(Székely Bertalan Műteremház Füzetek 7.)
“Az eszményi szép apostola.
Nemzeti történelmünk festője.
A magyar rajztanárság nevelője.
A Képzőművészeti Főiskola igazgatója.”
A szadai Székely Bertalan sírszobor felirata. (1943)
Székely Bertalan és Szada közötti kapcsolatot a falusiak által a festő köré szőtt legendák fonják erős kötelékké. Vásárhelyi József a község helytörténetének kutatója, Székely Bertalan szadai kultuszának első feltárója még az ötvenes években gyűjtötte össze a szemtanú idős emberektől a festőhöz kötődő anekdotákat, legendákat.[1] Ezekből kidomborodik “mélységes szeretete a nép iránt , humanizmusa, melyről még a község lakossága között ma is nagyon sokan könnyes szemmel emlékeznek meg.”[2] A történetek mindegyike a falu népéhez való erős kötődését hangsúlyozza ki: “A művész ismerte örömüket, bánatukat, ismerte szegénységüket és nyomorúságukat. Mindenkihez volt néhány vigasztaló szava, vagy tanácsa.”[3] Egy gyermekszerető, adakozó, elnéző öregembert őrzött meg a helyiek emlékezete, aki a tejhordó kisfiú zsebébe rendszeresen egy krajcárt csúsztat, búcsú után elhalmozza a gyerekeket vásárfiával, a körtetolvaj szomszédoktól szemrehányás helyett újra megveszi saját körtéjét. A Székely és Szada közti kapcsolat mélységét azonban az a történet fejezi ki legmegragadóbban, mely szerint egy alkalommal Székely épp akkor állt kinn kertje kapujában, mikor a szomszéd hajtotta haza tehéncsordáját. “Ugyan nagyságos uram, miért éppen most áll ki a a kapuba, amikor oly igen nagy port vernek fel ezek az állatok?” Mire Székely válasza: “Kedves szomszéd uram, ha szeretem ennek a falunak a fáit, a dombjait, a lankáit, hogyne szeretném akkor a porát is…”[4]
Székely Bertalan figyelmét az országot járva életképeihez témát gyűjtő Szemlér Mihály hívta fel a főváros közeli kis községre, Szadára.[5] Kezdetben néhány nyarat a Rudnyánszky és Táborszky családok nyaralójában töltött.[6] Mikor megtudta, hogy a várhidi káptalan egykori ispánlaka eladó, 1889-ben megvette az épületet, s ettől kezdve rendszersen itt töltötte a nyarakat. A szép fekvésű falu a század utolsó évtizedeitől valódi menedéket jelentett a főváros művészeti csatározásaiban megfáradt festőnek. Miután elkészült barátja, a Halászbástya építője és a Mátyás-templom rekonstrukciójának vezetője, Schulek Frigyes által tervezett pártázatos műteremháza, Székely családjával mind gyakrabban tartózkodik Szadán. Itt született számos falkép-vázlata, ide kötődik a falut és környékét megörökítő több tájképe is. A család számára lakóépületként az egykori ispánsági kert övezte nyaraló szolgált.
Az emlékezés formái
Székely Bertalan neve, személyisége és tevékenysége köré formálódott kultikus jellegű események és tárgycsoportok lokális vagy periférikus érdekcsoportokhoz kötődnek, ezért az érintetteken kívül kevéssé ismertek. Kultusza nem vált össznemzeti üggyé, mint Munkácsy Mihály, a nemzeti kultúrhérosz esetében. A Képzőművészeti Főiskolán, Szadán és a Rajztanárok Egyesületén nemigen terjed túl, bár e körökön belül igen intenzívnek mondható. A gyakorlatban inkább a hivatalos szervezeti keretek jellemzik, mint a spontán alulról szerveződő csoportosulások. Az egyes ünnepségek, tárgyak létrehozása ritkán fakad személyes érintettségből, megrendelői, szervezői jellemzően intézmények és nagy közösségek.
A kultusz a maga kifejezésbeli komplexitásában és tárgyi gazdagságában elsősorban a “szent idők”, az évfordulók megünneplésekor nyilatkozik meg. Ilyen kitüntetett év Székely életében 1900, festői jubileuma. Alkalom a számvetésre 1910, halálának és temetésének éve. 1911-ben kerül sor hagyatéki kiállításának megrendezésére. A Székely-kultusz valódi kezdődátumának ez tekinthető. 1935 a Székely-centenárium éve: jól begyakorolt módon sorakoznak egymásra a hivatalos ünnepségek és megemlékezések. 1955 születésének 120. évfordulója. Méltó megemlékezés reprezentatív életmű kiállításának megrendezése. 1960, halálának félszázados évfordulója újabb ünnepség sorozatot hoz. Legutóbb 1985, születésének 150. jubileumi éve irányította személyére és életművére a közfigyelmet.
A kultusz mindenekelőtt emlékezés, morális tartalmú gondolkodás egy személyiségről, életműről, annak szegmenseiről; az ennek során fellelt vélt vagy valós elemek, vonások értelmezése, magyarázata, a jelenre példatárként való vonatkoztatása.[7] Az emlékező részéről sosem önzetlen, hanem erősen önreflektív aktus. Megjelenésében reprezentatív, látványos külsőségekben gazdag, szimbolikus nyelvezetében kifinomult. Az emlékezés formai változatosságában, tárgyi gazdagságában az emlékező saját képességeit juttatja kifejezésre. A “nagy ember” saját elődje, őse, példaképeként való feltűntetése az emlékező csoport hatalmi státuszának megerősítését szolgálja. A múlt glorifikációja gyakran a jelen laudációjává alakul. Ilyenformán a Székely-kultusz története nem azonos a tudományos Székely-kutatás történetével. A hangsúly az életmű egyes darabjairól a róluk való beszédre, a műtárgyról a kultusztárgyra, az empirikus adatokról retorikai fordulatokra, a hitelesség kérdéséről a hatásmechanizmusra, az élterajzi eseményekről anekdotikus elemekre helyeződik át. Mindezek visszfényében világossá válik, hogy a műtárgy hitelét a kultikus patina csillogása csak megerősíti, gazdagítja. Hasonlóan a restaurátorok korszerű módszeréhez az évek során “rárakódott” értékelések, szerepkörök elkülönítő megőrzése szükséges.
Az egyes jubileumi, kitüntetett évek eseményeinek vizsgálatát a továbbiakban a kultusz hármas jellege határozza meg: a kultusz vizsgálata mint gondolkodásmód, mint szokásrend, és mint tárgyegyüttes:[8] A megemlékező írásokban, elemzésekben, beszédekben megnyilvánuló gondolkodásmód a Székely-kép formálódásáról ad fogalmat. A szövegek nagy része a szónokok vagy elemzők kultikus beállítódásának is bizonyítékai. E különféle céllal és időben íródott szövegek számos hasonló retorikai, dramaturgiai fordulatot tartalmaznak, melyek egy része a hódolat kifejezése. Megalkotják a Székely-kép azon toposzait, melyekre későbbi méltatói, kritikusai vagy elemzői is, tudatosan vagy tudattalanul, támaszkodnak (pl. Székely tragikuma, ösztön és ráció harca stb.). A kultusz további gyakorlati, tárgyi elemeit ezek az elemek befolyásolják.
A szónoklatok és elemzések ideológiai bázisán születnek az immár a közösséget is bevonó, látványos, közérthető, külsőségeiben rituálissá formált események, időben gyakran ciklikusan ismétlődő szokásrendek, mint a kultusz “vallásgyakorlatának” keretei. Ezek szervezeti alapját intézmények, emlékbizottságok, emlékkörök biztosítják. Kezdeményezésükre pályázatok, ösztöndíjak, versenyek szerveződnek. A gyakorlatban emlékhelyekhez, emlékházakhoz, emlék- és ereklyetárgyakhoz kötődnek.
A kultikus hódolat szakrális tárgyegyütteseket produkál illetve igényel. Ezek Székely esetében két jól elhatárolható csoportra bonthatók: a festőhöz közvetlenül kötődő tárgyak, vi. ereklyetárgyak (melyek eredeti funkciójukban nem kultusztárgyak), így alkotásai és használati tárgyai. Más részük személyéhez közvetetten kötődő tárgyak, vi. emléktárgyak, a kultusz eszközei: így őt ábrázoló alkotások, művei reprodukciói ill. a megemlékezés gyakorlatához kapcsolódó kultikus helyeket, eszközöket, szervezeteket ábrázoló tárgyak.
A „teremtő zseni”: 1900-1935
A kultusz alapkövét Hock János helyezte el, aki a Nemzeti Szalon alelnökeként írt Székely 1900-as kiállításához írt költői lendületű bevezetőt.[9] Panégürikosza egy mitikus zseni hatalmasra növelt alakját idézi meg a kortársak előtt, kiivonulása pedig a szerzetesi megtisztító kontempláció feltétele lesz. Az új zseni-religio Székely, eddig korszerűtlennek ítélt történeti festészetét nemzetmegváltó apostoli szerepkörrel ruházza fel. A magasztalás számos eleme már használatban van a mártírsorsú századvégi modern festők mitizálásában: az akadémikus konzervativizmussal vádolt művész egyszerre a modern művész-zseni századfordulós szerepében jelenik meg.[10]
Hock János kiindulópontja szerint az “Igazi művésznek” ismérve az elvonultság, meg nem értettség, szenvedés, lemondás és nyomor aszkézise, mely segíti a lelki megtisztulást, az erényért és nemzetért vívott harcot.” Mártiriuma csak halála után remélhet koszorút: “A dicsőség fénye csak sírkeresztjüket ragyoghatja be a hírnévnek sugaraival.” Munkája hasonló a “megváltás munkájához”. Az általános zseni-kép felvázolása után megtörténik Székely, a “teremtő zseni” beillesztése ebbe a szakrális hitrendszerbe. Szerepköre apostoli, önfeláldozó és térítő, abszolút etikai mérce: “… szeretettel hordozta az ő keresztjét. Dolgozott a magányban, a visszavonultságban, s anyagi érdekeit mindig alárendelte az eszményi föladatoknak, amikkel hazájának kívánt szolgálatot tenni.” Történeti képei révén a “nemzeti újjáébredés” vezére, a nemzet megszentelt dalnoka, “vak Homér”, Mózes, “aki művész-zsenijének tűzoszlopával segítette bevezetni népét az ígéret földjére”, modern Prometheus “a ki saját lelkéből lopta el a tüzet, hogy egy egész országot borítson vele lángba.” Hock János szövege páratlan atekintetben, hogy a Székelyről való beszéd a későbbiekben sohasem emelkedik ilyen patetikus magasságokba, nem válik a zseni-religio kultikus imájává, elemei csak Körösfői Kriesch és Nagy Sándor némely tanítványi visszaemlékezésében jelennek meg.
A kiállítás ideje alatt, 1900 március 13–án művésztársai ünnepélyes lakomát rendeztek a 65 éves mester tiszteletére az Országos Kaszinóban.[11] A Székely-ünnepély nyitóbeszédét a Nemzeti Szalon alelnöke, a kiállítás rendezője, Hock János tartotta. Majd Rózsa Miklós, a Nemzeti Szalon titkára olvasta fel Zala György, Stróbl Alajos és Fadrusz János szobrászok együttesen aláírt levelét, melyben a magyar művészek nevében köszöntik Székelyt. Zichy Mihály táviratban üdvözölte művésztársát.[12] Ezután átnyújtották neki a művésztársai által küldött babérkoszorút. Végül Kacziány Ödön olvassa fel visszaemlékezéseit. Az ünnepséghez biztosan köthető emléktárgy nem maradt fenn. A szadai emlékmúzeum őriz egy díszes bársonykötésű albumot, melyet tanítványai adományoztak a mesternek.[13] Lotz Károlyt hasonló, a tanítványok műveinek fényképmásolatát és arcképüket tartalmazó albummal köszöntötték női hallgatói az 1898-as emlékünnepségek alkalmából.[14] Ez a gesztus valószínűsíti, hogy a Székelynek szánt album az 1900-as ünnepséghez kötődik.
A kultusz ébrentartására és gazdagítására Székely Bertalan születésének 1935-ben ünnepelt 100. évfordulója nyújtott újra alkalmat. A centenáris ünnepségek több időpontban is helyszínen zajlottak, eltérve a májusi születésnaptól, igazodva az országos Liszt-év és a főiskola Keleti Gusztáv-évforduló rendezvényeihez. Az ünepségsorozat a szadai emlékünnepéllyel vette kezdetét. Novemberben a Magyar Tudományos Akadémia tartott emlékülést Székely tiszteletéra. A központi megemlékezésre decemberben a Műcsarnokban, a Székely Bertalan emlékkiállítás helyszínén kerül sor. A Képzőművészeti Főiskola és a Magyar Rajztanárok Egyesülete itt közösen ünnepelt. Maradandónak a Képzőművészeti Főiskola által alapított Székely Bertalan szoborpályázat, a Székely-díj megalapítása, és néhány az évfordulóhoz kötődő emlékérem bizonyult.
Szadán az 1935-ben került sor első ízben olyan megemlékezésre, amelyben a helyi lakosok is részt vállaltak.[15] A szadai sír szeptemberi koszorúzásán képviseltetette magát a Képzőművészeti Főiskola, a Képzőművészeti Társulat, a Magyar Rajztanárok Egyesülete, beszédet mondott a helyi lelkész és a szadai bíró is, és résztvevőként természetesen ott voltak “az egyszerű falusiak, kik szellemi nagyságát megértei nem tudták, de emberi jóságát szeretettel szívükbe zárták.”[16] A megemlékezés báró Vécsey János szolgabíró otthonában folyatódott, ahol a helyi jelesek megalakították a Székely Bertalan Emlékbizottságot.[17] Céljuk az elhagyott műterem ereklyemúzeummá alakítása, a mester műveinek, emléktárgyainak összegyűjtése volt. Az elhatározást tett nem követte. Szadán az emlékmúzeum csak két évtized múltán nyílt meg. Csírájában azonban már ekkor megjelent egy állandóan gyarapítható kultikus hely igénye.
A szadai temetés: 1910
1910 augusztus 22-én, leányának mátyásföldi házában, hosszas betegség után halt meg Székely Bertalan.[18] Végakaratának megfelelően két nap múlva, augusztus 24-én, Szent Bertalan napján, a Gödöllő melletti Szada község református temetőjében helyezték örök nyugalomra, ahol élete utolsó harmadának nyugalmas nyarait töltötte.[19] Haláláról és temetéséről részletesen beszámolt a napisajtó, festőtársai, tanítványai a folyóiratok hasábjain emlékeztek meg róla. A Rajzoktatás folyóirat szeptemberi számát Székely Bertalan emlékének szentelte.[20] A Művészet folyóirat díszes mellékletként közölte Körösfői Kriesch Aladár gyászbeszédét.[21] A temetés lefolyásáról a Rajzoktatásban Kölber Dezső, a Magyar Nemzetben Lándor Tivadar tudósított.[22]
A temetés napján közös zarándokútra indultak a hazai művészeti közélet jelesei, a Keleti pályaudvarról Szadára.[23] Gyászruhába öltözött, lobogók híján fekete kendőkkel feldíszített faluba érkeztek. A ravatal a gyászlepellel borított műteremházban állt. A búcsú kezdetekor innen vitték ki a négy lobogó kandelláberrel közrefogott koporsót a kertbe, Székely kedvenc akácfája alá. A búcsúztatást az Operaház énekkarának gyászdalai vezették be. Előbb Haypál Benő, budai református lelkész mondott búcsúbeszédet, majd Molnár Viktor a kormány nevében fejezte ki részvétét. A képzőművészek nevében Róna József, a tanítványok részéről Körösfői Kriesch Aladár szólalt fel végül. A temető felé meginduló gyászmenetet népviseletbe öltözött, koszorúvivő szadai lányok vezették, őket zsoltárokat éneklő helybeli férfiak követték. Mögöttük egy szimbolikus hármas csoport: fekete csuklyás férfialakok, a szélsők egyike bársonypárnán Székely kitüntetéseit, társa a festő palettáját és ecsetjét vitte, a középső a dicsőséget és hírnevet jelképező diadaloszlopot tartotta magasra. A diadaloszlop névtábláját nagy méretű, gyászszalagokkal borított körkoszorú övezte, mindezt géniuszalak koronázta. A koporsót a temető egyetlen fűzfája alá helyezték el, mellette kapott helyet a diadaloszlop is. Itt előbb a szadai lelkész, majd Stróbl Alajos a mesteriskolák és Kovách Géza a Képzőművészeti Főiskola és Rajtanárok Egyesülete nevében búcsúztatta el a festőt.
A szadai temetésről kétoldalas, képes riport jelent meg a Vasárnapi Ujságban, több érzékletes képet közölve gyászoló falusi asszonyok csoportjairól.[24] A fotókon jól kivehető kitüntetések mára elvesztek. A diadaloszlop az 1930-as években még állt a szadai sír mellett.[25] A paletta, vagy annak másodpéldánya, ma is a Székely Bertalan Emlékmúzeum ereklyetárgyai között található.
A rajztanárok körében megindult az atyamesterré választott festő szakralizálása. A Rajzoktatás különszáma számos képmelléklettel és változatos írásokkal rótta le kegyeletét a Mester előtt, akiben a rajztanár társadalom “a művészeti peadagogia legnagyobb lángelméjét és hitvallásának megteremtő apostolát” tiszteli. [26] A különszám közölte Székely időskori fényképét, a Mohácsi vész reprodukcióját és Székely Árpád rajza nyomán a temetés miatt aktuálissá vált szadai műterem és lakóház képét. A gyász allegóriáját Rakssányi Dezső, Székely mesteriskolás tanítványa, rajzolja meg a folyóirat alkalmi mellékleteként.[27] Képén a gyászolók hármas csoportja – Hungária két mellékalakkal – a szemtanúk által leírt és a fotókon is megjelenő szadai diadaloszlop tövében jelent meg.[28]
A Művészet folyóirat, Körösfői nyomán, szintén közölt egy gyász-allegóriát.[29] A földre roskadó szárnyas géniusz a Fogadalom címen ismert szőnyeg ideák előtt leboruló nőalakjának leszármazottja.[30] Arra, hogy a párhuzam több mint formai, Körösfői szadai gyászbeszédének egy mondata utal, mely szerint Székely “a szépség apostola, aki hírdeti az igét tanítványainak.”[31]
Székely Bertalan végakarata, miszerint a szadai temetőbe helyezzék örök nyugalomba, szándékos tüntetés volt a korszak reprezentatív, gyakran önünneplésbe fulladó dísztemetései ellen. A kontrasztot a közelmúlt nagy művésztemetéseivel (Munkácsy, Lotz, Zichy és ugyanezen év májusában Mikszáth Kálmán) kortársai is kiemelték: “Nem vágyott abba a temetőbe, hol igazi nagyok és a múló, üres nagyság, a hivalkodó gazdagság nyernek egyaránt fényes emlékkövet; csak egy szerény falusi temető hantjai alatt kért nyugvóhelyet…”[32] Schauschek Árpád pontos látleletét adta a szadai temetésnek: kívülállásának dacos vállalása morális példaképpé emeli Székelyt hódolói előtt.[33] A kivonulás utolsó tüntető gesztusa Székely, protestáns puritanizmusának, nyakas önérzetének vált bizonyítékává. A Székellyel szemben mindmáig meghatározó lelkiismeretfurdalás, röstellkedés, szégyenérzet, kiengesztelésének örökös kényszere már a kortárs búcsúszavak közé is némi disszonanciát csalt.
Ez a demonstratív „szecesszió”, a reprezentatív temetés visszautasítása, egy szerény falusi végtisztesség vállalása a búcsúzók körét is beszűkítette. Székely nem vált a “nemzet nagy halottjává.” A temetés alaphangját a bőszoknyás, színes fejkendős szadai lányok adták meg: “Őt a magyar nép temette el.” – emelte ki Körösfői Kriesch Aladár búcsúbeszéde.[34] Székely végső útján – ahogy késői művészi törekvéseiben is – a “tiszta forráshoz” fordult. Így váltak örökségének letéteményeseivé az ő művészi teljesítményéről mit sem tudó szadaiak. Erkölcsi romlatlanságuk, gyermeki tisztaságuk viszont őket predesztinálta a befogadásra. Székelyt és Szadát, a művészt és a népet – Körösfői interpretációjában – transzcendens kötelék fűzi össze: “…ők vették át tőlünk a halottat, oly méltósággal és komolysággal, mely kétségtelenül bizonyította, hogy ismerik a reájuk bízott drága kincs és megbecsülhetetlen örökség értékét. Vajjon földi ember parancsára cselekdtek-e így?”[35]
“Dicsőült nagyjaink égi karában”: Stróbl Alajos szobra
Székely Bertalan vonásait Szadán leghűségesebben az a mellszobor őrzi, amelyet róla tanártársa, Stróbl Alajos alkotott. Az 1908 körül mintázott büszt az idős festő vonásait őrzi, ám mivel sikeresen ragadta meg benne az alkotó zseni vonásait, Stróbl szobra a Székely-kultusz egyik központi darabjává vált, változatai és másolatai szolgáltak később a közösségi ünnepségeken kultusz-szoborként. Stróbl a képmást nem megrendelésre, hanem saját elhatározásából készítette, annak a programnak a részeként, amelynek keretében egy művész-pantheont kívánt létrehozni az Epreskertben.[36] Ezt megelőzően, már az 1880-as évektől számos pályatársa szoborképmását készítette el.[37] Miután a Mintarajziskola szobrász-tanára, majd a szobrászati Mesteriskola igazgatója lett, közeli kapcsolatba került a nála húsz évvel idősebb Székely Bertalannal.
A szobor keletkezését eképp idézte fel Stróbl fia, aki kisgyermekként egy alkalommal maga is tanúja volt a modellülésnek: „A szobrot Székely mátyásföldi villájában mintázta, ahová forgóállványával és agyagjával kiköltözött, és időnként felkereste egykori igazgatóját, aki ekkor már betegeskedett. A mintázásra mindig előzetes értesítés és megbeszélés alapján került sor, hogy ne túlságosan háborgassa a nagy festőművészt. Ezekre a mintázásokra Édesapám néha Édesanyámat és nővéremet is magával vitte, egy alkalommal pedig engemet, a négy éves fiát is. A Mátyásföldre való utazáshoz a gödöllői HÉV villamosvasútját használtuk. A mintázásra egy télikertszerű világos helyiségben került sor, és emlékezetem szerint Édesapám nagy tisztelettel várakozott, amíg az ősz szakállú idős mester megjelent, és meglehezősen egykedvűen végigülte a modellülés talán részére keserves perceit. Édesanyám egy ilyen modellülést meg is örökített fényképezőgépével. Sajnos a fénnyel szemben, de azért jól látszik a modell, a készülő szobor és dolgozó Édesapám. A portré szerintem legjobb alkotásai közé tartozik. Az eredetinek tekinthető gipsz példány a szadai Székely Bertalan Múzeumban van „Mátyásföld 1910” felirattal, míg az erről készült ruszkicai márvány példány sokáig az Epreskertet díszítette, majd a hagyatékának az állam által való átvétele után a szegedi pantheonba került.”[38]
Stróbl büsztje zárt, klasszikusan kiegyensúlyozott kompozíció, mely felszegett fejű, előre tekintő, magabiztos férfiként örökíti meg Székelyt. A mű élőmodell után készült, amint azt két fennmaradt fénykép bizonyítja. Ezek egyike a műteremablak ellenfényében ülő ősz mestert, szemközt vele pedig a fejszobrát mintázó Stróblt örökítette meg. A másik példány Stróbl által Székelynek ajánlott és 1908-ra datált, amivel egyúttal az agyagváltozat mintázásának időpontját is meghatározza. Az agyagmodell után Stróbl több példányban és anyagban készítette el a képmást. 1927-es hagyatéki kiállításának katalógusa egy márvány és két gipszváltozatot említ.[39] Ezek egyike fogadta Székely 1935-ös jubileumi emlékkiállításának látogatóit.[40]
A szadai Emlékmúzeum gipsz-mellszobra a Székely-örökösöktől származik.[41] A másik gipsz-változatot a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye őrzi.[42] A gipszek nyomán kivitelezett reprezentatív márvány büsztöt Stróbl 1915 körül egy „kerti ünnepség” keretében az Epreskertben, a Hunyadi-kápolna szomszédságában, a gyulafehérvári székesegyház déli kapujának másolata alatt állította fel. Röviddel később Ferenczy István, Izsó Miklós, valamint Munkácsy Mihály és Zichy Mihály szobrai társultak mellé.[43] Az Epreskert ideális helynek bizonyult egy nemzeti művész-pantheon kialakítására. Az évtizedek folyamán, nélkülözve ugyan minden koncepciót, számos, művészi életünk nagyjait megörökítő mester- és tanítványi munka gyarapította az epreskerti művész-galériát.[44]
Székely “pantheonizációjának” utolsó, legnemesebb fejezete 1930-ban vette kezdetét. Ezév őszén avatták fel ünnepélyesen az egy évszázad után végre megvalósult Nemzeti Pantheont Szegeden.[45] Klebelsberg Kunó, kultuszminiszter, az ügy egyik fő elkötelezettje, még Stróbl hagyatéki kiállításán megvásárolt több, egykor a szobrász által is a jövendő nemzeti képcsarnokba szánt szoborművet, köztük Székely Bertalan márvány mellszobrát. Székely itt kultúránk és művészetünk jelesei körében kapott helyet, rajta kívül Lotz Károly, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál képviselik a magyar festőművészetet.
Egy töredékes mészkő-fej a székesfehérvári Bory-vár művészpantheonjában áll.[46] Székely Stróbl Alajos által mintázott fejszobra már az 1930-as években helyet kapott Bory Jenő székesfehérvári, középkori hangulatú kastélyának művészpantheonjában. Bory Jenő 1923-ban kezdte meg különös betonvárának építését. A vár műtárgyainak legkorábbi, 1935-ben megjelent katalógusában, Szinyei Merse Pál és Karlovszky Bertalan mellszobra mellett már szerepelt a Stróbl-féle Székely-szobor.[47] Mai, kialakult állapotában a vár I. teraszának falába vágott árkádok alatt kapott helyett egy művészgaléria. A középső árkád alatt Munkácsy Mihály egész alakos szobra jelenik meg, oldalain két-két árkádban további magyar művészek mell- és fejszobraival.[48]
A Stróbl Alajos által készített képmásszobor replikái tehát összetett feladatkört láttak el. A család birtokában az imagines maiorum kultikus szerepkörében jelentek meg. A múzeumokban és emlékünnepségeken a közösségi “istentisztelet” oltárszobrai, a műveiben és eszméiben halhatatlan géniusz megtestesülései. A művész- és nemzeti pantheonokban egy tágabb hitrendszer szentjeinek körébe lépve a példaadó kiválasztottak közt a közösségi, nemzeti önreprezentáció eszközévé magasztosulnak. Szemben az epreskerti intézményi vagy a szegedi nemzeti pantheonnal, a székesfehérvári – hasonlóan Stróbl eredeti művészgalériájával – “magánpantheon”, ahol személyes kötődések, élmények művészi hatások a részvétel feltételei.
Ám a jól ismert, „kultikus-heroikus” Székely-szobor mellett ismeretes egy másik változat is.[49] Az előzőhöz hasonlóan itt is a mintázás pillanatát dokumentálja egy fotó, mely eredetileg Nagy Sándor 1910-ben, Székely halálára megjelent cikkének illusztrációja volt.[50] Az Élet című folyóiratban közölt fénykép felirata azt is elárulja, hogy a mű a pályatárs halotti maszkja után készült. Stróbl Alajos hagyatékából több neves művésztársának halotti maszkja ismert.[51] A halott arcáról készített gipszmaszk mágikus gesztus, a halotti maszk a későbbi kultuszok egyik kiemelt kegytárgya lehet.[52] A két évvel korábbi verziótól eltérően az 1910-ben készült szobron a festő ecsetet tartó keze is feltűnik.[53] Szemben a korábbi, a külvilág felé reprezentáló beállítással, ezen hangsúlyosabbá válik a kontemplatív, alkotói folyamat érzékeltetése. Utolsó heteiben Stróbl meglátogatta a haldoklót. A személyes kötődés tanúbizonyságaként a nagybeteg festőművészről készített egy tollvázlatot, mely a szoborhoz hasonlóan, egy mindinkább tisztán spirituális festő-filozófus vonásait örökítette meg.[54] Lándor Tivadar 1935-ben úgy vélte Stróbl két, időben egymáshoz viszonylag közel eső képmásának sikerült megörökítenie az ösztön és a ráció emberét, a művészt és a bölcselőt, érzékeltetnie a Székely-életmű zavarbaejtő kettősségét, és ezzel megragadnia feszültségének egyik kulcsát: “Mikor Stróbl Alajos hosszú évek tanulmánya után megmintázta Székely Bertalan mellszobrát, képtelennek vallotta magát, hogy Székely belső életének kettősségét egy portréban fejezze ki. Kettőt csinált tehát: az egyiken felszegett, dacos fej, ez a művész Székely Bertalan. A másik, maga elé tekintő, elmélkedő fej, a tudós bölcselő Székely”[55]
“A hála szobra”: A szadai sírszobor
Székely Bertalan sírjának méltó megjelölése, megfelelő sírszobor állítása visszatérő igénye volt a kultusz ápolóinak. A “nagy ember” sírja mindenkor a kultikus rendezvények egyik fő központja. A méltó sírszobor állítása késlekedett, a háború és a rossz gazdasági viszonyok akadályozták a szükséges anyagiak megszerzését. A rajztanárok körében csak a huszas évek közepén vetődött fel újra egy síremlék állításának gondolata. 1926-ban a Magyar Rajztanárok Egyesületének Székely Bertalan Emlékbizottsága gyűjtést indított a szoborállítás ügyében.[56] A közgyűlésen felszólaló Domby Lajos, úgy vélte a sírszobor felállítása a magyar rajztanárok kötelessége elhúnyt mesterükkel szemben.[57]
Bár a beszámoló szerint a gyűjtés nem volt eredménytelen, a szadai sírszobor ügye mégis évekre feledésbe merült. Újabb lökést az eseményeknek az 1935-ös jubileumi év adott, mikor a Képzőművészeti Főiskola részéről történtek kezdeményezések. Bory Jenő, a mester egykori tanítványa, a főiskola szobrász-tanára több ízben javaslatot tett Székely-sírszobor készítésére illetve síremlék-bizottság alakítására.[58] Irányításával, a Magyar Rajztanárok Egyesületének megerendelésére rövidesen el is készült a fejszobor. A szükséges pénz adományokból gyűlt össze, a kőanyagot egy kőbánya tulajdonos szolgáltatta, a szobrot (Bory Jenő tervei alapján) tanítványai faragták ki.[59] Az elkészült emlékmű ezután, a szállítás és felállítás költségeinek hiánya miatt, évekig az Epreskert kőfaragó területén állt. 1942 végén a főiskola hivatalos úton szorgalmazta a szobor Szadára szállítását.[60]
A „Bory-vár” építtetője több szálon is kötődött Székely Bertalanhoz és a Képzőművészeti Főiskolához. A Mintarajziskolán Székely, a szobrászati Mesteriskolán Stróbl Alajos tanítványa volt. 1911 és 1946 között maga is a főiskola tanára volt. Felesége, Boryné Komócsin Ilona, 1903 és 1907 között látogatta Székely kompozíciós stúdiumait.[61] Bory Jenő szoborállítása tehát a tanítvány kettős tisztelete mestereivel szemben.
A síremlék ünnepélyes felavatására 1943 november 27-én került sor Szadán.[62] Báró Wlassics Gyula, államtitkár, avatóbeszédében kiemelte, hogy az emlékállítással “a magyar művészi nevelés atyamesterének” adóztak “a művészi nevelés gondozói.” A meghívó szövege szerint az emlékmű a Magyar Rajztanárok Egyesülete kezdeményezésére, a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter, Budapest főváros polgármestere, a Képzőművészeti Főiskola és magánszemélyek közös támogatása révén jött létre és került végső helyére.
Bory Jenő szadai sírszobrával párhuzamosan felvetődött az igény egy epreskerti emlékszoborra is. A centenáriumi évben, 1935-ben Pilch Dezső és Sidló Ferenc javasolta, hogy “az Epreskertben, ahol amúgy is alig van már szobor a Stróbl-féle hagyaték elvitele óta, állíttassék fel Székely Bertalan kőből faragott szobra.”[63] Javasolták, hogy a VKM anyagi fedezetével a szobrászati osztályok közt hirdessék meg a pályázatot. A kulturális miniszter december hó 12-én 13.912/1935.III.sz. leiratában 1000 pengővel járult hozzá egy Székely-fejszobor.[64] A részletes pályázati feltételeket a szobrászati albizottság dolgozta ki. Az eredményhirdetésre a következő év májusában került sor: a 250 pengős díjat és a kivitellel való megbízást Osváth Imre V. éves szobrászhallgató nyerte el.[65] Mielőtt a gyulafirátóti márványból készült fejszobor az Epreskertben, a II. számú festészeti Mesteriskola közelében került volna felállításra, bemutatták a főiskola 1937. évi jubielumi kiállításán.[66] A következő években több hasonló emlékállítási akció eredményeként újabb művész-szobrokkal gyarapodott az Epreskerti nemzeti művészpantheon és az Andrássy úti főépület.[67]
Osváth Imre műve mind méretében, mind stílusában olyannyira emlékeztet Bory Jenő sírszobrára, hogy annak variációjának tekinthető. A két mű viszonyában érdekes módon megismétlődik a Stróbl-féle szobrok kettőssége: az Osváth-szobor leszegett fejű, magába forduló művészt, a szadai sírszobor viszont egyenesen előre tekintő mozdulatot ragad meg. A sírszobor talapzatára vésett szöveg összefoglalja mindazon szerepeket, melyek Székely számára – az állítattók szerint – e kultikus tiszteletet biztosítják: “Az eszményi szép apostola. Nemzeti történelmünk festője. A Magyar rajztanárság nevelője. A Képzőművészeti Főiskola igazgatója.” A sírszobor a háború után kitelejesedő szadai Székely-kultusz szertartásainak egyik középpontjává vált.
Rajztanárok és Szada
Székely emlékét legaktívabban az idők során a magyar rajztanárok ápolták, munkálkodásuk Szadán is nyomot hagyott. A rajztanárok Székely-kultusza a sírszobor ügyében kapcsolódott össze először Szadával, hisz azt 1943-ban a rajztanárok támogatásával emelték. Budapesti megemlékezéseik a fővárosi pedagógusok Fáklya kulbjának Székely Bertalan Körére korlátozódtak. Szada viszont szerepénél és kellemes fekvésénél fogva is alkalmas hely volt a rajztanárok emlékező összejöveteleire. Ily módon a rajztanárok a szadai Székely-kultusz tevékeny részeseivé váltak, mint helyi nyári táborok, művésztelepek és kiállítások szervezői, és az ünnepségek mindenkori részvevői. Közreműködésükkel a lokális kultusz eseményei országos érdekeltségűvé váltak.
Székelyt 1903-ban nevezték ki a Rajztanárvizsgáló Bizottság elnökévé, majd az Országos Magyar Mintarajziskola és Rajztanárképző igazgatójává. De a valódi elégtételt csak barátja, Lotz Károly halála után kapja meg az immár 70 éves mester, mikor az igazgatói feladatokat átadva Szinyei Merse Pálnak, 1905-ben ő maga a II-ik számú festészeti mesteriskola élére kerül.[68] “Elérte azt, amit Magyarországon festőművész külsőségben elérhet” – írja üdvözlő cikkében hűséges tanítványa, Lándor Tivadar.[69]
Miután élete végén a hazai rajztanárképzés majd művészképzés csúcsintézményeinek élére kerül Székely, címeit tekintve is alkalmassá vált arra, hogy a magyar rajztanárok kultikus vezérévé, atyamesterévé, apostolává növekedjen. 1904-ben a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete tiszteletbeli elnökévé választotta.[70] Tardos Krenner Vikor 1905-ben a Rajzoktatás, a rajzpedagógusok szakmai és egyesületi lapjának hasábjain indított terjedelmes, két évfolyamon át húzódó cikksorozata alapozta meg a rajztanárok körében életre kelő Székely-kultuszt.[71] Beköszöntőjében mint mitikus ősapától, Székelytől származtatja a rajztanárok összességét: “Mi magyar rajztanárok Székely Bertalannak vagyunk tanítványai.”[72] A cikkfolyam további részeiben nyilvánvalóvá válik Székely feladatköre is: védőpajzsként szolgálni a rajztanárokat ért maradiság vádjai és a “hamis újítások” támadásai ellen. Valójában a nagyreményű tanítvány[73] írása révén megkezdődik egy akadémikus, retrográd, minden művészi modernséggel mereven szembehelyezkedő konzervatív Székely-kép megkonstruálása: “Ő az igazi kulturának folytatója, az álkultura apró-cseprő bajnokaival szemben…. Ő a kulturális folytonosság embere, ki a divatok hullámai között szilárd nyugalommal áll.”[74]
Az 1960-as évfordulós ünnepségek a kultusz újabb fejezetét nyitották meg. A Pedagógusok Szakszervezetének Rajzpedagógiai Szakosztálya által, “a kiemelkedő művészi és pedagógiai munkát felmutató pedagógusok” jutalmazására alapított díj Székely Bertalan nevét viselte.[75] Az évente három-négy fővárosi és vidéki pedagógus számára kiosztott Székely-díj bronzplakettjét Szántó Gergely tervezte.[76] Az ünnepélyes díjkiosztásra gyakran a szadai májusi Székely Bertalan Emlékünnepségek keretében került sor.
Ebben az időszakban a Székely-kert újra megtelt élettel. A 130. évforduló évében, megalakult a nyaranta itt táborozó Székely Bertalan Pedagógus Művészetelep.[77] Az itt dolgozó alkotók művészetében Székely szadai képeinek közvetlen, a falu életéhez, táji motívumaihoz kötődő látásmódja él tovább, magukat a nagybányai festészet örökösének vallják.[78] A néhány év után elsorvadt kezdeményezés újra egy Székely-évforduló kapcsán talált folytatókra. Az 1980-as években nyaranta néhány évig itt működött a Székely Bertalan Rajztanári Stúdió, majd egy időre itt rendezte meg a Képzőművészeti Gimnázium nyári táborait és gyermek rajztáborait. Utoljára 1997-ben telt meg a Székely-kert rajzoló fiatalokkal.
„A Szent liget”: Székely szadai kultuszának színterei
A szadai Székely Bertalan kultusz az 1950-es években bontakozott ki és kisebb nagyobb szünetekkel napjainkig él. A háború utáni fellendülésnek köszönhetően Szada és Székely neve összeforrt, a festő a kisközség emblémájává, fő vonzóerejévé vált.[79] A tisztelet kifejezési módja sok tekintetben rokon a hasonló méretű kisközségek lokális kultuszaihoz.[80] Székely tisztelete több szinten, változatos formákban nyilvánul meg. A kultusz alapját a faluban levő emlékhelyek (Múzeum, sírhely) adják meg, melyek köré kiépül a kultikus szokásrend. Az emlékhelyek fenntartására, ápolására, az emlékünnepségek és az azokhoz kapcsolódó rendezvények megszervezésére különféle emlékbizottságok és körök alakultak. Mindezek hatására a helyi közintézmények közül számosan vették fel Székely Bertalan nevét.[81]
A helyi kultusz kibontakozásának alapfeltétele az emlékhelyek kialakulása. Ez lehet a tisztelt személy szülőháza, az épület ahol munkálkodott vagy sírhelye. Székely esetében kolozsvári szülőháza nem azonosítható egyértelműen, a művész erdélyi kötődése egyébként sem erős.[82] A kultusz központjául Szadát a sírhely és a még álló műteremház jelöli ki. A község vonzóerejét fokozza közelsége a fővároshoz és előnyös táji adottságai. Az addigi szerény sírhely méltó megjelölése 1943-ban megteremtette a jövő évenkénti zarándoklatainak egyik színhelyét. Sokáig elhanyagolt volt azonban Székely utolsó éveinek alkotó tere, menedéke, művészetének megszentelt kápolnája – a műteremház.
A műterem ereklyemúzeummá alakításának gondolata először 1935-ben, a centenáriumi évben merült fel. Mecénások híján azonban a család birtokában álló épület állagromlását nem sikerül megállítani. 1945 után a műtermet az átvonuló csapatok fosztották ki és dúlták fel. Az eseményeknek ismét egy évforduló, az 1955-ös nevezetes emlékkállítás adott lökést. Ennek hatására megalakul a helyi Székely Bertalan Emlékbizottság.[83] Céljuk a műteremépület helyreállítása, a Székely Bertalan Múzeum létrehozása volt. Az épületet a következő év végére társadalmi összefogással, felajánlásokból újították fel.[84] A Székely Bertalan Emlékmúzeum ünnepélyes megnyitása 1956 szeptember 9-én zajlott le.[85] 2006 óta felújított, korszerűsített formában fogadja újra látogatóit.
A hagyomány szerint Schulek Frigyes által tervezett kubusos, lapos tetős, pártázatos lezárású épület előtérre, nagyteremre és egy abból nyíló kis teremre tagolódik.[86] Ez a felosztás a kiállított anyag elrendezését is megszabja. Az előtérben többnyire a Székely-ereklyék kapnak helyet, a nagy teremben a mester művei, míg a kisterembe alkalmi, kapcsolódó tárlatok kerülnek.[87] Az Emlékmúzeum 1956 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkig rendez kiállításokat. A tárlatok hagyományosan májusban, a Székely Bertalan emlékünnepség keretében nyílnak meg. Tárgyuk elsősorban Székely műveinek bemutatása, előbb átfogó, később tematikus kiállítások keretében. A hetvenes évektől a Múzeum gyakran szolgált bemutatkozási alkalommal helyi kapcsolódó rendezvények (művésztelep, gyermektábor stb.) számára.
Az Emlékmúzeumnak kezdetben nem volt saját anyaga. A bemutatott műveket rendszerint a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből és a Székely-családtól kölcsönözték a szervezők. A Múzeum Székely-grafikákból álló saját gyűjteménye az 1980-as években több magánadománynak köszönhetően jött létre.[88] A gyűjtemény tárgyunk szempontjából figyelemreméltó részét Székely Bertalanhoz kapcsolódó személyes tárgyak jelentik. A hagyomány szerint ezek mindegyike közvetlenül kötődik Székelyhez, bár hitelességük egyetlen esetben sem igazolható.[89] A relikviák gyűjtése, úgy tűnik, kezdettől fogva cél volt, hisz a szervezők szándéka már 1935-ben is egy Erkelyemúzeum létrehozása volt. A megnyitást követő közfigyelemnek köszönhetően több személyes tárggyal bővült a gyűjtemény, ami megerősíti annak emlékház jellegét. A család adományából került a műterembe Székely egykori pihenő széke és kis dohányzóasztala, később egy biedermeier csíkos kanapé.[90] Ezek együttesen hangulatteremtő elemek, feladatuk a kor miliőjének megidézése, az alkotás mellett a pihenés, a családi kikapcsolódás színterének érzékeltetése. A tudós festőt könyvesszekrénye és benne nevezetes könyvtárának egy töredéke idézte meg.[91]
Még az 1950-es években Vásárhelyi József, a múzeum akkori igazgatója jóvoltából került a gyűjteménybe Székely Bertalan jobb kezének gipszmásolata. Amíg az arcról készített gipszöntvény a személyiség, a kéz gipszmásolata az alkotó géniusz lenyomatát őrzi. Bár csak végrehajtó szerepkörben, a kéz mindenkor a remekművel közvetlen érintkezésben volt testrész, a cselekvő én, az alkotó szellem legfőbb közvetítője. Lenyomata betekintést ígér a remekmű születésének titkába. Mind a szentek, mind az istenített világi személyek kultuszának gyakori elemei a kézereklyék. A hazai művészkultuszok kelléktárának népszerű elemei. Jókai Mór írósztalán már életében is ott állt Donáth Gyula által gipszbe öntött keze.[92] Ismeretes Munkácsy Mihály kezéről készült gipszmásolat is.[93] Székely Bertalan jobb kezének gipszmásolatát Bory Jenő készítette el.[94] A mű vélhetően a tanítványi hála kifejezése volt, hiszen a szobrász fehérvári “magánpantheonjába” is beemelte egykori mesterét. A monumentum emberi részlete, hogy a gipszkéz ujjai között szivarvéget tartott, ami a kortársi visszaemlékezések szerint valóban örök jellemzője volt e “szent jobbnak”.[95]
Ami írók, politikusok esetében a toll és az íróasztal, zenészek esetében hangszerük vagy a karmesteri pálca, az a festőknél a festőállvány, paletta, ecsetek. Munkácsy ereklyetárába az ecsetek “azon festékesen, ahogy használta” kerülnek.[96] A remekmű világrajöttében közreműködő eszközök a művészkultuszok kontaktmágián alapuló ereklyetiszteletének legmegbecsültebb darabjai. Székely szadai temetésén a fekete csuklyás apródok egyike palettáját és ecseteit viszi a koporsó előtt. A háború után létrejövő Emlékmúzeum gyűjteményének szintén része a festő palettája ecsetekkel és festőállvánnyal. Az együttes később egy japán motívumokkal díszített fetékes vázával gyarapodott.
Az alkotáshoz közvetlenül kapcsolódó ereklyéket életrajzi dokumentumok egészítik ki. Székely 1867-es Ferenc József érdemrendjének díszoklevele, az 1873-as bécsi és az 1878-as párizsi világkiállítások kitüntető oklevelei, családi fényképek, korabeli újságcikkek és a gyászjelentés. A múzeumi “templomtér” szentélyének középpontjában többnyire a mester Stróbl Alajos által készített mellszobra áll. Ez a múzeumnak már 1956 óta része. A közelmúlt hódolatának kifejezése viszont az a nagyméretű, Székely ifjúkori önarcképe nyomán készült bronzdombormű, mely az 1980-as években a Székely-kertben táborozó Képzőművészeti Szakközépiskola jóvoltából került a gyűjteménybe.
Különösen szerencsés az Emlémúzeumot övező kert fennmaradása. A botanikai raritásokkal teli kert adja keretét a lakóházból és műteremből álló épségben fennmaradt ritka épületegyüttesnek.[97] A hazai kultúrtörténetben termékeny baráti beszélgetéseknek helyet adó kert gyakran vált művészetszervező ereje révén kultikus hellyé.[98] A kert Székely Bertalan esetében számos szálon telítődött jelképi erővel. Tudjuk, gesztenyefái alatt gyakran hűsölt barátjával, Schulek Frigyessel. Személyes életében a kert a csendes visszavonulás helye, nyugalmas menedék a fővárosi, főiskolás harcok után, az elmélyülés, zavartalan töprengés, a feloldódás helyszíne. Művészetében jelképe a természettel való új azonosulásnak, mely oldott festőiségű, fénnyel telt tájképek sorát, újfajta kötetlen öröm-festészetet indít el az életműbe, létrehozva s szadai tájképek lenyűgöző őszinteségű “őszikék-ciklusát.”[99] A Múzeum által az 1985-ös 150. évforduló tiszteletére kiadott levelezőlap emlékbélyegzője a műterem és a kert öreg eperfájának képét ábrázolja, az alkotás és a pihenés helyét, emblematikus erővel foglalva össze Szada szerepét Székely életében.[100]
A kultusz ébrentartására, szokásrendjének, szertartásainak megszervezésére lelkes önkéntesekből álló szervezetek jönnek létre. Ezeket a magukat emlékbizottságnak, emlékkörnek nevező társaságokat többnyire egyetlen elkötelezett “hívő” tartja életben, távozásukkal a kultusz kiépített formái meglepő gyorsasággal széthullanak.[101] E szervezeti formák különösen az 1960-as években örvendtek nagy népszerűségnek. Kötöttségük, hangzatos programjuk hivatalos támogatást biztosított számukra, ugyanakkor “alulról kezdeményezett” voltuk némi rebellis ízt kölcsönzött nekik. Ebben az időszakban Székely Emlékbizottságok és Körök egész hálózata jött létre, különféle társadalmi rétegeket, korcsoportokat és foglalkozási ágakat fogva át. Székely Bertalan emlékének ápolását helyi szinten a Hazafias Népfront Székely Bertalan Emlékbizottsága látta el, ehhez külső támogatást számára a Pedagógusok Szakszervezetének Székely Bertalan Köre nyújtott. Tevékenységük az Emlékmúzeum működtetésére, a síremlék ápolására és az évente megrendezett Székely Bertalan emlékünnepségek szervezésére koncentrálódott. Emellett szervezésükben működött a rajztanárok számára alapított Székely Bertalan művésztelep és ifjúsági rajztábor.
Az évenkénti megemlékezések, a Székely Bertalan Emlékünnepségek, a festő május 8-i születésnapjához közeli hétvégére esnek. Bár a község a mesternek nem szülőházát, hanem sírhelyét őrzi, a tavaszi ébredésre eső születésnap lett a megemlékezések szent időpontja, melyen évtizedek óta összegyűlik a falu apraja-nagyja. Az ünnepségek szertartásrendje hagyományosan a múzeumban, illetve a műteremkertben indul beszédekkel, kiállításmegnyitóval, kulturális programokkal és a temetőben Székely Bertalan sírszobrának ünnepélyes megkoszorúzásával zárul. Az összegyűlt közönség ezzel évről-évre világi passiójátékként járja újra a szadai kultusz kezdetét jelentő 1910-es temetés útvonalát. A kapcsolódó kezdeményezések időben meghosszabítják és térben kitágítják az efemer emlékünnepségek hatását, kulturális pezsgést, az eddiginél szélesebb körű figyelmet biztosítva a helyi eseményeknek.
A közösségi emlékezet élő tere: A Székely Bertalan Művésztei Központ
Székely szadai kultusza a rendszerváltás utáni években lassan elsorvadni látszott: megszűntek az azt támogató szervezetek, kivonultak köréből az azt támogató intézmények. Az efféle lokális érdekű kulturális rendezvények kívül estek a potenciális szponzorok érdekkörén. Egy időre úgy tűnhetett: egy akadémikus festő emlékének nincs helye az „új világban”. Ám az ezredfordulón új lendületet vettek az események: Székely Bertalan neve, szellemi hagyatéka új, korszerű értelmet kapott. A történések hátterében ismét csak néhány elhivatott szervező egyéniség állt, a Faluház vezetője, Juhászné Bankó Zsóka, a község polgármestere, Vécsey László, és az „ügy” iránt elkötelezett segítőik. 2002-től a műteremház szokásos tavaszi tálatait immár a Székely munkásságának kevéssé ismert, ám a köz érdeklődésére számot tartó résztémáit dolgozzák fel. E kamaratárlatokat 2003 óta tudományosan igényes füzetsorozat kíséri, amely időtálló formában őzi meg a múlandó kiállítások gondolatait. A szervezők szándéka ennél azonban még több volt: bekapcsolni a hagyományt a mába. E gondolat jegyében indultak 2006-tól a műteremház kortárs kiállításai. Méltóan Székely pedagógiai elkötelezettségének e tárlatok jórészt a művészeti egyetemeken frissen végzett alkotók, fiatal festők, grafikusok, iparművészek és fotósok számára nyújtottak bemutatkozási lehetőséget. Az évek során mind tudatosabban megvalósított program betetőzése volt 2006-ban a Székely Bertalan Művészeti Központ megalakulása, amely a Kert – Műteremház – Lakóház széttagolt részeit egységes egészként hozta újra működésbe. A Műteremház galériaként, a lakóház emlékszoba és helytörténeti gyűjteményként kapott új feladatkört, míg a kertet szabadtéri színpad kapcsolja be a helyiek mindennapjaiba. „A művészeti központ egyfelől művészeti iskola, rajziskola, alkotóműhely a szadai gyerekeknek, fiataloknak, az itt élő képzőművészeknek, másfelől kulturális központ, kiállítások, színházi előadások, szabadidős programok kisközösségi tere” – vette számba Juhászné Bankó Zsóka az új tér hivatását annak felavatásakor.
A szadaiak közös munkálkodásának köszönhetően mostanra a szadai Székely-kert a község és a régió életében is intenzív szerepet játszó kulturális központtá vált, olyan élő hellyé, amely egyszerre múzeum és szabadidős hely, egyszóval: a közösségi emlékezet élő tere.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Székely Bertalan temetése
(1910)
1910. évi augusztus hó 24-én temettük el Székely Bertalant – Szadán. Ez a végső tiszteletadás nem úgy jutott ki neki, mint Munkácsynak, Zichynek, Lotz Károlynak, mert a gyászolók tiszteletben tartották Székely Bertalannak végső akaratát; ő maga kívánta ne zajos, pompázó legyen az ő temetése, hanem azok legyenek ott a végtisztességen, akiket szeretett, akik őt szerették. Ezek között nem egy volt, ki a messze távolból sietett a végtisztségre, hogy legalább koporsóját láthassa a Nagy-mesternek, kit végső életidejében már nem láthatott. Volt ebben a temetésben egyszerűségénél fogva valami megható, valami igen nagy, mert az igazi nagyok nem a tömegnél keresik az elismerést, de még a részvételt sem, csak ők óhajtják a magányt.
A keleti pályaudvaron gyülekeztünk. Sokan voltak ott, kiknek látása örömmel töltött el bennünket, hiányoztak olyanok, kiket oda vártunk volna. De együtt voltak majdnem hiány nélkül Székely Bertalan igaz tisztelői. Ott volt a kormány képviseletében Molnár Viktor államtitkár és dr. Majovszky Pál miniszteri osztálytanácsos. Örömmel töltött el bennünket benső hívének, hű küzdő társának, Schulek Frigyesnek látása, ott volt az ősz Madarász Viktor, hogy 83 évvel hű barátjáért megtegye a végső tisztesség zarándokútját. Ott volt Rauscher Lajos műegyetemi tanár, Ujházy Ferenc festő és nyug. rajztanár, ki a közösen eltöltött ifjúság emlékét hozta szívében. Ott volt a képzőművészeti főiskola tanári karral. Györgyi Kálmán igazgató az Iparművészeti társulat nevében .a magyar hírlapírók közül ott volt Lándor Tivadar író, a „Magyar Nemzet” szerkesztője. Ott voltak a művészek sorában Zala György szobrász, Kacziány Ödön, Papp Sándor, Dudits Andor, Háry Gyula, Barsy Adolf festőművészek, Füredi Rikárd szobrászművész, Gerster Kálmán építőművész, Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor, s még többen a gödöllői művésztelep tagjai közül, továbbá a Rajztanár-Egyesület, elnöke és számos tagja által képviselve.
A magyar művészet nagy halottját Várdai Szilárd, a képzőművészeti főiskola igazgatója, Mátyásföldről már a megelőző napon, baráti gonddal kísérve, átszállította Szadára. Megindultunk tehát Szada felé. Gödöllőre érve, a pályaudvartól hosszú sora a szadai szekereknek vitte a tisztes részvétet nyilvánító közönséget. Fekete sereg – szokatlan ez úton.
Borongós, őszi nap volt. A rövidülő est korai alkonyt hozott. Olykor-olykor megindultak a felhők esőcseppjei, de nem hoztak záport, békülékeny szomorúság borult a földre; láttam egy ősz fejet, arcán szelíden gördült a könny, akár a felhők ritka cseppje.
Gyászünneplő ruhában fogadott bennünket a falu népe, oly ünnepség volt ez nékik, amilyen itt még soha. Igaz, ők csak a szeretett jóságos Öreg urat gyászolták, őszinte szívvel. Mennél közelebb jutottunk ahhoz a kedves festői otthonhoz, melybe most a gyász költözött, annál inkább láttuk, milyen általános és mély a falu részvéte. Fekete kendők egész sora lengett a háztetők ormairól, olykor összeölelkezve az akácfák bólingató lobjaival.
Felvonult a gyászt ünneplő sereg oda, arra a magaslatra, mely már messziről elárulja feltűnő építményével a boldogult mester műteremházát. Belseje gyászlepellel van borítva ott, honnan annak előtte a legtöbb világosságát a sötétség borongása váltotta fel. Itt volt ravatalra helyezve Székely Bertalan, a magyar monumentális stil nagymester, itt a szerető édes atya, a jóságod Öreg úr. Innen vitték ki a kedvenc akácfája alá, mely alatt annyiszor ült, pihenésében is gondolkodott és annyi érékes és oly mélyenjáró művészi gondolatot jegyzett fel. A sötét műteremből jőve e fa lecsüngő lombjai enyhítően árnyékolták a szabad lég bántó világosságát. Koporsóját ravataláról leemelve, a szabadban négy lobogó kandeláber közé helyezték el földre. Megragadó képet nyújtott a borongós táj, a nagy fa árnya, a sötét öltönyök, a pázsit zöld színe s a falu népének élénkebb színezetű ruhája; s mégis mindez oly csodálatos harmóniába olvadt, a gyász egységébe.
Minden mozgalom most mély csendességbe enyészett, ebből a nagy csendből sóhajként zengett fel az Operaház énekkarának gyászdala, melynek bánatos akkordjai után fennkölt beszédben búcsúztatta el Haypál Benő esperes a magyar művészet nagy halottját.
A magasan szárnyaló, gondolatokban gazdag, nagyszabású, érzéstől áthatott beszéd az egész gyászkíséretet tündökölni az ősz mestert, mely csak a halhatatlanoknak van fenntartva.
Miután Molnár Viktor államtitkár a kormány nevében fejezte ki részvétét a családnak, következtek;a képzőművészek nevében. Róna József szobrászművész elnök búcsúzó szavai. Kriesch Aladár a volt tanítványok nevében búcsúzott el a nagy mestertől. Szép beszédében aposztrofálta a tanítványok megtérését.
Megindult a gyászmenet, elől a szadai leányok festői szép viseletükben mintegy nyolcvanan; párosával vitték a gyászolók szebbnél-szebb koszorúit, utánuk a falu népe zsoltárokat énekelve. Ezután jött a képzőművészetet szimbolizáló hármas csoport, fekete csuklyások a római körkoszorúval, oldala jelvényekkel és a boldogult mester palettájával, ecsetével, Székely Bertalan kitüntetése jeleivel: a francia becsületrenddel és a Ferencz József-renddel. Most következtek barátai, tisztelői, majd a hatalmas érckoporsó, melyet Szent-Mihály lován vittek felváltva Szada esküdtei, utánuk a gyászoló család, kísérők sokasága hosszú vonalban követte a gyászmenetet. Olyannyira közvetlen családias volt az egész, mintha csak legközelebb állójukat temették volna. Így haladtunk a falu lejtős , dombos utcáin s a egy-egy kanyarulatnál láttuk a gyászkíséret maghatóan szép voltát. Mert ez a nép bár nem tudta kit temet, mégis sejtelmesen érzete, hogy ez nem volt akárki, hogy ez a halott nekik is volt valakijök. Most feljutottunk az akácsorokkal szegélyezett temetőbe, mely egy nyugatra lejtő dombon terül el s melynek egyetlen fűzfája alá volt Székely Bertalan sírja megásva. Alig hogy a sír szélére állottunk, felhangzottak a szadai lelkésznek szép, közvetlen szavai melyben most a nagy halottat mint az övéiket búcsúztatta el.
Ezután Strobl Alajos igazgatótanár a mesteriskolák vezetőinek nevében mondott búcsút a legnemesebb kollégának. Kovách Géza tanár, a Képzőművészeti Főiskola és a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete nevében lépett most a koporsó elé s meghatott szavakban adott kifejezést a mindnyájunk szívéből feltörő fájdalomnak.*
Az alkony leszállt, a borongós őszi nap egén a szürke, ólmos felhők felemelkedtek, a nyugat látóhatárán utolsó pillantását vetette a Nagy halottra a lemenő nap dicsfénye, mintha a természet jelképezni akarta volna a nagy lelkek útját e földön, borús, küzdelmes, könnyes út végén a végső glória!
Kölber Dezső
Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. 13. évolyam, 7.szám, 208-210.
Székely Bertalan emlék-ünnep szadán
(1935)
A nagy magyar mester születésének 100. évfordulója alkalmából bensőséges ünnepet rendezett Szada község elöljárósága és népművelési bizottsága.
Viruló leányok festői helyi viseletben, leventék tűzoltóság és a lakosság fegyelmezett menetben vonultak ki a temetőbe, ahol már összegyűlt a környék intelligenciája. Mint a szeretet és emlékezés élő koszorúja körülfonták a lankás domb alján gondozott sírt, betöltve az előtte elterülő virágillatos mezőt.
A község és a népműv. bizt. nevében a jegyző üdvözölte az ünneplőket. A Képzőműv. Fősik. nevében Baranski E. László főisk. tanár helyezett el koszorút.
Gondolatokban gazdagon – s mint a mester egykori kedvenc tanítványa bensőséges szerettel és a nagy elköltözött szelleméhez méltóan jellemezte és magyarázta Székely sokoldalú munkásságát, töprengő elmélyedéseit, Lionardoi mélységű, de minden ízében és elgondolásában magyar lelkiségének múlhatatlan értékeit.
A Képzőműv. Társ .koszorúját kegyeletes szavakkal tette le dr. Vályi László festőművész.
A magyar rajzszakos tanárság összességének és a M.R.O.E.-nek nevében a Grabowieczky Leon ügyv. alelnök beszélt, aki Szabad Ferenc alelnökkel együtt képviselte Egyesületünket, Kiemelte azt a nagy kötelező erejű feladatot, amelyet, mint eszményi hagyatékot tanítványaira bízott a mester. Az ő tanításának nagy örökével indultak el nevelői munkájukra művészi hivatásának hűséges átörökítői, a magyar rajztanároknak az a már mind fogyó gárdája, mely lelkében őrzi és híven követi az ő bölcs útmutatásit, mélyen magyar szellemű művészi fölfogását.
Mántis Márton ref. lelkész közvetlen mélységgel a nagy mester szadai életének eddig ismeretlen kedves intimitásai elevenítette meg. Az egyszerű falusiak, kik szellemi nagyságát megérteni nem tudták, de emberi jóságát szeretettel szívükbe zárták, ezen az igaz lélekből zengő ünnepen a múlt távolán át is megilletődve könnyeztek amikor körülálló lányok kezéből színes virágeső suhogott az őszi napsugárban pihenő sírra.
Nagyon megható volt Oroszi András bírónak egy komoly, öreg szépszál magyarnak őszinte egyszerű szívből fakadó megemlékezése amellyel a falu koszorúját tette le.
Gyászének és a Hiszekegy fejezte be az emlékezés szép ünnepét. Utána az Egyesületek küldöttei az ünneprendezőivel megtekintették a mester egykori otthonát. Barátságos, meleg fogadtatásra találtak dr. Vécsey J szolgabíró és dr. Vályi László festőművész otthonában. Fölmerült az a méltó gondolat, hogy a mesternek barátja a nagy Schulek Frigyes által épített műtermét, Székely Bertalan ereklyemúzeumnak rendezzék be. Kevés költésbe kerülne, mert jó állapotban van. Ezt a nemes, a község idegenforgalma szempontjából is jelentős gondolatot megvalósításhoz segíteni Egyesületünkhöz illő feladat.
G. L.
Rajzoktatás 1935. szeptember – október, 38. évfolyam, 7-8. szám, 128-129.
Székely Bertalan Szadán
(1960)
Székely Bertalannak, a nagy mesternek életében különleges szerep jutott Szada községének és környékének:ez a vidék ugyanis olyasmivel ajándékozza meg, amihez művészi pályáján odáig sehol sem jutott: a szabad természettel való bensőséges kapcsolattal, ami oly sok üde és költői alkotásnak adott létet. Nagy falfestményei művészetének. De csak itt, a szép vidék sugallatára jöhettek világra, mert mesterüknek csak itt nyílt alkalma erre a termékeny barátkozásra.
Valóságos foglya lett munkálkodásainak.
Ilyen körülmények közt történt, hogy egy pesti rajztanár és festő, Szemlér Mihály – aki egykor, az ötvenes évek elején Székely iskolatársa volt a bécsi akadémián, itthon pedig sokfelé járt festve, rajzolva – felhívta barátja figyelmét Szadára és környékének szépségére. Gondos terepszemle mindenben igazolta Szemlér felfedezésének találó voltát. Így került Székely Bertalan Szadára, sokév nyarán itt barátkozott meg először a szabad természettel, ennek ihlesztő szépségeivel, távol a füstös, kormos fővárostól, évenként néhány hónapon át a maga kedve szerint szabadon élve, főképp pedig festegetve azt az új benyomást, amely itt érte: amely olyan nagyon különbözött mindentől, amit maga körül látott a pesti műhely, a pesti tanterem, a pesti templomok és középületek falai közt.
[…]
Itt nyílt először alkalma tanulmányozni a tiszta levegőn átszűrődő verőfény hatását és azt a különleges esetet, mikor a szabadban a levegő leheletes finomságú fátyolként körülövez mindent, a tájat, a falu házát, az embereket, eszményi finomsággal átfesti visszfényeivel mindennek eredeti színét, elvesz minden érdességet, darabosságot és csodálni való nagy egységgé foglal össze mindent. Ki tudná leírni, hogy egy olyan kitűnő tehetség, mint Székely Bertalan, mit érezhetett, amikor nyomról nyomra beleélte magát ezekbe a jelenségekbe, sorra tanulmányozva ezek hatását. Egy olyan festői hangoltságú mesternek, mint ő, ez már sokkal több a tanulmánynál, ez már a megismerés élvezete.
Hogy ez valóban így volt, azt elárulják azok a kisrétű, de festői értékekben gazdag, itt termett képei, amelyek mindenkorra tanúi lesznek Székely Bertalan szadai szép napjainak.
Lyka Károly
Rajztanítás, 1960. 2. évfolyam, 4. szám, 26-27.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Székely Bertalanhoz kapcsolódó kiállítások és kiadványok
a szadai Műteremházban 2002-től
2002
Székely Bertalan, a rajzpedagógus – Válogatta: Révész Emese (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Művészettörténeti Tanszék)
2003
Székely Árpád sokszorosított grafikái – Válogatta: Révész Emese (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Művészettörténeti Tanszék)
Székely Bertalan Műteremház Füzetek 1.
Révész Emese: Egy elfelejtett életmű. Székely Árpád 1861-1914. Szada, 2003.
2004
Székely Bertalan „Női élet” sorozata. Válogatta: Bicskei Éva (Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézete)
Székely Bertalan Műteremház Füzetek 2.
Bicskei Éva: „…álomszerű merengésben.” Székely Bertalan Női élet sorozata. Szada, 2004.
2005
Székely Bertalan művészeti hagyatéka régi fényképeken – Válogatta és rendezte: Bicskei Éva (Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézete)
2006
Pest-Budai ünnepségek 1867-1870 között Székely Bertalan művei – Válogatta: Bakó Zsuzsanna (Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály)
Székely Bertalan Műteremház Füzetek 3.
Bakó Zsuzsanna: Pest-Budai ünnepségek 1867-1870 között Székely Bertalan rajzainak tükrében. Szada, 2006.
2007
Székely Bertalan mennyezettervei – Válogatta: Szőke Annamária (Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Művészettörténeti Intézet)
Székely Bertalan Műteremház Füzetek 4.
Szőke Annamária: Székely Bertalan mennyezettervei és mennyezetelmélete. Szada, 2007.
2008
Székely Bertalan és Rauscher Lajos sgraffitói a Kodály Köröndön – Válogatta: Lájer Vera (Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Művészettörténeti Intézet, PHD hallgató)
Székely Bertalan Műteremház Füzetek 5.
Lájer Vera: Székely Bertalan és Rauscher Lajos sgraffitói a Kodály Köröndön. Szada, 2009.
2009
Székely Bertalan tájképfestészete – Válogatta: Bakó Zsuzsanna (Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály)
Székely Bertalan Műteremház Füzetek 5.
Bakó Zsuzsanna: Székely Bertalan tájképfestészete. Szada, 2009.
Kortárs névjegy
Kortárs művésztei kiállítás-sorozat a Székely Bertalan Művészeti Központban
2006-tól
2006
Kertem virágai. Szekeres Erzsébet népi iparművész
Kós Károly az országépítő. Anthony Gall gyűjteményéből
Lőrincz Ferenc festőművész
Advent Szadán. Iparművészek csoportos kiállítása
2007
Horváth Orsolya festőművész
Bendel Judit festő-restaurátor művész
Kerék Antal festőművész
Országos Gyermekrajz Pályázat beszámoló kiállítása
Deák Kázmér grafikus
Fuchs Lehel fotográfus
2008
Szellemkép. Szabadiskola végzős növendékeinek kiállítása
Tóth Lívia textilművész és Veress Enéh szobrászművész
Szellemkép. Szabadiskola alkotótáborának beszámoló kiállítása
Lüktetés. Kortárs művészek csoportos kiállítása (A PPKE és a MOME hallgatóiank közreműködésével)
Papp Tibor fotografus
Együttható. Szada és környékén élő képzőművészek csoportos kiállítása
2009
Szilágyi Fanni fotóművész hallgató
Horváth Ibolya természetfotós
Inkognitó. GÖMB alkotócsoport kiállítása
Kor –Kép. Fuszenecker Ferenc fotóművész
Angyalok. Szada és környékén élő képzőművészek csoportos kiállítása
2010
Kő kövön angyalok. Makovecz Imre építész
Székely Bertalan Országos Gyermekrajz Pályázat beszámoló kiállítása
[1] Vásárhelyi József: Székely Bertalan Szadán. A szadai Székely Bertalan Emlékmúzeum és Baráti Kör 1. sz. füzete. Szada, 1956. – Bővített változata: Vásárhelyi József: Székely Bertalan Szadán. h.n. 1990. (Kézirat)
[2] Vásárhelyi 1990. 14.
[3] Vásárhelyi 1990. uo.
[4] Vásárhelyi 1990. 20.
[5] Szemlér Mihály vázlatai tanulságai szerint 1875-től dolgozott Szadán.
[6] Vásárhelyi 1990. i. m. 10.
[7] Módszertani szempontból az utóbbi években megindult hazai irodalmi kultuszkutatások jelentettek támpontot, elsősorban a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete Kultusztörténeti Kutató Csoportja tanulmánykötetei: Tények és legendák – Tárgyak és ereklyék. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete Kultusztörténeti Kutató Csoportja közös konferenciájának megszerkesztett anyaga. A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Szerk.: Kalla Zsuzsa. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 1994.; Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok. A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Szerk.: Kalla Zsuzsa. Bp. 1997.; Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Szerk.: Kalla Zsuzsa. Budapest, 2000.; Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Szerk.: Takáts József. Kijárat, Budapest, 2003; Kultusz, mű, identitás. Kultusztörténeti tanulmányok 4. Szerk.: Kalla Zsuzsa, Takáts József, Tverdota György. Budapest, 2005; A művészettörténet területén kulcsfontosságú tanulmányokkal bővített kiállítás katalógusa: Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században. Szerk.: Sinkó Katalin, Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1995.
[8] Dávidházi Péter a Shakespeare-kultusz kapcsán bevezetett szövegközpontú fogalomrendszerének (kultusz mint beállítódás, mint szokásrend, mint nyelvhasználat) tárgy/műközpontú adaptációja ez, előkészítve a képzőművészeti jellegű vizsgálódásokra – Dávidházi Péter: “Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Budapest, 1989, 1-28.;
[9] Hock János: Székely Bertalan. In: Székely Bertalan műveinek kollektív kiállítása. Nemzeti Szalon, 1900. – Hock Jánosról: Almanach a Nemzeti Szalon Nyugdíjintézete javára. Szerkesztik: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő. Bp. 1912. 233.
[10] Ugyanekkor Éber László a konzervatív, a modern törekvésekkel szemben védőpajzsként szolgáló Székely-kép alapjait rakta le: “A magyar festészet nemzeti hagyományainak egyik legkiválóbb képviselője, tettel és szóval. Épen most, művészetünk válságos korszakában nagy szükségünk van reá…” – Éber László: Székely Bertalan. Vasárnapi Ujság, 1900. március 18., XLVII. évf., 11.sz. 161-162.
[11] Híradás az ünnepség lefolyásáról: Vasárnapi Ujság 1900. 47. évf. 11. sz. 172.
[12] Zichy Mihály üdvözlete Székely Bertalanhoz : Vasárnapi Ujság 1900. március 22. 47. évf. 13.sz. 205.
[13] Felirata: Székely Bertalannak hálás tanítványai. – Az album állapota igen rossz. Egy kivételével valamennyi albumképe hiányzik. Az egyetlen megmaradt kép egy Kozmata Ferenc műtermében készült fotográfia, mely Székely női tanítványait mutatja egy műteremben. – Az album egykor az aszódi Petőfi Múzeum állományába tartozott. Aszódi ltsz.: 76. 136.1.
[14] Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1938. 50. és 414.
[15] G. L.: Székely Bertalan emlékünnep Szadán. Rajzoktatás 1935. szeptember – október, XXXVIII. évf. 7-8.sz. 128-129. – Vásárhelyi 1990. i. m. 3.
[16] G. L. i.m. 128.
[17] Alapítótagok: B. Vécsey József szolgabíró, Tóth Rezső, illetményhivatali főtanácsos, Matisz Márton, ref. lelkész, Radóczy Károly róm. kat plébános és Alberthy István községi főjegyző – Vásárhelyi 1990. i. m. uo.
[18] Gyászjelentés Szadán kiállítva.
[19] Végrendelete nem ismert, de tartalmára többen hivatkoznak – pl. Kölber Dezső: Székely Bertalan temetése. Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII.évf. 7.sz. (Székely Bertalan emlékének.) 208. (208-210.)
[20] Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII.évf. 7.sz. (Székely Bertalan emlékének.)
[21] Körösfői Kriesch Aladár: In memoriam sempiternam. Székely Bertalan temetése. Művészet, 1910. IX. évf. 313-316.
[22] Lándor Tivadar: Székely Bertalan temetése. Magyar Nemzet, 1910. augusztus 25. 6. – Kölber 1910. i. m.
[23] A temetésen megjelent a kormány részéről Molnár Viktor, államtitkár és Majovszky Pál miniszteri osztálytanácsos. A II. számú Mesteriskola tanári kara és növendékei, a szobrászati Mesteriskolák képviseletében Stróbl Alajos, a Képzőművészeti Főiskola szinte teljes tanári kara, az Iparművészeti Főiskola képviseletében Czakó Elemér. Az Iparművészeti Társulat részéről Györgyi Kálmán igazgató, a Képzőművészeti Társulat, a Rajztanárok egyesületének elnöke, a Nemzeti Szalon és a Fészek klub képviselői. A művésztársak közül a régi harcostársak köréből Schulek Frigyes, Madarász Viktor, Ujházy Ferenc, a fiatalok közül Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor és a gödöllői művésztelepről mások is.
[24] Vasárnapi Ujság 1910. 36.sz. 748-749.
[25] Kölber Dezső: Reflexiók Székely Bertalan centenáriumára. Rajzoktatás, 1936. január – március, XXXIX. évf. 1-3.sz. 5. (4-11.)
[26] Magyar Rajztanárok és Rajztanítók Országos Egyesületének választmányi ülése. 1910, szeptember 9. (Hollós Károly, elnök beszéde) – Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII.évf. 7.sz. (Székely Bertalan emlékének.) 232.
[27] Dr. Pipics Zoltán: 100 magyar festő. Bp. 1944. 146-147.
[28] Felirata: A szadai sírnál. – J.j.l.: Rakssányi Dezső
[29] Művészet 1910. 313. – Felirata: In memoriam sempiternam
[30] Lappang – Felirata: Rávetem egész testemet, hogy megvédelmezzem az ideákat, amelyekért vagyok. Repr.: Magyar Iparművészet, 1909. 24; Gellér Katalin – Keserü Katalin: A gödöllői művésztelep, Budapest, 1987. 147. o., 87. kép
[31] Lándor 1910. i. m. 7.
[32] Schauschek Árpád: Székely Bertalan emlékezete I. Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII. évf. 7.sz. 212. (212-226.)
[33] Schauschek 1910. i. m.
[34] Körösfői 1910. i. m.
[35] Uo. – A gödöllői iskola és Székely késői munkáinak művészettörténeti párhuzamai ismertek : Basics 1982 Eredetmonda – A személyes kapcsolatot a földrajzi közelség és Székely Árpád Körösfőivel kötött barátsága teremtette meg: Dénes Jenő: Körösfői Kriesch Aladár. A budapesti kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai. 61. Bp. 1939. 16-18.
[36] Nagy Ildikó: Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola. In: Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola. Kiállítási katalógus. Szerk: B. Majkó Katalin, Nagy Ildikó. Magyar Képzőművésztei Egyetem, Budapest, 2006, 13. (7-16.)
[37] Lotz Károly 1882, Mészöly Géza 1882, Munkácsy Mihály 1887 – Szuchy Tibor: Liptóújvári Stróbl Alajos. 1856-1926. A budapesti kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai 69. Bp. 1941. 14-15., 76-79; Ybl Ervin: Stróbl Alajos képmás-szobrai. Magyar Művészet 1925. 33-38.
[38] Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Egy magyar szobrász élete az Magyar-Osztrák Monarchiában. Strobl Alajos életútja. Budapest, 2004, 141.; Ugyanez rövidítve: Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Strobl Alajos. Holnap Kiadó, Budapest, 2003, 133. – Az említett felirat ma nem található a szadai szobron.
[39] Liptóújvárosi Stróbl Alajos hagyatéki kiállítása (1856-1926). A Képzőművészeti Főiskola és a Szinyei Merse Pál Társaság megbízásából rendezte Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Lázár Béla. Műcsarnok – Ernst-Múzeum 1927, május. – kat. 53., 102., 203.; Ennek némileg ellentmond Szuchy Tibor, a szobrász monográfusa, akinek 1941-ben összeállított oeuvre-katalógusa három, 1908-ban készült, Székely-szobor változatról (két márvány, egy mészkő) tud: 1. Márvány – Bp. Múzeum, 2. Márvány – Szeged, Pantheon, 3. Mészkő – Bp. Epreskert
[40] Székely Bertalan emlékkiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1935. – kat. 1.
[41] A szadai szobrot Székely Bertalan lánya, Jenny, ajándékozta a Múzeumnak.
[42] Festett gipsz, magassága: 33 cm. MNG ltsz. 99.1.N
[43] A szobrot „Burger” fejezte be: Stróbl Mihály 2004. i. m. 177, 188-189.
[44] Bölöni kissé szarkasztikus beszámolója 1913-ból: Bölöni György: Két óra az Epreskertben. Világ 1913. május 29. – újraközölve: B. Gy.: Képek között. Budapest, 1967. 390-394.
[45] Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái. Szeged, 1993. 117-173., 126.o., 106. kép
[46] Dr. Ágoston Béla: Bory Jenő és a székesfehérvári Bory-vár. Székesfehérvár, é. n. 23.
[47] A Bory-vár kivonatos tárgymutatója. Székesfehérvár, é.n. [1935] – II. sz. loggia, kat. 224.
[48] Balról jobbra az árkádokban: Dietrich Adolf – Barabás Gizella – Nádler Róbert; Hütl Dezső – Stróbl A.: Lotz Károly – Csizik Gyula; Munkácsy Mihály; Stróbl Alajos: Székely Bertalan – Karlovszky Bertalan – Dankó József: Stróbl Alajos; Ligeti Miklós: Szinyei Merse Pál – Blaháné – Walder Gyula; Valamint árkádon kívül: Schulek Frigyes és Benczúr Gyula mellszobra.
[49] Lándor Tivadar: Székely Bertalan eszméi a művészet tanításáról. In: A Székely Bertalan centenárium. Az O. M. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve. Szerk.: Dr. Ferenczy József főtitkár. 1935-1936. Budapest, 1937. 33-34. (33-44.) – A szobornak ma egyetlen ép példánya sem ismert. Stróbl monográfusai nem tesznek róla említést.
[50] Nagy Sándor: Székely Bertalanról. Élet, 1911. február 19., III. évf. 8.sz. 198-201.; február 26., 9.sz. 226-228 (229.).; – Különnyomatként: Székely Bertalan emlékkiállítás a Műcsarnokban. Klny. az “Élet” 1911. évfolyamából. Budapest, 1911.
[51] A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében több Stróbl Alajos által készített halotti maszk van, közülük több modellje nem azonosított. – Kovács Ida: Az utolsó pillanat lenyomata. Kegyelet…i.m. 106. kat. 4-11., 15-16., 21. – lásd: Nagy 2006. i. m. 50.
[52] Kovács Ida i.m. 93-95.
[53] Az egykor szadai gyűjteményben volt Székely gipsz-kéz, talán szintén a halott kezéről vett gipszmásolat.
[54] “A kezét az állához tartotta, a szemei csukva voltak, de mintha szemhéjain keresztül is látna és nézne messze valahova. Mintha gondolkoznék valami nagy kérdés fölött. Olyan anyagiasságon fölüli volt ez az állapot.” – N. n.: Látogatás Stróbl Alajosnál. Ill.: A nagybeteg festőművész. Az Ujság számára rajzolta Stróbl Alajos. Az Ujság 1910. augusztus 7., 33.
[55] Lándor 1935. i. m. 33-34.
[56] Rajzoktatás 1926. május – június, XXIX. évf. 5-6.sz. 39.
[57] Domby Lajos: Székely Bertalan emlékezete. Rajzoktatás 1926. május – június, XXIX. évf. 5-6.sz. 39-40.
[58] MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének Adattára: MDK – C – I – 1/7. (300.) – 1935. IX. 30. Rektori ülés jegyzőkönyve; MDK – C – I – 1/7. (231.) – 1935. XI.13. Rektori ülés jegyzőkönyve;
[59]Azt, hogy a szobornak Bory Jenő csupán tervezője, de nem alkotója, őmaga írta le egy levélben Vásárhelyi Józsefnek – Vásárhelyi 1990. i. m. 33.
[60] A Képzőművészeti Főiskola rektorának levele Szinyei Merse Jenő Közoktatásügyi Miniszterhez az Epreskertben lévő Székely Bertalan szobornak a szadai temetőbe való szállítása ügyében. 1942. november 12. – MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének Adattára: MDK – C – I – 1/1321
[61] Székely Bertalanról festett arcképe a vár IV. termében van kiállítva. – Ágoston i.m. 29.o. kat.218.
[62] Bán Tibor: Post festam. A Székely Bertalan emlékavatás margójára. Rajzoktatás 1944. 1. sz. 2-3.
[63] MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének Adattára: MDK – C – I – 1/7. (231) – 1935. IX. 30. Rektori ülés
[64] MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének Adattára: MDK – C – I – 1/7. (318.) – 1935. XII. 20. Rektori ülés
[65] Dicséretben részesületek: Kerényi Jenő, IV. éves és Kovács Imre, III. éves pályaművei – Az O. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1935 – 1936…56. – Kivitelezéséhez Andreetti Károly és Stróbl Zsigmond kőanyaggal és 100 pengő magánadománnyal is hozzájárulnak. – MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének Adattára: MDK – C – I – 1/7. (391.)
[66] Reprodukálva: Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1936 –1937. Bp. 1937. XXVII., LII.t.
[67] 1937-ben Kelety Gusztáv bronzdomborműre hírdet pályázatot a Képzőművészeti Főiskola. (u.o. 60.) – Matos Lajos, III. éves szobrásznövendék munkáját 1938. április 14-én, a főépület főlépcsőházában leplezik le. (Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1937/38 –1938/39. Bp. é.n. 126.) – Az 1940-es évekre, szintén pályázati úton, elkészül és az Epreskerti művészpantheont gyarapítja Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Izsó Miklós és Ferenczy István mellszobra. (Bory Jenő levele – MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének Adattára: MDK – C – I – 1/ 5759)
[68] Híradás: Rajzoktatás 1906. február 1. IX. évf. 1-2.sz. 1-2. (Személyi változásak.) – N. n.: A főiskola ötven éve. Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve az 1921-22., 1922-23., 1923-24., 1924-25. tanévekről. Bp. 1926. 11-12. – Bence Gyula: A Képzőművészeti Főiskola története. In: Száz éves a Képzőművészeti Főiskola 1871-1971. Bp. 1972.257-261.
[69] Lándor Tivadar: Székely Bertalan. Vasárnapi Ujság, 1905. december 31., LII. évf. 53.sz. 857. (857-858.)
[70] Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének Értesítője. 1904. VII. 78-79.
[71] Tardos Krenner Victor: Székely Bertalan tanítása. Rajzoktatás, 1905. december 1. VIII. évf. 3.sz. 128-129., 1906. február 1. IX. évf. 1-2.sz. 2-5.; március 1., 3.sz. 73-82.; május 1., 5.sz. 189-191.; június 1., 6.sz. 253-255.; július 1., 7.sz. 301.; október 1. 8.sz. 353-356.; november 1. 9.sz. 397-399.; december 1. 10.sz. 437-438.; 1907. január 1. X. évf. 1.sz. 1-6.; február 1. 2.sz. 61-63.; március 1. 3.sz. 141-144.
[72] Uo. 1905. 3.sz. 128.
[73] 1903-tól megbízott, 1911-től rendes tanárként boncalaktant és alakrajzi mozdulat-kompozíciót (tehát a korábban Székely által oktatott tantárgyakat) tanít. – Lyka Károly : Tardos Krenner Viktor. Magyar Művészet 1928. 64-65.
[74] Tardos-Krenner 1906, 7.sz. 301.
[75] Blaskó János: Székely Bertalan emlékünnepély. Rajztanítás 1960. II. évf. 4.sz. 25. – Tudomásunk szerint 1980-as évek végéig került kiosztásra
[76] Egyoldalas, előlapján Székely Bertalan profilképe, J.j.l.: SZÁNTÓ G.; Körirata: SZÉKELY BERTALAN 1830-1910 * PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE 1960
[77] Pest megyei Hírlap 1960. július 1.
[78] Kádár Mária: Nagybánya – Szadán. Pest megyei Hírlap 1960. VII. 19. – A telep néhány évig működött Szadán, majd székhelyét Dunaújvárosba tette át. 1971-ben néhány alkalomra újra feléledt.
[79] Ennek a folyamatnak érzékletes bizonyítéka a falu nevezetességeit bemutató képeslapok jelképrendszerének változása: a több kisebb képből, mozaikszerűen összemontírozott lapokon a háború előtt Szada bemutatását a templomok, nemesi kúriák és a Hősök szobra szolgálja. A két háború utáni lapon kiemelt helyet kap Székely Bertalan mellszobra illetve a sírszobor képe.
[80] Szerkezetében, mechanizmusában rokon jelenség Gyóni Géza, költő dabasi és gyóni kultusza. – R. Takács Olga: Gyóni Géza kultusza szülőföldjén a hatvanas-hetvenes években. In: Tények és legendák… i.m. 153-162. – A szadaiak és dabasiak közvetlen kapcsolatát bizonyítja, hogy az 1958-as Székely Bertalan Emlékünnepség résztvevői közt ott volt a dabasi Gyóni Géza Társaság képviselője is – Vásárhelyi 1990 i. m. 46.
[81] Székely nevét viseli vagy viselte egykor a helyi általános iskola, kultúrház, könyvtár, mozi és Tsz.
[82] Murádin Jenő: Székely Bertalan szülőföldközelből. Művészet, 1986. 7. sz. 50-51.
[83] Elnöke Vásárhelyi József, tanár, titkára Kukovics Ferenc, kőműves, tagjai Gedővári Ferenc, villanyszerelő, Rozsnyai Péter műszaki technikus, Ormándi József, tanácselnök, Kiss Lajos, Tanácstitkár és Tóth Rezső, nyugalmazott főtanácsos, aki már az 1935-ös bizottságnak is tagja volt. – Vásárhelyi 1990. i. m. 4.
[84] A Székely Bertalan Múzeum létrehozásáról: Vásárhelyi 1990. i. m. 23. kk.
[85] Híradások: Szabad Nép 1956. szeptember. 10., Pest megyei népújság 1956. szeptember 11.
[86] Schulek tervezőségét az utóbbi idők kutatásai megkérdőjelezték. A különleges elosztású épület felveti, hogy tervezője talán maga Székely Bertalan.
[87] Az 1956-os nyitótárlat elrendezése: Az előtérben Székely Bertalan önarcképének reprodukciós másolata és Székely Árpád akvarellje a műteremről, valamint fotók a Múzeum helyrehozataláról. A nagyteremben 24, a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött szadai tájkép és a család tulajdonában álló, a pécsi és a Mátyás-templomba készült falképek freskókartonjai és vázlatai, valamint a tárlókban Székely ismert történeti képeinek fotómásolatai. Itt kapott helyett Székely Stróbl-féle mellszobra is. A kisterem különkiállítását Székely Árpádnak szentelték.
[88] A Múzeum ma hozzávetőlegesen 100 Székely Bertalan grafikát, egy olajfestményt és néhány Székely Árpád akvarellt őriz. Mivel a művekről sosem készült leltár, így a gyűjtemény történetének, gyarapodásának egyes állomásai még bizonytalanok.
[89] A hiteles származás nem feltétele az ereklyévé válásnak. Erre Shakespeare kapcsán Dávidházi i.m. számos példát hoz. – Székelytől jelenleg egyetlen hiteles, személyes tárgyat őriz közgyűjtemény: Nevével jelzett zsebórája BÁV aukcióról jutott a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. – Kiállítva: Három nemzedék ereklyetárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban (1873-1875). Magyar Nemzeti Múzeum kiáll. kat. Bp. 1988. 149.o., kat. 434.
[90] Vásárhelyi 1990. i. m. 28.
[91] Az 1970-es években Illés Sándor, a szadai könyvtár vezetője volt a könyvtár gondozója. Ő a kb. 60-80 tételes könyvtárról leltárt készített. A későbbi intézményi költözködések során a könyvtár szétszóródott, elkallódott.
[92] E. Csorba Csilla: Szederinda. (Jókai írói jubileuma.) In: Tények és legendák… i. m. 62. (57-67.)
[93] Aranyérmek 1995 i. m. 90., 209.
[94] Vásárhelyi 1990. i. m. 34.
[95] A gipszkéz csak fotóról ismert. Az 1970-es évek végén már nem volt a múzeumban.
[96] Aranyérmek 1995 i. m. 89-90., 209.
[97] Rokon példa lakóház és műterem kertbe helyezett együttesére Rippl Rónai József Róma-villája.
[98] Ld. Csesztvei Madách-ház kertje.
[99] Lyka Károly Székely késői plein air festészete bölcsőjének tartotta: Lyka Károly: Székely Bertalan Szadán. Rajztanítás, 1960. II. évf. 4.sz. 26-27.; Lyka Károly egyébként haláláig a szadai Székely Bertalan Emlékbizottság tiszteletbeli elnöke volt.
[100] A emléklevelezőlapot az Egri nők reprodukciója, egy, Vertel József grafikus által rajzolt, Székely Bertalan arcképét ábrázoló bélyegkép és az említett emlékbélyegző (Felirata: 150 éve született Székely Bertalan – Szada 1985 V.4.) dísziti.
[101] A szadai kultusztörténetnek kiemelkedő személyiségei Tóth Rezső és Vásárhelyi József a hőskorban, később Kelemenné Boros Zsuzsa.