Székely Bertalan Műteremház Füzetek I. Szada, 2003.
Mikor 1956-ban a Székely Bertalan Emlékmúzeum megnyitotta kapuit, az első állandó kiállítás egyik kistermét Székely Árpád rézkarcai és akvarelljei töltötték meg.[1] Míg Székely Bertalan emlékét nemzedékeken át ápolta a község, fia művészete, szadai kötődései feledésbe merültek. Műveit a közönség sem életében, sem halála után nem láthatta együtt, rézkarcainak egyetlen bő válogatása halála után nyolc évvel, 1922-ben került a budapesti közönség elé.[2]
Rejtőzködő életmű Székely Árpádé. Nagy hírű, zseniális édesapja, Székely Bertalan mellett a fiú mindvégig árnyékban maradt. Noha maga is művészpályára lépett, folyvást visszahúzódva működött. Visszanézve úgy tűnhet, szándékolt volt ez a félreállás, s annak tudatát tükrözte, hogy a fiú sohasem léphet apja nyomdokaiba. Székely Árpád túlontúl is tisztában volt saját képességeivel. Sohasem versenyzett apjával, tudatosan kitért mindazon műfajok elől, amelyekben a külvilág összemérhette volna őket. A tájfestés és a sokszorosított grafika művészeti ága kellőképp távol volt Székely Bertalan gondoltilag súlyos, formailag összetett festői problémáitól. Ezen a területen úgy mozoghatott a “nagy festő fia”, hogy nem kellett a folytonos összehasonlítástól tartnia. Ugyanakkor habitusából adódóan a lázongás is távol állt tőle. Noha működése nagyrészt a századforduló formabontó kísérletekben, művészeti forradalmakban bővelkedő időszakára esett, Székely Árpád sohasem fordult szembe az apa generációja által hordozott művészeti eszményekkel. Kísérletező hajlmait tisztán technikai területen, a sokszrosított grafika körén belül gyakorolta. Drámai fordulaktól mentes pályaképe jellemző példája azon művészi magatartásnak, amely számára a műalkotás nem filozófia, s nem társul forradalmi-agitatív hévvel, hanem mindenekelőtt a szépség szolgálatába állított, nagy technikai tudással űzött mesterség. Az életmű nagy részét kitevő tájképek kiművelt rajztudásról, érzékeny természetlátásról és az európai tájábrázolás nagy hagyományainak belsővé tételéről tanúskodnak. Gondos megmunkálásuk, a részletek aprólékos kivitelezése a jelenkori szemlélő figyelmét is joggal keltik fel.
Pályakezdés
Székely Árpád 1861 február 28-án született a csehországi Marschendorfban, ahol ekkoriban apja az Aichelburg grófoknál dolgozott rajztanítóként. A családhoz Székely Bertalan egyik első megrendelője, Schulpe Ágost őrnagy közvetítése révén került. Nem sokkal az után, hogy a bécsi akadémiai tanulmányain alighogy túljutott fiatal festő 1858 júliusában a birtokra érkezett, beleszeretett az intéző lányába, Kudrna Janette-be, akit 1860-ban feleségül is vett. Székely még az év őszén beiratkozott a müncheni akadémiára, és Karl von Piloty vezetésével megfestette első nagy történeti kompozícióját, a II. Lajos holttestének feltalálását. A következő év első hónapjaiban visszatért várandós feleségéhez, aki február 28-án adott életet első fiúknak, Székely Árpádnak.[3] A kisfiú másfél éves volt mikor a család 1862 augusztusában végleg Magyarországra költözött. Székely Bertalant ekkor már mint a II. Lajos holttestének feltalálása és a Dobozi Mihály és hitvese festőjeként ünneplete hazai művészeti közélet. Az elkövetkezendő években a család még két fiú és egy leánygyermekkel gyarapodott.[4] Gyermekeit Székely több arcképen is megörökítette, egy 1870 körül készült portréja Árpádot alacsony horizontú tájháttér előtt, melankólikus tekintettel jeleníti meg.[5]
Az elsőszülött fiú művészi hajlmai korán felébredtek. Rajzi, esztétikai nevelését kezdetben természetszerűleg apja vezette. Székely Árpád még alig múlt tíz éves, mikor az 1872-1873-as tanévben a Mintarajziskola és Rajztanárképző növendéke lett, ahol vélhetően főképp édesapja bevezető kurzusain vehetett részt.[6] Középiskolai tanulmányait a nagynevű, középszintű rajzoktatásáról különösen híres pest-belvárosi főreáliskolában végezte.[7] Rajztanára itt kora egyik legnépszerűbb életkép- és történeti festőjeként ismert Szemlér Mihály (1833-1904) volt.[8] Szemlér 1862-től több mint három évtizedet töltött Eötvös József Reáliskola rajztanári székében. Pedagógiai gyakorlatához kapcsolódóan számos kiadást megért, széles körben használt rajzoktatási mintalapokat rajzolt.[9] Székely Bertalannal kezdettől fogva baráti kapcsolatban állt, s vélhetően Szemlér hívta fel kollegája figyelmét a Pest környéki kisközségre, Szadára is. Az 1860-as években a rézkarc technikájában is kísérleteket folytatott.[10] Székely Árpádra gyníthatóan hatott tanárának a magyar vidék és népélet iránti vonzalma, s talán technikai kísérleteibe is beavatta tehetséges növendékét.
Miután a pest-belvárosi főreáliskolában leérettségizett, Székely Árpád 1879-ben a Mintarajziskola és Rajztanárképző rendes hallgatóinak sorába lépett. Rajztanári oklevelét öt év után, 1885-ben szerezte meg.[11] Székely Árpád ezt követően 1889-ig, három tanéven át mint vendéghallgató folytatta tanulmányait.[12] Eközben az 1887-1888-as tanévben édesapjával együtt a betegeskedő Greguss Jánost is helyettesítette az alakrajz oktatásában.[13] Ezekben az években a Mintarajziskola és Rajztanárképzőn mind a gyakorlati, mind az elméleti tantárgyakat kitűnő tanárok oktatták. Székely Bertalan az alakrajz és festést oktatta, a művészettörténetet Henszlmann Imre adta elő, Schulek Frigyes az ékítményes és építészeti rajzot, valamint az ábrázoló geometriát és látszattant tanította. Tőle vette át 1873-ban az ékítményes és iparművészeti rajzot Rauscher Lajos építész, akinek évtizedekkel később Székely Árpád a Műegyetemen tanártársa lett. Székely Árpád iskolai tanulmányrajzai nem maradtak fent. Egyik legkorábbi ismert rajza az a historizáló, középkori szerelmi jelenetet ábrázoló ceruzarajza, amely az intézet Ifjúsági Társaskörének 1882-es évkönyvében szerepel.[14]
A sokszrosított grafikai technikák elsajátítására már mintarajziskolás évei alatt módja volt, hisz az intézetben 1872-től Morelli Gusztáv vezetésével működött grafikai tanfolyam.[15] A később fametszési (xilográfiai) szakosztályként működő egység 1883-tól az újonnan létesített Iparművészeti Iskolában működött, hasonlóan a rézmetszeti szakosztályhoz, amely Doby Jenő vezetésével állt fel 1884-ben. Székely vélhetően már a nyolcvanas évek végén gyakorolta magát e területen, hisz a források szerint mikor 1889-től két évet a müncheni akadémián töltött, ott a tájfestészetet mellett rézkarccal kapcsolatos tanulmányokat is folytatott.[16] Noha az Iparművészeti Iskola nyilvántartása szerint Székely hivatalosan csak 1901-ben vett részt a rézmetszési szakosztály munkájában, a Mintarajziskola hallgatójaként már korábban is módjában állt áthallgatni a társintézetbe.[17] Ám a korábbi kísérleteknek nincs nyoma a ma ismert művek között, Székely Árpád első rézkarcai 1901-ből származnak.
Iparművészeti tervek
Münchenből hazatérve édesapja mellett, majd 1893 és 1897 között, négy tanéven át a Mintarajziskola és Rajztanárképző gyakorló festészeti osztályán folytatta tanulmányait.[18] Az 1890-es évektől Székely Árpád mind élénkebben kapcsolódott be a hazai művészi közéletben. Munkásságát ezekben az években műfaji és stílusbeli útkeresés jellemezte. Nyilvános tárlaton első ízben 1894 telén, a Műcsarnok kiállításán szerepelt, ahol egy olajfestésű tájképét állította ki.[19] Ettől fogva haláláig csaknem minden évben szerepelt a Képzőművészeti Társulat éves, tavaszi és téli bemutatóin. Az 1890-es évek végéig a műcsarnoki tárlatokon olajfestésű, romantikus tájképekkel jelent meg.[20] 1897-ben a képzőművészek jelmezes ünnepélyén kulisszaként romantikus tájkép-pannót festett, előterében középkori lovag alakjával és a Strobl Alajos által tervezett “rejtelmes kúttal”.[21] Sokirányú felkészültségét jelzi, hogy mindezzel párhuzamosan festett oltárképeket, tervezett templomi üvegablakokat, készített könyvillusztrációkat, könyvdíszeket, iparművészeti tervezeket és épületrajzokat, egyaránt járatosnak bizonyulva az ékszerművészet és a könyvtervezés területén.
Főiskolai tanulmányai mellett 1894-től tanársegédként dolgozott a Műegyetemen rajz és ornamentika tanszékén. E poszton egyik elődje korábbi évfolyamtársa, Kriesch Aladár volt, aki ott az 1888/1889-es tanévben és 1890 őszén mint a műszaki rajz és ornamentika tanárának segédje működött.[22] Kriesch Aladár és Székely Árpád a Mintarajziskola II. évétől évfolyamtársak voltak. Az iskolai évek alatt Kriesch Székely Árpáddal kötött barátsága révén közeli kapcsolatba került a Székely-családdal. Székely Bertalan Kriesch műegyetemi tanár apja révén is kapcsolatban állt a családdal. A főiskolai évek alatt a Székely-fiúk, Ákos ás Árpád gyakran látogatják meg Kriesch-ék Nap utcai lakását, míg Kriesch Aladár nyaranta többször ellátogatott Szadára, talán a közeli Gödöllőt is ekkor ismerte meg.[23] A tanszéket 1884 óta Rauscher Lajos, Székely Árpád korábbi ékítményes rajz-tanára vezette. Székely haláláig a Műegyetem kötelékében maradt, 1907-től már adjunktusként. Tanártársai között volt a Székely-család közeli barátja, a rajzot oktató Schauschek Árpád[24], az alakrajz tanáraként Háry Gyula, a mintázást oktató Moiret Ödön, az építészettörténeti előadásokat tartó Nagy Virgil, Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos és Hütl Dezső, valamint az iparművészet előadójaként Radisics Jenő.[25]
Míg korábban mindenekelőtt a táj- és állatfestés vonzotta, az 1890-es évek közepétől Doby Jenő és Rauscher Lajos hatására mind komolyabban kezdett foglalkozni a rézkarcolással. Elismerését jelezte, hogy 1895-ben a Szilágyi Sándor szerkesztésében megjelenő reprezentatív A Magyar Nemzet Történetének szerkesztőbizottsága illusztrációk rajzolására kérte fel.[26] A Millenniumi Történet címen ismert kötetsorozat Székely huszonkét rajzát közölte.[27] Közülük kettő az ezredéves kiállítás történeti főcsoportjában kiállított tárgyak nyomán készült.[28] Többségük azonban tájrajz, az a műfaj, amelyben Székely Árpád láthatóan otthonosan mozgott. Tájképeinek egy része – amint azt Visegrád képének felirata jelzi is – helyszíni tanulmányok nyomán készült. Az egykori véres ütközetek színhelyei Székely átiratában olyan békés helyként jelennek meg, amelynek történeti vonatkozását csupán a múlt históriai eseményei adják meg. A segesvári, kenyérmezei vagy isaszegi csatatér, életképi mozzanatokkal elevenné tett valóságának heroizmusa Székely rajzain nem a múltból, hanem a nagy távlatú, széles horizontú természeti látvány szépségéből fakad.
Az Ezredéves ünnepségek egyik csúcspontját jelentő képzőművészeti kiállításon Székely Árpád nem vett részt. A millenniumi megrendelésekhez kötődött azonban egy megbízása. A Főváros Lapok 1896 januárjában arról adott hírt, hogy a debreceni városi tanács Székely Árpádot kérte fel arra, hogy a város monumentális középületeinek homlokzatait akvarellben és alaprajzokban bemutassa.[29]
A hazai műipar reprezentatív folyóirata, a Magyar Iparművészet indulásakor, 1897-ben címlappályázatot hirdetett. A zsüri az első díjat Horti Pál tervezetének ítélte meg, de a beérkezett 33 vázlat közül kiemelte Székely Árpád pályaműveit. A folyóirat által reprodukált öt címlapterve jól dokumentálja stíluskísérleteit, a dekoratív, ornamentális mustrákkkal díszített mustrák részben a neoreneszánszhoz kötődnek, részben a magyaros szecesszió hatását tükrözik.[30] Székely alkalmazott grafikai tevékenységéhez kapcsolódnak azok a groteszk, olykor a szecessziós-szimbolista stílusú fejlécek és záródíszek is, amelyek a Magyar Iparművészet első évfolyamaiban jelentek meg.[31] Az előbbiekkel rokon, historizáló, neoreneszánsz felfogás jellemzi az Andrássy Tivadar gróf által meghírdetett iparművészeti pályázatra beküldött majolika dísztálának és díszburkolatának terveit is.[32] Andrássy a hazai művészi ipar fellendítését kívánta elősegíteni pályázatával. Műpártolói tevékenységének egyik legkiemelkedőbb teljesítménye, a Rippl Rónai József által tervezett ebédlőjének kivitelezése szintén ezekben az években folyt.[33] A siker azonban a kiírás bizonytalan megfogalmazásai miatt ezúttal elmaradt. A zsüri nem osztotta ki a felajánlott pénzdíjat. A floreális szecesszió hatása Székely Árpád tervein csak közvetve jelentkezett, indás ornamensekkel, putókkal és groteszk figurákkal telehintett felületeinek ihletői kevéssé a kortársi modern törekvésekben, mint inkább az érett reneszánsz díszítőművészetében lelhetők fel. Székely néhány évvel később az ékszertervezés területén is próbálkozott. Az általa és Hirschler Mór által tervezett zománcos fülbevalók és brosokat Wisinger Mór és Hibján Samu ötvösmesterek kivitelezték. Tárgyaik az Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállítását követően szerepeltek az 1900-as párizsi világkiállítás magyar anyagában.[34]
Épületdíszítő munkák
1899-ben Székely Árpád felvételt nyert a Lotz Károly által vezetett II. számú Festészeti Mesteriskolába, amelynek két tanéven át, 1899-ig volt növendéke. Társai többségével már korábban is együtt látogatták a Mintarajziskolát. Lotz vezetése alatt külön műzetemben dolgozott Körösfői-Kriesch Aladár, Vágó Pál, Tardos Krenner Viktor és Székely Árpád, közös műteremben pedig Juhász Árpád, Pap Sándor, Barsy Adolf és Reinhard Károly.[35] Vágó Pál már mesteriskolás évei alatt hírnevet szerzett a Bem-Petőfi körképpel, majd a párizsi világkiállításon bemutatott huszár-pannóval; Tardos Krenner rövidesen átvette Székely Bertalan alakrajzi kurzusát, Körösfői és Juhász pedig néhány évvel később megalapították a gödöllői művésztelepet. Szemben a Benczúr Gyula vezetésével alapított I. számú Mesteriskolával Lotz kurzusának középpontjában a monumentális épületdekoráció állt. Tanítványai ennek köszönhetően a gyakorlatban is bekapcsolódtak a mester falképmegbízásainak kivitelezésébe. Ezek közé tartozott a pannonhalmi ezredéves emlékmű 1898-ben elkészített dekorációja, amelynek históriai kompozícióit teljes egészében Lotz mesteriskolás növendékei tervezték és kivitelezték. Az emlékmű része volt az Árpád és Szt. István-kultuszt párhuzamosan szolgáló “országos hét emlékoszlopnak”.[36] Székely Árpád mellett e munkában részt vett Tardos Krenner Viktor és Körösfői-Kriesch Aladár is.[37]
Lotz hatására Székely Árpád ezekben az években több monumentális épületdekorációs munkába is bekapcsolódott. A pannonhalmi falképekkel páhuzamosan, 1897-ben két históriai kompozícióval pályázott az új Országháza díszítésére. Az Aranybulla kihírdetését és a Vitam et Sanguinem (Moriamur) jelenteket ábrázoló oljavázlatai a Főrendiház üléstermének dekorációjához készültek. Vetélytársai közt ott voltak a Lotz-iskola növendékei is. Spányik Kornél, Zemplényi Tivadar, Reinhardt József, Bellony László és Székely Árpád e két témára benyújtott vázlatai közül Jantnyik Mátyás kompozíciójának ítélte meg a zsüri a kivitelezés jogát.[38] A pályaműveket – köztük Székely két olajvázlatát – 1898 júniusában a közönség a Műcsarnok egyik kiállítótermében is megtekinthette.[39] Ennek apropóján Lovas Imre több cikkében részletesen elemezte a pályaműveket.[40] Az Aranybulla-kompozíciók kapcsán részletesen kitért Székely Árpád pályaművére.[41] A tervezet legfőbb erényének a téma eredeti felfogását tartja, Székely ugyanis szakítva a tárgy ábrázolásainak korábbi hagyományaival az aranybulla átadójaként nem az uralkodót – hanem a történeti eseményeknek megfelelően – a nemességet állítja középpotba. Ez a hangsúlyváltás jól érzékelteti a festményen, hogy a nevezetes dokumentum az uralkodó ellenében, a nemesség jogainak megerősítését jelentette. Bár Lovas Imre kompozícionálisan a kép számos mozzanatát megoldatlannak találja, Székelytben a múlt eseményeit elemző “elmélkedő történész” magatartását nagyra értékeli.
Székely épületdíszítő munkáinak záróakkordját a ferencvárosi (Bakáts téri) római katolikus templom üvegablakainak tervezése jelentette. Ybl Miklós neoromán épületének 1879-1881 között Lotz Károly és Than Mór által festett falképei és oltárképei a korszak megújuló egyházművészeti törekvéseinek jelentős dokumentumai.[42] A templom ó- és újszövetségi tárgyú üvegablakaihoz elsőként Storno Ferenc és Than Mór készített terveket.[43] A ciklus folytatására csak a századfordulón került sor. A további üvefestmények programját ekkor Czobor Béla határozta meg, eszerint – a falképekhez igazodva – az üvegablakok magyar szenteket jelenítenek meg. Az egyes kompozíciók kidolgozására Glaser János és Székely Árpád nyert megbízást. Czobor az elkészült műveket ismertető írásában jelezte, hogy Székelyt azért tartotta különösen alkalmasnak a feladatra, mert az egyházművészet terén már rendelkezett tapasztalatokkal, beható művészettörténeti ismeretekkel rendelkezett és látásmódja mentes volt az aktuális stíuskísérletek – mindenekelőtt a szecesszió – hatásától.[44] Székely a tizenkét magyar szent alakját megjelenítő szénkartonjait az Iparművészeti Társulat 1900. évi karácsonyi kiállításán is bemutatta, négy vázlatát pedig a Magyar Iparművészet is közölte.[45]
A grafikus Székely Árpád
Székely Árpád számára sem az iparművészeti munkák, sem az épületdekorációs megbízatások nem hoztak igazi sikereket. Alkatától távol állt a nagy megrendelések elnyeréséhez szükséges közéleti szereplés, s festői egyéniségét sem jellemezte a monumentalitás. Vélhetően e felismeréseknek köszönhetően a század fordulójára visszahúzódott a látványos megbízatások elől, s figyelmét mindinkább a tájábrázolásra és visszafogott habitusának jobban megfelelő grafikai kifejezései formákra összpontosította. A tájábrázolás már korábban is foglalkoztatta, már első nyilvános fellépésein is e műfaj köréből mutatott be műveket. Ám e vadregényes színhelyekhez kötődő korai festményeket még romantikus felfogásmód jellemzte. Egy újfajta, intimebb, látásmódjában pedig realistább látásmód megjelenése 1900 körül figyelhető meg. 1898-ban még az Országházba szánt históriai képekkel szerepelt a Műcsarnokban, ám a következő két évben már falusi parasztudvarokat megjenítő tollrajzokat küldött be a Képzőművészeti Társulat éves seregszemléire. E leheletfinom, érzékeny vonalvezetésű, falusi témájú tájpanorámák közül kettőt ma a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteménye őríz.[46] Székely az ezt követő években már nemigen tért el e tárgykörtől, a düledező faluvégi viskók, patakparti tyúkudvarok vagy az erdőszélen békésen legelő nyájak haláláig kedvelt témái maradtak.
Grafikusként Székely magáratalálását a rézkarc technikájának felfedezése hozta meg. Legkorábbi rézkarcain 1901-es dátum szerepel. A falusi utcákat, baromfiudvarokat, árokparti füzeseket megelevenítő tájrajzokon feltűník az erdély-bihari Rézbánya és a nagyküküllői Segesvár neve is. Székely erdélyi barangolásait mindenekelőtt a család székelyföldi származása magyarázza, de látogatásait sejthetően egykori mesteriskolás festőtársai, Kriesch Aladár és Juhász Árpád is ösztönözték, akik az 1890-es évektől már rendszeresen látogatták a Torockó vidékét. Székely 1901 tavaszán még vidéki tájrészleteket felvillantó akvarellekkel jelent meg a társulati kiállításon, de a téli bemutatón már négy eredeti rézkarccal lépett a közönség elé. A következő évből szintn ismerünk rézbányai jeleneteket, és 1902-ben tűnik fel először a rézlarcokon Szada neve is. Az ez évi tavaszi és téli műcsarnoki tárlatokon bemutatott rézkarcai már a szakmai elismerést is meghozták számára. Tahi Antal a Studio nyári számában a modern grafikáról írott cikke mellé Székely Árpád két rézkarcát is reprodukálta.[47] Az Képzőművészeti Társulat 1902-1903-as téli kiállításáról pedig az állam vette meg négy sokszorosított grafikáját.[48] 1903-ban rézbányai, szadai és felgyógyi részleteket állított ki Székely Árpád a Műcsarnok tárlatain. Ez év végén az állam további két rézkarcát vásárolta meg.[49] 1904-ben a tavaszi tárlaton két, Est és Tölgyek című akvatintával is szerepelt. Ez időtől fogva mind nagyobb érdeklődéssel fordult Székely Árpád a technikai kísérletek felé. 1905-ben Márkus László a rézkarcról írott összefoglaló tanulmányának egyik illusztráiójaként Falu vége címmel a Művészet reprodukálta falusi jegenyesorát.[50] Mint a Magyar Grafikusok Egyesületének alapítótagja 1903-tól rendszeresen részt vett annak grafikai tárlatain. Az egyesület negyedik, 1906-ban a Nemzeti Szalonban megrendezett vízfestmény-, rajz- és metszetkiállításán egyik rézkarcával elnyerte a tárlat második, 250 koronás díját.[51] Ugyanebben az évben szerepelt a Milánói Világkiállítás magyar iparművészeti csoportjában is, ahol rétkarcait a zsüri díszoklevéllel jutalmazta.[52]
Esztétikai, művészetpedagógia elveibe nyújt betekintést az a cikksorozata, amelyet a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének hivatalos lapja, a Rajzoktatás 1906-ban kezdett el közölni.[53] Székely írásában csatlakozott azokhoz a művészetpedagógusokhoz, képzőművészekhez, akik a hazai művészeti oktatás gyökeres változását sürgették. Elvei összhangban voltak a századforduló nemzetközi reformpedagógiai mozgalmával.[54] Gondolataira kétségtelenül hatással voltak saját pedagógia tapasztalatai, valamint azon eszmék, amelyeket e területen a gödöllői művésztelep vezető mesterei is több alkalommal is megfogalmaztak.[55] Értekezésének közelebbi tárgya a VIII. osztályosok művészettörténeti oktatása. Bevezetőjében pontos látleletét adta kora művészeti helyzetének, mikor rámutatott, hogy az elmúlt években épp a művészeti túltermelés, a kiállítások és új törekvések sokasága felelős a közönség közönyéért. Az érdektelenség feloldását épp az ifjúság nevelésétől remélte, s meggyőződése szerint ezt a célt a művészet közérthető, fogyasztható, humoros tálalása segítheti. Ennek érdekében a művészet ábrázoló geometria és perspektíva révén közvetített tudományos, racionális oldala mellett fel kell mutatni a fiataloknak a szépművészetek érzelmeket megmozgató, szenzuális oldalát is. Jellemzően a filozófiai idealizmusban gyökerező meghatározása szerint a művészetet a szép alakba öntésének vágya hívta életre, s épp ezért a “szép alkotása főleg a szép kedvéért létezhet; a hasznossági szempont e ténynél csak alárendelt szerepet játszik”.[56] A művészet e gondolatmenet szerint nem egyéb, mint gyönyörforrás: “Mi is a művészet: Az ember által létrehozott szép dolog, mely gyönyörűséget szerez úgy a szerzőjének, mint embertársainak”.[57]
A következő évek mind több hazai és nemzetközi elismerést hoztak Székely Árpád számára. 1908-ban hatodmagával szerepelt a berlini Amsler és Ruthardt műkereskedésben megrendezett reprezentatív magyar grafikai tárlaton, majd ugyanebben az esztendőben a londoni Earl’s Court magyar kiállításának Olgyai Viktor által rendezett grafikai szekciójában.[58] 1909-ben új technikával, a litográfiával kísérletezett.[59] Új rézkarcaival szerepelt a Műcsarnok nemzetközi akvarell, pasztell és grafikai kiállításán. Tárlatszemléjében a Vasárnapi Ujság reprodukálta egyik rézkarcát és Olgyai Viktor kiemelte falusi életképeit.[60] “Székely Árpád grafikai művészetünk szintén régibb képviselője nagyméretű lapjainak hatásos sorozatával szerepelt. Tűjét többnyire a magyar falu motívumai foglalkoztatják, a borzas nádfedelek, düledező ólak, fonott sövények csöndéletei, melyek anyagszerűsgébe lelkiismeretes, részletező szeretettel tud elemerülni” – írta a tárlat kapcsán Olgyai.[61] Ebben az évben nyitotta meg kapuit a Maróti Géza által tervezett, Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor által dekorált Velencei Magyar Ház épülete is. A Magyar Képzőművészek Egyesülete zsürije által a reprezentatív magyar kiállításra beválogatott 145 akotás között Székely Árpád rézkarcai is helyet kaptak.[62] Munkái később szerepeltek Rómában 1911-ben megrendezett nemzetközi kiállításon és az 1914-es New York-i és buffalói átfogó magyar grafikai kiállításon is. 1910 januárjában a Magyar Grafikusok Egyesülete a Művészház új palotájában kapott bemutatkozási lehetőséget.[63] Az itt beutatott anyag kapcsán Erdey aladár igen meleg szavakkal szólt Székely Árpád munkáiról: “A magyar falu poétája Székely Árpád. Nem akar választékos lenni, mesteri rajztudásával az igazi falut keresi föl; a parasztviskót, a pajtát, a szemétdombot az aprómarhákkal, a Parasztudvart, azt a tipikus magyar falusi képet, mely már-már eltűnőben van smelynek Székely az egyetlen művésze. Rajza gondos, lelkiismeretes, mint mindig. Megbecsülhetetlen érdeme, hogy igazán magyar.”[64]
Rövid egy heti betegeskedés után, 54 éves korában 1914 május 10-én halt meg Székely Árpád. Alig négy évvel élte túl nagy hírű édesapját, Székely Bertalant. A napilapok rövid nekrológokban foglalták össze életútját.[65] Temetésén megjelentek a Műegyetem professzorai, Róna József elnök és Zádor István vezetésével a Képzőművészek Egyesületének küldöttei. A Műegyetem tanári kara nevében Rados Gusztáv rektor, a Magyar Grafikusok Egyesületének képvisletében Olgyai Viktor búcsúztatták, végezetül Schauschek Árpád, Székely műegyetemi tanártársa emlékezett meg barátjáról. A Művészet hosszabb, illusztrált cikkek emlékezett meg Székely Árpádról.[66] “Kegyelettel iktatjuk ide e képeket, csöndes, meghitt órák szép emlékeit. – kommentálta falusi életképeit a cikkíró – E motívumok egyszerűsége szépen összecsendül élete elvonultságával. Mint boldogult atyja, ős is szerette a kis pestmegyei Szadát s annak házai, udvarai, fészerei, utcái készen adták neki azt, amit karcolótűje számára keresett: magyar levegőt, eredeti formákat. Szinte egészen elmerült ezekben s szíve minden szeretetét pazarolta ezekre az egyszerű, szép lapokra, amelyek fönntartják nevét”.[67]
Székely Árpád és a hazai művészi rézkarc első nemzedéke
“Mily bársonyos a vonala, mily omlósnak érzi a szem, mily mély-erejű az árnyéka, mily sugárzó afénye! Figyeljünk még valamit: a jó lenyomatokon egyetlen vonal sem fut végig kopáran, kietlen-magányosan, hanem egy finom árnyék kíséri, szinte csak elsuhan mellette. A felkarcolt réz gyenge kidudorodásának nyoma ez, s hatása merőben zenei. Úgy viszonylik a pusztán odahúzott vonalhoz, mint a zongorán megütött hang egy teljes akkordhoz. Lám, a vonal mellékzöngéket szólalta meg, színt, különleges hangulatot nyerve általa. Gazdagabb, dúsabb zamatú műfajt eddig nem ismerünk a grfaikában a remek karcnál” – írta körül érzékletes zenei hasonlatokkal Lyka Károly, az új magyar grafika egyik legelhivatottab támogatója a rézkarc szépségeit.[68] Az akvarellek, pasztellek és grafikai művek nemzetközi kiállításának katalógusába írott bevezető szavai már egy olyan közönséghez szóltak, amely mind inkább érzékenyen értőként fordult a művészetek olyan intimebb hangulatú technikái felé, mint a grafika. Több éves csendes harc eredménye volt ez a figyelem.
1901-ben, abban az esztendőben, mikor Székely Árpád újult erővel fordult ismét a sokszrosított felé, Olgyai Bertalan szólalt fel a Műcsarnok lapjain a művészi rézkarcolás érdekében.[69] Írásában sorra vette mindazon sajátosságokat, amelyek a technika újraértékelését indokolják. Szükségesnek tartotta leszögezni, hogy az “eredeti rézkarc”, azaz a művészi grafika lényegileg különbözik a reprodukciós céllal készült sokszrosításoktól. Olyan egyedi, eredeti műalkotás, amely kifejezetten e technika révén kel életre. Finom vonalrajza, árnyalt tónusértékei kizárólag a rézlemezről készült nyomatokon érvényesülnek. Emellett felhívta rá a figyelmet, hogy a viszonylag magas nyomatszám gazdasági és morális szempontból is előnyös, hisz biztosíthatja az alkotó megélhetését, míg a művészet demokratizálásának eszközeként a művészetet a korábbinál szélesebb közönségrétegekhez juttatja el. Olgyai Bertalan érvei olyan időszakban kaptak nyilvánosságot, mikor a művészi sokszrosított grafika Magyarországon is megújulás előtt állt. A századfordulóra a fotóalapú reprodukciós eljárások kiszorították e területről a hagyományos technikákat, fametszetet, rézmetszetet és litográfiát. Mindez felszabadította e technikákat a korábbi kötöttségek alól, s megnyitotta az utat az autonóm művészi grafika felé.[70] Székely Árpád működése e nagy hordejű változással esett egybe. Egyike volt azon úttörőknek, akik munkálkodásukkal sokat tettek azért, hogy a sokszrosított grfaika hazánkban is művészi rangra emelkedjen. “Szigorúan véve Rauscher Lajos, Olgyai Viktor és Székely Árpád, a mai művésznemzedék e kiváló tagjai… az eredeti grafika első magyar művészei” – állapította meg 1910-ben Erdey Aladár.[71] “A magyar rézkarcolásról akkor még nem lehetett beszélni. Kevés képviselőjének, mint Székely Árpád vagy Rauscher Lajos műegyetemi tanárok munkái inkább saját szeretetüket elégítették ki a műfaj iránt, mint a műértő közönség igényeit” – emlékezett vissza a “hőskorra” Beron Gyula.[72]
Székely Árpád mint az 1908-ban Rauscher Lajos elnökletével megalakult Magyar Grafikusok Egyesületének művészválasztmányi tagja tevékeny részese volt e munkának.[73] 1900-tól megszaporodtak azok a tárlatok, ahol a megújult magyar művészi sokszrosított grafika nyilvnosságot kaphatott. E bemutatóknak komoly része volt abban, hogy a közönség néhány esztendő elteltével elfogadta és megszerette a korábban mellőzött technikákat. Székely 1903-tól rendszeresen résztvett e hazai és külföldi bemutatókon, a Nemzeti Szalon grafikai tárlatain, a Magyar Grafikusok Egyesületének és a szintén 1908-ban alakult Magyar Akvarell és Pasztellfestők kiállításain, valamint a Szépművészeti Múzeum Térey Gábor által rendezett úttörő jelelntőségű metszetkiállításain.[74] Metszetein szereplő ajánlásai szerint Székely személyes kapcsolatban állt a hazai rézkarcolás olyan iskolateremtő személyiségeivel, mint Doby Jenő, Rauscher Lajos és Olgyai Viktor.
Székely Árpád első mestere a rézkarc területén Doby Jenő volt. Az általa vezetett rézmetszési tanfolyamon 1901-ben vett részt, s egy évvel később meleg tanítványi hálával e szavakkal dedikálta egyik szadai részletét mesterének: “Nagys. Doby Jenő tanár Úrnak kiváló tisztelet és hálája jeléül Székely”.[75] Doby Jenő még annak a nemzedéknek a képviselője volt, amely a sokszrosított grafika hivatását elsősorban egyedi művek reprodukálásában lelte fel.[76] Életműve nagy részben épületábrázolás, portrémetszet valamint jelentős festészeti alkotások reprodukciója. Ám élete utolsó időszakában már gyakorta metszette rézbe saját tájrajzait is, és tanári gyakorlatában azonban már igazodott az új kor kihívásaihoz. Három évtizedes tanári gyakorlata alatt jelentős hatással bírt a századfordulón induló fitalal rézkarcos nemzedékre. “Egyaránt mesterüknek tekintették azok, akik a rézmetszés régi és újabb irányaihoz tartoznak. (…) tőle vették leckéiket azok is, az az újabb rézkarcoló csoport, amely saját ideáit, ötleteit, témáit közli velünk. Amelynél ez a grafikus műfaj túlmegy a sokszrosító szerepen s önálló játékba kezd: külön problémák, szépségek kifejtésébe” – foglalta össze Doby hatását egyik nekrológja.[77]
A rézkarcoló Székelyt a kortársak Rauscher Lajos tanítványaként tartották számon. Így említi őt Schauschek Árpád, Rauscher és Székely közeli barátja, s később a hazai rézkarc történetét összefoglaló Varga Nándor Lajos is.[78] Rauscher az 1870-es évek elejétől közeli kapcsolatban állt a Székely-családdal. Mint az ékítményes rajz oktatója a Mintarajziskolán Székely Bertalan tanártársa és Székely Árpád tanára volt. Székely Bertalan és Rauscher több épületdíszítői megbízáson is közösen dolgoztak. A Mintarajziskola és Rajztanárképző Raucsher által tervezett iskolaépületének homlokzati díszítményeit Székely tervezte, s később a köröndi MÁV palota sgraffitóit is együtt készítették.[79] Rauscher 1884-ben került a Műegyetemre, ahol néhány év alatt magasan képzett oktatógárdával alapozta meg a rajzi tanszék színvonalát. 1894-ben tanársegédként maga mellé vette Székely Árpádot, akinek halálig kollegája maradt. Rauscher építészeti és iparművészeti munkái mellett az 1880-as évektől foglalkozott komolyabban rézkarcolással, amelynek nem csak művészeti, hanem technikai lehetőségei is érdekelték.[80] E területen 1902-től komoly technikai kísérleteket folytatott, kidolgozva a pozitív tónus- és vonalmaratás eljárását.[81] A pozitív tónusmaratás voltaképpen az akvatinta eljárásnak egyszerűsítését jelentette. Célja az volt, hogy az eredendően nem vonalas, hanem tónusos akvatinta minél közvetlenebbül adja vissza az eredeti vázlat tőnusértékeit. Korábban az akvatinta készítésekor minden tónusfokozat külön maratást igényelt, Rauscher újítása lehetővé tette, hogy a lemezre festett kép lenyomata egyetlen maratással jöjjön létre. Kísérleteinek másik része a vonalas rajz területén folytak, arra törekedve, hogy a kézrajzot minél közvetlenebb módon vigye át a rézlemezre. A vernis mou (lágyalap) eljárására alapozva egy speciális rajzeszköz segítségével sikerült elérnie, hogy az alapozott lemez ne korlátozza a rajzolót szabad mozgásában. Rauscher technikai újításairól a kortársak csak a tárlatokon bemutatott rézkarcai által kaphattak képet. Találmányait összefoglaló könyve csak jóval halála után, 1938-ban jelent meg.[82] Városképei, tájábrázolásai többnyire külföldi utazásai során szerzett élményeihez és budapesti motívumokhoz kötődtek, falusi jeleneteit felvidéki, zebegényi vázlatok nyomán dolgozta ki, de ismeretes néhány Szadán készült rézkarca is.
Székely Árpád fogékony volt a rézkarccal kapcsolatos technikai kísérletek iránt. Ennek jellemző példája Tövisi fatanulmánya, amelynek alsó szegélyén hosszú feliratban rögzítette a rézmaratás vegyi összetevőit és időtartamát.[83] 1904-ből két nagy méretű akvatintája is ismeretes. Ezeket Est és Tölgyek címen a Képzőművészeti Társulat tavaszi tárlatán állította ki.[84] Rauscher Lajos neve 1912-ben tűnik fel Székely vernis mou rézkarcainak feliratain. Egy bokortanulmányán ez a kéziratos szöveg szerepel: “Első kísérlet Rauscher Lajos pozitív eljárásával 1912 márc. 15.”. Ugyanebből az évből egy öreg tölgyet ábrázoló metszetén jelezte: “Rauscher Lajos módja”. 1913-ban egy fej- és alaktanulmányokat ábrázoló lapjának sorai szerint Rauscher pozitív vonalmaratásával kísérletezett. Ennek felirata: “Rauscher Lajos módja szerint lemezre tollal rajzolva”.[85] Szintén 1913-ból fennmaradt egy kettősfatanulmánya is, amelyen a képek egyike “Rauscher mód szerint tollal rajzolva” készült, míg kidolgozottab párdarabja felirata szerint “a felső összeegyeztetése a régi modorral”.[86]
Székely Árpád, Rauscher Lajos és az 1920-as évek elején színre lépő “Ifjú rézkarcoló nemzedék” között Olgyai Viktor jelentett összeköttetést. Noha stílsuában, felfogásában a modern áramlatokra is fogékony Olgyai már jelentősen különbözött Székely Árpád felfogásától, kettejük kölcsönös tiszteletét jelzi Székely Árpád egy ajánlása. A korábban mesterének, Doby Jenőnek dedikált Szadai részletének egy másik példányát Székely e szavakkal ajándékozta Olgyainak: “Nagys. Olgyai Viktor tanár Úrnak kiváló tisztelete jeléül Székely Árpád”.[87] E sorokban különösen figyelemreméltó az Olgyainál egy évtizeddel idősebb Székely Árpád tisztelete a “tanár úr” iránt, aki nem sokkal korábban, 1906-ban indította el a Mintarajziskola és Rajztanárképzőn nagy hatású grafikai szaktanfolyamát.[88]
Székely Árpád és Szada
Az országot járva életképeihez témát gyűjtő Szemlér Mihály hívta fel Székely Bertalan figyelmét a főváros közeli kis községre, Szadára.[89] Ettől fogva Székely néhány nyarat a Rudnyánszky és Táborszky családok nyaralójában töltött.[90] Mikor megtudta, hogy a várhidi káptalan egykori ispánlaka eladó, 1889-ben megvette az épületet, s ettől kezdve rendszersen itt töltötte a nyarakat. A szép fekvésű falu a század utolsó évtizedeitől valódi menedéket jelentett a főváros művészeti csatározásaiban megfáradt festőnek. Miután elkészült barátja, a Halászbástya építője és a Mátyás-templom rekonstrukciójának vezetője, Schulek Frigyes által tervezett pártázatos műteremháza, Székely családjával mind gyakrabban tartózkodik Szadán. Itt született számos falkép-vázlata, ide kötődik a falut és környékét megörökítő több tájképe is. A család számára lakóépületként az egykori ispánsági kert övezte nyaraló szolgált. 1910-ben, Székelyt végakaratának megfelelően Szadán kísérték utolsó útjára művésztársai és a helybeliek.
Székely Árpád gyermekkorától kötődött Szadához. Rézkarcain már 1902-től feltűnt a község neve. Számos akvarelljén és metszetén örökítette meg a falu részleteit. Székely Árpád tájképfestészete (olajfestményei és akvarelljei) erősen kötődtek édesapja természetlátásához. Korai, romantikus tájképei Székely Bertalan fiatalkori munkáit idézik, de későbbi, a realizmus hatását mutató falusi képei is mind motívumválasztásukban, mind látásmódjukban Székely Bertalan munkáival rokonok.[91] A faluvégi viskók, bedőlt kerítésű szérűk, rendetlen tyúkudvarok, elhagyott kacsaúsztatók és patakparti füzesek mindkettőjük tájképeinek jellemző elemei.[92]
Szada és vidéke mindkettőjükre felszabadítólag hatott. Székely Bertalan számára menedéket jelentett a nagy lelki terhet jelentő tanítás és hivatalos megbízások után. Székely Árpád visszahúzódó alkata pedig igazi otthonra lelt a vidék csendjében. A környéken tett kötetlen séták, az itt készült gyors vázlatok a szabad és önmaga győnyőrűségért való rajzolás örömét nyújtották számukra. Ezt az “örömfestészetet” nem befolyásolták külső elvárások, épp ezért nyílt, személyes hangon szólt, mellőzve minden pátoszt és szofisztikált filozofálást. A természet közvetlen élménye szabad teret engedett kísérletezésnek. Székely Bertalan festői eszköztára leginkább szadai képein mutat rokonságot a kor modern, plein air és impresszionista törekvéseivel. “Amin Barbizon nem egy világhírű tájképfestője fáradozott, megoldotta azt Székely is Szadán.” – fogalmazta meg Lyka Károly tömören.[93] Míg másutt így írt Székely és Szada kapcsolatáról: “Itt nyílt először alkalma tanulmányozni a tiszta levegőn átszűrődő verőfény hatását és azt a különleges esetet, mikor a szabadban a levegő leheletes finomsága fátyolként körülövez mindent, a tájat, a falu házát, az embereket.”[94] Szavai éppúgy érvényesek Székely Bertalanra, mint fiára, Székely Árpádra.
Függelék
Kiállítások, melyeken Székely Árpád művei szerepeltek
1894/95 évi Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1894.
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1895.
Tavaszi nemzetközi tárlat, Műcsarnok, Budapest, 1897.
Tavaszi Nemzetközi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1899.
Karácsonyi kiállítás, Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1899.
Exposition Internationale Universelle de 1900, Paris, 1900.
1900/1901 évi Téli Kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1901.
Tavaszi Nemzetközi Kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1901.
1901-2 Téli Kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1901.
Tavaszi Nemzetközi Kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1902.
1902-3 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1903.
Tavaszi Nemzetközi Kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1903.
1903-4 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1903.
A Nemzeti Szalon első vízfestmény-, rajz- és metszetkiállítása, Budapest, Nemzeti Szalon, 1903
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1904.
A Nemzeti Szalon második vízfestmény-, rajz- és metszetkiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest, 1904.
1904-5 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1904.
Tavaszi Nemzetközi Kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1905.
1905-6 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1905.
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1906.
A Nemzeti Szalon nagyadik grafikai kiállítása, Budapest, Nemzeti Szalon, 1906.
1906-7 Téli nemzetközi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1906.
L’Ungheria all’Esposizione internazionale de Milano 1906. Milánó, 1906.
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1907.
1907-8 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1907.
Nemzetközi modern metszetkiállítás, Budapest, Műcsarnok, 1907.
Szegedi Képzőművészeti Egyesület műkiállítása, Szeged, 1907.
A Nemzeti Szalon V. Grafikai és tavaszi kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1908.
Magyar művészek grafikai tárlata, Amsler és Ruthardt műkereskedés, Berlin, 1908.
Hungarian Exhibition, Earl’s Court, London, 1908.
Akvarellek, pasztellek és grafikai művek nemzetközi kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1909.
1909-10 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1909.
Velencei magyar kiállítás, Velence, Magyar Ház, 1909.
A Művészház második kiállítása és a Magyar Grafikusok Egyesülete kiállítása. Művészház, Budapest, 1910.
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1910.
1910-11 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1910.
Magyar Grafikusok Egyesülete kiállítása, Műcsarnok, Budapest, 1911, január
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1911.
A Magyar Grafikusok Egyesülete és a Magyar Aquarell- és Pastellfestők Egyesületének eygüttes kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1911. március – április
Római Nemzetközi kiállítás, Róma, 1911.
1912-13 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1912.
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1913.
1913-14 Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1913.
Exhibition of Contemporary Graphic Art in Hungary, Bohemia and Austria, New York, 1913.
Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1914.
Exhibition of Contemporary Graphic Art in Hungary, Bohemia and Austria, Buffalo, 1914.
Erdélyi kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest, 1922. március – április
Rézkarckiállítás, Lloyd-palota, Budapest, 1922.
A IV. ker. Községi Eötvös József Reáliskola jubiláris művészeti kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest, 1932. október 15-31.
A magyar rézmetszet és rézkarc. XVI-XX. század. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1954.
[1] Vásárhelyi József: Székely Bertalan Szadán. h.n. 1990. (Kézirat); Szabad Nép 1956.IV.10. és 12; Pestmegyei Népújság 1956. szeptember 11.; Magyar László: Három nevezets Székely Bertalan évforduló megünneplésére készül Szada. Pest Megyei Hírlap 1959.VIII.29.4.
[2] Dr. Móricz Miklósné rézkarc-nyomó műhelyében, a Lloyd-palota udvarában kiállítást rendezett három művész (Székely Árpád, Tahy Antal, Nagy Sándor) munkáiból, a családtól kapott lemezekről csináltak új levonatokat – N. n.: Magyar Rézkarc-nyomó műhely. Műbarát, 2, 1922/11-12, 247.
[3] Székely Bertalan önéletrajza szerint 1861. január 7 – március 12. között időzött Marchendorfban – Székely Bertalan életrajzi feljegyzései. In: Székely Bertalan válogatott művészeti írásai. Összeállította: Maksay László. Budapest, 1962, 38.
[4] 1864-ben született Székely Ágoston (Ákos), 1869-ben Székely Ármin, 1876-ban Székely Jenny. Ármin kigyemekkorában meghalt. Jenny leánya, Erzsébet 1924-ben a Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett.
[5] Olaj, vászon, 52,5 x 32,5 cm, Jelzés nélkül, Magántulajdon – Reprodukálva: Bakó Zsuzsanna: Székely Bertalan (1835-1910). Budapest, 1982, Kat. 16.
[6] Székely Bertalan a Mintarajziskola és Rajztanárképző 1871-es megalapításától fogva tanított az intézetben; A hallgatói beiratkozásokat nyilvántartó anyakönyvek csak az 1876-os évtől maradtak fenn, így ez a Székely Árpád életrajzában rendre felbukkanó közlés forrásosan csak a Képzőművészeti Főiskola 1928-1929-es évkönyvében közölt hallgatói jegyzék alapján igauolható: Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve az 1928-1929-es évre. Budapest, 1929, 100.
[7] A későbbi Eötvös József Gimnázium növendékei közül számosan neves képzőművészek lettek, köztük Aggházy Gyula, Böhm János, Greguss Imre, Györgyi Dénes, László Fülöp, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Orbán Dezső, Zala György vagy a később remek rézkarcos Berán Gyula és Garay Ákos. – Az iskola 1932-ben jubiláris kiállításon gyűjtötte egybe művésznövendékeinek – köztük Székely Árpád – munkáit: A IV. ker. Községi Eötvös József Reáliskola jubiláris művészeti kiállításának katalógusa, Nemzeti Szalon, Budapest, 1932. október 15-31.
[8] Supka Magdolna: Szemlér Mihály. In: Művészettörténeti tanulmányok. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve 1954-1955, Budapest, 1957, 219-252.
[9] Az elemi rajztan alapvonalai elemi és reáltanulók számára. I-III. füzet, Pest, 1863; Elemi rajzlapok középtanodák számára. I-IV. füzet, Pest, 1870 körül; Rajzlapok a szabadkézzel való rajzoláshoz. Középiskolák számára. Budapest, 1882. – Emelett egyike volt az 1872-ben elkészített, a magyar népéletet bemutató iskolai szemléltetőképek alkotóinak. Szabó László: Iskolai szemléltető képek 1872-ből. In: Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században. Rendezte: Sinkó Katalin. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1995, 100-104.
[10] Gellért Jenő: Szemlér Mihály. In: Budapest Székesfővárs IV. ker. Községi Főreáliskola 50-dik értesítője. Budapest, 1904, 5-16;
[11] A Mintarajziskola és Rajztanárképző beiratási lajstromai szerint Székely Árpád a következő éveket teljesített: 1879-1880: I. szakosztály, 1880-1881-es tanévben nem iratkozott be; 1881-1882: II. szakosztály; 1882-1883: III. szakosztály; 1883-1884: ismét III. szakosztály; 1884-1885: IV. szakosztály – Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára, 11/a fond, 4-9. kötet
[12] 1885-1886: nincs adat; 1886-1887: V. éves, vendéghallgató; 1887-1888: vendéghallgató; 1888-1889: vendéghallgató – Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára, 11/a fond, 10-12. kötet; Az 1885 utáni időszakot több forrás is úgy említi, mint amikor Székely Árpád “apja útmutatásai szerint dolgozott” – N. n.: Székely Árpád. Művészet, 1914, 256-257.
[13] Szőke Annamária: a Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. In: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. Kiállítási katalógus, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2002, 319-332. (322.)
[14] Az orsz. Rajztanárképezde Emléklapja. III. 1882. Károlyi, Mórvay és Mérei, Budapest, 1882. – o. n. (A litografált album egy példánya a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárában található)
[15] Dr. Kováts János: Az ötvenéves Iparművészeti Iskola. In: Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola Évkönyve 1880-1930. Szerk.: Helbing Ferenc. Budapest, 1930, 7-27. (8-9); Mezei Ottó: Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola (1880-1944) oktatási rendszere és forrásai. Művészettörténeti Értesítő, 1975/1, 45-46; Zsákovics Ferenc. A grafikai szaktanfolyam 1906-1914. In: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. Kiállítási katalógus, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2002, 251-253.
[16] Valószínűleg rendkívüli hallgatóként vett részt az oktatásban, ugyanis a Müncheni Akadémia növendéki jegyzékében nem szerepel. A Művészet cikkírója tanáraiként Wopfner és Willroider nevét említi – N.n.: Székely Árpád. Művészet, 1914, 256; Lyka Károly emellett Fink nevéről is tud, s ő jelzi, hogy Székely Árpád már Münchenben elmélyült a rézkarc technikájában – Lyka Károly: Magyar művészélet Münchenben. Budapest, 1982, 69; Székely Árpád a Magyar Képzőművészeti Egyetem levéltárában található kéziratos életrajza szerint 1889-1891 között tájfestést tanult a bajor fővárosban.
[17] Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola Évkönyve 1880-1930. Szerk.: Helbing Ferenc. Budapest, 1930, 89; “Legelőször 1889-ben, majd az intézet értesítői szerint 1893-ig folyamatosan minden tanávben volt lehetőségük a művésznövendékekenek, legfőképp a rajztanárjelölteknek, a tanfolyam látogatására” – Zsákovics 15. jegyzetben i. m. 253.
[18] 1893-1894: Gyakorló festészeti osztály; 1894-1895: Gyakorló festészeti osztály; 1895-1896: Gyakorló festészeti osztály; 1896-1897: Gyakorló festészeti osztály; Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára, 11/a fond, 17-20. kötet
[19] N. n.: A Hét tükre. Képes Családi Lapok, 16, 1894/49, december 2., 784.
[20] Istvánffy Gyula: A Képzőművészeti Társulat kiállítása. Magyar Szalon, 1895, május, 23. kötet, 230-254.; N. n.: A műcsarnok tavaszi kiállítása. Vasárnapi Ujság, 1895/16, 259.; Rippl Rónai János: Tavaszi kiállítás. Képes Családi Lapok, 17, 1895/22, május 26., 351; N. n.: A műcsarnok tavaszi kiállítása. Fővárosi Lapok, 32, 1895/95, április 6., 1091.
[21] N. n.: A képzőművészek jelemzesünnepélye. Vasárnapi Ujság, 1897, 186-187.
[22] Dénes Jenő: Kőrösfői-Kriesch Aladár. (A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai.) Budapest, 1939, 16.
[23] Uo. 17.
[24] Schauschek Árpád (1863-1941) műegyetemi rajztanár, számos rajztankönyv szerzője. Hagyatékának egy része a szadai Székely Bertalan Múzeumba került. – MNG Adattár, 16145/64; Székely Bertalanról hosszú méltatást írt a Rajzoktatásban – Schauschek Árpád: Székely Bertalan emlékezete I. Rajzoktatás, 1910. szeptember 15. XIII. évf. 7.sz. 212-226.; II. – október 15. 8.sz. 241-246.; november 15. 9.sz. 276-288.; III. – 1911. február 15. XIV. évf. 2.sz. 33-48.; március 15. 3.sz, 73-91. – Különnyomatként: Budapest, 1911; Székely Árpád egy 1906-os szadai rézkarcát e meleg hangú felirattal ajánlotta Schauscheknek: “Schuaschek Árpád barátomnak” – Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, Ltsz.: G 68. 364; 1914-ben Székely Árpád sírjánál Schauschek búcsúztatta barátját.
[25] A József-Műegyetem tanmenetéről és előadóiról évente részletes adatokat közölt A Magyar Kitályi József-Műegyetem programja címen megjelent évkönyv. Ezekben Székely Árpád az 1898-1899-es tanévtől jelenik meg tanársegédként, 1907-1908-as tanévtől pedig adjunktusként. Ám a rajzi tanszék egyetlen konkrét előadása kapcsán sem jelenik meg a neve az évkönyvekben.
[26] Grafikai Szemle, 1895/11, 189.
[27] A három részre szakadt Magyarország: Báthori Endre bíbornok czímere. Az ezredéves kiállítás történeti főcsoportjának eredetijéről;Az anjouk kora: Znaim vára; Nápoly, a Castel Nuovo és Castel Sant Brno; Visegrád, Természet után rajzolta; Sebenico. A székesegyház és a campanile;Hunyadiak és Jagellók: A nagydisznódi szentségmutató. Az ezredéves kiállítás történeti főcsoportjának eredetijéről; A balkáni hágó; A kenyérmezei diadal helye; A szentimrei csatatér; A viddini katonai táborhely;A modern Magyarország (1848-1896): A segesváris ütközet helye; Isaszeg;
[28] Ezekből az 1896-ban készült tárgyrajzaiból Szendrei 1901-ben megjelent Magyar műkincsek albuma is közölt válogatást.
[29] Székely 23 akvarellre és 27 alaprajza kapott ekkor megbízást. – N. n.: Debreczen a millenniumon. Fővárosi Lapok, 33, 1896/26, január 27., 2.; Arról, hogy a felkérésnek Székely elegett tett-e, nem találtam adatot.
[30] Nádler Róbert: A “Magyar Iparművészet” címlappályázata. Magyar Iparművészet, 1897/3, december, 113-114; Címlapterv I. – Reprodukálva: uo. 120; Címlapterv II. – Reprodukálva: uo. 121; Címlapterv III. – Reprodukálva: uo. 122; Címlapterv IV. és V. – Reprodukálva: uo. 123.
[31] Magyar Iparművészet, 1897/3, december, 115, 140; Uo. 1898/5, március, 205; Uo. 1898/6-7, május, 323.
[32] Reprodukálva: Magyar Iparművészet, 1897/1, július, 11, 13.; A pályaművek értékelése szerint Székely négy akvarell vázlattal pályázott: Györgyi Kálmán: A gróf Andrássy Tivadar-féle pályázat. Magyar Iparművészet, 1897/1, július, 6-19.
[33] Andrássy-ebédlőről: Prékopa Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998, 91-111; Valamint: 346-350, 458, 486-488.
[34] Diener-Dénes József: A karácsonyi kiállítás. Magyar Iparművészet, 1900/1-2, január – március, 1-21. – Reprodukálva: Székely Árpád – Hirschler Mór – Wisinger Mór: Zománcos csatt, Uo. 35; Czízik Gyula: A magyar iparművészet főpróbája. A párizsi kiállításra küldendő műipari tárgyak bemutatása alkalmából. Magyar Iparművészet, 1900/3, május, 117-131. – Reprodukálva: Székely Árpád – Hibján Samu: Madaras függő, Uo. 126.
[35] Dénes 22. jegyzetben i. m. 39.
[36] Sinkó Katalin: Ezredévi ünnepeink és a történeti ikonográfia, Művészettörténeti Értesítő, 2000/1-2, 1-19. (13.)
[37] Dénes 22. jegyzetben i.m. 49-50.
[38] A végleges falképekről: Dömör István: Az új magyar Országház falfestményei. Művészet, 1902, 153-162; Szvoboda Dománszky Gabriella: A budapesti falképfestészet vázlatos áttekintése (1803-1903). Művészettörténeti Értesítő, 1986, 133-172.
[39] Az új Országház falfestményei. Műcsarnok, 1898/6, június 5., 47. valamint uo. 1898/7, június 12., 57.
[40] Lovas Imre: A “Moriamur” falfestményei az új országházban. Műcsarnok, 1899/13, április 16., 187-188.
[41] Lovas Imre: Az aranyulla mint freskó. Századok, 1898, 677-694.
[42] Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete. Budapest, 1938, 173-185; Szvoboda Gabriell: Ybl Miklós szerepe a budapesti falképfestészet kiteljesedésében a XIX. század második felében. In: Ybl Miklós építész 1814-1891. Kiállítási katalógus, Budapest Történeti Múzeum, Budapest, 1991, 130-132.
[43] 20 tervéből csak nyolc üvegablak került Kratzmann Ede műhelyében kivitelezésre. Az ablakok a 2. világháborúban megsemmisültek. Az ablakok szénkartonjai ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében találhatóak. Közülük hetet a festő monográfiája reprodukált. – Cebberné Wilhelmb Gizella: Than Mór. Budapest, 1982, 24-30. kép, 35-37; Storno Ferenc tervei szerint két üvegablak készült: A Budapest-Ferenczvárosi templom üvegfestményű abakai. Egyházművészeti Lapok, 1880, 21-25, 127-128.
[44] Czobor Béla: A Budapest-Ferencváros R. Kath. Plébáni-templom üvegfestésű ablakainak kartonjai. Magyar Iparművészet, 1901, 24-33.
[45] Az üvegablakok: Szt. Adalbert, Gizella, Szt. Gellért, Csanád püspök, Kunigunda, Szt. Mór, Szt. Márton, Szt. Istvám, Szt. Imre, Szt. Erzsébet, Szt. László, Szt. Margit, Kapisztrán János – Reprodukálva: Szt. Adalbert és Szt. Margit uo. 26., Szt. Márton és Kapisztrán János uo. 27.
[46] Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, Ltsz.: F 74.384 és F 74. 385 – az előbbi szignatúrája szerint 1901-ben készült
[47] Modern etching and engraving, european and american. Being the special summer number of The Studio. London, 1902 – Ismertetése: Művészet, 1902, 366; Tahi Antal (1855-1902) utolsó éveiben maga is számos rézkarcot készített – Ambrozovics Dezső: Tahi Antal. Művészet, 1902, 342-344.;
[48] Művészet 1903, 74.
[49] Művészet, 1904, 213.
[50] Művészet, 1905, 151.
[51] N. n.: Kitüntetések. Művészet, 1906, 212. – Erdőssy Béla: Dijazások. Rajzoktatás, 1906, 240-241.
[52] N. n.: Kitüntetések. Művészet, 1907, 70.; Györgyi Kálmán: Az iparművészet a milánói kiállításon. Magyar Iparművészet, 1906, 166-167; Czakó Elemér: Iparművészetünk a milanoi világkiállításon. Budapest, 1907.
[53] Székely Árpád: A műalkotásokról a középiskolákban. Összefoglaló előadások a műalkotások szemléleti bemutatásával kapcsolatban. Bevezetés I. Rajzoktatás, 9, 1906/9, november 1., 399-404., 438-445; Ua.: Rajzoktatás, 10, 1907/1, január 1., 6-15; Ua.: Rajzoktatás, 10, 1907/2, február 1., 64-80; A szerkesztőség a negyedik közlemény után – helyhiányra hivatkozva – a cikksorozatot megszakította.
[54] Ezekről bővebben: Németh András: A reformpedagógia múltja és jelene. Budapest, 1998.
[55] Révész Emese: A századforduló reformpedagógiai elvei és a gödöllői művésztelep vezető mesterei. Ars Hungarica, 2002/2 (Megjelenés alatt)
[56] Székely Árpád: A műalkotásokról a középiskolákban. Összefoglaló előadások a műalkotások szemléleti bemutatásával kapcsolatban. Bevezetés I. Rajzoktatás, 10, 1907/1, január 1., 6.
[57] Uo.
[58] a kiállításon rajta kívül részt vettek még: Rauscher Lajos, Baránszky Emil, Kriesch Aladár, Székely Andor, Wagner Nándor – N. n.: Magyar művészek grafikai tárlata Berlinben. Grafikai Szemle, 18, 1908/3, március, 63-64; N. n.: Magyar grafikai kiállitás Berlinben. Rajzoktatás, 11, 1908/3, március 15., 101-102.
[59] Ebből az esztendőből származó Patakparti fák egyik magántulajdonban található példányának kéziratos felirata: “Második kísérletem a lithografia terén az eredeti kőre lett rajzolva 1909 október havában. A kőrajzot megsemmisítettem.”
[60] Olgyai Viktor: A grafikai művek nemzetközi kiállításának tanulságai. Művészet, 1909, 73-90; K-ny O-n: Nemzetközi grafikai kiállítás a Műcsarnokban. Vasárnapi Ujság, 1909/8, február 21., 145-146. – Parasztudvara reprodukálva uo. 148.
[61] Olgyai i. m. 87.
[62] N. n.: A velencei magyar kiállítás. Ország-Világ, 1909, 238; Lengyel Géza: A velencei tárlatról. Nyugat, 1909. szeptember 16., 296; Bálványos Anna: Magyar részvétel a Velencei Biennálén. In: Magyar művészet a Velencei Biennálén. Új Művészet Könyvek 7., é. n., 39-52., 43.
[63] N. n.: Magyar Grafikusok Egyesületének első évi kiállítása a Művészházban nyílik meg. Népszava, 38, 1910/4, január 6., 6; T. Z. [Felvinczi Takács Zoltán]: Magyar grafika. Művészet, 1910, 137.
[64] Erdey Aladár: A Magyar Grafikusok Egyesületének kiállítása. Élet, 2, 1910/5, január 30., 158-159. – Szadai parasztudvar rézkarcát a folyóirat előző száma reprodukálta: uo. 104.; Erdey egy korábbi cikkében a rézkarcról szóló összefoglalójában Székely egyik munkáját hozta példának, amelyet a lap reprodukált is: Erdey Aladár: A grafikáról. Élet, 1, 1909/23, június 6., 731-735.
[65] N. n.: Székely Árpád meghalt. Ujság, 1914. május 13., 17; Ua: Budapesti Hirlap, 1914/112, május 13., 12; Ua: Pesti Hírlap, 1914. május 12., 14; Továbbá: N. n.: Székely Árpád halála. Rajzoktatás, 17, 191/5, május 15., 107.
[66] N. n.: Székely Árpád. Művészet, 1914, 256-257.
[67] I. m. 257.
[68] Lyka Károly: Grafika. In: Akvarellek, pasztellek és grafikai művek nemzetközi kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1909, 3-12, (10.)
[69] Olgyai Bertalan: Néhány szó a magyar rézkarc fölvirágzása érdekében. Műcsarnok, 4, 1901/6, február 3., 111-112.
[70] A művészi sokszrosított grafika századfordulós helyzetének összefoglalásai: Czakó Elemeér: A sokszrosított művészet. In: Az iparművészet könyve I. Szerk.: Ráth György, Budapest, 1902, 465-518; Zsákovics 15. jegyzetben i. m.
[71] Erdey Aladár: A Magyar Grafikusok Egyesületének kiállítása. Élet, 2, 1910/5, január 30., 158-159.
[72] Beron Gyula: Önéletrajz. In: Varga Nándor Lajos: Adattár a magyar művészi grafikához. II-ik kötet. Fametszők és rézkarcolók munkasora 1891-1944. Budapest, 1945, 273.
[73] Bende János: A képzőművészeti egyesületek története. é. n., kézira, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Adattár, Ltsz.: MDK – C – I – 20/ 4-6.
[74] Székely Árpád kiállítási szerepléseit lásd a mellékelt jegyzékben.
[75] Parasztudvar disznókkal, 1902 – Jelezve balra középen a képen: “Székely Árpád 1902 Szadai részlet” – Jelezve jobbra lent a kép alatt: “Nagys. Doby Jenő tanár Úrnak kiváló tisztelet és hálája jeléül Székely”; A dedikált példány ma a művész leszármazottainak tulajdonában van.
[76] Életről: N. n.: Doby Jenő életrajza. In: Doby Jenő művészi hagyatékának kiállítása. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1907, 3-14; Felvinczi Takács Zoltán: Doby Jenő. Művészet, 1908, 355-363.
[77] N. n.: Doby Jenő. Művészet, 1907, 267.
[78] Schauschek Árpád: Rauscher Lajos emlékezete. Felolvastatott a Magyar Országos Rajztanáregyesület évi közgyűlésén. 1916. április hó 16-án. Budapest, 1916; Varga Nándor Lajos: A rézkarc. Könyv a rézmaratásról, a rézkarc történetének rövid összegzésével. Budapest, 1935, 126.
[79] Bakó Zsuzsanna: Adatok a Székely Bertalan életműhöz. In: Székely Bertalan (1835-1910) kiállítása. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1999, 13-58. (48.)
[80] Felvinczi Takács Zoltán: Rauscher Lajos. Művészet, 1910, 99-108; N. n.: Raucsher Lajos.Művészet, 1914, 258-260; N. n.: Rauscher Lajos. Rajzoktatás, 17, 1914/6, június 15., 117-118; S.: Rauscher Lajos. Magyar Iparművészet, 1914, 264-273.
[81] Technikai újításairől részletesen ír: Felvinczi 1910, i. m.; Schauschek 1916, i. m.; N. n.: Magyar művészek grafikai tárlata Berlinben. Grafikai Szemle, 18, 1908/3, március, 63-64.
[82] A könyv megjelenéséről a Magyar Iparművészet adott hírt: H: Rauscher Lajos: Pozitív mélynyomású eljárás tónus- és vonalmaratáshoz. Magyar Iparművészet, 1938, 118. – E hírre Zsákovitcs Ferenc hívta fel a figyelmemet. Segítségét ezúton köszönöm meg.
[83] A metszet felirata alul középen a képben: “Székely Árpád 1905. évben április havában Tövisi fatanulmány Maratva vaschklórral és legenysavval felváltva 1:0030 Hőmérséklet körülbelül 15-16 C Reumur”
[84] Tavaszi kiállítás, Műcsarnok, Budapest, 1904. (Est. Eredeti akvatinta; Tölgyek, Eredeti akvatinta)
[85] Valamennyi említett rézkarc a művész családjának tulajdonban van.
[86] Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, ltsz. G 74.190
[87] Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, ltsz.: G 74. 215
[88] Olgyairól Viktorról újabb összefoglalás: Zsákovics Ferenc: A rézkarcoló nemzedék 1921-1929. Miskolc, 2001, 25-27.
[89] Szemlér vázlatai tanulságai szerint 1875-től dolgozott Szadán.
[90] Vásárhelyi 1. jegyzetben i. m. 10.
[91] Székely Bertalan tájfestészetéről: Bakó 79. jegyzetben i. m. 34-38. – valamint Szőke Annamária tanulmányát e kiadványban
[92] Kettőjük stílusrokonsága felveti azt a lehetőséget is, hogy Székely Árpád olajfestményei, akvarelljei, vázlatai, beleolvadtak Székely Bertalan életművébe.
[93] Lyka Károly: Székely Bertalan. Uj Idők, 1935. május 26., XLI. évf. 22.sz. 797.
[94] Lyka Károly: Székely Bertalan Szadán. Rajztanítás, 1960. II. évf. 4.sz. 26-27.B