,

Petrovics Elek Új Magyar Képtára. 1928-1939

Ars Hungarica, 2022/1, 99-112.

A kiemelt jelentőségű közgyűjtemények igazgatása minden korban lehetőséget ad arra, hogy vezetője aktív alakítója legyen saját kora művészettörténeti gondolkodásának és kortárs alkotóművészetének. A gyűjteményezés iránya és az adott intézmény kiállítási programjának kialakítása egyaránt eszköze lehet ennek a befolyásnak. Az alatt a két évtized alatt, amíg 1914 és 1935 között a Szépművészeti Múzeum igazgatója volt, Petrovics Elek teljes spektrumát kiaknázta a pozíciója adta lehetőségeknek: gyűjteményi vásárlásai, rendezett tárlatai és művészeti írásai révén új, határozott karaktert adott a gyűjteménynek, reprezentatív keretet nyújtva a magyar művészet korszerűsített narratívájának. „Amikor több mint húsz év előtt átvette az igazgatást, nagyszerű anyagot talált ugyan, de fölötte hiányosat és túlnyomó részében teljesen rendezetlent. Húsz év kitartó, céltudatos és páratlanul szorgalmas munkásságával Petrovics Elek rendet teremtett a múzeum anyagában. Egészen kivételes ízléssel selejtezett és pótolt; egy csomó új osztály nyílt meg igazgatása alatt. A provinciális jellegű intézményt Európa legelső múzeumainak sorába emelte; […] Nemcsak európaivá, hanem magyarrá is tette múzeumunkat. Olyan remek történetét állította benne össze a magyar képzőművészetnek, amely minden írásnál ékesebben hirdeti festészetünk és szobrászatunk kiválóságát.” – összegezte Farkas Zoltán 1935-ban a múzeumigazgató ez irányú érdemeit.[1] Valamennyi, szerteágazó aktivitása közül Petrovics maga mégis az 1928-ban megnyitott Új Magyar Képtárat tartotta legfontosabb alkotásának.[2] Ebben sikerült megvalósítania a modern magyar művészetnek azt az újra értelmezését, amely köré egész múzeumszervezői tevékenysége koncentrálódott.

A sajtó első ízben 1925 nyarán adott hírt arról, hogy a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Petrovics Elek javaslatára, a Műcsarnok régi, Andrássy úti épületében a múzeumnak új fiók-képtára jön létre.[3] Petrovics még a megelőző év őszén terjesztette az Országos Magyar Gyűjtemény Egyetem elé azon tervét, hogy a közelmúlt magyar művészetét kihelyezett, önálló tárlaton mutassa be a múzeum. A szervezet javaslatát 1925 júliusában hagyta jóvá Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. Petrovics így indokolta az új képtár létrehozását a Budapesti Hírlapnak adott interjújában: „A magyar művészet anyagát a Szépművészeti Múzeum épületében ma már nem lehet azzal a teljességgel és olyan nagyszabású módon bemutatni, amint szeretném s amint azt a múzeum anyaga meg is engedné. 1920-ban gyökeresen átrendeztem modern képtárunkat, de azóta a nehéz viszonyok ellenére, ismét jóval meggazdagodott a múzeum magyar képtára, mert a hazai művészet anyagát törekszem az elérhető legnagyobb teljességben gyűjteni és fejleszteni, úgy fogván fed a dolgot, hogy ez első és természetes kötelesség, amelyet a világ összes múzeumai közül csak mi végezhetünk el s amelyet el is kell végeznünk. Így aztán ma már oda fejlődött a dolog, hogy a magyar anyagot, közte sok új szerzeményt, részben egyáltalában nem lehet kiállítani, részben pedig csak olyan módon, amely a hatás rovására megy.”[4]

A feladat

Az 1928-ban megnyílt, alig egy évtizeden át fennállt Új Magyar Képtár része volt annak a máig tartó folyamatnak, amely időszakonként más-más kontextust teremt a magyar művészet közgyűjteményi bemutatásának. E folyamatot Sinkó Katalin Nemzeti Képtár című kötete tárta fel, az eseménytörténeten túl, rávilágítva annak kultúrpolitikai, eszmetörténeti összefüggéseire is.[5] A magyar művészet önálló bemutatásának történetét feltáró kutatásai a Magyar Nemzeti Galéria alapításának 50. évfordulóján, az intézmény Szépművészeti Múzeumba való beolvasztása kapcsán felizzó szakmai viták előestéjén láttak napvilágot.[6] A genealógia szerint a magyar művészet önálló gyűjteményezésére és múzeumi bemutatására vonatkozó igény a reformkorra tehető: 1845-1846-ban zajlott le a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Kubinyi Ágoston kezdeményezésére megalakuló a Nemzeti Képtár létrejötte, valamint annak gyarapítását segítő Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egylet életre hívása.[7] A nyilvánosan 1851-től látogatható Nemzeti Képtár, az Országos Képtár megalakulásáig, a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható, a régi művészeti anyaggal közös képcsarnokban, de külön termekben bemutatva.[8] A Magyar Tudományos Akadémiában megnyíló Országos Képtár létrejöttével viszont 1875-1877 folyamán szétválasztásra került a régi és modern művészet bemutatása. Ezt követően a modern magyar művészet továbbra is a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható, de immár a külföldi modern művekkel párhuzamosan kiállítva, úgymond európai kontextusba helyezve került bemutatásra.[9] A magyar művészet fejlődéstörténetének minden eddiginél szélesebb áttekintésére a Szépművészeti Múzeum megnyitásával nyílt tér, aminek egyik szárnyában, 1906-ban 18 teremben nyílt meg a Modern Képtár tárlata. A kiállítás anyagát művészek válogatták: a Ferenczy Károly, Paczka Ferenc és Szinyei Merse Pál által kiválasztott műveket Karlovszky Bertalan rendezte el. A 18. századi kezdetekhez visszanyúló áttekintésben hangsúlyosan szerepelt a nemzeti festészeti iskolát megalapító nagy generáció, de e válogatásban már helyet kaptak a századforduló új festészeti törekvései is, köztük elsősorban a naturalizmus és plein air képviselői.[10] Ezt a korszerű módon kialakított, az új törekvéseket is bemutató tárlatot redukálta 1913-ban Térey Gábor, aki a Pálffy-gyűjtemény elhelyezése miatt volt kénytelen szűkebbre szabni a Modern Képtár terét.[11]

            Petrovics Elek, akit pár hónappal a világháború kitörése előtt, 1914-ben neveztek ki a Szépművészeti Múzeum igazgatójának, már bemutatkozó programjában hangsúlyozta, hogy a magyar művészet gyűjtését és bemutatását elsődleges feladatának tartja. „A múzeum magyar anyagának gyűjtését olyan irányban óhajtom folytatni, hogy minél teljesebb képet adhassunk művészetünk fejlődéséről. Ez kötelességünk nemcsak önmagunkkal szemben, hanem az egyetemes kultúrával szemben is, amelynek feladatai közül elsősorban saját művészetünk anyagának gyűjtése és tudományos feldolgozása jutott nekünk természetes osztályrészül. Ez az a feladat, amelyet más el nem végezhet, s ez az a tér, amelyen egységes és kerek egészet érhetünk el.” – emelte ki terveit vázoló interjújában.[12] Ez irányú nyitottságát táplálták a kortárs magyar művészekkel és műgyűjtőkkel kialakított baráti kapcsolatai, amelyeket még minisztériumi évei alatt fűzött szorosabbra. Közeli barátságot ápolt Rippl-Rónai Józseffel, Hatvany Ferenccel, Kernstok Károllyal és Ferenczy Károllyal, a művészeti írók közül pedig különösen Lyka Károllyal és Elek Artúrral. Igazgatói kinevezését különösen a nagy befolyással rendelkező Szinyei Társaság köre támogatta.[13] Miután a külföldi műtárgy vásárlásokat a háború kitörése és az azzal járó gazdasági válság szinte teljesen ellehetetlenítette, Petrovics belső elkötelezettségét a magyar művészet gyűjtése iránt, külső kényszerítő körülmények is megerősítették. Ez tükröződött gyűjteményezési stratégiájában is, amelyet első ízben az 1918-as új szerzeményi tárlat kapcsán fejtett ki.[14] Eszerint a múzeumi vásárlások célja, hogy a kiemelkedő hazai életművekről és tendenciákról minél teljesebb képet nyújtson, kipótolva a megelőző évtizedek esetleges elmaradásait: „Kell hogy képtárunk minél jobb gyűjteménye legyen művészetünknek, tükre fejlődésének, méltó kifejezője színvonalának. Egyetlen összefoglaló gyűjteménye a magyar művészetnek a miénk; olyan tökéletessé kell tehát fejlesztenünk, amilyenné csak bírjuk.”[15]

            A koncepció változás mellett, az új szerzemények bemutatásának szándéka is arra késztette Petrovicsot, hogy 1920-ra újra rendezze a Modern Képtárat. A tárlat ismét régi terjedelmében, 18 teremben mutatta be a 19. század és a közelmúlt hazai művészeti törekvéseit, mindössze egy-egy termet tartva fenn a francia és német iskoláknak. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, Petrovics is külön termet szánt Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Paál László bemutatására, újdonság volt a plein air, impresszionista jellegű törekvések kiemelése, így az önálló Szinyei-terem és Ferenczy Károly előtérbe helyezése.[16] Mindazonáltal a Moder Képtár állandó kiállítását Petrovics folyamatosan frissítette új szerzeményi művekkel.[17]

A hely

A közelmúlt magyar művészetének önálló bemutatása vélhetően azt követően körvonalazódott Petrovics tervei között, ahogy a Modern Képtár 1920-as átrendezése után szembesült a múzeum szűkre szabott térbeli lehetőségeivel. Ezzel egyidőben került terítékre az Andrássy úti Régi Műcsarnok sorsa, amelynek hányatott tulajdonviszonyairól a sajtó is rendszeresen hírt adott. A Képzőművészeti Társulat 1877-ben kiállítások befogadására emeltette a Láng Adolf által tervezett palotát.[18] Miután 1896-ban elkészült a városligeti, tágasabb új Műcsarnok, az épületet a Társulat különböző testületeknek adta bérbe: az Ezredéves Kiállítás idején itt működött a Plasticon Részvénytársaság viaszbáb múzeuma, majd 1897-ben, és az azt követő évben, emeleti helységeiben rendezték meg csoportkiállításaikat a  nagybányai művészek. Miután a Plasticon csődöt jelentett, 1899-ben a épületet a Magyar Vasúti és Hajózási Klub vette bérbe, amellyel a Társulat tíz éves bérleti szerződést kötött.[19] Alagsori helységeit 1907-ben színházzá alakították, ahol Nagy Endre majd Medgyaszay Vilma irodalmi kabaréja nyitotta meg kapuit.[20] Mikor a Hajózási Klub 1912-ben felépítette új, saját palotáját, a Társulattól a minisztérium az Országos Pedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeum céljára bérelte ki a Régi Műcsarnokot.[21]  Ám a minisztérium által fizetett bérleti díj nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a palotát a Társulat fenntartsa, ezért a testület annak értékesítése mellett döntött: 1918. július 25-i rendkívüli közgyűlésének döntése szerint az épületért legmagasabb összeget ajánló Állat és Takarmányforgalmazási Részvénytársaság lett az Andrássy úti Műcsarnok új tulajdonosa.[22] A művészeti körökben nagy felháborodást keltett eladásnak szerencsére volt egy záradéka is, miszerint, ha a vevő egy éven belül tönkre megy, az épületre az államnak (és a fővárosnak) az eredeti eladási áron elővásárlási joga van.

Miután az állam a háború végén valóban visszavásárolta azt, a különböző művészeti testületek között szabályos harc alakult ki a reprezentatív kiállító hely megszerzéséért. 1921-1922 folyamán számos sajtó híradás jelent meg arról, hogy a Képzőművészeti Társulat, az Iparművészeti Társulat, sőt saját képtára érdekében maga a főváros is, ringbe szállt az épület birtoklása érdekében.[23] A belső vitáktól tagolt, szakmailag is igen megosztott Képzőművészeti Társulat gyenge esélyekkel indult e versengésben.[24] 1923 telén már az Andrássy úton rendezhette meg Karácsonyi Tárlatát az Iparművészeti Társulat, és Klebelsberg miniszter végül úgy döntött, az alsó szintet az Iparművészeti Társulat tárlatainak adja bérbe.[25] 1924 őszén a Szinyei Merse Pál Társaság elnöki tisztét ellátó Csók István vetette fel, hogy az Andrássy úti épületet kapja vissza a Képzőművészeti Társulat (amelynek csekély részvétellel zajló és ritkán megrendezett tárlatainak elegendő helyet biztosítana az), míg a városligeti Műcsarnok épületében Petrovics Elek rendezzen be egy „új Luxembourg Képtárat”, vagyis a közelmúlt magyar művészetét bemutató állandó kiállítást.[26] A felvetéstől kezdetben Petrovics sem zárkózott el.[27] Pár hónappal később azonban a minisztériumban (nyilván Petrovics lobbizása nyomán) más döntés született: a Szépművészeti Múzeum az Andrássy úti Műcsarnok emeleti teremsorát kapta meg a modern magyar művészetet bemutató tárlat céljára.[28] Ezzel egy időre nyugvó pontra jutott az évek óta tartó bizonytalanság: a régi kabaré helyén a Nemzeti Színház Kamaraszínháza működött, a földszinten az Iparművészeti Társulat rendezett tárlatokat, míg az emeleti reprezentatív teremsor újra visszakapta kiállítási funkcióját, ahol Petrovics Elek megkezdhette az Új Magyar Képtár kialakítását.

Élő/modern/magyar

A képtár megnyitását hosszú, mintegy két éves előkészítő munka előzte meg. A múzeum levéltárának fennmaradt dokumentumai szerint, számos építészeti, belsőépítészeti átalakítással tették alkalmassá az infrastrukturálisan és funkcionálisan is elavult tereket az új gyűjtemény befogadására.[29] A letisztult múzeumi enteriőröket Falus Elek tervezte.[30] Maga az épület, amely oly fontos szerepet játszott a századvég magyar művészetében, rangot adott az új képtárnak. „Az összes termeket újra kellett festetnem és helyre kellett hozatnom a lépcsőházat és az előcsarnokot, amelyeknek díszes ornamentikája felette megron­gált állapotban volt. A helyiségek most, miután gondosan ki vannak tatarozva, igen kellemesen hatnak. A világítás persze legnagyobbrészt nem olyan, amilyennek egy képtár világításának lennie kellene, de másrészt a termeknek a régi pesti iparnak becsületére váló, szolid és előkelő díszítése és Lotz Károly szép freskói igen finom művészi hangulatot teremtenek. Éppen úgy magunk körül érezzük itt a 70-es évek pesti neoreneszánszának levegőjét, mint a Nemzeti Múzeumban, Pollák szép alkotásában a klasszicizmus koráét. A hangulatot fokozza még, hogy a régi műcsarnoki kiállítások idejéből sok szép emlék fűződik az épülethez.” – nyilatkozta 1926 októberében a múzeumigazgató.[31]

Az új képtár mintájaként Petrovics három európai képtárat említett: a párizsi Luxembourg képtárat, a müncheni Secession épületében elhelyezett Neue Staatsgalerie-t, valamint a berlini Kronpinzen Palais tárlatát.[32] Valamennyi az „élő művészet” (art vivant) bemutatását szolgálta (a kortárs művészet kifejezés ekkor még nem volt használatos), bár annak fogalmát és körül határolását mind másképp közelítette meg.Az Andrássy úti képtárat sokan „magyar Luxembourg-ként is emlegették.[33] A Musée Luxembourg-ot a napóleoni háborúk után, a francia művészet erejének politikai célt sem mellőző reprezentációja hívta életre: 1818-ben ezzel a célkitűzéssel alapította azt XVIII. Lajos. Az 1880-as években jelentősen átalakított képtár a századforduló francia modernizmusának legfontosabb gyűjtőhelye volt, ami jelentős hatást gyakorolt az oda látogató külföldi alkotókra is. Tárlatán az állam által megvásárolt festmények és szobrok szerepeltek, még élő művészektől (akiknek művei haláluk után öt évvel kerülhetett a Louvre képtárába).[34] A müncheni Neue Pinakothek-et 1853-ban I. Lajos bajor király alapította, a 19. századi (kortárs) nemzetközi festészet bemutatásának céljával. Közvetlenül az első világháború után, 1919-ben leválasztásra került belőle a közelmúlt művészetét bemutató Neue Staatsgalerie, ahol a plein air, impresszionizmus, szimbolizmus német és nemzetközi alkotói közösen szerepeltek, az utolsó termekben a legfrissebb törekvéseket is bemutatva.[35] Szintén 1919-ben jött létre a berlini Nationalgalerie részlegeként a galéria igazgatója, Ludwig Justi által életre hívott „Galerie der Lebenden”. Ennek bemutatóján kifejezetten hangsúlyosan szerepeltek a német expresszionizmus képviselői, köztük a Die Brücke és a Der Blaue Reiter alkotói. Ez a gyűjtemény, amely kifejezetten a legfrissebb tendenciák bemutatását vállalta fel, nyújtott közvetlen inspirációt Alfred H. Barr számára, aki 1927-es berlini látogatása után két évvel megalapította a New York-i Museum of Modern Art-ot.[36] Justi válogatása folyamatosan, de különösen a nemzetiszocialisták megerősödése után éles művészeti vitákat generált, 1937-ben Goebbels rendeletére zárták be azt.[37] Petrovics Elek tehát olyan időszakban létesítette a modern magyar művészet képtárát, amikor az elmúlt évtizedek új tendenciáinak értelmezése, rendszerezése és beemelése a gyűjteményi-múzeumi stratégiába, az európai és amerikai múzeumügy aktuális kérdése volt.[38] Vállalkozása ugyanakkor mélyen beágyazódott a húszas évek magyar kultúrpolitikájának keretei közé is, válogatásának hangsúlyai azon belül értelmezhetők.

            Petrovics Elek a képtár kialakításával kapcsolatos alapelveit a tárlat katalógusában és a Magyar Művészetben azt ismertető cikkében foglalta össze.[39] Létrehozásának legfőbb indokaként az „élő művészet” bemutatásának széndákét jelölte meg: „A legfőbb ok azonban, azt hisszük, annak a belátása, hogy saját korunknak művészete a történeti alapgondolaton nyugvó, nagy galériákban, a múlt emlékeinek árnyékában nem juthat kellő módon szóhoz, s hogy ezért ennek a művészetnek külön hajlékra van szüksége, olyanra, amelyet nem a történetnek, hanem az életnek levegője jár át.”[40] Mint kifejtette, a válogatás alapelve nem kronologikus időhatár volt, sem nem az a körülmény, hogy az adott művész még él-e, hanem bizonyos festői tendenciák bemutatásának szándék: „Mélyebbről, az alkotások művészi jelleméből merített kritériumokra van szükség, ha azt akarjuk, hogy a csoportosítás ne legyen merőben önkényes és a képtár festészetünk életének bizonyos fázisáról adjon némi összefoglalást.”[41] Ebből következett az – a részben gyakorlati szempont – hogy „életműveket nem szakít szét”, vagyis a századfordulón átívelő, több stiláris fázison átesett életműveket vagy a Szépművészeti Múzeumban hagyja, vagy áthozza az új képtárba. Így született meg az a döntése, hogy például Hollósy műveit még a régi, múzeumi tárlaton találhatta meg a közönség, míg a nagybányai alapítómesterek másik része az új képtárba költözött. Így a Régi Műcsarnok viszonylag szűkre szabott terében megvalósuló tárlat csak „a jelen és közvetlen előzményeinek” áttekintésére vállalkozott. A visszatekintés kiindulópontjaként Petrovics a nagybányai művésztelep indulását, az 1896-os évet jelölte meg. Ugyanakkor ez csak szimbolikus kezdő dátum volt, pár évvel korábban keletkezett művek is szerepeltek a tárlaton, míg a később kibontakozó pályák csak abban az esetben kerültek bemutatásra, amennyiben illeszkedtek Petrovics koncepciójába.

            Az egyes termek konkrét elrendezéséről, az alkotók csoportosításról csak Elek Artúr részletes leírása és a Magyar Művészetben közölt öt enteriőrfotó alapján alkothatunk képet.[42] Ezt egészíti ki a Pigler Andor által szerkesztett, a pontos műtárgylistát az alkotók betűrendjében közlő, illusztrált katalógus. A források alapján tudható, hogy az Új Magyar Képtár (a korábbi társulati kiállításokhoz hasonlóan) az első szint kilenc termét használta.[43] Legnagyobb, felülvilágításos termébe, kiemelt helyre Ferenczy Károly és a nagybányai művésztelep mestereit helyezte el a tárlatot rendező Petrovics Elek.

      A bemutatott anyag leghangsúlyosabban tárgyalt alkotója egyértelműen Ferenczy Károly volt, akinek az Új Magyar Képtárban 18 festményét és 7 grafikáját helyezte el Petrovics. Ő maga Ferenczy festészetének értő elemzője volt, írói pályája kezdetétől, 1904-től publikált róla, ő rendezte 1922-ben nagy, műcsarnoki emlékkiállítását, majd egy évvel később közre adta a Művészeti Pantheon sorozatban megjelent kismonográfiáját.[44] Kettejük kapcsolatának bizonysága az a képmás is, amit még műértő-műgyűjtő, minisztériumi képviselőként, 1909-ben festett róla Ferenczy, és amely 1945-ig Petrovics tulajdonában volt.[45] Ferenczy festészete Petrovics saját műgyűjteményének is középpontjában állt.[46] Az Új Magyar Képtár legnagyobb, felül világítású termében Ferenczy 18 festményét úgy válogatta össze, hogy abból az életmű teljes íve kirajzolódjon, az 1893-as Madárdaltól az 1912-es Alvó nőig. A nagybányai alapító mestereket – Iványi-Grünwald Béla, Réti István, Thorma János – Ferenczy mellett 3-3 festményük képviselte, de egy-két képpel jelen volt a gyűjteményben Glatz Oszkár, Benkhardt Ágoston, Börtsök Samu és Maticska Jenő is. Az impresszionizmus késői hazai képviselőiként hangsúlyosan szerepelt még Csók István (6) és Perlmutter Izsák (5).

      Nagybánya mellett a kiállítás másik hangsúlyosan tárgyalt irányzata a Szolnoki művésztelep, illetve az Alföldi Iskola alkotóinak művészete volt. Fényes Adolf hat, Koszta József öt és Rudnay Gyula három festménye mellett Áldor János László, Mihalik Dániel, Szlányi Lajos, Szüle Péter, Tornyai János és Zombory Lajos kapott helyet egy-egy munkával az új képtárban. E realizmus urbánus változatának képviselőjeként ide kapcsolódott Nagy-Balogh János is, akinek Petrovics jóvoltából a Szépművészeti Múzeumba került hagyatékából az Új Magyar Képtár kiállításán hat festménye szerepelt. A nagybányai és szolnoki művésztelep mellett a századforduló harmadik jelentős művészkolóniája, a Gödöllői Művésztelep szimbolista-szecessziós látásmódját Körösfői Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Remsey Jenő munkái képviselték.

       A számszerű arányokat mérlegelve, Ferenczy mellett a hazai modernizmus másik legjelentősebb képviselője Rippl-Rónai József volt, akinek 11 festményét mutatta be a tárlat. Petrovics Rippl-Rónaival való kapcsolata ekkor már másfél évtizedes múltra tekintett vissza, 1906-ban írt tanulmányában az elsők között ismerte el a hazai közegben Rippl-Rónai festészetét. A művészetszervező, író, gyűjtő Petrovics Elek munkásságát Rippl-Rónai is igen nagyra tartotta, elismerése kifejezésként két ízben is megfestette portréját: 1909-ben Meller Simon társaságában ábrázolva, 1925-ben pedig a pasztell íróportrék sorozatában.[47] Petrovics saját gyűjteményében Rippl-Rónai kilenc festménye szerepelt, köztük Aristide Mailloil képmása, amelyet a múzeum letéteként az Andrássy úti képtárban is kiállított. (Majd az intézményből való való elbocsátása után, 1936-ban a művet a párizsi Jeu de Paume gyűjteményének ajándékozta.)[48] Az Új Magyar Képtár tárlatán szereplő kollekció Ferenczyhez hasonló széles körű áttekintést adott Rippl-Rónai munkásságáról, az első párizsi sikert hozó, 1894-es Öreganyámtól a kaposvári otthon-képeken keresztül a késői pasztell portrékig. Utóbbiak közé tartozott A mi Anellánk, amely 1927-ben, egészen friss szerezményként került a képtár kiállításába.

      A húszas évek új törekvései közül a válogatás a neoklasszicista tendenciákra koncentrált: így külön teremben szerepeltek Szőnyi István, Korb Erzsébet és Aba-Novák Vilmos képei, valamint friss szerzeményként Patkó Károly igali falurészlete. Szintén a múzeum újabb vásárlása volt Farkas István társasági jelenete, valamint a fiatalon elhunyt Czillich Anna 1923-ban festett önarcképe. A modernebb törekvéseket képviselő Képzőművészek Új Társasága már jóval visszafogottabban kapott helyet a tárlaton: a vezetőségi tagok közül Rippl-Rónai mellett Márffy Ödön két újabb, míg Kersntok Károly két korai képével szerepelt. Vaszary János, aki 1927-ben a KUT-ból kiválva az Új Művészek egyesületének vezetője lett öt, 1920 előtti festményével volt képviselve a tárlaton.

      A gazdag festészeti anyagot egy jóval szerényebb szobrászati kollekció egészítette ki, amely 15 kortárs szobrász egy-egy plasztikáját mutatta be. A külön teremben megjelenő rajzokat és vízfestményeket a Grafikai Osztályt vezető Hoffmann Edith válogatta, újabb alkotókat és modernebb törekvéseket is felvillantva. Sokszorosított grafikák nem szerepeltek a kiállításban.  

1928 október 30-án Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nyitotta meg az Új Magyar Képtárat. Beszédében hangsúlyozta azt a szerepet, amit az új képtár a magyar művészet propagálásában betölt: „Ez a múzeum a magyar kulturális gondolat elismeréséért küzd. Dolgozunk azon, hogy ez az elismerés a külföldön is bekövetkezzek és minden egyes nemzetközi kiállítás után örömmel állapítható meg, hogy az elismerésért folytatott küzdelem eredményes. A világ népei mindinkább felismerik azt a sajátos nagy szellemi erőt, amelyet a magyar nép reprezentál.”[49] Petrovics elképzelése, miszerint a kortárs magyar művészetet önálló térben mutassa be, mélyen egybe hangzott Klebelsberg egész kultúrpolitikájának alapgondolatával, a „kultúrfölény” és neonacionalizmus eszméjével, amely a vesztes háború után öntudatában és gazdaságában egyaránt megroppant nemzet önértékelését és jelentőségét (felsőbbségét) a kultúra területén igyekezett bizonyítani.[50] Amint a húszas évek elejétől rendezett külföldi magyar tárlatokkal, úgy a főváros turisztikai középpontjában álló új múzeummal is, a magyar művészet európai rangját és korszerűségét igyekezett demonstrálni. Ugyanakkor Petrovics „élő művészetről” alkotott egész narratívája is jól igazodott a kultúrpolitika által képviselt mérsékelt modernizmushoz, amennyiben az a századelő új művészeti törekvéseit mellőzve, a természetelvű, figurális, plein air realizmust képviselő Nagybányai művésztelepet helyezte középpontjába.

Klebelsberg képzőművészeti vonatkozású beszédeiben a nagybányai művészetet mint a nemzeti szellemű modernizmus legfőbb letéteményesét aposztrofálta: „az elszakított «magyar Barbizon», a nagybányai művésztelep legnagyobb mesterének, Ferenczy Károlynak az életműve az az érték, amelyet egy elképzelt magyar Luxembourg élő művészetéből immár a Louvre örökkévalóságába kellene átemelni – önálló terembe Szinyei Merse Pál mellé” – írta A nemzeti gondolat a művészetben című tanulmányában.[51] „Nagybányát Trianon elszakította tőlünk, de a magyar művészeti élet ennek ellenére sem aludt ki teljesen s a millennium évével Nagybányán megindult művészeti fejlődés Trianon minden poklán át diadalról diadalra viszi a fegyverrel le nem győzhető magyar szellemet” – vagy fogalmazta meg a miniszter a képtár nyitását követően a Pesti Napló-ban.[52] Ezzel összhangban a nagybányai festőiskolát Petrovics is olyan tendenciaként írt le, amelyben a külföldi modern törekvések először jelentkeztek koncentráltan, és jellemzően a hazai tájhoz kötődően: „Erre az időre esik nálunk a modern naturalizmus szellemében fejlődött új művészi látásnak s a velejáró széles előadásnak általánosabb hódítása, s ezzel festészetünk képének átalakulása. Ekkor kezdett működni a nagybányai festőkolónia, a magyar naturalizmus legerősebb vára, felszabadító és bátorító hatásával az átalakulásnak legfontosabb tényezője, későbbi hasonló alakulások előfutárja és mintaképe. S mivel a küzdelem színtere honi földre helyeződött át és a festészet anyagát a hazai természet, erkölcsi légkörét a hazai környezet szolgáltatta: ugyanebben az időben bontakoznak ki határozottabban festészetünk magyar jellemvonásai is.”[53] A nagybányai iskolára Petrovics úgy tekintett mint a nemzeti modernizmus kiindulópontjára, a nyomában kialakuló plein air realizmusra pedig mint a „magyar iskola” jellegzetes kifejezésmódjára: „Annak következtében ugyanis, hogy a küzdelem színhelye magyar földre helyeződött át és művészeink magyar környezetben és a magyar erkölcsi légkörben dolgoztak, határozottabban kezdett, ekkor kialakulni az, amit magyar iskolának lehet nevezni. Előbb is voltak nagy művészeink, akikben nagy erővel jelentkeztek a magyar jellemvonások, de magyar festői iskola csak sokaknak egymásba kapcsolódó munkájából alakulhatott ki.” – nyilatkozta 1928-ban, a képtár megnyitása kapcsán.[54] 

Az Új Magyar Képtár válogatását a szakmailag hozzáértő sajtó általános elismerése fogadta, az új múzeumot bemutató írások különösen Petrovics kiváló rendezését dicsérték.[55] Némelyek azonban a válogatás aránytalanságára, a modern irányzatok háttérbe szorítására is felhívták a figyelmet. A modernebb irányzatoktól maga Petrovics is finoman elhatárolódott , amikor a válogatás jelenkori időhatárát fejtegette: „Az innenső határ viszont a legfrissebb jelen. Az új képtár a legújabb törekvésekről is némi fogalmat akar adni. Azt hisszük ugyanis, hogy amilyen kevéssé feladata egy múzeumi jellegű gyűjteménynek, hogy propagandát csináljon új irányzatok mellett, éppen olyan kevéssé zárhatja ki falai közül az élő művészet képtára napjainknak jellemző törekvéseit. Felelősség e részben csupán annyiban terheli, hogy azt igyekezzék kiválasztani, amiben komoly érték mutatkozik.”[56] Összegző igényű, a kortársi irányokat tárgyaló művészeti írásaiban Petrovics a természetelvűséget helyezte középpontba. 1936-ban Néhány szó korunk festészetéről címen megjelent írásában úgy vélte a természetelvű törekvéseket a „torzító” irányok követték, amelyeket újabban ismét az új szintézisre törekvés igénye váltott fel.[57]  A modernista kísérletekről úgy vélte, azok „ma már csak kordokumentumok, nem pedig eleven és működő erők.”[58]

A legfrissebb irányzatok háttérbe szorítása már Petrovics 1920-as átrendezése kapcsán felvetődött. Az új kiállítást méltató Bálint Aladár megjegyezte, hogy Petrovics olvasatában a nagybányai iskolán túl nemigen terjedt a magyar modernizmus bemutatása: „A nagy műnek szépséghibái is vannak. Mit keres Tatz László és Belányi a képtárban, ha Gulácsy, Pór Bertalan, Márffy Ödön, Kmetty János, Bornemissza Géza számára nem jutott hely és Kernstok Károly 1903 óta nem festett képeket?”[59] A korai magyar modernizmust negligáló aránytalanság az Új Magyar Képtár válogatásában is tetten érhető. Rabinovszky Máriusz, aki a Magyar Grafikában közölt recenziójában így fogalmazott: „A modern művészettel, bevalljuk őszintén, kissé mostohán bánik Petrovics. Azt is tudjuk azonban, hogy tekintettel kell lennie a hivatalos körök követelményeire. Nem rajta múlik, ha a múzeumnak húsz-harminc év múlva műkereskedőktől és magánosoktól kell összevásárolnia Márffy, Egry, Kmetty és a többiek legjobb alkotásait.”[60] Vele összhangban Ybl Ervin is úgy vélte, hogy a kísérleti irányok háttérbe szorítása a rendező diplomatikus önmérsékletének eredménye, amellyel az aktuális kultúrpolitikai irányhoz és a hazai közízléshez igazodik: „Petrovics jól tudja, hogy nálunk a konzervatív közvélemény folytán nem lehet múzeumokban kifüggeszteni olyan, legújabb irányú képeket, mint aminők a külföldi galériákban már régóta szerepelnek. Éppen az új irányok érdekében kell itt kellő mérsékletet tanúsítani és csak olyan alkotásokat szabad bemutatni, amelyek nem okoznak sokaknak derültséget.”[61]

E vonatkozásban tanulságos összevetni Petrovics képtárát azzal az áttekintéssel, amit a közelmúlt magyar művészetéről Kállai Ernő Új magyar piktúrája vázolt fel.[62] Kállai egészen más kultúrpolitikai közegben, a Weimari Köztársaság felszabadult légkörében, a világháború utáni Európa kulturális-művészeti centrumában, Berlinből nézve beszélte el a modern magyar művészet közelmúltját. 1925-ben Lipcsében és Budapesten egyszerre megjelenő kötetének narratívája Rippl-Rónai és Vaszary festészetéből bontotta ki az új törekvéseket, a Nyolcakon át, az aktivista művészeken át a nonfiguratív kísérletekkel és a Bauhaus körében dolgozó magyar alkotókkal zárva. Egyfajta „párhuzamos valóságként” rendelhető ez a poszttrianoni hazai kultúrpolitika befelé forduló magyar művészeti genealógiájához, amelynek centrumában a nemzeti stílus képviselőjeként aposztrofált nagybányai művésztelep késői impresszionizmusa, és annak alakváltozatai álltak. A 20. századi magyar művészetről alkotott jelenben érvényes kánonunk Kállai narratívájához áll közel. Petrovics válogatása nem csak a tekintetben ágazik el tőle hogy kik nem szerepelnek benne (egyebek mellett Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János, Szobotka Imre, Nemes Lampért József, Gulácsy Lajos, Csontváry Tivadar, Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor…), hanem a tekintetben is, hogy a plein air realizmus olyan alkotóit emelte be a múzeumi térbe, akik ma jobbára kívül esnek a korszak modernista kánonjának körén. Bosznay István, Szlányi Lajos, Csánky Dénes, Hermann Lipót, Katona Nándor vagy Zombory Lajos kiállított művei jobbára olyan realista tájképek voltak, amelyek semleges plein air realizmusukkal nem borzolták a konzervatív közönség kedélyét, s felettébb alkalmasnak bizonyultak a magyar tájról alkotott vizuális toposzok megerősítésére. Nyilván a múzeumi vásárlások is magyarázzák az eltérő hangsúlyokat, aminek köszönhetően a magyar szimbolizmus képviselőjeként Kacziány Ödön négy képpel volt jelen a képtárban, Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar hiányzott belőle.

Az egykorú szemlézőknek is feltűnt azonban, hogy az újabb irányok képviselői közül némelyek a grafikai teremben kaptak teret.[63] A Hoffmann Edith által gondozott válogatás szerencsés módon egészítette ki a festészeti-szobrászati rész kissé konzervatív arculatát azzal, hogy Derkovits Gyula, Ferenczy Noémi, Nemes-Lampérth József, Szobotka Imre és Kmetty János papír alapú műveit, tusrajzait, akvarelljeit is kiállította, teret nyitva az expresszív, lírai kubista törekvéseknek is.

A progresszív jelenkori irányok múzeumi bemutatásának igénye egyébként már a múzeum megnyitása előtt megfogalmazódott: Vaszary János a készülő képtár tervére reflektálva 1925-ben úgy nyilatkozott, hogy a legprogresszívebb törekvéseket kell ott majd bemutatni, a párizsi Luxembourg-képtár példáját követve egyfajta „próbamúzeumként” kipróbálva, hogy mi az ami kiállja az idő próbáját.[64] Beszédes az az adoma, amit az Újság 1929 augusztusában adott közre, annak kapcsán, hogy a külföldi magyar kiállításokról vissza szorítják a modern alkotókat: „Néhány év előtt Budapesten járt egy olasz műkritikus. Nem a Kút hívta meg, nem az Ume. Ez a műkritikus, amikor végig vezették az Új Magyar Képtárban, igy szólt: – Nincs modern művészet Magyarországon? – Az Új Magyar Képtárban nem látta tudniillik KádárBélát és ScheiberHugót. – Most megismétlődött ez az eset. Az elmúlt hetekben Budapesten járt a Chicagoi Múzeum igazgatója. Barcelonaból jött. Csak az Új Magyar Képtárat látta ő is. A legújabbakhoz ő sem jutott el. És mégis ilyenképp vélekedett: – Barcelonaban azt gondoltam, hogy a magyar festészet kicsit elmaradott. Budapesten örömmel látom, hogy vannak modern festőik. – Mi lett volna, ha az olasz műkritikus és a Chicagoi Múzeum igazgatója azt is látták volna, amit nem láttak? Mi lenne, ha a külföld azt is megnézhetné, amit elrejtenek előle?”[65]

Petrovics „védelmére” legyen szólva azonban, hogy olyan időszakban állította fel képtárát, amikor a modern és konzervatív művészeti erők hazai belharcai éppen felerősödtek. Konzervatív körök felől támadás indult a külföldi magyar tárlatokon erősen reprezentált modern törekvések ellen, különösképp kifogásolva Vaszary János főiskolás tanítványainak, az UME művésztagjainak hangsúlyos képviseletét.[66] A konzervatív körök követelésére a minisztérium Korniss Gyula államtitkár elnökletével a főiskolai reformokat felülvizsgáló bizottságot állított fel. A küldöttségnek Kertész K. Róbert államtitkár és Gerevich Tibor egyetemi tanár mellett Petrovics Elek is tagja volt. A bizottság 1928 decemberében öt ülésen vitatta meg a problémákat, jórészt Bosznay István tiltakozó memoranduma alapján.[67] A Reformvizsgáló bizottság jegyzőkönyveiből kitűnik, hogy különösen Csók István és Vaszary János növendékeinek műtermeiben találtak kifogásolható kubizáló, expresszív, absztraháló műveket.[68] Olyan belpolitikai folyamatok előszele volt ez, aminek következményeként 1931-ben augusztusában a Bethlen-kormány lemondásával együtt Klebelsberg Kunó is megvált miniszteri posztjától. Ezzel megszűnt az a védőháló amit Bethlen és Klebelsberg a mérsékelt modernizmus fölé tartott. Ennek kétségtelen jeleként 1932-ben az új kultuszminiszter felmentette tanári posztjáról a két renitensnek kikiáltott főiskolai mestert, Csók Istvánt és Vaszary Jánost. E konzervatív kultúrpolitikai fordulattal összefüggésben meggyengült Petrovics pozíciója is, ami az Új Magyar Képtár sorsát is megpecsételte.

Végjáték

1934 szeptemberében, igazgatóságának húsz éves jubileumát ünneplő Petrovics Elek a Pesti Naplónak adott interjújában, jövőbeni múzeumi terveiről beszélt, köztük az Új Magyar Képtár lehetséges átalakításáról.[69] A régi koncepció újra gondolását két körülmény sürgette, egyrészt az a szándék, hogy az elmúlt hat esztendő újabb, modern múzeumi szerzeményei is láthatóvá váljanak, másrészt az Andrássy úti képtár viszonylag alacsony látogatottsága. Petrovics több lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, az egyik szerint a mostani képtár az újabb művekkel kiegészítésre és átrendezésre kerülne; a másik lehetőség szerint a modern anyag visszaköltözne a Szépművészeti Múzeumban, újra egyeségesen mutatva be az magyar művészet fejlődéstörténetét. Ebben az esetben a Régi Műcsarnokba a külföldi modern festészeti és szobrászati anyagot helyezte volna Petrovics a párizsi Jeu de Paume mintáját követve.[70] Terveit Farkas Zoltán, nem sokkal később, a Nyugatban közreadott cikkében támogatta, különösen a magyar művészet egységes bemutatásának gondolatát üdvözölve.[71]

            Petrovicsnak azonban nem volt módja arra, hogy átalakítási terveit végrehajtsa, ugyanis Hóman Bálint kultuszminiszter 1935 júniusában felmentette igazgatói posztjáról.[72] Habár köztudott volt, hogy egy ideje ágyhoz kötötte betegsége, felmentése mégis váratlanul érte a múzeumi szakmát, és a művészeti körök általános felháborodása kísérte.[73] Utódja, Csánky Dénes 1935 novemberében fejtette ki programját a sajtó nyilvánossága előtt. Ennek egyik fő pillére az volt, hogy a magyar művészeti anyagot a Szépművészeti Múzeumban egyesíti, a Régi Műcsarnokba pedig a külföldi modern művészetnek rendez be majd állandó tárlatot.[74] Noha Csánky terve szó szerint követte Petrovics egy évvel korábban kifejtett átalakítási terveit, az Új Magyar Képtár megszüntetése a művészek széleskörű tiltakozását váltotta ki.[75]

            Az átalakítás nem egyik napról a másikra történt. Az Új Magyar Képtár régi formájában 1939 januárjáig látogatható volt. A helyére költözött Külföldi modern képtár 1939 júliusában nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A 10 teremre és két folyosóra kiterjedő tárlat gazdag válogatást nyújtott a múzeum külföldi festészeti és szobrászati anyagából.[76] Csánky Dénes rendezésében a 19. század közepétől a 20. század elejéig ívelő válogatásban a nemzeti szempont érvényesült, súlypontja a francia impresszionizmus és a felülvilágítású nagy terembe került, német festészet volt.[77] Az új múzeum azonban szerencsétlen történelmi helyzetben nyílt meg, a háború kitörése okán megcsappant turizmus miatt látogatottsága csekély volt, így szinte feltűnés nélkül tűnt el a főváros múzeumi kínálatából. Alig egy éves fennállás után, 1940 áprilisában helyiségeit a közoktatási minisztérium VII. főosztálya hivatali célokra foglalta le.[78] A modern magyar anyag csak jóval később, 1942 júniusától volt látható a Szépművészeti Múzeum újra rendezett tárlatán.[79] Ám sajnos az egykori reprezentatív válogatásnak ez már csak töredéke volt, a közelmúlt magyar művészetének tere itt mindössze egy teremnyire szűkült.[80]

            Petrovics Elek két évtizedes múzeumigazgatói működésének egyik legjelentősebb fejezete volt az Új Magyar Képtár létrehozása. Olyan egységes műként értelmezhető, amely egyenértékű az író-Petrovics magyar művészettörténeti összefoglalásaival.[81] Koncepciója szervesen illeszkedett a modern magyar művészet önálló narratívájának kidolgozásának programjába. Petrovics a Trianon utáni Magyarország korlátozott mozgásterében, egy kultúrpolitikailag viharos időszakban teremtette meg a magyar művészetnek azt a fizikai formában is bejárható elbeszélését, amely kiváló ízléssel és arányérzékkel mutatta be a modern magyar művészet kibontakozásának hőskorát.   

[1] Farkas Zoltán: Petrovics Elek. Nyugat, 28, 1935, 135-136: 135.

[2] Osztoztak e véleményben ebben kortársai is: „Legnagyobb érdeme az Új Magyar Képtár megszervezése volt.” – G. T. [Gerevich  Tibor]: Petrovics Elek hetven éves. Szépművészet, 4, 1943. 9. sz. 175.

[3] N. n.: A Szépművészeti Múzeum új fiókképtára. Budapest Hírlap, 1925. július 16., 157. sz., 8.; N. n.: Új magyar képtár. Nemzeti Újság, 1925. július 21., 161. sz., 11.

[4] N. n.: A Szépművészeti Múzeum új fiókképtára. Budapest Hírlap, 1925. július 16., 157. sz., 8.;

[5] Sinkó Katalin: Nemzeti Képtár. „Emlékezet és történelem között.” A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2009, 40-42. – Új Magyar Képtárról: 40-41.

[6] Ld.: http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/364_a_szepmuveszeti_es_a_galeria_egyesiteserol – Letöltés: 2022. február 12.

[7] Mátray (Mátrai) Gábor: A nemzeti képcsarnokot alakító egyesület évkönyve. 1852-1861. Szerk.: Mátrai Gábor, Pest, Trattner-Károlyi, 1862.; Sinkó 2009 (ld. 3. j.) 14-15.

[8] Csernitzky Mária: A József Nádor Nemzeti Képcsarnok kezdeti évei (1845-1862). Művészettörténeti Értesítő, 44, 1995. 3-4. sz. 239-251.; Kubinbyi   Ágoston: A magyar nemztei múzeum képtárának lajstroma. Pest, Herz, 1868; Ligeti Antal: A Nemzeti Múzeum Képcsarnokának ismertető lajstroma a festészek rövid életrajzával. Pest, 1870.   

[9] Sinkó 2009 (ld. 3. j.) 20.

[10] A Modern Képtár leíró lajstroma. Összeállította: Peregriny  János. Budapest, Franklin, 1906.

[11] A Modern Képtár katalógusa. Bev.: Térey Gábor. Összeállította: Felvinczy Takács Zoltán.Budapest, Hornyánszky, kat 1913

[12] A Szépművészeti Múzeum jövője. Az új igazgató munkaterve. Az Ujság, 1914. április 12., 35.

[13] Molnos Péter: Petrovics Elek (1873-1945).In: „Emberek, és nem frakkok.” A Magyar művészettörténet-írás nagy alakjai I. Enigma, 13, 2006. 47. sz. 218-242: 239.; Kinevezését 1914-ben befolyásos művészkör támogatta: Bölöni György: Művészi reformok. Világ 4,1914. április 12., 88. sz. 12. (Petrovics Elek kinevezéséről Rippl-Rónai József, Vedres Márk, Kernstok Károly, Lechner Ödön véleményével)

[14] Az új szerzemények kiállítása. Második sorozat. 1917-1918. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 1918.

[15] Petrovics  Elek: A Szépművészeti Múzeum újabb szerzeményei.In: Az Országos Szépművészeti Múzeum évkönyvei. I. kötet. Budapest, 1928, 178-209; Újra közölve: In: Uő: Újakról és régiekről. Művészeti dolgozatok. Budapest, Amicus, 1923, 47-70: 49..

[16] Bálint Aladár: A Szépművészeti Múzeum átrendezett modern-képtára. Népszava, 48, 1920. június 18., 145. sz., 2-3.

[17] Évtizedekkel később így összegezte Petrovics az 1920-ban átrendezett képtár eredményeit: „A képtárban 141 olyan magyar képet állítottam ki, amelyeket múzeumi működésem első 6 évében szereztem. Az addig raktáron, vagy a múzeumon kívül (vidéken, hivatalokban) letétként elhelyezett képekből 60-at soroztam be. Együttvéve tehát 201 olyan mű került a falakra, amely az előbbi rendezesben nem volt látható.” – Petrovics Elek: Egy kimúlt képtár emlékezete. Magyar Csillag, 2, 1941. 9. sz. 167-172: 168.

[18] Az épület történetek összefoglalása: Térfoglalások. A Régi Műcsarnok történetei. Szerk.: Lázár Eszter, Révész Emese. Kiállítási katalógus. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2022.  

[19] Választmány jelentés az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat működéséről 1900-ban. Műcsarnok 4, 1901, 230-232: 232.

[20] Körner András: Költők a kabaréban. Budapest, Corvina, 2019, 94-119.

[21] Az Ujság, 11, 1913. április 4., 80. sz. 37.

[22] N. n.: A régi Műcsarnok eladása. Művészet 17. 1918, 95.; Budapest, 42, 1918. július 10., 158. sz., 7.

[23] A Fővárosi Múzeumot különválasztják a Fővárosi Képtártól. Az Est, 1921. november 25., 265. sz. 3; Kiállítási csarnokká alakítják át a régi Műcsarnokot. 8 Órai Újság, 1922. december 29., 296 sz., 4.; A régi Műcsarnokot visszakérik a művészek. Világ, 1922. július 29., 170. sz. 5.

[24] N. n.: Műcsarnok contra Műcsarnok. A művészbéke vége. Harc a Műcsarnokért. Az Ujság, 22, 1924. szeptember 26., 201. sz. 9.

[25] Az Iparművészeti Társulat új kiállításai. Magyarság, 1924. január 10., 8. sz. 8.

[26] A magyar Luxembourg Múzeum az új Műcsarnokban. Az Est, 1924. szeptember 25., 11.

[27] A magyar Luxembourg Múzeum megvalósul. Pesti Napló, 1924. szeptember 25., 200. sz., 2.

[28] A Szépművészeti Múzeum új fiókképtára. Budapesti Hírlap, 1935. július 16., 157. sz., 3.

[29] A Szépművészeti Múzeum irattárának vonatkozó dokumentumai az építésztei átalakításokra, karbantartásra, az új ülőbútorok legyártására, a falas kifestésére vonatkoznak: 471/1927, 645/1927, 680/1927, 855/1927, 957/1927, 1127/1927, 150/1928, 334/1928, 844/1928 stb. – Ekkorra tehető az eredeti ajtónyílások áthelyezése is. Ld. még: Petrovics Elek: Előszó. In: Az Országos Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárának katalógusa. Budapest, 1928, VI. p.  

[30] Uo.  

[31] Petrovics Elek a Szépművészeti Múzeum munkájáról. Ujság, 2, 1926. október 17., 236. sz., 8.

[32] Petrovics Elek: Az Új Magyar Képtár. Magyar Művészet, 4, 1928, 601-605: 601.

[33] pl.: A magyar Luxembourg Múzeum megvalósul. Pesti Napló, 1924. szeptember 25., 200. sz., 2.; Élő magyar művészek galériája. Petrovics Elek október végére tervezi a megnyitását a régi Műcsarnokban. Az Est, 16, 1925. augusztus 19., 185. sz. 4.; bl.: Új magyar képtár. Magyar Hírlap, 38, 1928. október 30., 247. sz. 12.; N. n.: A magyar Luxembourg megnyitása. Pesti Napló, 79, 1928. október 30., 247. sz., 8.

[34] A Pallas Nagy Lexikona, 11. kötet, 1895, 733.: „Luxembourg-palota” címszó: „A francia művészetnek az állam által az évi kiállításokon vásárolt legkiválóbb alkotásait e múzeumban helyezik el, míg az illető művészek élnek, mert szabály szerint a szobrok és a festmények csakis öt évvel a művészek halála után kapnak helyet a Louvre gyűjteményeiben. A szabályt az előtt szigorúan megtartották, újabb időben kevésbbé ragaszkodnak hozzá.” – Ld. még: Andrew McClellan: Inventing the Louvre: Art, Politics, and the Origins of the Modern Museum in Eighteenth-Century Paris. Berkely, Los Angeles, London, University of California Press, 1994, 124-154.

[35] Lásd: Pályi Flóra: Művészeti séta Münchenben. Budapesti Hírlap, 43, 1923. szeptember 20., 211. sz., 2-3.; Csók István kifejezetten ennek példáját említette interjújában: A magyar Luxembourg Múzeum megvalósul. Pesti Napló, 1924. szeptember 25., 200. sz., 2.; Elhelyezése a Georg Friedrich Ziebland által tervezett, klasszicizáló, 1838-ra elkészült épületben történt, amely 1898-1916 a Secession épületet volt. 

[36] James J. Sheehan: Museums in the German Art World: From the End of the Old Regime to the Rise of Modernisme.Nw York, Oxford University Press, 2000, 188-189.

[37] Alexis Joachimides: Die Museumsreformbewegung in Deutschland und die Entstehung des modernen Museums 1880–1940. Dresden 2001.

[38] Lásd még: Owen Hopkins: The Museum: From its Origins to the 21st Century. London, Frances Lincoln, 2021; A modern művészet múzeumi reprezentációjáról: Ébli Gábor: Avantgárd, modern és kortárs. A 20. századi művészet múzeumi besorolásáról. [Konferencia előadás 2001-ben] Laokoón 2004 (III. évf.), http://laokoon.c3.hu – Letöltés: 2022. április 9.

[39] Petrovics 1928 (26. j.); Petrovics 1928 (29. j.)

[40] Petrovics 1928 (29. j.) 601.

[41] Uo.

[42] Elek Artúr: Az Új Magyar Képtár. Ujság, 1928. október 30., 247. sz., 8.; Petrovics 1928 (29. j.)

[43] A termek elrendezése idővel változott. A kiállítás a lépcsőfeljáró mellett nyíló teremmel indult (mai rektori iroda), és a felülvilágításos nagy teremmel zárult.

[44] 1923-ban jelent meg Petrovics Ferenczy-monográfiája: Petrovics Elek: Ferenczy Károly. Budapest, Pantheon Irodalmi Intézet, 1923. – Írásainak teljes bibliográfiája: Balogh Jolán: Petrovics Elek. Művészettörténeti Értesítő,  16, 1967. 2. sz. 132-138.

[45] Olaj, vászon, 53,5×38 cm. Ferenczy Múzeum, Szentendre, ltsz.: 90.1-F

[46] Molnos Péter: Petrovics Elek, a gyűjtő. In: Nulla dies sime linea. Tanulmányok Passuth Krisztina hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Berecz Ágnes, L. Molnár  Mária, Tatai Erzsébet. Budapest, Praesens, 2007, 114-121.

[47] Rippl-Rónai József: Petrovics Elek és Meller Simon arcképe, 1910. Karton, olaj, 83,5×104 cm, magántulajdon; Uő: Petrovics Elek. Papír, pasztell, 53×42 cm. MNG ltsz.: 89.67 T – Kettejük kapcsolatáról lás az utóbbi képmás keletkezésének hátterét elemzését: In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Kiállítási katalógus. Szerk.: Bernáth Mária, NagyIldikó. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1998, 398. kat. 142. (Király  Erzsébet)

[48] Rippl-Rónai József. Aristide Maillol portréja, 1899. Olaj, vászon, 100×75 cm. Párizs, Musée d’Orsay. – Lásd: Rippl Rónai gyűjteményes… 1998 (45.j. ) 284. kat. 56. (Földi Eszter); Molnos 2007 (42. j.) 117.

[49] Az élő művészetet, irodalmat, természetet kell a köztudatba átvinni. A kultuszminiszter beszéde az új magyar képtár megnyitásán. Budapesti Hírlap, 1928. október 31., 248. sz. 2. 

[50] T. Kiss Tamás: Állami művelődéspolitika az 1920-as években. Budapest, Mikszáth Kiadó, 1998, 158-187; Ujváry Gábor: Klebelsberg kultúrpolitikája. In: Egy korzsak történelmi traumák között. Kultúra és műpártolás 1920-1944. Vándor kiállítás katalógusa. Szerk.: Basics Beatrix, Szvoboda Dománszky Gabriella. Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, Szentendre, 2013, 80-95.

[51] Klebelsberg Kunó: A nemzeti gondolat a művészetben. In: Uő: Küzdelmek könyve. Budapest, Athenaeum, 1929, 127-139.

[52] Klebelsberg Kunó: A magyar művészet huszonnegyedik órájában. Pesti Napló, 1928. november 4., 250 sz. 1.

[53] Petrovics 1928 (29. j.) 602.

[54] N. n.: Az Új Magyar Képtár megnyitása. Az Est, 1928. október 30.,  247. sz. 5.

[55] Pl.: Elek Artúr: Az Új Magyar Képtár. Ujság, 1928. október 30., 247. sz., 8

[56] Petrovics 1928 (29. j.) 601.

[57] Petrovics  Elek: Néhány szó korunk festészetéről és szobrászatáról. Az Est Hármaskönyve. A világ, amelyben élünk. Est Lapkiadó, 1936, 241-245.; Újra közölve in: Uő: Élet és művészet. Athenauem, 1937, 116-121.

[58] Petrovics1937 (56. j.) 117.

[59] Bálint Aladár: A Szépművészeti Múzeum átrendezett modern-képtára.  Népszava, 48, 1920. június 18., 145. sz., 2-3: 3.

[60] Rabinovszky Máriusz: Megnyílt az Új Magyar Képtár. Magyar Grafika, 1928. 11-12. sz. 321-322.

[61] Ybl Ervin: Az uj magyar képtár. Budapesti Hírlap, 1928. október 30., 247. sz., 12.

[62] Kállai  Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Budapest, Amicus, 1925.; Ernst Kállai: Neue Malerei in Ungarn. Leipzig, Klinkhardt & Biermann, 1925; Bajkay Éva: Utószó. In: Kállai Ernő: Új magyar piktúra. 1900-1295. Budapest, Gondolat, 1990, 201-204.

[63] m-l: Nagybányától az expreszionizmusig. Holnap megnyílik az Új magyar képtár. Magyarország, 1928. október 30., 247. sz. 

[64] „A legprogresszívebb művészet zászlaját kell kitűzni a Magyar Luxembourg homlokzatára!“ Esti Kurír, 1925. november 14., 258. sz. 11.

[65] Sós Endre: Nem viszik ki a jövőben a modern művészeket a külföldi kiállításokra. Ujság, 1929. augusztus 17., 186. sz. 31.

[66] Déry Béla: Művészeti kiállítások külföldön az 1927. évben. Budapest, é. n., 9-10.; Vaszary tanítványai nagy súllyal, több alaklommal külön teremben szerepeltek az 1927-es krakkói, poznani, fiumei, az 1928-as göteborgi és az 1929-es genovai és nürnbergi magyar tárlatokon. – Ezt kifogásolja: Gyöngyösi Nándor: A külföldi kiállítások ügye 1928-ban. Nyílt levél Kertész K. Róbert államtitkár úrhoz, mint a Képzőművészeti Tanács elnökéhez. Képzőművészet, 2, 1928. június, 11. sz.145-148.; Lásd még: Révész Emese: Reformok évtizede a Képzőművészeti Főiskolán 1920-1932.In: Reformok évtizede. Képzőművészeti Főiskola 1920-1932. Szerk.: Kopócsy Anna. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013, 65-94.

[67] Az 1928. évi Vizsgáló Bizottság üléséről készült jegyzőkönyvek – Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára (Bosznay beadványa mellékelve) – MTA MKI Adattára, ltsz: MDK-C-I-1/4.

[68] Reformvizsgáló bizottság jegyzőkönyvei. 1928. MTA MKI Adattára, ltsz: MDK-C-I-1/4.

[69] Petrovics Elek: A Szépművésztei Múzeum képtársainak megújhodása. Pesti Napló, 1934. szeptember 16., 209. sz. 33.

[70] A párizsi Tuilériák kertjében álló, II. Napóleon uralkodása alatt, 1862-ben épült teniszcsarnokot 1909-től használták kiállító térnek, és 1922-től szolgált a külföldi modern művészeti anyag bemutatására.

[71] Farkas Zoltán: Az új magyar képtár átrendezése. Nyugat, 1934, 337-339.

[72] Sinkó 2009 (ld. 3. j.) 40-41; Molnos 2006 (11. j.)

[73] Farkas Zoltán: Petrovics Elek. Nyugat, 28, 1935, 135-136.

[74] Csánky Dénes, a Szépművészeti Múzeum új igazgatójának programja. Az est, 1935. november 22., 266. sz. 14.

[75] Tiltakoznak a művészkörök a modern képtár megszüntetése ellen. 8 órai újság, 1935. november 23., 267. sz., 5.

[76] „Egy század története vonul itt fel….tíz teremben és két csarnokban összesen 223 műtárgy került kiállításra: 173 festmény és 50 darab szobor. Az anyag tizenhárom nemzet művészetére tagolódik (angol, belga, dán, finn, francia, holland, lengyel, lett, német, norvég, olasz, svéd, spanyol); összesen 129 festő, illetve szobrász jutott be a legújabb külföldi festészetnek ebbe a csarnokába.” – Kopp Jenő: Kiállítások. Katolikus Szemle, 1939. 8. sz. 499; Lásd még: Elek Artúr: A külföld moderjeinek múzeuma. Ujság, 1939. július 7., 152. sz., 3.

[77] „A nemzetközi anyagot Csánky Dénes nemzetek szerint tagolta. Egy-egy külön termet kaptak az angolok es hollandok, kettőt a franciak, hármat — köztük a reprezentatív nagytermet — a németek, akiknek csoportja a legnépesebb s festményeik közt gyakori a nagyméretű. Az egyik közös teremben a belgák és lengyelek, a másikban az északiak: dánok, svédek, norvégek, lettek, finnek, a harmadikban a déliek: olaszok es spanyolok vannak együtt.” – Dömötör István: Külföldi mesterek az új képtárban. Napkelet, 1939. augusztus 1., 8. sz. 187-192: 190.

[78] A szocialista képzőművészek: A Szépművészeti Múzeum ügyében. Népszava, 1941. június 15., 133. sz. 8.

[79] Gergelyffy Sándor: Megnyílt a Szépművésztei Múzeum átrendezett magyar képtára. Új Magyarság,1942. június 18., 136. sz. 8.  

[80] „A legújabb magyar festészeti irányoknak mindössze egy nagy terem jutott. Érthető, hogy még a legkiválóbbak is alig néhány munkával vannak képviselve. Szőnyi Istvántól mindössze három. Márffy Ödöntől kettő, Aba-Novák Vilmostól ugyancsak három képet láttunk a teremben, ahol helyet kapott a „magyar Manet“, Mattyasovszky-Zsolnay László is egy finom alkotásával. Egry Józsefnek egyik jelentéktelen festményét sorozták be a kiállított anyagba. Ennek oka, hogy a szépművészeti múzeumnak, sajnos, nincsen megfelelő Egry-kompozíciója. A kabinetek (kis szobák) közül legsikerültebb a már előbb említett Munkácsy és Rippl- Rónai kabinet.” – Uo.  

[81] Petrovics Elek: Magyar mesterművek. Pesti Napló, Budapest, 1936. – Az alig tíz évvel később összeállított album történeti íve hasonló, a kortárs irányzatok közül csak a Gresham kör szerepel benne hangsúlyosan, és a válogatás Csontváry Kosztka Tivadar Lovasok a vízpartján című festményével zárul.