In: Petrovics 150. Tanulmánykötet Petrovics Elek tiszteletére. Szerk.: Radványi Orsolya, Szücs György, Tóth Károly. Szépművészeti Múzeum – KEMKI, Budapest, 2025, 196-213.
A sajtó első ízben 1925 nyarán adott hírt arról, hogy a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Petrovics Elek javaslatára, a Műcsarnok régi, Andrássy úti épületében a múzeumnak új fiók-képtára jön létre.[1] Petrovics még a megelőző év őszén terjesztette az Országos Magyar Gyűjteményegyetem elé azon tervét, hogy a közelmúlt magyar művészetét kihelyezett, önálló tárlaton mutassa be a múzeum. A szervezet javaslatát 1925 júliusában hagyta jóvá Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. Petrovics így indokolta az új képtár létrehozását a Budapesti Hírlapnak adott interjújában: „A magyar müvészet anyagát a Szépművészeti Múzeum épületében ma már nem lehet azzal a teljességgel és olyan nagyszabásu módon bemutatni, amint szeretném s amint azt a múzeum anyaga meg is engedné. 1920-ban gyökeresen átrendeztem modern képtárunkat, de azóta a nehéz viszonyok ellenére, ismét jóval meggazdagodott a muzeum magyar képtára, mert a hazai művészet anyagát törekszem az elérhető legnagyobb teljességben gyüjteni és fejleszteni, úgy fogván fed a dolgot, hogy ez első és természetes kötelesség, amelyet a világ összes múzeumai közül csak mi végezhetünk el s amelyet el is kell végeznünk. Igy aztán ma már oda fejlődött a dolog, hogy a magyar anyagot, közte sok uj szerzeményt, részben egyáltalában nem lehet kiállítani, részben pedig csak olyan módon, amely a hatás rovására megy.”[2]
Az 1928-ban megnyílt, alig egy évtizeden át fennállt Új Magyar Képtár[3] genealógiájának eredete, a magyar művészet önálló gyűjteményezésére és múzeumi bemutatására vonatkozó igény a reformkorra tehető: 1845–1846-ban zajlott le a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Kubinyi Ágoston kezdeményezésére megalakuló Nemzeti Képtár létrejötte, valamint annak gyarapítását segítő Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egylet életre hívása.[4] A nyilvánosan 1851-től látogatható Nemzeti Képtár, az Országos Képtár megalakulásáig, a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható, a régi művészeti anyaggal közös képcsarnokban, de külön termekben bemutatva.[5] A Magyar Tudományos Akadémián megnyíló Országos Képtár létrejöttével viszont 1875–1877 folyamán szétválasztásra került a régi és modern művészet bemutatása. Ezt követően a modern magyar művészet továbbra is a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható, de immár a külföldi modern művekkel párhuzamosan kiállítva, úgymond európai kontextusba helyezve került bemutatásra.[6] A magyar művészet fejlődéstörténetének minden eddiginél szélesebb áttekintésére a Szépművészeti Múzeum megnyitásával adódott lehetőség, amelynek egyik szárnyában, 1906-ban 18 teremben kapott helyet a Modern Képtár tárlata. A kiállítás anyagát művészek válogatták: a Ferenczy Károly, Paczka Ferenc és Szinyei Merse Pál által kiválasztott műveket Karlovszky Bertalan rendezte el. A 18. századi kezdetekhez visszanyúló áttekintésben hangsúlyosan szerepelt a nemzeti festészeti iskolát megalapító nagy generáció, de e válogatásban már helyet kapott a századforduló új festészete is, köztük elsősorban a naturalizmus és plein air képviselői.[7] Ezt a korszerű módon kialakított, az új törekvéseket is bemutató tárlatot redukálta 1913-ban Térey Gábor, aki a Pálffy-gyűjtemény elhelyezése miatt volt kénytelen szűkebbre szabni a Modern Képtár terét.[8]
Petrovics Elek, akit pár hónappal a világháború kitörése előtt, 1914-ben neveztek ki a Szépművészeti Múzeum igazgatójának, már bemutatkozó programjában hangsúlyozta, hogy a magyar művészet gyűjtését és bemutatását elsődleges feladatának tartja. Ez irányú nyitottságát táplálták a kortárs magyar művészekkel és műgyűjtőkkel kialakított baráti kapcsolatai, amelyeket még minisztériumi évei alatt fűzött szorosabbra. Miután a külföldi műtárgyvásárlásokat a háború kitörése és az azzal járó gazdasági válság szinte teljesen ellehetetlenítette, Petrovics belső elkötelezettségét a magyar művészet gyűjtése iránt, külső kényszerítő körülmények is megerősítették. A koncepcióváltozás mellett, az új szerzemények bemutatásának szándéka is arra késztette Petrovicsot, hogy 1920-ra újra rendezze a Modern Képtárat. A tárlat ismét régi terjedelmében, tizennyolc1teremben mutatta be a 19. század és a közelmúlt hazai művészetét, mindössze egy-egy termet tartva fenn a francia és német iskoláknak. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, Petrovics is külön termet szánt Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Paál László bemutatására, újdonság volt a plein air, illetve impresszionista jellegű törekvések kiemelése, így az önálló Szinyei-terem és Ferenczy Károly előtérbe helyezése.[9] Mindazonáltal a Modern Képtár állandó kiállítását Petrovics folyamatosan frissítette új szerzeményi művekkel.[10] A közelmúlt magyar művészetének önálló bemutatása vélhetően azt követően körvonalazódott Petrovics tervei között, ahogy a Modern Képtár 1920-as átrendezése után szembesült a múzeum szűkre szabott térbeli lehetőségeivel. Ezzel egyidőben került terítékre az Andrássy úti Régi Műcsarnok sorsa, amelynek hányatott tulajdonviszonyairól a sajtó is rendszeresen hírt adott. 1877-ben eredetileg a Képzőművészeti Társulat kiállítások befogadására emeltette a Láng Adolf által tervezett palotát.[11]
Miután több tulajdonosváltás után az állam a háború végén visszavásárolta az épületet, a különböző művészeti testületek között szabályos harc alakult ki a reprezentatív kiállítóhely megszerzéséért. 1921–1922 folyamán számos sajtóhíradás jelent meg arról, hogy a Képzőművészeti Társulat, az Iparművészeti Társulat, sőt saját képtára érdekében maga a főváros is ringbe szállt az épület birtoklása érdekében.[12] 1924 őszén a Szinyei Merse Pál Társaság elnöki tisztét ellátó Csók István vetette fel, hogy az Andrássy úti épületet kapja vissza a Képzőművészeti Társulat (amelynek csekély részvétellel zajló és ritkán megrendezett tárlatainak elegendő helyet biztosítana az), míg a városligeti Műcsarnok épületében Petrovics Elek rendezzen be egy „új Luxembourg Képtárat”, vagyis a közelmúlt magyar művészetét bemutató állandó kiállítást.[13] A felvetéstől kezdetben Petrovics sem zárkózott el.[14] Pár hónappal később azonban a minisztériumban (nyilván Petrovics lobbizása nyomán) más döntés született: a Szépművészeti Múzeum az Andrássy úti Műcsarnok emeleti teremsorát kapta meg a modern magyar művészetet bemutató tárlat céljára,[15] ahol Petrovics Elek megkezdhette az Új Magyar Képtár kialakítását.
A képtár megnyitását hosszú, mintegy kétéves előkészítő munka előzte meg. A múzeum levéltárának fennmaradt dokumentumai szerint számos építészeti, belsőépítészeti átalakítással tették alkalmassá az infrastrukturálisan és funkcionálisan is elavult tereket az új gyűjtemény befogadására.[16] A letisztult múzeumi enteriőröket Falus Elek tervezte.[17]
Az új képtár mintájaként Petrovics három európai képtárat említett: a párizsi Luxembourg képtárat, a müncheni Secession épületében elhelyezett Neue Staatsgalerie-t, valamint a berlini Kronpinzenpalais tárlatát.[18] Valamennyi az „élő művészet” (art vivant) bemutatását szolgálta (a kortárs művészet kifejezés ekkor még nem volt használatos), bár annak fogalmát és körül határolását mind másképp közelítette meg.Az Andrássy úti képtárat sokan „magyar Luxembourg-ként is emlegették.[19] A Musée Luxembourg-t a napóleoni háborúk után, a francia művészet erejének politikai célt sem mellőző reprezentációja hívta életre: 1818-ben ezzel a célkitűzéssel alapította azt XVIII. Lajos. Az 1880-as években jelentősen átalakított képtár a századforduló francia modernizmusának legfontosabb gyűjtőhelye volt, ami jelentős hatást gyakorolt az oda látogató külföldi alkotókra is. Tárlatán az állam által megvásárolt festmények és szobrok szerepeltek, még élő művészektől (akiknek művei haláluk után öt évvel kerülhetett a Louvre képtárába).[20] A müncheni Neue Pinakotheket 1853-ban I. Lajos bajor király alapította a 19. századi (kortárs) nemzetközi festészet bemutatásának céljával. Közvetlenül az első világháború után, 1919-ben leválasztásra került belőle a közelmúlt művészetét bemutató Neue Staatsgalerie, ahol a plein air, az impresszionizmus és a szimbolizmus német és nemzetközi alkotói közösen szerepeltek, az utolsó termekben a legfrissebb törekvéseket is bemutatva.[21] Szintén 1919-ben jött létre a berlini Nationalgalerie részlegeként a galéria igazgatója, Ludwig Justi által életre hívott „Galerie der Lebenden”. Ennek bemutatóján kifejezetten hangsúlyosan szerepeltek a német expresszionizmus képviselői, köztük a Die Brücke és a Der Blaue Reiter alkotói. Ez a gyűjtemény, amely a legfrissebb tendenciák bemutatását vállalta fel, nyújtott közvetlen inspirációt Alfred H. Barr számára, aki 1927-es berlini látogatása után két évvel megalapította a New York-i Museum of Modern Art-ot.[22] Petrovics Elek tehát olyan időszakban létesítette a modern magyar művészet képtárát, amikor az elmúlt évtizedek új tendenciáinak értelmezése, rendszerezése és beemelése a gyűjteményi-múzeumi stratégiába, az európai és amerikai múzeumügy aktuális kérdése volt.[23] Vállalkozása ugyanakkor mélyen beágyazódott a húszas évek magyar kultúrpolitikájának keretei közé is, válogatásának hangsúlyai azon belül értelmezhetők.
Petrovics Elek a képtár kialakításával kapcsolatos alapelveit a tárlat katalógusában és a Magyar Művészetben azt ismertető cikkében foglalta össze.[24] Létrehozásának legfőbb indokaként az „élő művészet” bemutatásának széndákét jelölte meg: „A legfőbb ok azonban, azt hisszük, annak a belátása, hogy saját korunknak művészete a történeti alapgondolaton nyugvó, nagy galériákban, a múlt emlékeinek árnyékában nem juthat kellő módon szóhoz, s hogy ezért ennek a művészetnek külön hajlékra van szüksége, olyanra, amelyet nem a történetnek, hanem az életnek levegője jár át.”[25] Mint kifejtette, a válogatás alapelve nem kronologikus időhatár volt, sem nem az a körülmény, hogy az adott művész még él-e, hanem bizonyos festői tendenciák bemutatásának szándéka: „Mélyebbről, az alkotások művészi jelleméből merített kritériumokra van szükség, ha azt akarjuk, hogy a csoportosítás ne legyen merőben önkényes és a képtár festészetünk életének bizonyos fázisáról adjon némi összefoglalást.”[26] Ebből következett az – az a részben gyakorlati szempont – hogy „életműveket nem szakít szét”, vagyis a századfordulón átívelő, több stiláris fázison átesett életműveket vagy a Szépművészeti Múzeumban hagyja, vagy áthozza az új képtárba. Így született meg az a döntése, hogy például Hollósy Simon műveit még a régi, múzeumi tárlaton találhatta meg a közönség, míg a nagybányai alapítómesterek másik része az új képtárba költözött. Így a Régi Műcsarnok viszonylag szűkre szabott terében megvalósuló tárlat csak „a jelen és közvetlen előzményeinek” áttekintésére vállalkozott. A visszatekintés kiindulópontjaként Petrovics a nagybányai művésztelep indulását, az 1896-os évet jelölte meg. Ugyanakkor ez csak szimbolikus kezdő dátum volt, pár évvel korábban keletkezett művek is szerepeltek a tárlaton, míg a később kibontakozó pályák csak abban az esetben kerültek bemutatásra, amennyiben illeszkedtek Petrovics koncepciójába.
Az egyes termek konkrét elrendezéséről, az alkotók csoportosításról csak Elek Artúr részletes leírása és a Magyar Művészetben közölt öt enteriőrfotó alapján alkothatunk képet.[27] Ezt egészíti ki a Pigler Andor által szerkesztett, a pontos műtárgylistát az alkotók betűrendjében közlő, illusztrált katalógus. A források alapján tudható, hogy az Új Magyar Képtár (a korábbi társulati kiállításokhoz hasonlóan) az első szint kilenc termét használta.[28]
A bemutatott anyag leghangsúlyosabban tárgyalt alkotója egyértelműen Ferenczy Károly volt, akinek az Új Magyar Képtárban titennyolc festményét és hét grafikáját helyezte el Petrovics.[29] Az Új Magyar Képtár legnagyobb, felülvilágítású termében Ferenczy festményeit úgy válogatta össze, hogy abból az életmű teljes íve kirajzolódjon, az 1893-as Madárdaltól az 1912-es Alvó nőig. Ferenczy mellett a nagybányai alapító mestereket – Iványi-Grünwald Béla, Réti István, Thorma János – három-három festményük képviselte, de egy-két képpel jelen volt a gyűjteményben Glatz Oszkár, Benkhard Ágost, Börtsök Samu és Maticska Jenő is. Az impresszionizmus késői hazai képviselőiként hangsúlyosan szerepelt még Csók István hat, Perlmutter Izsák pedig öt képpel.
Nagybánya mellett a kiállítás másik hangsúlyosan tárgyalt irányzata a szolnoki művésztelep, illetve az Alföldi Iskola alkotóinak művészete volt. Fényes Adolf hat, Koszta József öt és Rudnay Gyula három festménye mellett Áldor János László, Mihalik Dániel, Szlányi Lajos, Szüle Péter, Tornyai János és Zombory Lajos kapott helyet egy-egy munkával az új képtárban. E realizmus urbánus változatának képviselőjeként idekapcsolódott Nagy-Balogh János is, akinek Petrovics jóvoltából a Szépművészeti Múzeumba került hagyatékából az Új Magyar Képtár kiállításán hat festménye szerepelt. A nagybányai és szolnoki művésztelep mellett a századforduló harmadik jelentős művészkolóniája, a gödöllői Művésztelep szimbolista-szecessziós látásmódját Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Remsey Jenő munkái képviselték.
A számszerű arányokat mérlegelve, Ferenczy mellett a hazai modernizmus másik legjelentősebb képviselője Rippl-Rónai József volt, akinek tizenegy festményét mutatta be a tárlat. Petrovics Rippl-Rónaival való kapcsolata ekkor már másfél évtizedes múltra tekintett vissza, 1906-ban írt tanulmányában az elsők között ismerte el a hazai közegben Rippl-Rónai festészetét.[30] Az Új Magyar Képtár tárlatán szereplő kollekció Ferenczyhez hasonló széles körű áttekintést adott Rippl-Rónai munkásságáról, az első párizsi sikert hozó, 1894-es Öreganyámtól a kaposvári otthon-képeken keresztül a késői pasztell portrékig. Utóbbiak közé tartozott A mi Anellánk, amely 1927-ben, egészen friss szerezményként került a képtár kiállításába.
A válogatás a húszas években a neoklasszicista tendenciákra koncentrált: így külön teremben szerepeltek Szőnyi István, Korb Erzsébet és Aba-Novák Vilmos képei, valamint friss szerzeményként Patkó Károly igali falurészlete. Szintén a múzeum újabb vásárlása volt Farkas István társasági jelenete, valamint a fiatalon elhunyt Czillich Anna 1923-ban festett önarcképe. A modernebb törekvéseket képviselő Képzőművészek Új Társasága már jóval visszafogottabb mértékben kapott helyet a tárlaton: a vezetőségi tagok közül Rippl-Rónai mellett Márffy Ödön két újabb, míg Kersntok Károly két korai képével szerepelt. Vaszary János, aki 1927-ben a KUT-ból kiválva az Új Művészek Egyesületének vezetője lett öt, 1920 előtti festményével volt képviselve a tárlaton.
A gazdag festészeti anyagot egy jóval szerényebb szobrászati kollekció egészítette ki, amely 15 kortárs szobrász egy-egy plasztikáját mutatta be. A külön teremben megjelenő rajzokat és vízfestményeket a Grafikai Osztályt vezető Hoffmann Edith válogatta, újabb alkotókat és modernebb törekvéseket is felvillantva.
1928. október 30-án Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nyitotta meg az Új Magyar Képtárat. Beszédében hangsúlyozta azt a szerepet, amit az új képtár a magyar művészet propagálásában betölt: „Ez a múzeum a magyar kulturális gondolat elismeréséért küzd. Dolgozunk azon, hogy ez az elismerés a külföldön is bekövetkezzek és minden egyes nemzetközi kiállítás után örömmel állapítható meg, hogy az elismerésért folytatott küzdelem eredményes. A világ népei mindinkább felismerik azt a sajátos nagy szellemi erőt, amelyet a magyar nép reprezentál.”[31] Petrovics elképzelése, miszerint a kortárs magyar művészetet önálló térben mutassa be, mélyen egybe hangzott Klebelsberg egész kultúrpolitikájának alapgondolatával, a „kultúrfölény” és neonacionalizmus eszméjével, amely a vesztes háború után öntudatában és gazdaságában egyaránt megroppant nemzet önértékelését és jelentőségét (felsőbbségét) a kultúra területén igyekezettbizonyítani.[32] Petrovics „élő művészetről” alkotott egész narratívája is jól igazodott a kultúrpolitika által képviselt mérsékelt modernizmushoz, amennyiben az a századelő új művészeti törekvéseit mellőzve, a természetelvű, figurális, plein air realizmust képviselő nagybányai művésztelepet helyezte középpontjába.
Klebelsberg képzőművészeti vonatkozású beszédeiben a nagybányai művészetet mint „magyar Barbizont”, a nemzeti szellemű modernizmus legfőbb letéteményesét aposztrofálta. „az elszakított «magyar Barbizon», a nagybányai művésztelep legnagyobb mesterének, Ferenczy Károlynak az életművét pedig úgy méltatta, mint „akinek oeuvre-jét , ha francia mintára járnánk el, a magyar Luxembourgól már be kellene vinni a Szinyey [sic!] után következő terembe, magába a Szépművészeti Múzeumban.”[33] A nagybányai iskolára Petrovics is úgy tekintett mint a nemzeti modernizmus kiindulópontjára, a nyomában kialakuló plein air realizmusra pedig mint a „magyar iskola” jellegzetes kifejezésmódjára: „Annak következtében ugyanis, hogy a küzdelem színhelye magyar földre helyeződött át és művészeink magyar környezetben és a magyar erkölcsi légkörben dolgoztak, határozottabban kezdett, ekkor kialakulni az, amit magyar iskolának lehet nevezni. Előbb is voltak nagy művészeink, akikben nagy erővel jelentkeztek a magyar jellemvonások, de magyar festői iskola csak sokaknak egymásba kapcsolódó munkájából alakulhatott ki.” – nyilatkozta 1928-ban, a képtár megnyitása kapcsán.[34]
Az Új Magyar Képtár válogatását a szakmailag hozzáértő sajtó általános elismerése fogadta, az új múzeumot bemutató írások különösen Petrovics kiváló rendezését dicsérték.[35] Némelyek azonban a válogatás aránytalanságára, a legmodernebb irányzatok háttérbe szorítására is felhívták a figyelmet, amelyektől maga Petrovics is finoman elhatárolódott, amikor a válogatás jelenkori időhatárát fejtegette: „Az innenső határ viszont a legfrissebb jelen. Az új képtár a legújabb törekvésekről is némi fogalmat akar adni. Azt hisszük ugyanis, hogy amilyen kevéssé feladata egy múzeumi jellegű gyűjteménynek, hogy propagandát csináljon új irányzatok mellett, éppen olyan kevéssé zárhatja ki falai közül az élő művészet képtára napjainknak jellemző törekvéseit. Felelősség e részben csupán annyiban terheli, hogy azt igyekezzék kiválasztani, amiben komoly érték mutatkozik.”[36] Összegző igényű, a kortársi irányokat tárgyaló művészeti írásaiban Petrovics a természetelvűséget helyezte középpontba. 1936-ban Néhány szó korunk festészetéről címmel megjelent írásában úgy vélte, a természetelvű törekvéseket a „torzító” irányok követték, amelyeket újabban ismét az új szintézisre törekvés igénye váltott fel.[37] A modernista kísérletekről úgy gondolta, azok „ma már csak kordokumentumok, nem pedig eleven és működő erők.”[38]
A legfrissebb irányzatok háttérbe szorítása már Petrovics 1920-as átrendezése kapcsán felvetődött. Az új kiállítást méltató Bálint Aladár megjegyezte, hogy Petrovics olvasatában a nagybányai iskolán túl nemigen terjedt a magyar modernizmus bemutatása: „A nagy műnek szépséghibái is vannak. Mit keres Tatz László és Belányi a képtárban, ha Gulácsy, Pór Bertalan, Márffy Ödön, Kmetty János, Bornemissza Géza számára nem jutott hely? És Kernstok Károly 1903 óta nem festett képeket?”[39] A korai magyar modernizmust negligáló aránytalanság az Új Magyar Képtár válogatásában is tetten érhető. Rabinovszky Máriusz a Magyar Grafikában közölt recenziójában így fogalmazott: „A modern művészettel, bevalljuk őszintén, kissé mostohán bánik Petrovics. Azt is tudjuk azonban, hogy tekintettel kell lennie a hivatalos körök követelményeire. Nem rajta múlik, ha a múzeumnak húsz-harminc év mulva műkereskedőktől és magánosoktól kell összevásárolnia Márffy, Egry, Kmetty és a többiek legjobb alkotásait.”[40] Vele összhangban Ybl Ervin is úgy vélte, hogy a kísérleti irányok háttérbe szorítása a rendező diplomatikus önmérsékletének eredménye, amellyel az aktuális kultúrpolitikai irányhoz és a hazai közízléshez igazodik: „Petrovics jól tudja, hogy nálunk a konzervatív közvélemény folytán nem lehet múzeumokban kifüggeszteni olyan, legújabb irányú képeket, mint aminők a külföldi galériákban már régóta szerepelnek. Éppen az új irányok érdekében kell itt kellő mérsékletet tanúsítani és csak olyan alkotásokat szabad bemutatni, amelyek nem okoznak sokaknak derültséget.”[41]
E vonatkozásban tanulságos összevetni Petrovics képtárát azzal az áttekintéssel, amit a közelmúlt magyar művészetéről Kállai Ernő Új magyar piktúrájavázolt fel.[42] Kállai egészen más kultúrpolitikai közegben, a Weimari Köztársaság felszabadult légkörében, a világháború utáni Európa kulturális-művészeti centrumában, Berlinből nézve beszélte el a modern magyar művészet közelmúltját. Az 1925-ben Lipcsében és Budapesten egyszerre megjelenő kötetének narratívája Rippl-Rónai és Vaszary festészetéből bontotta ki az új törekvéseket, a Nyolcakon és az aktivista művészeken át a nonfiguratív kísérletekkel és a Bauhaus körében dolgozó magyar alkotókkal zárva. Egyfajta „párhuzamos valóságként” rendelhető ez a poszttrianoni hazai kultúrpolitika befelé forduló magyar művészeti genealógiájához, amelynek centrumában a nemzeti stílus képviselőjeként aposztrofált nagybányai művésztelep késői impresszionizmusa, és annak alakváltozatai álltak. Petrovics válogatása nemcsak a tekintetben ágazik el tőle, hogy kik nem szerepelnek benne (egyebek mellett Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János, Szobotka Imre, Nemes Lampért József, Gulácsy Lajos, Csontváry Kosztka Tivadar, Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor stb.), hanem a tekintetben is, hogy a plein air realizmus olyan alkotóit emelte be a múzeumi térbe, akik ma jobbárakívül esnek a korszak modernista kánonjának körén. Bosznay István, Szlányi Lajos, Csánky Dénes, Hermann Lipót, Katona Nándor vagy Zombory Lajos kiállított művei olyan realista tájképek voltak, amelyek semleges plein air realizmusukkal nem borzolták a konzervatív közönség kedélyét, s felettébb alkalmasnak bizonyultak a magyar tájról alkotott vizuális toposzok megerősítésére. Az egykorú szemlézőknek is feltűnt azonban, hogy az újabb irányok képviselői közül némelyek a grafikai teremben kaptak teret.[43] A Hoffmann Edith által gondozott válogatás szerencsés módon egészítette ki a festészeti-szobrászati rész kissé konzervatív arculatát azzal, hogy Derkovits Gyula, Ferenczy Noémi, Nemes-Lampérth József, Szobotka Imre és Kmetty János papír alapú műveit, tusrajzait, akvarelljeit is kiállította, teret nyitva az expresszív, lírai kubista törekvéseknek is.
A progresszív jelenkori irányok múzeumi bemutatásának igénye egyébként már a múzeum megnyitása előtt megfogalmazódott: Vaszary János a készülő képtár tervére reflektálva 1925-ben úgy nyilatkozott, hogy a legprogresszívebb törekvéseket kell ott majd bemutatni, a párizsi Luxembourg képtár példáját követve egyfajta „próbamúzeumként” kipróbálva, hogy mi az, ami kiállja az idő próbáját.[44] Beszédes az az adoma, amit az Újság 1929 augusztusában adott közre, annak kapcsán, hogy a külföldi magyar kiállításokról visszaszorítják a modern alkotókat: „Néhány év előtt Budapesten járt egy olasz műkritikus. Nem a Kut hívta meg, nem az Ume. Ez a műkritikus, amikor végig vezették az Uj Magyar Képtárban, igy szólt: – Nincs modern művészet Magyarországon? – Az Uj Magyar Képtárban nem látta tudniillik Kádár Bélát és Scheiber Hugót. Most megismétlődött ez az eset. Az elmúlt hetekben Budapesten járt a Chicagói Muzeum igazgatója. Barcelónaból jött. Csak az Uj Magyar Képtárat látta ő is. A legujabbakhoz ő sem jutott el. És mégis ilyenképp vélekedett: –Barcelonaban azt gondoltam, hogy a magyar festészet kicsit elmaradott. Budapesten örömmel látom, hogy vannak modern festőik. Mi lett volna, ha az olasz mükritikus és a Chicagói Muzeum igazgatója azt is látták volna, amit nem láttak? Mi lenne, ha a külföld azt is megnézhetné, amit elrejtenek előle?”[45]
Petrovics „védelmére” legyen szólva azonban, hogy olyan időszakban állította fel képtárát, amikor a modern és konzervatív művészeti erők hazai belharcai éppen felerősödtek. A konzervatív körök felől támadás indult a külföldi magyar tárlatokon erősen reprezentált modern törekvések ellen, különösképp kifogásolva Vaszary János főiskolás tanítványainak, az UME művésztagjainak hangsúlyos képviseletét.[46] A konzervatívok követelésére a minisztérium Korniss Gyula államtitkár elnökletével a főiskolai reformokat felülvizsgáló bizottságot állított fel. A küldöttségnek Kertész K. Róbert államtitkár és Gerevich Tibor egyetemi tanár mellett Petrovics Elek is tagja volt. A bizottság 1928 decemberében öt ülésen vitatta meg a problémákat, jórészt Bosznay István tiltakozó memoranduma alapján.[47] A Reformvizsgáló Bizottság jegyzőkönyveiből kitűnik, hogy különösen Csók István és Vaszary János növendékeinek műtermeiben találtak kifogásolható kubizáló, expresszív, absztraháló műveket.[48] Olyan belpolitikai folyamatok előszele volt ez, aminek következményeként 1931 augusztusában a Bethlen-kormány lemondásával együtt Klebelsberg Kunó is megvált miniszteri posztjától. Ezzel megszűnt az a védőháló, amit Bethlen és Klebelsberg a mérsékelt modernizmus alá tartott. Ennek kétségtelen jeleként 1932-ben az új kultuszminiszter felmentette tanári posztja alól a két renitensnek kikiáltott főiskolai mestert, Csók Istvánt és Vaszary Jánost. E konzervatív kultúrpolitikai fordulattal összefüggésben meggyengült Petrovics pozíciója is, ami az Új Magyar Képtár sorsát is megpecsételte.
1934 szeptemberében, igazgatóságának húsz éves jubileumát ünneplő Petrovics Elek a Pesti Naplónak adott interjújában, jövőbeni múzeumi terveiről beszélt, köztük az Új Magyar Képtár lehetséges átalakításáról.[49] A régi koncepció újra gondolását két körülmény sürgette, egyrészt az a szándék, hogy az elmúlt hat esztendő újabb, modern múzeumi szerzeményei is láthatóvá váljanak, másrészt az Andrássy úti képtár viszonylag alacsony látogatottsága. Petrovics több lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, az egyik szerint a mostani képtár az újabb művekkel kiegészítésre és átrendezésre kerülne; a másik lehetőség szerint a modern anyag visszaköltözne a Szépművészeti Múzeumban, újra egyeségesen mutatva be az magyar művészet fejlődéstörténetét. Ebben az esetben a Régi Műcsarnokba a külföldi modern festészeti és szobrászati anyagot helyezte volna Petrovics a párizsi Jeu de Paume mintáját követve.[50] Terveit Farkas Zoltán, nem sokkal később, a Nyugatban közreadott cikkében támogatta, különösen a magyar művészet egységes bemutatásának gondolatát üdvözölve.[51]
Petrovicsnak azonban nem volt módja arra, hogy átalakítási terveit végrehajtsa, ugyanis Hóman Bálint kultuszminiszter 1935 júniusában felmentette igazgatói posztjáról.[52] Utódja, Csánky Dénes 1935 novemberében fejtette ki programját a sajtó nyilvánossága előtt. Ennek egyik fő pillére az volt, hogy a magyar művészeti anyagot a Szépművészeti Múzeumban egyesíti, a Régi Műcsarnokba pedig a külföldi modern művészetnek rendez be majd állandó tárlatot.[53] Noha Csánky terve szó szerint követte Petrovics egy évvel korábban kifejtett átalakítási terveit, az Új Magyar Képtár megszüntetése a művészek széleskörű tiltakozását váltotta ki.[54]
Az átalakítás nem egyik napról a másikra történt. Az Új Magyar Képtár régi formájában 1939 januárjáig látogatható volt. A helyére költözött Külföldi Modern Képtár 1939 júliusában nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A tíz teremre és két folyosóra kiterjedő tárlat gazdag válogatást nyújtott a múzeum külföldi festészeti és szobrászati anyagából.[55] Csánky Dénes rendezésében a 19. század közepétől a 20. század elejéig ívelő válogatásban a nemzeti szempont érvényesült, súlypontja a francia impresszionizmus és a felülvilágítású nagy terembe került német festészet volt.[56] Az új múzeum azonban szerencsétlen történelmi helyzetben nyílt meg, a háború kitörése okán megcsappant turizmus miatt látogatottsága csekély volt, így szinte feltűnés nélkül tűnt el a főváros múzeumi kínálatából. Alig egyéves fennállás után, 1940 áprilisában helyiségeit a közoktatási minisztérium VII. főosztálya hivatali célokra foglalta le.[57] A modern magyar anyag csak jóval később, 1942 júniusától volt látható a Szépművészeti Múzeum újrarendezett tárlatán.[58] Ám sajnos az egykori reprezentatív válogatásnak ez már csak töredéke volt: a közelmúlt magyar művészetének tere itt mindössze egy teremnyire szűkült.
[1] N. n.: A Szépművészeti Múzeum új fiókképtára. Budapest Hírlap 45, 1925. július 16. 8.; N. n.: Új magyar képtár. Nemzeti Újság 7, 1925. július 21. 11.
[2] N. n.: A Szépművészeti Múzeum új fiókképtára. Budapest Hírlap 45, 1925. július 16. 8.
[3] A témáról részletesen lásd: Révész Emese: Petrovics Elek Új Magyar Képtára (1928–1939). Ars Hungarica 48, 2022. 1. sz. 99–112.
[4] A Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egyesület évkönyve. Második korszak, VIII–XVII-dik év (1852–1861). Szerk.: Mátrai Gábor, Pest, Trattner-Károlyi, 1862.; Sinkó Katalin: Nemzeti Képtár. „Emlékezet és történelem között.” A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2009, 14–15.
[5] Csernitzky Mária: A József Nádor Nemzeti Képcsarnok kezdeti évei (1845–1862). Művészettörténeti Értesítő 44, 1995. 3–4. sz. 239–251.; Kubinyi Ágoston: A magyar nemzeti múzeum képtárának lajstroma. Pest, Herz, 1868.; Ligeti Antal: A Nemzeti Múzeum Képcsarnokának ismertető lajstroma a festészek rövid életrajzával. Pest, 1870.
[6] Sinkó 2009 i. m. 20.
[7] A Modern Képtár leíró lajstroma. Összeállította: Peregriny János. Budapest, Franklin, 1906.
[8] A Modern Képtár katalógusa. Bev.: Térey Gábor. Összeállította: Felvinczy Takács Zoltán.Budapest, Hornyánszky, 1913.
[9] Bálint Aladár: A Szépművészeti Múzeum átrendezett modern-képtára. Népszava 48, 1920. június 18. 2–3.
[10] Évtizedekkel később így összegezte Petrovics az 1920-ban átrendezett képtár eredményeit: „A képtárban 141 olyan magyar képet állítottam ki, amelyeket múzeumi működésem első 6 évében szereztem. Az addig raktáron, vagy a múzeumon kívül (vidéken, hivatalokban) letétként elhelyezett képekből 60-at soroztam be. Együttvéve tehát 201 olyan mű került a falakra, amely az előbbi rendezesben nem volt látható.” – Petrovics Elek: Egy kimúlt képtár emlékezete. Magyar Csillag 2, 1941. 9. sz. 167–172: 168.
[11] Az épület történetek összefoglalása: Térfoglalások. A Régi Műcsarnok történetei. Szerk.: Lázár Eszter, Révész Emese. Kiállítási katalógus. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2022.
[12] A Fővárosi Múzeumot különválasztják a Fővárosi Képtártól. Az Est 12, 1921. november 25. 3.; Kiállítási csarnokká alakítják át a régi Műcsarnokot. 8 Órai Újság 7, 1922. december 29. 4.; A régi Műcsarnokot visszakérik a művészek. Világ 13, 1922. július 29. 5.
[13] A magyar Luxembourg Múzeum az új Műcsarnokban. Az Est 15, 1924. szeptember 25. 11.
[14] A magyar Luxembourg Múzeum megvalósul. Pesti Napló 75, 1924. szeptember 25. 2.
[15] A Szépművészeti Múzeum új fiókképtára. Budapesti Hírlap 55, 1935. július 16. 3.
[16] A Szépművészeti Múzeum irattárának vonatkozó dokumentumai az építészeti átalakításokra, karbantartásra, az új ülőbútorok legyártására, a falas kifestésére vonatkoznak: 471/1927, 645/1927, 680/1927, 855/1927, 957/1927, 1127/1927, 150/1928, 334/1928, 844/1928 stb. – Ekkorra tehető az eredeti ajtónyílások áthelyezése is. Ld. még: Petrovics Elek: Előszó. In: Az Országos Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárának katalógusa. Budapest, 1928, VI. p. (A továbbiakban: Petrovics 1928a)
[17] Uo.
[18] Petrovics Elek: Az Új Magyar Képtár. Magyar Művészet 4, 1928, 601–605: 601. (A továbbiakban: Petrovics 1928b)
[19] Pl.: A magyar Luxembourg Múzeum megvalósul. Pesti Napló 75, 1924. szeptember 25. 2.; Élő magyar művészek galériája. Petrovics Elek október végére tervezi a megnyitását a régi Műcsarnokban. Az Est 16, 1925. augusztus 19. 4.; (bl.): Új magyar képtár. Magyar Hírlap 38, 1928. október 30. 12.; N. n.: A magyar Luxembourg megnyitása. Pesti Napló 79, 1928. október 30. 8.
[20] A Pallas Nagy Lexikona, XI. Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1895. 733.: „Luxembourg-palota” címszó: „A francia művészetnek az állam által az évi kiállításokon vásárolt legkiválóbb alkotásait e múzeumban helyezik el, míg az illető művészek élnek, mert szabály szerint a szobrok és a festmények csakis öt évvel a művészek halála után kapnak helyet a Louvre gyűjteményeiben. A szabályt az előtt szigorúan megtartották, újabb időben kevésbbé ragaszkodnak hozzá.” – Ld. még: Andrew McClellan: Inventing the Louvre: Art, Politics, and the Origins of the Modern Museum in Eighteenth-Century Paris. Berkeley, Los Angeles, London, University of California Press, 1994, 124–154.
[21] Lásd: Pályi Flóra: Művészeti séta Münchenben. Budapesti Hírlap 43, 1923. szeptember 20. 2–3.; Csók István kifejezetten ennek példáját említette interjújában: A magyar Luxembourg Múzeum megvalósul. Pesti Napló 75, 1924. szeptember 25. 2.; Elhelyezése a Georg Friedrich Ziebland által tervezett, klasszicizáló, 1838-ra elkészült épületben történt, amely 1898–1916 a Secession épületet volt.
[22] James J. Sheehan: Museums in the German Art World: From the End of the Old Regime to the Rise of Modernisme.New York, Oxford University Press, 2000, 188–189.
[23] Lásd még: Owen Hopkins: The Museum: From its Origins to the 21st Century. London, Frances Lincoln, 2021; A modern művészet múzeumi reprezentációjáról: Ébli Gábor: Avantgárd, modern és kortárs. A 20. századi művészet múzeumi besorolásáról. [Konferencia előadás 2001-ben] Laokoón 2004 (III. évf.), http://laokoon.c3.hu – Hozzáférés: 2022. április 9.
[24] Petrovics 1928a; Petrovics 1928b
[25] Petrovics 1928b 601.
[26] Uo.
[27] e. a. [Elek Artúr]: Az Új Magyar Képtár. Ujság 4, 1928. október 30. 8.; Petrovics 1928b
[28] A termek elrendezése idővel változott. A kiállítás a lépcsőfeljáró mellett nyíló teremmel indult (mai rektori iroda), és a felülvilágításos nagy teremmel zárult.
[29] Petrovics és Ferenczy kapcsolatához lásd Pálinkás Réka tanulmányát a jelen kötetben.
[30] Petrovits és Rippl-Rónai kapcsolatáról lásd Keserü Katalin tanulmányát jelen kötetben.
[31] Az élő művészetet, irodalmat, természetet kell a köztudatba átvinni. A kultuszminiszter beszéde az új magyar képtár megnyitásán. Budapesti Hírlap 48, 1928. október 31. 2.
[32] T. Kiss Tamás: Állami művelődéspolitika az 1920-as években. Budapest, Mikszáth Kiadó, 1998, 158–187.; Ujváry Gábor: Klebelsberg kultúrpolitikája. In: Egy korszak történelmi traumák között. Kultúra és műpártolás 1920–1944. Vándorkiállítás katalógusa. Szerk.: Basics Beatrix, Szvoboda Dománszky Gabriella. Szentendre, Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, 2013. 80–95.
[33] Klebelsberg Kunó: A magyar művészet huszonnegyedik órájában. Pesti Napló 79. 1928. november 4. 1.
[34] N. n.: Az Új Magyar Képtár megnyitása. Az Est, 1928. október 30. 5.
[35] Pl.: e. a. [Elek Artúr]: Az Új Magyar Képtár. Ujság 4, 1928. október 30. 8
[36] Petrovics 1928b 601.
[37] Petrovics Elek: Néhány szó korunk festészetéről és szobrászatáról. Az Est Hármaskönyve. A világ, amelyben élünk. Budapest, Est Lapkiadó, 1936, 241–245.; Újraközölve: Uő: Élet és művészet. Budapest, Athenaeum, 1937, 116–121.
[38] Petrovics i. m.1937 117.
[39] Bálint Aladár: A Szépművészeti Múzeum átrendezett modern-képtára. Népszava 48, 1920. június 18. 2–3.: 3.
[40] Rabinovszky Márius: Megnyílt az Új Magyar Képtár. Magyar Grafika 9, 1928. 11–12. sz. 321.
[41] Ybl Ervin: Az új magyar képtár. Budapesti Hírlap 48, 1928. október 30. 12.
[42] Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900–1925. Budapest, Amicus, 1925.; Ernst Kállai: Neue Malerei in Ungarn. Leipzig, Klinkhardt & Biermann, 1925; Bajkay Éva: Utószó. In: Kállai Ernő: Új magyar piktúra. 1900–1295. Budapest, Gondolat, 1990, 201–204.
[43] m-i [Mihályfi Ernő]: Nagybányától az expresszionizmusig. Holnap megnyílik az Új magyar képtár. Magyarország 35, 1928. október 30. 6.
[44] „A legprogresszívebb művészet zászlaját kell kitűzni a Magyar Luxembourg homlokzatára!” Esti Kurír 3, 1925. november 14. 11.
[45] Sós Endre: Nem viszik ki a jövőben a modern művészeket a külföldi kiállításokra. Ujság 5, 1929. augusztus 17. 31.
[46] Déry Béla: Művészeti kiállítások külföldön az 1927. évben. Budapest, é. n., 9–10. Lásd még: Révész Emese: Reformok évtizede a Képzőművészeti Főiskolán 1920–1932.In: Reformok évtizede. Képzőművészeti Főiskola 1920–1932. Szerk.: Kopócsy Anna. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013. 65–94.
[47] Az 1928. évi Vizsgáló Bizottság üléséről készült jegyzőkönyvek: Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára (Bosznay beadványa mellékelve) – MTA MKI Adattára, ltsz: MDK-C-I-1/4.
[48] Reformvizsgáló bizottság jegyzőkönyvei. 1928. MTA MKI Adattára, ltsz: MDK-C-I-1/4.
[49] Petrovics Elek: A Szépművészeti Múzeum képtársainak megújhodása. Pesti Napló 85, 1934. szeptember 16. 33.
[50] A párizsi Tuileriák kertjében álló, II. Napóleon uralkodása alatt, 1862-ben épült teniszcsarnokot 1909-től használták kiállító térnek, és 1922-től szolgált a külföldi modern művészeti anyag bemutatására.
[51] Farkas Zoltán: Az új magyar képtár átrendezése. Nyugat 27, 1934, 337–339.
[52] Sinkó 2009. 40–41.
[53] Csánky Dénes, a Szépművészeti Múzeum új igazgatójának programja. Az Est 36, 1935. november 22. 14.
[54] Tiltakoznak a művészkörök a modern képtár megszüntetése ellen. 8 Órai Újság 21, 1935. november 23. 5.
[55] Kopp Jenő: Kiállítások. Katolikus Szemle 53, 1939. 8. sz. 499; Lásd még: Elek Artúr: A külföld modernjeinek múzeuma. Ujság 15, 1939. július 7. 3.
[56] Dömötör István: Külföldi mesterek az új képtárban. Napkelet 17, 1939. 8. sz. 190.
[57] A szocialista képzőművészek: A Szépművészeti Múzeum ügyében. Népszava 69, 1941. június 15. 8.
[58] Gergelyffy Sándor: Megnyílt a Szépművészeti Múzeum átrendezett magyar képtára. Új Magyarság 9,1942. június 18. 8.