In: Székely Bertalan (1835-1910) kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1999. 65-83., 397-399

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_kv_53_Szekely/?pg=66&layout=s

E téma kutatásának kezdeti szakaszát meghatározta a kutatás tárgyát illető kétely: létezik-e Székely kultusz egyáltalán. A bizonyosságot legelőbb egy szadai látogatás hozta meg, ahol egyértelművé vált egy nagymúltú helyi Székely-kultusz léte és működése. A további kutatások kirajzolták e lokális jellegű szadai hagyomány mellett a kultusz tágabb, a Képzőművészeti Főiskolához és a rajzpedagógusokhoz kapcsolódó köreit. Mindez visszamenőleg magyarázta a kezdeti bizonytalanságot:  Székely Bertalan neve, személyisége és tevékenysége köré formálódott kultikus jellegű események és tárgycsoportok lokális vagy periférikus érdekcsoportokhoz kötődnek, ezért az érintetteken kívül kevéssé ismertek. Székely kultusza nem vált össznemzeti üggyé, mint Munkácsy Mihály, a nemzeti kultúrhérosz esetében. A fent említett három szervezeten (Képzőművészeti Főiskola, Szada, Rajztanárok Egyesülete) nemigen terjed túl, bár e körökön belül igen intenzívnek mondható. A gyakorlatban inkább a hivatalos szervezeti keretek jellemzik, mint a spontán alulról szerveződő csoportosulások. Az egyes ünnepségek, tárgyak létrehozása ritkán fakad személyes érintettségből, megrendelői, szervezői jellemzően intézmények (Képzőművészeti Főiskola) és nagy közösségek (Pedagógusok Szakszervezete, Szada község).

               A kultusz a maga kifejezésbeli komplexitásában és tárgyi gazdagságában elsősorban az évfordulók, megünneplésekor nyilatkozik meg. Ilyen kitüntetett év Székely életében 1900, festői jubileuma. Alkalom a számvetésre 1910, halálának és temetésének éve. 1911-ben kerül sor hagyatéki kiállításának megrendezésére. A Székely-kultusz valódi kezdődátumának ez tekinthető. 1935 a Székely-centenárium éve: jól begyakorolt módon sorakoznak egymásra a hivatalos ünnepségek és megemlékezések. 1955 születésének 120. évfordulója. Méltó megemlékezés reprezentatív életmű kiállításának megrendezése. 1960, halálának félszázados évfordulója újabb ünnepségsorozatot hoz. Legutóbb 1985, születésének 150. jubileumi éve irányította személyére és életművére a közfigyelmet.

               E kissé mechanikus “naptári algebra” a maga éves vagy évtizedes ciklusaival mindenkor biztos támpontot nyújt a megemlékezőknek. Az reprezentatív ceremoniális aktusokban formát öltő évfordulók az érintettek számára elsősorban közösségszervező, összetartó, az identitástudatot megerősítő feladattal bírnak. Mivel a Székely Bertalan apropóján létrejövő ünnepségek, a köréjük szerveződő bizottságok, alapítványok, alkalmi beszédek és értékelések elsődlegesen az önszervezés és önreprezentáció eszközei, a tényleges életműhöz csak érintőlegesen kapcsolódnak, céljuk nem annak objektív vizsgálata és feltárása. Hangnemüket, programjukat és jellegüket ezért gyakran a pozitív önképhez elengedhetetlen pátosz határozza meg. Az ünnepeltet mitikus magasságokba emelő, aktuális ideológiai elemekkel átszőtt retorikai fordulatok, önkényes kiemelések a csoportérdekeknek megfelelő hangsúlyeltolódásokat okoznak. A Székely Bertalanhoz kapcsolódó szövegek és események kultusztörténeti olvasata ezért nem azonos az esztétikai, művészettörténeti elveken nyugvó Székely-kép tudománytörténeti feldolgozásával, bár némely kiindulópontjai és végkövetkeztetései természetszerűleg egybe esnek.[1] A jelen dolgozat célja a kultusz működési mechanizmusának, intézményi kereteinek és tárgyi kellékeinek feltárása és bemutatása. Ez egyrészt az alkotóhoz szorosan kötődő befogadástörténeti konzekvenciák levonását segíti, másrészt egy művészkultusz anatómiájaként adalékul szolgálhat a további kultusztörténeti kutatások számára.[2]

               A kultusz mindenekelőtt emlékezés, morális tartalmú gondolkodás egy személyiségről, életműről, annak szegmenseiről; az ennek során fellelt vélt vagy valós elemek, vonások értelmezése, magyarázata, a jelenre példatárként való vonatkoztatása. Az emlékező részéről sosem önzetlen, hanem erősen önreflektív aktus. Megjelenésében reprezentatív, látványos külsőségekben gazdag, szimbolikus nyelvezetében kifinomult. Az emlékezés formai változatosságában, tárgyi gazdagságában az emlékező saját képességeit juttatja kifejezésre. A “nagy ember” saját elődje, őse, példaképeként való feltűntetése az emlékező csoport hatalmi státuszának megerősítését szolgálja.  A múlt glorifikációja gyakran a jelen laudációjává alakul. A kultusztörténeti vizsgálódás során ilyenformán a hangsúly az életmű egyes darabjairól a róluk való beszédre, a műtárgyról a kultusztárgyra, az empirikus adatokról retorikai fordulatokra, a hitelesség kérdéséről a hatásmechanizmusra, az életrajzi eseményekről anekdotikus elemekre helyeződik át. Mindezek visszfényében világossá válik, hogy a műtárgy hitelét a kultikus patina csillogása csak megerősíti, gazdagítja. Hasonlóan a restaurátorok korszerű módszeréhez az évek során “rárakódott” értékelések, szerepkörök elkülönítő megőrzése szükséges.

Az egyes jubileumi, kitüntetett évek eseményeinek vizsgálatát a továbbiakban a kultusz hármas jellege határozza meg: a kultusz vizsgálata mint gondolkodásmód, mint szokásrend, és mint tárgyegyüttes:[3] 

1. A megemlékező írásokban, elemzésekben, beszédekben megnyilvánuló gondolkodásmód a Székely-kép formálódásáról ad fogalmat. A szövegek nagy része a szónokok vagy elemzők kultikus beállítódásának is bizonyítékai. E különféle céllal és időben íródott szövegek számos hasonló retorikai, dramaturgiai fordulatot tartalmaznak, melyek egy része a hódolat kifejezése. Megalkotják a Székely-kép azon toposzait, melyekre későbbi méltatói, kritikusai vagy elemzői is, tudatosan vagy tudattalanul, támaszkodnak (pl. Székely tragikuma, ösztön és ráció harca stb.). A kultusz további gyakorlati, tárgyi elemeit ezek az elemek befolyásolják.

2. A szónoklatok és elemzések ideológiai bázisán születnek az immár a közösséget is bevonó, látványos, közérthető, külsőségeiben rituálissá formált események, időben gyakran ciklikusan ismétlődő szokásrendek, mint a kultusz “vallásgyakorlatának” keretei. Ezek szervezeti alapját intézmények, emlékbizottságok, emlékkörök biztosítják. Kezdeményezésükre pályázatok, ösztöndíjak, versenyek szerveződnek. A gyakorlatban emlékhelyekhez, emlékházakhoz, emlék- és ereklyetárgyakhoz kötődnek.

3. A kultikus hódolat szakrális tárgyegyütteseket produkál, illetve igényel. Ezek Székely esetében két jól elhatárolható csoportra bonthatók:

I. Székelyhez közvetlenül kötődő tárgyak, vi. ereklyetárgyak (melyek eredeti funkciójukban nem kultusztárgyak)

a/ általa alkotott tárgyak – vagyis művei

b/ általa használt tárgyak (pl. paletta, festőállvány stb.)

II. Székelyhez közvetetten kötődő tárgyak, vi. emléktárgyak (melyek a Székely-kultusz hatására jönnek létre, ill. a kultusz eszközei.)

a/ Székelyt ábrázoló műtárgyak (festmény, szobor, dombormű stb.)

b/ műveit ábrázoló reprodukciók, tárgyak

c/ hozzá ill. kultuszához kapcsolódó kultikus helyeket, eszközöket, szervezeteket ábrázoló tárgyak

1900 – “vak Homér”

Pályája kezdetén Székely Bertalan népszerű, ünnepelt művésznek számított a hazai viszonyok között.  Az 1860-as években a sajtó, mondhatni napi szinten foglalkozott műveivel. A hivatalos elismerést állami kitüntetések (Ferenc József lovagrend 1867. Francia becsületrend 1878) jelezték. Történeti képei kedvelt képes újságok műlapjaként kőrajzú sokszorosításban országszerte terjedtek[4], “ezek legtöbbje sokáig látható volt különféle reprodukciókban magyar családok otthonában.” [5] A Képzőművészeti Társulat prémiumlapjai életképeit népszerűsítették.[6]  A század utolsó éveiben viszont már a szakma is alig tud működéséről. A publikum izlése másfelé fordul, és Székely nem követi azt. A nagyközönség “képigényét” fedező Könyves Kálmán Szalon műlapjai közt csak elvétve jelenik meg Székely-mű. [7]

“Visszavonulva a nyilvános élettől, kötelességeinek és tanulmányainak él. Nevét hiába keressük a kiállítások tárgymutatóiban s a napilapok hasábjain” – írja Székelyről 1894-ben Kacziány Ödön.[8]  A fényesen induló pálya megtorpanása az 1880-as években következik be, ami összefügg a történeti festészet megváltozott társadalmi szerepével.[9] A nagyközönség előtt legutóbb utolsó nagy történeti képével, a Zrínyi kirohanása kompozícióval lép fel az 1885-ös Országos Kiállításon. Bár a kép vázlatát két évvel korábban Ipolyi-díjjal jutalmazza a szakma[10], a monumentális kép már közel sem kelt akkora visszhangot mint Székely korábbi históriai művei. Míg ezt megelőzően több-kevesebb rendszereséggel kiállítója volt a Műcsarnoknak és a nagy nemzetközi kiállításoknak (Brüsszel, Párizs, Bécs), most teljességgel visszavonul a nyilvánosság elöl. Az elismerésnek szánt főiskolai tanári katedra a napi gyakorlatban inkább nyűg mint kitüntetés. A falkép-festő Székely munkássága jóval csekélyebb sajtóvisszhangot kap mint néhány évvel korábban a történeti festőé. A műteremben komoly munka folyik, de távol a művészi közélettől, a közönségsiker reflektorfényétől. A kortárs siker legfőbb gátja, hogy Székely mind a nagyközönséggel, mind a szakmai közélettel megszakítja vagy elveszti a kapcsolatot. Bölcs remeteként, a nagy művészeti forradalmak zajától elvonulva “műtermének falai közt problémákat ad föl magának és problémákat old meg.”[11]

               A másfél évtizedes hallgatást, dacos, sértett visszavonulást a közönség sosem bocsátotta meg. Nemcsak a “tragikus Székely” mítosza, hanem minden későbbi félreértés, máig berögzült torzítás a hallgatás éveiből ered. Az első világháború végéig a Magyar Nemzeti Múzeumban kizárólag történeti képei reprezentálják művészetét[12] ami segíti a történeti festő toposzának kialakulását. Szana Tamás 1890-ben megjelent műve, mely a század magyar művészetének első átfogó tárgyalása éppen történeti képeit és éppen festői szempontból negligálja: “compositiója conventionalis, szinei nem eléggé mélyek, nem eléggé drámaiak”.[13] A bontakozó műcsarnoki szalonfestészet áramában egyedül korai polgári zsánerképeit, az Apácá-t és az Árvá-t tartja maradandónak. Egyébként úgy véli, Székely teljesítménye “alatta marad a magyar művészet mai szinvonalának.”[14]

               Mindezek hátterében valódi áttörést jelent a Nemzeti Szalon vállalkozása, mely nagy magyar mesterek műveit bemutató sorozatában a Markó család és Wagner Sándor után első ízben egy élő magyar klasszikus, Székely Bertalan reprezentatív tárlatát rendezi meg. Az 1900 márciusában nyíló kiállítás a mester majd száz művét mutatja be. Az első teremben hét szimbolikus frízterve kerül bemutatásra (a megjegyzés szerint: megrendelésre várva) a következő teremben 28 akvarell és olaj tájképvázlata jelenik meg, némelyik hangsúlyozottan az egyszeri benyomást rögzítő “gyorsvázlat”. A modern tájképfestő Székely első ízben mutatkozik itt be a nagyközönség előtt. A művek egy újabb csoportja a konvencionális Székely-képet erősíti meg: megjelenik közismert históriai kompozícióinak egy része a Szépművészeti Múzeumból és azok kevéssé ismert vázlatai Ernst Lajos magyar történeti gyűjteményéből. A zsánerfestőt A  nő élete sorozat 12 rajza és az Anyai őrszem, az illusztrátort Petőfi Tündérálom négy kompozíciója, az aktfestőt egyetlen Léda-kép képviseli. A kiállítás kétségtelenül hozzájárul egy új Székely-kép kialakulásához, neve újra bekerül a köztudatba. Nemzeti festészetünk élő klasszikusai közé emelkedik, a Nemzeti Szalon tiszteletbeli törzstagjai sorába emeli.[15] Gerő Ödön javasolja Székelynek a Szépművészeti Múzeum igazgatójává való kinevezése.[16]

               A kultusz alapkövét, a bemutatott művektől csaknem független, költői lendületű bevezető írója, a Nemzeti Szalon ekkori, a progresszív művészeti áramlatokat támogató alelnöke, Hock János helyezi el.[17] Panégürikosza egy mitikus zseni hatalmasra növelt alakját idézi meg a kortársak előtt. A kritika korábbi vádpontjai erénnyé alakulnak: a kivonulás a szerzetesi megtisztító kontempláció feltétele lesz. Az új zseni-religio Székely, eddig korszerűtlennek ítélt, történeti festészetét nemzetmegváltó apostoli szerepkörrel ruházza fel. A magasztalás számos eleme már használatban van a mártírsorsú századvégi modern festők mitizálásában: az akadémikus konzervativizmussal vádolt művész egyszerre a modern művész-zseni századfordulós szerepében jelenik meg.[18]

Hock János kiindulópontja szerint az “igazi művésznek” ismérve az elvonultság, meg nem értettség, szenvedés, lemondás és nyomor aszkézise, mely segíti a lelki megtisztulást, az erényért és nemzetért vívott harcot.” Mártiriuma csak halála után remélhet koszorút: “A dicsőség fénye csak sírkeresztjüket ragyoghatja be a hírnévnek sugaraival.” Munkája hasonló a “megváltás munkájához”.  Az általános zseni-kép felvázolása után megtörténik Székely, a “teremtő zseni” beillesztése ebbe a szakrális hitrendszerbe. Szerepköre apostoli, önfeláldozó és térítő, abszolút etikai mérce: “… szeretettel hordozta az ő keresztjét. Dolgozott a magányban, a visszavonultságban, s anyagi érdekeit mindig alárendelte az eszményi föladatoknak, amikkel hazájának kívánt szolgálatot tenni.” Történeti képei révén a “nemzeti újjáébredés” vezére, a nemzet megszentelt dalnoka, “vak Homér”, Mózes, “aki művész-zsenijének tűzoszlopával segítette bevezetni népét az ígéret földjére”, modern Prometheus “a ki saját lelkéből lopta el a tüzet, hogy egy egész országot borítson vele lángba.”

               Hock János szövege páratlan abban a tekintetben, hogy a Székelyről való beszéd a későbbiekben sohasem emelkedik ilyen patetikus magasságokba, nem válik a zseni-religio kultikus “imájává”, elemei csak Körösfői Kriesch és Nagy Sándor némely tanítványi visszaemlékezésében jelennek meg.          

A kiállítás ideje alatt, 1900. március 13-án művésztársai ünnepélyes lakomát rendeznek a 65 éves mester tiszteletére az Országos Kaszinóban.[19] A művészi jubileumok reprezentatív megünneplése ekkorra már képzőművészeink körében is nagy múltra tekint vissza.[20] A Shakespeare-kultusz “jubilée-ünnepeire”[21] mint ősképre visszavezethető külföldi művészlaudációk és a 19. század közepén hazánkban is megszaporodó kultikus irodalmi ünnepségek[22] voltak a mintaadók. A Székely-ünnepséget időben megelőzte a Munkácsy-kultusz több nagyszabású felvonása, közülük a legpompásabb sorozatot az 1882-es év hozta.[23] 1894-ben Jókai írói jubileumát ülték meg írótársai[24], mely lefolyásában, szimbólumrendszerében és emléktárgyaiban a Munkácsy-ünnepélyek irodalmi megfelelője volt. Lotz Károly, mint a második számú festészeti mesteriskola tanára tiszteletére rendezett 1898-as ünnepség az 1900-as Székely-jubileum közvetlen előzményének tekinthető.[25] A közel egykorú, azonos műfajban, több munkán közösen dolgozó, emberileg egymáshoz igen közel álló művésztársak azonban eltérő intenzitású magasztalásban részesülnek. A dramaturgia hasonló, de a Székely-ünnepség kevesebb résztvevővel, csekélyebb számú hódolóval, szegényesebb tárgyi emlékanyag kíséretében zajlik le.

               A Székely-ünnepély nyitóbeszédét a Nemzeti Szalon alelnöke, a kiállítás rendezője, Hock János tartja. Majd Rózsa Miklós, a Nemzeti Szalon titkára olvassa fel Zala György, Stróbl Alajos és Fadrusz János szobrászok együttesen aláírt levelét, melyben a magyar művészek nevében köszöntik Székelyt. Zichy Mihály táviratban üdvözli kollegáját.[26] Ezután átnyújtják neki a művésztársai által küldött babérkoszorút. Végül Kacziány Ödön olvassa fel visszaemlékezéseit. A személyes részvétel korlátozott. Inkább a Nemzeti Szalon reklámfogásaként, mint a magyar művésztársadalom főhajtásaként értékelhető az esemény.

               Az ünnepséghez biztosan köthető emléktárgy nem maradt fenn. A szadai emlékmúzeum őriz egy díszes bársonykötésű albumot, melyet tanítványai adományoztak a mesternek.[27] Lotz Károlyt hasonló, a tanítványok műveinek fényképmásolatát és arcképüket tartalmazó albummal köszöntötték női hallgatói az 1898-as emlékünnepségek alkalmából.[28] Ez a gesztus valószínűsíti, hogy a Székelynek szánt album az 1900-as ünnepséghez kötődik.

1905 – “Székely Bertalan igazsága”

               A Nemzeti Szalonban megrendezett kiállítás és az azt követő ünnepség mindenképp hozzájárult, hogy a 20. század első éveiben – Munkácsy majd Lotz halála után – Székelyt nemzeti festészetünk élő klasszikusaként tartják számon.  A Lyka Károly által szerkesztett magyar művészeti szaklap, a Művészet indulásakor, 1902-ben megjelent első számában Székely vajdahunyadi falképterveit mutatja be.[29] A Pesti Napló jutalomkönyve, a széles közönséghez eljutó, 1904-ben megjelent A Magyar Festőművészet Albuma belső borítóján Székely arcképét a nemzeti festészet klasszikusainak koszorújába emeli.[30]

               Az első hivatalos elismerés az “anyaintézmény”, a főiskola felől érkezik: 1903-ban Székelyt kinevezik a Rajztanárvizsgáló Bizottság elnökévé, majd az Országos Magyar Mintarajziskola és Rajztanárképző igazgatójává. De a valódi elégtételt csak barátja, Lotz Károly halála után kapja meg az immár 70 éves mester, mikor az igazgatói feladatokat átadva Szinyei Merse Pálnak, 1905-ben ő maga a II-ik számú festészeti mesteriskola élére kerül.[31]  “Elérte azt, amit Magyarországon festőművész külsőségben elérhet” – írja üdvözlő cikkében hűséges tanítványa, Lándor Tivadar.[32]

               Miután Székely élete végén a hazai rajztanárképzés majd művészképzés csúcsintézményeinek élére kerül, címeit tekintve is alkalmassá válik arra, hogy a magyar rajztanárok kultikus vezérévé, atyamesterévé, apostolává növekedjék. 1904-ben a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete tiszteletbeli elnökévé választja.[33] Tardos Krenner Vikor 1905-ben a Rajzoktatás, a rajzpedagógusok szakmai és egyesületi lapjának hasábjain indított terjedelmes, két évfolyamon át húzódó cikksorozata alapozza meg a rajztanárok körében életre kelő Székely-kultuszt.[34] Beköszöntőjében mint mitikus ősapától, Székelytől származtatja a rajztanárok összességét: “Mi magyar rajztanárok Székely Bertalannak vagyunk tanítványai.”[35] A cikkfolyam további részeiben nyilvánvalóvá válik Székely feladatköre is: védőpajzsként szolgálni a maradiság rajztanárokat ért vádjai és a “hamis újítások” támadásai ellen. Valójában a nagyreményű tanítvány[36] írása révén megkezdődik egy akadémikus, retrográd, minden művészi modernséggel mereven szembehelyezkedő konzervatív Székely-kép megkonstruálása: “Ő az igazi kultúrának folytatója, az álkultúra apró-cseprő bajnokaival szemben…. Ő a kulturális folytonosság embere, ki a divatok hullámai között szilárd nyugalommal áll.”[37]

1910 – A szadai temetés

               1910. augusztus 22-én, leányának mátyásföldi házában, hosszas betegség után halt meg Székely Bertalan.[38] Végakaratának megfelelően[39] két nap múlva, augusztus 24-én, Szent Bertalan napján, a Gödöllő melletti Szada község református temetőjében helyezik örök nyugalomra, ahol élete utolsó harmadának nyugalmas nyarait töltötte. Haláláról és temetéséről részletesen beszámol a napisajtó, festőtársai, tanítványai a folyóiratok hasábjain emlékeznek meg róla. A Rajzoktatás szeptemberi számát Székely Bertalan emlékének szenteli.[40] A Művészet díszes mellékletként közli Körösfői Kriesch Aladár gyászbeszédét.[41] A temetés lefolyásáról a Rajzoktatásban Kölber Dezső, a Magyar Nemzetben Lándor Tivadar tudósít.[42]

               A temetés napján a hazai művészeti közélet jelesei indulnak közös zarándokútra a Keleti pályaudvarról Szadára.[43] Gyászruhába öltözött, lobogók híján fekete kendőkkel feldíszített faluba érkeznek. A ravatal a gyászlepellel borított műteremházban áll. A búcsú kezdetekor innen viszik ki a négy lobogó kandeláberrel közrefogott koporsót a kertbe, Székely kedvenc akácfája alá. A búcsúztatást az Operaház énekkarának gyászdalai vezetik be. Előbb Haypál Benő, budai református lelkész mond búcsúbeszédet, majd Molnár Viktor államtitkár a kormány nevében fejezi ki részvétét. A képzőművészek nevében Róna József, a tanítványok részéről Körösfői Kriesch Aladár szólal fel végül. A temető felé meginduló gyászmenetet népviseletbe öltözött, koszorúvivő szadai lányok vezetik, majd zsoltárokat éneklő helybeli férfiak következnek. Mögöttük egy szimbolikus hármas csoport: fekete csuklyás férfialakok, a szélsők egyike bársonypárnán Székely kitüntetéseit, társa a festő palettáját és ecsetjét viszi, a középső a dicsőséget és hírnevet jelképező diadaloszlopot tartja magasra. A diadaloszlop névtábláját nagy méretű, gyászszalagokkal borított körkoszorú övezi, mindezt géniuszalak koronázza. A koporsót a temető egyetlen fűzfája alá helyezik el, mellette kap helyet a diadaloszlop is. Itt előbb a szadai lelkész, majd Stróbl Alajos a mesteriskolák, és Kovách Géza a Képzőművészeti Főiskola és Rajztanárok Egyesülete nevében búcsúztatja el a festőt.

               A szadai temetésről kétoldalas, képes riport jelenik meg a Vasárnapi Ujságban, több érzékletes képet közölve gyászoló falusi asszonyok csoportjairól.[44] A fotókon jól kivehető kitüntetések mára elvesztek. A diadaloszlop az 1930-as években még állt a szadai sír mellett.[45] A paletta, vagy annak másodpéldánya, ma is a Székely Bertalan Emlékmúzeum ereklyetárgyai között található.

A rajztanárok körében megindul az atyamesterré választott festő szakralizálása. A Rajzoktatás különszáma számos képmelléklettel és változatos írásokkal rója le kegyeletét a Mester előtt, akiben a rajztanár társadalom  “a művészeti peadagogia legnagyobb lángelméjét és hitvallásának megteremtő apostolát” tiszteli. [46] A különszám közli Székely időskori fényképét, a Mohácsi vész reprodukcióját és Székely Árpád rajza nyomán a temetés miatt aktuálissá vált szadai műterem és lakóház képét. A gyász allegóriáját Rakssányi Dezső, Székely mesteriskolás tanítványa, maga is történeti festő[47], rajzolja meg a folyóirat alkalmi mellékleteként. A gyászolók hármas csoportja –  Hungária két mellékalakkal – a szemtanúk által leírt és a fotókon is megjelenő diadaloszlop tövében jelenik meg.[48]

A megemlékezés és kegyelet efemer emlékein túl egyedül a Rajztanárok Egyesülete lép fel távlati programmal Székely emlékének ápolására: “az ő emléke tőlünk cselekvést kíván” – hangzik el a felhívás.[49]A Rajztanárok Egyesületének Országos választmánya szeptemberi ülésén támogatja egy adatgyűjtő-bizottság megalakulását.[50] Ennek feladata egy tervezett részletes életrajz adatainak felkutatása, interjúk készítése volt tanítványokkal, Székely tanítási módszerének rekonstruálása, korrektúráinak, vázlatainak összegyűjtése és feldolgozása.

A Művészet, Körösfői nyomán, szintén közöl egy gyász-allegóriát.[51] A földre roskadó szárnyas géniusz a Nagy Sándor tervezte, Fogadalom címen ismert szőnyeg ideák előtt leboruló nőalakjának rokona.[52] Arra, hogy a párhuzam több mint formai, Körösfői szadai gyászbeszédének egy mondata utal, mely szerint Székely “a szépség apostola, aki hirdeti az igét tanítványainak.”[53]

               Székely Bertalan végakarata, miszerint a szadai temetőbe helyezzék örök nyugalomba, szándékos tüntetés a korszak reprezentatív, gyakran önünneplésbe fulladó dísztemetései ellen. A kontrasztot a közelmúlt nagy művésztemetéseivel (Munkácsy, Lotz, Zichy és ugyanezen év májusában Mikszáth Kálmán) a kortársak is kiemelik: “Nem vágyott abba a temetőbe, hol igazi nagyok és a múló, üres nagyság, a hivalkodó gazdagság nyernek egyaránt fényes emlékkövet; csak egy szerény falusi temető hantjai alatt kért nyugvóhelyet…”[54] Schauschek Árpád pontos látleletét adja a szadai temetésnek:[55] kívülállásának dacos vállalása morális példaképpé emeli Székelyt hódolói előtt. A kivonulás utolsó tüntető gesztusa székely származásának, protestáns puritanizmusának, nyakas önérzetének válik bizonyítékává. A hálátlanul szerény szertartás a végső vádpont közönyös korával szemben. A Székellyel szemben mindmáig meghatározó lelkiismeretfurdalás, röstelkedés, szégyenérzet, kiengesztelésének örökös kényszere már a kortárs búcsúszavak közé is némi disszonanciát csal.

               Ez a demonstratív szecesszió, a reprezentatív temetés visszautasítása, egy szerény falusi végtisztesség vállalása a búcsúzók körét is beszűkíti. Székely nem válik a “nemzet nagy halottjává.” A temetés alaphangját a bőszoknyás, színes fejkendős szadai lányok adják meg: “Őt a magyar nép temette el.” – emeli ki Körösfői Kriesch Aladár búcsúbeszéde.[56] Székely végső útján – ahogy késői művészi törekvéseiben is – a “tiszta forráshoz” fordul. Így válnak örökségének letéteményeseivé az ő művészi teljesítményéről mit sem tudó szadaiak. Erkölcsi romlatlanságuk, gyermeki tisztaságuk viszont egyedül őket predesztinálja a befogadásra. Székelyt és Szadát, a művészt és a népet – Körösfői interpretációjában – transzcendens kötelék fűzi össze: “…ők vették át tőlünk a halottat, oly méltósággal és komolysággal, mely kétségtelenül bizonyította, hogy ismerik a reájuk bízott drága kincs és megbecsülhetetlen örökség értékét. Vajjon földi ember parancsára cselekedtek-e így?”[57]

1911 – “Mártírkoszorú”

               1911. február 3-án nyílik meg a Műcsarnok összes termében Székely Bertalan emlékkiállítása. A tárlat a Képzőművészeti Társulat jubileumi évének nyitánya.[58] Rendezői a festő képzőművész fia, Székely Árpád és Kovách Géza, a Képzőművészeti Főiskola részéről. Tizenöt termen át több mint ezer mű tekinthető meg egy hónapon át.[59] “Eddig egy elhunyt művészünk alkotásaiból sem láttunk együtt ily kimerítő kiállítást” – állapítja meg egy kritika.[60] A kiállított műveknek csak kis részét teszik ki közgyűjteményi, ismert alkotások. Három termet jeles magángyűjtemények (Ernst- és Wolfner-gyűjtemény) ritkán látható Székely-anyaga tölt meg. Valódi csemegét azonban a kiállított alkotások zömét kitevő, Székely műtermi hagyatékából származó művek százai jelentik, melyek egy része – a katalógus megjegyzése szerint – helyszűke miatt szorult ki a kiállítótermekből. A tárlat jellegét a hagyatéki anyag határozza meg. A nyilvános művészi megmutatkozásoktól már csaknem negyedszázada következetesen visszahúzódó, de műtermében igen aktív munkát folytató művész roppant mennyiségű és gazdagságú anyaga nyílik meg egyszerre a közönség előtt.[61] 

“Mint óceánból elsüllyedt sziget, úgy bukkant fel művészeti életünk felszínén Székely Bertalan” – nyitja meg írását Lándor Tivadar, a hagyaték egyik kezelője.[62] A tárlat hatását pontosan közvetítik sorai:  “a magyar művészeti közvéleményt megdöbbenés fogta el. Egy ismertnek vélt, elintézettnek hitt s a magyar műtörténelembe már illő módon beosztott művész váratlanul új képet adott magáról mindenkinek, szétrobbantotta a kereteket, amelyekbe állították, s új helyet, új fejezetet tört magának művészetünk történetében. Ez Székely Bertalan feltámadása.”[63] Az a műfaj, mely alapján Székelyt a kortárs közvélemény számon tartotta és megítélte, a történeti kép, alig két tucat művel képviseltetik, azok zöme is az Ernst-gyűjteményből származó vázlat. Ezzel szemben másfélszáz arckép és tájkép kerül elő a hagyatékból, két teremnyi akt és életkép, és csaknem félezer további vázlat. Utóbbiak zöme a monumentális dekorációs munkák előkészítő tanulmányai.

Az emlékkiállítást jeles közéleti személyiségek, gróf Andrássy Gyula, a Képzőművészeti Társulat elnöke és József főherceg a Társulat védnöke nyitják meg.[64] A vendégeket az ünnepélyes szónoklatokat követően Lándor Tivadar kalauzolja a kiállításban.[65] Andrássy beszédének gerincét a modern zseni koncepciója adja, az életében nyomorgó, halála után megdicsőülő, de mindvégig elhivatott művész toposza.

               A bemutatott rendkívüli gazdagságú, sokszínű anyag a nagyközönséget és műértőket, konzervatívokat és moderneket egyaránt csodálatra készteti.[66] Elismerést keltenek a friss, közvetlen tájképek: “Amin Barbizon nem egy világhírű tájképfestője fáradozott, megoldotta azt Székely is Szadán.” – írja Lyka Károly.[67] Késői falképeinek letisztultságát ugyanő a szimbolista Puvis de Chavannes újklasszicista formanyelvével rokonítja.[68] Lázár Béla Székely szüntelen művészi kísérletezéseinek hajtóerejét a tisztán formai, absztrakt törvények keresésében látja.[69] Gerő Ödön úgy véli művészi komolysága és etikája, örökké kísérletező, teoretikus, rendszerteremtő hajlama az “új ver sacrum” emberei számára is példaadó.[70] De Székely több évtizedes akadémiai múltja, megrendeléseiből adódóan tartalomcentrikus hivatalos művei, de talán leginkább stílusváltásokon való kívülállása okán nem lehet a modernek kultikus atyamestere. Ezt a szerepet Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József kapja meg. A legfiatalabbak számára Székely csupán lezárója és összefoglalója a múltnak, “művészete egy zárt kör, amely sem a ma, sem a holnap piktúrájában nem folytatódik.”[71]

               Az 1910-es évek elején minden eddiginél élesebben jelentkeznek az esztétikai elveiben mindinkább polarizálódott művésztársadalmon belüli ellentétek. Az életmű elég súlyosnak bizonyul ahhoz, hogy ideológiai és művészeti csatározások eszköze legyen. De csak egy sokoldalúságától és sokszínűségétől megfosztott Székely életmű alkalmas arra, hogy a progresszív ellentáborral szemben hatékony fegyverként szolgáljon. Székely áldozatává válik egy elhibázott főiskolai oktatási elvnek, melynek bár fő ellenzője, a gyakorlatban mégis részese. Keleti Gusztáv elgondolása alapján évtizedeken keresztül elszigetelték a rajztanárképzést a művészoktatástól, a jövendő rajztanárokat szándékosan távol tartva minden modern  művészeti hatás befogadásától és megértésétől, ily módon a vaskalapos, műcsarnoki művészet fő pártolóivá avatva őket.[72]  A rajztanár társadalom nagyrészt Székely-tanítványokból álló, művészi önérzetében sértett és a modernek által frusztrált része saját művészi elveinek védelmére pajzsként használja egykori mesterét.[73] A konzervatív retorikában Székely művészete a  nemzeti,  “egészséges művészet” példájává tisztul, mely méltó példaképe lehet a “keményfejű, szittya nemzedék” ifjainak egy kozmopolita, “beteges, korcs felfogás… beteges elfajulás” elleni harcban.[74] Szemben “az ákom-bákom vonaglással”[75] a “művészi folytonosság biztosítéka”[76], mely visszahelyezi jogaiba a természetet, az eszményi szépet, részletező rajzosságot, tartalmat, jelképi erőt és “lelkiséget”, egyszóval “az örök érvényű törvények jegyében való alkotást.”[77] A fentiek szellemében Székely “hagiográfiáját” Schauschek Árpád[78] közli 1910 és 1911-ben, folytatásokban a Rajztanítás hasábjain.[79] A sorozat Székely Bertalan személyiségének és művészetének teljes körű megismertetésére törekszik. Munkájának utolsó szakaszában, élve a korszak zseni-tiszteletének retorikájával, szakrális hasonlatokkal magasztalja a mestert. A dolgozat megragadó stílusa révén végső soron a rajztanárok “segítő-védő- és vértanú szentjének kanonizációját” szolgálja. 

Az első rész azért különösen figyelemreméltó, mert máig ható érvénnyel foglalja össze a “Székely-tragédia” lényegét: erényeiből fakadó szükségszerű bukását. Pozitív emberi tulajdonságai, erkölcsi tartása, eredendően székely protestáns puritanizmusa távol tartják a látványos, talmi művészi sikerektől. Őszintesége, fanyar, gúnyos, cinikus modora fokozzák zárkózottságát. Önelvű művészete, kétkedő, töprengő természete nem követi a kurrens művészi divatokat. Aki pedig magányba vonul, azt egyedül hagyják. Elszigetelődik szakmától és közönségtől. Inkább az érzelemhez mint az értelemhez szóló, igényes művészete visszhangtalan marad. Az életpálya szuggesztív rajza a magyar művészsors paradigmájává tágul.

Schauschek tanulmánya utolsó szakaszában Székelyt már leplezetlenül szakrális, apostoli szerepkörben tünteti fel: “Babérkoszorút érdemeltél volna, de mindig töviskoronát kellett viselned”[80] Mártíriuma erőt adó, inspiráló a vele közösséget vállaló kevesek, a nagysága előtt fejet hajtó rajztanár-tanítványok számára: “ Tanítványait nem bírja együtt tartani; a kritika első szavára megtagadják háromszor a mestert. Ecettel és epével bőven kínálják. Hallja a ’Feszítsd meg’ kiáltásokat s látva, hogy gyalázzák meg ’az erényt, az észt’, elvonul ő is, mint a ’hajdankor prófétái, remeteházba’.”[81] A mártír-szent művész-szerep vagy egy alkotócsoport művészi törekvéseit, tágabban világnézetét, megtestesítő vezér előtti hódolat szakrális jelképi nyelvvel való kifejezése a korszak modern művészetében gyakori.[82] A kortársak szakralizált vagy szentek szekuralizált ábrázolásának alapja a művész társadalmi szerepének megváltozása: elidegenedettsége, kitaszítottsága az egyik oldalon, glorifikációja sorstársai által a másikon. Székely kortársi értékelésének sajátos kettősségét mutatja, hogy bár “akadémikus művész”, mégis a modern művész  századfordulós szerepében jelenítik meg.

“Dicsőült nagyjaink égi karában”

               A közösség nagyjai iránti tiszteletét legméltóbban példaképe arcvonásainak megörökítésével fejezheti ki, szerényebb formában arcképfestménnyel, a kiválasztottak esetében emlékmű állításával. Utóbbira képzőművészetünk nagyjai esetében ritkán került sor. Egy szerényebb és közvetlenebb szobrászati műfaj, mellszobor készítése vált elterjedt hódolati gesztussá, mely szükség esetén helyettesítette az alkotó személyét, halála után pedig megidézte azt.[83] Székely Bertalan életében nem készült róla hivatalos megrendelésre portréfestmény vagy szobor. Mellszobrát baráti gesztusként, egyfajta “barátságképként” Stróbl Alajos mintázza meg 1908 körül. Ennek változatai és másolatai szolgának később a közösségi ünnepségeken kultusz-szoborként.

               Stróbl Alajos, akinek az arcképszobrászat legkiemelkedőbb műfaja, már az 1880-as években egy sor képzőművész képmását készíti el.[84] Miután a Mintarajziskola szobrász-tanára, majd a szobrászati Mesteriskola igazgatója lesz, közeli kapcsolatba kerül a nála húsz évvel idősebb Székely Bertalannal. A mesterről készített első szobra zárt, klasszikusan kiegyensúlyozott kompozíció, mely egy felszegett fejű, előre tekintő, magabiztos férfit örökít meg. A mű élet után készült, amit a Székely-család birtokában lévő két fénykép bizonyít. Ezek két fázisban mutatják a műteremablak ellenfényében ülő ősz mestert, szemközt vele pedig a fejszobrát mintázó Stróblt. A fotók egyike Stróbl által Székelynek ajánlott és 1908-ra datált. A szobor, önarcképe után, Székely egyik legismertebb ábrázolása. Stróbl több példányban és különféle anyagban mintázta meg. 1927-es hagyatéki kiállításának katalógusa egy márvány és két gipszváltozatot említ.[85] Szuchy Tibor, a szobrász első monográfusa, 1941-ben összeállított oeuvre-katalógusa három, 1908-ban készült, Székely-szobor változatról (két márvány, egy mészkő) tud.[86] Közülük az egyik, a mészkő-változat, ekkor az Epreskertben áll. Az 1935-ös jubileumi Székely-kiállítás katalógusában megjelenik egy további, a Képzőművészeti Főiskola tulajdonában álló portrészobor is.[87]

Ma az egykor Székely Árpád, azt megelőzően talán Székely Bertalan, tulajdonában volt egyik gipsz-változat a Székely-örökösök birtokában van. A szadai Emlékmúzeum gipsz-mellszobra szintén a Székely-családtól származik.[88] A márvány Székely-szobor jelenleg a szegedi Nemzeti Pantheon része.[89] Egy töredékes mészkő-fej a székesfehérvári Bory-vár művészpantheonjában áll.[90]  Közgyűjteményben ma  csupán egy töredékes Székely-fejszobor található.[91] A Stróbl Alajos által készített képmásszobor replikái tehát összetett feladatkört látnak el. A család birtokában az imagines maiorum kultikus szerepkörében jelennek meg. A múzeumokban és emlékünnepségeken a közösségi “istentisztelet” oltárszobrai, a műveiben és eszméiben halhatatlan géniusz megtestesülései. A művész- és nemzeti pantheonokban egy tágabb hitrendszer szentjeinek körébe lépve a példaadó kiválasztottak között a közösségi, nemzeti önreprezentáció eszközévé magasztosulnak.

A “pantheonizáció” a művész minden eddiginél szélesebb körű elismerésének bizonyítéka. Marastoni József korai grafikai művészképmás-galériájában Székely még nem kaphatott helyet.[92] Az 1880-as években a fellendülő nemzeti pantheon gondolattal[93] együtt a művésztársadalom önreprezentációját szolgáló művész-galéria tervek is megszaporodnak. A Stróbl Alajos által elkészített Lotz-mellszobor a Képzőművészeti Társulat által a Műcsarnok folyosóira szánt művészgaléria része lesz.[94] A nemzeti művészet templomában, a Nemzeti Múzeumban Zichy és Munkácsy termeiben kiemelt helyet kapnak az alkotók mellszobrai.[95] Stróbl képmás-szobrai jórészét egy tervezett nemzeti pantheonba szánta.[96] A művésztársak szobrai ideiglenesen az Epreskertben kerülnek felállításra, ahol az 1880-as évek végétől Stróbl irányításával kezdik meg a szobrászati Mesteriskola építését és kertjének rendezését.[97] Az Epreskert ideális helynek bizonyul egy nemzeti művész-pantheon kialakítására. Az évtizedek folyamán, nélkülözve ugyan minden koncepciót, számtalan, művészi életünk nagyjait megörökítő mester- és tanítványi munka gyarapítja az epreskerti művész-galériát. Stróbl Székely-szobrának egy vagy több példánya évekig a kert árnyas fái alatt áll.[98] Székely “pantheonizációjának” utolsó, legnemesebb fejezete 1930-ban veszi kezdetét. Ezév őszén avatják fel ünnepélyesen az egy évszázad után végre megvalósult Nemzeti Pantheont Szegeden.[99] Klebelsberg Kunó, kultuszminiszter, az ügy egyik fő elkötelezettje, még Stróbl hagyatéki kiállításán megvásárol több, egykor a szobrász által is a jövendő nemzeti képcsarnokba szánt szoborművet, köztük Székely Bertalan márvány mellszobrát. A néhány év múlva a szegedi Dóm tér árkádsorában felállított szobrok közt 15 Stróbl mű van. Székely kultúránk és művészetünk jelesei körében kap helyet. Kívüle Lotz Károly, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál képviselik a magyar festőművészetet.

Az 1930-as években Székely tagja lesz a székesfehérvári Bory-vár művészpantheonjának is. Bory Jenő, szobrász, a székesfehérvári Bory-vár építtetője több szálon is kötődött Székely Bertalanhoz, valamint Képzőművészeti Főiskolához. A Mintarajziskolán Székely, a szobrászati Mesteriskolán Stróbl Alajos tanítványa. Bory Jenő 1911 és 1946 között maga is a főiskolán a szobrászat rendes tanára. Felesége, Boryné Komócsin Ilona, 1903 és 1907 között látogatja Székely kompozíciós stúdiumait.[100] Bory Jenő 1923-ban kezdi meg különös betonvárának építését. A vár műtárgyainak legkorábbi, 1935-ben megjelent katalógusában, Szinyei Merse Pál és Karlovszky Bertalan mellszobra mellett már szerepel a Stróbl-féle Székely-szobor.[101] Mai, kialakult állapotában a vár első teraszának falába vágott árkádok alatt kapott helyet a művészgaléria. A középső árkád alatt Munkácsy Mihály egész alakos szobra jelenik meg, oldalain két-két árkádban további magyar művészek mell- és fejszobraival.[102] Szemben az epreskerti intézményi vagy a szegedi nemzeti pantheonnal, a székesfehérvári – hasonlóan Stróbl eredeti művészgalériájához – “magánpantheon”, ahol személyes kötődések, élmények, művészi hatások a megjelenés feltételei. Bory Jenő szoborállítása a tanítványi kettős tisztelet  kifejezése mesterei iránt.

A fehérvári Székely-szobor, amennyire az töredékes állapotából megállapítható, nem az 1908-ban készült szobor változata. A felszegett fejű, dacos arckép mellett létezett egy másik, mely a maga elé tekintő, kontempláló Székely vonásait ragadta meg.[103]  A mintázás pillanatát ezúttal is dokumentálja egy fotó, mely eredetileg Nagy Sándor 1910-ben, Székely halálára megjelent cikkének illusztrációja.[104] A kép felirata azt is elárulja, hogy a mű a festőbarát halotti maszkja után készült. Stróbl Alajos hagyatékából több neves művésztársának halotti maszkja ismert.[105] A halott arcáról készített gipszmaszk önmagában mágikus gesztus.[106] A halotti maszk a későbbi kultuszok egyik kiemelt kegytárgya lehet. A két évvel korábbi verziótól eltérően az 1910-ben készült szobron a festő ecsetet tartó keze is feltűnik.[107] Szemben a korábbi, a külvilág felé reprezentáló beállítással, most hangsúlyosabbá válik a kontemplatív, alkotói folyamat érzékeltetése. Stróbl 1910 későnyarán meglátogatja a haldokló Székelyt. A személyes kötődés tanúbizonyságaként a nagybeteg festőművészről készít egy tollvázlatot, mely a szoborhoz hasonlóan, egy mindinkább tisztán spirituális festő-filozófus vonásait örökíti meg.[108] Stróbl két, időben egymáshoz viszonylag közel eső, képmásának sikerül megörökítenie az ösztön és a ráció emberét, a művészt és a bölcselőt, érzékeltetnie a Székely-életmű zavarba ejtő kettősségét, és ezzel megragadnia feszültségének egyik kulcsát.[109]

1935  – “Szellemidézés”

A kultusz ébrentartására és gazdagítására Székely Bertalan születésének 100. évfordulója nyújt újra alkalmat. A centenáris ünnepségek több időpontban és helyszínen zajlanak, eltérve a májusi születésnaptól és igazodva az országos Liszt-év és a főiskola Keleti Gusztáv-évforduló rendezvényeihez, az év második felében. Az ünnepségsorozat a szadai emlékünnepéllyel veszi kezdetét. Novemberben a Magyar Tudományos Akadémia tart emlékülést Székely tiszteletére. A központi megemlékezésre decemberben a Műcsarnokban, a Székely Bertalan emlékkiállítás helyszínén kerül sor. A Képzőművészeti Főiskola és a Magyar Rajztanárok Egyesülete itt közösen ünnepel. Maradandónak a Képzőművészeti Főiskola által alapított Székely Bertalan szoborpályázat, Székely-díj megalapítása, és néhány, az évfordulóhoz kötődő emlékérem megalkotása bizonyul.

A jeles év Szadán ismét feléleszti a nagy halott emlékét.[110] A szadai sír szeptemberi koszorúzásán képviselteti magát a Képzőművészeti Főiskola, a Képzőművészeti Társulat, a Magyar Rajztanárok Egyesülete, beszédet mond a helyi lelkész és a szadai bíró is, és résztvevőként természetesen ott vannak “az egyszerű falusiak, kik szellemi nagyságát megérteni nem tudták, de emberi jóságát szeretettel szívükbe zárták.”[111] A megemlékezés báró Vécsey János szolgabíró otthonában folyatódik, ahol a helyi jelesek megalakítják a Székely Bertalan Emlékbizottságot.[112] Céljuk az elhagyott műterem ereklyemúzeummá alakítása, a mester műveinek, emléktárgyainak összegyűjtése. Az elhatározást tett nem követi. Szadán az emlékmúzeum csak két évtized múltán nyílik meg. Csírájában azonban már ekkor megjelenik egy állandóan gyarapítható kultikus hely igénye.

A Magyar Tudományos Akadémia november 25-én megrendezett ünnepi ülésén Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója olvassa fel értekezését Székely Bertalanról. Egyfajta elégtétel ez Székelynek, aki noha “művészetének filozófiai és technikai kérdéseiről többet gondolkodott és írt, mint művésztársai együttvéve, és teljes mértékben megvolt benne a tudósnak az a lelki kényszere, hogy gondolkodásának eredményeit rendszerbe foglalja”[113], a Magyar Tudományos Akadémiának tagja nem volt, és a magyar tudományos élet részéről életében soha, semmilyen elismerésben nem részesült. Petrovics Székely jellemrajzának meghatározó, egész művészi életművét befolyásoló vonásának épp a művészi alkotáshoz elengedhetetlen intuíció és az azt kordában tartó ráció folytonos konfliktusát véli: “A küzdelem forrása Székely lelki alkatának sajátos dualizmusa, egyfelől a spontán alkotásra való nagy hivatottságnak, másfelől az intellektualizmus túlságainak, az elmélet és a rendszer szenvedélyig fokozott kultuszának kettőssége.”[114] Ezzel az értelem és érzelem, ösztön és ráció tragikus harcában felvázolja az életmű értelmezésének egyik kulcsát.[115]

A tudós Székely alakjának megkérdőjelezéséhez vagy mitizálódásához nagyban hozzájárulnak a kiadatlan kéziratai, naplói körüli bizonytalanságok. Székely kéziratainak gondozója, örököse, egykori titkára Lándor Tivadar, aki a mester halála után megnehezíti a kéziratokhoz való hozzáférést.[116] Őmaga publikációiban hozzájárul az “apostoli iratok” misztifikációjához.[117] Így törvényszerű a legendaképződés megindulása a jegyzetek mennyiségéről, jelentőségéről és tudományos súlyáról. Kialakul a Leonardo-hasonlat, mely számos meggyőző párhuzamot mutat fel a reneszánsz mester és a hazai festészet klasszikusa között.[118] A jegyzetfüzetek közül csupán az 1915-ben közgyűjteménybe került Ifjúkori Napló ismert a kortársak előtt. Bár a kéziratos anyag nyilvánosságra hozataláért többen szót emelnek[119], megszerzéséért pedig igen sokat tesz Petrovics Elek[120],  Székely Bertalan kéziratos hagyatékának ügyét csak a következő, 1955-ös Székely-évforduló lendíti majd előre.

Székely az emlékezetes 1911-es emlékkiállítással visszavonhatatlanul bevonult nemzeti művészetünk klasszikusai közé.[121] A tárlaton bemutatott sok száz vázlat, skicc, nagyban hozzájárul a modern Székelyről alkotott képhez.[122] A két háború közötti méltatások nagyrészt az olajvázlatokban megnyilvánuló “impresszionisztikus” Székelyt emelik ki.[123] Történeti képei is új megvilágításba kerülnek 1932-ben, a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyíló Ernst-gyűjtemény vázlatai révén.[124] A centenáris év méltató beszédei, az elemző írások és hódoló ünnepségek is végső soron mind az életmű maradandó “csodáinak”, a műveknek szólnak. A megemlékezés legméltóbb módja mindenkor a magasztalt személy alkotásainak bemutatása. A Képzőművészeti Társulat, mely – ahogy ezt megelőzően, úgy most is – nem a Székely-ünnepségek fő gondozója, kegyeletét a Székely-emlékkiállítás műcsarnoki megnyitásával rója le.[125] Az anyag összeállítója, a tárlat rendezője Csánky Dénes, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. A mindössze két teremnyi, alig nyolcvan művet magába foglaló anyag a téli társulati kiállítás keretében kerül bemutatásra. A jól válogatott, jeles magángyűjtemények remekeit felvonultató tárlat egyetlen kultikus gesztusa, hogy a művek sorát Stróbl Alajos Székely mellszobra nyitja meg. A műcsarnoki kiállításra egy hónappal, decemberben, a Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztálya Székely rajzainak bemutatásával emlékezik meg a művészről.[126]

A leginkább érintett Képzőművészeti Főiskola , a Magyar Rajztanárok Egyesülete bevonásával, az emlékkiállításhoz hangolva csaknem az utolsó pillanatban, december 12-én tartja meg emlékünnepségét a Műcsarnokban.[127] A mester feldíszített mellszobra, körben a falakon művei, az egymást követő méltató beszédek mind ugyanazt szolgálják: példaadó személyiségének és művészetének, és az általa megtestesített eszmények megidézését: “A nagy mester nemes gondolkozó fejének mása babérfák közül, legkiválóbb alkotásai pedig a falakról tekintenek le ránk. Ez okozta talán azt a mindnyájunkat összekapcsoló titokzatos érzést, hogy az ő szelleme valóban köztünk van.” – írja a Rajzoktatás tudósítója.[128]  A beszédek a kialakult Székely-képhez nem tesznek hozzá lényegi elemet, csak megszilárdítják hagyományait. Benkhard Ágost, a Képzőművészeti Főiskola rektora a művész, tudós, filozófus és a “nagy tanítómester” Székelyre emlékezve, úgy véli a főiskola az utóbbi hagyatékának letéteményese.[129] Nádler Róbert pedig mint az “összes magyar rajztanárok nagymesterét” idézi meg Székely Bertalant.[130] A beszédeket lezáró áldozó aktusként végül a különféle intézmények képviselői megkoszorúzzák Székely mellszobrát.

“Élő emlékezetünk háláját kőbe faragva…”

               A jubileumi ünnepségekhez hagyományosan kötődnek maradandó tárgyi emlékek, albumok, díszkiadások, emléktárgyak. Ahogy 1910/1911-ben úgy most is, a pártoló intézmények az elhangzott beszédeket, méltató írásokat különszámokba gyűjtve nyújtják át az olvasónak. A Képzőművészeti Főiskola 1935-1936. évi évkönyvében szentel nagy teret az ünnepségek részletes bemutatásának, mellékelve Varga Nándor Lajos fametszetű Székely-arcképét. Az előbbinél maradandóbb, ugyanakkor a szoborműnél olcsóbb és közvetlenebb a jubileumi emlékérem készítése. Költségei nem igényelnek feltétlenül hivatalos megrendelőt, a művész gyakran saját elhatározásából, személyes kegyeletből vagy üzleti megfontolásból készíti. A legkorábbi ismert Székely emlékplakett 1911-12 körül, gyaníthatóan az emlékkiállítás alkalmából jött létre. Alkotója, Kis József szobrász, Székely Bertalan babérágakkal koszorúzott mellképét eleveníti meg bronzdomborművén.[131] Az 1935-ös centenáriumi évhez két emlékérem kötődik. Beck Ö. Fülöp kétoldalas érme előlapján a mester profilképe jelenik meg, hátoldalán allegorikus nőalak, kezében ecsettel, palettával, lábánál – a tudós művészre utalva – könyvekkel.[132]  Madarassy Waltertől ismert a másik jubileumi Székely-érem. Madarassy több alkalmi művészérmet is készített, 1933-ban a Lotz-, 1946-ban a Benczúr-évfordulóra.[133] A kétoldalas Székely-érem az előzőekhez hasonlóan, arcképet allegóriával párosít. Előlapján Székely profilképe, hátlapja – talán az eszményeket elérni igyekvőt jelképező – magasba nyújtózó ifjút mutat.[134]

               A Székely-centenárium évében a Képzőművészeti Főiskola a műcsarnoki emlékünnepség fő szervezője, “de egyben azon meggondolástól is vezettetve, hogy a nagy halottja példaadó emlékezetének ébrentartását megfelelő emlékmű és alapítvány szolgáltatna a legjobban”, pályázatot ír ki egy Székely-emlékszoborra, és alapítványt tesz egy évente kiadandó Székely kompozíciós díj kiosztására.[135] Mindkét kezdeményezés helyi hatókörű, a pályázatok a főiskola hallgatói közt kerülnek kiírásra. Mind az emlékjel állítása, mind a közösség érdekeit szolgáló alapítvány létrehozása kultikus gesztus, ugyanakkor az intézmény tanulóit is inspirálva növeli a főiskola jó hírét: “Élő emlékezetünk háláját kőbe faragva hirdetjük utódainknak. A Főiskola területén, az Epreskertben állítjuk fel szobor képmását. Fehéren izzó lelkének fényét őrizzük, amikor eszménye emlékére évente kompositio versenyt rendezünk hallgatóink között születési évfordulójára, gazdagon jutalmazva a győztest.”[136]

               Azemlékszoborállításának gondolatát 1935 szeptemberének egyik rektori ülésén Pilch Dezső és Sidló Ferenc veti fel, mondván, hogy “az Epreskertben, ahol amúgy is alig van már szobor a Stróbl-féle hagyaték elvitele óta, állíttassék fel Székely Bertalan kőből faragott szobra.”[137] Javasolják, hogy a VKM anyagi fedezetével a szobrászati osztályok közt hirdessék meg a pályázatot. A kultusz miniszter december hó 12-i 13.912/1935.III.sz. leiratában támogatja egy Székely-fejszobor állítását, költségeihez 1000 pengővel hozzájárul.[138] A részletes pályázati feltételeket a szobrászati albizottság dolgozza ki. Az eredményhirdetésre a következő év májusában kerül sor: a 250 pengős díjat és a kivitellel való megbízást Osváth Imre V. éves szobrászhallgató nyeri el.[139] Mielőtt a gyulafirátóti márványból készült fejszobor az Epreskertben, a II. számú festészeti Mesteriskola közelében került volna felállításra, bemutatják a főiskola 1937. évi jubileumi  kiállításán.[140] A következő években több hasonló emlékállítási akció eredményeként újabb művész-szobrokkal gyarapszik az epreskerti nemzeti művészpantheon és az Andrássy úti főépület.[141]

               A SzékelyBertalan–díj alapításának ötlete hivatalosan első ízben 1935 októberében vetődik fel a főiskola rektori ülésén.[142] Decemberre megérkezik a kezdeményezés minisztériumi támogatása, mely a Székely Bertalan centenáris ünnepély alkalmából a “főiskola tehetségesebb növendékeinek díjazására Székely Bertalan díjat alapít évi 300.- Pengővel”. A díj “évente május 8-án, Székely Bertalan  születési évfordulóján adatnék ki egy figurális kompozícióra a Főiskola művésztanárainak odaítélése alapján. A kompozíciók nem vázlat, hanem kidolgozott képterv formájában adandók be”[143] Az első, Szent Család-képterv pályázat eredményhirdetésére 1936 májusában kerül sor. A 300 pengős pályadíj nyertese Szalay Lajos, Benkhard Ágost IV. éves növendéke.[144] Az 1937. évi díj tárgya: falképterv a főiskola könyvtári olvasótermének hátsó falára, mely a Festőművészet allegorikus vagy naturalisztikus ábrázolása.[145] Az 1938. évi pályázat az Epreskerti II. pavilon lépcsőházának falképére szól.[146] Az 1939 és 1940 közötti, kétszer kiírt pályázat tárgya: falképterv az Andrássy úti főépület dísztermi rektori emelvényének hátterébe, mely Széchenyi István életét és működését mutatja be.[147] Az 1941-ben a kiírt témát történelmi ikonográfiai előadások is megelőzik: Arany János költői műve nyomán Szt. László király életének egy mozzanata.[148] Az 1943. évi Székely-díj tárgya ismét az Árpád-házi királyokhoz nyúlik vissza: IV. Béla felépíti Buda várát.[149]  1944-ben a Székely-díj összegét a minisztérium felemeli, ez lehetővé teszi a pályázat kibővítését. Külön festészeti és külön grafikai pályázat kerül kiírásra.[150] Az 1944. évi grafikai díj témája: “Gróf Széchenyi István látogatásának megörökítése Canova műtermében (1818), ahol az első magyar szobrász, Ferenczy István, éppen Csokonai Vitéz Mihály szobrát mintázza.” [151] A festészeti díj tárgya: “1000 év óta áll a viharban a magyar.” [152]

               A díj alapítása idején a főiskolán már kialakult ösztöndíj rendszer működik, mely egyaránt szolgálja a tanulók művészi fejlődését és szociális körülményeinek javítását. Az ösztöndíjak nagyrészt állami alapításúak. A Székely-díj, eredeti célját tekintve, a fiatalok szakmai fejlődését hivatott elősegíteni. Vonzerejéből sokat veszít, mikor kötelezővé teszik a felsőbb évesek számára. Jellegét illetően, az ábrázolás tárgyában, technikájában mindvégig kötött. Tematikájában magyar történeti vagy biblikus jelenetek jellemzőek, technikájában több falkép-terv is megjelenik. Közülük a főiskola területén néhány meg is valósul. Mindez a fiatalságot egy nemzeti, hagyománytisztelő, tartalomcentrikus művészet művelésére ösztönzi. Székely művészetéhez csak külsőségeiben kapcsolódik: kizárólag az intézmény igazgatójának és a nemzeti történeti festőnek és falképfestőnek állít emléket. Az 1940-es évek hivatalos művészetpolitikájának kezében a díj eszköz a pártolt monumentális újhistorizmus művész-utánpótlásának megteremtésére. Az évek során a díj a főiskola önreprezentációs eszközévé üresedik, a háború éveiben a hatalmi politikai demagógia kiszolgálójává válik.[153]

“A hála szobra”

               Székely Bertalan sírjának méltó megjelölése, megfelelő sírszobor állítása, a művész halála óta a kultusz ápolóinak visszatérő igénye. A “nagy ember” sírja mindenkor a kultikus rendezvények egyik fő központja lehet. Sírszobor állítása közvetlenül a temetés után nem történt meg, később a háború és a rossz gazdasági viszonyok akadályozták a szükséges anyagiak biztosítását. A rajztanárok körében csak a húszas évek közepén vetődik fel újra egy sírszobor állításának szükségessége. 1926-ban a Magyar Rajztanárok Egyesületének Székely Bertalan Emlékbizottsága gyűjtést indít a szoborállítás ügyében.[154] A közgyűlésen felszólaló Domby Lajos, úgy véli a sírszobor állítása a magyar rajztanárok kötelessége elhunyt mesterükkel szemben.[155] Az Emlékbizottság programja emellett Székely műveinek összegyűjtése és megóvása, pedagógiai elveinek rekonstruálása, interjúk készítése még élő tanítványaival.

Bár a beszámoló szerint a gyűjtés nem eredménytelen, a szadai sírszobor ügye mégis évekre feledésbe merül. Újabb lökést az eseményeknek az 1935-ös jubileumi év ad. A hivatalos főiskolai jegyzőkönyvek szerint, ekkor a Képzőművészeti Főiskola részéről történnek kezdeményezések. Bory Jenő, a mester egykori tanítványa, a főiskola szobrász-tanára több ízben javaslatot tesz  Székely-sírszobor készítésére ill. síremlékbizottság alakítására.[156] Irányításával, a Magyar Rajztanárok Egyesületének megrendelésére rövidesen el is készül a fejszobor. 1000 forint adományokból gyűlik össze, a kőanyagot egy kőbánya tulajdonos szolgáltatja, a szobrot, Bory Jenő tervei alapján, tanítványai faragják ki.[157] Az elkészült emlékmű ezután, a szállítás és felállítás költségeinek hiánya miatt, évekig az Epreskert kőfaragó területén áll. 1942 végén a főiskola hivatalos úton szorgalmazza a szobor Szadára szállítását.[158]

A síremlék ünnepélyes felavatására 1943. november 27-én kerül sor Szadán.[159] Báró Wlassich Gyula, államtitkár, avatóbeszédében kiemeli, hogy az emlékállítással “a magyar művészi nevelés atyamesterének” adóztak  “a művészi nevelés gondozói.” A meghívó szövege szerint az emlékmű  a Magyar Rajztanárok Egyesülete kezdeményezésére, a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter, Budapest főváros polgármestere, a Képzőművészeti Főiskola és magánszemélyek közös támogatása révén jött létre és került végső helyére. A Magyar Rajztanárok Egyesülete az ünnepség apropóján újra a mesterre vonatkozó anyaggyűjtésre szólítja fel tagtársait, és egyben hírt ad egy készülő Székely-monográfiáról, mely magába foglalná írásait, naplójegyzeteit, vázlatait is.[160]

Maga a fejszobor mind méretében, mind stílusában erősen emlékeztet Osváth Imre, egyébként az Epreskertben álló, 1935-ben díjnyertes emlékszobrára. A két mű viszonyában érdekes módon megismétlődik a Stróbl-féle szobrok kettőssége: az Osváth-szobor leszegett fejű, magába forduló művészt, a szadai sírszobor viszont egyenesen előre tekintő mozdulatot ragad meg. A talapzatra vésett szöveg összefoglalja mindazon szerepeket, melyek Székely számára – az állíttatók szerint – e kultikus tiszteletet biztosítják: “Az eszményi szép apostola. Nemzeti történelmünk festője. A magyar rajztanárság nevelője. A Képzőművészeti Főiskola igazgatója.” A sírszobor a háború után kiteljesedő szadai Székely-kultusz szertartásainak egyik középpontja lesz.

“Haladó hagyományaink”

               Felismerve a művészet ideológiaközvetítő, népnevelő erejét, a háború után nagy figyelem hárul nemzeti művészetünk klasszikusaira. Az új, közérthető, tartalomcentrikus, látványos drámaiságra törekvő és  monumentális feladatokkal küzdő művészeti éra a realista festészet úttörőjének szerepkörében emeli piedesztálra Székely Bertalant. A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán Madarász Viktorral közös terem mutatja be Székely műveit. Sorra jelennek meg az életművet közérthető módon feldolgozó, gazdagon illusztrált kismonográfiák.[161] Székely Bertalan egyes művei bekerülnek az iskolai tankönyvek illusztrációs anyagába, festményei képeslapokon, naptárokon jutnak el a nagyközönséghez.[162]

1955-ben, születésének 120. évfordulóján a Szépművészeti Múzeum a Műcsarnokban megrendezett nagyszabású kiállításon mutatja be ezt a rendkívül sokrétű életművet.[163] A Bényi László és Dobai János által rendezett kiállítás a lehetőségekhez képest teljes Székely-képet igyekszik adni, megvilágítva Székely művészetének eddig árnyékban álló oldalait is. Madarassy Walter Székely-emlékérmet jelentet meg az évfordulóra.[164] Székely Bertalan festészete közüggyé válik, értékelését közfigyelem kíséri, kultuszát átszövik a hatalom aktuális ideológiájának retorikai fordulatai. Az alkalmi beszédeket és írásokat a korszak jellemző retorikai fordulatai jellemzik. Székely a “valóság realista ábrázolásának” kimagasló egyéniségévé magasztosul, aki “leghívebb képviselője a magyar történeti festészet forradalmi demokrata irányzatának”.[165] Az évfordulós eseményeket emlékülések, előadások kísérik. A Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat ankétjának [166] vagy Dobai János és Bencze László hírlapi vitájának[167] középpontjában is Székely akadémizmusának és realizmusának kettőssége áll.

A hazai rajztanárok számára minden eddiginél fontosabbá válik patrónusuk jelenléte, szellemi irányító ereje, amit a hivatalos pozitív Székely-kép csak megerősít. Miután az 1950-es években egy időre megszűnik a főiskolai rajztanárképzés, és a középiskolákban felfüggesztik a rajz oktatását,[168] a Székely-kultusz a rajztanár társadalom önértékelésének helyreállításában is segítséget nyújt. Az oly régóta várt Székely-kéziratok kiadása is ennek megalapozásává válik, mivel elsősorban a rajzpedagógusokat célozza meg. A háború előtt a publikálatlan kéziratanyag a Székely-kép mitizálódását segítette, és az írások némileg szubjektív válogatása most is a kultusz virágzását támogatják.[169] Maksay László már 1960-tól ad közre részleteket a Rajztanítás című folyóiratban Székely írásaiból.[170] Kötetbe rendezett válogatása 1962-ben jelenik meg “A művészettörténet forrásai” sorozatban.[171] A roppant méretű és gazdagságú anyag tematikus, problémakörökre koncentráló szelekciója azonban festészeti receptgyűjteményként használható kézikönyvet eredményez; a kivonatolt magvas szentenciák a rajzpedagógia kultikus iratává avatja a gyűjteményt.

Az 1960-as évfordulós ünnepségek a kultusz újabb fejezetét nyitják meg. A Pedagógusok Szakszervezetének Rajzpedagógiai Szakosztálya által, “a kiemelkedő művészi és pedagógiai munkát felmutató pedagógusok” jutalmazására alapított díj Székely Bertalan nevét viseli.[172] Az évente három-négy fővárosi és vidéki pedagógus számára kiosztott Székely-díj bronzplakettjét Szántó Gergely tervezi.[173] Az ünnepélyes díjkiosztás gyakran a szadai májusi Székely Bertalan Emlékünnepségek keretében történik. Szadához egyébként is erősen kötődik a rajztanárok Székely-kultusza. A kapcsolat megalapozását a rajztanárok támogatásával 1943-ban emelt sírszobor jelenti. Budapesti megemlékezéseik a fővárosi pedagógusok Fáklya klubjának Székely Bertalan Körére korlátozódnak. Szada viszont történeti szerepénél és kellemes fekvésénél fogva is alkalmas hely a rajztanárok emlékező összejöveteleire. Ily módon a rajztanárok a szadai Székely-kultusz tevékeny részeseivé lesznek, mint helyi nyári táborok, művésztelepek és kiállítások szervezői, és az ünnepségek mindenkori részvevői. Közreműködésükkel a lokális kultusz eseményei országos érdekeltségűvé válnak.

Székely és Szada

               A Székely és Szada közötti kötést a falusiak által a festő köré szőtt legendák erősítik meg. Vásárhelyi József a község helytörténetének kutatója, Székely Bertalan szadai kultuszának első feltárója[174] még az ötvenes években gyűjti össze a szemtanú idős emberektől a festőhöz kötődő anekdotákat, legendákat. Ezekből kidomborodik “mélységes szeretete a nép iránt , humanizmusa, melyről még a község lakossága között ma is nagyon sokan könnyes szemmel emlékeznek meg.”[175] A történetek mindegyike a falu népéhez való erős kötődését hangsúlyozza: “A művész ismerte örömüket, bánatukat, ismerte szegénységüket és nyomorúságukat. Mindenkihez volt néhány vigasztaló szava, vagy tanácsa.”[176] Egy gyermekszerető, adakozó, elnéző öregembert őriz meg a helyiek emlékezete, aki a tejhordó kisfiú zsebébe rendszeresen egy krajcárt csúsztat, búcsú után elhalmozza a gyereket vásárfiával, a körtetolvaj szomszédoktól szemrehányás helyett megveszi saját körtéjét. A Székely és Szada közti kapcsolat mélységét azonban az a történet fejezi ki a legmegragadóbban, mely szerint egy alkalommal Székely épp akkor állt kinn kertje kapujában, mikor a szomszéd hajtotta haza tehéncsordáját. “Ugyan nagyságos uram, miért éppen most áll ki a kapuba, amikor oly igen nagy port vernek fel ezek az állatok?” Mire Székely válasza: “Kedves szomszéd uram, ha szeretem ennek a falunak a fáit, a dombjait, a lankáit, hogyne szeretném akkor a porát is…”[177]

               A szadai Székely Bertalan kultusz az 1950-es években bontakozik ki és kisebb nagyobb szünetekkel napjainkig él. A háború utáni fellendülésnek köszönhetően Szada és Székely neve összeforr, a festő a kisközség emblémájává, fő vonzerejévé válik.[178] A tisztelet kifejezési módja sokban rokon a hasonló méretű kisközségek lokális kultuszaihoz.[179] Székely tisztelete több szinten, változatos formákban nyilvánul meg. A kultusz alapját a faluban levő emlékhelyek (Múzeum, sírhely) adják meg, melyek köré kiépül a kultikus szokásrend. Az emlékhelyek fenntartására, ápolására, az emlékünnepségek és az azokhoz kapcsolódó rendezvények megszervezésére különféle emlékbizottságok és körök alakulnak. Mindezek hatására a helyi közintézmények közül számosan veszik fel Székely Bertalan nevét.[180] Az ilyen gesztusértékű jelenségek mellett egy jól működő kultusz holdudvarában kapcsolódó kulturális események sora jelenik meg, Szadán ilyen a művésztelep működése, művésztáborok és gyermektáborok szervezése.

               A helyi kultusz kibontakozásának alapfeltétele az emlékhelyek kialakulása. Ez lehet a tisztelt személy szülőháza, az épület ahol munkálkodott vagy a sírhelye. Székely esetében kolozsvári szülőháza nem azonosítható egyértelműen, a művész erdélyi kötődése egyébként sem erős.[181] A kultusz központjául Szadát a sírhely és a még álló műteremház jelöli ki. Utóbbi a lakóházzal és az övező kerttel kevésszámú fennmaradt, nyilvános gyűjteményként látogatható hazai festő-műtermeink egyike.[182] A község vonzerejét fokozza közelsége a fővároshoz és előnyös táji adottságai. Az addigi szerény sírhely méltó megjelölése 1943-ban megteremti a jövő évenkénti zarándoklatainak egyik színhelyét. Sokáig elhanyagolt azonban Székely utolsó éveinek alkotó tere, menedéke, művészetének “megszentelt kápolnája” – a műteremház.

               A műterem ereklyemúzeummá alakításának gondolata először 1935-ben, a centenáriumi évben merül fel. Mecénások híján azonban a család birtokában álló épület állagromlását nem sikerül megállítani. 1945 után a műtermet az átvonuló csapatok fosztják ki és dúlják fel. Az eseményeknek ismét egy évforduló, az 1955-ös nevezetes emlékkiállítás ad lökést. Ennek hatására megalakul a helyi Székely Bertalan Emlékbizottság.[183] Céljuk a műteremépület helyreállítása, a  Székely Bertalan Múzeum létrehozása. Az épületet a következő év végére társadalmi összefogással, felajánlásokból felújítják.[184] A Székely Bertalan Emlékmúzeum ünnepélyes megnyitása 1956. szeptember 9-én zajlik le.[185]

               A hagyomány szerint Schulek Frigyes által tervezett[186] kubusos, lapos tetős, pártázatos lezárású épület előtérre, nagyteremre és egy abból nyíló kis teremre tagolódik. Ez a felosztás a kiállított anyag elrendezését is megszabja. Az előtérben többnyire a Székely-ereklyék kapnak helyet, a nagy teremben a mester művei, míg a kisterembe alkalmi, kapcsolódó tárlatok kerülnek.[187] Az Emlékmúzeum 1956 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkig rendez kiállításokat. A tárlatok hagyományosan májusban, a Székely Bertalan emlékünnepség keretében nyílnak meg. Tárgyuk elsősorban Székely műveinek bemutatása, előbb átfogó, később tematikus kiállítások keretében. A hetvenes évektől a Múzeum gyakran szolgál bemutatkozási alkalommal helyi kapcsolódó rendezvények (művésztelep, gyermektábor stb.) számára.

               Az Emlékmúzeumnak kezdetben nincs saját anyaga. A bemutatott műveket rendszerint a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből és a Székely-családtól kölcsönzik a szervezők. A tárlatok szakmai színvonalát művészettörténész szakemberek áldozatkész közreműködése emeli.[188] A Múzeum Székely-grafikákból álló saját gyűjteménye az 1980-as években több magánadománynak köszönhetően jön létre.[189] A gyűjtemény tárgyunk szempontjából figyelemreméltó részét Székely Bertalanhoz kapcsolódó személyes tárgyak jelentik. A hagyomány szerint ezek mindegyike közvetlenül kötődik Székelyhez, bár hitelességük egyetlen esetben sem igazolható.[190] A relikviák gyűjtése, úgy tűnik, kezdettől fogva cél volt, hisz a szervezők szándéka már 1935-ben is egy Ereklyemúzeum létrehozása. A megnyitást követő közfigyelemnek köszönhetően több személyes tárggyal bővül a gyűjtemény, ami megerősíti annak emlékház jellegét. A család adományából kerül a műterembe Székely egykori pihenő széke és kis dohányzóasztala,[191] később egy biedermeier csíkos kanapé. Ezek együttesen hangulatteremtő elemek, feladatuk a kor miliőjének megidézése, az alkotás mellett a pihenés, a családi kikapcsolódás színterének érzékeltetése. A tudós festőt könyves szekrénye és benne nevezetes könyvtárának egy töredéke idézi meg.[192]

Még az 1950-es években Vásárhelyi József, a múzeum akkori igazgatója jóvoltából kerül a gyűjteménybe Székely Bertalan jobb kezének gipszmásolata. Amíg az arcról készített gipszöntvény a személyiség, a kéz gipszmásolata az alkotó géniusz lenyomatát őrzi. Bár csak végrehajtó szerepkörben, a kéz mindenkor a remekművel közvetlen érintkezésben volt testrész, a cselekvő én, az alkotó szellem legfőbb közvetítője. Lenyomata betekintést ígér a remekmű születésének titkába. Mind a szentek, mind az istenített világi személyek kultuszának gyakori elemei a kézereklyék. A hazai művészkultuszok kelléktárának is népszerű elemei. Jókai Mór íróasztalán már életében is ott állt Donáth Gyula által gipszbe öntött keze.[193] Ismeretes Munkácsy Mihály és Benczúr Gyula kezéről készült gipszmásolat is.[194] Székely Bertalan  jobb kezének gipszmásolatát Bory Jenő készítette el.[195]  A mű vélhetően a tanítványi hála kifejezése volt, hiszen a szobrász fehérvári “magánpantheonjába” is beemelte egykori mesterét. A monumentum emberi részlete, hogy a gipszkéz ujjai között szivarvéget tartott, ami a kortársi visszaemlékezések szerint valóban örök jellemzője volt e “szent jobbnak”.[196]

Ami írók, politikusok esetében a toll és az íróasztal, zenészek esetében hangszerük vagy a karmesteri pálca, az a festőknél a festőállvány, paletta, ecsetek. Munkácsy ereklyetárába az ecsetek “azon festékesen, ahogy használta”  kerülnek.[197] A remekmű világrajöttében közreműködő eszközök a művészkultuszok kontaktmágián alapuló ereklyetiszteletének legmegbecsültebb darabjai. Székely szadai temetésén a fekete csuklyás apródok egyike palettáját és ecseteit viszi a koporsó előtt. A háború után létrejövő Emlékmúzeum gyűjteményének szintén része a festő palettája ecsetekkel és festőállvánnyal. Az együttes később egy japán motívumokkal díszített ecsettartó vázával gyarapodik.

Az alkotáshoz közvetlenül kapcsolódó ereklyéket életrajzi dokumentumok egészítik ki. Székely 1867-es Ferenc József érdemrendjének díszoklevele, az 1873-as bécsi és az 1878-as párizsi világkiállítások kitüntető oklevelei, családi fényképek, korabeli újságcikkek és a gyászjelentés. A múzeumi “templomtér” szentélyének középpontjában többnyire a mester Stróbl Alajos által készített mellszobra áll. Ez a múzeumnak már 1956 óta része. A közelmúlt hódolatának kifejezése viszont az a nagyméretű, Székely ifjúkori Önarcképe nyomán készült bronzdombormű, mely az 1980-as években a Székely-kertben táborozó Képzőművészeti Szakközépiskola jóvoltából került a gyűjteménybe.

               A kultusz ébrentartására, szokásrendjének, szertartásainak megszervezésére lelkes önkéntesekből álló szervezetek jönnek létre. Ezeket a magukat emlékbizottságnak, emlékkörnek nevező társaságokat többnyire egyetlen elkötelezett támogató tartja életben, távozásukkal a kultusz kiépített formái meglepő gyorsasággal széthullanak.[198] Ezek a szervezeti formák különösen az 1960-as években örvendenek nagy népszerűségnek. Kötöttségük, hangzatos programjuk hivatalos támogatást biztosít számukra, ugyanakkor “alulról kezdeményezett” voltuk némi rebellis ízt kölcsönöz nekik. Ebben az időszakban Székely Emlékbizottságok és Körök egész hálózata jön létre, különféle társadalmi rétegeket, korcsoportokat és foglalkozási ágakat fogva át. Székely Bertalan emlékének ápolását helyi szinten a Hazafias Népfront Székely Bertalan Emlékbizottsága látja el, ehhez külső támogatást számára a Pedagógusok Szakszervezetének Székely Bertalan Köre nyújt. Tevékenységük az Emlékmúzeum működtetésére, a síremlék ápolására és az évente megrendezett Székely Bertalan emlékünnepségek szervezésére koncentrálódik. Emellett szervezésükben működik a rajztanárok számára alapított Székely Bertalan művésztelep és ifjúsági rajztábor.

               Az évenkénti megemlékezések, a Székely Bertalan Emlékünnepségek, a festő május 8-i születésnapjához közeli hétvégére esnek. Bár a község a mesternek nem szülőházát, hanem sírhelyét őrzi, a tavaszi ébredésre eső születésnap lett a megemlékezések szent időpontja, melyen évtizedek óta összegyűlik a falu apraja-nagyja. Az ünnepségek szertartásrendje hagyományosan a múzeumban, illetve a műteremkertben indul beszédekkel, kiállítás-megnyitóval, kulturális programokkal és a temetőben Székely Bertalan sírszobrának ünnepélyes megkoszorúzásával zárul. Az összegyűlt közönség ezzel évről-évre világi passiójátékként játssza újra a szadai kultusz kezdetét jelentő 1910-es események útvonalát. A kapcsolódó kezdeményezések időben meghosszabbítják és térben kitágítják az efemer emlékünnepségek hatását, kulturális pezsgést, az eddiginél szélesebb körű figyelmet biztosítva a helyi eseményeknek. Az 1980-as években rajzpályázatok, Székely-vetélkedők teszik élővé a mester emlékét, a Székely Bertalan Rajztanári Stúdió feléleszti az 1970-es években elsorvadt művésztelepet és újra működik az ifjúsági Székely Bertalan művésztábor.

Különösen szerencsés az Emlékmúzeumot övező kert fennmaradása. A botanikai raritásokkal teli kert adja keretét a lakóházból és  műteremből álló épségben fennmaradt ritka épületegyüttesnek.[199] A hazai kultúrtörténetben termékeny baráti beszélgetéseknek helyet adó kert gyakran vált művészetszervező ereje révén kultikus hellyé.[200] A kert Székely Bertalan esetében számos szálon telítődik jelképi erővel. Tudjuk, gesztenyefái alatt gyakran hűsölt barátjával, Schulek Frigyessel. Személyes életében a kert a csendes visszavonulás helye, nyugalmas menedék a fővárosi, főiskolai harcok után, az elmélyülés, zavartalan töprengés, a feloldódás helyszíne. Művészetében jelképe a természettel való új azonosulásnak, mely oldott festőiségű, fénnyel telt tájképek sorát, újfajta, kötetlen öröm-festészetet indít el az életműben, létrehozva a szadai tájképek lenyűgöző őszinteségű “őszikék-ciklusát.”[201] A Múzeum által az 1985-ös 150. évforduló tiszteletére kiadott levelezőlap emlékbélyegzője a műterem és a kert öreg eperfájának képét ábrázolja, az alkotás és a pihenés helyét, emblematikus erővel foglalva össze Szada szerepét Székely életében.[202]

               A kert, a feléledő szadai kultusznak köszönhetően, az 1960-as évektől megtelik élettel. A 130. évforduló évében, megalakul a nyaranta itt táborozó Székely Bertalan Pedagógus Művésztelep.[203] Az itt dolgozó művészek művészetükben Székely szadai képeinek közvetlen, a falu életéhez, táji motívumaihoz kötődő látásmódja él tovább, magukat a nagybányai festészet örökösének vallják.[204] A néhány év után elsorvadt kezdeményezés újra egy Székely-évforduló kapcsán talál folytatókra. Az 1980-as években ismét művészemberekkel telik meg a kert. Nyaranta néhány évig itt működik a Székely Bertalan Rajztanári Stúdió, majd a Képzőművészeti Gimnázium nyári táborai és gyermek rajztáborok. Utoljára 1997-ben népesítették be a Székely-kertet rajzoló fiatalokkal.

               A Székely-kultusz Szadán napjainkban is élő. A község 1999 májusában, tudományos Székely-konferencia kíséretében, ismét megrendezte a lassan félévszázados múltra viszatekitő  Székely Bertalan emlékünnepséget.

Révész Emese

---

[1] Székely Bertalan tudománytörténeti értékelésének elemzését Szőke Annamária végezte el: Sz. A.: “… ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban”. A kutató és elmélkedő Székely Bertalan-kép a művészettörténet-írásban. In: Szőke 1998. I. 6-79. – A disszertáció függelékében közölt alapos Székely Bertalan bibliográfia kutatásaimban nélkülözhetetlen segítséget nyújtott: Szőke 1998. II. 104-139.

[2] Módszertani szempontból az utóbbi években megindult hazai irodalmi kultuszkutatások jelentettek támpontot, elsősorban a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete Kultusztörténeti Kutató Csoportja tanulmánykötetei: Tények és legendák – Tárgyak és ereklyék. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete Kultusztörténeti Kutató Csoportja közös konferenciájának megszerkesztett anyaga. A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Szerk.: Kalla Zsuzsa. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1994. – Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok. A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Szerk.: Kalla Zsuzsa. Budapest, 1997. A művészettörténet területén kulcsfontosságú tanulmányokkal bővített kiállítás katalógusa: 1995 MNG kiállítási katalógus. Egy alkotó személyéhez és életművéhez kötődő kultusz elemző vizsgálata csak Munkácsy Mihály esetében kezdődött meg: Sz. Kürti Katalin: Munkácsy-ereklyék és dokumentumok a Békéscsabai Múzeumban. Békéscsaba, 1994. – Munkácsy Mihály (1844-1900) élete és kultusza. Kiállítás a debreceni Déri Múzeumban. 1994. február – május.

[3] Dávidházi Péter a Shakespeare-kultusz kapcsán bevezetett szövegközpontú fogalomrendszerének (kultusz mint beállítódás, mint  szokásrend, mint nyelvhasználat) tárgy/műközpontú adaptációja ez, előkészítve a képzőművészeti jellegű vizsgálódásokra – Dávidházi Péter: “Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Budapest, 1989. 1-28.;

[4] Pl.: A II. Lajos 1866-ban a Képes-Újság műlapja, a Dobozi 1865-ben, az Egri nők 1871-ben a Hazánk és a Külföld jutalomképe. Ez alkalmanként néhány ezres olvasótábort ill. közönséget jelentett.

[5] Lyka 1935. 797.

[6] A Pesti Műegylet nem adott Székelytől műlapot; Társulati műlapok: 1865: Ágnes asszony – 1868: Az özvegy – 1869: Az anyai őrszem – 1995 MNG kiállítási katalógus, 259-262., kat. II. 3b. 8, 15.

[7] Az arányok igen sokatmondóak: Székely kortársai közül 46 művel Benczúr Gyula “listavezető”, őt Munkácsy Mihály és Lotz Károly követi egyaránt 20-20 műlappal, az ifjabb korosztályból Szinyei Merse Pált 21 alkotása képviseli. Ezzel szemben Székely Bertalantól 6 kép került a neves cég által sokszorosításra: 3 történeti kép (Egri nők, V. László, Zrínyi Miklós kirohanása) két arckép (Rachel, Lukács László) és egy tájkép. – Kiváló műlapok jegyzéke. Könyves Kálmán Magyar Műkiadó részvénytársaság, Budapest é.n. – A kiadó tevékenységéről: Szurcsikné Molnár Erika: A Könyves Kálmán Műintézet tevékenységének története. Ars Hungarica 1985. XIII. évf. 2.sz. 161-181.

[8] Kacziány 1898. 818.

[9] Forrásosan nem igazolható, de a jelenséget remekül illusztráló legenda szerint 1875-ben, a Thököly búcsúja állami megvétele után, Trefort Ágoston arra kéri Székelyt, hogy ne fessen több reprezentatív történeti képet, mert az államnak nem áll módjában azok megvásárlása. – Szőke 1998. 14.

[10] Sinkó Katalin: Zrínyi Miklós Szigetvárt. In: 1995 MNG kiállítási katalógus. 288.

[11] Dömötör 1904. 120.

[12] MNM 1876: II. terem: Thököly Imre és vázlata, II. Lajos, Egri nők, Dobozi Mihály, Mohácsi ütközet, V. László; Szépművészeti Múzeum 1906: V. László, Thököly Imre, Dobozi Mihály, Mohácsi ütközet, II. Lajos.

[13] Székely fájlalja, hogy őt Szana Tamás az 1880-as évek végén jeles magyar képzőművészeket bemutató díszes albumának egyik kötetébe sem vette fel. – Szőke 1998. 11. 15. jegyzet; Szana Tamás: Magyar művészek. Műtörténelmi vázlatok képekkel. Budapest 1887.; Szana Tamás: Magyar művészek. Műtörténelmi vázlatok képekkel. Budapest 1889. – A következő évben megjelent összefoglalása, ill. annak 1901-es képes, reprezentatív kiadása már tárgyalja Székely művészetét: Szana 1890. 93. – Szana Tamás: Száz év a magyar művészet történetéből 1800-1900. Festészet, szobrászat. Budapest, 1901. 95-98.

[14] U.o. 94.

[15] A Nemzeti Szalon tiszteletbeli tagjai Székely Bertalan mellett: Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Madarász Viktor, Szinyei Merse Pál és László Fülöp – Almanach a Nemzeti Szalon Nyugdíjintézete javára. Szerkesztik: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő. Budapest, 1912. 118.

[16] Viharos 1900. 174-175. (Viharos Gerő Ödön írói álneve – Almanach…i.m. 232.)

[17] Hock  1900 – Hock Jánosról: Almanach… i.m. 233.

[18] Ugyanekkor Éber László a konzervatív, a modern törekvésekkel szemben védőpajzsként szolgáló Székely-kép alapjait rakja le: “A magyar festészet nemzeti hagyományainak egyik legkiválóbb képviselője, tettel és szóval. Épen (sic!) most, művészetünk válságos korszakában nagy szükségünk van reá…” – Éber 1900. 162.

[19] Híradás az ünnepség lefolyásáról: Vasárnapi Ujság, 1900. 47. évf. 11. sz. 172.

[20] Sinkó Katalin: A művészi siker anatómiája. 1840-1900. In: 1995 MNG kiállítási katalógus, 15-47.

[21] Dávidházi i.m. 47-60.

[22] Az 1850-1860-as évek hazai irodalmi kultuszainak feldolgozása: Praznovszky Mihály: “A szellemdiadal ünnepei.” A magyar irodalom kultikus szokásrendje a XIX. század közepén. Budapest, 1998.

[23] Boros Judit – Szabó László: Munkácsy Mihály hazai ünneplése, temetése és hagyatéka. In: 1995 MNG kiállítási katalógus, 86-93.

[24] E. Csorba Csilla: Szederinda. (Jókai írói jubileuma.) In: Tények és legendák… i.m. 57-67.

[25] Az ünnepség az Iparművészeti Múzeumban kerül megrendezésre. Főbb eseményei: Keleti Gusztáv nyitóbeszéde – Zichy Mihály üdvözlő levelének felolvasása – Rákóczi-induló – 14 küldöttség hódolata a mester előtt, emléktárgyaik átnyújtása (a magyar művészek nevében Feszty Árpád, a magyar építészek, az Országos Képtár, Képzőművészeti Társulat, Műbarátok köre, Mintarajziskola és Iparművészeti iskola képviselői) – majd ifjú hölgyek nyújtanak át egy-egy szál virágot a festőnek; Az ünnepség emlékére a Képzőművészeti Társulat Lotz-díjat alapít. – Lotz Károlyt a Képzőművészeti Társulat alelnökévé és a Magyar Mérnök- és Építész-egylet díszelnökévé választják – az ünnepély emlékére megjelenik a Lotz-album. – Mindennek részletes, képekkel illusztrált leírását ld. Vasárnapi Ujság, 1898. 9-10.sz. – valamint: Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete. Budapest, 1938.  60-61.

[26] Zichy Mihály üdvözlete Székely Bertalanhoz: Vasárnapi Ujság, 1900. március 22. 47. évf. 13.sz. 205.

[27] Felirata: Székely Bertalannak hálás tanítványai. – Az album állapota igen rossz. Egy kivételével valamennyi albumképe hiányzik. Az egyetlen megmaradt kép egy Kozmata Ferenc műtermében készült fotográfia, mely Székely női tanítványait mutatja műteremben. – Az album egykor az aszódi Petőfi Múzeum állományába tartozott. Egykori ltsz.: 76. 136.1.

[28] Ybl i.m. 50. és 414.

[29] Lyka 1902.

[30] Pesti Napló 1904. – A belső borítón: középen Munkácsy – körben Madarász – Zichy – Benczúr és Székely arcképe.

[31] Híradás: Rajzoktatás 1906. február 1. IX. évf. 1-2.sz. 1-2. (Személyi változások.) – n.n.: A főiskola ötven éve. Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve az 1921-22., 1922-23., 1923-24., 1924-25. tanévekről. Budapest, 1926. 11-12. – Bence 1972. 257-261.

[32] Lándor 1905. 857.

[33] Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének Értesítője. 1904. VII. 78-79.

[34] Tardos Krenner 1905.

[35] u.o. 1905. 3.sz. 128.

[36] 1903-tól megbízott, 1911-től rendes tanárként boncalaktant és alakrajzi mozdulat-kompozíciót (tehát a korábban Székely által oktatott tantárgyakat) tanít. – Lyka Károly : Tardos Krenner Viktor. Magyar Művészet 1928. 64-65.

[37] Tardos Krenner 1906. 7.sz. 301.

[38] Gyászjelentés Szadán kiállítva.

[39] Végrendelete nem ismert, de tartalmára többen hivatkoznak – pl. Kölber 1910. 208.

[40] Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII.évf. 7.sz. (Székely Bertalan emlékének.)

[41] Körösfői 1910.

[42] Lándor 1910. – Kölber 1910.

[43] Ott van a kormány részéről Molnár Viktor államtitkár és Majovszky Pál miniszteri osztálytanácsos. A II. számú Mesteriskola tanári kara és növendékei, a szobrászati Mesteriskolák képviseletében Stróbl Alajos, a Képzőművészeti Főiskola szinte teljes tanári kara, az Iparművészeti Főiskola képviseletében Czakó Elemér. Az Iparművészeti Társulat részéről Györgyi Kálmán igazgató, a Képzőművészeti Társulat, a Rajztanárok egyesületének elnöke, a Nemzeti Szalon és a Fészek klub képviselői. A művésztársak közül a régi harcostársak köréből Schulek Frigyes, Madarász Viktor, Ujházy Ferenc, a fiatalok közül Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor és a gödöllői művésztelepről mások is.

[44] Vasárnapi Ujság 1910. 36.sz. 748-749.

[45] Kölber 1936.5.

[46] Magyar Rajztanárok és Rajztanítók Országos Egyesületének választmányi ülése. 1910. szeptember 9. (Hollós Károly, elnök beszéde) – Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII.évf. 7.sz. (Székely Bertalan emlékének.) 232.

[47] Dr. Pipics Zoltán: 100 magyar festő. Budapest, 1944. 146-147.

[48] Felirata: A szadai sírnál. – J.j.l.: Rakssányi Dezső

[49] Schauschek 1910. 226.

[50] Magyar Rajztanárok és Rajztanítók Országos Egyesületének választmányi ülése. 1910. szeptember 9. – Rajzoktatás 1910. szeptember 15. XIII. évf. 7.sz. 232.

[51] Művészet 1910. 313.o. – Felirata: “In memoriam sempiternam.”

[52] Lappang  – Felirata: “Rávetem egész testemet, hogy megvédelmezzem az ideákat, amelyekért vagyok.” R.: Magyar Iparművészet, 1909. 24. – Gellér Katalin – Keserü Katalin: A gödöllői művésztelep, Budapest, 1987. 147.o. 87.kép

[53] Lándor 1910. 7.

[54] Schauschek 1910. 212.

[55] Schauschek 1910.

[56] Körösfői 1910.

[57] U.o. – A gödöllői iskola és Székely késői munkáinak művészettörténeti párhuzamai ismertek : Basics 1982. Eredetmonda – A személyes kapcsolatot a földrajzi közelség és Székely Árpád Körösfőivel kötött barátsága teremtette meg: Dénes Jenő: Körösfői Kriesch Aladár. A budapesti kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai. 61. Budapest, 1939. 16-18.

[58] A Képzőművészeti Társulat 1911 március 28-án fennállásának 50. évfordulójára rendezett jubileumi közgyűlésén Körösfői beszéde révén is megemlékezik Székely Bertalanról.

[59] 1911 Székely kiállítási katalógus

[60] Farkas 1911. 101.

[61] Bár felmerül a teljes kiállított anyag állami megvétele, és egy kolozsvári székhelyű Székely Bertalan Múzeum alapítása, a művek nagy része a tárlat után szétszóródik. – Sacher  Lipót: Székely Bertalan-muzeum. Magyar Nemzet, 1911. február 11. XXX. évf. 36.sz. 1-2.

[62] Lándor 1911. 81.

[63] U.o.

[64] Mindkét beszéd: A Székely-kiállítás megnyitása. Rajzoktatás 1911. február 15. XIV. évf. 2.sz. 63. – Valamint Andrássy gróf beszéde még: Gróf Andrássy Gyulának József főherceghez intézett beszéde a Székely Bertalan emlékkiállítás megnyitásán. A Ház, 1911. 69.

[65] n.n.: Székely Bertalan emlékkiállítás. Művészet, 1911. 87-88.

[66] A tárlat nem csupán Székely újraértékelését segíti, hanem, egybeesvén a hazai neósok és Nyolcak fellépésével, a bemutatott anyag konzervatívok és modernek élesedő harcában is ütközőponttá válik. A vita során mindkét fél saját eszményeit és hagyományait véli fellelni Székely művészetében. A jelenség részletes elemzése: Szőke 1998. 39-46., 58.

[67] Lyka 1935. Új Idők 797.

[68] u.o.

[69] Lázár 1912. 314.

[70] Gerő 1911. – Gerő 1913.

[71] Bölöni 1911. 79.

[72] A Mesteriskolákat és a Női Festőiskolát magába foglaló Szépművészeti Akadémia csak 1908-ban fuzionál a Rajztanárképzővel. – Bence 1972. 258-259.

[73] Dömötör István kifakadása a tanítványok és kisajátítók ellen: közöttük egy sincs “aki nem az volna, aminek Székely robosztus tagadása: sablon, iskola, evolúció képtelenség…” Dömötör 1910. 133.

[74] Schauschek 1911. 73.

[75] Kőszegi 1911.

[76] Körösfői 1911.

[77] Kőszegi 1911.

[78] Schauschek Árpád (1863-1941) műegyetemi rajztanár, számos rajztankönyv szerzője. Hagyatékának egy része a szadai Székely Bertalan Múzeumba került. – MNG Adattár, 16145/64

[79] Schauschek  1910. I-III.

[80] Schauschek  1910. III. 90.

[81] Schauschek  1910. III. 91.

[82] Sinkó Katalin: Az alapítók  biblikus képei és a századvég antihistorizmusa. In: Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából. MNG, Budapest, 1996. 216-237.

[83] Nagy Ildikó: A műfajok hierarchiája a historizmus szobrászatában. A historizmus művészete Magyarországon. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk.: Zádor Anna. Budapest, 1993. 121-127.

[84] Lotz Károly 1882., Mészöly Géza 1882., Munkácsy Mihály 1887. – Szuchy Tibor: Liptóújvári Stróbl Alajos. 1856-1926. A budapesti kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai 69. Budapest, 1941. 14-15., 76-79. – Ybl Ervin: Stróbl Alajos képmás-szobrai. Magyar Művészet, 1925. 33-38.

[85] Liptóújvárosi Stróbl Alajos hagyatéki kiállítása (1856-1926). A Képzőművészeti Főiskola és a Szinyei Merse Pál Társaság megbízásából rendezte Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Lázár Béla. Műcsarnok – Ernst-Múzeum 1927, május. – kat. 53., 102., 203.

[86] Szuchy i.m. 83.o.: 1. Márvány – Budapest Múzeum, 2. Márvány – Szeged, Pantheon, 3. Mészkő – Budapest, Epreskert

[87] 1935 Székely kiállítási katalógus – Kat. 1.

[88] A szadai szobrot Székely Bertalan lánya, Jenny ajándékozta a Múzeumnak.

[89] Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái. Szeged, 1993. 126., R.:106.

[90]  Dr. Ágoston Béla: Bory Jenő és a székesfehérvári Bory-vár. Székesfehérvár, é.n.  23.

[91] Származása:  Beck Ö. Fülöp egykori műtermének kertjéből.

[92] Készült 1858-1868 között – A ma ismert 22 litografált lap között nem található Székely Bertalan arcképe. – 1995 MNG. kiállítási katalógus, kat. I. 2b. 1-22., 192-196.

[93] Vadas Ferenc: Nemzeti pantheon és ezredéves emlékmű. Sub minervae nationis preasidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989.

[94] 1995 MNG. kiállítási katalógus, 333.

[95] 1995 MNG. kiállítási katalógus, 23., 26.

[96] Szuchy i.m. 16-17.

[97] U.o. – Nagy Ildikó: Társadalom és művészet: a historizmus szobrászai. Művészettörténeti Értesítő 1990. XXXIX. évf. 1-2.sz. 16-18.

[98] Bölöni kissé szarkasztikus beszámolója 1913-ból: Bölöni György: Két óra az Epreskertben. Világ 1913. május 29. – újraközölve: B. Gy.: Képek között. Budapest, 1967. 390-394.

[99] Tóth i.m. 117-173.

[100] Székely Bertalanról festett arcképe a vár IV. termében van kiállítva. – Ágoston i.m. 29.o. kat.218.

[101] A Bory-vár kivonatos tárgymutatója. Székesfehérvár, é.n. [1935]. – II. sz. loggia, kat.224.

[102] Balról jobbra az árkádokban: Dietrich Adolf – Barabás Gizella – Nádler Róbert; Hütl Dezső – Stróbl A.: Lotz Károly – Csizik Gyula; Munkácsy Mihály; Stróbl Alajos: Székely Bertalan – Karlovszky Bertalan – Dankó József: Stróbl Alajos; Ligeti Miklós: Szinyei Merse Pál – Blaháné – Walder Gyula; Valamint árkádon kívül:  Schulek Frigyes és Benczúr Gyula mellszobra.

[103] Lándor 1935. 33-34. –  A szobornak ma egyetlen ép példánya sem ismert. Stróbl monográfusai nem tesznek róla említést.

[104] Nagy 1910. 292.

[105] A MNG gyűjteményében Stróbl Alajos által készített több halotti maszk van, közülük több modellje nem azonosított. – Kovács Ida: Az utolsó pillanat lenyomata. Kegyelet…i.m. 106. kat. 4-11., 15-16., 21.

[106] Kovács i.m. 93-95.

[107] Az egykor szadai gyűjteményben volt Székely gipsz-kéz, valószínűleg szintén a halott kezéről vett gipszmásolat. – ld. 137. jegyzet

[108] “A kezét az állához tartotta, a szemei csukva voltak, de mintha szemhéjain keresztül is látna és nézne messze valahova. Mintha gondolkoznék valami nagy kérdés fölött. Olyan anyagiasságon fölüli volt ez az állapot.” – n.n.: Látogatás Stróbl Alajosnál. Ill.: A nagybeteg festőművész. Az Ujság számára rajzolta Stróbl Alajos. – Az Ujság 1910. VIII.7. 33.o.

[109] “Mikor Stróbl Alajos hosszú évek tanulmánya után megmintázta Székely Bertalan mellszobrát, képtelennek vallotta magát, hogy Székely belső életének kettősségét egy portréban fejezze ki. Kettőt csinált tehát: az egyiken felszegett, dacos fej, ez a művész Székely Bertalan. A másik, maga elé tekintő, elmélkedő fej, a tudós bölcselő Székely.” – Lándor 1935. 33-34.

[110] G. L.: Székely Bertalan emlékünnep Szadán. Rajzoktatás 1935. szeptember – október, XXXVIII. évf. 7-8.sz. 128-129. – Vásárhelyi 1990. 3.

[111] G. L. i.m. 128.

[112] Alapítótagok: B. Vécsey József szolgabíró, Tóth Rezső, illetményhivatali főtanácsos, Matisz Márton, ref. lelkész, Radóczy Károly róm. kat plébános és Alberthy István községi főjegyző – Vásárhelyi 1990. u.o.

[113] Petrovics 1936. 3.

[114] Petrovics 1936. 28.

[115] Már korábban is megjelent: pl. Keleti Gusztávnál (ld. Szőke 1998. 9-10.), később domináns Kállai Ernő értékelésében is (K. E.: Új magyar piktúra 1900-1925. Budapest 1925. 21-25.) vagy Genthon István összefoglalásában (G. I.: Az új magyar festőművészet története. Budapest 1935. 93-100. )

[116] Mindennek története: Dobai 1956.  – Büky 1962. – Székely Bertalan kéziratos hagyatékának részletes története és feldolgozása:  Szőke 1998.

[117] Lándor 1935.

[118] Domby Lajos: Székely Bertalan emlékezete. Rajzoktatás 1926. május – június, XXIX. évf. 5-6.sz. 39-40.

[119] pl.: A Képzőművészeti Főiskola 1935. IX. 30.-i rektori ülésén Bory Jenő indítványozza, hogy a főiskola adja ki Székely írásait: MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7 (230)

[120] 1937-ben megkezdődik a még Lándor tulajdonában álló, kéziratos anyag másolása Zádor Anna által – Dobai 1956. 71.

[121] Pregnánsan mutatja ezt a magyar “klasszikusok”, “alapítók”, “remekművek” tematikus kiállításokon való szerepeltetése – ld.: 1921, 1930, 1932, 1933 Enst Múzeum kiállítási katalógusok; 1932, 1934, 1936 Műcsarnok kiállítási katalógusok stb.

[122] Ezt egészíti ki a Szépművészeti Múzeum Lándor Tivadar által adományozott Székely-grafikákat bemutató tárlata:  1917 Székely – A vázlatok változó értékeléséről: Sinkó Katalin: A vázlat mint a nemzeti géniusz kézjegye. Sub minervae…i.m. 192-203.

[123] Herman 1930.; Jellemző Petrovics Elek válogatása: Albumában négy Székely mű szerepel, közülük három vázlat: A 67-es koronázás, Vihar után, Táncosnő;  – Magyar mesterművek. Szerk.: Petrovics Elek. Budapest, 1936. 21-24.t.

[124] Ernst 1932. – Miklós 1933.

[125] 1935. Székely –  Műcsarnok kiállítási katalógus

[126] 1935.  Székely – Szépművészeti Múzeum kiállítási katalógus

[127] Beszámolók : n.n.: A Székely Bertalan centennárium. In: Székely1935. 19-22. – n.n.: Ádámosi Székely Bertalan  születése százéves fordulójának emlékezete. Rajzoktatás 1935. november – december, XXXVIII. évf. 9-10.sz. 143-147.

[128] n.n.: Ádámosi Székely Bertalan… i.m. 143.

[129] n.n.: A Székely Bertalan centennárium…i.m. 21.

[130] n.n.: Ádámosi Székely Bertalan… i.m. 144.

[131] 133x200mm – bronz, dombormű, plakett – j.j.k.: Kis József – MNM ltsz. 29/940-159.;  Kiállítva: Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása. 1912-1913. Műcsarnok. Kat.: 339.;

[132] átm.: 74mm  – bronz, öntött érem – j.j.l.: BÖ – Előlapon: Á. SZÉKELY BERTALAN 1835-1935 – Hátoldalon: SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVÉBEN – MNG ltsz. 56. 1380. – Kiállítva: Beck Ö. Fülöp emlékkiállítás 1873-1945. MNG, Budapest, 1970. kat. 202-203. (R.) – Budapest és az éremművészet. A Budapesti Művészeti hetek az Iparművészeti Tanács és a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása. MNM, 1973. október – december. –

[133] Soós Gyula: Madarassy Walter éremművészete. Numizmatikai Közlöny 1963-1964. LXII-LXIII. Érem-katalógus 74., 202.sz.

[134] átm.:  70 mm – bronz, öntött érem – j.j.l.: MADARASSY – Előlapon: SZÉKELY BERTALAN – Hátlapon: 1835-1910 – MNG ltsz. 56. 1521 – P. (6983) – Kiállítva: Magyar Művészet 1896-1945. Ernst Múzeum 1969 szeptember 15 – október 15. – Soós Gyula i.m. kat. 117.sz.

[135] Az O. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1935 – 1936. Szerk.: Ferenczy József. Budapest 1936. 20.  

[136] u.o. 22.

[137] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7. (231) – 1935.IX.30. Rektori ülés jegyzőkönyve;

[138] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7. (318.) – 1935. XII.20. Rektori ülés jegyzőkönyve;

[139] Dicséretben részesültek: Kerényi Jenő IV. éves és Kovács Imre III. éves hallgatók pályaművei – Az O. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1935 – 1936. Budapest, 1937. 56. – Kivitelezéséhez Andreetti Károly és Stróbl Zsigmond kőanyaggal és 100 pengő magánadománnyal járulnak hozzá. – MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7. (391.)

[140] Repr.: Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1936 –1937. Budapest, 1937. XXVII., LII.t.

[141] 1937-ben Keleti Gusztáv bronzdomborműre hirdet pályázatot a Képzőművészeti Főiskola. (u.o. 60.) – Matos Lajos, III. éves szobrásznövendék munkáját 1938. április 14-én, a főépület főlépcsőházában leplezik le. (Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1937/38 –1938/39. Budapest, é.n. 126.) – Az 1940-es évekre, szintén pályázati úton, elkészül és az Epreskerti művészpantheont gyarapítja Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Izsó Miklós és Ferenczy István mellszobra. (Bory Jenő levele – MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/ 5759)

[142] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/ 7. (283.) –  1935. X.30. Rektori ülés jegyzőkönyve;

[143] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7. (318., 320.) – 1935. XII.20. Rektori ülés jegyzőkönyve;

[144] Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1935 –1936. Budapest, é.n. 55-56. – Dicséretben részesültek: Szentiványi Lajos , VI.é.: Jézus születése – Rákosy Zoltán , VI.é.: Angyali figyelmeztetés – Szalay Lajos, IV.é.: Szent Család a műhelyben – Sárközy Csaba ,V.é.: Jézus bemutatása a templomban; – A művek közül több megjelent a főiskola jubileumi, 1937-es kiállításán. A Székely-díjas mű reprodukálva: u.o.: V.t.

[145] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7. (585., 605.) ; Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1936 –1937. Budapest, é.n. 54-55. – Díjnyertes: Metykó Gyula, VII. éves művésznövendék.

[146] Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1937/38 –1938/39. Budapest, é.n. 117. – Tárgya ismeretlen; Díjnyertes Iván Szilárd, VII. éves művésznövendék.

[147] Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1937/38 –1938/39. Budapest, é.n. 117-118. (Nem került kiadásra) – Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1939/40 –1940/41. Budapest, é.n. 105. (A díjat Ősz Dénes és Papp István megosztottan kapta.)

[148] Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1939/40 –1940/41. Budapest, é.n. 106. (Díjnyertes: Szikora Antal, IV. éves hallgató festménye; – R. uo. 103.)

[149] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/3530. (8.)

[150] Bory Jenő, rektor levele ismeretlenhez 1944. februárjában – MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/5759 (3.)

[151] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/3563. (2.) – Díjnyertes: Fekete Géza, V. éves hallgató rézkarca.

[152] Bory Jenő, rektor, levele ismeretlenhez 1944. februárjában – MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/5759 (3.) – A pályadíj nyertese, Balogh András, meg is kezdi a falkép felvázolását a díszterem hátsó falára.

[153] A fentieken kívül a Főiskola ifjúsági szervezeteinek sorában működött az 1922-ben alapított Székely Bertalan Bajtársi Egyesület. A Turul Szövetség keretében tevékenykedő, Székelyhez csak névlegesen kötődő, táborokat, előadásokat nyújtó szervezet elsősorban a fiatalok “ideológiai képzését” szolgálta. Kitűzött célja: “A Főiskola ifjúságát oly szervezetben egyesíteni, amely a választott hivatás kifogástalan betöltéséhez szükséges képességek megszerzését lehetőleg biztosítja a jellem, kötelességérzet, becsületesség és igazságszeretet fejlesztésével.” (Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1930/1931. Budapest, é.n. 61. – Az egyesület működéséről a Főiskola évkönyvei évente hírt adtak.)

[154] Rajzoktatás 1926. május – június, XXIX. évf. 5-6.sz. 39.

[155] Domby i.m.

[156] MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/7. (300.) – 1935. IX. 30. Rektori ülés jegyzőkönyve; MDK – C – I – 1/7. (231.) – 1935. XI.13. Rektori ülés jegyzőkönyve;

[157]Azt, hogy a szobornak Bory Jenő csupán tervezője, de nem alkotója, őmaga írja le egy levélben Vásárhelyi Józsefnek – Vásárhelyi 1990. 33.

[158] A Képzőművészeti Főiskola rektorának levele Szinyei Merse Jenő Közoktatásügyi Miniszterhez az Epreskertben lévő Székely Bertalan szobornak a szadai temetőbe való szállítása ügyében. 1942. november 12. – MTA MKI Adattára: MDK – C – I – 1/1321.

[159] Bán Tibor: Post festam. (sic!) A Székely Bertalan emlékavatás margójára. Rajzoktatás 1944. 1. sz. 2-3.

[160] u.o. – A szakszerű életmű-feldolgozás hiánya napjainkig elősegítette Székely Bertalan mitizálódását.

[161] Az életmű első népszerűsítő bemutatásai: a Művelt Nép könyvkiadónál: Maksay 1953., a TIT füzetek sorában: Dobai 1955., a Képzőművészeti Kiskönyvtár nagy példányszámú sorozatában: Haulisch 1964., végül a Képzőművészeti Alap Kiadó reprezentatív albumainak sorában: Bakó 1982.

[162] A Képzőművészeti Alap Kiadó 1970-ben jelentet meg Székely Bertalan naptárt – Népszava 1970. II.14.;  1966-ban, Zrínyi Miklós halálának 400. évfordulójára kiadott 25 és 50 forintos címletű ezüstérmek hátlapjára Székely Zrínyi kirohanásának egy jelenete kerül. – Ipari Művészet. Az Iparművészeti Tanács Tájékoztatója. IV. Budapest, 1970. 32.

[163] 1955. Székely kiállítási katalógus;

[164] átm.: 72 mm – bronz, öntött – j.j.l.: MW – MNG ltsz. 81. 17-P – Előlap körirata: SZÉKELY 1835 BERTALAN 1910. Az előlapon Székely Bertalan profilképmása, a hátlap sima. – Kiállítva: I. Pécs-baranyai Országos Képzőművészeti Kiállítás. 1956. V.6.-VI. 4. – Soós i.m. kat. 294. – Reprodukálva: Szatmári Gizella: Madarassy Walter. Mai magyar művészet. Budapest, 1990. 21. R.: 13.

[165] Juhász 1962.

[166]  Dobai 1956.

[167] Bencze 1955. – Dobai 1955.

[168] Bence 1972.  279.

[169] Az egykor Lándor Tivadar birtokában volt kéziratok az 1955-ös jubileumi év után, 1956 és 1961 között kerülnek be a Lándor Tivadarnétól a MTA kézirattárába. – Tudományos feldolgozásuk: Büky 1962.

[170] Maksay 1960.

[171] Székely 1962.

[172] Blaskó János: Székely Bertalan emlékünnepély. Rajztanítás 1960. II. évf. 4.sz. 25. – Tudomásunk szerint 1980-as évek végéig került kiosztásra.

[173] Egyoldalas, előlapján Székely Bertalan profilképe, J.j.l.: SZÁNTÓ G.; Körirata: SZÉKELY BERTALAN 1830-1910 * PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE 1960

[174] Vásárhelyi József: Székely Bertalan Szadán. A szadai Székely Bertalan Emlékmúzeum és Baráti Kör 1. sz. füzete. Szada, 1956. – Bővített változata: Vásárhelyi 1990

[175] Vásárhelyi 1990. 14.

[176] Vásárhelyi 1990. u.o.

[177] Vásárhelyi 1990. 20.

[178] Ennek a folyamatnak érzékletes bizonyítéka a falu nevezetességeit bemutató képeslapok jelképrendszerének változása: a több kisebb képből, mozaikszerűen összemontírozott lapokon a háború előtt Szada bemutatását a templomok, nemesi kúriák és a Hősök szobra szolgálja. A két háború utáni lapon kiemelt helyet kap Székely Bertalan mellszobra illetve a sírszobor képe.

[179] Szerkezetében, mechanizmusában rokon jelenség Gyóni Géza költő dabasi és gyóni kultusza. – R. Takács Olga: Gyóni Géza kultusza szülőföldjén a hatvanas-hetvenes években. In: Tények és legendák… i.m. 153-162. – A szadaiak és dabasiak közvetlen kapcsolatát bizonyítja, hogy az 1958-as Székely Bertalan Emlékünnepség résztvevői közt ott volt a dabasi Gyóni Géza Társaság képviselője is – Vásárhelyi 1990 i.m. 46.

[180] Székely nevét viseli vagy viselte egykor a helyi általános iskola, kultúrház, könyvtár, mozi és Tsz.

[181] Murádin 1986

[182] Ma múzeumként működik Zichy Mihály zalai szülőháza, Rippl-Rónai József kaposvári Róma-villája és Kunffy Lajos somogytúri kúriája. Mindhárom, a művek mellett, az alkotók személyes tárgyainak, ereklyéinek is gyűjtőhelye. – Csicsery-Rónay István: Zichy Mihály Emlékmúzeum, Zala. Zala, 1992. – Horváth János: A Róma-villa egykor és ma. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. MNG 1998. március 12 – szeptember 6. Budapest, 1998.167-173. – Horváth János: Somogytúr, Kunffy Lajos Emlékmúzeum. Tájak – Korok – Múzeumok Kiskönyvtára 307.sz., Budapest, 1988.

[183] Elnöke Vásárhelyi József, tanár, titkára Kukovics Ferenc kőműves, tagjai Gedővári Ferenc villanyszerelő, Rozsnyai Péter műszaki technikus, Ormándi József tanácselnök, Kiss Lajos tanácstitkár és Tóth Rezső nyugalmazott főtanácsos, aki már az 1935-ös bizottságnak is tagja volt. – Vásárhelyi 1990. 4.

[184] A Székely Bertalan Múzeum létrehozásáról:  Vásárhelyi 1990. 23. kk.

[185] Híradások: Szabad Nép 1956. szeptember 10., Pest megyei népújság 1956. szeptember 11.

[186] Schulek tervezőségét az utóbbi idők kutatásai megkérdőjelezték. A különleges elosztású épület felveti, hogy tervezője talán maga Székely Bertalan .

[187] Az 1956-os nyitótárlat elrendezése: az előtérben Székely Bertalan önarcképének reprodukciós másolata és Székely Árpád akvarellje a műteremről, valamint fotók a Múzeum helyrehozataláról. A nagyteremben 24, a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött szadai tájkép és a család tulajdonában álló, a pécsi székesegyházba és a budai Mátyás-templomba készült falképek kartonjai és vázlatai, valamint a tárlókban Székely ismert történeti képeinek fotómásolatai. Itt kapott helyett Székely Stróbl-féle mellszobra is. A kisterem különkiállítását  Székely Árpádnak szentelték.

[188] A kiállítások rendszeres szervezői a MNG munkatársai, előbb Haulisch Lenke, majd az 1980-as évektől Bakó Zsuzsanna.

[189] A Múzeum ma hozzávetőlegesen 100 Székely Bertalan grafikát, egy olajfestményt és néhány Székely Árpád akvarellt őriz. Mivel a művekről sosem készült leltár, így a gyűjtemény történetének, gyarapodásának  egyes állomásai még bizonytalanok. A ma fellelhető művek tudományos katalógusa jelenleg készül.

[190] A hiteles származás nem feltétele az ereklyévé válásnak. Erre Shakespeare kapcsán Dávidházi i.m. számos példát hoz. – Székelytől jelenleg egyetlen hiteles, személyes tárgyat őriz közgyűjtemény: nevével jelzett zsebórája BÁV aukcióról jutott a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. – Kiállítva: Három nemzedék ereklyetárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban (1873-1875). Magyar Nemzeti Múzeum kiáll. kat. Budapest, 1988. 149.o., kat. 434.

[191] Vásárhelyi 1990. 28.

[192] Az 1970-es években Illés Sándor, a szadai könyvtár vezetője volt a könyvtár gondozója. Ő a kb. 60-80 tételes könyvtárról leltárt készített. A későbbi intézményi költözködések során a könyvtár szétszóródott, elkallódott.

[193] E. Csorba i.m. 62.

[194] Munkácsy Mihály kezének gipszmásolata: 1995 MNG kiállítási katalógus 90., 209. – Gipszöntvény Benczúr Gyula jobb kézfejéről (Kassai Múzeum): Mihalik Sándor: Benczúr Kassán. Kassa, 1944. kat. 112. 44.

[195] Vásárhelyi 1990. 34.

[196] A gipszkéz csak fotóról ismert. Az 1970-es évek végén már nem volt a múzeumban.

[197] 1995 MNG kiállítási katalógus, 89-90., 209.

[198] A szadai kultusztörténetnek ilyenformán kiemelkedő személyiségei Tóth Rezső és Vásárhelyi József a hőskorban, vagy Kelemenné Boros Zsuzsa napjainkban.

[199] Rokon példa lakóház és műterem kertbe helyezett együttesére Rippl-Rónai József Róma-villája.

[200] Ld. Csesztvei Madách-ház kertje.

[201] Lyka Károly Székely késői plein air festészete bölcsőjének tartja – Lyka 1960 – Lyka Károly egyébként haláláig a szadai  Székely Bertalan Emlékbizottság tiszteletbeli elnöke volt.

[202] A emléklevelezőlapot az Egri nők reprodukciója, egy, Vertel József grafikus által rajzolt, Székely Bertalan arcképét ábrázoló bélyegkép és az említett emlékbélyegző (Felirata: 150 éve született Székely Bertalan  – Szada 1985 V.4.) díszíti.

[203] Pest megyei Hírlap 1960. VII.1.

[204] Kádár Mária: Nagybánya – Szadán. Pest megyei Hírlap 1960. VII. 19. – A telep néhány évig működik Szadán, majd székhelyét Dunaújvárosba teszi át. 1971-ben néhány alkalomra újra feléled.