Madách Az ember tragédiájához készült illusztrációk. In: In: Zichy Mihály. Occidental Press – Zichy Mihály Alapítvány, Budapest, 2001, 129-130; – Petőfi-illusztrációk. Uo.: 141-142; – Illusztrációk az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című kötet számára. Uo.: 147-148; – Faust-illusztrációk. Uo.: 151-152.
Madách Az ember tragédiájához készült illusztrációk
Az egyik első híradás arról, hogy Zichy Madách Imre Ember tragédijához készít illusztrációkat a Vasárnapi Ujság 1885. augusztus 30-i számában jelenik meg: “A cár Zichynek szeptembertől kezdve két havi szabadságot adott, hogy Madách művének, az Ember tragédiájának elvállalt illusztráczióját befejezze.”[1] Zichy a következő év elejére 15 nagy méretű szén rajzot fejez be, amelyeket már a Műcsarnok 1886 őszi kiállításán megtekinthet a hazai közönség.[2] Az itt bemutatott rajzok a tragédia csaknem valamennyi színét illusztrálják, jelenetenként többnyire egy-egy képpel. Kivétel ez alól a III. Paradicsomon kívüli és a XII. Falanszter-szín, amelyeket Zichy nem illusztrál, illetve a római és az utolsó szín, amelyekhez két-két kompozíciót is rajzol. A tragédia első, Zichy rajzaival illusztrált díszkiadása 1887-ben jelenik meg az Athaeneum kiadásában.[3] A kötet Zichy szénrajzainak csaknem felére kicsinyített heliogravuere reprodukcióit közli. A képek a díszesen keretelt szövegtől függetlenül, önálló műlapokon jelennek meg. 1887-ben Zichy az eddigi illusztrációkat öt újabb jelenettel egészíti ki, egy újabb képet rajzol az egyiptomi színhez (Pár ezredév gúláidat elássa), a római színhez (Atyám megkönyülék) és a bizánci színhez (Tankréd a pátriárka előtt), valamint két rajzzal illusztrálja a falanszter-jelenetet (Hagyjátok ez anyának gyermekét, Az édenkertnek egy késő sugára). A következő évben Zichy a Műcsarnok tárlatán mutatja be az újonnan készült illusztrációkat.[4] Az Athenaeneum az 1888-ban újra kiadott tragédiához már a kibővített, 20 lapos képsorozatot mellékeli.[5] Az Ember tragédiájához készült kompozíciók Zichy legnépszerűbb hazai alkotásaivá válnak, az általa illusztrált Madách-mű a századfordulóig 15 kiadást ér meg, és a rajzok népszerűsége napjainkig töretlen.
Számos forrás tanuskodik arról, hogy Zichy eredetileg a megjelenteknél több illusztrációt tervezett a drámához. A Vasárnapi Ujság idézett híre szerint 1885 nyarán 30 rajzot tervez, ugyanez év telén írt levelében már 48 jelenetet említ. Egy későbbi levele alapján úgy tűnik, hogy a csaknem félszáz képes illusztrált kiadás szándékát a kiadó túlzottnak tekintette és gazdasági megfontolásokból nem támogatta.[6] A 48 lapos tervezet felépítésére nézve különösen értékes dokumentum az a pétervári Orosz Állami Múzeum gyűjteményben levő öt vázlatlap, amely laponként 8-10 jelenet kompozíciós skiccét tartalmazza.[7] A Berkovits Ilona által publikált lapokból kirajzolódik, hogy mely jelenetek foglalkoztatták különösen Zichy fantáziáját. A 38 kis vázlat alapján úgy tűnik, hogy Zichyt leginkább a római, a bizánci és a prágai színek érdekelték. Ezek az arányok jellemzik nagyjából az 1888-as bővített kiadást is, ahol a húsz illusztráció közül három a római színhez, kettő-kettő az egyiptomi, bizánci, prágai, falanszter és befejező jelenethez kapcsolódik. A ma ismert Madách-illusztrációk tehát torzónak tekinthetők, amely csak helyenként egyezik a művész korábbi elképzeléseivel.
Madách tragédiájának pesszimisztikus történelemszemlélete rokon Zichynek a történelemről vallott nézeteihez.[8] A tragédia-illusztrációk eredeti programját Zichy részletesen kifejti egy 1885 decemberében Zichy Antalhoz írott levelében: “A 15 rajzra lecsonkított rajzokban valami vörös fonalon kelle járnom, hogy rajzainak magukban véve is legyen füle és farka. Én mindig azon jelenetet vettem a hol Ádám és Éva együtt lépnek fel, de még a szín azon oldalát is, a melyben az ember (Ádám) kívánatai teljesülnek – a külön helyzetek árnyoldalát pedig az Atheneum társulattal kilátásba helyezett második kiadásra hagyom. Csak így követhetem egy logikus fonalon járva Madách eszméjének egy részecskéjét. Az egész eszme előadására 45 kép se elég. Vázlatai körül belül ennyiek. A választás okoz nekem legnagyobb fejtörést.”[9] E sorokból nyilvánvaló, hogy Zichy törekvése az volt, hogy az egyes illusztrációk nem csupán a vonatkozó színek drámai csomópontjait jelenítsék meg, hanem a rajzok összessége is olyan koherens egységet, összefüggő képciklust alkosson, amely képes a tragédia eszmei lényegének megragadására. Mivel ezt a gondolati lényeget Zichy a madáchi tragédia két pólusú világképében leli fel, az illusztrációsorozat belső szerkezetének egyik lényegi összetevője ellentétes képpárok láncolatának létrehozása. Lucifer és Ádám egymásnak feszülő világnézete, hit és kétely összeütközése, férfi és nő kibékíthetetlen elentmodása, bizalom és kiábrándulás folytonosan hullámzó lelkiállapotai Zichy illusztrációinak tárgyválasztásában és az egyes jelenetek kompozicionális felépítésében öltenek képi formát.
Mivel a sorozat befejezetlennek tekinthető e képi és tartalmi kontrasztok nem jelennek meg következetesen a ciklus egészében, de szerepük és jelentésük helyenként nyilvánvaló. Az Úrral dacoló Lucifert megidéző első jelenet párképe a rákövetkező, ahol közel azonos elhelyezésben a Földet rövidesen uralma alá hajtó emberpárt bírja cselekvésre a sötétség angyalarcú fejedelme. A pusztai kivetettségben dicsőségre áhitozó Ádám és Éva Egyiptomban megtapasztalja a hatalom önzését vakságát: Zichy a piramisaiban gyönyörködő fáraó jelentét két év múlva a hatalom és dicsőség mulandóságát kifejező illusztrációval egészíti ki. A pusztító dögvész elől az érzéki örömökbe menekülő római patríciusok lakomájának első illusztrációján Lucifer kajánul borral köszönti a lakoma csarnokába hurcolt pestises hullát, majd az erre következő kép ugyanazon a helyszínen a ragályt terjesztő fertőzött tetem megcsókolása miatt haldokló Hippia keresztelését ábrázolja. A római szín harmadik képén Péter apostol megmutatja Ádámnak és Évának az érzelmi nihilizmusból kivezető utat, a keresztet. De a hedonizmus éppúgy zsákutcának bizonyul mint az aszkézis, az érzéki örömök hajszolásából a fizikai önmegtadagdás nem jelent kiutat: Éva-Isaura Péter apostolhoz hasonló mozdulattal mutat az égre, miközben szüzességi fogadalmára hivatkozva visszautasítja a tiszta szerelemmel közeledő lovag érzelmeit.[10]
Az illusztrációk másik csoportjában Zichy egyetlen képbe sűrítve adja elő az egyes színek által kifejtett ellentmondásokat. Miltiades történetét, aki fölött saját népe mondott halálos ítéletet, Zichy eredetileg két képben tervezte megörökíteni, külön választva az erényes hadvezért családja körében és a hős tragikus bukását, a végső változatban azonban az események oka és következménye egy térben jelenik meg: míg a templom kapujában a fedhetetlenségében irigységet kiváltó uralkodó elbúcsúzik szeretteitől, a bakó már készülődik a kivégzésre. Hasonlóképp jár el Zichy a Tankréd a pátriárka előtt jelenetben, ahol pogányok ellen küzdő vitézt a bigott főpappal szembesíti, ugyanazon színtéren jelenítve meg a tűzhalálra ítélt eretnekek menetét és a bűnbocsánatot áruló kövér szerzeteseket. A kontrasztok tömörítésének egyik legvilágosabb példája a Danton a nyaktilónál, ahol a vérpadon álló forradalmár vezér lábánál hever legyilkolt szerelme, a szépséges márkinő, míg oldalán Éva másik alakja, a bosszúszomjas forrádalmárnő kínálja fel a vezérnek bájait. A londoni szín illusztrációját Zichy éppen akkor készíti, amikor bátyjának írja már idézett levelét: “… A Toweri jelenetre az én rajzomban azon perczet veszem, melyben Lucifer cseleivel és a jósoló czigánynő közbenjárásával Éva Ádám-hoz simul, és örül a neki ajándékozott ékszereknek, Lucifer pedig kilép a mézes-bábos szívre. A háttérben fut a nép az elítélt szekere után. Itt ott még beletolok egy pár személyt a színből, a mennyire ezt a rajz nagysága megengedi.”[11] E sorok jól érzékeltetik Zichy törekvését, hogy illusztrációiban az egyes színek különféle epizódjai egyetlen kompozícióba sűrítve jelenjenek meg: a londoni szín a bábszínház és a kivégzés, a virágáruslány és a pénzsóvár Éva által megtestesített értékek kontrasztjaiból rajzolódik ki.
Révész Emese
[1] Vasárnapi Ujság, 1885/30, augusztus, 569. – A Madách illusztrációkról: Lehel 1935, Berkovits 1963; Berkovits 1964, 236-244.
[2] Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából 1886. évben rendezett őszi kiállítás második sorozatának tárgymutatója. Műcsarnok, Budapest, 1886, kat. 380-394.
[3] Az Ember tragédiája. Drámai költemény. Irta Madách Imre. Zichy Mihály tizenöt képével, rézfénymetszetben. Budapest, Athaeneum, 1887.
[4] Berkovits 1963, 164.
[5] Az Ember tragédiája. Drámai költemény. Irta Madách Imre. Második, öt rézfénymetszettel bővített díszkiadás. Zichy Mihály húsz képével, rézfénymetszetben. Budapest, Athaeneum, 1888.
[6] “Hiszen tudod hogyan rontotta el az Athenaeum társulat ocenomicus óvatossága az én 48 képes tervezetemet.” – Zichy Mihály levele Feledi Flesch Tivadarhoz. 1892. október 7., 3.
[7] Berkovits 1963; Reprodukálva: Berkovits 1964, CVI-CVII. tábla;
[8] Földi 2000, 630-631,
[9] Zichy Mihály levele Zichy Antalhoz. 1885. december 28. – OSZK Kézirattár, Fond V/108/1, 57, 5.
[10] A Péter apostol: “Istennek dicsőség” és Isaura búcsúja Tankrédtől párhuzamát igazolja az a vázlatlap, ahol egy középső allegorikus tárgyegyüttes által összefogva képpárokként jelenik meg a római szín két jelenete (“döghalál” és “keresztelés” feliratokkal) valamint Péter apostol és az üldözői elől Tankrédhoz menekülő Isaura alakja – reprodukálva: Berkovits 1964, CVI/2. tábla
[11] Zichy Mihály levele Zichy Antalhoz. 1885. december 28. – OSZK Kézirattár, Fond V/108/1, 57, 5.
Petőfi-illusztrációk
Petőfi költészete végig kíséri az illusztrátor Zichy munkásságát: hozzá kötődik első hazai megbízatása és utolsó illusztrációs vállalkozása is. Az Athenaeum kiadó 1875 nyarán keresi fel a rövid időre Magyarországra látogató mestert azzal a kéréssel, hogy készítsen néhány rajzot a tervezett illusztrált Petőfi-díszkiadás számára.[1] Zichy még ezév telén, Párizsban elkészíti három, általa kiválasztott költemény illusztrációját. A három rajz – a Jövendölés, A költő és a szőlővessző és A király és a hóhér – Petőfi összes verseinek második, 1878-ban megjelent díszkiadásában kerül a hazai közönség elé.[2] A kötet illusztralásában a legjobb hazai művészek működnek közre, és az újabb kiadásokban a vállalatnak mind több alkotót sikerül megnyernie az ügynek.[3] 1880 elején a Nizzában időző Zichyt ismét Petőfi versei foglalkoztatják. Miközben Lermonov Démonján és Zichy Géza A leányvári boszorkány verses elbeszélésének illusztrálásán is dolgozik, újabb négy kompozíciót rajzol Petőfi verseihez. A Föltámadott a tenger, a Talpra magyar, a Farkaskaland és a Borús, ködös őszi idő illusztrációi Petőfi verseinek negyedik, 1884-es képes kiadásában, az előző három rajzzal együtt jelennek meg.[4] A Petőfi-illusztrációk újabb sorozatához Zichy néhány hónapos zalai tartózkodása során fog hozzá. 1880 őszén Hubay Jenő felkérésére Petőfi három kisebb költeményéhez készít rajzokat (Szerelem, szerelem…; Hozzám jösz-e?; Nem tesz föl a lyány magában egyebet). A versek Hubay által megzenésített, 18 magyar művész által illusztrált kötete még ugyanebben az évben, 1880 telén jelenik meg.[5] Komoly hazai visszhang kíséri Zichy utolsó nagy illusztrációs vállalkozását: amint a sajtó hírül adja, Arany János balladáinak befejezése után, 1898 nyarától a pétervári mester a János vitéz illusztrálásán dolgozik.[6] Ez a munka azonban már meghaladja az idős művész erejét, bár a költemény nagy részéhez készít ceruzavázlatokat, Emich Gusztáv felkérését Zichy néhány hónappal később korára és udvari elfoglaltságaira hivatkozva lemondja.
A több mint húsz Petőfi-illusztráció zöme ma már csak reprodukcióból ismert. A Petőfi-díszkiadás hét illusztrációja közül csak kettő található közgyűjteményben, a Jövendölés, A király és a hóhér és a Föltámadott a tenger egykor az Ernst Múzeum Petőfi-gyűjteményében lévő eredeti tusrajzai ma lappanganak.[7] Hubay Jenő Petőfi-albumának három rajza közül kettő található közgyűjteményben, és ugyancsak töredékesen ismertek a János vitéz befejezetlen illusztráció-sorozata.[8]
Petőfi összes költeményeinek illusztrálásakor Zichyt elsősorban Petőfi forradalmi, politikai tartalmú költeményei vonzák. Illusztrációin közvetlenül érzékelhető azoknak a nagy történeti allegóriáknak a hatása, amelyek a Petőfi-illusztrációkkal párhuzamosan készülnek. Zichy eltérve megszokott illusztrátori gyakorlatától elszakad a szövegtől, és a verseket gyakorta csupán ihletőként használva olyan nagyívű politikai allegóriákat alkot, amelyek mind Petőfi mind 1848 alakuló kultuszának inspirálói és dokumentumai. A Jövendölés és a Talpra magyar Petőfi kultuszának két alapelemét ragadja meg, érzékletes képi megfogalmazását nyújtva a vizionárius vátesz-költő és lelkesítő forradalmár szerepének.[9] A költő és a szőlővessző – a hetvenes évek Falstaff-képei és a Bor hatalma allegóriájának közvetlen leszármazottjaként – Petőfiben a bordalok költőjét formálja meg, míg a Borús, ködös őszi idő vagy a Hubay-dalok illusztrációiban a szerelmi dalok melankólikus poétája jelenik meg. Zichy allegorizáló hajlama leginkább A király és a hóhér és a Föltámadott a tenger illusztrációjában nyilvánul meg: mindkét kompozíció a korszak agitatív célú, forradalmi-politikai allegóriáinak szuggesztív képi eszközeivel él. Etekintetben a Petőfi-illusztrációk legközelebbi rokonai Zichy alkalmi megrendelésekre készült politikai allegóriái, így a Petőfi-album részére rajzolt Petőfi apotheózisa vagy Az aradi vértanúk albumának 1848-as és 1867-es allegóriája.[10]A versillusztrációk szimbolikus telítettsége magyarázza azt is, hogy e rajzok egy része – immár elszakadva a konkrét szövegtől – olyan emblematikus kompozícióként él tovább, amely alkalmas a Petőfi által képviselt eszmék általános megtestesítésére: a Jövendölés a Petőfi-albumban kap helyet, míg A király és a hóhér, a Föltámadott a tenger, a Jövendölés és a Talpra magyar a Révai kiadó a szabadságharc ötvenedik évfordulójára kiadott albumát illusztrálja.[11]
Zichy 1848-as allegóriái – köztük az eredetileg versillusztrációnak szánt Talpra magyar és a Föltámadott a tenger – a kiegyezés után kibontakozó ’48-as kultusz legnépszerűbb képi ábrázolásaiként terjednek el. Az évtizedek óta külföldön élő Zichy politikai elveiben mindvégig a ’48-as eszmék platformján áll, politikai radikalizmusát hazájától való egzisztenciális függetlensége és fizikai távolsága egyaránt magyarázza. Elveiben haláláig megőrzi a márciusi ifjak és Kossuth szélsőségesen Habsburg-ellenességét, a kiegyezést mindvégig a nemzeti függetlenség feladásával járó megalkuvásnak tekinti. Emigráns létéből adódó nemzeti radikalizmusát szűkebb párizsi és pétervári baráti körei szocialisztikus gondolatokkal is gazdagítják. Bár szélsőséges politikai elvei miatt többször kerül konfliktusba az eseményeket törvényszerűen eltérő perspektívából látó, óvatos hazai megrendelőivel és barátaival, a hazai nagyközönség körében különös népszerűségnek örvendenek Zichy politikai allegóriái. A Talpra magyar hazafias pátosza, A király és a hóhér Zichy Antal által botrányosnak ítélt antiroyális republikanizmusa vagy a Föltámadott a tenger a népfelség elvét hírdető eszmeisége ugyanis nem konkrét politikai követelésként, hanem 1848 nemzeti mítoszának részeként kap helyet a hazai közgondolkodásban.
Révész Emese
[1] Berkovits 1964, 96, 103-106. – Zichy Petőfi-illusztrációiról: Lázár 1927 Petőfi
[2] [Jövendölés] – j. j. l.: Zichy Mihály – Petőfi Sándor összes költeményei. Hazai művészek rajzaival díszített képes kiadás. Budapest, Athaeneum, 1878, 164; [A költő és a szőlővessző] – j. j. l: Zichy – uo. 340; [A király és a hóhér] – j. b. l.: Zichy, uo. 666. – valamennyi illusztráció egész oldalas fametszet.
[3] A 19. századi illusztrált Petőfi-kiadásokról: Nagy 1953
[4] Mivel az új kötet számos képpel bővített a korábbi képek elhelyezése is megváltozott. A hét, Zichy rajzai nyomán készült fametszet sorrendben a következő: [Jövendölés] – Petőfi Sándor összes költeményei. Hazai művészek rajzaival díszített negyedik képes kiadás. Budapest, Athaeneum, 1884, 164; Farkaskaland – j. j. l.: Zichy Mihály Nizza 1880 – uo. 166; [A költő és a szőlővessző] – uo. 341; Borús, ködös őszi idő – j. b. k.: Zichy Mihály Nizza 1880 – uo. 439; Nemzeti dal – j. k. l.: Zichy Mihály Nizza 1880 – uo. 661; Föltámadott a tenger – j. j. l.: Zichy Mihály – uo. 666; [A király és a hóhér] – uo. 670; Berkovits, 1964, 179-180.
[5] Tizennyolc eredeti magyar dal Petőfi Sándor költeményeire…magyar festőművészek eredeti rajzaival ellátva. Énekhangra zongorakísérettel szerzé Hubay Jenő. Budapest, é. n. [1880] – György Aladár: Hubay Petőfi-albuma. Képzőművészeti Szemle, 1881/1, 10-11; Berkovits 1964, 202-203, 345, 876. jegyzet
[6] Berkovits 1964, 301-303; Berkovits 1958 János vitéz
[7] Közgyűjteményben: Talpra magyar – l. kat. …; Borus, ködös őszi idő, papír, ceruza, fedőfehér, 275 x 225 mm, j. b. l.: Zichy Mihály Nizza 1880, MNG Ltsz.: F 67. 119; Ugyanitt található egy harmadik, feltehetően szintén Petőfi-vers nyomán készült rajz: Petőfi-illusztráció, j. n., papír, karton, tus, toll, 238 x 161 mm, MNG Ltsz.: 1923-1045; Az Ernst-gyűjtemény Petőfi termében a következő Petőfi-illusztrációk voltak Zichytől: A király és a hóhér, papír, tus, 10 x 23 cm – Ferenczi Zoltán: A Petőfi-terem. Az Ernst-Múzeum leíró lajstroma II. Budapest, 1922, kat. 84; Jövendölés, papír, tus, 10 x 23 cm – uo. kat. 85; Föltámadott a tenger, papír, tus, 13 x 16 cm – uo. kat. 86.
[8] Nem tesz föl a lyány magában egyebet, papír, karton, tus, toll, 205 x 154 mm, j. k. l.: Zichy Mihály 1880, MNG Ltsz.: 1903-132; A szerelem, a szerelem, a szerelem sötét verem – papír, lavírozott tus, j. l. k.: Zichy Mihály 1889, Petőfi Irodalmi Múzeum, Ltsz.: 57. 358. 1; A Péterváron lévő 9 János vitéz ceruzavázlat adatai: Berkovits 1958 János vitéz; A János vitéz képei közül négy Beöthy Zsolt jóvoltából és három a Petőfi-házból a Petőfi Irodalmi Múzeumba került: valamenyi jelzés nélküli, papír, ceruza; méreteik és leltáriszámaik: 16,5 x 9,6 cm, ltsz.: 57. 402. 1; 9,8 x 16,5 cm, ltsz.: 57. 401. 1; 16,7 x 9,8 cm, ltsz.: 57. 400. 1; 10 x 16,8 cm, ltsz.: 57. 399. 1.
[9] Elhelyezésüket a Petőfi-ikonográfiábal l.: Rózsa György: Petőfi Sándor képmásai. Irodalomtörténet, 1951, 203-217, kat. 39, 39/a, 56.
[10] Petőfi apozheosisa. – j. j. l.: Zichy Mihály 1898 – Petőfi-album. A Petőfi-Társaság megbízásából szerkesztették Bartók Lajos, Endrődi Sándor és Szana Tamás, Budapest, Athenaeum, 1898, 2; Az aradi vértanúk – j. j. l.: Zichy Mihály 90 – fénnyomat – Aradi vértanúk albuma. Arad sz. kir. város közönsége és az aradi “Kölcsy-egyesület” megbízásából. Szerk.: Varga Ottó. Budapest, 1890, címlap előtt; [1867] – j. j. l.: Zichy Mihály 90 – uo. Címkép a 3. részhez
[11] Jövendölés – fametszet – Petőfi-album, i. m. 93; Ezernyolczszáz negyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor. Budapest, Révai kiadó, 1898, Jövendölés: 10; Talpra magyar: 33; A királyés a hóhér: 34; Föltámadott a tenger: 46.
Illusztrációk az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című kötet számára
Zichy az elsők között kap felkérést arra, hogy vegyen részt Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című könyvsorozat illusztrációs munkálataiban. A Rudolf trónörökös kezdeményezésére és fővédnökségével létrejött kiadvány célja a Monarchia földrajzi, gazdasági viszonyainak leírása, a birodalom népeinek bemutatása, múltjuk, hagyományaik, kultúrájuk és jelen állapotaik ismertetése. Az 1885 és 1901 között füztekben megjelenő kiadvány nem titkolt politikai célja a Monarchia egységének és az alkotó nemzetek egyenjogúságának bizonyítása és e kulturális sokszínűség reprezentálása. A birodalmi patriotizmus gondolatát ápoló sorozat népszerűségének legfőbb biztosítékai a szövegek közérthető megfogalmazása és a gazdag és szívonalas illusztrációs anyag.[1] Az írások megfelelő felépítéséről és stílusáról a magyar vonatkozású kötetek szerkesztője, Jókai Mór és segítőtársa, a Vasárnapi Ujság szerkesztője, Nagy Miklós gondoskodik, míg az illusztrációk készítését egy külön bizottság felügyeli. Zichyt a szerkesztők és Keleti Gusztáv, Benczúr Gyula, Feszty Árpád, Roskovics Ignác, Mészöly Géza, Vágó Pál valamint Szalay Imre részvételével működő képzőművészeti bizottság arra kéri fel, hogy Jókai A magyar nép című írásához készítsen illusztrációkat. Megbízása eredetileg a fejezet címképére, tíz szöveg közti képre és a Magyar nyelv című szakasz fejlécének és iniciáléjának elkészítésére szól. Mindebből az 1888-ban kiadott kötetben csak tíz egész oldalas illusztráció szerepel, a fejléc és iniciálé nem készül el, míg a magyarság múltját Árpád pajzsra emelésétől Széchenyi haláláig bemutató címképet a bizottság nem fogadja el.[2] Amint az A magyar nép címen ismert nyitóképre vonatkozó levelezésből kiderül, a radikális osztrákellenessége miatt visszautasított históriai allegória már 1886 végén készen áll.[3] A szöveg közti képek közül csupán a Pörosztó bajvívás datált, 1886-ra, így feltételezhető, hogy a kompozíciók 1886-1887 folyamán – a Madách-illusztrációk, Rusztaveli és Lermontov illusztrációk munkálataival – párhuzamosan készülnek Zichy pétervári műtermében. Zichy valamennyi kompozíciót olajfestékkel, szürke-barna-fehér monokróm technikával festi meg. A fametszetek előképeként szolgáló olajfestmények közül ma csak az itt bemutatott, a zalai Zichy Mihály Múzeum gyűjteményében fennmaradt négy mű ismert.[4]
Szemben a visszautasított fejezetnyitó címképpel – amelynek allegóriája Zichy saját invenciója – a szöveg közti illusztrációk hűen követik Jókai Mór szövegét. Jókai írása első szakaszában a magyar nyelv sajátosságait tárgyalja. Zichy első két kompozíciója, a Pörosztó bajvívás és a Harcdöntő párbaj a következő fejezethez kapcsolódik, amelynek címe “A magyar nép eredete, alkata, hősi indulata”. Mindkét kompozíció középkori környezetben lovas párharcot ábrázol. A Pörosztó bajvívás azt a középkori joggyakorlatot mutatja be, amely szerint a peres felek lovas párharcban dönthettek ügyeikben. Súlyos vétségek esetén a bíró elrendelhette, hogy a vádlott ruhátlanul küzdjön páncélos elenfelével szemben. Zichy monokróm vázlatán az ütközetnek azt pilanatát ragadja meg, mikor a viadal a meztelen harcos javára dől el. A Zichy által képileg is kiemelt epizódok révén már a sorozat első képeiben nagy hangsúlyt kap a magyar nemzeti karakter egyik hagyományos alapvonása, a katonai virtus erénye.
Jókai tanulmánya jellegzetes terméke a korai magyar néprajz folklór és népkarakterológiai elemeket vegyítő, az élő népi hagyományokat közvetlenül őstörténeti forrásként értelmező szemléletének. Ezzel párhuzamosan Zichynél is megfigyelhető a tárgyszerű leíró részletek romantikus képsémákba való illesztése. Különösen az ősmagyar jelenetek esetében nyilvánvaló, hogy Zichy törekszik a viseletek és rituális tárgyak néprajzilag hiteles megformálására. Mikor a Képzőművészeti Társulat akkori titkára, Telepy Károly kétségbevonja az illusztrációk néprajzi-történeti hitelességét, kifogásolva az ösmagyar jelenetek keleties viseletét. Zichy sógorához, Feledi Flesch Tivadarhoz írott válaszlevelében határozottan kifejzi abbéli meggyőződését, hogy a magyarság őseit Oroszországban, a lapp, mongol és kalmük népek körében kell keresni: “A mi ősi táltosainkat, öltözékökkel, szertartásaikkal e mai napig a Lappok Shaman-jaiknál megtaláljuk. Az a néhány Szkit alak, melyek egy, az itteni Muzeumban levő arany korsón találhatók, nem elegendők egy complicaltabb és sok személyű kép előállítására, s ezen okból megengedhető, hogy az öltözékeket ott keressem, a hol fajunk rokonságát sejdithetem.”[5] A ősmagyarok ázsiai származása melletti állásfoglalása különösen figyelemre méltó abban az időszakban, amikor a magyar történet- és néprajztudomány egyik központi vitatémája éppen az eredet-kérdés.
Zichy Jókai írásának ahhoz a fejezetéhez készíti a legtöbb illusztrációt, amely a magyar népi vallás, őshit és babonák világát mutatja be: megfesti a szentivánéji tűzugrást, az ősmagyarok gyermekavatási rítusát és két, a temetési szertartások körébe tartozó jelenetet. Utóbbiak közül az első, A holt vitéz és menyasszonya Zichy képciklusának egyik legtöbb alakot mozgató kompozíciója: az illusztráció azt a jelenetet ábrázolja, mikor a csatában elhúnyt vitézzel együtt menyasszonyát is eltemetik. A nyitott sírveremben lovához kötözött hős és fiatal jegyese kettősét a törzs tagjai búcsúztatják, fölöttük a katonatársak állnak kopjafejes lándzsáikkal sorfalat, balra a lány barátnői hintik be virágokkal a sírgödröt, míg szemközt a szertartást irányító sámán mögött már kifeszített íjakkal céloznak a kedvesét ölelő áldozatra. Hasonlóképp az ősmagyar halotti hitvilág hátborzongató jelenete elevenedik meg a Legényköltögetés ősrégi halotti toron című kompozíción: a lófejekkel díszített lándzsák tövében a magukat halottnak tettető katonákat kedveseik költögetik, majd a dombtető zenészeinek muzsikájára rituális táncot járnak a párok.
Jókai népismertető dolgozatának következő fejezete az Attila-Csaba mondakör elbeszéleseit mutatja be. Ehhez a szakaszhoz Zichy két illusztrációz készített, az egyik a korábban Than Mór és Wagner Sándor által is megfestett Attila lakomáját, a másik pedig a mitikus hadak útja nyomán Csaba útját ábrázolja. Szintén két képpel illusztrálta Zichy a magyar nép babonáit bemutató fejezetet. Ezek egyikének tárgya a vizi szörnyből szépséges leányzóvá változó tündér legendája (A vizi tündér és a királyfi), míg az utolsó rajz, A garabonczás deák és az árva gyermek egy népmesei ihletésű jelenetet mutat be. A garabonciás diák a magyar néphit jellegzetes, a földi és égi szférát összekötő alakja. A mese szerint a garabonciás csodás erővel rendelkező tárgyakkal ajándékozza meg az árva fiút, akinek mostohája esténként sorra ellopja a tárgyakat. Tettét végül az leplezi le, mikor az ajándék furkósbotot is elcseni, amely aztán a diák parancsára kegyetlenül elpáholja a gonosz mostohát. Zichy egy eleven, humorral telt népies zsánerjelenetben rajzolja meg a pórul járt öregasszony bűnhődését.
A festmények sokszorosítását Morelli Gusztáv xilográfiai műintézete végzi. A művek fametszetes reprodukciói Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben III. kötetének 39. és 41. füzetében – azaz a Magyarországot tárgyaló I. kötet 10. és 11. füzetében – jelennek meg.[6] Zichy Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben illusztrációit előbb 1887-ben a bécsi műegylet tárlatán mutatja be, majd az olajfestmények szerepelnek 1888-as, a budapesti Műcsarnokban megrendezett önálló kiállításán is.[7]
Révész Emese
[1] A kötet illusztrációiról összefoglalóan: Cennerné Wilhelmb Gizella: Az “Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben” illusztrációi és illusztrátorai. Folia Historica, 9, 1981, 59-69.
[2] A visszautasított kompozíció történetéről: Fejős 1953; Berkovits 1964, 247-248; Sinkó Katalin: A magyar nép. In: 2000 Budapest, 614-615, kat. XI-13. – A magyar nép szintén monokróm olajfestménye a Jókai-hagyatékból később a Petőfi Irodalmi Múeum gyűjteményébe került – ltsz. 1957/353
[3] A vonatkozó levelezést közli: Fejős 1953, 158-159.
[4] A Nemzei Szalon 1901-ben megrendezett Zichy-kiállításán a Tűzkeresztség és a Csaba útja is szerepelt, mindkettő Zichy Jánosné tulajdonaként – 1901 Budapest, kat. 50., 52; Lázár Béla monográfiájában a Csaba útja és A vizitündér és a királyfi Zichy Béla tulajdonaként jelenik meg – Lázár, 1927, 108-109. kép; A Harcdöntő párbaj 1939-ig Ernst Lajos gyűjteményének része volt: Ernst Lajos magyar történeti gyűjteménye. a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai VII. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1932, kat. 15.
[5] Zichy Mihály levele Telepy Károlyhoz. Pétervár, 1888. május 13 – OLT Ernst-hagyaték; Zichy ilyen irányú érdeklődését bizonyítja egykor igen gazdag néprajzi gyűjteménye is, amelyből ma már csak egy gyermek-sámánöltözet maradt fenn Zalán. – Szintén a amagyarság ázsiai származása mellett fogalal állást abban a levelében, amelyben néhány viseletképet mellékelve Székely Bertalannak ad tanácsot a millenniumi díszmenetek históriai öltözetei kapcsán – Lándor 1906, 88-92.
[6] A kötetben a következő fametszetek jelentek meg: Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben. III. kötet, 39. füzet. Magyarország. I. kötet, 10. füzet: 293. Pörosztó bajvívás. – j. j. k.: Zichy 86 – j. j. l.: H. K. sc. – j. b. l.: Morelli sc.; 295. Harczdöntő bópárbaj. – j. b. k.: Zichy – j. b. l.: Morelli sc. – j. l. k.: Bálint B. sc.; 309. Szentivánéji tűzünnep: Tűzugrás. – j. b. l.: Rauchbauer K. sc. – j. l. k.: Zichy – j. j. l.: Morelli G.; 311. Gyermek-avatás az ősmagyaroknál. – j. b. l.: Zichy – j. j. l.: Morelli; 313. A holt vitéz és menyasszonya. – j. j. l.: Bálint B. – j. l. k.: Zichy – j. j. l.: Morelli G.; 315. Legényköltögetés ősrégi halotti toron. – j. b. l.: Bálint B. – j. j. k.: Zichy – j. j. l.: Morelli G.; 319. Attila lakomája. – j. b. l.: Rauchbauer K. sc. – j. j. l.: Zichy – Morelli G.; Uo. III. kötet, 41. füzet. Magyarország. I. kötet, 11. füzet: 321. Csaba útja. – j. b. l.: Morelli G. – j. j. l: Bálint B.; A vizi tündér és a királyfi. – j. b. l.: Zichy – j. j. l: Morelli G. – K. H.; 329. A garabonczár deák és az árva gyermek. – j. j. k.: Zichy – j. j. l.: Morelli G.
[7] Tárgymutató Zichy Mihály rajzainak kiállításához. Műcsarnok, Budapest, 1888, kat. 71-80.
Faust-illusztrációk
Zichy párizsi tartózkodása alatt, 1874 és 1878 között, Horac Günsburg báró műpártoló megrendelésére készít illusztrációkat Goethe Faustjához. Goethe művészete már korábban is megihlette, ismeretes egy illusztrációja az Erlkönighez és a Werther egy jelenetét is megrajzolta.[1] Műveiről vezetett naplója szerint a Faust már Péterváron is foglalkoztatta, 1862-ben és 1870-ben is készít egy-egy akvarellt Goethe költeménye nyomán.[2] Szintén a párizsi sorozat előzményének tekinthető két nagy méretű rajza, a Faust Auerbach pincéjében és a Faust és Heléna is.[3] Valamint ugyancsak a Faust gondolatköréhez kapcsolódik az emberi tudás végessége és az elmúlás ellen lázadó tudós alakját megjelenítő Az emberi tehetetlenség amely később Faust végórája címen vált ismertté.[4]
Mai ismereteink szerint Zichy a Fausthoz húsz illusztrációt készített, amelyek csupán a költemény első részének Margit felbukkanásáig tartó szakaszát fedik le, a sorozat utolsó darabjának helyszíne a boszorkánykonyha.[5] Az illusztrációkat Zichy 1878 végén kiállította Bécsben.[6] Miután visszatért Oroszországba már nem folytatta a sorozatot, bár megrendelője több alkalommal is sürgette befejezését. Az elkészült lapok Zichy életében nem jelentek meg könyvalakban, a rajzokból csak a 1895-ben a Miethke-féle album illetve ennek nyomán a Pesti Napló 1902-ben megjelent Zichy-albuma reprodukált négyet. A Faust-illusztrációk első nagyobb válogatását 1913-ban Rexa Dezső közölte, aki könyvében a zalai Zichy-hagyatékban fennmaradt fotók nyomán reprodukált 12 grafikát.[7] Zichy Faust illusztrációi a második világháború végéig csak e fotómásolatok alapján voltak ismertek. 1946-ban a Rómában élő Tamássy Gyula magyar szobrász egy műkereskedőnél bukkant rá a sorozat húsz lapjára. A hosszú lappangás után újra megtalált rajzokat a következő évben állították ki a Római Magyar Akadémián, és ugyanebben az évben Tamássyné Wolff Rosina az akadémia évkönyvében publikálta is a grafikákat.[8] 1963-ban a Magyar Nemzeti Galéria megvásárolta a teljes sorozatot, amelyet két év múlva, az új szerzeményű Zichy-rajzok kiállításán mutatott be.[9]
A változó méretű tus és tollrajzok szürke alaptónusú papírra készültek. A kartonra ragasztott rajzok alá Zichy gót betűkkel írta le a dráma vonatkozó sorait. Az itt bemutatott sorozat különlegessége, hogy III., XI. és XIII. lap hátoldalán vázlatok is találhatóak, illetve az utolsó előtti boszorkánykonyha-jeleneten Zichy oly módon komponálta át Mefisztó alakját, hogy a felragasztott új változat alatt megmaradt a korábbi verzió is.
Amikor Zichy Párizsban belekezd a Faust illusztrálásába, Goethe drámája már a korszak egyik legnépszerűbb és leggyakrabban illusztrált műve.[10] Képi hagyományainak egyik ágát a német nazarénus, klasszicizáló művészek – Peter Cornelius, Moritz Retzsch, Wilhelm von Kaulbach, Engelbert Seibertz, Eugen Neureuther – illusztrációi képviselik. Ezek archaizáló, a gótikus német művészetet mintaképnek tekintő rajzi stílusától alapvetően eltérnek a dráma francia és angol illusztrációi. Zichy sorozata inkább a francia romantika illusztrációs hagyományaihoz köthető, közeli rokona Eugen Delacroix 1828-ban megjelent Faust-ciklusa, amely a német előképektől eltérően rajzi stílusában festői, míg tartalmilag felértékeli a kísértő Mefisztó figuráját és nagyobb nagyobb súlyt fektet a dráma szürreális, fantasztikus elemeire. A francia példák mellett Zichy bizonyára ismerte a Münchenben dolgozó Liezen-Mayer Sándor 1876-ban megjelent Faust-illusztrációit is, amelyeknek a korabeli müncheni szalonzsáner stílusában előadott jelenetei olyan sikert arattak a közönség körében, hogy az album rövid időn belül több kiadást is megért.[11]
A Faust gondolatköre a 19. század utolsó harmadában különösen népszerű, hiszen a kapitalizmus virágkorában felveti a tudomány hasznosságának, határainak és erkölcsi korlátainak kérdését. Zichy gondolkodásmódját ekkor főként meghatározó párizsi szellemi miliőben kiváltképp előtérbe kerül a dráma liberális értelmezése, amely Faustban az újkor meghasonlott hősét, eleve bukásra ítélt lázadó “titánját” látja. Zichy olyannyira azonosul Faust-tal, hogy az örökösen a bizonyosságot kereső, de Mefisztó kísértéseitől megzavart tudós alakjának a III. lapon saját arcvonásait kölcsönzi. Zichy kifejezetten törekszik a dráma szövegének pontos követésére: “Szóról-szóra, lépésről lépésre követtem Goethe költeményét” – írja egy levelében.[12] Rajzainak legnagyobb erénye mégis az, hogy elkerülve a túlzott teatralitást és aprólékos részletezést, visszaszorítva a szánerelemeket figyelmét Faust és Mefisztó személyére összpontosítja, ezért a sorozat legsikerültebb lapjai azok, amelynek középpontjában Faust magányos vívódása illetve kettőjük párharca áll (Faust a dolgozószobában, Faust kiissza a varázsitalt, Faust könyörgése, Faust és Mefisztó a dolgozószobában, Faust fogadása Mefisztóval). A cselekmény természetfölötti fordulatait, diabolikus alaphangulatát nem magyarázó részletekkel, hanem Faust dolgozószoájának sejtelmes, Rembrandt tudós-képeit idéző fény-árnyékaival idézi fel.
Révész Emese
[1] Reprodukálva: Erlkönig: Lázár 1930, 17; Werther: Bényi – Supka, 1953, XXIV. tábla
[2] Zichy Mihály naplójegyzetei. Másolta: Pintér Ákos, Pétervár, 1902. május 10-23. – OSZK Kézirattár Oct. Gall. 80., 250/43, 1981, 142, 194.
[3] Reprodukálva: Faust Auerbach pincéjében (Mefisto dala a bolháról): Lázár 1927, 95; Faust és Heléna: Zichy 1902, 26. kép, Gellér 1990, 43. kép; A művek összetartozónak tűnnek, ugyanis a főszereplők arcvonásai és öltözete azonosak a két képen, de mindketten eltérnek a tárgyalt – valószínűleg későbbi – illusztrációktól.
[4] Reprodukálva: Zichy 1902, 27. kép – magyarázó szövege uo. 73.
[5] Rexa Dezsőnek 1900-ban írt levelében Zichy 21 képet említ – Zichy Mihály levele Rexa Dezsőhöz. Szentpétervár, 1900. július 2. Gépelt másolat. MNG Adattár 3840/1940, 4; A tárgyalt tollrajzokon kívül a Moszkvai Állami Irodalmi Múzeum gyűjteményében található 3 ceruzarajz is, amelyet Aljosina szintén a Fausthoz kapcsol – Aljosina 1975, 94, 206.
[6] Berkovits 1964, 156.
[7] Tizenkét illusztráció a Faust-hoz. Rajzolta Zichy Mihály. Magyarázó szövegét írta Rexa Dezső. Budapest, 1913.
[8] Catalogo delle illustrazioni di Michele Zichy sul Faust… Accademia d’Ungheria in Roma, 1947. – idézi: Gellér, 1990, 55, 2. jegyzet; Rosina Tamássy: L’arte di Michele Zichy e le sue illustrazioni per il Faust di Goethe. Janus Pannonius, 1947/2-3, 489-505. – idézi: Berkovits 1964, 340, 678. jegyzet;
[9] Tamássyné dr. Wolff Rozina: A Faust-illusztrációkról. In: 1965 Budapest, 9-16.
[10] A Faust-illusztrációk rövid összefoglalását és irodalmát adja: Karl Popitz: Goethes Faust. In: Von Odysseus bis Felix Krull. Gestalten der Weltliteratur in der Buchillustration des 19. und 20. Jahrhundert. Ausst. Kat. Berlin, 1982, 169-175.
[11] Benkó Gizella: Liezen-Mayer Sándor. Budapest, 1932, 21-23.
[12] l. 5. jegyzet