Egy történeti képrajzoló pályamodellje: Vizkelety Béla (1825-1864). In: „Képes Világ”. Tudományos konferencia a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról. Tanulmányok Budapest Múltjából XXXIX. Szerk.: Szvoboda Dománszky Gabriella. Budapest, 2014, 331-378.

Az illusztrátor festő

A sajtó számára dolgozó rajzolók többsége számára a folyóiratok pusztán megélhetési forrást jelentettek, művészpályájuk indulását segítő kitérőt. A hazai művészvilág első „sajtómunkásaként” Jankó Jánost szokás felemlíteni, aki jórészt zsánerképei és karikatúrái révén sodródott a zsurnaliszta világba. Őt megelőzően azonban már magába szippantott egy életművet a tömegkultúra sebesen uralomra jutó univerzuma: Vizkelety Béla nevét az utókor szinte kizárólag a képesújságoknak köszönhetően ismerheti. Életműve „elmerülése” azért is különös, mert alkotásai nagyrészt a történeti kompozíciók megbecsült műfajához kötődtek. Mára mégsem tudunk bizonyosan egyetlen olajfestményt sem kötni nevéhez, munkái kizárólag grafikai sokszorosításban maradtak fenn, ami az utókor szemében végzetesen devalválta és az efemer, alkalmi művészet körébe utalta munkásságát. Holott korai, 1864-ben bekövetkezett halála idején Vizkelety egyike volt az ország legismertebb történeti festőinek. Az Ország Tükrében megjelent nekrológjában Szokoly Viktor az eszmélő nemzeti festészet súlyos veszteségeként értékelte annak halálát, akinek művei „ezer meg ezer példányban terjedtek szét a testvér hazában, ugy hogy alig van az országban falu, a hol e képeket ne lehetne látni. Hogy mily hatása volt e képeknek a közérzületre, 1860 előtti lapjaink mutatják, melyekben az ítészet elismerőleg szólt azokról, s hol költők lelkesítő dalokat írtak azon eszmék fölött, miket a festész vásznára tett.”^[1]

Egykori megbecsülését mi sem jelezte jobban, mint hogy Az Ország Tükre mellett a Képzőművészeti Társulat évkönyve adott helyet nekrológjának.^[2] Ezt követően csupán szűkebb pátrirája, a Délvidék tartotta számon egykor országosan ünnepelt szülöttjét.^[3] Vizkelety családi hátterére, pályakezdésére vonatkozó legrészletesebb adataink bátyja, a festészetben szintén jártas Vizkelety Imre jóvoltából ismeretesek, aki a társulati évkönyvben idézte fel testvére alakját. Vizkelety Béla, öt fiútestvér legifjabb tagjaként 1825. november 24-én született Új-Aradon. A nagy család viszonylagos jólétét és társadalmi megbecsülését az apa, Vizkelety Ignác személye biztosította, aki legkisebb fia születésekor már főszolgabíró volt. A Vizkeletyek nagy múltú famíliaként tartották számon magukat, őseiket az Anjou-királyok korára vezették vissza. Ez a családi tradíció minden bizonnyal szerepet játszott Vizkelety Béla történeti érzékenységének kialakulásában. A testvérek művészi hajlamukat édesanyjuktól örökölték: Gusztáv a faragásban, Ignác a kőmetszésben mutatkozott tehetségesnek. Ám Béla mellett egyedül Imre bátyja előtt nyílt meg a művészi siker lehetősége: 1841-től rövid ideig a bécsi akadémián tökéletesítette rajztudását, noha később családja eltartása végett hivatali állást vállalt, jövedelmét portrék festésével egészítette ki.^[4] Vizkelety Béla elemi iskoláit szülővárosában és Pesten végezte, majd Temesváron bölcsészeti és jogtudományi tanulmányokat folytatott. A festészettel is itt kezdett el komolyabban foglalkozni, apja halála után rajztanításból tartotta fenn magát. Vélhetően Imre bátyja irányításával sajátította el az olajfestés technikáját, egyik első olajfestésű munkája Wesselényi Miklós báró arcképe volt.

Történeti érdeklődése már korán megmutatkozott, 16 évesen rajzolt, „Gorove István követté választása” című, sokalakos kompozíciója általános feltűnést keltett a városban. A nemzeti história hőseivel főleg Jósika Sámuel regényei révén ismerkedett meg, amelyek ihletésére történeti illusztrációkat készített. Mivel a szabadságharcban nemzetőrként vett részt, a világosi bukás után hónapokig Imre bátyja bújtatta. A kényszerű tétlenség hónapjait festői technikájának tökéletesítésére használta fel, valamint ekkor kezdett a magyar történelmi várak megörökítésébe. 1850-ben Aradra, majd bátyját követve, Lugosra költözött. Itt kapta első megrendelését olajfestésű históriai kompozícióra.^[5] E sikeresen teljesített megbízás bizonyára megerősítette elhatározásában, hogy festői pályára lép.

Miután 1855 végén Pestre érkezett, már portrék mellett oltárképekre és történelmi tárgyú jelenetekre is kapott felkéréseket. Bátyja értesülései szerint néhány hónap múltán Bécsbe ment, ahol az akadémián folytatta művészi tanulmányait.^[6] A császárvárosban töltött idejét Vizkelety a képtárak látogatása mellett történeti forráskutatásokra használta fel, tökéletesítve kosztüm- és fegyvertörténeti ismereteit. Az esztendő végén már a pesti Műegylet tárlatán is megjelent néhány műve, köztük két tanulmányfeje és egy zsánerjelenete, 1857 januárjában pedig „Kenyérmezői csata” című kompozíciójával históriai festőként is bemutatkozott a fővárosi közönség előtt.^[7] A magyarok győztes csatáját megidéző műve már a közismert író és szerkesztő, Vahot Imre szorgalmazására készült.[8] Monumentális igényű, egyszerre sodró lendületű és lenyűgözően részletgazdag csataképe a kritikusok körében is elismerést aratott. Talán e sikere is közre játszott abban, hogy a korszak egyik legnépszerűbb történeti elbeszélője, a regényes históriáiról ismert Remellay Gusztáv 1857-ben Vizkelety Bélával rajzoltatott két illusztrációt török korban játszódó románjához.^[9]

Országos hírnévre azonban talán sosem tett volna szert Vizkelety Béla Vahot Imre nélkül, aki a Napkelet szerkesztőjeként évekig megrendelésekkel látta a pályakezdő művészt. Vahot korszerű nemzeti sajtóról alkotott elképzelésében nagy szerepet kapott az illusztráció és azon keresztül a magyar művészet pártolása. Koncepcióját legteljesebben a Napkeletben (1857-1862)  valósíthatta meg, amiben nem kis része volt munkatársának, Vizkelety Bélának, aki 1862-ben már a lap kiadó tulajdonosává lépett elő. 1857 és 1862 között a festő nyolc históriai kompozícióját küldte szét előfizetőinek a folyóirat. A nagyméretű, Bécsben nyomatott litografált műlapok zömmel a magyar múlt legfényesebb korszakához, a Hunyadiak uralmához és az erdélyi fejedelmek korához kötődtek. Bennük szerencsésen találkozott Vahot pozitív történelemszemlélete Vizkelety részleteiben hiteles, ám minden drámaiságot nélkülöző, derűs múltképével. A jó minőségű sokszorosításnak köszönhetően a Napkelet „Történelmi Képcsarnokának” kompozíciói országos ismertségre tettek szert. A Hunyadiház diadalát Kovács Mihály is lemásolta, a Mátyás az igazságos címen ismert kompozíciónak pedig több olajfestésű kópiája ismert. Ez utóbbi jelenet – a popularizálódás kétségtelen jeleként – óraképként is forgalomba került.^[10]

Vahot már korábban is sikeresen hasznosította kulturális befolyását, társasági kapcsolatait ifjú tehetségek istápolására. Petőfi Sándor mellett talán legsikeresebb „felfedezettje” Vizkelety volt, akinek nevét a kor minden újszerű technikai eszközére kiterjedő hírveréssel népszerűsítette. Legsikerültebb történeti tárgyú litográfiáit (szokatlan módon) a Műegylet tárlatain mutatta be, egyszerre reklámozva saját lapját és a tervező művész személyét. Folyóiratában tudatosan építette „vezető művésze” arculatát, rendszeresen beszámolt Vizkelety készülő munkáiról, utazásairól, elkészült műlapjait kimerítően elemezte, bőségesen méltatva művészi erényeit. Vahot közbenjárására kibontakozó sikerének köszönhetően Esterházy Pál és gróf Pálffy Pál vállalta az ifjú festő külföldi tanulmányútjának fedezését. Kulini Nagy Benő, a folyóirat irodalmi mecénása pedig felajánlotta, hogy az utazás költségeit állva magával viszi Vizkeletyt Itáliába.^[11] 1858-ban a Napkelet közölte a művész arcképét, majd a Hunyadiház diadala sikerét követően Gaal Imre még költeményt is írt a festőhöz.^[12]

Vizkelety változatos karaktereket felvonultató, részletgazdag mesélőkedvvel teli képi világa roppant sikeresnek bizonyult az 1860 körüli évek bizakodó politikai légkörében.^[13] Érthető, hogy a korszak legnépszerűbb illusztrált női lapja, a Családi Kör is munkatársai közé csábította, így 1860-tól haláláig dolgozott Kánya Emília folyóiratának. A nemzeti múlt hősnőinek életéből merített jeleneteit a lap többnyire igényes kivitelű jutalomképek formájában küldte szét előfizetői között. Népszerűségét jelezte, hogy Vizkelety 1860-ban már egyszerre hat képes folyóiratnak dolgozott. A Napkelet és a Családi Kör mellett a Budapesti Képes Lap, a Nefelejts és a Népújsága számára rajzolt históriai jeleneteket, 1862-ben pedig Remellay Gusztáv történeti elbeszéléseit illusztrálta Az Ország Tükrében.

Az 1860-as évek az útkeresés ideje volt számára. Ez idő tájt mind közelebb került a színpad világához, viselettörténeti ismereteinek híre ment és mind több felkérést kapott színpadi jelmezek, díszletek tervezésére. Mindeközben a fényképezéssel is megpróbálkozott: 1862 végén arról szóltak a híradások, hogy fotográfiai műtermet nyitott.[14] Korai halála azonban megakadályozta új irányú, színházi, fényképészeti kísérleteinek kibontakozását.

Kortársai megbecsülésének jeleként a sajtó mellett nekrológot közölt róla az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve is. Bátyja, Vizkelety Imre jóvoltából a Társulathoz került művészeti hagyatéka, így viselettörténeti munkái és művészeti szakkönyvtára.[15]

Motívumgyűjtés: vázlatkönyvek

Fennmaradt vázlatkönyvei nemcsak Vizkelety művészetének, de a korszak magyar művészetének is figyelemreméltó forrásai, minthogy a több száz rajz hűségesen tükrözi a historizmus alkotói gondolkodását. Legkorábbi vázlatkönyve több mint kétszáz, 1841 és 1855 között készült skiccet tartalmaz.^[16] Egy részük a pályakezdő művész motívumgyűjtése, más részük már a szabadságharc és az azt követő bujdosó aradi időszakhoz kötődő eseményábrázolás valamint életkép. Korai viselettörténeti érdeklődése bizonyságaként akad köztük metszetmásolat a Pesti Divatlap és a Honderű nemzeti divatképei nyomán.[17] Számos egyéb viselettörténeti részlettanulmány mellett műemléki érdeklődését jelzi, hogy rajzokat készített a középkori ócsai templomról (alaprajz, szentély, északi és déli oldalnézet – 3.) , egy régi metszet nyomán Szigetvárról (53.) és a Mátyás kori váci várról (55.), valamint tájrajzokat Mehádiáról (17). Számos történeti kompozíció vázlata is megjelenik lapjain, némelyik részletesen kidolgozott formában, mint Martinuzzi meggyilkolása (38.), Zrínyi esküje (52.) vagy a börtönben búcsúzkodó Zrínyi és Frangepán alakja (155.). A Zrínyi-jelenet vázát később a Nefelejts számára készített kompozícióján is felhasználja. Látásmódját ugyanakkor egyfajta realizmus is jellemzi, ami életképein és a jelen eseményeit rögzítő képi riportázsain egyaránt tetten érthető. Honvédként Vizkelety saját élményeit rögzítette a sebesült és elesett honvédek rajzában éppúgy, mint az angyalkúti csatában elesettekért tartott gyászünnep jelenetén (26.). Más rajzai a bukott szabadságharc és az azt követő megtorlás személyes képi benyomásainak rögzítése, mint a világosi fegyverletétel közben magát főbe lövő lovashuszár (119.), az utcai lépcsőn pihenő, megbilincselt, utcaseprő rab és őrzőjének kettőse (69.). Eseményábrázolásainak többsége szülőföldjéhez, Arad és környékéhez kötődik, mint az március 15-e megünneplése Aradon 1849-ben (138.) vagy egy aradi városi összetűzés (149.) képe. Utóbbiak jól jelzik, hogy pályája kezdetén a történeti adatgyűjtés mellett a jelen eseményeinek képi rögzítése is foglalkoztatta. Eseményképei többsége a részt vevő szemtanú emlékeinek feldolgozása, s mint ilyenek közeli rokonságban állnak a sajtóban a század derekán mind nagyobb teret hódító képi riportázs műfajával.

            A Magyar Nemzeti Galériában őrzött további öt, 1852 és 1863 között használt vázlatkönyve hasonló gazdagságban tartalmazzák Vizkelety előtanulmányait.[18] Rajzai között akad akvarellel kivitelezett tájtanulmány a mehádiai és buziási fürdőkről, valamint szülővárosáról, Aradról (3947). Műemléki érdeklődésének jeleként pedig több rajzot készített az esztergomi várról, és akvarell másolatot festett a zsámbéki templom töredékes falképeiről, jegyzetei szerint Ipolyi Arnold számára (3946). Történeti jeleneteinek előkészítéseként alapos történeti portréikonográfiai tanulmányokat folytatott, melyeket később részben felhasznált Batizfalvi István 1863-ban kiadott királygalériájának illusztrációihoz.[19] Vázlatai egy részének forrásai a Nádasdy Mauzóleum királyábrázolásai (3944), más részük vélhetően főúri ősgalériák portréi nyomán készült. Erre utal egyik vázlatkönyvének feljegyzése, miszerint: „Baro Josika Leo szurdoki kastély ebédlőjében vannak az erdélyi fejedelmek olajba festett arcképei./ Kende Zsigmondnál Mikes Benedek [sic!] a rodostoi levelek írójának igen jó arcképe van.”[20] Ugyanebben a kötetben több itáliai reneszánsz mester arcképe is található, egyik alatt a portrék forrását is megjelöli, Giorgio Vasari életrajzgyűjteményének 1568-as kiadásában.[21] Az előtanulmányok mellett több történeti jelenet kompozíciós vázlatát tartalmazzák a vázlatkönyvek, köztük Attila Róma előtt (3947), Vérszerződés (3945) Zrínyi és Frangepán búcsújának jelenetét (3946) vagy a később kivitelezett művek közül a Hunyadiház diadalünnepe (3945) és a Báthori István bevonulása Krakkóba (3944) jelenetét. Színpadi érdeklődésének jeleként vázlatkönyvei megőrizték Egressy Béni szerepeit megörökítő emléklapjának előkészítő vázlatait is (3944). Vázlataiban párhuzamosan így tükröződik a múlt és jelen tárgyszerszerű megismerésének, leírásának realista szándéka, valamint szereplők és események akadémikus eszköztárral megvalósított heroizálásának, idealizálásának programja.

Viselet- és építészettörténeti kutatások

Nekrológjában Szokoly Viktor a „magyar régészeti festészet úttörőjeként” méltatta Vizkeletyt.^[22] Találó megfogalmazása arra a kiterjedt kutatómunkára utalt, amelyet a festő képei előkészítő háttérmunkájaként a múlt tárgyi világának rekonstruálása érdekében végzett. Vizkelety a múlt tárgyi világához fűződő viszonyát a rekonstrukció, a kompiláció és a beillesztés eljárásai jellemzik. A tárgyi emlékek megismerése, rajzi rögzítése számára sosem önmagában, hanem egy nagyobb és nemesebb cél szolgálatában nyert értelmet. Ebben az értelemben a száraz deskripció csak mintegy előkészítő fázisa a tárgyi tényeket magasabb fokon értelmező, rekonstrukció „tudományos” eljárásának, amelyben újra alakot kap a mára elveszett régvolt teljesség állapota. Amint azt viseletképei illusztrálják, az akadémikus elvárásoknak megfelelően harmonikus, tetszetős látványt olykor különféle képi források kompilálása biztosítja. Legfőbb hivatásukat azonban mindezen elemek a mozgalmas, összetett történeti jelenetekbe illesztve töltik be.

Vázlatkönyvei tanúsítják, hogy Vizkelety érdeklődése párhuzamosan terjedt ki a történetileg jelentős hazai várak jelenlegi, tapasztalt állapotára és az azok egykori pompáját bemutató régi képi forrásokra. Legkorábbi, 1855-tel záruló vázlatkönyveinek rajzai között található a szigetvári és a váci vár régi alakjának rajza. Utóbbi Mátyás kori látképét 1853-ban a Magyarosrzág és Erdély képekben című honismerti folyóirat közölte. A Kubinyi Ferenc és Vahot Imre szerkesztésében megjelent lap kőrajzának felirata az ábrázolás forrásaként a váci egyházmegye („Schematismus”) birtokában álló képet jelölte meg.[23] Vizkelety vélhetően a folyóirat metszete után vázolta fel a vár egyik részletét vázlatkönyvébe.[24] Vázlata nyomán halála után jelent meg egy fametszetes látkép a Hazánk és a Külföld lapjain.[25] A metszet tetszetős elemekkel egészítette ki a vár látképét, a folyóban mosó nőkkel, lovas staffázs figuráival, tájképi környezetbe helyezve az impozáns épületet.

Érdeklődése párhuzamos volt a hazai honismereti, műemléki mozgalom kibontakozásával, amely váraink jelenlegi állapotának topografikus leírása mellett históriai kompozíciók díszleteként is mind gyakrabban alkalmazta a várábrázolásokat.[26] Az „esztétikai historizálás” jegyében történeti kompozíciói hátterébe Vizkelety rendre a nemzeti múlt dicsőséges időszakait felidéző várak egykori, rekonstruált képét illesztette. Buda várának Schedel krónikájának széles körben elterjedt ábrázolása nyomán vázolta fel a királyi székhelyet a Mátyás, az igazságos hátterében, majd pályája végén a Mátyás és Beatrix bevonulása Budára nagyszabású diadalmenetét a budai vár hatalmat és gazdagságot sugárzó, vár impozáns építészeti együttese elé helyezte el. Utóbbi esetében jól nyomon követhető, hogy Vizkelety nem szolgai módon másolta képi forrásait, hanem invenciózus módon bontotta ki belőle nagyszabású látványvilágát: a Schedel-krónika sematikus vonalrajzát plasztikus, részletgazdag látképpé formálta. Az 1857-ben elkészült Hunyadiház diadalának különös aktualitást adott, hogy a törökverő vezér diadalmas hazatérésének hátterébe a vajdahunyadi vár rekonstruált látképe került, a vár ugyanis néhány évvel korábban, 1854-ben égett le.[27] Vizkelety más esetekben is igyekezett a történeti jeleneteinek környezetét hiteles metszetek alapján felvázolni, így tett Báthori István bevonulása esetében, ahol Vahot Imre megjegyzése szerint “Krakkó régi eredeti rajza után” dolgozott vagy az ostromlott egri vár látképének megfogalmazásakor.[28]

Ugyancsak a historizmus történelemszemléletének régészeti rekonstrukciók iránti különös vonzódása érhető tetten Vizkelety „történeti városképein”. Pest múlt és jövőbeli képeit szembesítette a Hazánk és a Külföld 1865-ös képsorozatában. Vizkelety Béla rekonstrukciója nyomán a város 1800 körül látképét jelent meg.[29] Az egykori falusias környezet ellenpontjaként a lap sokemeletes palotákkal övezett díszes terek látványát vetítette a jövőbe. Utóbbiak a képeket kísérő szöveg szerint az Al-Dunapart építészeti irodájában kiállított gipszmintában bemutatott rendezési tervek nyomán születtek. Első két rajzán a Kirakodó tér ideálképe jelent meg, északi végében a Magyar Tudományos Akadémia épületével, közepén árnyas fákkal övezett sétányokkal, szökőkúttal, két végében pedig Széchenyi István és “Szalay, Petőfi vagy más nagy hazánkfia szobrával”.^[30] A folyóirat valamivel később Pest 1720 körüli látképének Vizkelety által komponált látképét is közölte.[31] Valamennyi fametszet előzménye Vizkelety saját kiadásában megjelent, a főváros történeti látképeit ábrázoló, 1863 körül készült litografált képsorozata volt.[32]

Történeti kutatásainak legfőbb iránya azonban a régi fegyverekre és ruházatokra vonatkozott. A Magyar Nemzeti Múzeum történeti tárgyainak gyűjteményéről valamint 16. századi huszárok viseletéről már 1858-tól a Napkeletben is közölt ábrázolást.^[33] Ám országos ismertséget viselettörténeti kutatásainak a Vasárnapi Újság  biztosított, amelynek lapjain 1860 februárja és 1861 augusztusa között húsz részletben közölte saját rajzaival illusztrált tanulmányait. Cikkei a 15. század végétől a 18. század végéig mutatták be különböző társadalmi osztályok, valamint a hadi- és női öltözeteket. Bevezető írásában a német nyelvterületen „Kostumkunde” néven ismert, nagy hagyományokkal bíró kutatásokat úgy határozta meg, mint a történeti festészet segédtudományának egyikét: „Érdekes volna tudni azt is, minők voltak régi butoraink, fegyvereink, eszközeink; szükségünk volna arczkép-gyüjteményekre, rendszeres czimertanra, és számtalan más gyüjteményekre, melyeket a történet-festész és műbiró egyátalában nem nélkülözhet.”[34] Rámutatott arra is, hogy a viselettörténet a történeti festészet mellett a színházművészet valamint a nemzeti jelleg fáradozásán munkálkodó kortárs divattervezők számára is fontos forrás lehet.

            Közleményeiben ezt követően rendre megjelölte ábrázolásai képi forrásait, ezzel igazolva képei történeti hitelességét. Használta a hesseni születésű építész-rajzoló, Wilhelm Dilich magyar krónikájának viseletképeit, aki Magyarországra látogató utazóként rögzítette 1600 körül a magyar női, úri és hadi ruházatok megjelenését.[35] Forrásai között megemlíti továbbá Bonfini magyar krónikáját, amelynek bizonyára Jost Amman által illusztrált 1581-es kiadásából merítette képi mintáit.[36] A viselettörténeti összefoglalások köréből Vizkelety a 16. századi hadi viseletek rekonstrukciójához használta Robert von Spalart két kötetes, rézmetszetekkel illusztrált munkáját, amely az egyiptomiaktól a késő középkorig tekintette át az öltözetek változását.[37] A reneszánsz öltözetek képi forrásai között hivatkozik Cesare Vecellio 1590 óta számos újabb kiadást megért, illusztrált divattörténetére.[38] A 18. századi viseletek leírásának legfőbb forrása Abraham a Sancta Clara, ágoston rendi prédikátor és író által 1703-ban összeállított, Caspar Luyken rézmetszeteivel gazdagon illusztrált kötete.[39] A metszetek előképeit készítő Christoph Weigel, saját korának különféle népei által hordott viseleteit rögzítő rajzai között nyolc kép írja le a magyar nemesek, nemeshölgyek és huszárok viseletét. Ezeket Vizkelety a 18. századi hadi, nemesi és női viseletek ábrázolásához használta fel. Saját kora viselettörténetei közül hivatkozik August von Eye és Jacob von Falke képes, kultúrtörténeti összefoglalására, amely „Kunst und Leben der Vorzeit” címen 1858-tól három kötetben jelent meg Nürnbergben.[40] Történeti arcképeihez a „Nemzeti Múzeumban lévő olajfestmények” között keresett mintákat, de Hieronimus Ortelius hadi krónikájának portrégalériájából is merített.[41] Egyik 16. századi hadi viseletet ábrázoló rajzához felhasználta a siposkarcsai várkastély építtetője, Dereghi Somogyi György 1581-ben állított emlékkövét, emlynek rajzát 1859-ben közölte Ipolyi Arnold a csallóközi műemlékeket bemutató kötete.[42] Ugyanebben a közleményben jelezte, hogy egy másik, 16. századi hadi viseletét Dobó István egri sírköve után mintázta. A fegyverek és páncélok megformálásának képi forrásaként pedig az Ambrasi gyűjteményt jelölte meg.

            Középkori építészeti kutatásai úgyszintén viselettörténeti forrásként szolgáltak számára, 1863-ban Storno Ferenc, Telepy Károly és Maszák Hugó mellett Vizelety Béla is készített tanulmányokat Rómer Flóris által frissen felfedezett veleméri falképek, valamint a turnicei freskók alakjainak öltözetéről.^[43] A régi magyar viseletek rekonstrukciójához az egykorú képi források mellett a népviseletet is tanulmányozta, vázlatkönyvei több ilyen tárgyú részletrajzot őriznek. Megelőlegezve a népművészet századvégi felértékelését, úgy vélte: „Érdekes adatokat nyujtana a magyar őskori jelmezekre nézve a jelenkori magyar népviseletek szorgalmasabb tanulmányozása, a mennyiben igen sok eredetiség és keleties sajátság, mely minden más népviseletektől lényegesen eltér, maradt még fenn népviseletünkben.”[44] Viselet- és fegyvertörténeti tanulmányainak eredményeit egy nagyobb lélegzetű „magyar jelmeztan” keretében szerette volna közre adni, hogy kutatásai a képzőművészet mellett a történettudomány, irodalom és színház területén is hasznosuljanak. Értékes viselettörténeti tanulmányait, halála után fivére a Képzőművészeti Társulatnak adományozta, ám kutatásaiból ma csupán a sajtóban megjelent sorozata, illetve annak utánközlései ismeretesek.^[45]

            Bizonyára Vizkelety viselettörténeti kutatásai indították arra a Pollak Testvérek kiadóját, hogy Batizfalvi István Magyar uralkodók és vezérek arcképcsarnokánakillusztrálására őt kérjék fel.[46] A magyar királyok életútjának 59 litográfiával kísért bemutatása igényes és drága kiadványnak tekinthető. Amint azt korábban Rózsa György is kimutatta, Vizkelety figuráinak legfőbb forrásai a Nádasdy Mausoleum rézmetszetei voltak.[47] A 17. századi metszetsorozat nagy hatással volt a historizmus történelemszemléletére is, egyebek mellett Josef Kriehuber is ezt használta királygalériája mintájaként.[48] Vizkelety azonban ezúttal is épp olyan szabadon használta mintaképeit, mint történeti viseletképei esetében. Királyképmásai „kreatív átiratok”, amennyiben a Mausoleum metszetei csak ihlető kiindulópontként szolgáltak számára, végleges formájukat egyéb képi források beillesztésével, valamint Vizkelety saját fantáziája, tudása alkalmazása révén nyerték el. Számos esetben megtartotta a Mausoleum figuráinak beállítását és az uralkodók némely attribútumát, de az eredeti részletgazdag, történeti utalásokkal teli hátterét leegyszerűsítette, a viseleteken pedig gyakorta lényegi változtatásokat tett. Az öltözetek, sok esetben pedig a korona formájának megváltoztatása arra utal, hogy a Mausoleum mellett más képei forrásokra is támaszkodott, azokat invenciózus módon illesztette bele újra komponált történeti montázsába. Néhol jelentősen eltért legfőbb előképétől, így Szent István ábrázolásán, ahol a háttérbe monumentális templomépületeket helyezett, avagy III. László alakjánál, akit trónra helyezett csecsemőként jelenített meg. Mivel az 1664-ben kiadott Nádasdy Mausoleum arcképcsarnoka IV. Ferdinánddal véget ér, Vizkelety természetszerűleg saját jelenéig kiegészítette azt, ám az uralkodók sorát V. Ferdinánddal zárta le, az ekkor már másfél évtizede uralkodó Ferenc Józsefet nem emelve be a legitim magyar uralkodók körébe.[49]

            Történeti viselet és nemzeti divat

Viselettörténeti kutatásait történeti jelenein közvetlenül hasznosította. A Napkelet számára tervezett „Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában” című jelenete divatkép és históriai kép sajátos elegye. Benne viselettörténeti kutatásai szerencsésen találkoztak az abszolutizmus korának megújult érdeklődésével a nemzeti divat ügye iránt. A történeti jelenetté formált divatkép ötletét a lapolvasó közönség ízlését érzékenyen követő Vahot Imre örömmel támogatta. “Tudva levő dolog, hogy a mult századok folytán az erdélyi fejedelmek udvarában nemzetiségünk – nem ugy mint a magyar királyokéban – uralkodó szerepet játszott mind köz- mind magán-társadalmi dolgainkban. Erdély aranykorának e fénypontját örökité meg a müvész jelen képében, mely az akkori dalidókban divatozott lassu, szép palotás magyar táncot tünteti fel, a mint ezt Erdély főrangu hölgyei és férfiai méltósággal és bájjal lejtik, vagy inkább körbe sétálják. A deli alakok, a nemzeti öltöny, a cimerekkel és hadi jelvényekkel diszitett lovagterem és butorzat régi antik szabása… megannyi jellemző kiegészitő részei ezen, régi dicsőségünkre elevenen emlékeztető becses képnek” – kommentálta Vahot a Napkelet 1858-as évfolyamának első számához mellékelt kőrajzot.^[50] A folyóirat következő számaiban  közreadott képmagyarázatok, Jókai egy történeti elbeszélésének részlete (Petki Farkas leányai) és Lisznyai Kálmán költeménye, az abszolutizmus Erdély fénykoráról alkotott ideálképét cizellálták, felemlítve a lakomák bőségét, a “tősgyökeres palotás magyar tánc” szépségét, a főúri viseletek nemes előkelőségét.^[51]

Bocskai Papp Lajos februárban megjelent történeti elbeszélése pedig a jelenet konkrét irodalmi és históriai forrásait is világossá tette: Vizkelety kompozícióján megelevenedő fényes ünnepség voltaképp a török időkben a nemzeti függetlenség hordozójának tekintett Erdély virágkorának utolsó, tragikus fejezetéhez kötődik.^[52] A bál házigazdája a jobb szélen ülő, a töröknek meghódoló, gyenge kezű erdélyi fejedelem, Apafi Mihály, szemközt vele hitvese, Bornemisza Anna társalog egy külföldi követtel. Az előtérben Bánfi Dénes vezeti táncos párját, Béldi Pálnét. Őket figyeli a szélről Aranka férje, Béldi Pál és a fejedelem tanácsosa, Teleki Mihály. Béldiné szépségétől megigézett Bánfi tánc közben megcsókolja az asszonyt. Meggondolatlanságával saját halálos ítéletét írja alá. A féltékeny Béldi Pál hamarosan beleegyezését adja vetélytársává lett barátja kivégzéséhez, amit a török porta parancsára Teleki Mihály és Csáki László közreműködésével hajtanak végre. Bánfi Dénes, az erdélyi seregek fővezérének meggyilkolása Erdély függetlenségének megszűnésének nyitánya volt. Az ötvenes években aktuális felhangokkal bíró, de a romantikus szerelmi szálat sem nélkülöző politikai parabola népszerű tárgya volt a korszak történeti elbeszéléseinek. Cserei Mihály, a 17. századi krónikás nyomán Jókai 1851-ben az Erdély aranykorában elevenítette fel a tragikus történetet, majd hatására Szigligeti Ede szomorújátékként állítja színpadra Bánfi és Béldi históriáját (Béldi Pál, 1856).

A viselet az önkényuralom éveiben a politikai tüntetés eszközévé vált, a nők némelyike „gyászmagyart” öltött, a bátrabb férfiak „Kossuth-szakállat” növesztettek. A Bach-rendszer idején tiltották a magyaros viseletet, ezért a bálokon (1857-es jogászbál, 1859. Batthyány Emma grófnő esküvője) sokan tiltakozásként hordták az atillát és más magyaros ruhadarabokat.[53] Az önkényuralom éveiben a magyaros ruha viselete tehát demonstratív erővel bírt, felöltése a polgári, nemesi és főuri osztályok körében egyaránt a nemzeti hovatartozás, politikai ellenállás eszközének számított. A korszak képesújságjai versengve küldték olvasóiknak az igényes nemzeti divatképeket. Vahot Imre már Világos utáni első folyóiratában is közölt színes fametszetű “magyaros” divatképeket.^[54] A Napkelet indulásakor Barabás Miklóst nyerte meg, aki a folyóirat első éveiben több színvonalas divatkép rajzolója. Első kompozíciója a tárgyalt műhöz hasonlóan báli jelenet volt.^[55] A 16-17. századi erdélyi nemesség öltözetei a 19. században kialakuló nemzeti, történeti viseletek elsődleges forrásai voltak, melyek végleges formájukat a század 60-as éveiben nyerték el.[56] Kortársai Vizkelety báli jelenetében a nemzeti tárgyú történeti színpadképek mintáját is felismerték: „ez nemcsak első mintájául szolgált a magyar divatképeknek, de egyszersmind útmutatásul arra is, miként kellene nemzeti színházunkban a magyar fejedelmi termek díszítményeit készíetni, hogy azok a visszavarázsolt kor ízlése, fényűzése s építészeti modorával megegyezzenek” – összegezte Szokoly Viktor a jelenetkép erényeit.[57]

A históriai lap aktualizált párdarabja a Napkelet 1860. évi mellékleteként látott napvilágot. A szintén Vizkelety által tervezett kőrajz, melynek tárgya egy Magyar dalidó 1860-ban a magyar történeti viseletek korszerű formáját mutatta be. Amellett, hogy felsorolta azon szabók címét, akik a nemzeti öltönyök készítésében jeleskednek, felidézte a nemzeti irodalmat és művészeteket is szolgáló társasági esemény, az országszerte oly népszerű „dalidók” hazafias hangulatát is.^[58]

Történeti viselet a színpadon

A nemzeti divat ügye mellett viselettörténeti tanulmányait Vizkelety a színpadi jelmezek terén hasznosította. Egressy Gábor 1860 januárjában indult Magyar Színházi Lapjában több alkalommal szorgalmazta a történeti darabok színpadi jelmezeinek korhű megformálását. A lapban közölt jelmezképek esetében megjelölte a ruhák forrásait, egyiknél Johann Nepomuk Geiger történeti jeleneteit, másiknál Mányoki Ádám portréját.[59] A főúri kastélyok ősgalériái mellett a történeti viseletek másik lehetséges forrásaként a középkori oltárképeket is megemlítette. Összességében azonban egy szisztematikus feltáró munkával létrehozott történeti jelmez-mintatár felállítását javasolta. „Azonban a kérdések kérdése mégis az marad, hogy hol van az a szakember, azon történetbuvár és rajzmester egy személyben, a ki arra vállalkoznék, hogy az egyházakat, muzeumokat, családképeket és régi érmek gyűjteményeit, itthon és külföldön, illy tudományos és művészeti czélból fölkutassa, s a régi magyar viseletet korról korra, egy könnyen áttekinthető képgyűjteményve állítsa szemünk elé?”[60] A témához hozzá szólva Remellay Gusztáv úgy vélte, egy megfelelő képi mintagyűjtemény létrehozása a Műegylet feladata lenne: „a Műegyletnek össze kellene írnia azokat a főuri gyűjteményeket ahol jelentős történeti arcképek és jelenetek vannak, azokat lefotóztatni és így egy mindenki számára használható mintagyűjteményt hozni létre.”[61]

Egressy a feladatra egyedül alkalmasnak Heszlmann Imrét tartotta, aki kényszerű emigrációban volt.[62] Szavaiból úgy tűnik, nem tudott Vizkelety évek óta folytatott alapos viselettörténeti kutatásairól, pedig ő egyetlen színpadi szerepkép sorozatát éppen Egressy Gáborról készítette. 1858-ban, Bécsben vásárolt vázlatkönyvének nyitólapjait a színész tíz szerepének, öltözetében is hitelesen megformált képei töltötték meg.[63] A színész Vizkelety szerepképeivel övezett arcképe azonban csak 1863-ban jelent meg.[64]

A Vasárnapi Újság egy hónappal azt követően kezdte meg Vizkelety történeti viseletképeinek közlését, hogy Egressy Gábor felpanaszolta az átfogó történeti viseletgyűjtemény hiányát. Viselettörténeti kutatásainak színpadi alkalmazására első ízben 1860-ban került sor. A Nefelejts című folyóirat Vizkeletyt kérte fel ugyanis arra, hogy az 1860 tavaszán a Nemzeti Színházban főrangúak által színre vitt, történeti tárgyú élőkép nyomán reprezentatív kompozíciót rajzoljon. Színpadi élőkép, históriai kompozíció, történeti jelmez és csoportportré képi műfajainak sajátos ötvözeteként jött létre a Zrínyi esküje, amelyet a Nefelejts 1861. évi jutalomképeként küldött szét előfizetői között.

A nevezetes előadásra 1860 április 3.-án és 4.-én került sor a Nemzeti Színházban.[65] A hatalmas érdeklődés mellett megrendezett előadása bevételeit a részt vevők a rossz termés miatt éhínség sújtotta horvátok megsegítésére, valamint a színház nyugdíjalapja számára ajánlották fel. Mindez a hazai arisztokrácia páratlan összefogása révén valósult meg, Károlyi Ede gróf felhívására a jótékonysági akcióhoz csatlakoztak többek között a Zichy, Podmaniczy, Festetich, Orczy és Andrássy családok tagjai. Jókai szavalata, népdalok, felolvasások és Nákó Kálmánné cigányzenészek által kísért előadása után a főúri társaság két élőképet mutatott be a szigetvári vár 1566-os ostromából.[66] A Barabás Miklós által tervezett jeleneteket Jókai Mór felolvasása kísérte, aki a Zrínyiászból idézte fel az odavágó passzusokat.[67] Az elsőként bemutatott élőkép az ostrom egy ritkábban ábrázolt epizódját elevenítette meg, mikor Zrínyi visszautasította Szolimán elé járuló török követeinek felszólítását a vár átadására. A Szigetvári veszedelem hatodik énekében szereplő jelenetben Demirhám bölcs szavaira és Halul bég fennhéjázó fenyegetésére Zrínyi Miklós bátran megtagadja a vár önkéntes feladását. Sokkal ismertebb volt az ezt követő színpadkép tárgya, amelyben a szigetvári hős a vár halálig tartó védelmére esketi föl katonáit.

Az előadásra meglehetősen feszült belpolitikai légkörben került sor. Miután 1859 augusztusában az osztrák főhatalom felmentette Bach belügyminisztert és Kempen rendőrminisztert, a közhangulatot a gyökeres változások reménye jellemezte. Zrínyi Miklós mint a heroikus nemzeti ellenállás jelképe különös jelentőséget kapott ebben az időszakban. A Vasárnapi Ujság januártól folytatásokban adta közre Pauler Gyula történeti értekezését, mely Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életútját mutatta be.^[68] Az előadás előtt egy héttel a Nemzeti Színház mutatta be Jókai Mór történeti drámáját, a Szigetvári vértanúkat, amelyben hangsúlyos helyet kapott az eskü jelenete.[69] Februárban Schossel András állította ki nagy méretű szoborcsoportját (Zrínyi halála Juranics karjaiban) a Műegylet tárlatán.

A jótékonysági előadás második napja egybe esett az első, szétvert március 15.-i pesti tüntetés rendőrségi sortüzének egyetemista áldozata, Forinyák Géza temetésével. A több ezres tömegtüntetéssé dagadt temetési menet éppúgy nagyszabású Habsburg-ellenes demonstrációvá vált, mint a jótékony cél ürügyén megrendezett színházi előadás, amelynek fináléjában elhangzott Zrínyi Miklós hazafias szózata. Jókai Mór, az előadás egyik szereplőjeként élte meg a forró hangulatú eseményeket.[70] Visszaemlékezéseiben így idézte fel a hazafias tüntetéssé lett produkció zárójelentének, a Zrínyi esküje jelentőségét: “Oh be szép látvány az a kihuzott kard! A magyar közönség már több mint tíz esztendő óta nem látott magyar férfi kezében kihúzott kardot­! Kardot, mely az égre emelkedik, s hegyéről a hazaszeretet szikráit látja pattogni, a ki látni tud. Néma volt ez kép és mégis mindent elmondott! Mennyi mindent elmondott! Hogy a magyar főúri rend nem a hatalom baldachinja alatt, hanem a haza oltára körül csoportosul!”^[71] A főúri szereplők által színre vitt jelenetek az adott politikai helyzetben a nemzeti összefogás és ellenállás gyújtó erejű jelképeiként nyertek új értelmet.

A rendkívüli sikert és visszhangot keltett előadások élőképei nyomán elsőként Werfer Károly készített két metszetet. [72] A szenzációs események üzleti lehetőségeit kiváló érzékkel kihasználó kiadó mindkét bemutatott élőképről kiadott nyomatokat, a litográfiák már az előadás napján megjelentek a műárusok kirakataiban.[73] Az eskü jelenetét Werfer lapja, a Képes Újság is közölte májusi számában.[74] Rövid magyarázatukban a folyóirat a szigetvári eposz vonatkozó részeit idézte.^[75] A jelzetlen litográfiák rajzolója feltételezhetően azonos a képes folyóirat kiadójával, Werfer Károly Józseffel, aki tanulóévei alatt a kőrajzolás művészetét is elsajátította.^[76]

Zrínyi 1566-os hőstettének országszerte ősszel ünnepelték meg évfordulóját, Szigetváron szeptember 7-én díszes emlékünnepséget tartottak. Itt a horvát és szlavón elesettek megsegítésére, ismét élőképként mutatták be főuraink a szigetvári eskü-jelenetet. ^[77] Ugyan a Nefelejts év elején beharangozott műlapja csak december elején került a lap előfizetőihez és a műárusok kirakataiba, a kőrajz kivitelét általános elismerés övezte. „Nincs díszterem, melynek a kép egyik fő-faldíszéül ne szolgálhatna” – írta a Családi Kör. [78] A kőrajz felirata szerint Rohn Alajos metszetét ismét festmény előkép után készítette. Vizkelety ma már lappangó kompozíciója eredeti formájában tehát a pompásan kivitelezett öltözetek színeit is megőrizte. Vizkelety nem csak a figurák plasztikus, anyagszerű megformálásában múlta felül Werfer lapját (amely minden bizonnyal nem az előadott élőkép, hanem Barabás tervei nyomán készült), hanem legfőbb erényét a jelmezek pontos leírása és a résztvevők hű arcmásai jelentették. A főrangú szereplőkről Simonyi Antal műtermében készült fotó, ezek alapján formálta meg Rohn és Vizkelety az arcok és jelmezek hiteles és pontos rajzát.[79] Noha a fellelt források, köztük a kortársak nekrológjai sem nyilatkoznak a jelmezek tervezőjéről, Vizkelety segítő közreműködése gyanítható. Az öltözetekről a Nefelejts csak annyit jegyzett meg, hogy azok hiteles kivitelezése végett „Az ősi várkastélyok kincse, ruha és fegyvertárai mind fölkutattatak.”[80] Az élőképekhez használt, drága jelmezek egy részét mindenestre készíttetői a Nemzeti Színház jelmeztárának ajándékozták.

A színész portrék vagy szerepképek helyett Vizkelety igazán a színpadkép műfajában mozgott otthon, itt ugyanis lehetősége volt sok figura bemutatására korhű jelmezben és díszletek között. A Napkelet 1862-es műlapján Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című költeményének Mosonyi Mihály által írt operaváltozata nyomán rajzolt színpadképet. Az 1861 december 10-én bemutatott magyar történeti tárgyú opera népszerűsége eleinte Erkel Bánk bánjával vetekedett. A Mátyás személyével összekapcsolt szerelmi történetről korábban már Orlai Petrich Soma is festett jelenetképet, annak nyomán pedig 1860-ban a Hölgyfutár adott ki műlapot.[81] 1862-ben Orlai ismét feldolgozta a témát, ezúttal ugyanúgy a találkozás jelenetét, mint Vizkelety. Orlai álló formátumú, kevesebb alakot mozgató kompozícióját a Képzőművészeti Társulat 1862-ben albumlapjának választotta.[82] Vizkelety Béla ezzel szemben a dalmű bemutatott jelenetét úgy komponálta meg mint egy történeti képet, a budai vár udvarára bevonuló Mátyás és kíséretének megjelenítése közeli rokona a historizmus festői által oly kedvelt történeti díszmeneteknek. A műtípusban már több alkalommal is jeleskedett Vizkelety számára a kiválasztott jelenet alkalmat adott korhű jelmezek és építészeti háttér ábrázolására éppúgy, mint a nagy szabású színpadkép bemutatására.

Vizkelety viselettörténeti ismereteit 1860-tól egyre gyakrabban hasznosította a Nemzeti Színház. 1860 decemberében már arról adott hírt a Vasárnapi Újság, hogy Tóth Kálmán új történeti darabjának jelmezeit már Vizkelety rajzai nyomán formálták meg.[83] Nem sokkal később annak lehetősége is felmerült, hogy a festő-rajzolót a színház állandó jelmeztervezőként alkalmazza.^[84] Bátyja emlékei szerint a színház több alkalommal is tanácsért fordult hozzá: „A magyar nemzeti színház, ha hazai történelmi drámák és dalművek új felszereléséről volt szó, nem egyszer vette igénybe az ő tanácsait, sőt mint illetékes művészünk e tekintetben, gyakran ő kéretett fel az egyes jelmezek mintáinak rajzolására.”[85] A Szép Ilon megjelenése után nem sokkal, 1862 júniusában a Nemzeti Színházban bemutatott „Sarolta” című történeti színmű jelmezeit tervezte.[86] 1863 végén azzal a kéréssel fordult a színházthoz, hogy nevezzék ki díszítményfestőnek, ám korai halála megakadályozta abban, hogy színházi karreierje kibontakozzon.

Történeti kompozíciók: a hunyadiak kora

Viselettörténeti tanulmányait, régészeti, műemléki kutatásait Vizkelety történeti tárgyú kompozícióin hasznosította. Ezeken, mint egy színpadi élőkép szereplőit, vitte színre a tárgyi részleteiben aprólékosan megkomponált, karaktereiben kifejező és felemelő jeleneket. Az általa megteremtett felemelő és dicsteljes szcénák kiválóan illeszkedtek a rendi-nemesi múltszemlélet idealizáló elvárásaihoz. Festői látásmódja szerencsésen találkozott Vahot Imre programjával, aki a Napkelet szerkesztőjeként egész históriai képsorozatot rendelt tőle.

Vahot ösztönzésére készült első, nagy sikerű kompozíciója 1857-ben, a Hunyadiház diadalünnepe, mely a hunyadiak korának azt a mozzanatát ábrázolja, mikor az 1456 nyarán lezajlott győztes nándorfehérvári csatából hazatérő diadalmas sereget Vajdahunyadvár népe fogadja. Az élen lovagló Hunyadi János, Kapisztrán János és a nagyobbik fiú, Hunyadi László elé Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet érkeznek a gyermek  Hunyadi Mátyással.

Teleki József 1852-től megjelentetett, a Hunyadiak korát feldolgozó nagy hatású munkája csak közvetett inspirációt nyújthatott Vahot és Vizkelety számára. Annál szorosabban kötődik a jelenet a historizmus kedvelt képzőművészeti témájához, a történeti múltba helyezett ünnepi diadalmenetek sorához.[87] Témaválasztását bizonyára befolyásolta Weber Henrik négy évvel korábban műegyleti műlapként sokszorosított kompozíciójának (Mátyás bevonulása Budára), nagy sikere is.[88]

Vahot eredetileg Barabás Miklóst szándékozott felkérni az “általa tervezett eszme megvalósítására,”^[89] aki az év eleje óta több divatképet és színészi szerepképet is rajzolt a Napkelet számára. Miután a históriai festészetben kevéssé gyakorlott művész elhárította az ajánlatot, Vahot rátalált a pályakezdő Vizkeletyre, aki első jelentős sikerét ez év elején a Műegylet tárlatán kiállított Kenyérmezői csatával aratta. Vizkelety nagy súlyt helyezett a jelenet részleteinek történeti hitelességére. Vahot Imre képmagyarázatában lényegesnek tartja kiemelni, hogy a felvonultatott személyiségek arcvonásai korabeli ábrázolások nyomán készültek. Forrásaik közt Teleki József könyvének potréit, Hunyadi Jánosnak a Vigyázó Antal gyűjteményben található arcképét és Szilágyi Erzsébetnek Andrássy György által fölfedezett képmását említi.^[90] A szereplők ruházatának történeti hűségét pedig Vizkelety Béla elmélyült viselettörténeti stúdiumai garantálták. Mindez a históriai “részletrealizmus” egy szuggesztív összkép megteremtésének szolgálatában áll. Az eszményítés vágya olykor még a történeti hitelességet is felülírja. Hunyadi János Nándorfehérvár után ugyanis már nem tért haza, 1456 augusztusában az ostromot követő pestisjárványban a katonai táborban meghalt. Sógora, Szilágyi Mihály sem lehetett a sereget üdvözlők között, hisz maga is mint a belgrádi erősség várkapitánya vett részt a küzdelemben. E pontatlanságok a mű más elemzőinek is feltűntek: Székely József a festményt üdvözlő levelében megjegyezte, hogy Kapisztrán feltüntetése Hunyadi oldalán szintén történeti tévedés, ám ugyanakkor úgy vélte, a László bukását és Mátyás felemelkedését megjósoló hittérítő ábrázolása jelképi erőre emeli a jelenetet. “Nem történeti, de eszményképnek tekintem” – emelte ki találóan a historizmus történelemszemléletének lényegi vonását a történész-levéltáros.^[91] Vahot célja épp e tartalmak képi kiemelése volt, a történeti hitelességet illető kifogásokra írt válaszlevele szerint Hunyadi János mint “a kereszténység és az európai polgárosodás legnagyobb védbajnoka” tűnik fel, a jelenet pedig ilymódon “a megtestesült győzelem istenítése (apotheosise).”^[92] E program jegyében a győztes hadvezér örömittas találkozása szeretteivel nem csupán a nemzet ősi vitézi erényeinek megfogalmazása, de életképi elemei révén az újabbkori, polgárosult családi értékek kifejezőjévé is válik. “Ez a haláltól nem rettegő, rendületlen vitézségnek, a feláldozó hazafiságnak s így a legszebb férfias erénynek egybeolvadása a szelíd háziassággal, a kedélyes rokoni szeretettel, a családi boldogsággal” – fogalmazta meg képmagyarázatában Vahot.^[93]

            Az 1857 novemberétől szétküldött jutalomkép rendkívüli sikert aratott a közönség körében. Debrecenből Kulini Nagy Benő a hónap végén tíz arany pályadíjat tűzött ki “jutalomképünkre vonatkozó legjobb költeményre.”^[94] A december 20-ig beérkezett 18 költői pályamű díjazott darabjait, Lisznyai Kálmán, Szabados János, Dalmady Győző és Thaly Kálmán költeményeit a következő év elején adta közre a folyóirat.^[95] Az ország minden részéből érkező, hálatelt és elragadtatott olvasói levelek tucatjai bizonyították a reprezentatív históriai kép közönségsikerét. Január végén, tekintettel a nagy érdeklődésre, a Hunyadiház diadalünnepéből a kiadó újabb sorozatot készíttetett a bécsi nyomdában.^[96] Hasonlóan az egyleti műlapokhoz, 1858 januárjában Vahot is kiállította a nagy méretű litográfiát a Műegylet pesti tárlatán.^[97] Vizkelety festménye nyomán Franz Kollarz rajzolta kőre a kompozíciót.[98] A méreteiben a műegyleti műlapokat is túlszárnyaló kőrajzot a bécsi Reiffeinstein és Rösch intézetben nyomtatták. A jutalomképet sok előfizető bekeretezve, lakásdíszként helyezte el saját terében. “Házainkban valóságos ünnep volt annak felfüggesztése, mert legszebb diszitményül szolgál” – írta az egyik lelkes előfizető.[99]

A Hunyadiak korával Vizkelety ezt követően is több kompozícióján foglalkozott. A Mátyás, az igazságos címen ismert jelenetet először szintén olajban festett meg, majd ennek grafikai változata nyomán készült el 1858 júniusára a Napkelet jutalomképeként terjesztett litográfia.[100] Vahot Imre a kőrajz feliratában ezúttal is tervezőként jelent meg, így vélhetően neki tulajdonítható a téma kiválasztása. A műlaphoz mellékelt magyarázatában Vahot Mátyás személyében felrajzolta saját kora polgárosuló középnemességének uralkodói ideálját. Eszerint Mátyás az erős kezű, rendteremtő központi hatalom letéteményese volt, aki “pár év alatt mint egy varázscsapással egészen rendbe hozta a rendetlen hazát, halálos bajából kigyógyitá a beteg nemzetet, sőt csodálatos gyógymódja által oly éppé, erőssé és naggyá tette azt mint milyen azelőtt még soha nem volt.”[101] Hatalmát nem születési előjogán, hanem a rendek közakaratából elnyert királyt Vahot felvértezte a felvilágosult uralkodó valamennyi erényével. Eszerint Mátyás hatalmát a nemzeti lét legfőbb letéteményesére, a köznemességre alapozta, majd megteremtvén a törvény előtti egyenlőséget, a rendek beleegyezésével bevezette az általános közteherviselést, végül országa valamennyi lakosára kiterjesztte a polgári jogok és törvények “sérthetetlen szentségét”. Értelmezése szerint Mátyás elsősorban “közpolgár” és hazafi, aki kivételes képességeinek és a közakaratnak köszönhette uralkodói kiváltságait.

Vizkelety kompozíciójának közelebbi tárgya a Rákosi országgyűlés, amelyet Mátyás, megszakítva csehországi hadjáratát, 1472 őszén, az ellene szövetkező főurak szervezkedéséről értesülve rendelt el. Rendkívüli dimlomáciai készségével ekkor a pártütőket megtorlás helyett sérelmeik orvoslásának ígéretével állította újra saját pártjára. A lázadók megnyerésének példája burkolt üzenetként szolgálhatott az önkényuralom hatalmasai számára is. “Ő nem elnyomni, nem büntetni, rabigába nyűgözni, hanem kibékiteni, magának ismét megnyerni akará a fellázadt, tévutra vezetett kedélyeket. S nagyszerü és nemes feladatát valóban egy csepp honfivér kiontása nélkül vitte ki” – vonta le Vahot a jelenet aktuális tanulságait.[102]

A jelenetet kommentáló szövegek nyilvánvalóvá tették, hogy a históriai kép voltaképp történeti forrásokra támaszkodó, “hiteles” részletelemekből építkező allegória: “apotheosise az Mátyás igazságszeretetének”.[103] Vahot Imre képmagyarázata szerint az uralkodó “lelki nyugalma fönséges glóriájával félistenként” emelkedik ki az összegyűltek köréből. Alakja mint “középponti egyesitő szív… a nemzettest kebelében”, mint életadó, a jóra és rosszra egyaránt világító napkorong jelenik meg. Interpretációja révén egyértelművé válnak a kompozíció szakrális jelentéskörei is, hiszen Mátyás, hasonlóan az Utolsó Ítélet Krisztusához “balkezével mintegy bocsánatot, kegyelmet látszik osztani az ellene pártot ütött, de most már előtte megszégyenült, meghajolt s a jó utra visszatért főuraknak; mig kiterjesztett jobbjával mintegy büszkén hivatkozik a hozzá mindenkor rendületlen hűséggel viseltetett, minden rendü, rangu és osztályu nagy néptömegre…”.[104]

A rendek képviselőinek ábrázolásait Vizkelety történetileg hiteles források (portrék, sírszobrok) nyomán formálta meg. A “megtértek” oldalán, Mátyás balja felől legelöl Vetésy Béla, veszprémi püspök áll, mellette a bűnbánóan térdre boruló Perényi Imre, mögötte az őszhajú, leszegett fejű főlovászmester Pálóczy Imre, annak jobbján Bánffy Miklós, balján Ujhelyi Miklós, mögöttük a kunok ás jászok lázadó főkapitányai. Mátyás “üdvözítő” jobbján hűséges főkapitánya, Kinizsi Pál áll, mellette Várady Gábor kalocsai érsek, mögöttük pedig a “megyék nemesi s a városok polgári rendjének követei” jelennek meg. Az uralkodó baldachinos trónszékével szemközt a “nemzet és a király között közbenjáró” szerepében az ország nádora, Guthi Ország Mihály lép előre, kezében bírói jogát szimbolizáló bárdjával. Mögötte a hírneves feketesereg legendás hadvezére, Magyar Balázs áll, mellette Székely János lovassági dandárja várja Mátyás parancsát. A jelenetet földrajzilag Buda várának a háttérben feltűnő épülete köti konkrét helyhez.

A kompozíció nagy sikert aratott a közönség körében, kivitelét dicsérte a Délibáb és a Vasárnapi Ujság is.[105] 1858 október elején a lap lelkes műpártolója, Kulini Nagy Benő debreceni nemes, ahogy egy évvel korábban a Hunyadiház diadalünnepe kapcsán tette, most újra tíz aranyas pályadíjat tűzött ki a történeti jelenetet legjobban megverselők között.[106] A tárgyra vonatkozó legfontosabb forrásként Teleki József Hunyadiak kora című munkájának negyedik kötetét jelölte meg.[107] A pályázatra az év végéig húsz költemény érkezett. Kuliffay Ede versét a folyóirat következő évi első száma közölte, de Vizkelety képe ihlette Lisznyai Kálmán azonos című versezetét is, amely ugyanakkor a Divatcsarnokban látott napvilágot.[108]

Vizkelety kőrajzának sikerét bizonyította, hogy nyomában Weber Henrik is próbálkozott e tárggyal, az Ország Tükre 1864-es jutalomképeként, Mátyás, az igazságos címen megjelent kőrajza Hunyadit a külföldi követek fogadásakor ábrázolja.[109] A Napkelet műlapjának közvetlen hatása alatt készült viszont a Magyarország és Nagyvilág 1866 második félévi kőrajza, amelynek témája már nem az óhajtott, hanem a megvalósult országgyűléshez kapcsolódóan, szintén a Rákosi országgyűlés.[110]

Hunyadi Mátyás Szabács váránál aratott győzelme volt a Napkelet 1860 végén kiadott litográfiájának témája. Túl a konkrét történeti eseményeken, A magyar korona népeinek testvéries egyesülése életben és halálban a nemzeti egységfront allegóriájának tekinthető. A kőrajz horvát, szerb és német nyelven is közölt felirata egyértelműen meghatározta az ábrázolt históriai eseményt: „Ezen kép azon jelentékeny történeti mozzanatot ábrázolja, midőn Hollós Mátyás király Szabács várának személyesen vezetett ostroma, s kitünő vitézséggel eszközölt bevétele után az elesettek hűlt tetemei fölött, dicsőséges, diadal- és önérzettel a legszélesebb honpolgári és rokoni egyetértés jelképéül baráti kezet szorít a magyar, horvát, szerb és román ostromló hadak a győzelmet vele együtt kivívott vezéreivel ugyanazon népfajok közbajnokainak diadali örömriadása mellett.” A nyugtalan, tüntetésekkel és újabb letartóztatásokkal terhes évet lezáró októberi diploma felcsillantotta a megegyezés reményét, közös érdekképviseltre késztetett. A Duna-völgyi nemzetiségek megbékélése, abszolutizmus ellenes összefogása az ötvenes évek egyik gyakran emlegetett politikai alternatívájának volt. A történeti esemény, Szabács várának Mátyás általi bevétele csupán díszlete az évtized végén fellobbanó magyar részvételt sem kizáró pánszláv teóriák és a feléledő Dunai Szövetség a “tesvérnépeket” összefogó tervének képi illusztrálásához.^[111] A különféle nemzetiségeket, társadalmi rétegeket, világnézeteket összefogó, a politikai integritást biztosító nemzeti egységfront gondolata a korszak legkülönfélébb megnyilvánulásait átszövő eszme volt, mely számos történeti képet is ihletett.^[112] A “súlyegyen” gondolata áll Orlai Petrich Soma Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly kibékülése kompozíciójának középpontjában is, amelynek kőrajza 1860-ban, a Kazinczy-évet követően jelent meg.^[113]

Vizkelety utoljára a Családi Kör felkérésére tért vissza a Hunyadiak korához. A folyóirat 1861. évi jutalomképeként megjelent V. László esküjének tárgyát jól ismerte a közönség Erkel Ferenc Hunyadi János című operájából, amelyet ekkor a Nemzeti Színház is nagy sikerrel játszott. A dráma ezen mozzanatát emelte ki a Hölgyfutár 1850-ben megjelent műmelléklete, később pedig (Vizkelety kompozíciója után nem sokkal) a Vasárnapi Újság egyik fametszete.[114] Vizkelety kompozíciója az uralkodó 1456. november 23-án, Temesváron tett esküjét jelenítette meg, amelyen fogadalmat tett arra, hogy nem bosszulja meg a családon azt, hogy valamivel korábban Hunyadi János megölte a király gyámját, Cillei Ulrikot. A hamis eskü (aktuálpolitikai felhamgokat sem nélkülöző) mozzanatának tragikumát Vizkelety azzal emelte ki, hogy az esküvő király oldalán megjelenített Szilágyi Erzsébetet fiaival, Hunyadi Lászlóval és a gyermek Mátyással. Jelenlétüket nem történeti tények igazolták, sokkal inkább a Családi Kör olvasói számára oly fontos emocionális erő, amely ily módon érzelmileg is átélhetővé tette a históriai epizódot.

Jellemző módon Vizekelety pályáját egy nagyszabású történeti diadalmenet jelenetével zárta le. Mátyás király és Beatrix menyegzői bevonulása Budára 1476-ban 1864-ben jelent meg. Felirata szerint a jelenetet Vizkelety nem csak tervezte, de maga is rajzolta kőre.[115] Benne történeti ismereteinek és festői erényeinek minden lényeges eleme egyesült: műemléki rekonstrukció, viselettörténeti kutatások és a szereplők színpadias elrendezése.

A Napkelet „Magyar Történelmi Képcsarnok”-a

A Hunyadiak kora mellett az erdélyi fejedelmek uralkodásának időszaka állt a „pozitív múltkép” kidolgozásán fáradozó Vahot Imre programjának középpontjában. Az erdélyi fejedelmek udvarában játszódó Dalidó mellett ide kapcsolódott a Napkelet 1859-es második félévi jutalomképe, amely az első jutalomképhez hasonlóan ismét diadalmenetet ábrázolt. Szilágyi Sándor, a Báthori István bevonulása Krakkóba magyarázója szerint a fejedelemhez köthető Erdély aranykora.[116] Vahot Imre a jelenet pontos helyét és idejét is megjelölte 1576-ban, mikor a lengyel királlyá választott Báthorit Anna királynő fogadja Krakkóban.[117] Ismertetésében arra is felhívta a figyelmet, hogy az uralkodót Vizkelety részben magyar, részben lengyel jellegű ruhába öltözette, ezzel is jelezve a „két lovagias nemzet hajdani egyesülésének örömét.”[118] Az uralkodói diadalmenetek reprezentatív témája még 1862-ben is élénken foglalkoztatta a szerkesztő-kiadót: Vahot ugyanerre az évre tervezett, de nem kivitelezett históriai képe, a Rákóczi indulója a szerkesztő beharangozója szerint a “Hunyadiház rokona” lett volna. ^[119]

A Hunyadiak és az erdélyi fejedelmek korából vett történeti jelenetek után a Napkelet históriai sorozatának újabb darabja a török kori várvédő harcok leghősiesebb epizódját, Eger 1552. évi ostromlóinak sikeres visszaverését ábrázolta. A jelenet koncipiátora ezúttal is a lapszerkesztő Vahot Imre volt, akit az egri védők hősiessége már jó ideje foglakoztatott. 1854-ben Kovács Mihály Vahot szorgalmazására készítette el Dobó Istvánt ábrázoló festménye kőrajzolatú változatát a Magyarország és Erdély képekben füzetes honismereti sorozat számára.^[120] Vahot az egri festőhöz 1854 tavaszán írott levelében azért tartotta különösen sikerültnek Kovács művét, mert azon a várvédő ideálképe fogalmazódott meg: “a magyar vezér-iség eszményképe, a hajdankori magyar hadvezérlet nemzeti jellemű, tiszta magyar typusú apotheosise.”^[121] A főúri ősgalériák mintájára megfestett, triumfális pózba helyezett hérosz statikus alakja azonban csak részben találkozott Vahot elképzeléseivel, aki mozgalmasabb kompozíciót kívánt. A honismereti folyóirat illusztrációjához írott kísérő szövege már egy drámai fordulatokban gazdag, cselekményes jelenetsorként írta le a várvédők heroikus küzdelmét.^[122] Az egri hős alakja mellett nagyobb lélegzetű megfogalmazása is született a vár legendás védelmének: Kiss Bálint Karátsonyi László megrendelésére festett históriai képciklusában több csatakép és Kőszeg várának védelme mellett Eger ostroma is helyet kapott. Utóbbi sokalakos jelenetképe, melyet a szerző saját kiadásában 1858-ban sokszorosíttatott, Vizkelety előtt is ismert lehetett.^[123]

A Napkelet szerkesztőjének témaválasztása egyszersmind állásfoglalás is volt a korábban közte és a Hölgyfutár között lezajlott Mohács-vitában. Szemben Than Mór 1857-ben sokszorosított Mohácsi csatájával, Vizkelety képének tárgya ugyanis a hazai történelem egy dicsőséges és lelkesítő epizódja: “Ezen történeti pont az, mely a mohácsi gyászos hanyatlás után ismét legszebb fényben, teljes glóriában mutatja fel a magyar törhetetlen vitézségét… ” – foglalta össze Vahot műlapjának eszmei lényegét.^[124] A nemzeti érdekegyesítés nagyszerű példájaként aposztrofálta az eseményeket Pauler Gyula az ostromról szóló, a Vasárnapi Ujság 1860-as évfolyamában megjelent történeti értekezése is: “Annyiszor hányták föl botlásainkat, mért ne hallanok ismételve a tetteket, melyek erényeinkről szólnak és a multból tanulságot nyujtanak jelenre, jövőre? Eger ostroma megmutatta, mit tehet, mit kell tennie a magyarnak, midőn legszentebb érdeki forognak a koczkán. – Eger falain a nemzetnek minden osztálya találkozott, és egy szívvel, egy lélekkel harczolt a hazáért.”[125]

Az 1859 végétől szétküldött jutalomkép magyarázatát a Napkelet 1860 januárjában közölte három részletben.^[126] Ebben Vahot Imre a negyven napos ostrom alapos és részletes leírását nyújtotta, külön utalva a képileg is megelevenített epizódokra. Vizkelety kompozíciója, Vahot instrukciói nyomán, az ostrom csaknem valamennyi nevezetes szereplőjét és eseményét megidézte. Helyszíne az elesett Bolyki Tamás után a vár később Bolyki-bástya néven ismert részlete, háttérben a félig leégett székesegyházzal és a várpalotával. Dobó István várkapitány lovas alakja a küzdők csoportja mögött tűnik fel, előtte Bornemisza Gergely ragadja el egy török dervistől zászlóját. A háttérben épp ágyúzzák a török lobogót kitűzni akaró ellenség csoportját. Jobb szélen Bornemisza Gergely ördöngős pokolgépe kelt nagy riadalmat a pogányok soraiban. Balra anya és lánya kövekkel támad a törökökre, mögöttük törökfejes koporsó magasodik, rajta a várkapitány utolsó buzdító beszédének jelszava: „Élni vagy halni”. A várfokon kiemelt szerepet kap elesett férje kardját elszántan emelő egri nő, aki a hagyomány szerint azonos Dobó Katicával, és mellette az ellenségre forró vizet zúdító Homonnainé.

Az ábrázoláson feltűnő koporsót korábban Horváth Mihály említette a Magyarország történetében, de még közelebb áll az képhez Jókai A magyar nemzet történetében szereplő leírása: eszerint Dobó a Bolyki-bástyán “egy vaskoporsót helyeztetett el, kétfelől melléje tűzött lándzsával, miknek egyikén a magyar, másikon a török jelvény lobogott. Értehető jelkép! Vagy a vívóknak, vagy a védőnek meg kell halni e helyen!.”[127] Vahot forrásai közt elsősorban az ostrom irodalmi feldolgozásait említette: Vörösmarty 1827-ben írt Eger című hőskölteményét, valamint Zalár József és Pajer Antal verseit. Vizkelety művén kiemelt helyet élvező hős egri nők ezekben kaptak az 1820-as évektől kiemelt szerepet.^[128] Arany János, Baróti Szabó Dávid és Tárkányi Béla művei mellett Zalár József Dobó és az egri nők és Pajer Antal Egri asszonyok költeményeinek is központi témája az egri heroidák hősiessége. Vahot és Vizkelety kompozíciója bizonyára hozzájárult a női várvédők mellékmotívumának önállósulásához. Lányi Károly 1846-ban megjelent illusztrált magyar történelme, majd az ötvenes-hatvanas évek számos kiadványa már az egri hősnőkre szűkítette le az ostrom eseményeit.^[129] Székely Bertalan 1856 óta érlelődő, de végleges formába csak 1867-ben öntött Egri nőkjének előzményei között úgyszintén jelen van a Napkelet kőrajza: a kompozíciót magyarázó, Cséka Károlyhoz írott leveléhez Székely mint a “mindent festeni akarás” elrettentő példaját mellékelte Vizkelety művét.^[130]

A Napkelet újabb históriai tárgyú műlapját Vahot Imre a Műegylet 1860 februári tárlatán a műértő közönség elé vitte.^[131] Kőrajzának sikerét bizonyítja, hogy az újjászervezett Eger és Vidékebeli Nők Egylete még az évben gyűjtést indított arra, hogy Vizkelety kompozícióját olajképként kivitelezze és a Magyar Nemzeti Múzeum számára felajánlja. Bizonyosan Vizkeletyhez köthető olajkép ezúttal sem ismert, egykori létezésére csak a kompozícióit színesben reprodukáló, századfordulós képeslap utal, amely felirata szerint „Az egri keresztény Iparoskör” kiadásában jelent meg.

Vizkelety Béla a Napkelet éves jutalomképeiként, 1857 és 1860 között megjelent négy történeti képét Vahot Imre utólag összegyűjtötte és “Magyar Történeti Képcsarnok” címen, a képmagyarázatok kísértében1860-ban könyvalakban is kiadta.^[132] Négy képet szervezett ezen a címen ciklussá. A Hunyadiház diadalünnepe  és a Mátyás az igazságos ugyanazon család tetteihez kötődik, a két epizód időben egymást követő, az elsőn még gyermekként feltűnő Mátyást a következő jelenetben már uralkodóként láthatjuk viszont. Báthori István bevonulását már nem a történeti események menete, hanem a nyitóképpel megegyező tárgyválasztás és képi megfogalmazás köti az előzőekhez. Az Eger várának hősi megvédése némiképp felborítja e hármaskép kronológiáját és tartalmi egységét. Ami a sorozatot egyenetlenségei ellenére mégis egységgé szervezi az elsősorban a témaadó-kiadó Vahot Imre, akinek a nemzeti múltról való felfogása mindenkor meghatározta aktuális kiadványainak történeti képanyagát. 1882-ben megjelent emlékirataiban a következőképp foglalta össze a “Magyar Történeti Képcsarnok” programját: “… az általam kiadott nagyszerű történeti képek nemzetünk szép és jó tulajdonai – s fényoldalainak fenntartására, s nagy embereink, a Hunyadyak, Báthoryak, Dobók, s a honszerző magyar vezérek dicsőítése – s megörökítésére s arra voltak irányozva, hogy e süllyedt korban őseink erényeit követni tanuljuk.”^[133] A ciklus egységének megteremtésében az időrendnél és történeti hitelességnél nagyobb szerepet játszott tehát az ideológia. A Napkelet négy históriai tárgyú jutalomképe sokkal inkább allegória, mint eseményábrázolás, Vahot történelmi képcsarnokának célja nem a múlt történéseinek számbavétele, hanem elvont nemzeti erények megtestesítése volt.^[134]

A Napkelet utolsó, Vizkelety által rajzolt jutalomképe tárgyát a magyar őstörténetből merítette. A nép és alkotmányos államiság eredete a nemzeti csoporttudat megszilárdításában kiemelt szerepet játszott, történeti jogforrásként a kontinuitást bizonyította, ezáltal is megszilárdítva a nemesi rétegek hatalmi pozícióiját.[135] A honfoglalás és vezérek korának aktuálpolitikai áthallásai ideológiailag erősen megterhelték a témakört, ami a tényszerű múltfeltárással szemben a mitikus múltképnek kedvezett.^[136] A magyar etnogenezishez és államalapításhoz kötődő történeti témák ábrázolása nagy teret kapott a korszak sokszorosított grafikájában.^[137] A téma mintaadó megfogalmazása a negyvenes években Johann Nepomuk Geiger nevéhez köthető, őt követték a hatvanas évek elején Franz Kollarz „Történeti Album-lapjai.”[138] Ezekhez kapcsolódóan Vizkelety látványos színpadképként vitte színre a pusztaszeri országgyűlésre egybegyűlt vezéreket. A magyar parlamentáris hagyományok felidézésének időszerűségét a magyar országgyűlés előző évi összehívása, majd váratlan felfüggesztése nyújtotta. Szabó Károly őstörténeti munkája nyomán összeállított kísérő szöveg értelmezése szerint a jelenet a “magyar törvényhozás legelső lényegét, a magyar alkotmányosság alapkövét” szimbolizálta.^[139]

Női hősök a magyar történelemben

A történelem női hőseinek alakjai akkor kerültek középpontba Vizkelety képein, amikor a korszak két meghatározó illusztrált női lapjával kezdett együttműködésbe. Jeleneteit nem az akadémizmus emelkedett stílusában, hanem a biedermeier közvetlen, érzelmes formanyelvén fogalmazta meg, így illusztrációi hamar kedveltté váltak a női olvasók körében. Történeti zsánerei megvilágították a históriai események privát hátterét, betekintést engedtek az uralkodóházak intim családi életébe, a nézőben a beavatottság, személyes érintettség érzését keltve. A fordulatos szerelmi történetekké oldott históriák a történelmet általános emberi oldaláról mutatták be, közérthető nyelvük révén pedig széles közönséghez jutottak el.^[140] A Családi Kör első történeti képeként közölte 1860-ban Vizkelety Béla rajza után Izabella királyné búcsújának jelenetét, amely Wagner Sándor három évvel későbbi kompozíciójának is előképe volt. A kép magyarázata nyilvánvalóvá tette időszerű, a jelen bujdosóira utaló jelentését: “Izabella megáll a magyar határon, a hegy ormáról még egyszer visszatekint a mosolygó völgyekbe, még egyszer istenhozzádot int a népnek, melynek számára másutt nincsen hely, – melynek e földön élni, halni kell!”^[141] Ezt követte a fegyveres ellenállásban is jeleskedő Tarczay Anna alakja. Vizkelety hősnői 1862-től az Ország Tükrében mint Remellay Gusztáv elbeszéléseinek illusztrációi jelentek meg, köztük az Árpád-házi uralkodók családi köréből Sarolta, Géza fejedelem felesége és Hroszwitta.

Bornemissza Anna története a női bölcsesség parabolájaként kapott helyet a Családi Kör jutalomképei között 1863-ban. Vizkelety Béla kompozícióján Bornemissza Anna ül Erdély trónján, mivel férje, Apafi Mihály, belátva neje bölcsességét egy órára átadja neki a döntés jogát. Intézkedései között az erdélyi fejedelem borgőzös döntéseinek egyikét hozta helyre, mikor felmenti a Barcsai-fivéreket az összeesküvés vádja alól. Alakját a képet kommentáló Remellay Gusztáv az ideális uralkodó vonásaival ruházta fel: „minden száműzöttnek kegyelmet adott, minden politikai foglyot szabadon bocsátott, s férjének számtalan, a fondor tanácsos sugalmazása által véghez vitt hibáját tette jóvá.”^[142] Vizkelety világos kompozícióba rendezett jelenete nagy népszerűségnek örvendett, idővel Emich Gusztáv nagy képes naptára, az Ifjúság Lapja, a Hazánk és a Külföld valamint a Magyar Bazár is sokszorosított, de kedvelt tárgya volt a műkedvelői előadások élőképeinek is.^[143]

            Izabella királyné hányatott sorsú élete, a történelemnek kiszolgáltatott személyiség és az asszonyi helytállás példája volt, alakja a történeti festőket is többször megihlette.^[144] A férjétől magára hagyatott, gyermekét egyedül nevelő anya, a család mellett a közügyek terheit is magára valláló, csalfa tanácsadóknak és hitszegőknek kiszolgáltatott alakja a női olvasók számára is átélhetővé tette a históriát. Vizkelety Béla kompozícióját Izabella királyné anyai áldozata címen, Marasztoni Antal kőrajzában 1864-ben a Családi Kör küldte szét előfizetői számára. A képen megelevenedő, 1540-ben, Budán játszódó históriai epizód a magyar történelem vészterhes időszakához kötődött. Izabella férje, Szapolyai János halála után csecsemő gyermekével, János Zsigmonddal egy olyan ország trónját kapta meg örökül, melyet az osztrák és a török egyként fenyegetett. Izabellának gyermeke és országa sorsát egyaránt szem előtt kellett tartania. A hirtelen megüresedett trónra mindkét ellenség szemet vetett, s az özvegy királyné férfiakat is megszégyenítő módon állt helyt ebben az emberileg politikailag is nehéz időszakban. Ferdinánd hívei megkérdőjelezték a trónörökös létezését, s Szulejmán császár bizonyságot kívánt. Vizkelety az eseményeknek azt az epizódját ábrázolta, mikor Izabella a török császár követe előtt karjára vette a csecsemő trónörököst. A jelenet helyszíne a budai vár egyik (képzeletbeli) gótikus trónterme, középpotjában a királynéval és a gyermek királyi származásáról bizonyságot szerzett török követekkel. A történéseket Izabella oldalán feszült figyelemmel kísérő férfiak vélhetőleg János Zsigmond gyámjai, az ország kormányzói, Petrovics Péter, Martinuzzi György és Török Bálint. A témát őt megelőzően, hasonló formában Kiss Bálint már feldolgozta 1854-ben, de utóbbi kompozícióját csak 1866-ban sokszorosította a Nefelejts.[145]

            Vizkelety utolsó történeti tárgyú kompozíciója középpontjában szintén női hősök állnak. Ma már lappangó olajfestménye nyomán készült kőrajzot 1864 decemberétől jutatta el a Pesti Hölgydivatlap előfizetőihez. A női lap által kiválasztott történeti kép tárgyát első női uralkodónk, Anjou Mária királynő életéből merítette. Nagy Lajos király halála után, férfi örökös hiján, a rendek leányát, a tizenhat éves Máriát emelték trónra. Az ifjú királynő tanácsadói, az özvegy Erzsébet királyné és Gara Miklós nádor politikájával elégedetlen főúri csoportok azonban három év után Durazzoi (Kis) Károlyt hívták meg a magyar trónra. 1385 telén a székesfehérvári bazilikában megtartott koronázáson jelen volt a koronájától megfosztott királynő és édesanyja is. A fehérvári bazilika Nagy Lajos sírkápolnájában játszódó jelenetet Túróczy János krónikája részletesen elbeszéli.^[146] Az eseményeket párbeszédes formában dramatizáló, a megalázott királynék fájdalmát és dühét plasztikusan érzékeltető krónika sorai nagyban hozzájárultak a téma 19. századi gazdag utóéletéhez. A koronázási jelenetet Túróczy nyomában Horváth Mihály Magyarország története is leírta.^[147] Mária és Erzsébet hányatott sorsa irodalmunkban különösen a forradalom utáni időkben került középpontba. Jókai 1854-ben megjelent népszerű feldolgozása, A magyar nemzet története, a szemtanú Lorenzo de Monaci krónikája és Bonfini nyomán külön fejezetben beszéli el Mária királynő történetét.^[148] 1856-ban három drámai mű is feldolgozta a témát, 1857-ben pedig Jósika Miklós Két királynő című színdarabja került bemutatásra. Vizkelety Béla számos korábbi történeti kompozíciójának megrendelője, Vahot Imre, már korábban is foglalkozott a tragikus sorsú történeti alakokkal. Mária királynőről, a Magyarország és Erdély képekben lapjain megjelent életírása éppúgy magában foglalja a Nagy Lajos sírjánál történteket mint Vahot 1856-ban bemutatott drámája, a Mária királyné.^[149] A Kiegyezés előtti időkben Mária alakja elsősorban mint a jogfosztottság jelképe, a hatalomvágy és pártoskodás áldozata jelent meg, de a felé forduló kitüntető figyelmet a magyar történelem hősnői iránti felfokozott érdeklődés is magyarázta. Alakja bevonult a hatvanas évekre kirajzolódó magyar hősnők nemzeti Pantheonjába, szerepelt Grund Vilmos Történelmünk kiváló nőalakjait felvonultató kőrajzán, és történetét részletesen elbeszéli Kulini Nagy Benő és Sárváry Elek 1861-ben megjelent életrajzgyűjteménye is.^[150]

A kőrajz előképeként említett olajfestmény születési időpontja Vizkelety 1864 júliusában bekövetkezett halála miatt az év első felére helyezhető. Kompozíciója kétségtelenül Liezen-Mayer Sándor azonos tárgyú históriai képének ismeretében készült, amint ezt a két főalak elhelyezése is nyilvánvalóan mutatja. Liezen-Mayer első jelentős históriai művét 1862 augusztusában mutatta be a pesti Műegylet tárlatán.[151] Festményét az egyleti választmány még ez évben műegyleti jutalomképnek javasolta, de litográfiai sokszorosítására csak 1865-ban, néhány hónappal a Pesti Hölgydivatlap műlapjának megjelenését követően kerül sor.^[152]

Vizkelety utolsó történeti képének magyarázatát Remellay Gusztáv adta a Pesti Hölgydivatlap decemberi számaiban.^[153] Kommentárjának középpontjában a “koronabitorló király” és a “bujdosni kényszerülő igazak” erkölcsi konfliktusa áll. A hitszegő fejére Demeter esztergomi érsek teszi fel a koronát, mellette a cselszövő Hervoja János horvát bán pedig a jogot és törvényt szimbolizáló kardot nyújtja át a jogtalan és törvénytelen trónbitorlónak. A férje sírja és megtört leánya mellett álló Erzsébet dühét az ünneplő főurak megalkuvása is szítja, akik némán tűrik “a jogszerü királyság ily ördögi kegyetlenkedéssel kigondolt megaláztatását.” Remellay interpretációjában a históriai jelenet nyilvánvaló aktuális jelentést nyert: a jogtalanságok elkövetésének a gyáva opportunizmus, a gerinctelen hatalomvágy nyújtott alapot. Mária és Erzsébet alakjában pedig a megalázottak és legyőzöttek reakciójának kétféle változata jelent meg. A lány megtört gyásza és az anya bosszúra éhes gyűlölete a szabadságharc bukását elszenvedő nemzedék eltérő magatartásformájaként is értelmezhető. A történeti képet Komócsy József verselte meg.^[154] A folyóirat 1865 januári számában megjelent költemény a saját hazájukban üldözötté lettek rövidesen bekövetkező megtorlását sejtető szavaival zárult: “De e könyek tüzén villámok termettek/ Esküszegő király bitorló fejednek!…”

Vizkelety történeti kompozícióinak sikerében nagy szerepet játszott az összetett témák egyértelmű, a történeti esemény lényegi momentumait kiemelő bemutatása. Szereplőit rendszerint színpadszerű térbe állította, a kép síkjával párhuzamosan rendezve el őket. Kompozíciója vagy lineáris, mellérendelő (diadalmenetek) vagy centrális, a főszereplőket világosan kiemelő. A históriai hitelesség érdekében az architektúrát, a viseleteket és tárgyi kiegészítőket történeti, régészeti források nyomán formálta meg. A történeti tényeket olykor feláldozta a drámai összhatás érdekében, ezért előszeretettel szerepeltette a históriai mozzanat összes szereplőit egyazon képi szcénában, még ha azok nem is voltak egy időben azonos helyen. Ezáltal az összetett, időben kiterjedt történeti események képileg világos drámai ellenpontokkal jelennek meg, az egymással szemben álló csoportokat a fizikai képtérben szembesíti egymással. A megidézett drámai szituációt szereplőinek kifejező, tipizált gesztusrendszere és karakterformálása teszi egyértelműen azonosíthatóvá. Mindebből eredően kompozíciói az adott történeti szituáció világos, sematizált, ám részleteiben tetszetősen megformált sűrítményét nyújtják.

Rövidített irodalom

Ambrózy 1940

Ambrózy György: A magyar csatakép. Budapest, 1940.

Aranyérmek 1995

Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században. Szerk.: Sinkó Katalin, Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1995.

Basics 1984

Basics Beatrix: Weber Henrik történelmi tárgyú grafikái a Történelmi Képcsarnok gyűjteményében. Folia Historia, 12, 1984, 93-108

Basics 1991

Basics Beatrix: A honfoglalás és a magyar állam létrejöttének időszakát ábrázoló grafikák a Magyar történelmi Képcsarnokban. Folia Historica, 16, 1991, 123-133.

Batizfalvi 1863

Batizfalvi István: Magyar királyok és vezérek arcképcsarnoka. Rajzolta Vizkelety Béla. Pollak, Pest, 1863.

Berkeszi 1910

Berkeszi István: Temesvári művészek. Temesvár, 1910, 76-80.

Biró 1930

Biró Béla: Kovács Mihály 1818-1892. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Kereszténykori Régészeti és Művészettörténeti Intézetében készült doktori értekezés. Budapest, 1930.

Cenner 1963

Cenner Mihály: Cenner Mihály: Magyar színészportrék. I. Grafikus ábrázolások a XIX. században. (Színháztörténeti Könyvtár 12.) Színháztudományi Intézet, Budapest, 1963,

Deák 1995

Deák Ágnes: Társadalmi ellenállási stratégiák az abszolutista kormányzat ellen 1851-1852-ben. Aetas 1995/4

Eschenburg 1987

Eschenburg, Barbara: Darstellungen von Sitte und Sittlichkeit – das Genrebild im Biedermeier. In: Biedermeiers Glück und Ende. Gestörte Idylle.Hrsg.: Hans Ottomeyer. München, 1987, 171-172.

F. Dózsa 1997

F. Dózsa Katalin: Budapest – divatváros. A magyar divattervezés rövid története. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XXVI. Budapest, 1997, 89-110

Fábri 1997

Fábri Anna: “Sosem volt ily compact egyetértés” – Kazinczy-ünnep – 1859. In.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok. Budapest, 1997. 181-188.

Fleischer 1935

Fleischer Gyula: Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián. Budapest, 1935.

Forradalom után 1988

Forradalom után – kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás a az abszolutizmus korában. Szerk.: Németh G. Béla. Gondolat, Budapest, 1988.

Horváth 1842-1846

Horváth Mihály: A magyarok története. I-IV. kötet. Pápa, I. kötet: 1842; II. kötet: 1843; III. kötet: 1844; IV. kötet: 1846.

Hartmann 1976

Hartmann, W.: Der Historische Festzug. Seine Entstehung und Entwicklung im 19. und 20. Jahrhundert. (Studien zur Kunst des 19. Jahrhundert 35.) München, 1976.

Jókai 1854

Jókai Mór: A magyar nemzet története. Heckenast, Pest, 1854,

Kerny 2005

Kerny Terézia: A veleméri Szent László-freskó XIX. századi feltámadása. Rómer Flóris, Ipolyi Arnold és Czobor Béla kísérlete Szent László-ikonográfiájának „megújítására”. Ars Hungarica, 33, 2005/2, 331-363.

Keserü 1993

Keserü Katalin: Várábrázolások. Táj és történelem a historizmus festészetében Magyarországon. In: A historizmus művészete Magyarországon. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk.: Zádor Anna. Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézet, Budapest, 1993, 223-241

Kopp 1941

Kopp Jenő: Ismeretlen magyar festők a XIX. első felében. (Szépművészeti füzetek 3.) Egyetemi, Budapest, 1941.

Kuliffay 1860

Kuliffay Ede, Lisznyai Kálmán, Székely József, Szilágyi Sándor és Vahot Imre: Magyar történelmi képcsarnok. A Vizkelety B. által rajzolt s Vahot Imre által kiadott “Hunyadiház diadalünnepe”, “Mátyás az igazságos”, “Báthori István lengyel király bevonulása Krakkóba” és “Egervár hősi megvédése” czimű képek történeti és költői magyarázata. Pest 1860.

Ludányi 1987

Ludányi Gabriella: Kovács Mihály. Képzőművészeti, Budapest, 1987.

Lukács 2002

Lukács Anikó: Nemzeti divat a reformkori Pesten. Korall, 2002/10, 40-56.

Nemzet és művészet 2010

Nemzet és művészet. Kép és önkép. Szerk.: Király Erzsébet, Róka Enikő, Veszprémi Nóra. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2010.

Papp 2005

Papp Júlia: Rom és rekonstrukció. (Hazai építészeti emlékek 19. századi ábrázolásairól) In: Tanulmányok Rózsa György tiszteletére. Magyar Nemzeti Múzeum, 2005. 121-133.

Pilinyi 1994

Pilinyi Péter: A magyar nyomdászat úttörői a XIX. században. Dombóvár, 1994.

Révész 2000

Révész Emese: Történeti kép mint sajtóillusztráció 1850-1870. In: Történelem – Kép. Múlt és művészet kapcsolata Magyarországon. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2000, 580-597.

Révész 2001

Révész Emese: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850-1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. Művészettörténeti Értesítő, 2001. 1-2. szám, 147-172.

Rózsa 1973

Rózsa György: A Nádasdy-Mausoleum királyképei és a magyar uralkodóábrázolások tipológiája. In: Uő: Magyar történetábrázolás a 17. században. Akadémiai, Budapest, 1973, 13-80.

Rózsa 1995

Rózsa György: Vizkelety Béla litografált királyképsorozata. Magyar Könyvszemle, 111, 1995/1, 97-100.

Sisa 2000

Sisa József: Vajdahunyad várának 19. századi restaurálásáról. Ars Hungarica 2000/1. 97–108.

Szabad 2001

Szabad György: Mi a teendő vereség esetén? In: A forradalom után 2001. 9-15.

Szana 1890

Szana Tamás: A magyar művészet századunkban. Szépirodalmi, Budapest, 1890,

Szűcs 1985

Szűcs Jenő: Történeti “eredet”-kérdések és nemzeti tudat. Valóság, 28, 1985/3, 31-49.

Szvoboda 2007

Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Műegylet története. A képzőművésztei nyilvánosság kezdetei a XIX. századben Pest-Budán. Miskolc, 2007.

Telesko 1996

Telesko, Werner: Der Triumph- und Festzug im Historismus. In.: Der Traum von Glück. Die Kunst des Historismus in Europa.Szerk.: Hermann Fillitz, Werner Telesko. Kiállítási katalógus. Akademie der Bildenden Künste, Bécs, 1996, 291-296

Tomsics 2007

Tomsics Emőke: Fotográfiák a hon oltárán. Jótékonyság és fotográfia az 1860-as években. Fotóművészet, 2007/4.

Vizkelety 1865

Vizkelety Imre: Vizkelety Béla. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve 1864. Pest, 1865, 117-120.

Zádor 1953

Zádor Anna: Kiss Bálint. 1802-1868. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952. Budapest, 1953, 24-47.

Rövidítések:

CSK = Családi Kör

HKf = Hazánk és a Külföld

KU = Képes Újság

OT = Az Ország Tükre

PHD  = Pesti Hölgy-divatlap

VU = Vasárnapi Ujság

FÜGGELÉK

1. Vizkelety Béla képes sajtóhoz kapcsolódó művei

Napkelet (1857-1862)

A Hunyadiház diadalünnepe. J. b. l.: „Köre rajzolta Kollarz F.” J. l. k.: „E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa Vahot Imre. Eredetijét szerzé s olajba festette Vizkeleti Béla. (Pest, 1857.) Jutalomkép a Napkelethez.” J. j. l.: „Nyomt. Reiffenstein & Rösch müintézetében Bécsben.” Kőrajz.

Dalidó és palotás magyar táncz az erdélyi fejedelmek udvarában. J. b. l.: „Rajzolta: Vizkeleti Béla”  J. k.: „Kiadta: Vahot Imre.”J. j. l.: „Nyomt. Reiffenstein és Rösch Bécsben.” Kőrajz. A Napkelet 1858. I. félélvi műlapja

Mátyás az igazságos. A mint hadjáratából honába visszatér, s az ellne föllázadt főurakat nagylelküségével megszégyeniti s ismét a maga részére hóditja, és az ő beleegyezésökkel oly törvényeket hoz, mik a hozzá hiven ragaszkodott nép egyenlőségi jogait s a megmentett haza külső belső bátorságát, jólétét, világhatalmát s dicsőségét biztositák. – J. b. l.: „Kőre rajzolta: Kollarz F.” J. k.: „E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa Vahot Imre. Eredetijét rajzolta Vizkelety Béla 1858-ban. II-ik történeti mülap a Napkelethez.” J. j. l.: „Nyomt. Reiffenstein és Rösch müintézetében, Bécsben.” Kőrajz.

Nemzeti múzeumi nevezetesebb műtárgyak és ritkaságok. J. b. l.: „Rajzolta Vizkelety és Marscha.” J. j. l.: „Müller Emil könynnyomdája.” Napkelet, 1858. 10. szám melléklete.

Magyar huszárok a 16-ik századtól a jelenkorig. J. b. l.: „Rajzolta Vizkeleti Béla.” A Napkelet 1858. évi melléklete.

Bátori István erdélyi fejedelemnek, mint megválasztott lengyel királynak a lengyel nemzet képviselői s eljegyzett arája, Anna, királyi hölgy által Krakó előtt történt ünnepélyes fogadtatása, 1576-ban. Stefan Bathory ksiqze Siedmiogrodu, jako wybrany król Polski, jego przyjecie przez stany naradowe i swoje wysoko narzeczone Królowe Anne, pod Krakowem w roku 1576. J. b. l.: „Kőre rajzolta Kollarz F.” j. k.: „E kép tervezője s kiadó tulajdonosa: Vahot Imre. Eredetijét rajzolta: Vizkeleti Béla 1859 ben. III-ik történeti mülap a Napkelethez.” J. j. l.: „Nyomt. Reiffenstein és Rösch müintézetében Bécsben.” Kőrajz.

Trophäum. A Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyai- és ritkaságaiból. J. b. l.: „Rajzolta Vizkelety és Zombory”. Napkelet 1859. 1. szám melléklete

Eger várának hősi megvédése Dobó és bajtársai és az egri nevet velök együtt kivívott magyar nők által, 1552-ben. J. b. l.: „Kőre rajz. Kollarz F.” J. k.: „E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa: Vahot Imre. Eredetijét rajzolta: Vizkelety Béla, 1860-ban. IV-ik történeti műlap a Napkelethez.” J. j. l.: „Nyomt. Reiffenstein és Rösch műintézetében Bécsben.” Kőrajz.

Magyar dalidó 1860-ban. J. n. l.: „Rajzolta Vizkeleti. Kőre rajz. és nyomt. Rohn Pesten 1860.” J. b. l.: „Kiadta Vahot Imre. Napkelet.” A Napkelet  1860. évi jutalomképe. Kőrajz.

Mennyegzői magyar díszöltözék. F. k.: „Közli Tóth Gáspár és fia, Bencsik György nőruhaszabó, Monaszteri és Kuzmik divatterme.” J. j. l.: „Rajz. Vizkeleti Béla. Ny. Rohn.” Napkelet 1860. évi melléklete. Kőrajz.

Pesti Magyar divatkép tavaszi viseletekkel. F. k.: „Közli Viller Imre férfiaszbó, Gittling Adolf nőruhaszabó, Takácsi József gyermekruha-szabó.” J. j. l.: „Rajz. Vizkelety Béla. Ny. Rohn”  Napkelet 1860. 9. szám melléklete. Kőrajz.

Mátyás király bevonulási jelenete a ’Szép Ilon’ czimű dalműben. J. b. l.: „Melléklet a Napkelethez” J. j. l.: „Ny. Rohn és Grund, Pest, 1862” A Napkelet 1862. I. félévi jutalomképe. Kőrajz.

A hét magyar vezér megjelenése a pusztaszeri nemzetgyűlésre. J. j. l. a képen: „Eduard Kaiser fecit 1862.” J. b. l.: „Kőre rajzolta Kaiser E.” J. k.: „A Napkelet VI-ik műlapja. Rajzolta Vizkeleti Béla. Kiadta: Vahot Imre. E kép utánzása és utánnyomása tilos.” J. j. l.: „Nyomt. Reiffenstein és Rösch müintézetében, Bécsben.” A Napkelet  1862. II. félévi műlapja. Kőrajz.

Csermelyi Sándor. J. b. l.: „Rajz. Vizkelety Béla. Ny. Rohn és Grund Pest” A Napkelet 1862. 1. számának melléklete

Kőrajz.

Budapesti Képes Lap (1860)

A magyar korona népeinek testvéries egyesülése életben és halálban. Ezen kép azon jelentékeny történeti mozzanatot ábrázolja, midőn Hollós Mátyás király Szabács várának személyesen vezett ostroma, s kitünő vitézséggel eszközölt bevétele után az elesettek hűlt tetemei fölött, dicsőséges, diadal- és önérzettel a legszélesebb honpolgári és rokoni egyetértés jelképeül baráti kezet szorít a magyar, horvát, szerb és román ostromló hadak a győzelmet vele együtt kivívott vezéreivel ugyanazon népfajok közbajnokainak diadali örömriadása mellett. [Ugyanez a felirat horvát, német és szerb nyelven] J. k.: „E-kép tervezője s Kiadója: Vahot Imre. Rajzolta: Vizkeleti Béla.” J. j. l.: „Reiffenstein és Rösch műintézetében Bécsben.” A Budapesti Képes Lap 1860. évi jutalomképe. Kőrajz.

Családi Kör (1860-1864)

Izabella királyné búcsúja. J. b. l.: „Marastoni József 1860. Vizkelety rajza után.” J. j. l.:  „Ny. Engel és Mandello Pesten 1860.” CSK, 1860/4, november 4., 57. Kőrajz.

V. László eskütétele. J. b. l.: „Festette Vizkelety Béla. Kőre rajzolta Cánzi Ágost.” J. j. l.: „Nyomatott Engel és Mandello műintézetében. A “Családi Kör” 1861ki műlapja.” Kőrajz.

Uj évre. J. b. l.: „Vizkelety B.” J. j. l.: „Marastoni Jós.” CSK 1861. 1. szám melléklete. Kőrajz.

Tarczay Anna. J. b. l.: „Vizkeleti Béla.” J. j. l. „Marastoni Jós. 1861” CSK 1861/10, március 10., 153. Kőrajz.

Bornemissza Anna egy órai uralma. J. b. l.: „Vizkelety Béla terve után, kőre rajzolta Marastoni Antal. Nyomt. Pataki József műintézete Pesten 1863.” J. j. l.: „Kiadja Emilia. A  “Családi Kör” II. félévi nagy műlapja, 1863.” Kőrajz.

Izabella királyné anyai áldozata. J. b. l.: „Vizkelety Béla terve után kőre rajzolta Marastoni Antal. Nyomt. Pataki József műintézete Pesten 1864.” J. j. l.: „Kiadja Emilia. A “Családi Kör” I. félévi műlapja 1864.” Kőrajz.

Nefelejts (1859-1876)

[Fejléc] 1861-től Vizkelety Béla rajza.

Zrínyi esküje. Zakletve Zrinjieva. J. j. l. a képben: „A. Rohn lith.” J. b. l.: „Vizkelety B. festménye után kőre rajzolta Rohn Pesten.” J. k.: „A horvátországi, slavoniai és határőrvidéki szűkölködők felsegéllésére. Kiadták: Bulyovszky Gyula, Kozma Vazul és Pompéry János, 1860.” J. j. l.: „Nyomtatta Reiffenstein és Rösch Bécsben.” A Nefelejts 1860. II. félévi műlapja. Kőrajz.

Népujsága (1859-1863)

Hunyady halála. J. n. Népujsága, 1, 1860/3, augusztus 12., 32. – “jeles tehetségű festőnk, Vizkelety rajzolta” – uo. 36. Monokróm szinezett fametszet.

Vasárnapi Újság (1854-1918)

Magyar férfiviseletek: 1) XVI. században: Nemes. Főur. Polgár. J. j. l.: „Blumberg f.” VU, 1860/7, február 12., 75. Fametszet.

Magyar férfiviseletek a XVI. században: 2. Parasztok. J. j. l.: „Blumberg f.” J. b. l.: „Pollak sc.” VU, 1860/8, február 19., 89. Fametszet.

Magyar diszviselet a XVI. századból. J. j. l.: „Blumberg f.” J. b. l.: „Pollak sc.” VU 1860/13, március 25.,145. Fametszet.

Magyar uri viseletek a XVI. századból. J. b. l.: „VB.” VU, 1860/15, április 8., 173. Fametszet.

Hadi-viseletek a XVI. században. J. b. l.: „Vizkelety.” J. j. l.: „Riewel sc.” VU, 1860/23, június 3., 273. Fametszet.

Uri viseletek a XVII. századból. J. n. VU, 1860/24, június 10., 281. Fametszet.

Magyar hadiviselet a XVII. század elejéről. J. n. VU, 1860/25, június 17., 297. Fametszet.

Magyar viseletek a XVII. század közepéről. J. n. VU, 1860/26, június 24. Fametszet.

Magyar főrangu viseletek a XVII. század elejéről. (Lásd a szöveget 363. lapon.) J. n. VU, 1860/30, július 22., 362. Fametszet.

Magyar viseletek a XVIII. század elejéről. J. n. VU, 1860/32, augusztus 5., 384. Fametszet.

Magyar női díszviselet a XVIII. századból. J. n. VU, 1861/8, február 24., 85. Fametszet.

Magyar női viseletek a XVIII. századból: II. Téli-öltözék. J. n. VU, 1861/9, március 3., 100. Fametszet.

Magyar női viseletek a XVIII. századból: III. Nyári öltözék. J. n. VU, 1861/10, március 10, 112. Fametszet.

Magyar női viseletek a XVIII. századból: IV. Nyári öltözék. J. n. VU, 1861/11, március 17, 124. Fametszet.

A magyar viselet történetéből. 1. Mátyás király gyalog lándzsásai. 2. Mátyás király gyalog lövészei. J. n. VU, 1861/29, július 21., 337. Fametszet.

A magyar viselet történetéből. 3. Gyalog katonák 1606-ból, 1703-ból. J. n. VU, 1861/31, augusztus 4., 376. Fametszet.

A magyar viselet történetéből. 4. Végvidéki és rendes gyalog katona 1730-ból. J. n. VU, 1861/32, augusztus 11, 337. Fametszet.

A magyar viselet története: 5. Gyalogsági tiszt 1748-ból. Gyalog közvitéz 1756-ból. J. n. VU, 1861/33, augusztus 18., 384. Fametszet.

A magyar viselet története. 6. Gyalog katona 1800-1806-ból. Gránátos 1790-ből. J. n. VU, 1861/34, augusztus 25. 397. Fametszet.

Az Ország Tükre (1862-1985)

Emeső álma. J. b. l.: „Vizkelety” OT, I, 1862, május 1., 9. szám, 134. Kőrajz.

Sarolta, Gejza neje. J. b. l.: „Vizkelety”. OT, I, 1862, június 15., 12. szám, 181. Kőrajz.

Hroszwitta. J. j. l.: „Vizkelety Béla” OT, I, 1862, július 1., 13. szám, 201. Kőrajz

Gyermekbarát (1861-1867)

Zrínyi esküje. J. n. A Gyermekbarát 1864-es évfolyamának melléklete. Fametszet.

Beatrix, Mátyás arájának fogadtatása. J. n. Gyermekbarát, 4, 1864, 473. Fametszet.

Bornemisza Anna egy órai uralma. J. n. Gyermekbarát, 4, 1864, 617. Fametszet.

Hazánk és a Külföld (1864-1872)

Vácvára hajdan. F. k.: „(Vizkelety ered. után rajz. Blumberg.)” HKf, I, 1865/5, január 29., 73. Fametszet.

A pesti Duna-part 1800-ban. F. k.: „(Vizkelety eredetije után rajz Blumberg.)” HKf, I, 1865/7, február 12., 100. Fametszet.

Pest száznegyven év előtt. F. k.: „(Vizkelety B. eredtije után)” HKf, III, 1867, május 9., 19. szám, 305. Fametszet.

Apafi Mihály fejedelemné egy órai uralma. (Vizkeletytől.) J. b. l.: „Rusz K.” HKf, IV, 1868, március 26., 13. szám, 201. Fametszet.

Pesti Hölgy-divatlap (1860-1898)

Erzsébet és Mária királynők Nagy Lajos sirjánál II. Károly koronázása alatt. Die Königinnen Elisabeth und Maria am Grabe Ludwigs des Grossen, wahrend der Krönnung Karl II. J. b. l.: „Vizkelety B. festvénye után, kőre rajzolta: Marasztoni J. Jutalomkép a “Pesti Hölgy divatlaphoz.” J. k..: „Kiadja Király János.” J. j. l.: „Nyomt. Rohn és Grund, Pesten 1865.” A Pesti Hölgy-divatlap 1865. I. félévi műlapja

Hegedüs család. J. b. l.: „Vizkeleti B. festvénye után kőre rajzolta N. József. Nyomta Reiffenstein és Rösch Bécsben.” J. j. l.: „Kiadja Király János Pesten 1865. Jutalomkép a “Pesti hölgy-divatlaphoz” Kőrajz.

„Az 1864. évi költségvetés szerint a társulat által megvett könyvek jegyzéke. Vizkeleti Béla hagyományából.”[155]

1. Geschichte der Baukunst. 3 kötet[156]
2. Grundriss der Kunstgeschichte. 3 kötet[157]
3. Geschichte der Plastik. 2 kötet[158]
4. Handbuch der Kunstgeschichte. 5 kötet[159]
5. Spalarts, Kostüme. 5 kötet[160]
6. Kőváry, Erdély története. 1 kötet[161]
7. Kőváry, viseletek és népszokások. 1 kötet[162]
8. Archeologiai közlemények. 1 kötet[163]
9. Rogerius mester, Szabótól. 1 kötet[164]
10. Sintagma historicum, de sigilles. Pray Gy. 1 kötet[165]
11. Historia di Leopoldo. 2 kötet
12. Chronik der oesterreichischen Fürsten 1621. 1 kötet
13. Magyar régiségek. 1 kötet[166]
14. Hapelli Historia Europea. 1 kötet
15. Balatoni album. 1 kötet[167]
16. Budai pasák, Gévay Antaltól. 1 kötet[168]
17. Harless, Anatomia. 1 kötet
18. Párthus és hún-magyar szittyákról. Bartal. 1 kötet[169]
19. Schaumünzen-Sammlung. 1 kötet
20. Flud historiája. 1 kötet
21. Titus Livius. 1 kötet[170]
22. Türkische und ungarische Chronik. 1 kötet[171]
23. Kostüm-Atlas. 1 kötet
24. Frank V. a magyar nem. műv. tört. 1 kötet
25. Von der Aetzkunst. Kocklern. 1 kötet
26. Discirsi. 1 kötet
27. Rerum transilvanarum, Bethlen János. 1 kötet[172]
28. Alt und neue Pannonia 1868. 1 kötet[173]
29. Adalék a művészet történetéhez. 1 kötet
30. Edward Brown. Kaiser. 1860. 1 kötet
31. Jacobi. Burghard. 1 kötet[174]
32. Schmeitzel Gold und Silbeer. 1 kötet[175]
33. Khevenmüller numismata regum veterum. 1 kötet[176]
34. Egypt. griech. römische Alterthümer. 1 kötet[177]
35. Verzeichniss Gem. Sammlung. Berlin. 1 kötet
36. Magyarok életrajzai. Kerékgyártó Árpád. 6 füzet[178]
37. Kézai Simon mester nagy krónikája. 1 kötet[179]
38. A budai királyi vár kápolnája K. N. 1 kötet
39. Belvedére-Gallerie Katalog. 1 kötet[180]
40. Nemzeti mujzeum. Utmutató. Dux Adolftól. 1 kötet[181]
41. Ambraser Sammlung. 1 kötet
42. Pyrker képtár. 1 kötet[182]
43. Laokoon, Lessing. 1 kötet[183]
44. Mengs Muzeum. 1 kötet[184]
45. Beiträge zur mittelalterlichen Siegelkunde in Ungarn. 1 kötet[185]

---

[1] Garam [Szokoly Viktor]: Vizkelety Béla. OT, 1864/27, szeptember 21, 313.; A cikket portréja kíséri: Vizkelety Béla (Született 1825-ben – kereszt 1864, jul. 22-én)  J. b. l.: „Marastoni Jos. 1864” Kőrajz. Uo.

[2] Vizkelety 1865

[3] Berkeszi 1910

[4] Vizkelety Imre (1819-1895) részletes életrajza: Berkeszi 1910, 73-76.; Egy arcképét reprodukálja: Kopp 1941, 32. kép

[5] IV. Béla megmentése Forgács által, IV. Béla megérkezése a tatárok pusztítása után – Vizkelety 1865

[6] Fleischer Gyula jegyzéke nem igazolja tanulmányait. – Fleischer 1935

[7] A Pesti Műegylet által 1856. évi september 16-tól october 13-ig kiállított művek lajstroma. Kat. 22. Női tanulmányfő. Kat. 23. Férfi tanulmányfő. – Szvoboda 2007, 397.; A Pesti Műegylet által 1856. évi october 15-től november 13-ig kiállított művek lajstroma. Kat. 18. A felolvasás. – Szvoboda 2007, 398.; A Pesti Műegylet által 1857. évi januar 15-től februar 13-ig kiállított művek lajstroma. Kat. 3. Kenyérmezői csata. – Szvoboda 2007, 401. – Utóbbi reprodukálva: Ambrózy 1940, 129-130., 56. kép;

[8] Szvoboda 2007, 183-184.

[9] Remellay Gusztáv: Józsa a kis janicsár. Pest, 1857.

[10] Ludányi 1987, 131. – Nagyházy Galéri, 8. aukció, 235. szám; Ismeretlen mester: Mátyás az igazságos. 1860-as évek.Fémlemez, olaj, kerettel együtt 96 x 106 cm. IM, ltsz.: 53.1998

[11] Napkelet, 1858/14, április 4., 224.; Uo. 1858/46, november 14., 735; Uo. 1858/52, december 26., 815; Uo, 1859, 79.

[12] Gaal Imre: Vizkeletyhez. Napkelet, 1858/15, április 11., 235.

[13] Fiziognómiai érdeklődéséről tanúskodik, hogy Szokoly Imre ilyen tárgyú értekezését Vizkeletynek ajánlotta: Szokoly Viktor: Lavater arczisme-szabályai (Vizkelety Bélának, mint arcztanulmányozónak.) Napkelet, 1859, 203.

[14] Farkas Zsuzsa: Festő-fényképészek 1840-1880. Magyar Fotográfiai Múzeum, Budapest, 2005, 243-244.

[15] Utóbbi jegyzékét az OMKT évkönyve is közölte. Lásd a függelékben.

[16] Rajz-töredékek. Festőművész Vizkelety Béla. Magántulajdon. Honterus Antikvárium 44. könyv- és metszetárverésén szerepelt 2000-ben

[17] I. m. 14. Felirata: „Honderű. Magyar divat Klaszy Pesti Magyar szabótól a XVII. századból.” Forrása: [A Széchenyi-házaspár 17. századi magyar ruhában] „Magyar divat Klaszy Venczel pesti magyar szabótól a XVIIk századból.” J. j. l.: „Perlasca m.”J. b. l.: „1843” J. j. l.: „19.”Szinezett rézkarc. 239 x 153 mm. Megjelent: Honderű, II. félév, 1843/19, november 11.; I. m. 7. Felirata: „Régi Magyarok. (a 16ik század). Pesti Divatlap. Kiadja Vahot Imre.” Forrása: Grimm Vince rézmetszete. Regélő Pesti Divatlap, 1845. 2. szám

[18] Az MNG Grafikai Osztályán őrzött vázlatkönyvek: 1852-1854 közötti rajzok: MNG ltsz.: 1946-3947; 1855 körüli: MNG ltsz.: 1946-3945; 1858 körüli: MNG ltsz.: 1946-3944; 1863 körüli: MNG ltsz.: 1946-3943 és 1946-3946.

[19] Batizfalvi 1863

[20] MNG ltsz.: 1946-3943, 2.

[21] Uo. 29. –  Marsilio Ficino, Filippo Lippi, Angelo Poliziano, valamint több török hadvezér képmása.

[22] Garam 1. jegyzetben i. m.

[23] Vácz Mátyás korában. (XV. század). J. b. l.: „A váczi Schematismus képe után rajz és metsz. Rohn.” J. j. l.: „Nyom. Frank J. Pesten 1853.” In: Magyarország és Erdély képekben. I. kötet. Pest, 1853, 60. lap után

[24] Rajz-töredékek. Festőművész Vizkelety Béla. – 16. jegyzetben i. m. 55.

[25] Vácvára hajdan. (Vizkelety ered. után rajz. Blumberg.) J. n. Fametszet. HKf, 1, 1865/5, január 29., 73. – A képhez fűzött kommentár megjegyzi: “Képünk a régi várat mutatja föl. s Vizkelety Béla rajza után készült, kinek kora halála azért is nagy veszteség, mert legtöbbet tett régi városaink rajzainak összegyűjtése körül.” – N. n.: Vác régi vára – uo. 74.

[26] Keserü 1993; Papp 2005

[27] Sisa 2000

[28] Vahot Imre: Vizkelety Bátoriképe. Napkelet, 3, 1859/49, december 4., 776

[29] A pesti Duna-part 1800-ban. (Vizkelety eredetije után rajz Blumberg.) Fametszet. HKf, 1, 1865/7, február 12., 100. – N. n.: Pest hatvan év előtt s a jövőben – uo. 102-104.

[30] A lánchídtér felső része, tervezet szerint. (Az eredeti minta után rajz. Zombory.) Fametszet. HKf, 1, 1865/7, február 12., 101. – N. n.: Pest hatvan év előtt s a jövőben – uo. 102-104.; A lánchídtér alsó része, tervezet szerint. (Az eredeti minta után rajz. Zombory.) Fametszet. HKf, 1, 1865/7, február 12., 104.

[31] Pest száznegyven év előtt. (Vizkelety B. eredtije után) Fametszet. HKf, 3, 1867, május 9., 19. szám, 305. – N. n.: Pest 1720-ban – uo. 305-307.; Évekkel később olyan látképet közölt a folyóirat, amelynek felirata szerint eredetije Vizkelety gyűjteményből származott: Pest 1720-30 táján. (Vizkelety Béla gyűjteményéből.) Fametszet.HKf, 7, 1871/26, június 29., 232. – Szokoly Viktor: Mi volt Pest azelőtt? uo. 232-233.

[32] Pest belvárosa 1781 évben. Jelezve: „Kiadja és rajz. Vizkelety Béla. Nyomt. Deutsch tesvérek Pest 1863”. Kőrajz; Pesti dunapart részlete a század elején. Kőrajz.; Pest 1686 évben Buda és pest visszafoglalása után. Kőrajz; Pest 172-30 táján. Kőrajz.

[33] Nemzeti múzeumi nevezetesebb műtárgyak és ritkaságok. Jelezve: „Rajzolta Vizkelety és Marscha. Müller Emil könyvnyomdája.” – Napkelet, 2, 1858/10; Magyar huszárok a 16-ik századtól a jelenkorig (2 kép). Vizkelety Béla; Trophäum., a Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyai- és ritkaságaiból. Napkelet 1859/1;

[34] Vizkelety Béla: Vázlatok a magyar viselet történetéből. VU,7, 1860/7, február 12., 75.

[35] Wilhelm Dilich: Ungarische Chronica, darinnen ordentliche, eigentliche und kurze Beschreibung des ober und nieder Ungern, samt seinen Landtafeln und vieler fürnehmer Festungen und Stadte Abriß, wie auch der Trachten und Könige Contrafacturen, item von den rühmlichen Taten der Ungern. Kurze Beschreibung und eigentliche Abriße dero Lander und Festungen, so der Türke bis dahero in Europa, besonders aber in Ungern, Sclavonia, Dalmatia mit Krieg angefochten bracht, samt der ungarischen Chronica. Kassel, 1600. – Vizkelety 1606-os baseli kiadásról beszél, de a kötet második, 1606-os kiadása szintén Kasselben jelent meg.

[36] Antonius Bonfini: Ungarische Chronica. das ist Ein grundtliche beschreibung des saller machtigsten und Königreichs Ungern… Frankfurt, 1581.

[37] Spalart, Robert von: Versuch über das Kostüm der vorzüglichsten Völker des Alterthums, des Mittelalters und der neuern Zeiten. Wien, 1796-1811.

[38] Vecellio, Cesare: De gli Habiti antichi, et moderni di Diverse Parti del Mondo libri due, fatti da Cesare Vecellio & con Discorsi da Lui dichiarati. Velence, 1590; Vizkelety korában jelent meg francia kiadása: Vecellio, Cesare: Costumes anciens et modernes. Habiti antichi et moderni di tutto il mondo. Paris, Didot, 1860.

[39] Abraham a Sancta Clara: Neu-eröffnete Welt-Galleria Worinnen sehr curios und begnügt unter die Augen kommen allerley Aufzüg und Kleidungen unterschiedlicher Stände und Nationen: Forder aber ist darinnen in Kupffer entworffen Die Kayserl. Hoffstatt in Wien, wie dann auch Anderer hohen Häupter Und Potentaten, Biß endlich gar auf den mindesten Gemeinen Mann / Mit sonderm Fleiß zusammen gebracht. P. Abraham à S. Clara, Augustiner Baarfüsser-Ordens und von Christoph Weigel in Kupffer gestochen. Nürnberg, 1703.

[40] Jacob von Falke, August Ludolf von Eye, Willibald Maurer: Kunst und Leben der Vorzeit. Von Beginn des Mittelalters bis zu Anfang des 19. Jahrhunderts. Nürnberg, 1858.

[41] Pálffy györgy és Zrínyi Miklós arcképei esetéebn említi konkrétan Ortelius művét. – Hieronimus Ortelius: Chronologia oder historische Beschreibung aller Kriegsempörungen unnd Belagerungen der Statt und Vestungen… / versatzt und beschreibet durch Hieronymum Ortelium. Frankfurt, 1598. (Első kiadás.)

[42] N. n. [Vizkelety Béla]: Vázlatok a magyar viselet történetéből. VU, 7, 1860/23, június 3., 273; Ipolyi Arnold: Csallóköz műemlékei. (Archeológiai Közlemények.) Pest, 1859.

[43] N. n.: Művészeti érdekeltség. Vasárnapi Újság, 10, 1863/40, október 4., 357; Az Ország Tükre, 2, 1863, 343. – Minderről: Kerny 2005

[44] Vizkelety Béla: Vázlatok a magyar viselet történetéből. VU, 7, 1860/8, február 19., 89.

[45] Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve 1865-1866. Pest, 1867, 32-33; Magyarország képekben. Honismertető album. Szerk.: Nagy Miklós. Pest 1867.

[46] Batizfalvy 1863

[47] Rózsa 1995

[48] Rózsa 1973

[49] Neki egyébként Batizfalvi is mindössze négy sort szánt.

[50] N. n.: Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában. Napkelet, 2, 1858/1, január 3., 16.

[51] Jókai Mór: “Petki Farkas leányai” cimü beszélyéből. Némi magyarázatuk a “Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában” cimü, lapunk 1-ső száma mellett megjelent képhez. Napkelet, 2, 1858/3, január 17., 45-46.; Lisznyai Kálmán: Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában. Napkelet, 2, 1858/4, január 24., 49-50.

[52] Bocskai Papp Lajos: Dalidó Apafi fejedelem udvarában. Napkelet, 2, 1858/6, február 7., 84-86.

[53] deák 1995; Szabad 2001

[54] Magyaros divat Párizsban. „Metsz. ifj. Vidéky J.” Remény, 1851. 6. szám

[55] Napkelet, 1, 1857/1: Barabás Miklós: Magyar táncvigalmi divatkép; 10. sz.: U. ő.: Pesti divatkép;

[56] F. Dózsa 1997; Lukács 2002

[57] Garam 1. jegyzetben i. m. 313.

[58] Kompozícióját közvetlenül átvette a Divatcsarnok a Károlyi-palota farsangi bálját megörökítő metszete: Emlék az Urak bálja Hölgykoszorújának. J. f. k.: „Emlék a januar 23-án tartatott ’Urak bálja’ Hölgy-koszorújának. Melléklet a ’Divatcsarnok’ 6ik számához 1860.” J. b. l.: „Kiadja Werfer Károly”. J. j. l.: „Nyom. Haske és Tsa Pesten 1860”. Kőrajz.

[59] Magyar Színházi Lap, 1, 1860/1, január 1., 3., 4.

[60] Magyar Színházi Lap, 1, 1860/1, január 1., 5.

[61] Remellay Gusztáv: Néhány szó a magyar jelmezképek ügyében. Nyílt levél Egressy Gábor úrhoz. Magyar Színházi Lap, 1, 1860/3, január 14., 23-25.

[62] „Illyen magyar embert én csak egyet ismerek, hanem a külföld, melly az illy szellemeket becsülni tudja, hazánkat ez egytől is megfosztotta. Mikor támad pedig egy uj Henszlmann Imred számunkra, vagy csak egy kis Imruska, a kit aztán megkötnénk, hogy itt ne hagyhasson bennünket, mint szent Pál az oláhokat!” – Uo.

[63] MNG ltsz.: 1946-3944. A vázlatkönyv belső borítóján felirat: „Vettem ft 12-ért juni 28n 858”. A szerepképek vázlatai: „Egressy mint Lear király” – 1; „Egressy mint Bronkovits” – 2; „Egressy mint Hamlet” – 3; „Egressy Coriolanban” – 6; „Egressy mint Krumm” – 7v; „Egressy mint bankár” – 8v; „Egressy mint Grittin” – 10v; „Egressy mint Péter cár” – 41. – A vázlatkönyv rajzairól részletes leírást adott színészportré-katalógusában  Cenner 1963, 5-7.; a vázlatok és a metszet leírása: uo. 32.

[64] A porté alatt jelzés: „Balra lent: „Marastoni Jos. 1863”. Jobbra lent: „Nyomt. Deutsch testvérek Pesten 1863”. A kis kép között jobbra lent „VB” szignatúra

[65] Az előadás és képi ábrázolásainak részletes feldolgozása: Tomsics 2007

[66] A színlap leírása szerint: „A horvátországi szükölködök javára: Nagy előadás szavalat-, ének- és ábrákkal. Nemzeti Színház, 186. április 3-4. III. szakasz: Két ábra zenekisérettel: 1. Soliman követei felszólítják Zrínyi Miklóst Szigethvár feladására. 2. Zrínyi Miklós és a várősrség esküszik a várat megvédeni. Az ábrák magyarázatát Zrínyi a költő “Zrinias”  költeményéből olvassa Jókai Mór úr. – Zrínyi Miklós szerepében gr. Zichy Manó.” – OSZK, Színháztörténeti Tár.

[67] Barabás szerepe bizonyára a közreműködők csoportjának előzetes elrendezése volt. – Vizkelety 1865, 120.

[68] Pauler Gyula: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős. VU, 7, 1860. 3-4., 13-14., 29-31., 39-41., 51-53.

[69] Bemutatója a Nemzeti Színházban: 1860. március 29. – Az eskü jelenete: I. felvonás, 9. jelenet vége

[70] Jókai beszámolója az előadásról: Kakas Márton levelei. CXXIV. A horvát szükölködők javára rendezett műverseny. Vasárnapi Ujság, 7, 1860/15, április 8., 175.

[71] Jókai Mór: Főúri előadások. (A hajdani Nemzeti Színházról.) 1900. Újra közölve: Jókai Mór Hátrahagyott Művei. 4. köt. Emlékeimből. Budapest, 1912. 45-47.

[72] Szigetvári jelenet a történetből. A hős Zrínyi és hü bajnokai esküje, győzni vagy halni. Néma ábrázolatban előadatott a szűkölködő horvátok javára a nemzeti színpadon magyar főrendi műkedvelők által 1860-diki aprilis 3-kán. Készíttetett az előadás emlékére, alkalmára és tiszteletére. Jelezve: „Pest 1860. Nyomatott és kapható Werfer Károly műintézetében.” Kőrajz; Szigetvári jelenet a történetből. Az ostromló török had követei az ostromlott Szigetvár hősei előtt. Néma ábrázolatban előadatott a szűkölködő horvátok javára a nemzeti színpadon magyar főrendi műkedvelők által 1860-diki aprilis 3-kán. Készíttetett az előadás emlékére, alkalmára és tiszteletére. Az ábrázolásban részt vettek: [a részt vevők nevének felsorolása]. Jelezve: „Pest 1860. Nyomatott és kapható Werfer Károly műintézetében.” Kőrajz

[73] A Hölgyfutár április 7-i beszámolója szerint a kőrajzok „már négy nap óta kaphatóak”. A lap ekkor úgy tudja, hogy a részt vevők arcképeinek megörökítésére Barabás Miklós készül. – Hölgyfutár, 11, 1860/42, április 7., 334.

[74] Szigetvári jelenet a történetből. “A hős Zrínyi és hü bajnokai esküje, győzni vagy halni.” J. n. Kőrajz. KU, 2, II, 2. kötet, 1860/9, 102-103.

[75] KU, 2, 1860/8, május 20., 90-91. és május 27. 9. sz. 102-103.; Képmagyarázatok: N. n.: Szigetvári jelenetek. U. o. 105.

[76] Werfer Károly akadémiai könyvnyomdájának monographiája. 1606-1885. Budapesti Országos Kiállítás 1885. XIX. Kassa, 1885.; Pilinyi 1994, 116-118.

[77] r. l.: Zrínyi-ünnepély Szigetvárott. Somogyalvidék sept. 8. VU, 7, 1860. szeptember 16., 460; N. n.: Zrínyi-ünnep Szigetvárott. Nefelejts, 1860/25, szeptember 16. 297-298.

[78] CSK, 1, 1860/9, december 9., 140.

[79] Tomsics 2007

[80] Nefelejts, 1860. április 8., 10. – Idézi: Tomsics 2007

[81] Orlai Petrich Soma: Felköszöntés. Szép Ilon-ból jelenetekép. O. v. 83 x 68 cm. Szekszárd, Wosinsky Mór Múzeum, ltsz.: 56.268.; Felköszöntés./ (Vörösmarty Mihály „Szép Ilonka” balladájából.)/ Éljen hát a hős vezér magzatja,/ Addig éljen, míg a honnak él/ Téged is te erdők szép virága/ Üdvözölve tisztel e pohár.. J. b. l.: „Fest. Orlai. Kőre rajz. és nyom. Rohn A. Pesten.”J. j. l.: „Műlap a Hölgyfutárhoz 1860 Kiadja Emich Gusztáv.” Kőrajz.

[82] Szép Ilonka. (Vörösmarty M. költeménye után (II. rész). Magyar képzőművészeti társulat albumlapja 1862. Nyomt. Pollák Testvérek Pesten 1863.”J. b. l.: „Festette Orlai Soma.”J. j. l.: „Rajzolta Grimm Rezső.” Kőrajz.

[83] „A szinház ezuttal Vizkelety Bélának e lapok hasábjairól is dicséretesen ismert jelmeztanulmányait vette igénybe. Üdvözöljük e téren a komoly, müvészeti és historiai törekvést.” – N. n.: Színpadi jelmezek. VU, 7, 1860/52, december 23.

[84] CSK, 1861, 175.;

[85] Vizkelety 1865 120. – Tudomása szerint Barabás rajzai nyomán ő rendezte a főrangúak Zrínyi-élőképeit is. – Uo.

[86] Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet adatbázisa: http://www.szinhaziadattar.hu/index.php?lang=hu&db=oszmi.01.01&kf=

[87] Hartmann 1976; Telesko 1996.

[88] Basics 1984

[89] [Vahot Imre]: A Hunyadi-ház diadalünnepe. Napkelet, 1, 1857/45, november 15., 728.

[90] Utóbbi öregkori arckép “képünkön természetesen fiatalítva van” – teszi hozzá Vahot. – A Hunyadiház diadalünnepe címü jutalomkép hatása és jellemzése. Vahot Imre válasza. Napkelet, 1, 1857/49, december 13., 790-91.

[91] A Hunyadiház duadalünnepe címü jutalomkép hatása és jellemzése. Székely József levele a szerkesztőhöz. Napkelet, 1, 1857/49, december 13., 789.

[92] Vahot Imre válasza… i. m.

[93] Vahot Imre válasza… i. m.; Vizkelety kompozícióját 1866-ban, némileg megváltozott történeti háttérbe ágyazva, Vinzenz Katzler kőrajza újítja fel. Kiküszöbölendő a történeti tévedést, megtartva a szereplőket a jelenetet az 1442. évi Vaskapu melletti győzelmet követő diadalünnepként prezentálja: A Hunyadiház diadalünnepe. Hunyadi János diadalkoszoruzottan tér vissza 1442-iki julius végén a Vaskapu mellett – véres harczból, melyben a nyolczvan ezernyi török sereget semmivé tette. Örömrepesve fogadja őt a hűs vezér méltó hitvese: Szilágyi Erzsébet, kezén vezetve az akkor még kisded Mátyást. J. b. a képen: „KV 66”; J. b. l.: „Köre rajzolta Katzler V.” Kőrajz.

[94] A Hunyadiház diadalünnepe cimü jutalomképünk hatása. Napkelet,1, 1857/47, november 29., 759.

[95] Lisznyai Kálmán: A Hunyadiház diadalünnepe. Napkelet, 2, 1858/1, január 3., 1-4.; Első helyezett: Szabados János: A Hunyadiház diadalünnepe. Napkelet, 2, 1858/2, január 10., 18-19.; További díjazottak: Dalmady Győző: Hunyadvár öröme. Uo. 19-20.; Thali Kálmán: A Hunyadiház diadalünnepe. Napkelet, 2, 1858/13, március 28., 194-195;

[96] Vahot monográfusa úgy tudja a kőrajzból 3000 példányt adott el a kiadó. – Stiller Kálmán: Vahot Imre. Klny. a Gyöngyösi Kalendárium 1913. évfolyamából. Eger, 1912. 18.

[97] A Pesti Műegylet által 1858. évi januarius 15-től februarius 14-ig kiállitott művek lajstroma. Kat. sz.: 2.: Kollarz F., Bécsben. A Hunyadiház diadalünnepe. Kőrajz Vizkelety Béla műve után. Vahot Imre ur tulajdona. – Szvoboda 2007, 417.

[98] Az olajkompozíció elsőbbségére a kőrajz felirata utal. 2004-ben a Nagyházy Galéria árverésén felbukkant a jelenet olajfestésű, jelzetlen változata, amely vélhetően Vizkelety saját műve.

[99] Napkelet, 2, 1858/4, január 24., 64; A több mint 3000 példányban terjesztett kőrajz még a századvégen is sok otthon falát díszítette. Szana Tamás 1890-ben így írt róla: „Vizkelety Béla compositióit a Hunyadiak korából még ma is nagyon sok helyen megtaláljuk. magasabb művészi becsük nincsen, […] de az tagadhatatlan, hogy a közhangulat vezetésére, primitiv eszközeik daczára is, jótékony hatást gyakoroltak”. Szana 1890, 95.

[100] Vahot már 1858 márciusában úgy nyilatkozott, hogy a kőrajz a „vászonra festett eredeti” után készül. Vahot Imre: Két nap Bécsben. Napkelet, 2, 1858/11, március 14., 168-171; A kompozíció nagy méretű, jelzetlen olajváltozata a Nyíregyházi Jósa András Múzeum tulajdona.

[101] Vahot Imre: “Mátyás, az igazságos” cimű történeti képnek magyarázata. Napkelet, 2, 1858/45, november 7., 705-709.

[102] Uo. 709.

[103] Uo. 706.

[104] Uo. 706.

[105] VU, 5, 1858. 357.; Délibáb, 1858/36, október 5., 430.; A Napkelet júliusi híradása szerint eddig két ezer példánya készült el: (Hirfüzér) Napkelet, 2, 1858/27, július 4., 431.

[106] Pályadij a legjobb verskölteményre. Napkelet, 2, 1858/41, október 10., 656.

[107] Teleki József: A Hunyadiak kora Magyarországon. Pest, 1854. IV. kötet, 248-251.

[108] Kuliffay Ede: Mátyás, az igazságos. Napkelet, 3, 1859/1, január 2., 1-3.; Lisznyai Kálmán: Mátyás az igazságos. Divatcsarnok, 1859/1, január 4., 6-11.

[109] Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 1621., 1622.

[110] Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz.: Ltsz. 54. 103.

[111] A testvérnépek abszolutizmus ellenes összefogása az 1950-es években az emigráció számára az ellenállás egyik lehetséges formája. Klapka György 1855-ben egy magyar – délszláv – román államszövetségre tesz javaslatot – Szabad György: Az elnyomott népek összefogásának szorgalmazói. In.: Magyarország története 1848-1890. Főszerk.: Kovács Endre. I. 508-513.; Kossuth Dunai Szövetség tervéről: u.o.: 705-709.; A nemzetiségek bevonásáról az ellenállásba, ill. a pánszláv egyesülésről mint a dualizmus alternatívájáról ld. Borsi-Kálmán Béla, Heiszler Vilmos, Kiss Gy. Csaba és Ress Imre tanulmányait In.: Forradalom után 1988, 423. skk.

[112] Mikó Imre: Irányeszmék. Budapesti Szemle, 1860. 8-9. kötet; Mocsáry Lajos: A magyar társasélet. Pest, 1855.; Esztétika terén az ideál-reál vita.; Berzeviczy i. m. II. 153., 378.; Továbbá: Buzinkay Géza: A középosztály kialakításának programjai. In.: Forradalom után 1988, 293.; Populáris megfogalmazása: Pájer Antal: A Béke olaj-ága. (vers) Nefelejts, 1860/36, december 2., 425.

[113] Az 1859-es ünnepségek a nemzeti közmegegyezés demonstratív eseménysorozatát jelentették: Fábri 1997

[114] Erkel Ferenc Hunyadi László című daljétáka 2-ik felvonásának végjelenete. J. j. l.: „Nyomt. Walzel A. F. Pesten”; A „királyi eskü” jelenete a „Hunyadi László” operából. Fametszet. VU, 8, 1861/35, szeptember 1., 413.

[115] Mátyás király és Beatrix menyegzői bevonulása Budára 1476-ban. J. b. l.: „Tervezte és kőre rajzolta Vizkelety Béla.” J. j. l.: „Ny. Rohn és Grund Pest 1864”

[116] Szilágyi Sándor: Báthori István, Erdély fejedelme és Lengyelország királya. Napkelet, 3, 1859/47, december 20., 759-760., II. 774-776.

[117] V. I. [Vahot Imre]: Vizkelety Bátori képe. Napkelet, 3, 1859/49, december 4., 776.

[118] Uo.

[119] Napkelet, 6, 1862/22, június 1., 348-349.

[120] Dobó vezér, Egervárának hős védője, 1552. J. b. l.: „Rajzolta Kovács Mihály.” J. j. l.: „Kore Rohn 854”. Kőrajz. In: Magyar- és Erdélyország képekben.Szerk.: Kubinyi Ferenc, Vahot Imre, IV. kötet. Emich, Pest, 1854, 22. oldal után; Biró 1930, 35. Kat. sz: 107,; Ludányi 1987. Rep: 40., Kat.sz.: 121.

[121] Berzy András: Vahot Imre ismeretlen levele Kovács Mihályhoz. Az egri Tanárképző Főiskola Füzetei. 343. Eger, 1964. 653.

[122] 1857-ben Vahot egyik kalendáriumában ismét felbukkan a téma: Hang Ferenc: Eger ostroma. Történeti rajz. In.: Él magyar, áll Buda még! Mátyás diák naptára. Budapesti képes kalendárium az 1858-dik évre.Szerk.: Vahot Imre. Budapest, 1857. 168-172.

[123] Kiss Bálint: Eger-vár védelme a törökök ellen 1552-dik évben. Az eredeti olajfestmény t. c. Beodrai Karátsonyi László ur sajátja. – MNM TKCS T. 2523; Zádor 1953, 40.

[124] Vahot Imre: Eger várának hősi megvédése, 1552-ben. I. Napkelet, 3, 1860/1, január 1., 11-13.

[125] Pauler Gyula: Eger ostroma. VU, 7, 1860/28, július 8., 334-335.

[126] Vahot Imre: Eger várának hősi megvédése, 1552-ben. I. Napkelet, 3, 1860/1, január 1., 11-13., II. 25-29., III. 42-46.

[127] Horváth 1842-1846, III. kötet, 79; Jókai 1854, 268. (Dobó István, s az egri hősök.)

[128] Divinyi Mihály: Eger a magyar költészetben. Budapest, 1938.

[129] Dr. Lányi Károly: Magyar nemzet történetei képekkel a nép számára. Bucsánszky, Pozsony, 1846, 172.; Boldényi J.: Ungern i pittoreskt, historiskt, litterart, artistiskt och monumental hauseende. Stockholm, 1852; Eger ostroma 1552-ben. In.: Emich Gusztáv nagy képes naptára 1865-re. Pest, 1864. 117.; Eger ostroma. In.: Képes Világ, I. 1866. V. füzet, 225.

[130] Székely Bertalan válogatott művészeti írásai. Vál.: Maksay László. Budapest, 1962. 150.

[131] A Pesti Műegylet által 1860. évi februarius 17-től martius 20-ig kiállitott művek lajstroma. Kat.sz.: 5.: Kollarz F.: Eger várának hősi megvédése Dobó és bajtársai és az egri neveket velök együtt kivívott magyar nők által 1552-ben, Vizkelety Béla műve után. Vahot Imre tul. – Szvoboda 2007, 450.

[132] Kuliffay 1860

[133] Vahot Imre Emlékiratai. Budapest 1882, 438–439

[134] A “pozitív múltkép” kidolgozásáról bővebben: Révész 2000, 589.

[135] Veszprémi Nóra: Nemzeti mitológiák. In: Nemzet és művészet 2010, 300-303.

[136] Szűcs 1985

[137] Basics 1991, 123-133.

[138] Révész 2001

[139] N.n.: Legújabb történeti műlapunk ügyében. Napkelet, 6, 1862/22, június 1., 348-349.

[140] A történeti zsáner általános jellemzői: tipizálás, érzelmesség, realizmus; Eschenburg 1987

[141] N. n.: Izabella királynő búcsúja. CSK, 1, 1860/4, november 4., 57.

[142] Remellay Gusztáv: Bornemissza Anna egy órai uralma. Második félévi nagy műlapunk magyarázata. CSK, 4, 1863/26, június 28, 452-456.

[143] Bornemisza Anna egy órai uralma. Ifjúság Lapja, 1864, 617.; Emich Gusztáv Nagy naptára az 1865. évre. Szerk: Vadnai Károly és Szokoly Viktor. Pest, 1864, 155.: Apafi Mihály fejedelemné egy órai uralma. (Vizkeletytől.) J. b. l.: „Rusz K.” Fametszet. HKf, 4, 1868/13, március 26., 201; 1864-ben a Nemzeti Színházban előadott élőkép szereplői voltak: Előadták: gr. Károlyi Edéné, gr. Keglevich Béláné, gr. Pejacsevich Pálné aszszonyságok, gr. Erdődy Henriette, gr. Degenfeld Berta, b. Révay Sarolta és b. Eötvös Ilona kisasszonyok; továbbá: gr. Esterházy István, gr. Fesztetics Pál, KendeflPy Árpád) b. Podmaniczky Ármin, berezeg Odescalchi Gyula, gr. Károlyi Gyula, gr. Szapáry Imre és Bohus László urak. – Gyulai Pál: Műkedvelői előadás a szűkölködők javára 1864 márczius 21-én. In: Gyulai Pál: Dramaturgiai dolgozatok, Franklin, 1908, 73.

[144] Pl.: Than Mór: János király halála (1862), Izabella királyné lemondása (1869), 

[145] Kiss Bálint 1854 decemberében mutatta be ilyen tárgyú művét a Műegylet kiállításán. Festményének tárgyát a tárlat katalógusa pontosan meghatározta: “Izabella özvegy királynő gyermekét jelenlévő tutorai tanácsára megszoptatja, meggyőzendő a kételkedő török császár követét arról, hogy neki valósággal örököse van. Történeti hely Budán 1540 szeptemberében.” – Szvoboda 2007, 167.; Kiss Bálint után Franz Kollarz: Izabella és János Zsigmond a szultán követét fogadja, 1866.F. k.: „Zápolya János özvegye./ A Ferdinánd pártiak által koholt hírek ellenében meggyőzi a török szultán követét, hogy János király halála után maradt a magyar trónnak fiú örököse./ Kiss Bálint után Franz Kollarz”. J. b. l.: „Kiss Bálint tervrajza után./ Kőre rajzolta Kollarz F.”. J. j. l.:  „Nyomtatva Rohn és Grund műintézetében Pesten. ”

[146] Túróczy János: A magyarok krónikája. Budapest, 1978. VI-VII. fejezet: Károly király koronázása.

[147] Horváth 1842-1846, II. kötet, 84.

[148] Jókai 1854, 184-189. (Nő királyok)

[149] Vahot Imre: I. Mária királynő. In: Magyar- és Erdélyország képekben.II. Szerk.: Kubinyi Ferenc, Vahot Imre. Pest, 1853. 1-8.; Vahot Imre: Mária Királynő. Történeti dráma 4 felvonásban. OSZK Színháztörténeti Tár: M 109. A koronázási jelenet: III. felvonás, 2. jelenet.

[150] Kulini Nagy Benő – Sárváry Elek: Magyar hölgyek életrajza. Debrecen, 1861. 135-144. (A koronázási jelenet: 138-139.)

[151] Liezen-Mayer Sándor: Első Mária királynő és anyja Erzsébet kényszerítve Durazzo Károly koronázásának tanúi lenni, első Lajos sírkövéhez menekülnek, Székesfehérvár 1385. MNG Ltsz.: 1611. – Szvoboda 2007, 210.

[152] Sinkó Katalin: Liezen-Mayer Sándor: Első Mária királynő és anyja Erzsébet kényszerítve Durazzo Károly koronázásának tanúi lenni, első Lajos sírkövéhez menekülnek, Székesfehérvár 1385. In: Aranyérmek és ezüstkoszorúk, 1995. 248. Kat. sz.: II. 2. 9.

[153] Remellay Gusztáv: Erzsébet és Mária királynők N. Lajos sírjánál II. Károly koronázása alatt. (Történeti rajz.) Magyarázatul jövő évi műlapunkhoz. I. Pesti Hölgy-divatlap, 1, 1864/23, december 1., 265-268.; II. december 15., 24. sz. 277-280.; Újra közölve: u. ott: I. 1865. január 1., 1. sz. 6-8.; II. január 15., 2. sz. 19-20.; III. február 1., 3. sz. 31-32.

[154] Komócsy József: Két királynő. 1385. (Műlapunkhoz.) PHD, 1865/1, január 1., 1.

[155] Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve 1864. Pest, 1865, 32-33.

[156] Franz Kugler: Geschichte der orientalischen und antiken Baukunst. I-III. Bd. Verlag der Seubert, Stuttgart, 1859.

[157] Wilhelm Lübke: Grundriss der Kunstgeschichte. Ebner & Seubert, Stuttgart, 1860.

[158]  Wilhelm Lübke: Geschichte der Plastic von der ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart. Seeman, Leipzing, 1863.

[159] Feltehetően: Franz Kugler: Handbuch der Kunstgeschichte című munkájáról van szó. Első kiadása: Stuttgart, 1842; Második kiadás Jacob Burghardt együttműködésével Stuttgart, 1848; Harmadik, bővített kiadás: Stuttgart, 1858; Negyedik kiadás: Ebner & Seubert, Stuttgart, 1861.

[160] Spalart, Robert von: Versuch über das Kostüm der vorzüglichsten Völker des Alterthums, des Mittelalters und der neuern Zeiten. Wien, 1796-1811.

[161] Kőváry László: Erdély története 1848-49-ben. Emich, Pest, 1861.

[162] Kőváry László: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából. Ráth, pest, 1860.

[163] Feltehetően: Ipolyi Arnold: Csallóköz műemlékei. (Archeológiai Közlemények.) Pest, 1859.

[164] Rogerius Mester Váradi Kanonok Siralmas Éneke, Magyarországnak IV-dik Béla Király Idejében a Tatárok Által Törtent Romlásáról. Tamás Spalatói Esperest “Historia Salonia”-jából, a Tatárjárá Története. Nagy-Magyarország Dolgáról (Rikhárd Praedikátor-rendbeli Szerzetestől). Ford.: Szabó Károly. Pest, 1861.

[165] Pray György: Syntagma historicum de sigillis regum et reginarum Hungariae pluribusque aliis. Budae, 1805. 

[166] Kiss Bálint: Magyar régiségek. Landerer, Pest, 1832.

[167] Szerelmey Miklós: Balaton albuma. Pest, 1848.

[168] Gévai Antal: A budai pasák. Pest, 1841.

[169] Bartal György: A parthus, hun-magyar scythákról tanulmányai befejezéséül. Knauz Nándor, Pest, 1862.

[170] Historiarum ab urbe condita 

[171] Paul Fürst: Türckische und ungarische Chronica oder kurtze historische Beschreibung aller deren, zwischen dem hochlöblichsten Ertz-Hauss Österreich, auch andern christlichen Potentaten eines Theils; und … dem Türcken, anders Theils … geführter Kriege sowohl in Ober-und Unter-Ungarn als Siebenbürgen. 1663. 

[172] Feltehetően: Bethlen, Wolfgangus de [Bethlen Farkas]: Historia de rebus Transsylvanicis. Tomus I-II. Ed. Benkő, Josephus. Cibinii, 1782.

[173]   Han, Paul Conrad Balthasar: Alt und neu Pannonia, oder Kurz-verfasste Beschreibung des uralten edlen Königreichs Hungarn… von mehr dann 1000. Jahren hergeholet, vorzeigend aller christlichen Könige … Leben, Regierung, Gross-Thaten und Absterben, samt Vermeldung aller angehörigen Länder, Städte und vornehmsten Plätze. Nürnberg, 1686. 

[174] Jacob Burckhardt (1818-1897) valamely, 1864 előtt megjelent művére utal.

[175] Marc Schmeitzel: Erlautenung gold und silber Münzen von Siebenbürgen. Halle, 1748.

[176] Khevenhüller, Franz Anton: Regum veterum numismata anecdota, aut perrara notis illustrata. Wien, Trattner, 1752.

[177] Feltehetően: Aegyptische, griechische und römische Alterthümer in treuen Abbildungen. Prag, 1822.

[178] Kerékgyártó Árpád: Magyarok életrajzai. Pest, 1856-1859.

[179] Kézai Simon Mester Magyar Krónikája. Ford.: Szabó Károly. Ráth, Pest, 1862.

[180] Időben legközelebb álló: Erasmus Engert: Catalog der k. k. Gemälde-Gallerie im Belvedere zu Wien. Wien, Carl Gerold’s, 1860.

[181] Dux Adolf: Magyar Nemzeti Múzeum: tmutató ennek műkincsgyűjteményeiben. Lampel, Pest, 1857.

[182] Mátray Gábor: Pyrker János László egri patriarcha-érsek képtára a Magyar Nemzeti Muzeum Képcsarnokában. Pest, 1846. (Második kiadás: 1851.) 

[183] Gotthold Ephraim Lessing: Laokoon oder Über die Granzen der Mahlerey und Poesie (1788) című művének valamely kiadása.

[184] Johann Gottlob Matthäy: Verzeichniss der im königl. sächs. Mengs’ischen Museum enthaltenen antiken und modernen Bildwerke in Gyps. Arnoldi, Dressen, Leipzig, 1831.

[185] Ipolyi Arnold: Beiträge zur mittelalterlichen Siegelkunde Ungarns. Wien, 1859.