A művészi grafikai oktatása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
FAMETSZÉSTŐL A MONITORIG
A művészi grafikai oktatása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Vázlat
A magyar művészi grafika története távolról sem azonos annak felsőfokú oktatásával. Előbbi művészi kérdés, utóbbi mindenekelőtt intézményi, pedagógiai ügy. Mint ilyen, mélyen beágyazott a felsőoktatás-politika és művészképzés hatalmi szcénájába. A képzés puszta léte, annak művészi iránya, a mesterek karaktere ugyanakkor meghatározó módon befolyásolja a mindenkori kortárs grafika arculatát. Ahogy a képzés történetében is tükröződik e művészi kifejezésmód változó megítélése, a sokszorosított grafikával szemben támasztott, koronként formálódó elvárás. Egyszerre tükör és tükörkép, amely legalább annyira alakítja, mint amennyire kiszolgálja a grafika folyamatosan alakuló arculatát.
A reproduktív metszés korszaka: az alapítók
A hazai felsőfokú grafikai oktatás egyidős az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde alapításával. Morelli Gusztáv Münchenből tért haza Kelety Gusztáv hívására, hogy 1872-ben megkezdje a fametszés oktatását.[1] Miután a szűkös Rombach utcai helységekből az iskola 1876-ban átköltözött az új, Sugár úti épületbe, a grafikai szakosztály munkaterme az első szinten, a könyvtár szomszédságában kapott helyet. A szakosztály önálló szakként működött, célja professzionális, reproduktív metszők képzése volt.[2]
Morelli a tónusos fametszés (xylográfia) mestere volt. A 19. században ezt a technikát használták széles körben minőségi sajtóképek, illusztrációk, festmény-reprodukciók létrehozására. Térhódításának oka, hogy magasnyomású technikaként együtt lehetett nyomni a nyomdai betűkkel, a harántdúcok használata ugyanakkor lehetővé tette a tónusokban gazdag, festői megmunkálást. „Erős nappali világításnál, a szemében esetleg nagyítóüveget csíptetve, a dúcot homokkal töltött párnára behelyezve dolgozik már most a fametsző. nagyolva kezdi a munkát, s úgy halad a részletek felé. Ha a dúcra vetett rajznak minden vonalkáját pontosan követnie kell: fakszimile-fametszet munkájának a neve.” – írta a technikai kivitelezés folyamatáról Novák László.[3] Morelli a fakszimile fametszés elismert mestere volt, és növendékeit erre a széles körben igényelt technikára tanította: festmények, rajzok, fényképek pontos, tónusokban gazdag másolására a fadúcra. Tanulmányait Morelli Európa legjobb fametsző intézeteiben Párizsban, Londonban és Lipcsében végezte.[4] Módja volt betekinteni a kor százezres példányszámban kiadott képes folyóiratainak fametsző műhelyeibe, megismerkedett a francia festői és az angol vonalkázós metszői stílussal egyaránt. Hazatérve e technika legjobb képviselője lett, önálló metsző intézetet alapított, ahol egyebek mellett a népszerű Vasárnapi Újság illusztrációit készítették, de nevéhez kötődik a Petőfi-díszkiadás vagy az „Osztrák Magyar Monarchia Írásban és Képben” grandiózus vállalkozás másfél ezer metszetének kivitelezése is. Egyik legjelentősebb munkája 1894-ben a Feszty-körkép 4 méter hosszú xylográfiai reprodukciója volt. „Lassan-lassan fejlődött kifejező képességének koncentrációja, bizonyos empirikus kézügyesség, szemérzékenység, mely szubtilisabb hatásokra képesített. A sokféle vastagabb és vékonyabb, dagadó es fogyó, fekete-fehér vonalszisztémák variációja bővül, gazdagodnak a kereszteződések, melyek pontokra tépődve puhítják a vonaltalálkozások kicsendülését es oly gyöngéd nüanszokra képesítik a fadúcot, amilyeneket alig várhattak tőle.” – összegezte a Főiskola évkönyve a technika művészi törekvéseit.[5]
Ám az 1870-as években új technikai eljárások hódítottak teret, amelyek a korábbi közvetlen kézrajz helyett lehetővé tették a reprodukálandó kép fényképészeti átvitelét a fadúcra, mindinkább mechanikussá téve a metsző munkáját. A tónusos fametszés művészi státuszának megváltozását jelezte, hogy a Mintarajztanoda Grafikai Szakosztályát 1883-ban az Iparművészeti Iskolához csatolták. Bár Morelli 1896-ig még a régi helyén maradt, ezt követően 25 évig már az új intézményben tanította a fakszimile fametszés technikáját.[6] Távozásával a képzőművészeti oktatásnak jó ideig nem volt szerves része a grafikai képzés. Ezen az sem változtatott lényegileg, hogy 1889-től pár éven át rendkívüli rézkarc tanfolyam indult a festő hallgatóknak.[7] A tanfolyamot Doby Jenő, a reproduktív rézmetszés elismert mestere tartotta, aki 1884-től az Iparművészeti Iskolában tanította a sokszorosított grafika e nemét.[8] A xylográfiához hasonlóan ez a képzés is műtárgyak (festmények, szobrok) magas színvonalú grafikai reprodukciójára irányult.
A művészi grafika hőskora: Olgyay Viktor és Varga Nándor Lajos
Morelli távozásával a képzőművészek számára húsz éven át megoldatlan maradt a grafikai képzés. Európában viszont éppen ebben az időben virágzott fel a modern, művészi grafika, amelyet professzionális nyomdai-grafikai mesteremberek helyett festők, művészek („peintre-gravure”) műveltek. Ennek megfelelően a századfordulón Magyarországon is mind több modern grafikai kiállítás nyílt és művészeink is élénken érdeklődtek a művészi grafika iránt.[9] E változásokkal összhangban a Mintarajztanodában 1906-ban Olgyai Viktor vezetésével meginduló grafikai szaktanfolyam már nem a reproduktív-fakszimile metszést, hanem az autonóm grafikai alkotást helyezte a középpontba.[10] A képzés nem önálló szakként kapott helyett az oktatásban, hanem a művészképzéshez kapcsolódóan kívánt lehetőséget biztosítani az iskola festő- és szobrász növendékei számára arra, hogy szabadon választott tárgyként elsajátítsák a technikai alapjait, ezáltal is bővítve művészi eszköztárukat. Az oktatás technikai kínálata kezdetben a mély- és síknyomásra terjedt ki (rézkarc, akvatinta, mezzotinto, algráfia, kőrajz, kromolitográfia), ami rövid időn belül a linómetszés eljárásával egészült ki.[11]
Várdai Szilárd az iskola évkönyvében stiláris, kereskedelmi és pedagógiai hasznával egyaránt indokolta a művészi grafika oktatásának bevezetését. Meglátása szerint a tónusos, klasszikus rajz hagyományának fenntartójaként valamiféle ellensúlyt is volt hivatott képezni a századelőn eluralkodó expresszív festői irányzatokkal szemben: „A grafika nemcsak önmagáért való művelése szempontjából hasznos és üdvös, hanem mint a formaérzéknek s főleg a finom, korrekt rajznak hathatós fejlesztésére szolgáló egyik legalkalmasabb segítő eszköz is; egyúttal óvórendszabály az egyoldalú — jelenleg nagyon divatos — csak színhatásra való törekvés ellen. A grafikai eljárások elsajátításának nemcsak a művésznövendékek, hanem a leendő rajztanárok is nagy hasznát fogják venni, kiknek segítségével a grafikának a vidékre való kiterjesztése is biztosítható lesz. Meg vagyok győződve, hogy növendékeink, egyrészt azon ideális törekvés és nemes inger következtében, melyet a művészi alkotás vágya nyújt, másrészt pedig azért, mert ezen szakba vágó munkálkodásuk által megélhetésiekhez újabb kereseti forrás fakadna, örömmel fogják megragadni az alkalmat arra nézve, hogy a sokszorosító eljárásokat elsajátíthassák és pedig a siker biztos kilátásával, a mire garanciát nyújt az, hogy növendékeink sokoldalú alapos szakképzést nyernek, már is ügyes rajzolók s ennélfogva a kezdet nehézségein túl vannak s így csak a speciális technikai eljárást kell elsajátítaniuk.”[12]
A Grafikai Szakosztály megindulásával a modern magyar művészi grafika legfontosabb műhelye jött létre. Szakmai súlyát jelezte, hogy az Olgyai Viktor kezdeményezésére életre hívott Magyar Grafikusok Egyesülete, a magyar művészi grafika első önálló szakmai szervezete, a szakosztály szomszédságában, a Képzőművészeti Főiskola könyvtárában tartotta 1908 őszén alakuló ülését. A képzés iránti fokozott érdeklődés bizonyságaként már az első évben hatvanan jelentkeztek a tanfolyam látogatására, köztük rajztanárok, művész növendékek, továbbképzősök, végzett növendékek és tanárok egyaránt.[13] Az anyagi, technikai feltételek igen szűkösek voltak, az első években Rauscher Lajos, a József Műegyetem rajzi tanszékének vezetője adta kölcsön saját rézkarcprését a munkához. Majovszky Pál pedig nagyszerű rajzgyűjteményének darabjait engedte át a Főiskolán rendezett kiállítások részére.[14] Az új képzés sikerét jelezte, hogy az iskola húsvéti kiállításán félszáz, változatos technikájú nyomat reprezentálta az új tanfolyamot: „Ezek túlnyomó része a mélynyomásnak: a rézkarcnak és válfajainak, az aquatintának, vernis-mounak, mezzotintonak s ezek kombinációjának technikáit képviselé, a többi a síknyomást: az egyszínű es többszínű kőrajzot valamint a monotípiát es a permetezést.”[15] Ettől kezdve a szakosztályon tanuló növendékek munkái folyamatosan szerepeltek a főváros jelentős tárlatain, a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalonban és az Ernst Múzeumban egyaránt. Olgyai 1907-ben Grafikai technikák címen foglalta össze művészi grafika sokszorosítási eljárásának alapjait.[16]
1908-ra új beszerzések révén némiképp fejlődött a technikai eszközpark is, az eddigi egy szoba helyett immár három termet vehetett birtokba a szaktanfolyam. Műhelymunkára hétköznapokon reggel 8-tól este 7-ig volt mód. Az eszközökhöz való hozzáférést maga Olgyai Viktor szabályozta és határozta meg. Ő maga elsősorban rézkarcokat, akvatintákat készített, és Rembrandt művészetét értékelte nagyra. Ennek megfelelően a szaktanfolyam növendéki munkái között is a mélynyomás dominált. Rembrandt grafikai műveit pedig a hallgatók nem csak tárlatokon, hanem a szomszédos Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztályán, eredetiben is tanulmányozhatták.[17]
Olgyai művészetszervezőként és pedagógusként is sokat tett a magyar művészi grafika fellendüléséért. Grafikai szaktanfolyamának hallgatói sorából került ki a húszas évek grafikáját meghatározó „Rézkarcoló nemzedék”.[18] Az 1906 óta tartó felívelést az első világháború akasztotta meg, mikor 1917-től a Képzőművészeti Főiskola katonai célokra használt épületeiben éveken át szünetelt az oktatás. Az 1921-ben újra induló Grafikai szaktanfolyam növendékei között volt Szőnyi István és nyomában egy sor olyan festő-rézmetsző, akik Rembrandt-bűvöletében alkották meg klasszikus pátosszal teli, expresszív fény-árnyékokkal telített rajzaikat: Tarjáni Simkovics Jenő, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly vagy Varga Nándor Lajos. „A fiatalok asztaláról gyakran hiányzott a kenyér, de karcolóasztalukról egy percig sem hiányozhatott a hit és akart. Olgyai nem tanáruk volt, hanem nevelőjük. Gazdag lelkéből áradt a művész-fanatizmus a fiatalokba: nem is életcéljukká, hanem élettartalmukká vált a művészet. Olgyai e lelkien kívül még valamit adott nekik: teljes technikai felkészültséget” – írta Lyka Károly.[19]
Olgyay mester mellett a húszas évek közepétől egykori tanítványa, Varga Nándor Lajos segédkezett, előbb mint tanársegéd, majd műhelyvezetőként. A mester 1929-ben bekövetkezett halálát követően, 1931-től ő vette át a tanszék vezetését.[20] Pedagógiája, művészi látásmódja hűen követte a századfordulón kidolgozott modellt. A hallgatói munkák zöme a látványelvű tónusos rézmetszet és expresszív (fehér vonalas) fametszet irányához kapcsolódott. Varga Nándor Lajos pedagógiai munkája mellett a krónikás szerepét is felvállalta. 1932 és 1948 között évente válogatást adott ki a szakosztályon készült legjobb növendéki munkákból.[21] Az eddig szétszórt és véletlenszerűen gyülekező növendéki nyomatokat gyűjteménnyé szervezte és a grafikai technikákat reprezentáló kortárs művekkel gyarapította.[22] 1937-ben a Képzőművészeti Főiskola Műcsarnokban rendezett reprezentatív tárlatán az ő válogatásában jelent meg a Grafikai Osztály elmúlt 30 évére visszatekintő anyag.[23] Pár évvel később két részletben mutatta be a szakosztály működésének 1906-1914 és 1920-1930 közötti időszakát, katalógus bevezetőiben a szemtanú hitelességével összegezve a magyar grafika nagy korszakát.[24] Írói készségét számos elméleti és történeti munkában hasznosította, történeti és technikai áttekintést nyújtott a legfontosabb grafikai technikákról (A rézkarc, 1935; A rézmetszet, 1938; A fametszet, 1940; A vonalról, 1944), valamint összeállította a századvég óta működő hazai grafikusok adattárát.[25]
A Képzőművészeti Főiskola épületben az ostrom végén csak Varga Nándor Lajos és néhány altiszt tartózkodott.[26] A rektor távollétében, a háborús időkben ő intézte az intézet ügyeit, és lehetőség szerint védte értékeit. „Ahogy a harcoknak vége volt, és szabadnak érezhettük magunkat, első dolgom volt bemenni a főiskolára. […] Varga Nándort, a grafikust találtam ott – ő vigyázott mindenre.” – írta Barcsay Jenő visszaemlékezéseiben.[27]
Grafika a propaganda szolgálatában[28]
A festészeti és szobrászati képzéshez hasonlóan a második világháborút követő első években a grafikai oktatás is az előző évtizedek hagyományait folytatta. Varga Nándor Lajos személye önmagában biztosította ezt, aki 1931-től volt a Főiskola Grafikai Tanszékének vezetője. 1948-ban bekövetkezett kényszerű nyugdíjazásáig ő tartotta fenn az intézmény Olgyai Viktor által megalapozott grafikai hagyományait, átörökítve a két háború közötti magyar grafika nagy generációjának technikai tudását és látásmódját.
A felsőoktatás szocialista reformja 1949-től a Képzőművészeti Főiskolán a grafikai oktatását is átalakította, sőt a képzési formák közül talán ennek arculata változott a legradikálisabban. Az Iparművészeti Főiskola újonnan kinevezett igazgatójának, Schubert Ernőnek egyik első intézkedése volt, hogy intézményében felszámolta a grafikai képzést (benne az 1948-ben frissen létrehozott, Hincz Gyula által vezetett illusztráció oktatást), és azt áthelyezte a Képzőművészeti Főiskolára.[29] A reformok miatt 1949 őszén fél tucat tanár igazolt át az Iparművészeti Főiskoláról a Képzőművészeti Főiskolára, élükön a Bortnyik Sándorral, aki igazgatóként a felsőfokú képzőművészeti oktatás reformját vezényelte le. Az Iparművészeti Főiskola Grafikai Szakosztályáról ekkor lépett az új intézménybe Hincz Gyula, Kádár György, Koffán Károly és Konecsni György.[30] Hincz kivételével (aki a Festészeti Főtanszakon kapott helyet) valamennyien az új Grafikai Főtanszak megalapozásában vettek részt. Befogadásuk az Főiskola régebbi tanári gárdájába nem volt ellentmondásoktól mentes.[31] Az újjá szervezett tanszék vezetésével mégsem közülük valakit, hanem a Szovjetúnióból frissen hazatért, már április óta az intézmény kötelékében dolgozó Ék Sándort bízta meg az új vezetés. Tanszékvezetői székét Ék csaknem párhuzamosan foglalta el azzal, hogy 1949 áprilisában átvette az Iparművészeti Múzeum vezetését is. A grafikai képzés reformját nyilván azért bízták rá, mert az autonóm rajz mellett Ék maga is jártas volt a plakát és karikatúra területén, emellett pedig igen szoros szovjet kapcsolatokkal rendelkezett, ami biztosítani látszott a grafikai képzés szocialista szellemű megújulását.[32]
A reform révén a korábban szabadon választható Grafikai Szakosztály önálló szakká vált. Emellett újdonságot jelentett az is, hogy az autonóm grafika mellett hangsúlyos helyet kaptak az oktatásban az alkalmazott grafikai területek is. Az 1949-es új Szervezeti Szabályzat meghatározása szerint a Falikép és Grafikai Főtanszakon belül három grafikai szakirány működött: plakát, kisgrafika és sokszorosító grafika. A plakáttervezés beillesztését a képzésbe nyilván Bortnyik Sándor személyesen is szorgalmazta, hiszen e területnek ő maga is jelentős képviselője volt. A Képzőművészeti Főiskola grafikai oktatásának középpontjában hagyományosan az autonóm, művészi grafika állt. A grafika szocialista realista irányú reformjának alapgondolata viszont a grafika kollektív, agitatív ágainak kiemelése volt: ennek szolgálatába állt a hagyományos képgrafika, de még inkább a karikatúra, könyvillusztráció és plakát.
A Grafikai Főtanszak pozícióját megszilárdította az is, hogy a szocialista realizmus esztétikája eleve magasra értékelte a rajz szerepét a művészi formálásba. Ezt képviselte az első két évfolyam oktatását ellátó Általános (későbbi nevén Rajzi) Főtanszak. A növendékek így harmadik évtől választott maguknak szakirányt, így kezdetben a Grafikai Főtanszakra is csak ekkor kerültek. A fordulat intézményi és személyi háttere ellenére, a grafikai képzés tartalmi változásai csak lassan értek be. A III-IV. éves grafikusok idejük jórészében a modell utáni rajzot gyakorolták, és csak IV-V. évben jelentek meg célzott, tematikus feladatok. Koffán Károly 1949/1950-es tanévre kidolgozott munkatervében az V. éves anyagban szerepeltek szocialista realista kompozíciós feladatok, Konecsni Györgynél pedig politikai plakátok tervezése.[33] Bortnyik Sándor ezzel szemben erősen szorgalmazta az alkalmazott grafikai gyakorlatok hangsúlyosabb jelenlétét az oktatásban. Ennek hatására az 1950/1951-es tanévének tanmenetében a III. évfolyam feladatai között már szerepelt novella illusztráció, könyvborító terv, csomagoló papír és bélyegterv és plakátterv.[34] Bortnyik kérte, hogy emellett jelenjen meg a politikai karikatúra is.[35] Az 1951-es Szervezeti és Oktatási Szabályzat tervezetében a Grafikai Tanszak már önállósult és két irányra bomlott: plakát és kisgrafikai, valamint sokszorosító grafikai irányra.[36] Ezzel párhuzamosan új munkatársak is csatlakoztak a tanári karhoz Bánhidi Andor, Zelenák Crescentia és Raszler Károly személyében.
A Grafikai Főtanszak 1952 körül megfogalmazott programtervezete már az új hangsúlyokat tükrözte: a III-IV. évfolyam feladatai között szerepelt áru-, kulturális és politikai plakát tervezése, illusztráció, könyvborító, bélyeg és csomagolás tervezése, valamint nyomdatechnikai ismeretek.[37] Emellett új feladatok voltak a szocialista propaganda szolgálatába állított kiállítási tabló tervezése. Ezt segítette a betűírás tárgya. Az agitációs hivatástól a képgrafika sem volt mentes. A tervezet az alkalmazott grafikai művektől megkülönböztette az ún. „szöveg nélküli illusztrációt” vagy „grafikai képet” (azaz „igen rossz szóval” a művészi grafikát), amely „szocialista realista képzőművészetünk legmozgékonyabb műfajához tartozik, a tömegek számára könnyen elérhető, mert előállítható olcsón és általában kis méretű. Programunk szerint ezt eddig mellőzött helyzetéből ki kell emelnünk és népszerűségének alapja a Főiskolán vethető meg.”[38] Ezen belül kapott helyet a Koffán Károly által vezetett sokszorosított grafikai képzés, amely III-IV. éves növendékek számára a klasszikus grafikai technikák (litográfia, rézkarc, linómetszet, fametszet) ismeretébe vezetett be, alakrajzi, életképi, állatkerti vagy olykor illusztrációs feladatokkal gazdagítva. Ezt a tárgyat a felsőbb éves festő hallgatók is felvehették.[39]
Bortnyik nyilvánvalóan kiemelt figyelemmel kísérte a grafikai képzés ügyét. Azon belül pedig erősen szorgalmazta az alkalmazott grafikai irányok erősítését. Az 1952/1953-as tanévről szóló beszámolójában bírálta a Grafikai Tanszak működését, amely még mindig a hagyományos „képgrafikai” kifejezésmódot kultiválja (s azon belül is az Ék Sándor által is gyakorolt festői szénrajzot).[40] Bortnyik 1952-ben javaslatot tett rá, hogy már a II. évtől induljon meg a grafikai szakképzés.[41] Ennek pontos körvonalai 1953 nyarára rajzolódtak ki, miszerint az általános képzés egy évre csökken, a szakosodás már második évtől megindul, a Grafikai Tanszak pedig két szakirányra bomlik, „képgrafikára” és „propaganda grafikára”.[42] Emellett a festő szakos növendékeknek lehetősége volt a grafikai technikák megismerésére és gyakorlására. Koffán Károly műhelygyakorlatain számos festő sajátította el a nemes grafikai technikákat, pedagógiai szellemisége, a képzés viszonylagos zártsága és elszigeteltsége pedig módot adott formai kísérletekre is. E műhely biztosította az ötvenes évek végén fellépő, kiváló grafikusi nemzedék kibontakozását. Würtz Ádám, Gross Arnold és Kondor Béla már e szellemiség képviselőiként léptek ki a Főiskoláról. A hivatalos szocreál diktátumán túllépő stiláris kísérleteik fölé Ék Sándor vont védőernyőt, aki személyes politikai elkötelezettségéért cserébe viszonylagos belső autonómiát vívott ki a grafikai tanszéke számára.
Az átszervezésre vonatkozó javaslatot a Főiskola 1954 májusában nyújtotta be a Népművelési Minisztériumnak.[43] Eszerint az eddigi bevezető képzést nyújtó Általános Főtanszak oktatási ideje egy évesre csökkent és Rajzi Főtanszak néven egyesült a Grafikai Főtanszak képgrafikai részével. A sokszorosított grafikai technikákat, könyvillusztrációt és politikai plakát tervezését is magába foglaló főtanszak vezetője Ék Sándor lett, tanárai a régi Rajzi Főtanszakról Kmetty Gyula, Pap Gyula, valamint Raszler Károly, Koffán Károly és Feledy Gyula. Utóbbi krakkói tanulmányait követően csatlakozott a tanári gárdához, azzal a céllal, hogy a litográfia kevéssé alkalmazott technikáját oktassa és terjessze. A szak Ék Sándor által 1954 májusában megfogalmazott módszertani tervezete elsősorban a grafikai rajz művészi alapozását (alakrajz, kompozíció) hangsúlyozta.[44] A könyvgrafika ezen belül, e művészi eszközök használatának gyakorlataként kapott helyet. A másik egység Alkalmazott Grafikai Főtanszak néven kezdte meg működését, s oktatásának körébe tartozott a plakát, reklám és könyvcímlap tervezése. Vezetője Kádár György volt, tanárai pedig Konecsni György és Zelenák Crescentia.[45] Az 1954/1955-ös tanév már az átszervezett struktúrában indult.[46] Az 1955/1956-os tanév részletes tanmenete már kidolgozott formában tükrözte ezt a szervezetet: a Rajzi Főtanszakon belül működő Képgrafikai Tanszak öt évfolyamának középpontjában a képgrafika állt (könyvillusztráció és politikai plakát felé kibővítve), IV. évtől ezen belül megjelent a Sokszorosító Grafikai tanszak, a megfelelő technikai gyakorlatokkal. II. évtől indult az Alkalmazott Grafikai képzés, amelynek szakórái között helyet kapott a könyvtervezés, tankönyv illusztráció, tipográfia, bélyegtervezés, újsághirdetés, naptár, valamint kulturális- és áruplakát.[47]
Az 1949-ben puccs szerűen áttelepített alkalmazott grafikai képzés helyzete az 1956-os forradalmat követően rendült meg erősen. A Főiskola új képzési reformját tárgyaló, 1957 január elején zajló igazgatótanácsi üléseken éles vita bontakozott ki arról, vajon van-e létjogosultsága a művészi képzést nyújtó intézményben az alkalmazott grafikai oktatásnak. Kádár György felszólalásában a plakát művészi rangjának garanciáját látta abban, hogy az alkalmazott grafikai képzés megmaradjon eddigi művészi keretei között.[48] Pár hónap múltán az alkalmazott grafika kiemelése a Főiskola oktatásából lekerült a napirendről, helyette megfogalmazódott egy nagyléptékű terv az önálló Grafikai Intézet felállításáról.[49] Bár a Grafikai Intézet felállítása végül nem valósult meg, ám jól tükrözte a grafika művészi felértékelődését az ötvenes évek elején.
Grafika az ezredfordulón
A hatvanas években a művészi grafika magasra értékelt ága volt a képzőművészetnek. A minőségi könyvillusztráció és a Képcsarnok Vállalat működése jóvoltából a szélesebb közönséghez is eljutott a kortárs grafika. Vélhetően e virágzásnak köszönhető, hogy a hatvanas években sokáig napirenden volt egy önálló Grafikai Intézet felállítása a Képzőművészeti Főiskolán.[50] A tervezetek szerint az Intézet a Főiskolán belül, ám belsőleg függetlenül működött volna. Felmerült annak gondolata is, hogy a Képcsarnok Vállalat grafikai műhelye az Intézet kötelékében, a növendékeknek munkát biztosítva működne.[51] Úgyszintén a képzés megerősítését szolgálta, hogy 1957-ben és 1965-ben is születtek tervek egy Könyvművészeti tanszék elindítására.[52] A könyvművészet teljes spektrumát felölelő képzést a Kiadói Főigazgatóság is szorgalmazta, hiszen a kor könyvkiadása nagy szerepet kínált a kortárs grafika szépirodalomhoz kapcsolódó megjelenésének.
A képzés felépítése a hetvenes-nyolcvanas években két lépcsős volt: a műhelymunkára csak a harmadik évfolyamtól, az első két év rajzi alapozó kurzusát követően került sor. Ék Sándor nyugdíjba vonulásával 1973-ban Raszler Károly vette át a tanszék vezetését. A már 1958 óta itt tanító Rozanits Tibor mellé ő hívta meg Kőnig Róbertet és Kocsis Imrét. Utóbbit azzal a céllal hívta 1978-ban a tanszékre, hogy a technika egyik legjobb hazai ismerőjeként állítson fel szitanyomó műhelyt a Főiskolán.[53] A maga korában a régióban egyedülállóan korszerű műhely vezetését hosszú időn át Csomor László látta el.[54] A műhely felállítása nagyban hozzájárult a képalkotói technika művészi felértékelődéséhez. Kocsis emellett az avantgárd magyar grafika műhelyeként nevet szerzett Makói művészteleppel is összekapcsolta a hallgatókat, akik közül 1977-től évente egy-egy végzős növendéknek lehetősége volt bekapcsolódni a művésztelep munkájába. Később, az 1990-es években a tanszék nyári művésztelepe is működött Makón.
1983-ban Eszik Alajos csatlakozott a tanszék munkatársaihoz. A tanári gárda arculatát azonban igazán a rendszerváltást követő, 1990-es reform formálta át. Raszler Károly nyugdíjazását követően, 1991-ben Kocsis Imre vette át a tanszék vezetését. Az ő kezdeményezésére került a tanszék oktatói gárdájába Pásztor Gábor, Baranyay András és Somorjai Kiss Tibor. Pásztor és Baranyay személyében a hatvanas évek avantgárd grafikájának képviselői jutottak katedrához, akik a Lipcsében végzett Somorjai Kiss Tiborral együtt a litográfia kivételesen jó szakemberei is voltak. Nekik köszönhetően az 1990-es években a litográfia újra a kortárs művészi grafika meghatározó kifejezési formájává vált. Ezt erősítette a tanszék együttműködése a Váci Grafikai Műhellyel.
Az 1990-es éveket a történeti kutatások megélénkülése jellemezte: megkezdődött a könyvtár grafikai gyűjteményének tudományos feldolgozása, ehhez kapcsolódón Kőnig Róbert több kiállítást rendezett a Csepel Galériában a tanszék archív anyagából. Az eddigi általános művészettörténeti képzés grafikatörténeti kurzusokkal egészült ki. Emellett történeti technikákat bemutató kiállítás-sorozat indult a Barcsay Teremben, 1998-ban a litográfia, 1999-ben pedig a szitanyomás történetét és jelenét mutatva be.[55] . 1998-ban a Grafika Tanszéken belül két önálló szakirányként kezdte meg működését a Képgrafika Szakirány és a Tervezőgrafika Szakirány. Utóbbi szakirányt 1985-1991 között Zelenák Crescentia, majd 1992-től Molnár Kálmán vezette.
A reformok összegzésére vállalkozott a Budapest Galériában Képgrafika 2000 címmel megrendezett tárlat, amely a tanszék elmúlt évtizedének növendéki munkáiból válogatott.[56] Ennek szerves folytatásaként jött létre a Képgrafika című katalógus (jelen kiadványunk közvetlen előzménye) 2001-ben, amely Kocsis Imre számvetésével és Zsákovics Ferenc tanulmányával történeti kontextusba mutatta be a grafikai oktatás múltját és jelenét.[57] Kocsis Imre tanszékvezetését széleskörű hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatépítés jellemezte. Ekkor fonódtak szorosabbra a tanszék kapcsolatai a Váci Grafikai Műhellyel, a Magyar Nemzeti Galériával, a Miskolci Galériával, valamint Hágától Pozsonyon át Japánig, számos egyetemi grafikai műhellyel. 2006-ban Kocsis a tanszék vezetését Somorjai Kiss Tibornak adta át. Ebben az évben ünnepelte a tanszék alapításának centenáriumát, több tárlattal és szakmai programmal kísérve. A Budapest Galéria jubileumi növendéki kiállítását, „100 grafika – 100 kortárs képzőművész” címen a Barcsay teremben egy nagyszabású tárlat és nemzetközi konferencia követett.[58] Somorjai Kiss Tibor kezdeményezésére felelevenítették az éves mappák hagyományát: 2009 óta a III. évfolyam, helyben működő művésztelepén készülnek mappák, amelyekből eddig 18 jelent meg.
A Képgrafika szakirány mai arculatát nagyban meghatározzák jól felszerelt, nagy múltú grafikai műhelyei. A műhely legrégebbi darabjai közé tartoznak a mélynyomó és síknyomó gépek, köztük a Krause prés, amely vélhetően már Olgyai idejében a főiskolán működtek. Bár kőrajz készítésére már a századfordulón is volt mód, a litográfiai műhely fejlesztésére nagyrészt a hatvanas évektől került sor, amikor a nyomdászatból kikopott a litográfiai technika használata.[59] Ezt egészíti ki a korszerű szitanyomó műhely és fotó labor.
A 2000-es években a képzés arculata jelentősen átformálódott. 2007-ben az eddig különálló Képgrafikai és Tervezőgrafikai Tanszék egyesült, s a Grafika Tanszéken belül szakirányokként működött tovább.[60] 2015-re sor került a savazó műhely felújítására és korszerűsítésére. Pásztor Gábor és Baranyay András távozását követően a tanári gárda átformálódott. Berentz Péter, Barta János, Madácsy István mellé Somorjai Kiss Tibor hívta a tanszékre Lengyel Andrást, Szurcsik Józsefet újabban pedig Dobó Biankát. Belépésükkel megerősödött a tanszéken a kísérleti, konceptuális grafika iránya. 2016-ban Szurcsik József vette át a tanszék irányítását. A képgrafikai képzés az ezredfordulón mint intermediális jellegű képzés határozza meg magát, amely a tradicionális technikákból kiindulva, de azokat korszerű médiumokkal társítva képez kortárs művészeket. Ebből a nézőpontból a történeti technikák ismerete és használata nem kötöttség, hanem a tudatos médiahasználat révén új lehetőség. A fordulatot az elmúlt évek diplomamunkái is jelzik, amelyek a korábbi merev technikai határokat áthágva konceptuális, installatív, performatív karakterükkel bátran kilépnek a hagyományos nyomat szűkre szabott keretei közül. A nyitást és nemzetközi kontextus igényét mutatja a Graphic Open két nagysikerű tárlata.[61] A tanszék szakmai súlyának bizonyságaként pedig 2007 óta itt kerül sor „Az év grafikája” díjátadóra és a díjazott önálló kiállítására. A jelen katalógust két összegző szándékú kiállítás előzte meg Dunaszerdahelyen és a fővárosban, amelyen a tanszék jelenlegi mesterei, oktatói, munkatársai és hallgatói munkákkal együtt szerepeltek.[62]
A tanszék több mint száz éves történetének vannak jól ismert és vannak most még nehezen körvonalazható időszakai: 1906-1930 közötti időszaka például történetileg igen alaposan feltárt, keveset tudunk viszont az 1945 utáni időszakról, amelynek dokumentálása, a szemtanúk meghallgatása a történeti kutatások feladata.
Amint e vázlat is mutatja, a képzés voltaképpeni tárgya úgyszintén időszakonként változó: az iparszerű reprodukciós grafika hívta életre, de az autonóm grafika hozza meg virágkorát, míg a tanszék önállósodását éppen a háború után feltorlódó társadalmi feladatai indokolják. Ekkor társul mellé „hasznos” művészetként az alkalmazott grafika. A képgrafikai képzés pozíciója, intézményi súlya önmagában leírható a funkcionalitás vonzása és taszítása összefüggésében. Ma a képgrafika néven működő képzés a kifejezés autonóm művészi eszköztárával különbözteti meg magát az alkalmazott jellegű grafikai ágaktól.
Az ezredfordulón a képgrafikai képzésnek gyorsan változó körülmények közt kell helyt állnia. Egyrészt igazodnia kell a művészi grafika megújuló fogalmához, eszköztárához. A tradíció önmagában nem garantálja működőképességét a kortárs művészeti szcénában. A lehetséges aktuális válaszok egyike szerint a szakok mindegyike kortárs művészt nevel, akik eszköztárukat mondandójuknak megfelelően választják meg. Ezek egyike lehet a nyomtatott, sokszorosított kép, vagy közvetve: a nyomhagyás, áttételes (mediális) tárgyalkotás teoretikusan is tudatos használata. Másrészt a Magyar Képzőművészeti Egyetem valamennyi képzéséhez hasonlóan a képgrafikai képzésnek számolnia kell azzal, hogy évszázados egyeduralma az ezredfordulón megszűnt, újabb és újabb felsőoktatási intézmény veszi fel kínálatába a művészi grafika valamely ágát oktatási kínálatába. A grafika szcénájára nézve a versenyhelyzet csak üdvös lehet, még ha szokatlan kihívások elé is állítja a nagy múltú anyaintézményt. Ahogy az egyetem egészében, így e szakon is érvényesül a múltból fakadó előny: a felhalmozott szakmai tudás, technika, gyűjtemény stabil háttere. Ez a művészi tőke jó esetben nem ballaszt, hanem bázis, amire építkezni lehet.
[1] A tanítást két évig ingyen végezte, hivatalos, segédtanári kinevezésére 1873-ban került sor. – Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve az 1908-1909. tanévről. Szerk.: Várdai Szilárd, Budapest, 1909, 9-10. (Továbbiakban: Évkönyv)
[2] „A fametszészet az intézet külön szakosztályát képezi, melybe csak oly növendékek vétetnek föl, kik életpályául választják a xylographiát.” – Évkönyv 1878-1879, 5.
[3] Novák László: Grafikai sokszorosító művészetek. Világosság, Budapest, 1925, 52.
[4] Olgyay Viktor: Morelli Gusztáv 1848-1909. Évkönyv, 1908-1909, 3-8; N: Morelli Gusztáv. Művészet, 1909, 187-191; n. n.: Morelli Gusztáv 1848-1909. Magyar Iparművészet, 1909, 77-78; Patakyné Molnár Zsuzsa: Morelli Gusztáv (1848-1909). Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1963, Budapest, 1964, 147-149, Földi Eszter: A képzőművészet mostohagyermeke. A magyar művészgrafika kezdetei 1890-1914. L’Harmattan, Budapest, 2013, 56-58.
[5] Olgyay Viktor: Morelli Gusztáv 1848-1909. Évkönyv, 1908-1909, 7.
[6] Itteni működéséről: Földi i. m. 107-110.
[7] „Rendkívüli tanfolyam oly festésznövendékek részére, kik magukat grafikai tanulmányaik mellett a sokszorosító művészet ezen ágában is gyakorolni óhajtják. – Évk. 1891/92, 19.
[8] Felvinczi Takács Zoltán: Doby Jenő. Művészet, 1908, 355-365; Földi 2013, i. m. 59. és 110-112.
[9] A hazai művészi grafika születéséről összefoglalóan: Földi 2013, i. m.
[10] Olgyay szaktanfolyamáról: Zsákovics Ferenc: A rézkarcoló nemzedék 1921-1929. A rézkarcművészet megújulása Magyarországon az első világháború után. Miskolci Galéria, Miskolc, 2001,25-28; Zsákovics Ferenc. A grafikai szaktanfolyam 1906-1914. In: A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. Szerk.: B. Majkó Katalin, Szőke Annamária. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2002, 251-268; Földi 2013, i. m. 118-123; Földi Eszter – Zsákovics Ferenc: A művészi grafika születése – Olgyai Viktor grafikai szaktanfolyama. In. A művészi grafika születése 1906-1914. Olgyay Viktor és tanítványai a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Kiállítási katalógus. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2014, 7-23;
[11] Az algráfia síknyomtatási eljárás, amely során alumínium lemezre dolgoznak litográfiai eljárással. Kisebb hely- és eszközigénye és viszonylag nagy nyomatszáma tette népszerűvé. (Oktatását végül is nem vezették be.) A kromolitográfia színes kőnyomtatás, amely a századfordulón a kereskedelmi célú nyomtatásban (plakát, címkék stb.) is igen gyakori eljárás volt. – Ld.: Novák 1925, i. m. 107.
[12] Évkönyv, 1905-1906, 256.
[13] Évkönyv, 1906-1907, 33.
[14] Zsákovics 2002, i. m. 258.
[15] Évkönyv, 1906-1907, 34.
[16] Olgyai Viktor: A grafikai technikák. Kiadta a Mintarajziskola mellékletképpen az 1906/7. évi értesítőjéhez. Budapest, 1907.
[17] Zsákovics 2001, i. m. 30-34.
[18] Uo. 28-29.
[19] Idézi: uo. 25.
[20] Tanári működéséről és a Főiskola általa fejlesztett rajzgyűjteményéről: Zsákovics Ferenc: Szubjektív bevezető egy „megtalált” rajzgyűjteményhez. In: A rajzművészet mesterei 1896-1946. Modern magyar rajzok és akvarellek a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2012, 7-12.
[21] Varga Nándor Lajos: Az O. M. Kir. Képzőművészet Főiskola Grafikai Osztályának munkáiból 1932…1948
[22] E gyűjteményrész bemutatása: A rajzművészet mesterei 1896-1946. Modern magyar rajzok és akvarellek a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2012.
[23] Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1937, 41-42.
[24] Varga Nándor Lajos: [Bevezető]. In: Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola grafikai gyűjteményének 1-ső kiállításához (1906-1914). Budapest, 1942, 3-11; Uő: [Bevezető]. In: Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola grafikai gyűjteményének 2. kiállításához (1920-1930). Budapest, 1943, 3-8.
[25] Uő: Adattár a magyar művészi grafikához: Rézkarcolók 1900-1936. Budapest, 1937; Uő: Adattár a magyar művészi grafikához: Fametszők és rézkarcolók munkasora 1891-1944. Budapest, 1945.
[26] „Ahogy a harcoknak vége volt, és szabadnak érezhettük magunkat, első dolgom volt bemenni a főiskolára. […] Varga Nándort, a grafikust találtam ott – ő vigyázott mindenre.” – Barcsay Jenő: Munkám, sorsom, emlékeim. Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 2000, 139.
[27] Uo. 139.
[28] E fejezet része a Képzőművészeti Főiskola 1945-1956 közötti működését tárgyaló tanulmánynak: Révész Emese: A realizmus akadémiája. A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1945 és 1956 között. In: Forradalom előtt. A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1945 és 1956 között. Szerk.: B. Majkó Katalin. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2017, 16-85.
[29] „Cserébe” ide helyezték vissza a képszőnyeg tervezést. Bundev-Todorov Ilona: A Magyar Iparművészeti Főiskola története 1945-1973. Ars Hungarica, 1979/1, 108. (103-116.)
[30] Hincz Gyula 1946 októberétől tanított az (akkori nevén még) Iparművészeti Akadémián. Kádár György 1948-tól volt az Iparművészeti Főiskola tiszteletdíjas, majd rendes tanára. Koffán Károly 1948 márciusától volt az Iparművészeti Főiskola óraadó tanára volt. Konecsni György 1946-tól tanított az Iparművészeti Akadémián. A Képzőművészeti Főiskolára Ék Sándort 1949 áprilisában, Bortnyikot, Hinczet, Kádárt, Konecsnit és Koffánt 1949 októberében. Kádár Györgyöt az 1953/1954-es tanévtől saját kérésére a Grafikai Főtanszakról áthelyezték az Általános Főtanszakra.
[31] Bortnyik Sándor 1949-es beszámolója meg is jegyezte, hogy a festőnövendékek idegenkedve fogadták az Iparművészeti Főiskoláról átjött grafikusokat. – Bortnyik Sándor: Beszámoló az 1949/1950-es tanévről. Gépirat. 1950. július 8., 6. MKE Levéltár, 11. doboz
[32] 1949 elején ő kísérte az ide látogató Finogenovot: Ék Sándor: Beszámoló Finogenov szovjet festőművész látogatásáról. Szabad Művészet, 1949, 139-140.; Ék számos, a szocialista realizmusról és a szovjet képzőművészetről megjelent írása bizonyította ideológiai felkészültségét.
[33] Koffán Károly: Sokszorosító grafikai tanszak tanmenete. Gépirat, 1949 körül. MKE Levéltár, Igazgatói, Rektori Hivatal iratai. 11. doboz
[34] Bevezetés a Képzőművészeti Főiskola 1950-51. évi tanmenetéhez. Gépirat, 3-4. MKE Levéltár, Igazgatói, Rektori Hivatal iratai. 11. doboz.
[35] Ék Sándor válaszában jelezte, hogy a karikatúra beemelésére a képzésbe van igény, de a tanmenet jelenleg igen szúfolt. – A Magyar Képzőművészeti Főiskola tanácsülési jegyzőkönyvei. 44. kötet, 1950/1951. MKE Levéltára, 1951. január 3.
[36] Szervezeti és oktatási szabályzat 1951. (Vázlat) Gépirat. MKE Levéltár, Igazgatói, Rektori Hivatal iratai. 12. doboz
[37] Ék Sándor, Konecsni György, Koffán Károly: A Képzőművészeti Főiskola Grafikai Főtanszakának programja. Gépirat. Évszám nélkül. MKE Levéltára, 18. doboz – Kivonata megjelent: Ék Sándor: A Magyar Képzőművészeti Főiskola Grafikai Főtanszak programtervezetének bevezetője. Szabad Művészet, 1952, 565-566.
[38] Ék Sándor, Konecsni György, Koffán Károly: A Képzőművészeti Főiskola Grafikai Főtanszakának programja. Gépirat. Évszám nélkül, 7. MKE Levéltára, 18. doboz
[39] Uo. 9-10. – Az ide vágó szövegrészt Koffán Károly fogalmazta meg.
[40] Bortnyik Sándor: A Magyar Képzőművészeti Főiskola összefoglaló jelentése az 1952/1953-as tanévről. Gépirat. MKE Levéltár, Igazgatói, Rektori Hivatal iratai. 13. doboz, 1953-1954, 2.
[41] A Magyar Képzőművészeti Főiskola tanácsülési jegyzőkönyvei. 46. kötet, 1952/1953. MKE Levéltára, 1953. szeptember 19.
[42] Uo. 1953. június 12., 11. – „Az előbbi tanszakon tanítják a sokszorosító grafikát és minden olyan technikát, amit művészi grafikának neveznek.”
[43] Grafikai tanszak átszervezési javaslata a Népművelési Minisztériumnak. Gépirat, 1954. május 30.
[44] Ék Sándor: A Grafikai Főtanszak módszertani tervezete. Gépirat. 1954. május 10. MKE Levéltára, 18. doboz
[45] Konecsni György a következő tanévben, 1954 decemberében elhagyta a Képzőművészeti Főiskolát.
[46] A Magyar Képzőművészeti Főiskola tanácsülési jegyzőkönyvei. 47. kötet, 1954/1955. MKE Levéltára, 1954. szeptember 2., 1.
[47] 1955/56. tanév. [Tanmenet] Gépirat, [1955] MKE Levéltára, 14. doboz
[48] „Tiltakozik a grafikusok nevében az ellen, hogy a tervezet kizárja a Főiskoláról az alkalmazott grafikát. Végig kell nézni a múltban és látni lehet, hogy mennyi kitűnő festő készített alkalmazott grafikát. Annak idején, amikor ez a tárgy az Iparművészeti Főiskolára tartozott, nagyon helytelen volt és éppen ezért hozták ide. Ez a terület a képalkotó művészethez tartozik és nem a tárgyformáló művészethez. Bizonyítják ezt az eredmények, amelyet itt a Főiskolán is elértek. Messze magasabb színvonalra emelkedett, mintha az Iparművészeti Főiskolán maradt volna. Éppen ezért tiltakozik az ellen, hogy ismét visszakerüljön. A szaktanárok lelkiismeretéhez fordul, akiknek nem lehet közömbös, hogy egy művészeti ág fejlődik-e, vagy elsorvad, amely a napnak minden órájában üt hat. Tudomására jutott, hogy a grafikus fiatalok tűzzel-vassal harcolnak az ellen, hogy az Iparművészeti Főiskolára kerüljenek. Kaesz azonban kijelentette, hogy minden áron át kell vinni, mert ez nekik létkérdés, amire viszont mi nem adhatunk. Kétségbe ejtőnek és veszedelmesnek tartja ezt törölni az oktatási programból. Messzemenően egyetért azzal, hogy legyen általános művészeti képzés és a későbbiek folyamán történjék a szakosítás. Kaeszék, amit akarnak csinálni nem jó, mert részlet nevelésre akarnak menni nem pedig általános szemléletre.” A Magyar Képzőművészeti Főiskola tanácsülési jegyzőkönyvei. 49. kötet, 1955/1956. MKE Levéltára, 1957. január 9., 8.
[49] A tervet az új rektor, Domanovszky Endre terjesztette a tanács elé – Uo. 1975. június 21., 8.
[50] Kádár György: Tervezet a Képzőművészeti Főiskola mellett működő Grafikai Művészeti Intézet felállítására és megszervezésére. Gépirat. 1957. január – MKE Levéltára, Rektori Hivatal Iratai; Tervezete szerepelt a Főiskola 1959-es 10 éves fejlesztési tervében is: Domanovszky Endre: A Magyar Képzőművészeti Főiskola 10 éves fejlesztési terve. Gépirat. 1959. április 2., 1-2. – MKE Levéltára, Rektori Hivatal Iratai
[51] Ék Sándor: Tervezet egy művészi sokszorosító-grafikai nyomda felállítására. Gépirat. 1960. április – MKE Levéltára, Rektori Hivatal Iratai
[52] Grafikai és könyvművészeti fakultáns. Gépirat. 1962. december 3. – MKE Levéltára, Rektori Hivatal Iratai; Javaslat az alkalmazott grafikai tanszéken belül létesítendő könyvművészeti tanszék felállítására. Gépirat. 1965. április 6. – MKE Levéltára, Rektori Hivatal Iratai
[53] Kocsis Imre: Számvetés. Részletek egy tanszék életének munkájából. In: Képgrafika Tanszék. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2001, 5-8.; Uő: Számvetés. Százéves a magyar grafikaoktatás. Hitel, 2007/9, 64-68;
[54] A műhelyt ma Herczeg László látja el. Alapításkor a műhelybe svéd professzionális manuális szitagépek kerültek. Az egyik még ma is működik, a másikat ma egy kisebb hely igényű vezetőráklis magyar gép helyettesíti salgótarjánból. – A technikai információkat ezúton köszönöm Somorjai Kiss Tibornak.
[55] 200 éves a litográfia. Barcsay terem, 1998. március – Kurátorok: Baranyay András, Somorjai Kiss Tibor; A szitanyomás története és művészete. Barcsay Terem, 1999, március – Kopócsy Anna: Egy technika művészete. 200 éves a litográfia.Balkon, 1998/5
[56] Képgrafika 2000. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika Tanszék hallgatóinak kiállítása. 1992-2000. Budapest Galéria, 2000. (Bev. Kocsis Imre) Kurátorok: Baranyay András, Török Tamás
[57] Képgrafika Tanszék. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2001
[58] A 2006/2007-es tanévben volt a magyar grafikaoktatás 100 éves évfordulója: Képgrafika 1906-2006. 100 éves a grafikaoktatás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Budapest Galéria, 2006; 100 grafika – 100 kortárs képzőművész. Barcsay Terem, 2007. október; Ehhez kapcsolódón nemzetközi konferencia. Vándorkiállításként: Pécsett majd 2009-ben Besztercebányán. 100/10 év – Válogatás a magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének archívumából. XXIV. Miskolci Grafikai Triennálé. Miskolc, Petró-ház, 2008. (Bev.: Somorjai Kiss Tibor)
[59] Somorjai Kiss Tibor elmondása szerint a ma használatban lévő 4 litográfiai gépek közül a 80×100-as prések a Kartográfiai Vállalattól, a kisebbek a MÁV-nyomdából került a műhelybe a hatvanas évek végén. Szabados Árpád közbenjárására a váci Nalors Nyomdától kapott 40 kisebb méretű litográf követ a tanszék, így ma kb. 140 litográf kővel rendelkezik, amelyek kisebb része a századfordulóról származik.
[60] Korábbi elnevezésük: Sokszorosított grafikai és Alkalmazott Grafikai tanszékek.
[61] Graphics Open 2012, Barcsay Terem, 2012; Graphics Open 2. Barcsay Terem, 2017. március; Kurátorok: Dobó Bianka, Szurcsik József
[62] Élő vonal. Grafika Tanszék – Képgrafika szakirány oktatóinak kiállítása. Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria, 2017. október; Kor/Társ V. Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafikus növendékeinek és oktatóinak munkáiból. Eötvös 10., Budapest, 2017. december