom a későbbiekben is meghatározó összetevője maradt kiadói politikájának. A reformkorban a hazai kulturális közélet mind nagyobb érdeklődéssel fordult a gyermekirodalom felé, a harmincas évek végétől a gyermekeknek szánt irodalom mennyisége ugrásszerűen megnőtt.[23] A minőség javítása érdekében a kritika három fő követelményt fogalmazott meg: a külföldi kiadványok színvonalas fordításait, eredeti magyar nyelvű gyermekkönyvek kiadását és mind több illusztráció közlését.[24] Heckenast gyermekkönyvei mindhárom követelménynek eleget tettek, hiszen köztük nem egy eredeti, gazdagon illusztrált szöveg jelent meg. A szemléltető képről már a felvilágosodás pedagógiai érzékenységű gondolkodói is úgy vélték, hogy annak nagy szerepe van az érdeklődés felkeltésében és az ismeretek rögzítésében.[25] Heckenast számára egyébként e téren is mintát nyújthatott sógora, hiszen Wigand Ottó kiadásában jelent meg az első kifejezetten kisgyermekeknek íródott olvasókönyv, Döbrentey Gábor Kis Gyula könyve 1829-ben. A kötet első kiadását az Aurora munkatársaiként ismert Hoffmann és Petrich metszetei díszítették.[26]

            A kor legfőbb elvárása az eredeti, magyar nyelvű képes gyermekkönyv volt. E nemben Heckenast legkorábbi és legsikeresebb kiadványa a Flóri könyve volt. Bezerédy Amália kislányának írott, férje által közreadott, poszthumusz műve a magyar nyelvű gyermekirodalom úttörője, amelynek rigmusai és képei nemzedékek emlékezetébe vésődtek bele. 1840-ben megjelent első kiadása igényes kiállítása révén is figyelmet keltett: a kisebb, szöveg közti fametszetek mellett hat litografált képmellékletet, három térképi ábrázolást és kottamellékletet tartalmazott.[27] Kézzel színezett kőrajzai – a címkép kivételével – közvetlenül a szöveghez kötődnek, ami kizárja a külföldi átvétel lehetőségét. Az ismeretlen rajzoló naivan formált jeleneteinek legfőbb értéke személyes intimitásuk, közvetlenül eleven hangnemük. A címkép a biedermeier családkultuszának tükreként anyag és gyermeke bensőséges kettősével nyit, a zongoránál kottát böngésző kislány egyúttal a kötet irodalmat, zenét és képzőművészeteket ötvöző összművészeti szemléletét is összegzi. Az ezt követő kompozíciók épp csak ébredező életképfestészetünk korai példái, dramaturgiailag pedig kiemelik a kötet fontosabb egységeit: az iskolai imádság a moralizáló mondandót, a körjáték és bújócska képe a közös játékok leírását, de külön képet kap a kötet két hosszabb verses meséje is, a Gólyamese és a Macskafi. A friss életképek sorát a négy évszak hasonlóképp eleven, talán a hidjai birtokon zajló munka ihletette képei zárják. Kisebb, kivitelükben elnagyolt fametszetek kísérik a mondókákat, a madarak és a háziállatok, valamint a hónapok leírását. Utóbbiak minden valószínűség szerint mintakönyvekből kölcsönzött típusképek. Utóbbiak funkciója pedagógiailag egyértelműen az elvont szöveges leírás konkrét képi benyomással való megerősítése. Összességében e vegyes, moralizáló és ismeretterjesztő képanyag a felvilágosodás idején elterjedt képes kalendáriumok törekvéseivel rokon, a hasonlóság kiváltképp a kötetet záró hónapképek kapcsán egyértelmű.

            A Flóri könyvének sikerét főként „mulattatva oktató” jellege magyarázza, és éppen enciklopédikus jellege rokonítja azt a század elejének ismeretterjesztő populáris irodalmával, a fametszetes képekkel sűrűn illusztrált néplapokkal és kalendáriumokkal. Vélhetően Heckenast érdeme, hogy kiváló érzékkel kihasználja a kötetben rejlő lehetőségeket. Már első kiadását is két változatban jelentette meg: olcsóbb színezetlen és drágább színezett kőrajzokkal. Mivel időben felismerte a benne rejlő „népkönyv” lehetőségét, már a következő évben kiadta újra, ám ezúttal olcsóbb változatban, a kőrajzok elhagyásával, és több fametszettel. Ez a tendencia jellemezte a kötet ezt követő kiadásait is: 1853-ban duplájára, nyolcvanra nőtt a fametszetek száma, az 1859-es „népkiadás” pedig már „100 benyomott képpel” hirdette magát. A fametszeteknek két előnnyel rendelkeztek: egyrészt jóval olcsóbbak voltak mint a színezett kőrajzok, másrészt lehetőség nyílt a szöveg közé nyomott ábrák közlésére. Szöveg és kép párhuzamos, egymást értelmező együttese az új típusú gyermekkönyv legfőbb érdeme volt, amelynek a képekkel mind sűrűbben illusztrált Flóri könyve újabb kiadásai teljes mértékben megfeleltek. A folyamatosan bővülő képanyag pedig a populáris képipar logikáját követve anonim módon, mintakönyvekből a közös képkincs részeként került felhasználásra.

            A Flóri könyvének kiadástörténetében világosan nyomon követhető Heckenast kiadói stratégiája, amely egy sikeres kiadványból újabb és újabb változatokat formált, az eredetit pusztán kiindulópontnak tekintve. Bezerédy Amália könyve az évtizedek során mind szövegében, mind képeiben folyamatosan bővült. 1864-es díszkiadása új képanyaggal látott napvilágot: korábbi bájosan egyszerű kompozícióit képezettebb rajzoló gondolta újra, ahogy fametszetei is színvonalasabb, részletgazdagabb munkák. Hat színezett kőrajza ugyanazon témákat dolgozta fel mint az eredeti kötet, és ezúttal a nyomdai munkákat végző Rohn és Grund cég is feltüntette rajtuk nevét.[28] Ám a kötet utóélete nem a minőségi, hanem a mennyiségi, tematikájában változatos illusztrációk irányába mutatott.[29] Rajka Teréz által megírt folytatása, a Flóri új könyve 1869-ban 110 fametszettel látott napvilágot.[30] Képei már a legkülönbözőbb forrásból származnak, számos darabjuk ismert szereplője Heckenast ”képtárának”, de feltűnik köztük Székely Bertalan kiváló Eötvös József-illusztrációjának igénytelen fametszetes változata is. A Kiegyezést követő időszak megváltozott érdeklődéséhez igazodott Rajka Teréz újabb kötete, az 1871-ben megjelent Flóri és Kálmán könyve, amely a szokásos enciklopédikus, vegyes ismeretek mellett nagy teret engedett a nemzeti múlt történeteinek.[31] Ehhez igazodva fametszetes illusztrációi között is nagy számban fordulnak elő történeti kompozíciók, amelyek többnyire ismert történeti kompozíciók popularizált változatai, köztük Johann Nepomuk Geiger (később részletesebben tárgyalandó) történeti képsorozatának részletei vagy Peter Krafft monumentális Zrínyi kirohanása vásznának grafikai emblémává tömörített változata.

            A Flóri könyvével egyazon esztendőben Heckenast az ifjan elhunyt írónő másik ifjúsági olvasókönyvét is megjelentette. A Földesi estvékhez igaz csupán egyetlen címképet mellékelt, ám azt Barabás Miklós rajza után, színezett kőrajzként. Figyelemreméltó, hogy a szentimentális életkép ezúttal is nélkülöz a rajzolóra és nyomdára való minden utalást, az csak az alkotó saját feljegyzései nyomán rekonstruálható biztonsággal.[32] Az alkotó rejtőzködése annál is inkább nehezen magyarázható, mivel a sajtó már élénk figyelemmel kísérte a magyar nyelvű gyermekkönyvek első példáit. „Köszönetet érdemel tehát Heckenast Gusztáv, hogy literatúránk e nemű hézagait is lelkesen s helyes választással igyekszik pótolni” – üdvözölte 1840-ben a Figyelmező a kiadó újabb igényes kötetét, Glatz Jakab Gyermek-világát.[33] A szerző moralizáló gyermekiratai már a század eleje óta népszerű olvasmányai voltak a német ifjúságnak. Magyarra fordításuk Heckenast érdeme volt, ahogy a kötetek igényes kiállítása is. A Gyermek-világ 1840-ben hat kőrajzolatú melléklettel, a Piros könyv és a Vidor gyermekek két esztendővel később szintén négy és hat színezett litográfiával jelentek meg.[34] A színes képeknek ez a bősége oly szokatlan volt a korban, különösképp pedig a gyermekkönyvek műfajában, hogy a Figyelmező a Gyermek-világ kapcsán fontosnak tartotta összegezni az illusztrációk jelentőségét a kisgyermekeknek szánt kiadványokban:  „Az igen csinos rajzok mellyek gyermekkönyvnek mindig fele becsét teszik, hasznos és kedves hozzáadás. Mindazt, mint gyereknek magyarázunk vagy elbeszélünk, jó volna képben is felmutatni: a még ingatag és homályos értékű szó csak szemléltető jelek által gyámolítva lesz az ismeretek és fogalmak egészen biztos és világos képviselője, s minél inkább szoktatjuk a gyermeket a tárgy és szó viszonyításához, annál izmosabb, élénkebb gondolkodót, annál élesebb észlelőt készítünk belőle. Azért óhajtanók – mi itt mellesleg legyen érintve – bár a köz költségén megjelenő népi gyermekkönyvek is, ha nem díszes is, de csak pontos és hű fametszetekkel lennének kiállítva. Az illy könyveket a fenn említett hasznon kívül még az is ajánlja, hogy az ollyanból a gyermek hasonlíthatatlanul jobb szívvel tanul.”[35]

            Éppen e közfigyelem ismeretében meglepő és elgondolkodtató, hogy e kötetek rajzolói jobbára ismeretlenek. Amíg az almanachok drágább és igényesebb technikát képviselő acélmetszetei között alig akad jelezetlen, a gyermekéletből vett eleven jelenetek színes kőrajzai következetesen jelzés nélkül jelentek meg, tervezőjükről és metszőjükről a kiadó éppúgy hallgatott mint az egykorú sajtó. Az illusztrációk következetes anonimitása árulkodó e képek egykorú státuszára nézvést, hiszen igényesebb hazai kompozíciók oly ritkák voltak még e korban, hogy minden érdemi képi kísérletet általános figyelem övezett. Ennek elmaradása egyrészt annak jele, hogy e jeleneteket a korszak olvasója járulékos elemnek (későbbi szóhasználattal élve alkalmazott művészetnek) tekintette, azokat a populáris kultúra részeként ítélte meg, s mint ilyet az autonóm művészet kategóriáján kívül kezelte. Ez magyarázatot nyújthat arra, hogy a fametszetes ábrákhoz hasonlóan e művek alkotói is meg kívánták őrizni névtelenségüket, hiszen alkalmazott jellegű, megélhetési művészetnek tekintették munkájukat.

            A gyermekkönyvek képmellékletei efemer, funkcionális ábrázolásként kerültek használatba, a kötetekből könnyedén kiemelhető tetszetős ábrázolások gyakorta gyermekszobák faliképeiként folytatták útjukat. A populáris kultúrában ismert többszöri felhasználás magyarázza, hogy a tárgyalt kötetek illusztrációi ma már csak nehezen rekonstruálhatóak. A Gyermek-világ közgyűjteményi példányaiból hiányoznak a képmellékletek, ami annál is inkább fájó hiány, mivel e képeket Drescher Pál Barabás Miklóshoz kötötte.[36] A Piros könyv apró képecskéinek legközelebbi rokona Ney Ferenc 1843-es kötete, az Ibolyák, amelyet az előbbihez igen hasonló (talán azonos kéztől származó) gyermekéletből vett mozgalmas életképek díszítenek.[37] Eleven, a hétköznapi élethez kapcsolódó jeleneteik ellenére e kötetek közel sem értek el olyan népszerűséget, mint a Flóri könyve. Ennek egyik magyarázata, hogy a következő évtizedekben Heckenast az igényes, drágább kiadványok helyett nagyobb példányszámban eladható, nagy számú fametszetes képpel díszített gyermek- és ifjúsági kiadványokat részesítette előnyben.

            Az ötvenes években Heckenast még kísérletet tett a reformkori igényes kiadványok sorának folytatására. A Tavaszi képek és Wildermuth Ottília elbeszélései még színes kőrajzokkal kíséretében látott napvilágot.[38] A korábbi példáknál már jóval kidolgozottabb, akadémiai képzettséggel rendelkező mestert sejtető kompozíciók rajzolója továbbra is névtelen maradt. Ezt az életképi hagyományt folytatták Hoffmann Ferenc igen népszerű köteteinek illusztrációi. A 100 kis történet és a Kis regélő képeit számos kiadásban variálta  a kiadó, olykor kőrajzban, máskor fametszetben, egyszer színezve, máskor olcsóbb színezetlen kivitelben adva ki a köteteket.[39] A Flóri könyvének enciklopédikusan változatos képanyagát követte Heckenast másik két sikerkönyve, Bodrogi Lajos Regélő tulipánja és Beniczky Irma Regélő gólyája.[40] Mindkettő a régi moralizáló irány helyett az újabb típusú, ismeretterjesztő gyermekkönyv példája, amely a természettudományos ismereteket szabadon vegyítette a történeti tudással. Ennek megfelelően fametszetes képanyaga is igazodott a századvég ismeretterjesztő, populáris kiadványaihoz, éppúgy képpé formálva a vulkánkitörést mint Dobozi Mihály és feleségének hősies önfeláldozását. Ebben a típusban a kiadó szabadon variálhatta standart képanyagát, ügyesen kidolgozott metszetei éppúgy feltűntek Flóri könyvének bővített változatában mint Heckenast nagy példányszámú képesújságjaiban vagy kalendáriumaiban. A gyermekirodalom ebben a szakaszában elvesztette a hőskorra jellemző naiv báját, hogy helyette magára öltse a képes ismeretterjesztés pozitivista tudós jelmezét.

            „Nagyobb gyermekeknek” szánt irodalomnak nevezte Heckenast azokat a köteteket, amelyek a század derekán már a tágabb értelembe vett ifjúsági irodalom európai klasszikusainak számítottak. Egyik legkorábbi ifjúsági könyve a biztos siker reményében láthatott napvilágot, hiszen Daniel Defoe Robinsonja 1719-es megjelenése óta Európa talán legnépszerűbb ifjúsági olvasmánya volt. 1836-ban Heckenast a Campe-féle  közkedvelt átdolgozás magyarított változatát jelentette meg, Lehnhardt Sámuel rézmetszetű képének kíséretében.[41] Kiadói stratégiájának irányát is jól jellemzi, hogy ugyanez a szöveg 1858-ban majd 1867-ben már külföldi eredetű, száznál is több fametszetes illusztrációval jelent meg.[42] Utóbbiak már Grandville 1840-es Párizsban kiadott illusztrált Robinsonját követve sűrű jelenetekre bontva rajzolták meg a civilizáció és vadság találkozásának örökérvényű találkozását.[43] Szintén Grandville rajzait felhasználva jelentette meg a kiadó Czuczor Gergely átdolgozásában La Fontaine meséit 1840-ben.[44]

            Szintén úttörő jelentőségű Cervantes Don Quijote című regényének 1848-as kiadása, ugyanis ez volt az immár kétszáz éve nagy népszerűségnek örvendő mű első magyar fordítása.[45] Karády Ignác fordítását 1852-ben és 1864-ben egy-egy litografált kép kísérte, majd 1871-ben megjelent változata már a „Mesekönyvecske” sorozat első köteteként látott napvilágot.[46] E sorozat az olcsó népkönyvek formájához igazodva, néhány fametszetes illusztráció kísértében adta közre a meseirodalom felnőtteknek is érdekes darabjait. Hirdetése szerint „a nép és az ifjúság számára” megjelent sorozat egy éven belül kiadott kilenc kötete között volt Beniczky Irma fordításában egy indián-történet, a Szép Meluzina germán mondája, Robinson története, Szent Genovéva keresztény legendája, Johann Karl August (Musaeus) nyomán Rübezahl (Répa-csősz) német mondája és Csalavér, a róka története.[47] A ponyvákat idéző egyszerűséggel kiállított kis kötetek változó mennyiségű fametszetes képeit a kiadó különféle külföldi képi forrásokból merítette. Vélhetően ezek többnyire Wigand Ottó lipcsei köréből eredtek, ahogy Ludwig Richter Szép Meluzinához rajzolt illusztrációi is.

Heckenast feltűnően bőséges illusztrált mesekiadványai mögött – a kor általános érdeklődésén túl – gyaníthatóan meghatározó volt Wigand befolyása, akinek igényes képes kiadványai között kiemelkedően sok kapcsolódott e műfajhoz. A német legenda- és meseirodalom újonnan felfedezett alkotásait többnyire a német nemzeti művészet formavilágát a tradícióból megújító nazarénus művészek köréhez kapcsolódó művészek illusztrálták: Alfred Rethel 1840-es Nibelungénekekhez készült rajzai nyitották a sort, majd ezt követte a Deutsches Ballandenbuch képes kiadása. Wigand talán legtöbbet foglalkoztatott művésze a reneszánsz formai tisztaságot a biedermeier intim realizmusával ötvöző  Ludwig Richter volt, aki Wigand megrendelésére többek között Goethe állatmeséjéhez (Reineke Fuchs, 1840) és német mesegyűjteményéhez (Märchenbuch, 1857) készített illusztrációkat. Ebből adódóan Heckenast képes mesekönyvei is többnyire vagy e nazarénus körhöz vagy az angol viktoriánus illusztráció nagyjaihoz kapcsolódtak. Kettejük együttműködésének legszebb bizonysága a lipcsei és budapesti kiadásban párhuzamosan, füzetekben megjelent 240 lapos illusztrált Biblia. Rajzolójuk, Schnorr von Carolsfeld a nazarénus formai eszményeket követve munkájában az itáliai reneszánsz példaképeinek újrateremtésére törekedett. Az olasz reprezentatív épületdíszítő képciklusok monumentalitását követő kompozíciók a korszak egyik legnépszerűbb Biblia-illusztrációi voltak, amelyek közvetlen hatással voltak a hazai szakrális festészetre is.[48]

Irodalmi illusztrációk, arcképcsarnokok

Amint azt az Árvízkönyv is bizonyította, a magyar írók már 1838-ban a nemzeti nyelvű irodalom támogatójaként tekintettek Heckenastra. Szépirodalmi kiadványainak ízléses tipográfiája azonban csak ritkán társult a szöveget kísérő képpel. Általános idegenkedés volt ez a hazai irodalmi kultúrában a képpel szemben, aminek a szavak elvont tartalmait megvilágosító (illusztráló) és konkretizáló jelenléte jobbára csak az ifjúságnak, nőknek és népnek szánt kiadványokban volt elfogadott. A szépirodalmat értő közönségnek szánt „komoly” kötetekben rendszerint csak a szerzőt megidéző portré vagy ritkán figurális címkép jelenhetett meg. Ennek megfelelően Heckenast szépirodalmi kiadványai között is csak néhány illusztrált kötet akad.

            Egyik legigényesebb képes kiadása érdekes módon nem magyar szerzőhöz, hanem Adalbert Stifterhez kötődött. Heckenastot (aki pályája alkonyán is németül intézte hivatalos és magánlevelezését) baráti szálak fűzték legkedvesebb szerzőjéhez Stifterhez. Bécsi életképeit tartalmazó Wien und Wiener, in Bildern aus dem Leben című füzetes kiadványát 1842-től adta közre Heckenast. A füzetek elbeszéléseit összegyűjtő 1844-es kötet három féle kiadásban, a bécsi városi életi mindennapjait bemutató jelentekkel gazdagon illusztrálva jelent meg.[49] Ezzel párhuzamosan Stifter több kötetben, 1844-től kiadott elbeszéléseihez Heckenast felkérésére kezdettől fogva Johann Nepomuk Geiger rajzolt figurális címképeket. Az almanach-illusztrációkból már ismerős bécsi Josef Axmann vésője nyomán megelevenedő acélmetszetek európai színvonalú, önálló értékű zsánerképek. Magányosan ábrándozó, bölcselkedő figuráit éppúgy áthatotta a bécsi biedermeier familiáris békéje mint a német romantika elvágyódó melankóliája. Az író, illusztrátor és kiadó háromszáz darabot is meghaladó, évtizedeken átívelő levelezéséből világosan kirajzolódik a képek megjelenését megelőző hosszú munkafolyamat.[50] Eszerint a képek végleges témájában, a kidolgozás részleteiben Heckenast is tevőleges részt vállalt, harmadik szerzőtársként csatlakozva a szavak és formák mesterei mellé.

Abból a figyelemből ítélve, amit e művekre fordított, személyes ízléséhez Geiger részletgazdag, történetileg érzékeny, némiképp szentimentális biedermeier romantikája állt a legközelebb. Geigerrel később is folyamatos munkakapcsolatban állt: a Stifter-kötetekkel párhuzamosan tőle rendelt képeket az Iris utolsó két évfolyamához, később pedig több változatban is kiadta Geiger legnépszerűbb hazai vonatkozású munkáját, a Képek Magyarország történetéből grafikai ciklusát. A bécsi akadémia professzoraként is elismert mester Heckenast személyes megrendelésére történeti témájú vásznakat és portrékat festett. Stifter Heckenast által kiadott köteteihez 1853-tól rövid ideig Ludwig Richter készített címképeket. Richter a német romantika egyik legnépszerűbb illusztrátora volt, akinek egyik legfőbb kiadója éppen Heckenast sógora, az ekkor már Lipcsében tevékenykedő Otto Wigand. 

Magyar szerzők munkái közül azokat jelentette meg Heckenast illusztrált kiadásban, akik egyébként is kiadói köréhez tartoztak. Eötvös József Karthauzijának címképét 1842-ben az almanachok esetében már jól bevált Mayer – Mahlknecht szerzőpárossal készíttette el.[51] Jósika Miklós Abafijához 1851-ben három acélmetszetet mellékelt: a szerző képmása mellett Geiger romantikus lovasképét és Barabás Miklósnak már korábban az almanachokban Dandár és Izidóra címen közölt kompozícióját, amely eredetileg is ehhez a regényhez készült.[52] A Vasárnapi Újságban által meghirdetett, ifjúsági történeti regényre kiírt pályázat nyertese volt Győry Vilmos, akinek Balassa János című regényét Heckenast 1858-ban szinezett képmellékletekkel jelentetett meg.[53] A képzett és történeti témában jártas mesterre valló kompozíciók mesterének személyére nincs utalás, stílusjegyei alapján talán Weber Henrik sejthető mögöttük. Szintén igényes és eredeti illusztrációival tűnt ki a hazai kiadványok közül Jókai Mór Téli zöld című történeti regénye, amelynek 1862-es kiadásához Heckenast négy kőrajzot mellékelt.[54] A sokalakos, historizáló kompozíciók rajzolójának nevét újfent elhallgatta a kiadó. Személye vélhetően Vizkelety Bélával azonosítható, aki ezzel párhuzamosan az Ország Tükre megrendelésére Remellay Gusztáv történeti elbeszéléseihez rajzolt részleteiben is hasonló jeleneteket.[55]

            Ámde Heckenast üzleti stratégiájának középpontjában nem a szépirodalmi díszkiadások álltak, sokkal inkább az olcsó, gazdagon illusztrált népkönyvek nagy példányszámú sokszorosításában látott fantáziát. Jól jelzik ezt az igazodást Erdélyi János magyar népdal- és népmesegyűjteményeinek ötvenes években megjelent képes kiadásai. A korábban már nagy sikert aratott – szintén az ő kiadásában megjelent – gyűjtemények mesekötetét 1855-ben gazdag fametszetes illusztrációval adta közre Heckenast.[56] Kiadványát a Kisfaludy Társaság megrendelésére készült, tudományos igényű gyűjtés népszerűsítő változatának szánta, kisebb terjedelemben és mesénként egy-két fametszetes illusztrációval. A jelzetlen képek érdekessége, hogy olyan témák megjelenítésére tettek kísérletet, amely korábban csak a ponyvákon volt otthonos, de alig kapott teret a hazai képzőművészetben.[57] Tündérek, sárkányok, kísértetek és egyéb képzeletbeli lények romantikus fantáziái valamivel a kötet megjelenését követően kezdték el foglakoztatni művészeinket. Monumentális formát a magyar mesevilágnak Than Mór és Lotz Károly egy évtizeddel később adott, mikor a Vigadó lépcsőházába Tündér Ilona és Árgírus királyfi mondájának jeleneteit festették meg. Úttörő jelentőségű falképciklusuk előzményeként a hasonló tematikájú német épületdíszítéseket valamint Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar mithológiáját szokták megemlíteni.[58] Pedig az ismert előzmények mellett talán e széles körben népszerű, a magyar mesevilágot elsőként képpé formáló gyűjtemény is figyelmet érdemel.

            Arról, hogy a szerző és kiadó egyaránt tudatában volt kezdeményezése újszerű voltának, a kötet bevezetője is utal: „A szövegbe a buzgó kiadó csinos fametszeteket ad; mivel, hihetőleg, oly tanulmányok lopa­kod­nak be a képző müvészetbe, melyek után a hazai tárgyak: viselet, ruha, táncz, népszokások, közélet és képzelem mind jobban engedik át magokat a metsző vésüjének, a föstész ecsetének; egyuttal a nagy közönségnek is mulattató szemléletül ajánlkoznak.” Ritka példája ez annak a jelenségnek, mikor a szöveg és kép tematikus megújulása párhuzamos, egymást ösztönző folyamat. Az irodalmi népiesség ötvenes évekre már széles körben elterjedt törekvése romantikus, népies zsánerek formájában öltött testet az illusztrációkban. A két esztendővel később napvilágot látott, magyar népdalok válogatását közlő kötet az előzőnél valamivel gazdagabb, változatosabb fametszetes illusztrációkkal látott napvilágot.[59] Ezúttal a metszetek jelzéseiből a rajzoló neve is kivehető. Pecz Henrik (1813-1868)  művészi tudását a bécsi, velencei és müncheni akadémiákon csiszolta. A művészettörténet elsősorban arckép- és csendéletfestőként tartja számon, egyik csendélete 1853-ban Heckenast Gusztáv tulajdonaként szerepelt a Műegylet kiállításán.[60] Szöveg közti rajzainak mustrás keretekbe foglalt, epizódokra tagolt ábrázolásmódja szoros rokonságot mutat Moritz von Schwind vagy Ludwig Richter német monda- és meseillusztrációival. Jeleneteiben olyan emblematikus népi típusok tűnnek fel, mint a juhász vagy a pihenő pásztor. A dalok egyes témaköreit egész lapos címképek választják el, köztük az egyiken a csárdás különböző fázisainak ábrázolásával. Képei azonos nyomvonalon írják körül a magyar népi karakter alaptípusait, ahogy az egykorú művészet köréből például Lotz Károly korai népi zsánerei (Szénagyűjtés, MNG).

            Az ötvenes évek második felétől Heckenast mind tudatosabban vállalta fel a szépirodalmi művek népszerűsítésének feladatát. Illusztrált irodalmi műre is szép számmal akadunk 1856-ban indított Vasárnapi Könyvtár című sorozatában, amelynek ponyvafüzeteket idéző kis köteteit fametszetekkel illusztrálta. E sorozatcím alatt három év alatt harminc kötet jelent meg, köztük Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly, Jósika Miklós vagy Jókai Mór művei, kötetenként általában 10-20 képpel.

            Művészileg igényesebb képes mellékleteket Heckenast íróportrék formájában, a gyűjteményes kötetek mellé kínált. Irodalmárok arcképeit már az Emlény is közölt, általuk is jelezve a kiadó elkötelezettségét a nemzeti nyelvű irodalom iránt.[61] Rögtön az első füzetet Kisfaludy Sándor képmásával nyitotta, a portrét Simó Sándor 1828-ban festett, Döbrentei Gábor tulajdonában álló olajfestménye nyomán metszette acélba Carl Mayer 1837-ben. Ezt a képmást csatolta Heckenast Kisfaludy összegyűjtött munkáinak 1847-ben megjelent első kötetéhez, később pedig regéinek 1863-as német nyelvű kiadásához, továbbá Zilahy Károly ugyanebben az évben megjelent Magyar koszorúsok albumához.[62] A negyvenes évek elszórtan megjelenő íróportréi után a következő évtizedben rendszeressé váló arcképek rövid idő alatt kortárs arcképcsarnokká bővültek.

            Heceknast az ötvenes évek végén fordult közéleti (elsősorban irodalmi) arcképek kiadása felé. A szabadságharc után e műfaj az elfojtott közösségi gyász és emlékezet tereként működött, a grafika műfajába helyezve át a hiányzó nemzeti pantheon kultuszhelyét. Az önkényuralom éveiben a kortárs grafikai arcképcsarnokok többsége a nemzeti nyelvű irodalom és művészet nagyságait gyűjtötte egybe.^[63] Heckenast vállalkozásainak két legfontosabb előzménye a Hölgyfutár 1855-ben kiadott, huszonnégy magyar író (és írónő!) arcképét bemutató albuma és Vahot Imre 1856-ban kiadott, 34 magyar író képmását egybegyűjtő emléklapja.[64] Heckenast 1857-től adta ki magyar írókról készült portrémetszeteit, az igényes, drága és kis példányszámú acélmetszet technikájával sokszorosítva. Az első négy portré a Vajda János szerkesztette Nővilág első évfolyamának mellékleteként jelent meg.[65] A reformkori irodalmi divatlapok nemes hagyományát követő folyóirat ezt követően évente elszórtan mellékelt lapjaihoz író- vagy színészképmásokat, utolsó évfolyamának egyetlen melléklete pedig – igazodván a közönség érdeklődésének új irányához – egy országgyűlési arcképcsarnok volt. A portrék egy részét Heckenast ezzel párhuzamosan kiemelten kezelt íróinak gyűjteményes kötetében is közölte, részben felhasználva a már meglévő képmásokat vagy szükség esetén újakat rendelve. A portrék többségét 1857 és 1859 között Barabás Miklós rajzolta és Josef Axmann metszette acélba. Mivel e lapok eleve különálló mellékeltként kerültek a folyóiratok vagy kötetek mellé, tulajdonosaik gyakran kiemelték és bekeretezve szobadíszként használták fel azokat. Heckenast ezt szem előtt tartva bevett üzleti gyakorlatot követett tehát, mikor az évek során kiadott portréit önállóan is árusította. Kiadói katalógusai laponként is megvásárolható portréit rendszeresen különálló jegyzékben közölték.[66] Acélmetszetű képmásainak száma a hatvanas évek végére már több mint harminc volt. Egyik-másik portrét ezzel párhuzamosan természetesen sok alakban és változatban használta fel újra: Áldor Imre A forradalom költészete mellé Petőfi arcképét, a Nemzeti lant mellé Vörösmarty és Kazinczy portréját mellékelte, de a jól ismert képmások feltűntek a Vasárnapi Könyvtár vagy a Magyar remekírók kötetei mellett.[67] Az elkészült képmásokat tehát a kiadó számos alkalommal, különféle orgánumokban, változó színvonalon, különféle grafikai technikákkal újra és újra felhasználta.

            Az ötvenes években újszerű műfajként jelentek meg a hazai kiadók kínálatában közéleti nagyjainkat megelevenítő arcképcsarnokok. Ezt az igényt korán felismerve Heckenast 1858-ban Magyar írók arczképei és életrajzai címen adott ki válogatást, a kötet negyven magyar író pályaképét és portréját foglalta magába.^[68] A fametszetes mellképekkel illusztrált kiadvány szándékosan olcsó, a szélesebb publikum számára is hozzáférhető kivitelben készült. A portrék egy része korábban már a Vasárnapi Újságban is megjelent. E szándékoltan populáris kiadvánnyal szemben Zilahy Károly 1863-ben kiadott Magyar Koszorúsok albuma éppen igényes kivitelével tűnt ki, 14 portréja pedig a kiadó korábbi acélmetszetű portréiból nyújtott reprezentatív válogatást.^[69] Így kerekedett az évtizedek alatt elszórtan megjelenő képmásokból végül az egyik legismertebb és legnagyobb hatású magyar irodalmi arcképcsarnok. Az acélmetszetes és fametszetes portrék mellett Heckenast 1858-tól nagy méretű kőrajzok formájában is adott ki közéleti portrékat. Az „életnagyságúként” reklámozott, díszes rajzolt keretbe illeszett, szinezett és szinezetlen kivitelben egyaránt megvásárolható lapok többnyire a magyar irodalom és politika már korábban népszerűsített szereplői jelentek meg. Rajzolójuk Heckenast kedvelt művésze, Pecz Henrik, litográfusuk pedig a neves Rohn Alajos.[70]

            Heckenast kiadói tevékenysége mellett személyes közéleti arcképcsarnoka létrehozásán is munkálkodott. Egy hírlapi közlemény szerint 1859-ben már egy nagyobb szabású irodalmi panteon létrehozását fontolgatta: Barabás Miklós közreműködésével olajfestésű irodalmi panteont tervezett.^[71] Ennek nyoma lehet Barabás néhány naplóbejegyzése, mely szerint 1854-ben Bajza József és Vörösmarty Mihály, 1861-ben pedig Kölcsey Ferenc mellképét festette meg Heckenast megrendelésére.[72] Magyar vonatkozású arcképcsarnoka mellé ezzel párhuzamosan egyetemes irodalmi pantheon felépítésén is fáradozott. Megrendelésére Johann Nepomuk Geiger megfestette Schiller, Goethe, Shakespeare, Grillpazer portréját és Luther életének jeleneteit.[73] Mindez új fénytörésbe helyezi Heckenast nyilvános, üzleti alapú pantheon-kísérleteit, hiszen a közéleti portrék magánterében nemzeti ősgalériává alakultak.

            Társadalom- és természettudományok

Az illusztrált tudományos kiadványok szinte teljes spektruma megjelent Heckenast kínálatában, a bibliofil kötetektől a populáris népkönyvekig. A nemzeti múlt hősei és főbb mozzanatai képpé formálásának igénye már a század elején megjelent, de a képes históriai téma Heckenastnál a negyvenes években még csak elvétve bukkant fel. Szerelmey Miklós Magyar hajdan és jelen című kötetének pompás szinezett kőrajzolatú mellékletei 1847-ben a Heckenast és Landerer nyomdában készültek, ami a nyomda hazai viszonylatban korszerű képnyomdai hátterére utal.[74] Vélhetően Szerelmey révén kerül kapcsolatba Heckenast Vinzenz Häuflerrel, akinek Visegrád albumához 1847-ben az ismert bécsi történész írt bevezetőt. E kötettel egy időben jelent meg Heckenast kiadásában Haufler magyar történeti áttekintése. A Kleine historische Bilder-Gallerie aus Ungarn címoldala előtt az árpád-házi királyok portréinak litografált galériája jelent meg, a szövegbe illesztve pedig további uralkodói képmások.[75]

            Az abszolutizmus éveiben soha nem látott érdeklődés övezte a nemzeti múlt ábrázolásának minden formáját. Heckenast kiváló érzékkel mérte fel a történettudományok iránt jelentkező széleskörű érdeklődést mikor sorra jelentette meg populáris, fametszetekkel illusztrált történeti témájú füzeteit. A Vasárnapi Könyvtár 1856-tól három esztendőn átívelő sorozatának számos kötete kapcsolódott a nemzeti múlt egy-egy neves hőséhez vagy epizódjához, így Kisfaludy Sándor Regék a magyar előidőkből, Szalay László Tatárjárás Magyarországon, Jósika Miklós Mátyás király, Jókai A legvitézebb huszár, Fényes Elek Szigetvár ostroma és Pálffy Albert Attila isten ostora.[76] E füzetek – hasonlóan Erdélyi János illusztrált mese- és népdalgyűjteményeihez úttörő jelentősége abban áll, hogy a nemzeti vonatkozású históriai kép kidolgozásának időszakában meglehetősen bőséges képi variációkat nyújt olyan témákra, amelyek ekkor az akadémikus művészetet is foglalkoztatták: Attila vezér, Hunyadi Mátyás, Szigetvár ostroma vagy Dobozi Mihály önfeláldozása a magyar történeti festészet kulcsfontosságú témái.[77] A füzetek – következetesen jelzetlen – fametszetei olykor idegen forrásokból merítettek: Attila figuráját a Nádasdy Mausoleum metszete után, Hunyadi Mátyás alakját Alexy Károly szobra nyomán formálták meg. Máskor feltűnő módon eltértek a korábbról ismert képtípusoktól: Kisfaludy regéinek század eleji illusztrációitól eltérően az ötvenes évek ábrázolásai mellőzték a romantikus, hátborzongató és szentimentális témákat, helyettük inkább a cselekvő hősöket állították középpontba.[78] A füzetek mivel többnyire képileg korábban még fel nem dolgozott témákat jelenítettek meg, sok eredeti kompozíciót közöltek. A durva kivitelű, kicsiny fametszetek olykor később kidolgozott, monumentális történeti témák legfőbb előzményeinek tekinthetőek: a Kisfaludy regéiben felbukkanó Dobozi-ábrázolás e típus legkorábbi megjelenése, Jósika Mátyás-kötetének egyik jelenete Mátyás vajdahunyadi diadalmenetei Weber Henrik, Vizkelety Béla és Wagner Sándor későbbi hasonló tárgyú műveit előlegzi, ugyanott pedig Hunyadi János halálának bemutatása részleteiben is meglepő hasonlóságot mutat Szemlér Mihály három évvel később befejezett festményével.[79]

            A Vasárnapi Könyvtár magyar történelmet népszerűsítő vállalását a következő évtizedben több összefoglaló képes kötettel folytatta Heckenast. Boross Mihály Magyar krónikájának gazdag fametszetes illusztrációi már szabadon variálták a megelőző füzetek képeit az újabb, eredeti jelenetekkel.[80] Hasonló népszerűsítő szerepet töltött be Jókai Mór A magyar nemzet története, amelynek 1860-as második kiadását Heckenast Johann Nepomuk Geiger ekkor már széleskörben ismert históriai képeivel illusztrált.[81] Geiger 17 kőrajzát füzetekben 1842 és 1844 között adta ki Bécsben Ehrenreich Ádám.[82] A vezérek korától 1304-ig ívelő sorozatban Geiger kiválóan ötvözte a historizmus tárgyi hitelességét, elbeszélői vénáját az akadémizmus emelkedett, jelképalkotó formai hagyományaival. Ciklusa páratlan népszerűségnek örvendett és igen nagy hatása volt a 19. század második felének magyar történeti festészetére.[83] A sorozatot első megjelenését követően az ekkor már több tízezres olvasóközönséggel bíró, enciklopédikus jellegű illusztrált folyóirat, a Vasárnapi Ujság lapjain közölte Heckenast, amely négy év leforgása alatt, 1857 és 1860 között közölte Geiger valamennyi kőrajzának fametszetes másolatát. A képek egy részét Jókai Mór 1854-ben megjelent népszerű történelméből, a Magyar nemzet történetéből átemelt, átdolgozottszövegek kísérték. A jelenetek innen kerültek Jókai nagy sikerű kötetének újabb kiadásába. Jókai szövegének és Geiger képeinek összepárosítása rendkívül jó választásnak bizonyult, hiszen mindkét alkotót egyfajta historizáló részletrealizmussal párosuló romantikus eszményítés jellemzi. Regényes nemzeti történelmének sikerét jelzi, hogy A magyar nemzet története századunk elejéig öt kiadást ért meg, és valamennyit a Geiger-féle képek illusztrálták.^[84] Az eredeti díszalbum kiadására Heckenast csak ezt követően, a populáris kiadások sikerének tudatában vállalkozott, mikor 1862-ban majd 1870-ben újra közre bocsátotta az eredeti kőrajzokat.[85]

            Heckenast maga is mecénásként lépett fel, mikor a neves bécsi történeti festőtől személyesen is rendelt történeti kompozíciókat. Geiger vásznát Egy kép Magyarország fénykorából – Mátyás király tudósai és művészei körében címmel 1862-ben a Műegylet kiállításán is bemutatta.[86] A tudós-humanista Mátyás egyik első monumentális ábrázolásával Heckenast közvetve saját mecénási programjának történeti mintaképét formálta meg, amelyben a nemzeti kultúra támogatása mindvégig kiemelt szerepet élvezett. A kiváló érzékkel kiválasztott históriai mozzanat emblematikus erejét mi sem mutatja jobban, minthogy három évtizeddel később a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének egyik falának központi mezőjébe Lotz Károly éppen ezt a jelenetet helyezte. Magángyűjteményének másik történeti kompozíciója szintén Geigertől származott. A budai Királyi Palota dekorációjának szánt falkép akvarellvázlata a nyugati igazodású, keresztény magyarság legfőbb történeti szimbólumát, Szent István megkeresztelését ábrázolta.[87]

A Kiegyezést követően a kiadók évtizedes, elfojtott igényeket elégítettek ki a szabadságharc eseményeiről és hőseiről szóló kiadványokkal. Heckenast is időben érzékelte a téma iránt mutatkozó hatalmas igényt és sorra jelentette meg e tárgyban köteteit. Nagyrészüket kifejezetten széleskörű terjesztésre szánta, vonzó figurális címlappal és számos szöveg közti illusztrációval. A szabadságharc mozzanatait felelevenítő rajzok jelentősége igen nagy, hiszen az események egykorú vizuális reprezentációja igen csekély volt, az abszolutizmus idején pedig politikai tabut vontak köré. Időközben egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy nem volt közös képe az eseményekről. Ezt a hiányt pótolta a populáris képes kiadványok robbanás szerűen növekvő tömege a hatvanas évektől. A maga korában igen népszerű Áldor Imre forradalomra emlékező köteteit Heckenast következetesen gazdagon illusztrálva adta ki (A forradalom költészete, 1867; Vázlatok a magyar emigráció történetéből, 1870; Kossuth Lajos mint a magyar nép vezére és tanítója, 1870; Aranykönyv a magyar nép számára Kossuth Lajos műveiből, 1872). Az Aranyfurulya Rusz Károly által metszett borítója vonzó életképpé sűrítette a huszárok mindennapjait. Hasonló felépítésű, az eseménysort allegorizáló módon összegző címlappal jelent meg a Honvédvilág és Vargyas Endre A magyar szabadságharc története 1848-1849-ben. Utóbbi az események egyik legkorábbi, gazdagon illusztrált összefoglalása volt.[88] Szövegközti és egész oldalas fametszetekkel bőségesen illusztrált kötete 1867 után az egyik első kísérletnek tekinthető az események átfogó képi elbeszélésére. Hasonlóképp jelentős az 1870-ben Batthyány Lajos élete és halála címen kiadott dokumentum kötet, amely fametszetek sorával idézte meg a politikai mártír hosszú ideje elhallgatott alakját, többek között holttestének kalandos sorsát, a rejtegetéstől az újratemetésig.[89]

            A természettudományos ismeretterjesztés indulásától fogva részt kapott a kiadó programjában. A 100 új csuda különös állatok, növények és természeti jelenségek képeivel egyike Heckenast első ilyen jellegű kiadványának.[90] A nyolc rézmetszetű ábrával kísért szöveg rokona a harmincas években elterjedt népszerűsítő, illusztrált populáris kiadványoknak, „mulattatva oktató” népkönyveknek és néplapoknak. Szemléletében hasonló Wigand György angol-német mintára kiadott Garasos Tárának, amelynek arculatában szintén fontos szerepet kaptak a szöveget értelmező, magyarázó képek. A szemléltető ismeretterjesztés programját később a Vasárnapi Könyvtár, olcsó, fametszetes illusztrációkkal gazdagított kötetei folytatták. Ide sorolódik Szegfi Mór A világ csudái vagy a természettudományok köréből vagy Sárvári Eöry Andor madár- és állatvilágot számos fametszetű ábrán bemutató kötete.[91]

            Az útikönyvek mind népszerűbb műfaja Heckenast kínálatában is jelentős teret kapott, amit igényes képmellékleteik is jól jeleznek. 1844-ben Mokcsay Haraszthy  Ágoston észak-amerikai útikönyve és Gorove István nyugat-európai utazásainak naplója egyaránt 2-2 litografált (gyaníthatóan kölcsönzött) városkép kíséretében jelent meg.[92] Jósika Júlia és Nendtvich Károly amerikai az ötvenes években megjelent útleírásait szintén két-három, míves kivitelű, szinezett kőrajz kísérte.[93] Ezekkel párhuzamosan a Vasárnapi Könyvtár is sorra jelentette meg gazdagon illusztrált kalandos útleírásait, köztük Fényes Elek északi-sarki leírását, Gaál József átiratában Benyovszky Móric viszontagságait és Peru felfedezésének históriáját.[94] A szabadságharc bukását követően több keleti tárgyú útleírást is kiadott Heckenast: Jancsovics István isztambuli útleírását és Vámbéry Ármin perzsiai beszámolóját egyaránt több melléklettel, színezett képpel és szöveg közti fametszettel díszítve.[95]

Ám mindezeken is túltett Rosti Pál Úti emlékek Amerikából című kötetének kivételesen gazdag és színvonalas képanyaggal kísért kiállítása.[96] Rosti Pál gyaníthatóan sógora, Eötvös József  ajánlására bízta meg úti élményeinek kiadásával Heckenastot, aki már több kötettel is jeleskedett a műfajban. Ahhoz a centralista, reform-párti értelmiségi körhöz, amelyhez Rosti kötődött a könyvkiadót egyébként is sok szál kötötte. Ahogy a külföldi példák révén maga a nyugati útleírások műfaja is állásfoglalás volt a reformok mellett, különösképp az abszolutizmus fojtott közéleti légkörében.[97] A kötet képei kivételes technikai változatosságot nyújtottak: a 2 színezett kőrajz, 13 monokróm litográfia, 2 acélmetszetű kép és 25 fametszet a korszak képsokszorosítási eljárásainak legfontosabb változatait felölelték. A kivételesen költségigényes kiadvány anyagi hátteréhez gyaníthatóan a magyar liberális emigrációt támogató körök is hozzájárulhattak, hiszen egy hazai kiadó részéről mindez minden anyagi hasznot nélkülöző fényűzés volt. Még abban az esetben is, ha figyelembe vesszük, hogy a kötet Heckenast legszebb illusztrált kiadványa, amely hosszú távon is öregbítette a kiadó hazai és európai hírnevét.

             Előszavában Rosti Pál hosszan kitért a képek kivételes jelentőségére útirajzában, amelyek gyors, áttekinthető és könnyen megjegyezhető összegzést adnak idegen tájakról, emberekről, építményekről, szokásokról. Vándorlásai során a szóbeli feljegyzések során ő maga szükségesnek érezte a látottak képi dokumentálását. Közép- és Dél-Amerikában készült felvételei a tájék legelső fotográfiai rögzítései közé tartoznak. Mikor 1859 februárjában három éves utazása után hazatért, 47 darab felvételének egyik példányát a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.[98] Széleskörű nyilvánosságot a sorozatnak azonban 1861-es kötete hozott, amelyben Keleti Gusztáv kőrajzolatú másolataiban jelentek meg a felvételek. Keleti – aki ekkor még a Klette nevet használta – az Eötvös család nevelőjeként kaphatott ajánlást a szerzőhöz és kiadójához. Rosti említett bevezetőjében külön méltatta munkáját: „Kedves kötelességemnek ismerem őszinte hálámat nyilatkoztatni e fiatal művésznek, ki hűn ragaszkodva a fényrajzokhoz, a helyzet helyes felfogása, a rajz mesteri kivitele, az ábrák festői elrendezése által oly képeket szerzett, melyek a valóságnak teljesen megfelelnek s valódi műbeccsel bírnak. Így azon helyzetben vagyok, hogy az egyes vidékek, épületek, vagy növényzetek s népviseletek hiányos vagy nem eléggé élénk leírását élethű s egyúttal kedveltető ábrákkal pótolhatom.” Keleti metszetei jól tükrözik a kor képi hitelességről alkotott fogalmát, hiszen a fotográfiai előképek ismeretében nyomon követhető, hogy az objektív felvételeit miként „igazítja hozzá” hozzá az akadémikus képalkotás toposzaihoz, és hogyan egészíti ki a néptelen látképeket etnográfiailag jellemző alakokkal. A kompiláció nem csak az igényes kivitelű, akadémikus módon „esztétizáló” kőrajzokat jellemzi, hanem a kötet egészét: a két mexikói acélmetszet Rugendas rajza nyomán egy darmstadti műhelyből került a kötetbe, a fametszetek pedig a stiláris eltérésekből ítélve több féle forrásból származnak. E heterogenitás ellenére a kötet illusztrációi aligha túlbecsülhető dokumentumai az idegen kultúrák vizuális reprezentációjának. 

            Távoli tájak bemutatása mellett Heckenast elkötelezett bemutatója volt a hazai vidéknek és a fővárosnak. Az 1838-as árvíz után rohamos ütemben épülő, fejlődő Pest-Buda látképei bizton számíthattak a közönség érdeklődésére, a külföldről vagy a birodalom távolabbi vidékeiről ide látogatók körében éppúgy keresettek voltak, mint a fővárosukra büszke hazaiak körében. Heckenast első honismereti vonatkozású ábrázolása a Lánchíd első látványtervét bemutató acélmetszet volt.[99] A Carl Mahlknecht által kivitelezett metszet 1839 végén jelent meg, azt követően, hogy William Tierney Clark hídterveit a Hídbizottság elfogadta. A két testvérváros panorámáját átfogó ábrázolás a hivatalos pályázat eredeti látványtervét követte, Max Felix Paur vagy Carl Frühling rajzainak ismeretében, és ily módon a Lánchíd első, immár a nyilvánosságnak szánt ábrázolása volt.[100] A látkép kiadására Heckenast vélhetően Széchenyi szorgalmazására vállalkozott, akivel ekkor szoros munkakapcsolatban is állt. A viszonylag nagy méretű, igényes kivitelű metszethez Heckenast hosszabb kísérő szöveget nem mellékelt, ami arra utal, hogy azt kifejezetten bekeretezett faliképnek szánta. Széleskörű terjesztésének szándékát jól érzékelteti, hogy az Árvízkönyvben megjelent hirdetése szerint a grafikát hét féle kivitelben hozta forgalomban, igazodva a különféle igényekhez és anyagi lehetőségekhez.[101]

            Pár esztendővel később a hazai útikönyvek iránti növekvő keresletre válaszul 1844-ben Feldmann szövegével a főváros nevezetességeit bemutató kötetet adott ki.[102] A leírásokat kísérő hat acélmetszeten a modernizálódó fővárost reprezentáló, újonnan elkészült középületek jelentek meg: a Városháza, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, a Redoute és az épülő Lánchíd ideálterve. A következő évben változatlan képekkel Heckenast a kötetet magyarul is kiadta.[103] E téren is úttörőnek bizonyult, hiszen a Vezéd vidékiek és bennszülöttek számára az első magyar nyelvű fővárosi útikönyvnek tekinthető.[104]

            Amikor 1866-ban ismét képes pest-budai útikalauz kiadására vállalkozott, már egészen más jellegű kötettel lépett piacra. Ahogy a Lánchíd képe vagy a Feldmann-féle kötetek esetében, ezúttal is magyar-német kétnyelvű kiadásban gondolkozott, azonos illusztrációk mellett a kísérő szöveget Áldor Imre (Cassius) és Theodor Gettinger írta.[105] Az elegáns acélmetszeteket olcsóbb és a szöveghez rugalmasabban idomuló fametszetek váltották fel. A képek zöme pedig már ismerős lehetett az olvasók számára a Vasárnapi Újságból vagy Heckenast egyéb néplapjaiból. A fametszetes klisék ügyes újrahasznosításán alapult a Nagy Miklós által szerkesztett, 1870-ben két kötetben megjelent Magyarország képekben, amely az illusztrált honismereti albumok iránti keresletre reflektált.[106] A Vasárnapi Újság korábbi fametszeteiből ügyesen kompilált kötet egyszersmind azt is példázza, hogy az ötvenes évektől a sajtó terén is mindinkább teret foglaló Heckenast hogyan aknázta ki a fametszetes képek szinte korlátlan újra felhasználásában rejlő lehetőségeket.

Képes folyóiratok

Az illusztrált sajtó irányába a kiadó az ötvenes évektől kezdett el tájékozódni, abban az időszakban, amely minden tekintetben a képesújságok első hazai virágkorát jelentette.[107] Kezdetben Heckenast igazodott a reformkor jól bevált gyakorlatához: folyóirataihoz kevés, ám igényes kőrajzolatú vagy acélmetszetű képmellékleteket adott. Első ilyen irányú lapkísérlete az ismertterjesztő és szórakoztató családi magazon műfaji hagyományait követte.[108] A hazai tudomány elismert szereplői szegődtek a népszerű ismeretterjesztés szolgálatába, mikor 1855-ben megindították a Család Könyvét.[109] „Minden magyar család legyen az ismeretek és tudományok, a rend és erkölcs bölcsője és szentélye!”- hírdette meg programját a szerkesztők egyike.[110] Greguss Ágost és Hunfalvy János öt hetente mintegy négy íven megjelenő folyóirata több szálon kötődött a tőlünk nyugatabbra mind nagyobb népszerűségnek örvendő családi folyóiratokhoz, ám tartalmi igényessége, tudományos értekezéseinek színvonala és nem utolsó sorban nívós képanyaga felülmúlta a azok szokásos kínálatát. Változatos illusztrációival a korszak legszínvonalasabb hazai képes folyóiratai közé tartozott. Első évfolyamában száz szöveg közé tördelt fametszetet, tíz acélmetszetet és három fametszetes mellékletet nyújtott. Képmellékletei egzotikus tájakra, nevezetes vidékekre kalauzolták el olvasóikat: Velencére, Konstantinápolyba, Splitbe, Jeruzsálembe és a Boszporuszra. Fametszetei a sarkvidéktől a mikroszkopikus ábrákon át a dinoszauruszok életéig adtak betekintést a tudományos újdonságok és érdekességek világába. Az acélmetszetek és fametszetek szinte kivétel nélkül külföldi műhelyektől kölcsönzött művek voltak, eredeti és hazai tárgyú ábrázolás csak elvétve akadt közöttük. Kivételt képeztek Barabás Miklós acélba metszett életképei, a Cigányanya és a Koldusgyermekek.[111]Az előbbit korábban már láthatták az Iris olvasói, a városi életképet azonban a Család Könyve közölte első ízben.[112] Magyar vonatkozású képet emellett csak a szövegben, a gyengébb kivitelű, többnyire tudományos érdekű fametszetek között találhatott az olvasó. A drága acélmetszetekre, majd a második évfolyamtól feltűnő költséges színezett képekre azonban alig mutatkozott itthon fizetőképes kereslet, idővel csökkent a mellékletek és ábrák száma is, így 1857-től Heckenast a Lauffer és Stolp cégnek adta át a kiadás jogait.

            Szellemiségében újszerű, ám képanyagában hagyományos volt az 1857-ben indított Nővilág, amelyet szerkesztője, Vajda János „kizárólagosan női lapként” határozott meg.[113] Legnagyobb erénye változatos és gyakorlatias szemlélete volt: a mindennapi élet körére vonatkozó hasznos tanácsai mellett az irodalom, színház, művészetek, tudós társaságok és a gazdászat területéről is beszámolt. Vajda vezetése alatt ehhez nem járult hasonlóan változatos képkínálat. Az illusztrációk zömét a párizsi divatrajzok és egyéb, a „házi műszorgalmat” serkentő mintarajzok alkották. Nemzeti jellegű divatképeket a lap csak Bajza Lenke és Bajza Jenő vezetése alatt, 1863-ban közöltek. Emellett nem lépett túl a reformkori divatlapok jól bevált nemzeti pantheon-kísérletein: első három évfolyamában Barabás Miklós rajzai nyomán litografált arcképeket mellékelt számaihoz. Az abszolutizmus közéleti érdeklődésének megfelően az ábrázoltak többsége a magyar irodalmi élet képviselője, a nemzeti kultúra letéteményese volt. Eötvös József, Bajza József, Arany János, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Czuczor Gergely, Jósika Júlia műveit Heckenast maga is kiadta, a portré-litográfiákat pedig párhuzamosan más orgánumában is közölte, illetve önálló lapként is árusította. Olvasóik napi politika iránti érdeklődését feltételezte a lap utolsó, 1861-ben Rohn Alajos kőrajzában megjelent melléklete is, ami a magyar országgyűlés arcképcsarnokát küldte szét hölgyolvasóinak.[114]

Illusztrációi tekintetében ugyanezt az irányt követte a Szünórák is, Vachott Sándorné Csapó Mária szerkesztésében 1861 tavaszán indult folyóirat.[115] Lapját a szerkesztőként is fellépő közismert írónő mulattató és tanulságos olvasmányokat nyújtó családi lapként határozta meg. A természettudományokat, technikai találmányokat, földrajzi ismereteket is felölelő tartalma valóban rokon volt az enciklopédikus folyóiratokéval, ám a Szünórák divatképek mellett csak a magyar kultúra nagyjainak kőrajzolatú portréit közölte. A lap szellemi irányát összegző címlapját éppúgy Rohn és Grund litográfiai intézete jegyezte, mint az 1862-es évfolyamhoz mellékelt portrék többségét.[116]

A Család Könyve kudarcát részben a hazai tárgyak mellőzése okozta. Ebből tanulva 1858-ban Török János szerkesztésében Hazánk címmel honismereti folyóiratot indított útjára a kiadó.[117] A folyóirat – alcíme szerint „Közlemények a nemzeti történet és honismert köréből” – képanyagában is a nemzeti kultúrára összpontosította figyelmét. Kizárva a napi politikát tárgyait, tartalma a jelen művészetéhez és a múlt régiségeihez kötődött. Hat hetente megjelenő füzeteinek tanulmányait alkalmanként egy-két műmelléklet, többnyire Rohn műhelyében készült kőrajz kísérte. Az első évfolyamban több képe kapcsolódott a Lánchídhoz és az újonnan felavatott budai alagúthoz, a régiségek köréből pedig többek között István király és Kapisztrán János emlékeit mutatták be képei. Figyelme a jelen kulturális megmozdulásaira is kiterjedt, amint azt Vörösmarty síremlékének és Kazinczy mellszobrának képe is mutatta.

A reformkori nívós képes almanachok hagyományait próbálta újra éleszteni Heckenast 1861-ben kiadott Remény című évkönyvével. A rövid életű Hazánkhoz hasonlóan ez is a nemzeti kultúra köréből válogatta írásai és képei tárgyát. Vachott Sándorné szerkesztése alatt olyan jeles szerzők írásai jelentek meg a kötetben, mint Eötvös József, Tompa Mihály, Podmaniczky Frigyes, (korábban a Hazánkat szerkesztő)Greguss Ágost vagy Rosti Pál (akinek Heckenast által kiadott útleírásaiból adott ízelítőt a kötet). Nemzeti programját színes kőrajzolatú címlapja is hangsúlyozta, megidézve a magyar vitézek által védelmezett trónoló Pannónia alakját. Kilenc képmellékletéből öt eredeti, hazai munka volt, egy kivételével Sterio Károly, jeles arckép- és életképfestőnk munkái.[118] Széchenyi István és Batthyány Lajos fiai az új nemzedékbe vetett reményt formálta képpé, míg Kazinczy portréja a centenáriumi ünnepségekhez kötődött. Keleti Gusztávtól pedig Mehádia látképét mellékelte az évkönyv, kapcsolódó szövegével is a hazai turizmust népszerűsítvén. Ahogy a Hazánkat, úgy a Reményt se folytatta Heckenast, belátva, hogy a kulturális elitet megcélzó, nívós, ám drága képes kiadványokra nincs elegendő kereslet idehaza.

Éppen ezért volt nagy horderejű döntés a Vasárnapi Újság elindítása, amely illusztrációit tekintve is gyökeresen eltért a divatlap jellegű lapkísérletektől. A Vasárnapi Újság indulásakor, 1854-ben már jelentős múltat és sikert maga mögött tudó laptípus, az enciklopédikus aktuális képes magazin mintáit követte. A negyvenes évek elején Londonban, Párizsban majd Lipcsében szinte párhuzamosan kialakuló hetilap újdonsága a szokatlanul gazdag, eredeti és aktuális fametszetes illusztráció volt, amely a közlemények változatosságához igazodva enciklopédikus és aktuális ismeretanyagot formáltak képpé.[119] Heckenast vállalkozásában bizonyára eleven lipcsei kapcsolati is közre játszottak.

A Vasárnapi Újság indulásakor illusztrált néplapként lépett fel. Annak ellenére, hogy e laptípusban kiemelt szerepet játszanak a képek, a Pákh Albert szerkesztésében és Heckenast Gusztáv kiadásában 1854 januárjában megindult hetilapban kezdetben csupán szűk teret kaptak az ábrázolások. Pedig az előkészítés szakaszában már a kiadó és a jövendőbeli munkatársak is egyetértettek abban, hogy képeslapot adnak ki, csak annak jellegéről tértek el némiképp a vélemények. Pákh Albert, a Szépirodalmi lapok korábbi szerkesztője és Jókai Mór, a Délibábok szerkesztője előtt egy képes irodalmi lap eszméje lebegett. Gyulai Pál – aki kezdetben a lap legszűkebb körébe tartozott – „egy magyar Illustirte Zeitung”-ról álmodozott.[120] Ám végül az anyagi hátteret biztosító Heckenast akarata döntött, aki olcsó, illusztrált néplap kiadásában látott fantáziát.[121] A költségek és az ár alacsonyan tartását pedig csak egy önálló képmellékletekről lemondó, fametszetekkel illusztrált folyóirat tette lehetővé.

Az egy pengő forintos előfizetési díjból kezdetben alig futotta képek közlésére, az előfizetési felhívás sem ígért többet számonként egy fametszetnél. Ez az egyetlen ábrázolás is zömmel a külföldi társlapoktól kölcsönzött, jutányosan megszerezhető metszet volt. Egyedüli vonzerejüket az jelentette, hogy többségük az aktuálisan zajló krími háború szereplőit vonultatta fel. A szerkesztők törekvése hazai tárgyú, eredeti képek közlésére már kezdetben megjelent. Az első magyar tárgyú képet, a feltörekvő fiatal életképfestő, Lotz Károly Tiszai halászatáta lap már harmadik számában közölte.[122] Emellett az első esztendőben mindössze Arany János, Széchenyi István, Deák Ferenc portréi, a Vaskapu és a koronázási ékszerek képe vonatkozott hazai tárgyra. Ezek többsége a külföldi képekhez hasonlóan még szintén másodkézből származott, önálló rajzolói gárda kialakítására csak a második esztendőben tett lépéseket a kiadó. Tehette ezt annál is inkább, mivel a Vasárnapi Újság a korszak magyar sajtóéletében páratlan közönségsikert mutathatott fel. A kezdeti alig harminc előfizető száma három hét után százszorosára növekedett, a lap első számait újra kellett nyomni, így az eladott példányok száma az év végére átlépte a bűvös tízezres határt. Olvasói között legnagyobb részben a középosztály képviseltette magát, ami a lap karakterének lassú átformálódását vonta maga után. 1854 áprilisában a Vasárnapi Újság már széles látókörű „encyclopeadiai néplapként” határozta meg magát.[123]

A Vasárnapi Újság példátlan sikerének egyik magyarázata kiváló szerkesztésében, a mulattató és szórakoztató tartalmak ügyes ötvözésében, a cikkek közérthető és irodalmilag csiszolt nyelvezetében rejlett. Mindebben kezdetben a képeknek vajmi csekély szerepe volt. „Mi fametszeteinket illeti, az igaz, hogy azok nem aczélmetszetek, s egyik kevésbé sikerül, mint a másik, hanem körülményeink közt, s lapunk csekély dija mellett, nem is kivánhatja a szerkesztő ur tőlünk a világ legtökéletesb fametszését.” – ismerte be a lap e hiányosságát.[124] A második évfolyamban láthatóan már nagyobb gondot fordítottak a szerkesztők az illusztrációkra, bár ez továbbra sem jelentett többet számonként egy-két fametszetnél. Növekedett a hazai képek aránya és közöttük már nem egy eredeti, a lap megrendelésére készült aktuális ábrázolás is akadt.[125] Valódi fordulatot a képek terén azonban csak az 1856-os esztendő hozott. Ekkor szakított először egyértelműen a Vasárnapi Újság az olcsó néplap arculatával, hogy helyette mint a nemzeti kultúráért felelős középosztály orgánuma lépjen fel. Az illusztrációk száma duplájára emelkedett, ami számonként átlagosan 3-4 viszonylag nagy méretű fametszetet jelentett. Az esztendő végén büszkén mutatták fel a szerkesztők számadásukat: „metszeteink száma tesz 203-at, tehát épen két annyit, mint a tavalyiaké, s művészeti kivitelben metszeteink bármelly külföldi lappal kiállják a versenyt. Közöltünk 54 arczképet, 80 tájképet, 7 allegoriai rajzot, 17 technikai ábrát, s 45 elegy tartalmu képletet.”[126] Az előfizetők számának folyamatos gyarapodása az olvasók legnagyobb örömére lehetővé tette a képek számának növelését és minőségük fokozatos javítását.[127]

A Vasárnapi Újság mind határozottabban kirajzolódó képi programja három pilléren nyugodott: népszerűségét eredeti, hiteles és a nemzeti kultúrához kötődő ábrázolások biztosították. A szerkesztők igyekeztek elkerülni a hasonló vállalkozások legnagyobb csapdáját, az olcsó utánközlések csábítását. Hétről hétre eredeti képanyagot azonban saját rajzolói gárda híján nem tudtak produkálni. Ezért 1856 júniusában díjazás fejében rajzaik beküldésére kérték olvasóikat.[128] A hetilap egyik legfőbb erősségét már eddig is olvasóikkal tartott szoros kapcsolata jelentette. 1855-ben például csaknem 800 olvasói levelet válaszoltak meg a szerkesztők nyomtatásban.[129] Pákh gondoskodó figyelmének köszönhetően a Vasárnapi Újság olvasói közreműködő munkatársnak érezhették magukat, és együttműködésükre a lap ezentúl a képek terén is számított. Felhívásában a folyóirat hangsúlyozta, hogy „a képeknél nem a kidolgozás tökélyét, hanem a tárgy érdekességét veszszük tekintetbe” – azaz az újság készítői számára a művészi kivitelnél előbbre való volt a kép közérdeke és hitele.[130] A beküldendő ábrázolások körét az ország- és népismeret tárgyában jelölték ki: „Elfogadunk ennélfogva hazai tájképeket, nevezetes épületek és romladékok rajzait; érdekes régiségeket; élő vagy megholt hírneves hazafiak és honleányok arczképeit; tájviseleteket; figyelemre méltó ritka állatok alakrajzait; eredeti, valamelly tájon kizárólag szokásos eszközök, edények formáit, historiai emlékszobrok vázlatait, földből kiásott leleményeket; és minden más tanulságos rajzot.” Felhívásuk oly sikeres volt, hogy a honismeret tárgyköre ezt követően csaknem egy évtizedre a Vasárnapi Újság illusztrációinak domináns témaköre maradt. A szerkesztésbe ily módon bevont olvasók úgy érezhették, hogy egyfajta „interaktív honismereti” játék, egy közösen épített „nemzeti enciklopédia” teljes jogú munkatársai.

Az évtized végére a Vasárnapi Újság véglegesen a középosztálynak szóló kulturális magazin szerepkörében talált magára. Elhatárolódva a néplapoktól és női lapoktól, képeik sorában nem kaptak helyet a populáris katasztrófa-hírek sem a kérészéletű divathírek, de belátva technikai korlátait, a folyóirat művészi igényű képek sokszorosítására sem törekedett. A drága mellékletek és éves jutalomképek költségeit inkább a legjobb szerzők megnyerésére és a képek számának emelésére fordította. Hivatását a nemzeti kultúra bemutatásában találta fel, ezért lapjait kétharmad részben hazai vonatkozású képek töltötték meg. Együttműködő olvasóinak köszönhetően alig történt az országban olyan kulturális esemény, amelyről a Vasárnapi Újság nem küldött volna friss és hiteles képi híradást olvasóinak. Egy új szobor, síremlék vagy épület felavatása éppúgy nem hiányozhatott lapjairól mint a közönséget foglalkoztató közéleti személyiségek arcmása, udvari ünnepségek vagy nagyjaink temetésének rajza. Betöltve az enciklopédikus folyóiratok legnemesebb hivatását, a Vasárnapi Újság olvasóiból olyan felelős polgárokat formált, akik az ország dolgaiban immár széleskörű vizuális tapasztalatokkal is rendelkeztek és döntéseiket – akár a Magyar Tudományos Akadémia épületének stílusát vagy Kisfaludy szobrát illetően – nemcsak leírások, hanem a közvetlen látvány ismeretében hozhatták meg.

Képekben is megjelenő aktualitását, hiteles naprakészségét a folyóirat az évtized végétől hangsúlyozta: „szükséges tudnivalókat sokszor a gyakrabban megjelenő lapoknál is gyorsabban hozhattuk. Terjedt összeköttetéseink és forrásaink bősége képesitnek erre bennünket. A szöveg felvilágositására szolgáló képeink, fametszvényeink száma nemcsak két-háromszor akkora, mint előbb volt, hanem a müvészi kivitelt illetőleg is mindinkább olly tökélyt érnek el, melly bármelly külföldi vállalat fametszeteivel bátran kiállja a versenyt.”[131] A puszta tárgyszerűségen túlmutató, művészi tekintetben is eredeti kivitelű képek csak az évtized végétől tűntek fel a lapban. Johann Nepomuk Geiger 1857-től közölt históriai képciklusa, majd 1861-től a „Képek a magyar népéletből” címmel indított képsorozat alkotásai jelentették az első kezdeményezéseket. Utóbbiakhoz már olyan jeles festőket sikerült a kiadónak megnyernie, mint Sterio Károly, Jankó János, Lotz Károly vagy Újházy Ferenc.[132] Újabb fordulatot a képek összeállításában a kiegyezés hozott. A felfokozott közéleti érdeklődésnek köszönhetően ekkor a Vasárnapi Újság is mind több aktuális közéleti eseményábrázolást közölt, részletesen beszámolva a koronázás minden mozzanatáról. Utóbbiról nem kisebb művészegyéniség rajzolt képriportot, mint Székely Bertalan.[133] Közreműködése pontosan jelezte azt a gyökeres átalakulást, ami másfél évtized alatt a hazai illusztrált lapok terén bekövetkezett: a tartalmában korszerű, képeiben színvonalas képesújság megszületését. Hatása képei tekintetében is olyan erőteljes volt, hogy kortársai közül aligha akadt olyan képes vállalat, amely – követőként vagy az újító szerepében – de ne a Vasárnapi Újság viszonylatában határozta volna meg magát.

A Vasárnapi Újság sikere Heckenastot újabb olcsó, fametszetes képesújságok kiadására ösztönözte. Az ötvenes években sorra indította útnak illusztrált élclapjait, kezdeményezései legfőbb társa pedig a szatirikus lapok szerkesztését gondozó Jókai Mór volt, akinek a Vasárnapi Újságban közölt „Kakas Márton levelei” olyan nagy sikert arattak, hogy Heckenast önálló, füzetes kiadványban éltette tovább.[134] A Nagy Tükör Jókai szerkesztésében 1856 novemberében indult útjára.[135] A változó rendszerességgel, évi tíz alkalommal megjelenő lap kezdetben akut rajzoló-hiányban szenvedett, és a Vasárnapi Újsághoz hasonlóan humoros képi ötletkért és vázlatokért olvasói segítségét kérte.[136] Feljegyzéseiből ítélve Jókai eleinte a szerkesztői-írói feladatokon túl maga is rajzolt karikatúrákat.[137] Emellett a lap idézett felhívása az élclapok rajzainak jellemző névtelenségére is magyarázatit ad, jelezve, hogy a politikus műfajt kevés rajzoló vagy ötletadó vállalta fel nevével. A Nagy Tükört két év után a szintén Jókai által jegyzett Kakas Márton Albuma követte.[138] Valóban életképesnek az 1858-ban indult Üstökös bizonyult.[139] Sikeréhez az előbbieknél frissebb és képzettebb rajzológárda is hozzájárult. A rajzok ötleteit ekkor is gyakorta Jókaitól eredtek, de kivitelezésük már olyan tehetséges rajzolókra hárult mint Markó Ferenc vagy Jankó János, a gyengébb vázlatokat pedig Rusz Károly és Huszka József személyében remek fametszetők igazították ki.[140]

A hatvanas években Heckenast több olyan képesújsággal is próbálkozott, amely egy szűkebb olvasóközönséget célzott meg, ám ekkor már egyetlen lapkísérlete sem tért el a jól bevált fametszetes illusztrációktól. Noha a Vasárnapi Újság indulásakor néplapként határozta meg magát, idővel a művelt középosztály orgánumává lett. Ez a változás is indokolta, hogy Heckenast több kísérletet is tett fametszetes néplapok indítására.  A Képes-Újság (később Jó Barát)színvonalát és népszerűségét kiváló szerkesztői és szerzőgárdája garantálta, amely Ilméri Kiss István, Majer István, Major Béla majd Réthy Lajos személyében a kor legnépszerűbb íróit tudhatta soraiba.[141] Kéthetente megjelenő folyóiratuk képanyagának minőségét és változatosságát a kiadó garantálta. Számonként 5-7 fametszete a Vasárnapi Újsághoz hasonlóan zömmel hazai tárgyú, kulturális vonatkozású ábrázolás volt, sőt a képek többsége annak újraközlése volt. Szerkesztői a ponyvairodalomban szokásos katasztrófa-képeket éppúgy száműzték lapjairól mint a közkedvelt kalendáriumok öncélú kuriózumait. Népnevelő hivatását a lap a nemzeti kultúra népszerűsítésében vélte megtalálni, így a Képes-Újság szerkesztőiJohann Nepomuk Geiger magyar históriai sorozata, a Magyar Tudományos Akadémia és a Vigadó újonnan átadott épületeinek, avagy Vörösmarty Mihály frissen felavatott szobrának képileg is nívós metszeteivel csiszolták olvasóik erkölcseit és elméjét.

Szintén a specializálás irányát mutatta a Magyar Gyermekbarát, amely témáiban és szövegében ugyan igyekezett igazodni a fiatal olvasók érdekélődéséhez, ám meglehetősen vegyes képanyaguk többnyire a sikeresebb laptársakból származó újraközlés volt, mely jellegébenaz enciklopédikus hetilapokkal mutatott rokonságot.[142] Érdeme – a néplapokhoz hasonlóan – nem kevesebb volt, minthogy az ifjabb korosztályhoz immár célzottan is eljuttatták azoknak a históriai hősöknek, jelenkori államférfiaknak vagy kulturális monumentumoknak a képét, amelyek nem csekély szerepet játszottak egy eszmélő generáció kollektív nemzettudatának megkonstruálásában.

A harmadik terület, ahol a hatvanas évek képes sajtójában Heckenast fellépett, az illusztrált szépirodalmi-kulturális folyóirat volt. Célkitűzéseiben, tartalmi összeállításában a laptípus a reformkori divatlapok örököse volt, ám fametszetes illusztrációi – a néplapokhoz és ifjúsági lapokhoz hasonlóan – az enciklopédikus képesújságok holdudvarához tartoztak. Az Áldor Imre szerkesztésében megjelenő „szépirodalmi és közismereti” Tarka Világ és Képes Regélő Heckenast előző, Regélő címen 1868 végéig működő regény-folyóiratának folytatása volt.[143] Ám a Regélő nem közölt képeket, egyetlen ígéretes ám folytatás nélkül maradt képes vállalkozása Székely Bertalan Eötvös József verséhez, a Megfagyott gyermekhez készült illusztrációja volt.[144] A Tarka Világ az igényes mellékletek helyett sűrűn illusztrálta fametszetekkel füzeteit. Kölcsönzött képei mellett „Petőfi élete és halála” címen indított sorozatot és a politikai enyhülést követve Kossuth Lajos észak-amerikai körútjának képeit is közölte. Azonban viszonylag változatos és nemzeti vonatkozású képanyaga sem volt elegendő a fennmaradáshoz, előfizetőinek csekély számára hivatkozva Heckenast első évfolyama után beszüntette lapját.

A populáris, illusztrált folyóiratokkal párhuzamosan Heckenast az ötvenes évektől mind nagyobb teret hódított a kalendáriumok piacán is, ahol a szabadságharc után robbanásszerűen nőtt irántuk a kereslet.[145] Heckenast néhány év leforgása alatt Bucsánszky Alajos mellett az egyik legjelentősebb naptárkiadóvá vált. Illusztrált kiadványainak ez szegmense pedig azért is bír nagy jelentőséggel, mert a naptárakban közölt szövegek és képek több tízezres példányszámuknak köszönhetően a legszélesebb körű nyilvánosságot jelentették. Ezek az ismeretterjesztő és szórakoztató tartalmakat szabadon ötvöző kiadványok jellemzően vegyes, fametszetes képanyaggal tették szemléletesebbé írásaikat. A kor kiadói gyakorlatának megfelelően Heckenast naptáraiban zömmel már másutt korábban közölt képeket illesztett. Ily módon az általa megrendelt eredeti képek költségei többszörösen megtérültek, hiszen azokat a vállalkozás éppúgy felhasználta népszerű ponyvafüzeteiben, ismeretterjesztő köteteiben, képes folyóirataiban és kalendáriumaiban.

Heckenast első naptárai még a pesti polgárságnak szóltak, de az ötvenes évek második felétől sorra jelentek meg a vidéki közönségnek szánt gazdasági, mezei, népies kiadványai. 1855-től Vas Gereben majd Májer István személyében a kor legolvastottabb népies írói immár saját nevükkel jegyzett naptárokkal jelentek meg. „István bácsinak” emellett több illusztrált, hasznos tanácsokat megfogalmazó könyvét jelentette meg a kiadó. Emellett népszerű folyóirataihoz is csatolt éves kalendáriumokat, így folytatta közkedvelt figuráit a Bolond Miska naptára és a Kakas Márton naptára, de népies folyóirata, a Jó-Barát is megjelent éves változatban. Tartalmilag és képileg legigényesebb kalendáriumait az abszolutizmus éveiben jelentette meg Heckenast. Nemzeti képes naptára, majd Országos nagy képes naptára messze meghaladta a népies kalendáriumok szokványos hasznos ismereteket közlő kereteit. Mindkét kezdeményezés tudatosan és tüntetően a nemzeti kultúra értékeinek reprezentálását vállalta fel. A Nemzeti képes naptár Tóth Lőrinc által szerkesztett 1857-es kötete címlapján Mátyás mellszobrával jelent meg, majd egy kisebb honismereti albumhoz hasonlóan a hazai fürdőhelyek, várak, egyházi műemlékek és kulturális épületek rajzaival illusztrálték írásaikat. Az Országos nagy képes naptár 1861-es kötete Gírókúti P. Ferenc szerkesztésében még elődjén is túltett: programképe Attila Nádasdy Mausoleumból ismert portréja volt, majd számos illusztrációval adott rövid áttekintést a hazai festészet, szobrászat, zene, valamint a nemzeti divat jelenéről.

A hatvanas években – a sajtótremékekhez hasonlóan – a naptárkiadványok tartalmi differenciálódása figyelhető meg. Az Auróra hölhynaptár, a Honvéd naptár vagy a kalendáriumok családi, ifjúsági változatai már ebbe az irányba mutattak. 1868-ra Heckenast több mint egy tucatnyi különféle kalendáriumával már a naptárpiac egy jelentős szeletét uralta.[146] Túl a műfajt jellemző egzotikus és szenzációs események megörökítésén, Heckenast naptáraiban mindig helyet kaptak a nemzeti múlt és jelen emlékei. A kiadó fametsző műhelyeiben készült grafikáknak ez az orgánum jelenette a legszélesebb nyilvánosságot, hiszen a naptárak a legtöbb magyar házban a Biblia után a legfőbb olvasmányt jelentették, megőrzött köteteik gazdag képanyaga pedig nemzedékek vizuális emlékezetébe ágyazódtak be.

E több évtizedet felölelő kiadói munkásság áttekintése nyomán világosabban körvonalazódnak Heckenast képkiadói gyakorlatának jellege.  Példája olyan esettanulmánynak tekinthető, amely jól példázza a korszak üzleti alapú képkiadásának mozgatórugóit, amelyben az üzleti megfontolások és a személyes elkötelezettségek még egyaránt szerepet kaptak. Helyesebb talán „képi stratégiáról” beszélni, ami jelzi a képkiadás hosszadalmas és összetett folyamatát, a döntések sorozatát, amely az illusztrálásá tényétől, a téma, alkotók és technika, formátum kiválasztásáig tart.

            Heckenast esetében jól kitapintható a változás ideje és iránya, amely a negyvenes évek igényes, elit jellegű képes kötetektől a fametszetes, populáris kiadványok felé tart. Ez összhangban áll azzal a folyamattal, amely Európa-szerte a képipar megerősödését jelenti, és ezzel párhuzamosan a „hozzáférhető kép” időszakának, a képi kommunikáció korának első szakaszának beköszöntét. Heckenast kiválóan érzékelte e tartalmi ás minőségi mozgásokat, mikor kiadványaiban mind nagyobb teret engedett az illusztrációnak.

---

[1] A műegyleti és társulati prémilapok első összegző bemutatása: Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században. Szerk.: Sinkó Katalin. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 1995.; A piaci tényezők figyelembevételére példák: White, Harrison C., White, Cynthia A.: Canvases and Careers: Institutional Change in the French Painting World. University of Chicago Press, London, 1993; Jensen, Robert: Marketing Modernism in Fin-de-Siécle Europe. Princeton 1994.

[2] A korszak grafika- és illusztrációtörténetének mindmáig alapvető feldolgozásai: Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Bp. 1951; Gerszi Teréz: A magyar kőrajzolás története a XIX. században. Akadémiai, Bp. 1960.

[3] Az áttekintett kiadói katalógusok: Verzeichniss der Gustav Heckenast Buchhändler in Pesth. Heckenast Gusztáv Pesti Könyvkereskedő Saját Könyveinek ár jegyzéke. Pest, 1835.; Heckenast Gusztáv pesti könyváros és kiadó költségén megjelent könyvek sorjegyzéke. Pest, 1841; Heckenast Gusztáv pesti könyváros és kiadó költségén ujabban megjelent könyvek sorjegyzéke 1842-1843. Pest, 1843; Heckenast G. pesti kiadó-könyváros és nyomdatulajdonos által kiadott magyar könyvek névsora. Pest, 1856; Heckenast Gusztáv pesti kiadó könyvárus és nyomdatulajdonos által kiadott magyar könyvek, időszaki lapok és folyóiratok névsora. Pest, 1857; Heckenast Gusztáv pesti könyv-kiadó és nyomda-tulajdonos által kiadott könyvek, zeneművek és arczképek névsora. Pest, 1864; Heckenast Gusztáv pesti kiadó és nyomda-tulajdonos által közrebocsátott könyvek, zeneművek, tér- és arczképek jegyzéke. Pest, 1872.

[4] Emlény. Karácsoni, uj esztendei és névnapi ajándék. Pest, 1837-1844.

[5] Vayerné Zibolen Ágnes: Az 1830-40-es évek könyvgrafikája. = Művészettörténeti Értesítő, 1983. 1-2.7 51-60; Szentesi Edit: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig. Történelem – Kép. Múlt és művészet kapcsolata Magyarországon. Szerk.: Sinkó Katalin, Mikó Árpád. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 2000, 73-91; Fenyő István: Az Aurora. Egy irodalmi zsebkönyv életrajza. (Irodaomtörténeti füzetek 4.) Bp. 1955; Vayerné Zibolen Ágnes: Kisfaludy Károly az Aurora képszerkesztője és illusztrátora. = Művészettörténeti Értesítő, 1967. 3. 151-176.

[6] Gazda István: Könyvkereskedők a régi Váci utcában. Bp. 1988. 69-72.; Rudolf Schmidt: Deutsche Buchhändler. Deutsche Buchdrucker. Band 6. Berlin/Eberswalde, 1908. 1043-1047.

[7] Facsimile Querschnitt durch die Illustrierte Zeitung. Hsg. Wachtel, J. München, 1969.

[8] Wigand lipcse működéséről: Merkur & Musen. Schätze der Weltkultur aus Leipzig. Hg. Dieter Gleiberg. Ausst. Kat. Wien 1989.

[9] 1833-ból 16, 1834-ből 25 műmellékletet ismerünk: Busa Margit, V.: Magyar sajtóbibliográfia 1705-1849. A Magyarországon magyar és idegen nyelven megjelent valamint a külföldi hungarika hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. I-II. Kézirat. Országos Széchenyi Könyvtár, Bp. 1986. I/2.787-790.

[10] Idézi: Hoffmann Edit: Barabás Miklós. Művelt Nép, Bp. 1950, 22.

[11] Vayerné Zibolen Ágnes: Barabás Miklós az illusztrátor. = Művészettörténeti Értesítő, 1978. 2-3. 117-156.

[12] A kiadó: Vezérszó. = Emlény, 1838. 1-2.

[13] Quodlibet, 1826. Papír, tusrajz, 195 x 123 mm. MNG, ltsz: 1937-3088; Reprodukálva: Vayerné 11. jegyzetben i. m. 118-119.

[14] Működésükről: Pataky 2. jegyzetben i. m. 60-61.

[15] Iris. Taschenbuch für das Jahr… Hsg: Johann Graf Mailath, E. Saphir. Pest, 1840-1848.

[16] Muth Ágota: Iris. Német nyelvű irodalmi almanach a magyar reformkorban. = Magyar Könyvszemle, 2000. 2.

[17] Sinkó Katalin: Der Tschikos als ein orientalisches Thema. In: Bild-Kunde – Volks-Kunde. Hsg. Ernő Kunt. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1988. 239-252; Sinkó Katalin: Az Alföld és az alföldi pásztor, mint orinentális téma a hazai és külföldi festészetben. In: Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Magyarságkutató Intézet, Bp. 1991. 83-89.; Révész Emese: A népéletkép szerepe a nemzeti jellem kidolgozásában az 1850-1870 közötti hazai sajtóillusztráció példáján. = Ars Hungarica, 2004. 2. 275-322.

[18] A Galambpostáról: Sinkó Katalin: Ideálkép, portré, életkép. Műfaji összefüggések a romantika képzőművészetében. = Ars Hungarica, 1987. 1. 49-58.

[19] Veszprémi Nóra: Barabás Miklós, Petőfi Sándor és az Utazó cigánycsalád. Egy közös motívum a 19. századi magyar képzőművészetben és irodalomban. = Művészettörténeti Értesítő, 2002. 3-4.265-286.

[20] Peter Fendi: Fagyoskodó kis perecárus a Dominikánus templom előtt, 1828, Historisches Museum der Stadt Wien; Ferdinand Georg Waldmüller: Koldusfiú a Hohen Brückén, 1830. Ermitázs, Szentpétervár; A témáról: Schröder, Klaus Albrecht: Kunst als Erzählung. Theorie und Asthetik der Genremalerei. In: Wiener Biedermeier. Malerei zwischen Wiener Kongress und Revolution. Hsg.: Gerbert Frodl, Klaus Albrecht Schröder. Prestel, München, 1992. 9-34.

[21] Barabás képeinek újraközléseit összegző táblázat: Vayerné 11. jegyzetben i. m. 154-155.

[22] Bilder album aus Ungarn. G. A. Haendel, Lipcse, 1852. – 18 acélmetszettel; Vajda János: Magyar képek albuma. Pest, 1859. – 12 acélmettel; D. Szemző Piroska: Vándorló képek illusztrációnk történetében. = Magyar Könyvszemle, 1975. 4. 367-380.

[23] A korszak gyermekkönyveinek általam bibliogáfiája: Drescher Pál: Régi magyar gyermekkönyvek 1538-1875. Magyar Bibliophil Társaság, Budapest, 1934. (Reprint: 1986); Régi magyar és magyar vonatkozású gyermekkönyvek 1711-1861.Szerk: Imre István. Tatabánya, 1977.

[24] Fehér Katalin: Gyermekirodalmunk a felvilágosodás és a reformkor sajtójában. = Könyv és nevelés, 2004. 4. 67-84.

[25] Johannes Amos Comenius Orbis Sensualium Pictusa (1658) minden további pedagógiai célú illusztrált műeak mintaképe volt. Illusztrációi szorosan összefüggtek a kor populáris, kalendáriumirodalmának; képkínálatával. – Dömötör Ákos: Az Orbis Pictus keletkezése. = Magyar Pedagógia, 1996. 2. 169-184.; A képi szemléltetés szerepéről a nevelésben: Orbis Pictus. A szemléltetés évszázadai. Szerk: Jáki László. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Bp. 2000.

[26] Döbrentey Gábor: A kis Gyula könyve, vagy fiu és leány gyermekek számára irt elbeszélések. Wigand, Pest, 1829. Rézmetszetű címképpel. 

[27] Bezerédy Amália: Flóri könyve. Sok szép képpel, földrajzokkal és muzsikamelléklettel. Heckenast Gustráv, Pest, 1840. 6 színes kőrajzzal, 3 színezett térképpel és szöveg közti fametszetekkel. Második kiadása fekete-fehér képekkel 2 pengő, színes képekkel 3.20 pengő.

[28] Bár a jelzetlen rajzokat merészség pusztán stiláris alapon attribuálni, érdemes felvetni Jankó János szerzőségét, aki ez idő tájt talán bécsi tanulmányainak költségét fedezte illusztrációs megbízásokkal, és aki később is csak elvétve jelezte grafikai munkáit. – Szana Tamás: Jankó János élete és munkái. Bp. 1899.; Takács Mária: Jankó János (1833-1896). Bp. 1936.

[29] A kiadói jogokat megöröklő Franklin Társulat 1872-es kiadásában aktuális és a nemzeti történelemhez kötődő szövegekkel és képekkel bővítette az eredeti munkát, 1880 körüli újabb kiadásában pedig az 1864-es díszkiadás igényes kőrajzait silányabb színezett fametszetes másolatokkal helyettesítette.

[30] Rajka Teréz: Flóri új könyve. Heckenast, Pest, 1869. Fametszetes képpekkel.

[31] Rajka Teréz: Flóri és Kálmán könyve. Heckenast, Pest, 1871. Fametszetes képpekkel.

[32] Barabás Miklós: Academiából ki jöttöm után készített munkáim s azokbóli jövedelmemnek jegyzőkönyve. kat. 609. („Heckenástnak földesi estvék a. v.”) In: Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Bev.: Bíró Béla. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1944, 245.

[33] [28]: Ifjúsági iratok. = Figyelmező, 1840. 24. 370. (370-373.)

[34] Glatz Jakab:A gyermekvilág képekben és elbeszélésekben. Ünnepi, névnapi és újévi ajándék jó fiúk és leányok számára. Ford. Szívós Mihály. Heckenast, Pest, 1840. 6 kőrajzolatú képpel. Drescher Pál szerint a képeket Barabás Miklós rajzolta. Drescher 23. jegyzetben i. m. 42. – Glatz Jakab: Piros könyv. Mulattatva oktató olvasmány. Ünnepi, névnapi ‘s újévi ajándékul ‘jó kis fiúk- ‘s leányoknak. Ford. Szívos Mihály.Landerer és Heckenast, Pest, 1842. 6 színes kőnyomattal. – Glatz Jakab: Vidor gyermekek, vagy beszélyek és képek a gyermekvilágból. Ford. Szívós Mihály. Heckenast, Pest, 1842. 4 képpel.

[35] [28]: Ifjúsági iratok. = Figyelmező, 1840. 24. 370. (370-373.)

[36] Drescher 23. jegyzetben i. m. 42. – reprodukálva: VIII. tábla; A Vidor gyermekből nem ismerek példányt.

[37] Ney Ferenc:Ibolyák. Beszélyfüzér 8-12 éves gyermekek számára. Magyar és német nyelven. Heckenast, Pest, 1843. 8 színezett litográfiával.

[38] Tavaszi képek a kedves gyermekeknek. Rajzzal és szöveggel. Heckenast, Pest, 1858. 7litográfiával.

[39] Hoffmann Ferenc:100 kis történet, jó kis gyermekek számára. H. F. után közli Mesélő bácsi. Heckenast, Pest, 1865. 8 képpel; Hoffmann Ferenc: A kis regélő. 50 új mese kis fiúk és leányok számára. H. F. után közli Mesélő bácsi. Heckenast, Pest, 1866.

[40] Bodrogi Lajos:A regélő tulipán. Dalok és mesék sok szép képpel. Magyar gyermekek számára. Heckenast, Pest, 1860. A fametszetek metszője Huszka és Pollák, a rajzolók között felbukkan Jankó János neve; Beniczky Irma: Regélő-gólya. Mesék és elbeszélések gyermekek számára. 1872. Fametszetekkel.

[41] Campe Robinson der Jüngere címmel 1779-ben jelentette meg átdolgozását, aminek 100 év alatt 77 kiadás jelent meg Németországban. Magyarul első ízben 1794-ben adták ki Kolozsváron. Heckenast 1836-ban Vajda Péterrel készítetett új fordítást. Campe J. H.: Ifjabbik Robinson. Mulatságos olvasókönyv gyermekek és ifjak szám. Ford. Uzdi [Vajda] Péter. Heckenast, Pest,1836. Lehnhardt Sámuel rézmetszetű képével. – Fehér Katalin: Magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági könyvek a felvilágosodás korában. Magyar Könyvszemle = 2000. 1. 89-94.

[42] Defoe, Daniel: Robinson Crusoe élete és kalandjai. Angol után átdolgozva. Heckenast, Pest, 1858. Fametszetű képpel.; Uő: Robinson Crusoe élete és kalandjai Angol után átdolgozva. (Kis nemzeti muzeum 5.) Heckenast, Pest, 1867. 114 fametszetes képpel.

[43] Horst Ludwig: Robinson Crusoe. In: Von Odysseus bis Felix Krull. Gestalten der Weltliteratur in der Buchillustration des 19. und 20. Jahrhunderts. Red. Ingeborg Becker, Klaus Popitz. Kunstbibliothek Berlin, 1982, 123-141.

[44] Lafontaine: Száz mese, száz képpel. Heckenast, Pest, 1840. Fametszetekkel. Czuczor Gergely: Mese. Száz képpel. Lafontaine után. Heckenast, Pest, 1840. Grandville fametszeteivel.; Mesék. Franczia után Lovász-tól. Ujra szerkeszté Czuczor Gergely. Heckenast, Pest, 1857, 60 fametszettel.

[45] Csuday Csaba: Öt pont a magyar „Quijote” történetéhez. = Holmi, 2005. március

[46] Cervantes, Miguel de: Don Quichotte de la Manche. Nagyobb gyermekek szám. kidolgozott munka után fordította Karády Ignác. Heckenast, Pest, 1852. Egy kőrajzolatú melléklettel.  

[47] Mesekönyvecske. Képekkel és színezett bortékkal. Heckenast 1872. 2. jegyzetben i. m. 34.

[48] A szent biblia díszes képekben. Károlsfeldi Schnorr Gyulától. Biblia Sacra tabulis illustrata. Iulius a Schnorr Carolsfeld. Lipcsében Wigand Györgynél, Pesten Heckenast Gusztávnál, 24 füzetben, füzetenként 10 képpel. Összesen 240 táblával.

[49] „A gyűjteményes kötet (Sammelband) háromféle kiadásban került az olvasók kezébe: díszkiadásban, harminc rajzzal, ill. metszettel, amelyből tizenkettő miniatűr kép a címlapon; egy igényes kiadásban, huszonhat kézzel színezett képpel; és egy illusztrációk nélküli kötetben.” – Muth Ágota Gizella: Egy 19. századi német nyelvű városkép-antológia pesti kiadása és utóélete. = Magyar Könyvszemle, 2000. 4. 501-513.

[50] Szemző Piroska: Peter J. N. Geiger és Heckenast Gusztáv könyvillusztrációnk történetében. Budapest, 1942.

[51] B. Eötvös József: A karthausi. Heckenast, Pest, 1856. Acélmetszetű címképpel.

[52] Vayerné 11. jegyzetben i. m.

[53] Győry Vilmos: Balassa János. Történeti elbeszélés az ifjúság számára. Heckenast, Pest, 1864. 8 Színezett kőrajzzzal.

[54] Jókai Mór: Téli zöld. Válogatott elbeszélések az ifjúdág számára. Heckenast, Pest, 1864. 4 kőrajzzal.

[55] Révész Emese: Történeti kép mint sajtóillusztráció 1850-1870. In: Történelem – Kép 5. jegzyetben i. m. 580-597.

[56] Erdélyi János: Magyar népmesék. Képes kiadás. Heckenast, Pest, 1855. Fametszetekkel.

[57] Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Helikon, Bp. 1978.

[58] Szvoboda Dománszky Gabriella: Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona a Vigadóban. In: Kultusz, mű, identitás. Kultusztörténeti tanulmányok 4. Szerk: Kalla Zsuzsa, Takáts József, Tverdota György. Bp. 2005. 234-248.

[59] Erdélyi János: Válogatott magyar népdalok. Képes kiadás. Heckenast, Pest, 1857. Fametszetekkel.

[60] Zöldségeskosár nyúllal, 1853. In: Művészet Magyarországon 1830-1870. I-II. Szerk.: Szabó Júlia, Széphelyi F. György. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 1981. 460. kat. 418. – Egyik csendéletét Heckenast Gusztáv tulajdonaként állította ki a Műegylet 1853-as tárlatán – A Pesti Műegylet által 1853. évi majus hóban kiállitott művek lasjstroma. kat. 42. Közölve: Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Műegylet története. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2007, 357. – Erdélyi János kötetének bevezetője kiemeli, hogy az illusztrációk mesterük nevét is közismertté teheti: „A vállaló ur eszméje, s annak kivitele, hogy rajzokat állitson a szöveg közé, ugy hiszem, találkozni fog a közméltánylattal. A képek nemcsak ismertetni fogják mesterüket, hanem ki is emelni vésűje becsét.” – Erdélyi 54. jegyzetben i. m.

[61] 1837: Kisfaludy Sándor; 1838: Jósika Miklós; 1841: Eötvös József; Irishez Heckenast egyedüli íróként Adalbert Stifter portréját csatolta. A negyvenes években kiadott gyér számú íróportré közé tartozik még Kölcsey Ferenc képmása, amit a kiadó összegyűjtött műveihez mellékelt 1840-ben.

[62] Kisfaludi Sándor minden munkái. I-VI. kötet. Kiadta: Toldy Ferenc. Heckenast,Pest, 1847. 1. kötete Kisfaludy Sándor rézmetszetű arcképével. Magyar koszorúsok albuma.Zilhay Károly. Heckenast, Pest, 1863. 14 acélmettel

[63] Irodalmi panteonizációról: Porkoláb Tibor: „Nagyjainknak pantheonja épűl”. Közösségi emlékezet, panteonizáció, emlékbeszéd.” Anonymus, Miskolc, 2005. – Révész Emese: Virtuális panteonok. Grafikai arcképcsarnokok a 19. századi populáris grafikában. = Tanulmányok Budapest Múltjából XXXIV, Bp. 2009. 109-134.

[64] Arczkép-Album. Műmelléklet a Hölgyfutárhoz. Kiadja Számvald Gyula. Ny. Emich Gusztáv. A táblákat rajz. Barabás Miklós. Ny. Reiffenstein és Rösch Bécsben, Pest, 1855. 6 litografált tábla 4-4 arcképpel; Magyar írók arczképcsarnoka. Jelezve: „Barabás rajzai és Tiegde photographiai képei után kőre rajzolta Rohn A. Nyom. Reiffenstein és Rösch műintézetében Bécsben. Kiadó-tulajdonos Vahot Imre”

[65] Kölcsey Ferenc, Bajza József, Arany János, Eötvös József

[66] Az egyik legbővebb, 1872-es katalógus 10 litografált „életnagyságú, tökéletesen talált arczképet”, 24 acélmetszetű portrét és 7 kisebb kőrajzolatú arcképet reklámoz: Heckenast 1872. 2. jegyzetben i. m. 59.

[67] Nemzeti lant. Újabb költőnk válogatott versei. Összeállította: Vajda János. Heckenast, Pest, 1858. Vörösmarty Mihály acélmetszetű arcképével: Jelezve: „Barabás 1857. Jos. Axmann sculps.”; Nemzeti lant. Újabb költőnk válogatott versei. Kazinczytól máig. Válogatta: Kuliffay Ede. Heckenast, Pest, 1873. Kazinczy Ferenc arcképével. Jelezve: „Heinrich Thugut föstm. után. Acélba metsz. Brockhaus F. A.-nál Lipcsében.”; Újabb magyar költők. Válogatott gyüjtemény a magyar nép számára. Összeszedte Boross Mihály. (Vasárnapi Könyvtár 10.) Heckenast, Pest, 1856. 15 fametszettel. Címoldal előtt Vörösmarty Mihály arcképe.

[68] 1857 tavaszától füzetes kiadványként jelent meg: Magyar Irók arczképei és életrajzai. Első gyűjtemény 40 arczképpel. Heckenast, Pest, 1858. 2. kiadás: 1860. – Arcképei: Gr. Széchenyi István, Kazinczy Ferencz, B. Wesselényi Miklós, Kisfaludy Sándor, Gr. Dessewffy Aurél, Fáy András, Dugonics András, Jókai Mór, Zrinyi Miklós, B. Mednyánszky Alajos, Horvát István, Csokonai Vitéz Mihály, Bajza József, Czuczor Gergely, Szalay László, Teleki József, Erdélyi János, Kölcsey Ferenc, Kis János, Fényes Elek, Garay János, Tompa Mihály, Májer István, Pap Endre, Kisfaludy Károly, Gr. Gvadányi József, B. Kemény Zsigmond, Pólya József, Pauler Tivadar, Döbrentey Gábor, Virág Benedek, Ballagi Móricz, Petőfi Sándor, Nagy Ignácz, Gyöngyösy István, Szontagh Gusztáv, Arany János, Budai Ézsaiás, Szigeti Eduárd.

[69] Zilahy Károly: Magyar koszorúsok albuma. Irói élet- és jellemrajzok. Mutatványokkal és 12 aczélmetszettel. Heckenast, Pest, 1863 – Arcképek: címoldal előtt Petőfi Sándor, majd: Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferencz, Bajza József, Vörösmarty Mihály, Czuczor Gergely, B. Jósika Miklós, Jókai Mór, Arany János. – Barabás Miklós rajzai után Josef Axmann acélmetszetei.

[70] Vörösmarty Mihály, Arany János, Petőfi Dándor, Jókai Mór, Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Jósika Miklós, Scitovszky János, Kossuth Lajos és Ihász Dániel – felsorolásuk: Heckenast 1872. 2. jegyzetben i. m. 59.

[71] „Heckenast Gusztáv, a magyar irodalom iránti kegyeletének igen szép tanujelét adja azáltal, hogy hazai iróink képeiből jelenleg egy képcsarnokot állit össze, melly czélra egyelőre következő irodalmi notabilitásainknak életnagyságu, olajfestésü arczképeit rendelte meg: Bajza, Berzsenyi, Kazinczy, Kisfaludy Károly, Kisfaludy Sándor, Kölcsey, Petőfi és Vörösmarty. A négy első már elkészült, s igen sikerült művei Barabásnak; a többi is már munkában van.” – Magyar irók arczképcsarnoka. = Vasárnapi Újság, 1859. 20. május 15.

[72] Barabás 32. jegyzetben i. m. kat. 1523, 1524 (1854); kat. 1781. (1861) 1944, 268, 275.

[73] Szemző 50. jegyzetben i. m.  

[74] Gosztola Annamária: Szerelmey Miklós litográfus (1803-1875). = Művészettörténeti Értesítő, 1985. 3. 304-331.

[75] Haeufler J[oseph] V[inzenz]: Kleine historische Bilder-Gallerie aus Ungarns denkwürdiger Vorzeit von. Heckenast, Pest, 1847. 12 magyar uralkodó litografált arcképével a címlap előtt, a címlapon a magyar koronázási ékszerekkel, valamint 5 uralkodói portréval; Basics Beatrix: Vinzenz Häufler magyar vonatkozású munkái. = Folia Historica, 1998/99 (2000), 233-241.

[76] Kisfaludy Sándor: Regék a magyar előidőből. Csobáncz. Tátika. Somló. (Vasárnapi Könyvtár 1.) Heckenast, Pest, 1856. 21 képpel; Szalay László: A tatárjárás Magyarországon. 1241-1242. (Vasárnapi Könyvtár 2.) 17 képpel. (127 l.) Heckenast, Pest, 1856.; [Jósika Miklós]: Hunyadi Mátyás király. Irta “Eszther” sat. szerzője. (Vasárnapi Könyvtár 3.) Heckenast, Pest, 1856. 16 képpel.; Jókai Mór: A legvitézebb huszár. (Vasárnapi Könyvtár 9.) Heckenast, Pest, 1856. 15 képpel.; Kisfaludy Sándor: Regék a magyar előidőből. Dobozi Mihály és hitvese. Somlai vérszüret. Egervár. Heckenast, Pest, 1857. 12 képpel. (Vasárnapi Könyvtár II. évfolyam 4. kötet); Fényes Elek: Szigetvár ostroma. Heckenast, Pest, 1857. (Vasárnapi Könyvtár II. évfolyam 10. kötet) 11 képpel.  

[77] A 19. századi magyar történeti festészet főbb témáiról: Történelem – Kép 5. jegyzetben i. m.; Nemzet és művészet – Kép és önkép. Szerk.: Király Erzsébet, Róka Enikő, Veszprémi Nóra. Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 2011.

[78] Veszprémi Nóra: Kísértetek a végtelen rónán. A magyar romantika rettenetes hagyományáról. In: Nemzet és művészet 77. jegyzetben i. m. 139-163.

[79] Jósika 76. jegyzetben i. m.; Nemzet és művészet 77. jegyzetben i. m. 328., kat. IV.1.4.

[80] Boross Mihály: Magyar krónika, azaz a magyar nemzet története a legrégibb időktől fogva, a legujabb időig, minden nevezetes történeti esemény évszerinti előadásával. Heckenast, Pest, 1870.

[81] Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. Második javított és bővített kiadás. XVII. Geiger-féle képpel. Heckenast, Pest, 1860. Valamennyi ábrázolás fametszet; Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. Harmadik javított és bővített kiadás. XV. Geiger-féle képpel. Pest, 1870. Kiad. Heckenast Gusztáv.

[82] Magyar- és Erdélyország története rajzolatokban Geiger Péter N. János akadémiai képírótól; tervezte, és magyar’ s német nyelven magyarázta Dr. Wenzel Gusztáv a’ bécsi cs. k. Teréziai lovag akademiában r. ny. prefeszor. Kiadja Ehrenreich Adam akad. rézmetsző. Geschichte Ungarn’s und Siebenbürgen’s in Abbildungen von Peter J. N. Geiger, akademischen Maler; nach den Angaben, und mit Erlauterungen in ungarischer und deutscher Sprache von Dr, Gustav Wenzel ö. Professor an der K. K. Theresianischen Ritterakademie in Wien. Herausgegeben von Adam Ehrenreich akad. Kupferstecher. Steindruckerei des J. Rauh. Bécs é. n. [1842–1844]

[83] Sinkó Katalin: Magyar és Erdélyország rajzolatokban. In: Történelem – Kép 5. jegyzetben i. m. 540-542.; TK; Révész Emese: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850-1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. = Művészettörténeti Értesítő, 2001. 1-2. 147-172.

[84] A Heckenast–Landerer-cég jogörököse, a Franklin Társulat Jókai nagy népszerűségnek örvendő regényes történelmét 1884-ben és 1890-ben már újabb két kötettel kibővítve adta ki. A századfordulóig még hat kiadást megért munka újabb köteteit a kiadó szintén illusztrálta, de a kiadvány alapvetően populáris jellegét mutatja, hogy Jókai szövegét főként 19. századi történeti festők munkái díszítik, köztük – a Geiger-képek mellett – tíz olyan magyar történeti mű reprodukciója, amelyeket korábban folyóiratok mellékletei vagy illusztrációiként ismerhetett meg a nagyközönség. Leírásukat lásd: Révész 77. jegyzetben i. m.

[85] Képek Magyarország történetéből. Készíté Geiger Péter N. János, a képző művészetek cs. k. bécsi akadémiájánál tanár, tervezte és magyarázta Dr. Wenzel Gusztáv, pesti egyetemi tanár s a magyar tudományos akademia rendes tagja. Árpádok kora. Kiadja Heckenast Gusztáv, Pest, 1862. –Bilder aus Ungarns Geschichte von Peter J. N. Geiger, Prof. an der k. k. Akademie der bild. Künste in Wien, nach den Angaben und mit Erlauterungen von Dr. Gustav Wenzel, Prof. an der Universitat in Pest und ord. Mitglied der ungar. Akademie der Wissenschaften. Zeitalter der Arpaden. Verlag von Gustav Heckenast.Pest, 1862. – Kőrajzai és azok sorrendje az első kiadással megegyező, csupán a képek díszes keretei újranyomottak; A kompozíciók aláírásai is azonosak a korábbiakkal, azzal a kivétellel, hogy Rauh János bécsi nyomdája helyett az egyes ábrázolások felirata középen: Kiadja Heckenast Gusztáv Pesten. Nyom. Reiffenstein & Rösch Bécsben.

[86] Vászon, olaj, 172 x 245 cm, jelezve jobbra lent: „P. J. N. Geyger”. Szépművészeti Múzeum, ltsz: L.7.168. – Reprodukálva: Szvoboda Dománszky Gabriella: Régi dicsőségünk. Magyar históriai képek a XIX. században. Corvina, Bp. 2001. 70-71.; Műegyleti kiállítása: Szvoboda 60. jegyzetben i. m. 209-210.

[87] Szemző 50.  jegyzetben i. m. 26-27; Feltehetően azonos: Papír, akvarell, 520 x 700 mm, BTM, Kiscelli Múzeum, ltsz: 22.692. Felirata: „Taufe Stephan’s des Heiligen, König von Ungarn Skizze für das al fresco Gemälde an der Decke im Ceremonien Saale des Königl. Schlosses zu Ofen. Pt. Joh.” – Közölve: Szvoboda 2001. 86. jegyzetben i. m. 88.;

[88] Vargyas Endre: Magyar szabadságharcz története 1848-1849. Heckenast, Pest, 1867. Szövegközti és egészoldalas, fametszetű képekkel.

[89] Gróf Batthyány Lajos élete és halála. Heckenast, Pest,1870.

[90] 100 új csoda, vagy természeti és mívbeli ritkaságok, csudák, rémletes és borzasztó esdtek rakhelye. Hasznos Mulattató mindenrendü olvasók számára. A´ természet és művészség megyéjében találkozó ritkaságok, csudák; iszonyu természetjelenések, földrengések, tüzveszélyek, éhségek, ragályok, vizárok ´s egyéb nyomorok; emlékezetes utazás- és vadászkalandok; borzasztó harczjelenések, iszonyu halálnemek, szörnyü boszulatok, rémletes vétkek; emberi szörnyek, despoták, turannok életrajzai, charaktervonásai ´s egyéb ritka, csudás, rémletes és borzasztó történetek ´sat. ´sat. érdekes ábrázlása. Második bővített Kiadás. Heckenast, Pest, 1836. 8 rézre metszett képpel.

[91] Szegfi Mór: A világ csudái. Heckenast, Pest, 1857. 19 képpel.; Sárváry Eöry Andor: Az állatország képekben. Heckenast, Pest, 1863. 122 fametszettel; Sárváry Eöry Andor: A madárvilág képekben. Heckenast, Pest, 1863. 80 fametszettel; Litografált borítóit Rohn Alajos és Grund Vilmos tervezte. – MNG, ltsz: G.73.77, a, b

[92] Haraszthy Ágoston, mokcsai: Utazás Éjszakamerikában.Második olcsóbb kiadás. Heckenast, Pest, 1850. 2 acélmetszet: Albany, A’ Capitol Washingtonban; Gorove István: Nyugot. Utazás külföldön. Heckenast, Pest, 1844. 2 acélmetszet: Amsterdam belsejének képe, Londoni tower

[93] Jósika Julia: Közlések a külföldről. Fiatal olvasók számára. Mittheilungen aus dem Auslande. Eine Jugendschrift. Heckenast, Pest, 1855. 1 színes kőrajz; Nendtvitch Károly: Amerikai utazásom. Heckenast, Pest, 1864,. 3 kőrajz; Nendtvich Károly: Amerikai utazásom. Egy földabroszszal és három kőrajzzal. Heckenast, Pest, 1858. 1 kőrajz.

[94] Fényes Elek: Utazások az éjszaki sarkvidékeken. (Vasárnapi Könyvtár 7.) Heckenast, Pest, 1856. 27 fametszettel.; Gaal [József]: Gróf Benyovszky Móricz élete és viszontagságai. (Vasárnapi Könyvtár 2. évfolyam, 3. kötet) Heckenast, Pest, 1857. 10 fametszettel; Gaal [József]: Peru fölfedezése és elfoglalása. (Vasárnapi Könyvtár 3. évfolyam 10. kötet). Heckenast, Pest, 1859. Fametszetekkel.

[95] Jancsovics István: Kirándulás Istambolba az 1863-dik év april havában.Landerer és Heckenast, Pest 1864. 16 tábla képmelléklettel; Vámbéry Ármin: Vándorlásaim és élményeim Persiában. Heckenast, Pest, 1867. 8 tábla képmelléklettel.

[96] Rosti Pál: Uti emlékezetek Amerikából. Heckenast, Pest, 1861. 2 színezett és 13 monokróm litográfia, 1 acélmetszet, 25 szöveg közti fametszet.

[97] Irina V. Popova-Nowak: A nemzeti felfedezések Odüsszeiája. Magyarok Magyarországon és külföldön 1750-1850. = Korall 26, 2006. november (Utazók, utazások), 128-152; Vári András: Fenyegetések földje. Amerika a 19. század második felében magyar szemmel. Uo. 158. skk

[98] Kincses Károly: Rosti Pál 1830-1874. In: Rosti Pál: Uti emlékezetek Amerikából. Reprint kiadás. Magyar Fotográfiai Múzeum – Balassi Kiadó, Bp. 1992; Papp Júlia: Az ötödik album. Rosti Pál (1830-1874) Fényképi Gyűjteményének újabb példája. = Fotóművészet, 2008. 2.

[99] A’ Buda és Pest közti Álló Híd’ képe nagyméltóságú magyar országgyülési küldöttség által megállapított terv szerint. Ansicht der stehenden Brücke zwischen Ofen und Pesth Nach dem von der hochlöblichen ungarischen Reichs-Deputation genehmigten Plane. Acélmetszet, 22 x 41,8 cm. Jelezve: „Sculpt. Direx. C. Mahlknecht. Kiadó: Kiadja Heckenast Gusztáv, Pest 1839.”  

[100] Széchenyi világai. Kurátorok: Csorba László, Aczél Eszter, Gödölle Mátyás. Magyar Nemzeti Múzeum, 2010, 41. (Gödölle Mátyás)

[101] „1ső rendű kiadása imperial egész rétben feketén 3 forint”, ugyanaz kínai papíron 4 ft, színezve pedig 6 vagy 8 ft, legdrágább változata olaj szinezettel arany keretben 14 ft; „2dik rendű kisebb kiadás” egész rétben feketén 1 ft, színezve 2 ft, olaj színezettel arany rámában 5 ft

[102] Feldmann G. L.: Pesth und Ofen. Neuester und vollständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen. Landerer und Heckenast, Leipzig, Pest, 1844. 6 acélmetszettel és 1 térképpel.

[103] Buda-Pest, a’ magyarok fővárosa vagyis ezen testvér-városban létező minden nevezetességek és látni méltó dolgok leírása. Vezéd vidékiek és benszülöttek számára. Hat acélmetszettel s a két város alaprajzával. Landerer és Heckenast, Pest, 1845. 6 acélmetszettel és 1 térképpel.

[104] Torda István: Bevezető. = Budapesti negyed, 45. (Pest-budai útikönyvek)

[105] Gettinger Theodor: Ungarns Hauptstädte Pest-Ofen und deren Umgebungen. Nach den neuesten Verhältnissen. Heckenast, Pest, 1866; Cassius [Áldor Imre]: Magyarország fővárosa. Budapest leírása, képekkel.  Heckenast, Pest, 1866. – Mindkettő szövegközti fametszettekkel.

[106] Magyarország képekben. Honismertető album. I-II. Szerk.: Nagy Miklós. Heckenast, Budapest, 1870.

[107] Révész Emese: „Az Ország Tükre” Sajtóillusztráció Magyarországon 1850-1870. PHD Disszertáció. ELTE BTK, Bp. 2007.

[108] Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában. Bécs – Budapest – Prága. L’Harmattan, Bp. 2002.

[109] Család Könyve. Hasznos ismeretek és mulattató olvasmányok. Szerk. Greguss Ágost és Hunfalvy János. 1855-1857.

[110] Hunfavy János: Család, nevelés. = Család Könyve, 1855. 1. 1-3.

[111] A cigányanya. Jelezve: „Del. Barabás. – Ny. Lorber. Pest, 1855. – Sculp. Mahlknecht” Acélmetszet. Család Könyve, I, 1855, 3. füzet melléklete. Szövege: Jókai Mór: Czigánynő. (Egy aczélmetszettel) – u. o. 108-109; A koldusgyermekek. Felirata: „Nyomatott Kargl Ferencnél Bécsben” [Fest. Barabás Miklós.] Család Könyve, I, 1855, 10. füzet melléklete. Szövege: A koldus gyermekek… u. o. 334.  

[112] A Koldusgyermekek közeli rokona az almanachokban korábban megjelent Utcaseprő fiúnak, ami felveti annak lehetőségét, hogy a kompozíció eredetileg az évkönyvek részére készült, amelyek megjelenését azonban az 1848-as események megakasztották. – Barabástól a következő évfolyamban még Arany János arcképe jelent meg: Arany János. Felirata: „Barabás del. 1856. – Jos. Axmann sculps” Acélmetszet. Család Könyve, II, 1856. 9-10. szám, 309. laphoz

[113] Nővilág. Hetilap a magyar hölgyek számára. Fel.szerk. :Vajda János. 1857-1864; Nagydiósi Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig. = Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1957. Bp. 1958.193-229.

[114] Országgyűlési arcképcsarnok. Jelezve: „Rohn 1861. Nyomt. Rohn A. Pesten 1861. Kiadja: Heckenast Gusztáv Pesten”. Másik verzión: „Rendkívüli műmelléklet a Nővilághoz 1861”

[115] Szünórák. Mulattató és tanulságos olvasmányok családi körök számára. Fel.szerk. Vachott Sándorné. 1861-1862

[116] II. Rákóczy Ferenc, Kazinczy Ferenc, Gr. Széchenyi István, Eötvös József, Arany János

[117] Hazánk. Közlemények a nemzeti történet és honismeret köréből. Szerk. Török János. 1858-1860

[118] Gyurkovich Tibor, K.: Sterio Károly. (Művészeti Kiskönyvtár) Corvina, Budapest, 1976.

[119] Bacot, Jean-Pierre: La presse illustré au XIXe siécle: une histoire oubliée. Presses universitaires de Limoges, Limoges, 2005.

[120] “Az volna a legjobb, ha egy magyar Illustrirte Zeitungot lehetne alakítani, de ide több pénz, több kép, több dolgozótárs és nagyobb közönség kellene” – id.: Miklóssy János:“Organum a nagy közönségért.” = Az OSZK Évkönyve 1972. Bp. 1975, 329-342.

[121] Jókai Mór: Hogyan született, hogyan dajkáltuk? = Vasárnapi Újság, 1879. 11. 170.

[122] [Tiszai halászok]. Jelezve: „Browny” Fametszet. Vasárnapi Újság, I, 1854. március 26., 4. szám, 25.

[123] „Mi programmunkban megmondottuk, hogy a népirodalom nem egy bizonyos szakának leszünk közlönye, minő például gazdászat, műipar, történettan, költészet, hanem általánosan közönségünk szükségeihez mérve, minden szakból közlendünk czikkeket: tehát encyclopaediai néplap leszünk, mellynek kötelessége érdeket gerjeszteni a tudományok iránt, eszméket ébreszteni, mivelni az izlést, mulattatni s figyelemmel kisérni a körébe tartozó napi eseményeket.” – A „Vasárnapi Újság” szerkesztősége: Egy kis szóváltás. Budapesti hírlap vádjaira. = Vasárnapi Újság, 1854. április 9., 6.

[124] A „Vasárnapi Újság” szerkesztősége: Egy kis szóváltás. Budapesti hírlap vádjaira. = Vasárnapi Újság, 1854. április 9., 6.

[125] Vörösmarty sírbeszentelése. = Vasárnapi Újság, 1855. 49., december 9.

[126] N. n.: Adjunk számot! =Vasárnapi Újság, 1856. december 28., 52.

[127] „Hozzájárul rajzaink tökélye s nagyobb száma, s el nem hallgatható itt azon körülmény, hogy mig lapunk első évi folyamában 41 képnél többet nem közölheténk, mult évi illustratióink száma meghaladja a 240-et, s még inkáb meghaladja tárgyuk hazaisága, változatossága s a müvészi kivitel tökélye.” – Vasárnapi Újság, 1858. december 26., 52.

[128] Szerkesztői értesités! = Vasárnapi Újság, 1856. június 8., 23. szám

[129] „Vettünk ez évben 1886 levelet, mik közűl 796-ra adtunk szerkesztői választ.” – uo.

[130] Levelezési rovatuk ennek ellenére nem szűkölködött kritikus szerkesztői megjegyzésekben: „N. Varsány. Midőn a képet felbontottuk, attól féltünk, hogy annak a templomnak a tornya ránk dül, olly görbén áll. A rajz igen hiányos. De különben is birjuk már e tárgyat. A szöveget talán használhatjuk.” = Vasárnapi Újság, 1858, január 3., 1.

[131] Vasárnapi Újság, 1858. március 21., 12.

[132] Kemény Lajos: A Vasárnapi Újság illusztrátorai 1854-1858. = Művészet, 1912, 202-203.

[133] Bicskei Éva: Fametszetek, litográfiák és műtárgy-reprodukciók Székely Bertalan életművében. In: Uő_ Ámor és Hymen. A fiatal Székely Bertalan szerelmi történetei. Akadémiai, Bp. 2010, 68-77., 337-345.

[134] Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúrák a XIX. második felében. Corvina, 1983, 8.

[135] A Nagy Tükör. Szerk.: Jókai Mór. 1858

[136] „Felszólítás hazai művészeinkhez! Az ilyen illustrált humoristucus vállalat, mint a mienk, kezdetben nem adhat oly megfelelő képeket, aminők a külföldi hasonló tartalmu vállalatok képeivel versenyezhessenek. Nem is tudjuk egyelőre, hogy kitől kelljen azokat megszereznünk? pedig kétségtelen hisszük, hogy hazánkban annyi geniális művész és dilettáns rejtőzködik, a ki torzképek, genrerajzok, jellemképek s más effélék kiállításában remek dolgokat fog előállítani, ha számára kellő tér nyittatik. Mire nézve felhívjuk az illető művész és művészetkedvelő hazafiakat, hogy ha vállalatunk számára közremunkálni óhajtanak, mi minden ily nemű rajzot szívesen veendünk, s a mit egy részről azoknak illendő díjazást ígérünk, úgy ha szükséges a kívánt titoktartásról is kezeskedünk. Így reméljük időjártával vállalatunk művészeti részét odaemelhetni, hogy a külföldi hasonneműekkel a versenyt kiállíhassa.” = Nagy Tükör, 1856. december 14, 1 füzet

[137] ’Nem volt még ilyen dolog mi nálunk […] Magamnak kellett írnom is, rajzolnom is, később segítette maga a közönség” – emlékezett vissza Jókai – id.: A magyar sajtó története. II/1. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Akadémiai kiadó, Bp. 1985. 665.; Morlin Adorján: A magyar nyelvű élclapok első évtizedei. (1858-1867.) = Magyar Könyvszemle 1943, 383-406.

[138] Kakas Márton Albuma. Képes humorisztikus folyóirat. Szerk.: Jókai Mór. 1856-1858

[139] Az Üstökös. Humoristico belletrisztikus hetilap. 1858-1918. Fel.szerk.: Jókai Mór

[140] Törő Györgyi, H: Jókai, a szerkesztő. Az Üstökös. In: Jókai Mór összes művei. Cikkek és beszédek. 4.köt. Bp. 1968. 563-570.; Üstökös előfizetési felhívása. Üstökös, 1860/15, augusztus 11., 113.; „Rajz- és fametszési miniszterei: Markó ferenc, malomszéki és Huszka” – Jókai Mór összes művei. i. m. 5, 382-383.; Takács Mária: Jankó János (1833-1896). Budapest, 193; Kiss Pál, M.: Jankó János. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványai) Gyula, 1961.

[141] Képes-Újság. A magyar nép mulatva oktató barátja. Fel.szerk.: Kiss (Ilméri) István, Hajnik Károly, Illéssy György stb. 1864-1867.; Jó Barát. Képes újság a magyar nép számára. Fel.szerk. Réthi Lajos. 1867-1868

[142] Magyar Gyermekbarát. Fel.szerk.: Heckenast Gusztáv. 1865-1866

[143] Tarka Világ és Képes Regélő. Szerk.: Áldor Imre. 1869

[144] A megfagyott gyermek. Jelezve: „Rajz. Székely B. Nyomt. Rohn és Grund Pest 1865.”; Bicskei 133. jegyzetben i. m. 79.

[145] Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődésszociológiai viszgálata. Bp. 1989. 86-111.

[146] Heckenast naptár-kínálata 1868-ra a Vasárnapi Újság hírdetései alapján: Lidércz-naptár [rémtörténetek] – István bécsi naptára – Protenstáns-képes naptár – Falusi Gazda naptára – Honvéd napztár – A magyar gazda tárcza-maptára – urora. Album-naptár a magyar hölgyek számára – Volks-Kalender – Határodő-naptár hivatalnoko, ügyvédek, jegyzők, orvosok, gazdatisztek számára – Felsőbb tanintézeti tárcza-naptár – A magyar nép naptára, Képes –kalendárium -. Legujabb Buda-pesti képes-kalendáriom – Kisgazdák naptára