Firkaforradalom. Válogatott írások a grafikáról. [Tartalom és előszó]

Új Művészet Kiadó, 2019.

TARTALOMJEGYZÉK

Előszó

Palackposta [Grafikatörténeti tallózások]

  • “Magyarország, Európa kicsinyben.” 19. századi rajzolók viseletképei.
  • Kép a könyvben. Blaschke János (1770-1833) rézmetsző munkássága.
  • Itália: túl az antikvitáson. Magyar művészek Itáliában 1810-1860.
  • Alternatív impresszionizmus. Impressziók papíron 1820-1920.
  • Faust-variációk. Liezen-Mayer Sándor Faust-illusztrációi.
  • Egy túlérett dekadens. Sassy Attila (1880-1967).
  • Modernizmusok – alapfokon. A kis magyar grafika kalandja a nagy Európában.
  • A tudatalatti törvénye: a rajz. Gombosi György gyűjteménye.
  • A Madách-ügy. Az ember tragédiája illusztrációi 1964-ből.
  • Mai magyar grafika 1968
  • „Remélem, nem vagyok modern.” Kondor Béláról töredékekben.
  • A grafika otthona. A Dürer Terem története.
  • Árkádiában éltem. Kovács Tamás képeiről.
  • Egy időcsavargó naplója. Badacsonyi Sándor grafikái.
  • Palackposta Makóról. A Makói Grafikai Művésztelep, 1977-1990.

Merész-képek [Közéleti rajzok és plakáttörténetek]

  • Részese a kornak. Daumier rajzai a Szépművészeti Múzeumban.
  • Faragó szemléje. Faragó József karikatúrái.
  • Késdobáló parlament. Gáspár Antal (1881-1959) és kortársainak politikai karikatúrái.
  • Mesék az emberről. Réber László világa.
  • Egy eminensen európai. Tettamanti Béla rajzművészete.
  • Merész-képek. A modern magyar kereskedelmi plakát 1924-1942.
  • Utcaképek. Egy évszázad plakáttörténete.
  • Rebellis képmutogatók. A 2. Óriásplakát-kiállítás a Felvonulási téren.
  • Elképzelt valóságok.  Vágy-Desire 1999-2003.

A lenyomat mint napló [Kortárs grafikai tallózások]

  • Bolondok szabadsága. A magyar sokszorosított grafika elmúlt ötven éve.
  • Mérlegen a hazai grafikai biennálék.
  • Valami más. XXVI. Miskolci Grafikai Triennálé, 2014
  • Valami nyomtatott és valami új. III. Országos Miskolci Grafikai Triennálé 2017.
  • Technika vagy médium? Az akvarell esélyei az ezredfordulón. II. Országos Akvarell Triennálé 2014.
  • Műhely, menedék fórum. Váci Grafikai Műhely.
  • Választások és vonzások. Grafikai ritkaságok 2015.
  • A História rejtett arca. Kőnig Frigyes újabb várképei
  • Read&Roll: így olvasunk mi. V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás
  • A lenyomat mint napló. Koós Gábor műveiről.
  • Profán kis szentek az abroszon. Födő Gábor:  az év grafikája.
  • A tulajdonságok nélküli ember vágyai. Födő Gábor Vágy-ciklusa.
  • Holdvedúta. Iski Kocsis Tibor: Luna.
  • A skorpió diszkrét bája. Gallov Péter rajzairól.
  • Helyzetszabályozó pollinátor. Molnár Zsolt szépségesen talányos masinái.
  • Életjel. A festői gesztus zeneisége Nádler István grafikáiban.
  • Mi történik velünk? Rácmolnár Sándor kiállítása.

Rembrandt-óvóhely [Művészeti oktatás vs. grafika]

  • Tájmágia mesterfokon. Ligeti Antal kiállítása a Képzőművészeti Egyetemen.
  • Szecesszió az egyetemen. Mucha és társai. Szecessziós plakátok.
  • A korszellem mintázata. Díszítőművészeti és ornamentikai mintalapok a Képzőművészeti Főiskolán.
  • „Az anyagtalan mozgásállapotban élő díszítmény.” Jaschik Álmos ornamentika-elmélete.
  • Rembrandt-óvóhely. Rézkarcolók a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1921-1929.
  • Vonal a művészetért. Kiállítás a Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében.
  • Fametszéstől a monitorig. A művészi grafika oktatása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
  • Egy kollekció sorsfordulója. Az AMGA-gyűjtemény.
  • Határátlépések metszőkéssel. Graphics Open2.
  • Firkaforradalom. Labor Galéria 2017

ELŐSZÓ

A művészettörténetben a történet legalább olyan érdekes, mint a művészet. Egyébként is: utóbbit gyanakvással kezelem, szívesebben beszélek helyette képekről. A művészet fogalma ugyanis képlékeny, történetileg változó – míg a képek létezése szüntelen és állandó.[1] Engem pedig kezdettől fogva ezek története érdekelt. Hans Belting a művészettörténeti elbeszélést keretként írja le, amelyen belül feltárható a kiválasztott képek keletkezésének és használatának dinamikus története.[2] Több keret lehetséges, s ennek megfelelően több párhuzamos történet; az én történetem kerete a grafika. Ez jelenti a közös nevezőt e kötet sokféle írása között is, mert legyenek bár glosszák vagy nagyobb lélegzetű tanulmányok, íveljenek át a felvilágosodástól a kortárs művészetig, szóljanak technikáról, stílusról vagy életműről – kiindulópontjuk a grafikai képalkotás. Ez a fogalomkör jelenti a szabadságot és kötöttséget, amely vizsgálódásaimnak immár két évtizede irányt és formát ad. Szabadság, mert a sokszorosított grafikai kép üdítően töri át az elitművészet szűkre szabott keretét, s egyenesen felkínálja, hogy az esztétikai kategóriákon túllépve, kommunikációs, gazdasági és politikai jelenségként tekintsünk rá. S ugyanakkor kellőképpen kötött, hiszen jól körülhatárolhatóak technikái, eszközhasználata, amely elég speciális ahhoz, hogy megnyugtató módon szűkítse le a vizsgált médium körét.

            Hogy van-e történeti létjogosultsága a grafika önálló tárgyalásának? Nos, ez az írások egyik fő kérdésfeltevése. Történészként úgy vélem: ha voltak és vannak alkotók, művészeti csoportok és tárlatok, amelyek magukat a grafika kifejezésével definiálják, akkor a mi dolgunk azokkal foglalkozni. Ennél izgalmasabb kérdésfeltevés azonban, hogy vajon a technikai sajátosságok miként befolyásolják a művek kifejezésmódját és pozícióját a mindenkori művészeti közélet színterén. A művészettörténetírás története már számtalanszor bizonyította, hogy feltártnak tekintett korok művészetét radikálisan új fénytörésben mutatja fel egy-egy újszerűen feltett kérdés. Számomra meghatározó e tekintetben Sinkó Katalin történészi attitűdje volt, aki a 19. századi kutatásai kapcsán az elsők között mutatott rá a történeti emlékezet változékonyságára.[3] Az ő újszerű szempontrendszere számtalan képet és életművet emelt ki a kollektív felejtés raktáraiból, és ő erősített meg abban, hogy a populáris, sokszorosítiott grafikának helye van a művészettörténeti kutatásokban Képi örökségünk ritkán látogatott, félhomályos szobái egyikében lappangott a populáris grafika, annak egyik eldugott tárolójában pedig az illusztrált sajtó. Olyan metaforikus szekrény volt ez számomra, mint a Narnia krónikái varázslatos utazásainak kezdőpontja, egy mágikus kapu, amely mögött ezrével tárult fel a képek új világa. A 19. századi képes és populáris sajtó területén folytatott kalandozásaim azonban 2012-ben lezárultak, amikor Lipták Dorottya fáradhatatlan szerkesztői közreműködésének köszönhetően megjelent a témában készült írásaim gyűjteményes kötete.[4]

            A 19. század kiváló gyakorlóterep volt ahhoz, hogy modellezni tudjam a képek társadalmi működésének stratégiáit. Ez a megnyugtatóan távoli történeti perspektíva akkor változott meg radikálisan, amikor 2008-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Tanszékére kerültem. Ezzel a korábbi csendes, könyvtári kutatói miliőből beléptem a kortárs műtermek világába. Olyan impulzusok sokaságát jelentette az új környezet, amely eddig ismeretlen kutatási irányokat kínált a számomra. Tudatos reflexióra késztetett a művészképzés történetére, az egyetem (nagyrészt grafikai) Művészeti Gyűjteményére, és természetesen az itt folyó kortárs grafikai képzésre vonatkozóan. A könyvtár felé vezető utam nap mint nap elvezetett a grafikai műtermek előtt, ahol fülig festékesen, maszatos köpenyben nyomtatnak rézlemezeket, csiszolnak kőlapokat, készítenek szitanyomatokat a hallgatók. A grafikai tanszék mestereivel és a hallgatókkal való személyes kapcsolat eddig soha nem tapasztalt közelségbe hozta az alkotófolyamatot, annak összetett technikai és gondolati menetével együtt. A tanszéket akkor vezető Somorjai Kiss Tibor 2010-ben az egyetemes és magyar grafikatörténet tanítására is felkért, amely számomra eddig ismeretlen távlatait nyitotta meg annak a területnek, amelynek eddig csak egy szűk szegmensével foglalkozhattam. Ez az inspiratív egyetemi légkör ad magyarázatot a kötet tanulmányainak nagy időbeli szóródására, ami egyszerre terelt a történeti és a kortárs kérdésfeltevés felé. Idővel valamiféle misszióként éltem meg, hogy a kevesek számára ismert grafika területéről írjak, átadva egy keveset abból a szenvedélyből, ami engem is magával ragadott a grafikai műtermek közelségében. Egyfajta mentőakciónak is felfogható ez, amely a  a művészettörténet belső ikonoklazmusának áldozatul esett művek tömegét igyekezett újra láthatóvá tenni.[5] Az elmúlt években különösen az 1945 utáni, Kádár-kori magyar grafika elfeledett életműveinek kutatása áll munkám középpontjában, hiszen ez olyan terület, amelynek szemtanúi, alkotói a huszonnegyedik órában szólaltathatóak meg.

            A kötet tanulmányai e nézőpontok mentén négy nagyobb témakörbe rendeződnek. A szövegek első része (Palackposta) a 19-20. századi grafika megjelenési formáit vizsgálja, kitérve annak populáris formáira, magyar és nemzetközi kontextusaira is. A második egység (Merész-képek) középpontjában a közéleti rajz (karikatúra) és plakátművészet áll, annak klasszikus példáitól kortárs megjelenéséig. A történeti tanulmányok mellett hangsúlyos egységet alkotnak a kortárs grafikáról szóló írások (A lenyomat, mint napló). A gyűjteményt olyan írások zárják, amelyek közvetlenül kötődnek a művészképzés gyakorlatához, azaz a Képzőművészeti Egyetem grafikai gyűjteményéhez és tárlataihoz (Rembrandt-óvóhely).

            Válogatásom abban a reményben bocsátom útjára, hogy idővel újabb követi majd. A teendő tengernyi ugyanis e téren, s félő, hogy ha a felejtőkór elhatalmasodik rajtunk, úgy járunk majd, mint Garcia Marquez Száz év magányában Macondo lakói, akik a mindent felemésztő felejtés ellen védekezve végül minden egyes tárgyra felírták a saját nevét. Ezért írom fel én is ide: ez grafika.

[1] „A visual culture tudománya azt állítja, hogy az esztétikai érték nem természetes és nem egyetemes érvényű, és a művészet tanulmányozása – szemben másféle képek tanulmányozásával – azt világítja meg, hogy különböző kultúrák különböző időpillanatokban milyen egyéni jelentéssel ruházták fel az esztétikai érték fogalmát.” Moxey, Keith: Nosztalgia a Valódi után. A művészettörténet és a visual studies problematikus viszonya. Ford. Ferencz Judit. A Magyar Építőművészet Vizuális Kultúra „A vizuális kultúra tudományának válogatott magyar nyelvű irodalma 361 tanulmányok rovata”, 1. 2005. 5. Lásd http://magyarepitomuveszet. mm-art.hu/hu/vizkult.php?id=231 (Letöltés: 2007. 01. 15.)

[2] Hans Belting: A művészettörténet vége. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2006, 33.

[3] Sinkó Katalin: Ideák, motívumok, kánonok : tanulmányok a 19-20. századi képkultúra köréből. Magyar Nemzeti Galéria, 2012.

[4] Révész Emese: Kép, sajtó, történelem. Illusztrált sajtó Magyarországon 1870-1870. Szerk.: Lipták Dorottya. Argumentum, OSZK, Budapest, 2015.

[5] Willibald Sauerländer, Iconic turn? Egy szó az ikonoklazmusért. In: A kép a médiaművészet korában. Szerk. Nagy Edina. L’ Harmattan, Budapest, 2006, 141. (123-146.)