Szivárványidentitás. Koós Gábor díjnyertes műve Krakkóban és Miskolcon.

Új Művészet, 2022/5, 23-27.

Utoljára 1976-ban Maurer Dóra személyében nyert magyar alkotó olyan jelentős díjat a Krakkói Nemzetközi Grafikai seregszemlén, mint nemrég Koós Gábor. Maurert a nemzetközi zsűri (De)formation hidegtű sorozatát akkor 3. díjjal jutalmazta a zsűri, míg 2021-ben Koós a két nagy díj mellé sorolódó rangos Európa-díjban részesült. Az 1966 óta működő biennálé (a 90-es évektől triennálé) kezdettől fogva nemzetközi programmal indult, és rövid időn belül a régi legrangosabb grafikai seregszemléjévé vált. A magyar részvétel a rendszerváltásig folyamatos és kiegyensúlyozott volt, már az első tárlaton Gross Arnold kapott díjat, később Vagyóczky Károly és Mengyán András, a rendszerváltást követően azonban csak Haász Ágnesnek sikerült belépést nyernie ebben az elit társaságba. Míg az 1955-ben indult Ljubljanai Grafikai Biennálé Jugoszlávia nyugati nyitásának jegyében a grafika progresszívebb törekvéseinek adott teret, az elmúlt időkben pedig kurátori koncepciók mentén szerveződő intermediális látásmód jellemzi, addig a krakkói szabad beadásos tárlat karakterét a tradicionális grafikai technikák jelenléte határozza meg. A Krakkói Triennálé seregszemléje éppen annak bizonysága, hogy a hagyományos grafikai technikáknak van létjogosultsága az ezredfordulón is, mitöbb kifejezetten vonzó alkotói perspektívát jelentenek. Ez persze távolról sem jelenti a print alapú, mediális vagy installatív művek kizárását.

            Koós Gábor a fiatal magyar grafikusi nemzedék talán legmarkánsabb, legnagyobb hatású egyénisége. Munkáiban töretlenül érvényesül a hagyományos képnyomtatás elementáris gesztusának konceptuális mélységű átgondolása. E tekintetben munkásságának arculata mélyen rokon a krakkói triennálé programjával. Az a műve, amely 2021-ben Európa-díjat kapott, egy nagyobb sorozat, a 2020-ban alkotott USA Diary része. A három részből álló ciklust Koós 2020 őszén az Inda Galériában mutatta be. A monumentális sorozat két darabja idén májusig a Miskolci Galériában tekinthető meg. Egyfajta tiszteletadás ez a nagy művészeti múlttal rendelkező város részéről, amely tavaly ünnepelte a Miskolci Grafikai Triennálé indulásának 60. évfordulóját, idén pedig az idén száz esztendős Miskolci Művésztelep jubileumát.

            Koós képciklusa ugyanakkor egy nagyobb napló-trilógia (Glasgow Diary, 2010; Budapest Diary, 2013-2016) része is. A napló kifejezési formája Koós egész képi gondolkodásának alapelvét képviseli, mint olyan műfaj, ami a jelen közvetlen rögzítésére törekszik. A nyomrögzítés vágya indította Koóst még főiskolásként arra, hogy glasgow-i tárgyi emlékeiről frottázs lenyomatot készítsen. A frottázs mágikus karakterű, direkt nyomrögzítését folytatta budapesti naplójában, ahol a műterem tárgyainak teremtette meg térbeli másolatait. Ezzel párhuzamosan készültek a fővárosi utcákat, bérházakat megidéző monumentális, fekete-fehér fametszetei. Ezúttal ismét egy utazás, az új tér szokatlan vizuális benyomásai inspirálták a USA Diary képeit. 2019-ben négy hetet töltött Koós Gábor az Egyesült Államokban, ahol autóval beutazta a nyugati partot. A felvidéki Losoncról indult kelet-európai művészként két alapélménye körvonalazódott: Amerika gigantikus léptéke, ami a természeti és városi tájban egyaránt érvényesül, valamint a rasszizmus. Az előbbit két monumentális fametszet installációban ragadta meg, amelyeken a mamutfenyők és a felhőkarcolók óriásait idézte meg. Mindkettő nézőpontja az óriás teremtmények mellett eltörpülő ember alulról felfelé tekintő tekintete. Installációs eljárása különleges térillúziót kelt, azzal, hogy Koós a padlóra helyezi a nyomatok fadúcait és a plafonra a fekete-fehér lenyomataikat. Ezáltal olyan szituációt teremt, amelyben a néző a dúcokra lépve bekerül a mű terébe, fizikailag is átélve a letaglózó méreteket. Dúc és nyomat, eredeti és másolat, a dolog és annak vizuális emléke közös nevezőre kerül. A dúc kézzel megmunkált fa matériája kettős asszociációs kört nyit, amiben egyszerre utal az érintetlen természeti tájra valamint a civilizáció kezdetétől használt építkezési alapanyagra.

            A miskolci tárlat a trilógiának azt a két darabját mutatja be, amely városi léthez kötődik: a felhőkarcolók mellé helyezve azt a monumentális képegyüttest, amely a 2021-es Krakkói Grafikai Triennálé Európa-díját nyerte el. A 720 darab 11×15 cm-es képből álló installáció – Koós csaknem minden ezt megelőző művéhez hasonlóan – személyes élményből indul ki: egy éjszakai szórakozóhelyre csak személyi igazolvánnyal lehetett belépni, és mivel Koós az övét otthon felejtette, indiai barátja a sajátját nyújtotta oda neki, mondván: Mindketten barnák vagytok, nem fogják észrevenni a különbséget.A mű címét is adó mondatban számára összegződött az amerikai gondolkodást mélyen átható rasszizmus jelenléte, ahogy a tárlat bevezetőjében fogalmaz: „Az a mindennapi rasszizmus, ami függetlenül a konkrét etnikai hovatartozástól, minden színesbőrű embert [angol: POC, people of color] egyformán kezel.” Az önazonosság és különbözőség sztereotípiákat alkotó ördögi körét Koós oly módon vizualizálja, hogy kettejük személyi igazolványáról a nyomdai négyszínnyomás (CMYK) valamennyi variációját felhasználó nitrotranszfer nyomatokat készített. A személyi igazolványnak Közép-Európában is van egy mélyen politikus olvasata, amely a hatalmi felügyelet eszközeként értelmezi azt. Erre reflektált Méhes Lóránt 1972-es festménye vagy Bródy János 1980-ban írt dala. Koós globálisabb és komplexebb módon, a rasszizmust tematizálva vizualizálja a személyit, amikor a társadalmi tolerancia szimbólumává vált szivárvány színekbe borítja azt.

            Koós művének kiemelkedő elismerése nyilván a társadalmilag érzékeny témának is szólt. Egybe hangzott ez a Krakkói Triennálé kiemelt gondolatkörével, amely a tárlat Disszonáns jövő címében is megjelent. A kiállítás bevezető gondolatait jegyző Marta Anna Raczek-Karcz úgy fogalmazott, hogy a 15 országból beválogatott 70 művész mintegy 300 művében visszatérő elem a jövőért érzett aggodalom, egyfajta disztópikus jövőkép. (Mindez 2021 őszén volt, a covid árnyékában, de még az ukrán háború előtt.) Összegzéséből kitűnik, hogy a triennálé művei között különös érzékenység mutatkozott a természet, környezetvédelem, pandémia, szociális-társadalmi kérdések és a kollektív traumák feldolgozása iránt.  A kettő keresztmetszetében helyezhető el például Edward Bateman print sorozata, amely a pandémia elzártságában, az elvágyódás tárgyait, a megközelíthetetlenné vált magashegységeket modellezte le 3D makettekként. Az a direkt politikus hangnem, amely Koós művén is megjelent, viszonylag ritka volt a tárlat művei között. A kivételek közé tartozott a lengyel Justyna Sokolowska szitanyomat sorozata, amely a történelmi traumafeldolgozás elakadásával szembesítette nézőt: párképein a Suwalki régióhoz kötődő, keresztszemes népi hímzések stílusában mutatott be életképi jeleneteket, egyik oldalon az idilli zsánerképeket, azok inverzeként pedig olyan jeleneteket, amelyeken a helybeli zsidók elhallgatott kiirtásának felkavaró epizódjaival szembesítette a nézőt.

            Koós grafikai sorozata ebben a közegben olyan erős hangot képviselt, amelynek a tengerentúlon és a közép-európai régióban egyaránt van releváns olvasata. Ezért fontos, hogy a mű újra látható Miskolcon, a grafika hazai fellegvárában mintát adva arra, hogy miként lehet a nyomtatott képet aktuális kortárs médiumként használni.

Koós Gábor grafikusművész, a 2021-es Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé díjazottjának USA Diary című kiállítása.

Miskolci Galéria. Látogatható: 2022. május 15-ig