In: 55xAdy. Illusztrálta Grela Alexandra. Déri Múzeum, Debrecen, 2021, 142-148.
Vajon mit szólna Ady Endre, ha kézbe foghatná verseinek Grela Alexandra által illusztrált kötetét? Gyaníthatóan érdeklődő élvezettel lapozgatná az intenzív hatású, színes kompozíciókat, és nem lenne ellenére a kaland, hogy verseihez a távoli jövő saját képeit társítsa.
Ady a századfordulón lépett a modern magyar lírai színpadára, olyan időszakban, amikor a művészetek színterét forradalmi átalakulások rengették meg. A modernizmus és avantgárd kialakulásának időszaka volt ez, amikor a művészek – legyenek azok zeneszerzők, költők vagy festők – radikálisan szembe fordultak a múlt akadémikus örökségével, hogy egy elementárisan új formarendet alakítsanak ki. Új vizeken járok – szólt Ady 1905-ben megjelent, Új versek című kötetének záró költeményének címe. „Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek” – írta a Fölszállott a páva új világot vizionáló versében. Hasonló váteszi hit, a változás lázas sóvárgása jellemezte azokat a hazai képzőművészeket is, akiknek egy csoportja 1909-ben (Ady kötetének címére utalva) Új képek címen nyitotta meg modern képekből álló, nagy felháborodást kiváltó tárlatát. A később Nyolcak néven elhíresült társaság fiatal alkotói az elsők között követték itthon a nyugat-európai expresszionista és kubista áramlatokat. Különös nézőpontú csendéleteik, a megszokott anatómiai arányokat felbontó aktjaik, merész színhasználatuk éppúgy megütközést keltett a békeidők nyárspolgári szemlélőjében, mint Ady költészetének szenvedélyes, egyéni költői képekben tobzódó kifejezésmódja. A modern áramlatokat követő alkotók maréknyi csapata jól ismerte egymást, a festők közül többen maguk is muzsikáltak és fogékonyak voltak Bartók Béla új zenei elveire, mások pedig a kortárs költőkkel, írókkal ápoltak barátságot. A festők számára Ady verseinek elementáris ereje, tabudöntögető merészsége, egész polgárpukkasztó magatartása egyfajta minta volt. Az új képi törekvéseket érzékelő újságírók ezért olykor „adyzmusnak” bélyegezték e szokatlan látámódot a képzőművészetben. A hatás kölcsönös volt: 1912-ben megjelent Margita élni akar című regényének festőművész főhősét Ady állítólag Kernstok Károlyról mintázta, akinek gyakran megfordult nyergesújfalui birtokán.
Ady újságíróként gyakran írt képzőművészetről, és bátran síkra szállt a modern képi törekvések mellett. „Azon fordul meg minden, el tud-e valamit publikumával hitetni a művész. Önök, kik most tárlatokra járnak, húsz évvel ezelőtt nem láttak rőtvörös eget, violás rétet, kék ugart s effélét. Ma látnak. Jönni szokott időnként egy piktor, ki újat lát. Megfesti. Megtanítja önöket új színekre. És evvel megtanította önöket látni.” – írta 1905-ben a Budapesti Naplóban. Ekkoriban kötött személyes ismeretséget a Nyolcak festőivel, közülük is leginkább Czigány Dezsővel, akivel hosszú estéket töltött el együtt néhány üveg bor mellett. Czigány több portrét is festett költő barátjáról, közülük az egyiket Ady a Vér és arany 1907-ben megjelent kötetének címlapjára is emelte. Czigány festményén a költő feje úgy lebeg a vöröses-barnában derengő háttér előtt mint egy halotti maszk. A megelőző évben megjelent Új versek elé Nagy Sándor szecessziós-szimbolista kompozíciója került. 1908-ban pedig A magunk szerelme kötet színpompás, dekoratív virág ornamentikával díszített borítóját, Lesznai Anna tervezte, aki a Nyolcak körébe tartozott. Lesznai Adyhoz hasonlóan egyéni módon ötvözte a régit az újjal, az archaikus népművészeti formakincset a szecesszió dekorativitásával és az expresszionizmus merész színhasználatával.
Az illusztráció a szöveg személyes értelmezése – interpretáció, és mint ilyen jól tükrözi a változó idők változó Ady-képét. A képzőművészeti alkotásokon jól nyomon követhető, hogy az egymást váltó történelmi érák miként értelmezték át és újra Ady költészetét, hol politikai ideológiák, hol csupán az eltérő egyéni alkotói habitusok mentén. Ezt a folyamatot mutatta be a költő születésének 100. évfordulójára, 1977-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Ady-kép című tárlata, amely Czigány Dezsőtől a kortárs művészekig mutatta be az életmű vizuális értelmezéseit. Erre a kiemelt évfordulóra jelent meg a Párizsi Magyar Nagykövetség kiadásában egy különleges képzőművészeti album, amely 24 kortárs művész Adyra emlékező kompozícióját reprodukálta szitanyomat technikával. A Hommage á Ady című albumban számos emigráns magyar művész alkotása szerepelt, köztük jó néhány nonfiguratív kompozíció, olyan jelentős modern képzőművészektől mint Bálint Endre, Székely Pierre, Vera Molnár, Konok Tamás, Bak Imre vagy Swierkiewicz Róbert. Olyan időszakban láttak napvilágot ezek a merészen színes és elvont kompozíciók, amikor a szocialista blokkban az absztrakt képalkotást még a tűrt kategóriába szorították vissza.
Grela Alexandra 55, itt közölt illusztrációja szellemiségében, felszabadultságában annak a modernista hagyománynak az örököse, amelyet Ady korábban a Nyolcak, vagy a közelmúltban a párizsi Ady-mappa művészei képviseltek. Grela a kortárs magyar illusztrációs művészet kiemelkedő alkotója. Festő szakon végzett, talán ebből eredeztethető nagyfokú festői kultúrája és az, hogy előszeretettel dolgozik hagyományos, egyedi technikákkal: grafittal, tussal, temperával. A míves, pontos rajz és a nagyvonalú, színpompás festőiség változatos egysége jellemző illusztrációira, amelyeket merész formai torzításokkal és expresszív térhatásokkal módon épít fel. Kortárs meséket (Várszegi Adél: Gibbon és makákó), verses köteteket (Pinczési Judit: Kóc Gerzson)éppúgy illusztrált, mint a különálló képekből álló papírszínházakat (Kollár Árpád: Félbevágott március, A vakok és az elefánt, Franck Pavloff: Barna hajnal, Lázár Ervin: Hétfejű tündér). Szakmai elismertségét jelzi, hogy hogy 2019-ben elnyerte a Budapesti Illusztrációs Fesztivál fődíját, 2021-ben pedig a Magyar Gyerekkönyv Fórum „Az év illusztrátora” kitüntetését.
Nem mellékes az az életrajzi körülmény sem, hogy Grela Lengyelországban született és 1999-ben a krakkói Képzőművészeti Akadémián diplomázott, 2005 óta él Magyarországon, közelebbről Debrecenben. Fontos körülmény ez, tekintve, hogy Grelának nem anyanyelve a magyar, külföldiként olvasta újra, „tanulta meg” Ady verseit. Nem idegen ez a köztes lét, sem Adytól, aki Magyarországot kelet és nyugat között közvetítő „kompországként” jellemezte, sem távoli utódjától, az illusztrátor Grela Alexandrától, aki két kultúra egységében él és alkot. Közvetítő ő nem csak a kultúrák, hanem a művészeti ágak tekintetében is, hiszen az illusztrátorként úgy értelmezi a szöveget, hogy közben egy egy alapvetően eltérő kifejezési módra „fordítja le” a verseket: a szavak hangzó alakzatai és gondolati absztraktumai anyagszerű, testi dolgokká lesznek, fomákká, színekké, alakzatokká válnak.
Közvetítő ugyanakkor a történeti idők között is, hiszen Ady életműve egy gyökeresen más történeti szituációban bontakozott ki: kezdete a Monarchia békeéveire esett, amikor a hölgyek földig érő szoknyában, díszes kalapokban sétálgattak, az urak pedig konflison jártak, és ha felbúgott az újonnan épült körúton egy autó benzinmotorja, mindenki utána fordult. Ady még megélte az első világháború kitörését, amit oly sokan vérfrissítést hozó tisztítótűzként vártak, hogy aztán sokk szerűen tapasztalják meg a háború valóságát. A fennmaradt archív hangfelvételekből tudjuk, mennyire más volt akkor a hanghordozás, így a költői felolvasásainak élménye is. Bár hangfelvétel nem maradt róla, országos gyászként megélt temetését már mozgóképen rögzítették 1919 januárjában.
A klasszikusok szerzők illusztrálása esetében fontos kérdés, hogy kell-e, szabad-e őket aktualizálni, és ezáltal modernizálni? Mennyiben mozdulhat el a rajzoló-festő az író saját korának világától, hangnemétől? Aligha vitatható, hogy egy illusztráció hitelességét az adja, ha saját jelenéből fakad, és nem akar erőltetett módon visszalépni egy olyan történelmi korba, amelytől már régen elszakadt. Grela Alexandra is ezt teszi, amikor illusztrációi révén messzemenőkig modernizálja és aktualizálja Ady világát. Nyugodt szívvel megheti ezt, hiszen Ady költészete egy évszázad távlatában is friss és eleven. Szerelmi szenvedélye, forradalmi vágya, édesbús melankóliája az ezredforduló fiataljait is megérintheti. A rajzok legfőbb hivatása épp az, hogy kaput nyissanak a szövegek felé, egy olyan korban amikor sem Adyt, sem verset olvasni nem trendi dolog már. Grela olyan képi világot hozott létre, ami átgondoltságában és a kivitelezés minőségében méltó egy klasszikushoz, ugyanakkor elevenen reflektál a 21. század vizualitására is. Hiteles megszólalás ez, egy olyan művésztől, aki középiskolai tanárként és szülőként is jól ismeri a mai kamaszok vizuális kultúráját.
Itt közölt Ady-illusztrációt kirobbanóan gazdag, technikájában, stílusában és motívumaiban egyaránt változatos képi világ jellemzi. Grela kompozícióinak egyéni hangneme abból a bátorságból fakad, ahogy a festői és rajzos, saját és kölcsönzött képi elemeket montázs szerűen vegyíti. A montázs a képzőművészeti modernizmus egyik alapvető kifejezési formája, amely lemond a látvány teljességének mimetikus illuziójáról, belátva, hogy a dolgok csak töredékességükben és esetlegességükben jeleníthetők meg. Ez a „minden egész eltörött” élmény az első világháború éveiben erősödött fel, amikor az avantgárd művészek először kezdték el művészi képalkotásra használni a montázs elvet. Ehhez gyakran használtak talált tárgyakat, idegen anyagokat, amelyeket kollázsként, körül vágva építettek bele a képfelületbe. Kollázs technikát az 1910-es évektől használtak a kubista művészek, majd még merészebben a dadaisták, akik a magazinokból kivágott fotórészletekből, talált papírfecnikből kombinálták össze kompozícióikat. Később a szürrealista művészek is szívesen alkalmazták a montázs eljárását olyankor, amikor az álomszerű, szabad képzettársításokat szerették volna megjeleníteni. Látható tehát, hogy Grela olyan eljárást használ illusztrációi során, amelynek kialakulása időben párhuzamos Ady írói működésével, és amely a maga korában a lázadás nyelve volt. A montázs mint képalkotó elv ugyanakkor napjainkban is igen aktuális. Egyesek a nagyvárosi utca vizualitására is egyfajta eleven kollázsként tekintenek, a street art művészek szívesen élesztik újjá a dadaista kollázsok eljárásait. De önmagában napjaink vizuális kultúrájának is alapvető jellemzője a kollázsokat jellemző hibriditás, az internet vizualitása egyfajta grandiózus vizuális remixként önti ránk szakadatlanul képfolyamatát, a különféle korok és stílusok töredékes kakofóniáját.
A képi montázs technikából eredően Grela szabadon alkalmaz különböző stiláris formákat: bátran egymás mellé helyezi a grafit érzékeny rajzosságát, a tus kontrasztos hatását, és a pasztózus, festői elemeket, vegyítve privát családi fényképek, magazinfotók vagy tudományos ábrák töredékeivel. Ezek egy fajta képi idézeteknek tekinthetőek, amelyek hol a privát emlékezettől a kollektív kulturális-politikai emlékezet részleteiből merítenek. A Halottak napján illusztrációján például anatómiai ábra, barokk puttó, antik szoborfej és modern piktogramok kerülnek egymás mellé. A dadaizmus hagyományainak megfelelően Grela gyakran alkalmaz montázsaiban szöveg töredékeket, amelyek néhol a versek egy-egy sorának ismétlései, máskor asszociatív módon társított vendégszövegek (például a Halottak napján kompozíción a malac mögött olvasható szakszöveg). Másutt a versek egy-egy szava úgy úszik el a képtérben, ahogy a vers szövege visszhangzik olykor az olvasó emlékezetében.
Grela a képsíkon nem akar illuzórikus perspektivikus térhatást teremteni, ami a lapokon megjelenik nem a külvilág, hanem a versek belső valósága. A színek és formák csoportosítása csak látszólag véletlenszerűen csapongó, a különféle képi fragmentumokat valójában saját vizuális törvényeik mentén teríti szét, úsztatja el egymás mellett. Ady költészetének jellemzője a ritmikus, zenei karakter, amelyet fokozással, felsorolással ér el. Némely verse úgy hat mint egy induló, máskor viszont suttogó melódia. Az illusztrációk a formák és színek térbeli elhelyezésével és dinamikus ismétlésével érnek el hasonló hatást: a Puskin című vers vörös-fekete dinamikájával szemben a Tatjána írt… lágyabb, melankolikusabb koloritra hangolt kompozíció. Szívesen alkalmaz erőteljes, absztrakt geometrikus elemeket, amelyek megalapozzák az egész látvány dinamikáját: ilyenek például a Karácsony bizarr családi ebédjébe behatoló agresszív háromszögek. A lelkiállapotot kifejező elvont formákat hasonlóképp használták a századelőn az expresszionizmus és aktivizmus alkotói.
Ady költészetének szintén fő jellemzőjeként szokták említeni erőteljes szimbólumalkotó erejét. Az illusztrátor olyan költő verseihez társul tehát, akinek szövegei tobzódnak az egyéni hasonlatokban, metaforákban. Az illusztrációik nem szolgai átfordításai, hanem inkább egyéni tovább gondolásai Ady sajátos szóképeinek. Grela félszáz illusztrációján egységesen végig vonul néhány alapmotívum: ilyenek az antik szoborfejek és privátfotók használata, valamint a női szereplők kiemelése. Utóbbiakat Grela Alexandra azzal magyarázta, hogy így szerette volna némiképp ellensúlyozni Ady erőteljes, olykor már-már macho hangnemét. A privátfotók, modern képtöredékek a múlt és jelen, személyes és közösségi szféráit vetíti egymásra. Velük szemben állnak az antikvitás rezzenéstelen arcú, hibátlan szépségei, mint a múlt elvont szépségeszményei. Az antikvitás szobrászati emlékeire az akadémikus kultúra mint abszolút, megkérdőjelezhetetlen esztétikai ideáljára tekintett. Épp ezért a modern művészek egyik első dolga volt az antik kánon lerombolása, a klasszikus szobormásolatok száműzése a műtermekből. A rajzokon gyakran tűnik fel az antik és modern (régi és új) szembesítése, vagy a klasszikus átfirkálása, felülírása: a Tarka blúz a vers és a kép szintjén is a régi és az új, a vének és fiatalok ütközéséról szól. Más megközelítésben az antik emlékek Ady immár klasszikussá merevedett költészetének metaforái, amelyet az aktualizálásuk révén tudunk újra a magunkénak érezni: ilyen a Márciusban telefirkált szobortöredéke.
Ez az összefirkált szobor maga a jelen ifjúsága, amely e kötetben egyszerre lehet olvasó és néző, aki a mai is nagy erejű versek és a hozzájuk kapcsolódó friss szemléletű versek révén alkothatják meg saját bejáratú Ady-képüket.
További olvasmányok a témához:
Az élet szobra. Ady Endre képzőművészeti írásai. Szerk.: Varga József. Budapest, Corvina, 1977.
Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet. Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900-1919). Budapest, Noran Libro, 2014.
E. Csorba Csilla: „A mában jelen lévő holnap” – Ady-centenárium: a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárának szerep-vállalása az évfordulós kiállításokban, 1977, I. In: Az én testamentumom. Tanulmányok Ady Endréről. Szerk.: Borbás Andrea, Nagy Réka. Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020, 195-218. – On line dokumentum: https://opac.pim.hu/record/-/record/PIM2390126
Kovács Ida: Az Ady-kép kiállítás és Melocco Miklós Ady-oltára – Ady-centenárium: a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárának szerepvállalása az évfordulós kiállításokban, 1977, II. In: Uo. 2020, 219-258.