Határátlépések metszőkéssel. Graphics Open2.

Új Művészet, 2017, március, 24-25.

Egy művészi kifejezésforma változásának irányát legérzékenyebben a legfiatalabb generáció alkotásai szemléltetik. Graphics Open címen 2012 első alkalommal megrendezett tárlathoz hasonlóan, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítása a közép-európai művészeti egyetemek grafikai műhelyeiből nyújt reprezentatív válogatást. A lengyel, szlovák, román, horvát, osztrák és hazai képgrafikai tanszékek hallgatóinak elmúlt években készült munkái nem versengenek egymással, nincsenek győztesek, sem vesztesek, inkább egy közös seregszemle szereplői, amelynek célja a grafika jelenkori pozíciójának, mozgásának felvázolása.

Hallgatói munkákról lévén szó, azok az adott egyetem oktatási metódusát, művészetpedagógiai irányát is szemléltetik. Van ahol a képzés évszázados múltra visszatekintő művészeti akadémia részeként folyik, másutt egy fiatal intézmény alkotja kereteit. Ahogy az is változó, hogy a képgrafika, mint szak autonóm vagy alkalmazott jellegű képzésekkel társul. Az viszont valamennyi meghívott intézmény képzésében közös, hogy a képgrafikának helye van oktatásukban, azt a vizuális tárgyalkotás éppoly szerves részének tekintik, mint a festészetet vagy a médiaművészetet.

A közép-európai grafika területén „nagyhatalomnak” tekinthető Lengyelországot két egyetem is képviseli. A Krakkói Képzőművészeti Akadémián működő Grafikai Tanszék Képgrafika specializáció a nagy múltú krakkói Képgrafikai Iskola hagyományainak folytatója, ahol a történeti képsokszorosító technikák professzionális elsajátítása és az új képalkotó médiumok megismerése egyaránt része az oktatásnak. A Łódźi Strzemiński Képzőművészeti Akadémián 1971-ben alapított, számos műhellyel felszerelt képgrafika oktatás a Grafika és Festészet Tanszéken belül működik. A Pozsonyi Képzőművészeti és Design Akadémián az autonóm és alkalmazott művészeti kifejezési formákat integráló Grafikai Tanszék önálló képzési forma. A Kolozsvári Képző- és Iparművészeti Egyetemen a Képzőművészeti tanszéken belül folyik képgrafikai oktatás. A Zágrábi Képzőművészeti Akadémián a hat tanszék (Festészet, Szobrászat, Művészeti Oktatás, Animáció és új Média, Restaurátor) egyike a Grafika. A Bécsi Iparművészeti Egyetemen a Grafika a Képzőművészet és Média Tanszéken belül kapott helyet. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen a művészi grafika oktatása egyidős az intézmény 1871-es alapításával, s az elmúlt időkben a Grafika Tanszéken Képgrafika szakirányként működik. A nemzetközi tárlat a tanszék vezetője, Szurcsik József kezdeményezésére, és kurátor társa, Dobó Bianka grafikusművész jóvoltából kapott új formát a Barcsay Teremben.

Mivel a kiállítás rendezőinek célja nem a művészeti képzések eltéréseinek, hanem közös vonásainak hangsúlyozása volt, ezért a tárlat sem intézmények szerint szerveződik. Szándékuk inkább azon a kortárs művészeti mozgások érzékeltetetése, amelyek egymással párhuzamosan, gyakran egymástól függetlenül is jelen vannak a közép-európai grafika legfiatalabb generációjának munkáiban. A művek egy része a hagyományos, papíralapú képalkotás és a „nemes” grafikai technikák önként vállalt keretei között zajlik. Ezek a keretek azonban jobbára csak arra valók, hogy innen elrugaszkodva feszítsék szét őket az újabb kísérletek: növelve a nyomatok méretét, kiterjesztve azokat a térbe, installációk és objektek formájában utalva vissza a nyomtatás és nyomhagyás gondolati lényegére. A tradicionális képnyomtatási technikákból az egyik út korunk technikai képalkotásáig, a digitális médiák alkalmazásáig vezet, de a konceptuális érzékenységű művek a nyomtatás-nyomhagyás mitikus erejű aktusára is visszautalnak.

            A képgrafika részben technikai kérdés,ami éppúgy jelent korlátokat (a technikai trouvaille-ok túlburjánzását), mint lehetőségeket (fokozott érzékenységet a műtárgy anyagisága, a techné iránt.) A művész növendékek számára kezdetben a technikai lehetőségek kiismerése, uralása jelent kihívást. Jó esetben ez később a kortárs képi tartalmak szolgálatába áll, s nem marad öncélú. A kiállítás meggyőző bizonysága annak a sokrétű, sokirányú kísérletezésnek, ami a közép-európai egyetemek műhelyeiben zajlik. Ha a mélynyomás míves technikáját vesszük, láthatjuk, hogy a cizellált történetmesélésen túl is van élet. Krakkóból Joanna Kaczor japán írásjelekből szövött mustrája vagy Pozsonyból Hana Matyášová rozsdamarta ipari tájai bizonyítják ezt. Łódź technikai specialitása a kollográfia, különféle anyaglenyomatokat használó technikája. Ugyanitt a nagy múltú textilgyártáshoz kapcsolódó textil szak hatása is érezhető, például Aleksandra Ilkiewicz japán papírra nyomott herbáriumán. A krakkói műhelyben mindmáig érezteti a hatását a lengyel művészi grafika és plakát öröksége, ami éppúgy tükröződik a színes litográfia preferálásában, mint a kompozíciók expresszív szín- és formahasználatában.

            A kortárs képgrafikára jellemző trendek, a méret növelése és a térbe való kilépés, különösen a magasnyomású nyomatokon, fametszeteken és linómetszeteken érvényesül. Ezek közé az üdítően felszabadult grafikai installációk közé tartozik Magdalena Chmielek színpompás kertje, Patrik Garay testlenyomatot idéző munkája, Klára Štefanovičová nagy méretű, meditatív mezzotinto lapja vagy Stanislav Krajči hatalmasra növesztett, absztrakt organizmusai. Szintén a teret betöltő, látványos együttes a bécsi Zhanina Marinova szitanyomat sorozata.

A technikai-mediális határátlépések terén legmerészebbek a hazai fiatal grafikusművészek. A kortárs tömegkultúra vizuális effektusaira elevenen reagáló munkák között vannak Pollmann Zsófia és Metzing Eszter, túlburjánzóan erotikus, kifejezetten „csajos” témákat boncolgató, a Camp jegyében fogant művei vagy Fülöp Gergő bombasztikus, a popkultúra hatásvadász effektjeit idéző képkollázsai. Kiss Botond meditatív objektjei a fadúc ősi, az ismétlést és variációt, mint mantrát magába foglaló természetére utalnak. Másutt közéleti hang, irónia és játékosság hatja át a műveket: Gaál Katalin a fadúcot a vágódeszkára cseréli, szimbolikus jelentéstartalmait is bevonva a műbe, Ongjerth Bernadett pedig a pixeles technikai képek mechanizmusát imitálja színes rajzszögekből rakott képeivel.

Az összkép meggyőzően bizonyítja, hogy a grafika médiuma korszerű, kísérletezésre bujtogató kifejezési forma. A művészeti képzések gyakorlatában pedig messze nem a történeti technikák zárványa, hanem a technika és matéria fokozott ismeretét és használatát feltételező gondolkodás, amely lényegénél fogva érzékeny a tárgyalkotás médiumára.