Csók István irodalmi illusztrációi a századfordulón.

Ars Hungarica, 2014/2, 223-246.

Csók István irodalmi illusztrációi a századfordulón

Csók István pályája során csupán néhány illusztrációs felkérésnek tett eleget. Autonóm képi világa nehezen illeszkedett a szövegnek alávetett illusztratív kép hagyományos elvárásaihoz. Nagybányai társaihoz hasonlóan az irodalmi illusztrációt ő is a szöveggel párhuzamos, azzal kölcsönhatásba lépő, önelvű alkotásnak tekintette. Irodalmi szövegekhez kapcsolódó műveit gyakorta nem közvetlenül a szövegből, hanem az őt aktuálisan foglalkoztató képi problémákból bontotta ki. Ebből adódóan képei ugyan rendelkeznek konkrét szövegreferenciával, de redundanciájuk csekély, a textus jelentésének megduplázása helyett autonóm jelentéshordozóként társulnak mellé.[1] Ez szabadítja fel ábrázolásai metaforikus potenciálját és emeli ki a szöveg eredendően képszerű jellegét.[2] Csók munkái ily módon különösen jól illeszkednek napjaink illusztrációkutatásainak középpontjában álló „képszöveg” fogalmába, amely az illusztrált művet szöveg és ábrázolás szimbiózisából létre jövő, önálló jelentéssel bíró, mediálisan hibridnek tekinti.[3] Illusztrált kötetei lehetővé teszik annak vizsgálatát, hogy az albumokban, mint önálló artefaktumban mi a helye az illusztrációknak (mennyiség, elosztás, pozíció, méret, technika), azok képi stiláris elemei hogyan illeszkednek (a) a szöveg stílusához, (b) a szöveg egykorú irodalomtörténeti megítéléséhez, (c) az illusztrátor adott művészeti periódusához, (d) a könyvsorozat egészének kiadói koncepciójához.

Ihlető szöveg – Ihlető kép

Csók pályája indulásakor még erősen tartotta magát azon akadémikus elv, hogy a képi ábrázolás súlyát növeli, ha rendelkezik jól körülhatárolható szöveges referenciával. A történeti (antik, keresztény mitológia) vagy szépirodalmi forrás az ábrázolást tradicionális szövegbázishoz kötötte, ezáltal helyezve el azt a közös kulturális emlékezetben. A „modus illustrandi” jegyében fogant alkotások képi narrációjának felfejtése még jó ideig az ábrázolás értelmezésének legfőbb eszköze, közös nevezője maradt.[4] Csók festészetében kezdetben az akadémikus „szoros narráció”, később a szimbolizmusra jellemző asszociatív, hangulati alapon szerveződő szöveges kapcsolat jellemző, amelytől csak a modernista áramlatok hatására szakad el. 

Naturalista életképeit megelőző festői próbálkozásai az irodalmias, drámai elemekkel telített művek voltak. Első nyilvános sikerét Az áldozat című kompozíciója hozta, amely 1886-ban a „Magyar Salon” című folyóirat képpályázatának nyertese volt.[5] (1. kép) A húsz esztendős, müncheni akadémista Csók a tűzvész áldozatát siratók jelenetével szorosan követte a német zsánerfestészet drámai narratívával, egyértelmű karakterekkel dolgozó életképi hagyományait. A munkáját díjazó „Magyar Salon” 1884-es indulásától kezdve a műkedvelő polgárság által nagyra értékelt narratív zsánerfestészet propagálását vállalta fel. Művészeti irányát Jókai Mór, Prém József és a művészeti tárgyú cikkek zömét jelző Szana Tamás neve fémjelezte.[6] Művészgárdája javarészt a Münchenben tanult, Munkácsy Mihály holdudvarában tevékenykedő festőgeneráció köréből verbuválódott, lapjain rendszeresen közölte Aggházy Gyula, Stettka Gyula, Margitay Tihamér, Papp Henrik, legnagyobb számban pedig Pataky László műveit. Csók műve jól illeszkedett e kör eredendően elbeszélő-leíró képi világába, hiszen kompozíciója konkrét szövegreferencia híján is alapvetően narratív, anekdotikus ábrázolás. A századvég ún. „szalonzsánereit” a közönség hasonlóképp „olvasta” ahogy a lapok elbeszéléseit, ezt az igényt elégítették ki a folyóiratok által rendszeresen az illusztrációkhoz csatolt képleírások, amelyek az ekphrasis irodalmi eszközeivel bontották ki a képbe zsúfolt verbális tartalmakat. Az áldozat Munkácsy életképeinek dramaturgiáját követte, mikor egyetlen akcióra (a fiú halálára) adott különféle reakciókat jelenítette meg.

Két esztendővel később, egy Párizsban festett festményvázlatán a szöveges forrás már egyértelmű és konkrét. Az 1888-ban készült Babiloni vizeknél a Julian Akadémia kompozíciós feladata nyomán a zsidók babiloni fogságának egy mozzanatát dolgozza fel.[7] (2. kép) A festőileg oldott vázlat az ószövetségi leírásoknál is konkrétabban kötődik egy református zsoltárhoz: „Hogy a babiloni vizeknél ültünk,/  Ott mi nagy siralomban keseregtünk/ A szent Siónról megemlékeztünk/ Melynél gyönyörűségesebb hely nincsen./ A nagy búnak és bánatnak miatta/ Hegedűnket függesztettük fűzfákra.” A 137. zsoltár szépirodalmi átiratai és képi ábrázolásai a századvégen széles körben ismertek. Pongrácz Ferenc 1836-ban készült festménye kőrajzolatú változatban is elterjedt.[8] Csók vagy nem ismerte ezt a képi toposzt vagy szándékosan figyelmen kívül hagyta saját műve elkészítésekor. A zsoltár szavait saját invencióval formálta képpé: a vízparton búsuló asszonyokat és férfiakat vigasztaló próféta alakját helyezve a középpontba, a táji elemek kiemelésével egyfajta plein air történeti kép megformálására téve kísérletet. Bár a festményen feltűnnek olyan elemek, mint a szövegben is megjelenő hegedűjét felfüggesztő figura vagy siránkozó asszony, az alkotó konkrét segítsége nélkül már nehéz lenne rekonstruálni a festmény pontos jelentését, ami gyakori a másodlagos kép-szöveg viszonyok esetén.[9]

A századforduló festészete és szépirodalma közötti erős kölcsönhatás Csók művein is kitapintható.[10] Korai szimbolista kompozíciója, az 1899-ben festett Szabadíts meg a gonosztól mögött szintén erőteljes az irodalmi ihletés, előképe Reviczky Gyula egy költeménye volt.[11] Gyakorta csak az alkotó elejtett utalása fedi fel egy mű irodalmi forrását. A párizsi Szajna-parton merengő férfi alakja nehezen lenne értelmezhető a festő közvetlen utalása nélkül. Az 1908-ban festett, kékes-zöld árnyalatokban elmosódó Szajna-híd Párizsban (3. kép) témáját a festő Ernst Lajoshoz írott levele szerint Szabolcska Mihály sorai ihlették.[12] Csók ekkor Párizsban élt, a honvágy melankóliáját kifejező költeményt a Budapesti Napló 1908 januári számában olvashatta. Levelében a vers első strófáját idézte:„A Szajna partján el-elbolyongok. Hullanak rám platán levelek, Platánfa lombok.”

Kép és szöveg viszonya azonban Csóknál oly laza, hogy referenciájuk könnyedén megfordítható, s a képek vonzanak magukhoz szövegeket. Egyik első újságban megjelent rajza, egy varrogató lányt ábrázoló müncheni széntanulmány.[13] (4. kép) Zsánerképét 1887-ben az Eperjes-Nagykároly-Torockói tűzkárosultak javára készült Segítség-album reprodukálta.[14] A Vasárnapi Újság nagy nevű szerkesztője, Nagy Miklós által összeállított albumban mintegy félszáz képzőművész és író a nemes cél megsegítésére felajánlott munkája szerepel. Csók prominens névsor tagjaként tűnik fel: Zichy Mihálytól és Munkácsy Mihálytól kezdve a kor legismertebb müncheni és párizsi magyar művésze szerepel benne, köztük a Csókhoz hasonlóan pályakezdő Rippl-Rónai József is.[15] A képek és szövegek egymás mellé rendelése esetleges, kapcsolódásuk laza és véletlenszerű. Csókkal egy oldalon szereplő Stettka Gyula, Barabás Miklós és Szárics Jenő között nincs belső tartalmi vagy vizuális összhangzást. Csók varrogató lánykájához csak a címadás társít irodalmi szöveget: „Benyújtottam kalapom az ablakon.” Az idézett sor vélhetően a század derekán közkedvelt népies költő, Tóth Kálmán népszerű versének kezdő soraira utal: „Benyújtottam a kalapom egy kislánynak az ablakon…”

A hagyományos értelemben szintúgy nem tekinthető illusztrációnak Csók 1898-ban az Ország-Világ lapjain közölt rajza.[16] (5. kép) A pólyás gyermekéhez hajoló anya kettőse nyilván önálló rajztanulmány, amelyet népszerű témája miatt közölt a középosztály körében olvasott képes újság. Ám a szerkesztő fontosnak tartotta, hogy a bájos kép mellé egy vers néhány sorát mellékelje.[17] Kép és szöveg ezúttal nem egymásból következik, viszonyuk asszociatív, társult viszony. Az ehhez hasonló „ad hoc” társítások arról árulkodnak, hogy a századvégen a vázlatrajz státusza még bizonytalan, jelenlétét járulékos szövegek igazolják, amelyek lehetnek az „ekphrasis” hagyományait követő képleírások, de lehetnek az ábrázolás „megtámasztására” kiválasztott önálló irodalmi művek is.

Noha Csóknak a századfordulón több rajzát is közölték képes újságok, az illusztráció nem jelentett számára megélhetési forrást.[18] Holott kapcsolatai lettek volna, hiszen közeli barátai közül sokan szegődtek el a sajtóba rajzoló munkatársnak, köztük Garay Ákos vagy Faragó József. Szórványosan megjelent rajzait sem rendelte alá teljességgel a lap aktuális érdeklődésének, művei mindig megőrizték szoros kapcsolatukat önelvű művészi világával. Jól példázza ezt a Borsszem Jankóban 1903-ban megjelent szénrajza, amely önmagában izgalmas, modern zsánerkép.[19] (6. kép) Az öltönyös úriember és kéjesen elnyújtózó női akt kettősének titokzatos fény-árnyékokkal átszőtt beállítása előlegzi Csók pár évvel később kibontott Műteremsarok témáját.[20] Ezt az ízig-vérig modern festői témát az élclap a napi politika viszonyrendszerébe húzza, mikor a jelenethez csatolt szövegben a férfit Tisza István szerepébe, a nőt pedig a (szexuális) erőszak után sóvárgó ellenzék szerepébe helyezi. Az élclapok egykorú gyakorlatától egyébként sem volt idegen, hogy autonóm művészi kompozíciókat a napi politika eseményeinek megjelenítésére használjanak fel. Csók nagy történeti vásznának, a Báthory Erzsébetnek is elkészítette a „Borsszem Jankó” aktuálpolitikai átiratát.[21] (7. kép) Férfi-nő viszony hasonló aktuálpolitikai átértelmezése a Borsszem Jankó 1914-es egyik Csók által rajzolt címlapja, ahol a Nagy-Britanniát megszemélyesítő John Bull közvetíti a „bordélyház kínálatát”, a Portugáliát és Belgiumot megtestesítő ledér nőalakokat.[22] (8. kép) Az aktok újfent szoros kapcsolatban állnak a Csókot foglalkoztató képtémákkal, a haját tépő extatikus nőalak változatai a Boszorkányok a Gellérthegyen című monumentális kompozíciójának szereplői.[23]

„Hangulat” és „pátosz”: az új program jegyében

Csók első jelentős illusztrációs munkája a Bánk bán díszkiadása volt 1899-ben. Hasonló vállalkozásokban művésztársai is részt vettek. Az új festőnemzedék első jelentős fellépése a modern könyvművészet területén Kiss József verseinek illusztrált díszkiadása volt 1897-ben.[24] A költő 1896 nyarán, Nagybányán az ott időző festőkkel állapodott meg versei illusztrálásában.[25] Csók távolmaradását nem csak az magyarázza, hogy ő csak a következő nyáron csatlakozott a kolóniához, hanem az is, hogy minden erejét lefoglalta első nagy szimbolista kompozíciójával, a Melankóliával való küzdelme. Részvétele szintúgy csupán jelképesnek tekinthető a modern képalkotók derékhadát felvonultató, Bródy Sándor 1898-ban megjelent regénye, az Ezüst kecske illusztrálásában is, melyben mindössze egy kisebb kép erejéig vállalt részt.[26] (9. kép) Mindazonáltal e két album sok tekintetben mintát (vagy megerősítést) adhatott Csók saját illusztrátori vállalkozásához. A szövegnek nem alárendelt, hanem azzal párhuzamos, önelvű ábrázolás e művekben kapott első ízben szerepet. Réti István szavai Csók saját programjával is összhangban voltak: „Mi az illusztrációt valamennyien egyértelműen a szöveget kísérő, nem pedig megismétlő képnek fogjuk fel, olyannak, amelynek célja a költemény hangulatát, miként a zene teszi zeneileg, szabadon, képzőművészeti intencióval kifejezni.”[27]

Katona József drámájának Csók István által illusztrált díszkiadása 1899 decemberében jelent meg.[28] A „Bánk bán” könyvkereskedői forgalomba nem került, mivel az a „Pesti Napló” ajándéka volt a lap előfizetőinek. A mérsékelt ellenzéki napilap a századvégen elsősorban kulturális tárcái révén volt kedvelt, művészeti rovatának szerzői közt szerepelt többek között Malonyay Dezső. Év végi ajándéka jól bevált kereskedői fogásnak számított a lapkiadók berkeiben, s kétségtelenül az előfizetők megtartását szolgálta.[29] Palágyi Menyhért a kötet ismertetésekor kiemelte, hogy a korban szokásos kalendáriumok vagy regények helyett a kiadó igényes díszművet ajándékoz olvasóinak.[30] A Pesti Napló albumai valóban messze kiemelkedtek a korszak hasonló kezdeményezései közül, ami vélhetően annak is köszönhető, hogy az újság hosszú időn át a legjelesebb illusztrált köteteket kiadó Athenaeum nyomdáiban készült. A sorozatot a kiadó a következő szempontok szerint építette fel: a magyar irodalom legismertebb és legolvasottabb klasszikusainak művei, jó nevű művészek képeivel kísérve, elsőrangú, luxus kivitelben. Albumsorozata szándéka szerint valódi művészkönyv volt, amelynek fő sajátossága, hogy az illusztrátor neve éppen úgy fémjelzi azt mint az íróé. A századvég luxuskönyvei (“livre d’artiste”, “livre peinture”, “gift-book”, “Prachtausgaben”) a könyvkiadók részéről a piac tágításának, a polgárság meghódításának eszközei voltak.[31] Igényes kivitele révén a műtárggyá avatott könyv egyszerre elégítette ki a polgárság művelődési és reprezentációs vágyát, miközben művészi szalondekorációként, exkluzív szobadíszként szolgált, egyszersmind a minőségi kultúra (irodalom és képzőművészet) terjesztője is volt. „A művészethez az otthonban tartoznak a könyvek és albumok is. Nem képzelhetünk el elegáns és lakályos salont néhány pompás illustrált mű nélkül, mely az asztalokon elszórva nagyon élénkíti az egész kép hatását, s nagyban bizonyít a háziak műveltségéről és műérzékéről. Olyan könyvek, mint Göthe [sic] nőalakjai Kaulbachtól, Doré Bibliája vagy Dantéja, Engelbert Seibertz Faustja s magyarúl az illustrált Petőfi, Arany fényképekkel ellátott kiadása, a ‘Leányvári boszorkány’ gróf Zichy Gézától stb. ép annyira ékítenek, mint bármely más díszmű.” – írta Wohl Janka 1882-ben megjelent lakberendezési tanácsadó könyvében.[32] A díszművek használata méretük és súlyuk miatt speciális körülményeket, különös figyelmet igényelt, ami a olvasásukat ünnepélyes pillanattá avatta.

A „Pesti Napló” előfizetőknek szánt exkluzív sorozatának első kötete Madách Imre Az ember tragédiája volt, amelyet Zichy Mihály illusztrációiról készült öt „fénynyomatú kép”, azaz fényképmelléklet kísért.[33] (10. kép) A tragédia első, Zichy rajzaival illusztrált díszkiadása 1887-ben jelent meg szintén az Athaeneum kiadásában, ezt a következő évben egy húsz heliogravűr képmellékletet tartalmazó bővített változat követte.[34] A „Pesti Napló” ajándékkötete megtartotta a korábbi díszkiadások alapmotívumait, de az ornamentális keretbe másként elhelyezve és új rajzrészletet komponált, kiegészítve „A Pesti Napló ajándéka” felirattal. Kötését a bibliofil, kis sorozatban készülő, egyedi rajzolatú kötésekre szakosodott Aufrecht és Goldschmied cég készíttette Gottermayer Nándor műhelyében.

Az Athenaeum a biztos siker jegyében másodjára is „saját készletből” dolgozott, mikor 1898 karácsonyára Arany János balladáinak Zichy Mihály által illusztrált válogatásával ajándékozta meg a „Pesti Napló” előfizetőit.[35] (11. kép) Zichy Mihály az 1890-es években mindazt képviselte, amit a nagyközönség az irodalmi illusztrációtól elvárt, rajzainak legfőbb ereje a szövegek drámai elemeinek hatásos megjelenítésében rejlett.[36] Riedl Frigyes a Zichy-Arany balladák 1898-as Pesti Napló által kiadott kötetében az irodalmi illusztrációt általánosan mint a szöveg magyarázatát, kiegészítését, interpretációját határozza meg.[37] Ebben az értelmezésben az illusztrátor egyszerre értelmező olvasó, kommentáló irodalmár, interpretáló színész és társalkotó. Különös jelentőséget nyernek mindezek a feladatkörök a balladaillusztrátor gyakorlatában, hiszen Riedl megfogalmazása szerint: “A ballada elbeszélése mindig hézagos, lüktető az események lánczolata meg-megszakad, a költő csak sejteti velünk az összekötő elemeket: az alakok sejtelmes félhomályból emelkednek ki, mely képzeletünket kiegészítésre izgatja. Ez a kiegészítés: a költőtől csak odavetett néhány vázoló vonalnak biztos kézzel való kihúzása – íme a ballada-illusztrátor feladata.”[38] Zichy kivételes szerepét a századforduló illusztrációs művészetében jól jelzi, hogy a „Pesti Napló” sorozatának egyetlen monografikus kötetét neki szentelte, 1902-ben.[39]

A kiadó látványosan törekedett arra, hogy albuma ne pusztán a Bánk bán-kiadások egyike legyen, hanem önálló artefaktum, amely mind tartalmában, mind megjelenésében egyedi. A Bánk bán díszkiadásának borítóját Hegedüs Geiger Richárd tervezte, a századvég gyakran foglalkoztatott alkalmazott grafikusa. (12. kép) Szecessziós ornamenséhez emblematikus figurális elemeket társított, a pártütésre utalva az indázat csúcsára fúriát, záródíszeként uralkodói jelvényeket helyezett. (13. kép) Dekoratív ornamenseket tervezett továbbá a dráma egyes felvonásainak fejléceire. Ornamensei tudatosan használták  a századforduló növényszimbolikáját: az első felvonáshoz szőlőleveles indázatot, a másodikhoz magyaros tulipános díszítményt, a harmadikhoz mákvirágokból a negyedikhez pipacsokból komponált fejlécet. A szecessziós, ornamentális borító elvont szimbolikus világa Katona József medalionba helyezett, aranyozott, dombornyomásos arcképét kereteli. Az arckép Barabás Miklós azon rézmetszete alapján készült, amely egykor a dráma 1856-os, kecskeméti kiadása előtt jelent meg, és később is nagy népszerűségnek örvendett.[40]

A „Pesti Napló” ezt követő években megjelenő ajándékköteteinek egységes szecessziós megjelenését Hegedüs Geiger Richárd borítótervei és könyvdíszei valamint Gottermayer Nándor remekmívű kötései biztosították. 1900-ban a Kisfaludy Sándornak szentel Himfy-Album rajzait Radóné Hirsch Nelli készítette.[41] 1903-ban Vörösmarty Mihály válogatott munkáit ajándékozta előfizetőinek a „Pesti Napló”.[42] Borítóján a költő Kallós Ede és Márkus Géza által tervezett, nagyszabású emlékszobrának dombornyomású képe jelent meg.[43] Illusztrátorai a századforduló legkülönbözőbb festői irányzatait képviselték: a későromantika és akadémizmus hagyományaitól (Madarász Viktor, Székely Bertalan, Tardos Krenner Viktor), a szalonzsáneren át (Kéméndy Jenő) a modern realista és szimbolista törekvésekig. Utóbbiakat Deák-Ébner Gyula, Hegedűs László, Fényes Adolf, Ferenczy Károly és Kernstok Károly képviselték. Ezzel a sokszínű, heterogén képi világgal szemben a kötet képeit elemző Gerő Ödön tanulmányában egyértelműen az újabb illusztrációs stílus mellett foglalt állást: „Az olyan illusztráczió, a mely az irodalmi műnek nem a hatását ábrázolja, hanem a tartalmát magyarázza, nemcsak a művészet szellemével, hanem a logikával is ellenkezik” – szögezte le már az elején.[44] Programbeszédnek is tekinthető írásában a képet „az irodalom szolgálatába helyező”, „szövegmagyarázó” ábrázolás helyett a szöveggel egyenrangú illusztrációt tartja korszerűnek. Az irodalmi szöveg autonóm interpretálására a tárgyszerű leírástól elvonatkoztató olyan képi műfajokat tekinti alkalmasnak, mint  az „allegoria, szimbolikus festmény, hangulatkép”.[45] Meglátása szerint a költészet mellé szegődő kép akkor lehet sikeres és korszerű, ha a vers hangulatának és pátoszának kiemelésére törekszik. A személyes benyomást, a vers keltette hangulatot Gerő megítélése szerint leginkább Fényes, Ferenczy és Kernstok képei ragadják meg. (14. kép) Bár Csók e kötet rajzolói között nem szerepelt, irodalmi illusztrációi szorosan kapcsolódtak a Gerő Ödön által összegzett programhoz.

„A jelszónk lészen: Melinda!” A Bánk bán szimbolista értelmezése

Katona József drámája jól illeszkedett a kiadó azon szándékába, hogy a magyar irodalom klasszikusait adja közre díszes formában. Míg Madách Imre és Arany János műveihez eleve rendelkezésre álltak Zichy Mihály elsőrangú illusztrációi, a „Bánk bán” nem rendelkezett ilyen képi hagyománnyal. Csók neve ekkor ugyan már nem ismeretlen a hazai műértő közönség előtt, megbízása mégis merész lépésnek tekinthető, hiszen benne egyértelműen az új festőnemzedék egyik képviselőjére esett a kiadó választása. Csókot nem csak korábbi illusztrációs hagyományok nem kötötték, de megbízói is szabad kezet adtak számára, legalább is ezt sejtetik Palágyi Menyhért a kötetet bemutató szavai: „teljesen a művészre bízták ama jelenetek kiválasztását, melyek a legalkalmasabbak a festői megvilágításra.”[46]

A századvégen Katona József „Bánk bán”-ja már a nemzeti drámairodalom kanonikus művének számított. A kiegyezés előtt a cenzúra által következetesen betiltott vagy megcsonkított mű előadásai politikai demonstrációt jelentettek; általuk az elnyomó idegen uralkodó ellen forduló bán alakja szabadsághőssé nemesedett. 1848. március 15-én a Nemzeti Színház ingyenes bemutatón tűzte műsorára a darabot, s a kiegyezés után 1896-ig több mint száz előadást ért meg színpadán Katona drámája.[47] 1861-től pedig Erkel Ferenc operája révén a nemzeti zeneművészet alapműveként lett népszerű. Főbb szerepeiben a kor ünnepelt színészóriásai tündököltek: Egressy Gábor, Lendvay Márton, Laborfalvy Róza és Prielle Kornélia. A „Pesti Napló” kötete hangsúlyozottan történeti kontextusba helyezte el a drámát: Jókai Mór bevezető sorai a darab kultuszát erősítették meg, Zilahy Kiss Béla Katona-életrajza az alkotó személyiségét állította középpontba, Tábori Róbert pedig a nemzeti színjátszás történetében helyezte el azt. Utóbbihoz kapcsolódóan a kötetben a darab színpadi előadásainak szinte valamennyi fontos szerepképe megjelent. Az immár legendássá vált főszereplőket az 1845-ös előadásokat követően Barabás Miklós örökítette meg.[48] A reformkori divatlapokban kőrajzban sokszorosított szerepképeket bizonyára Csók is jól ismerte, s a viseletek részleteinek tekintetében felhasználta.

A színpadképeken kívül egyéb mintája nemigen volt a festőnek a dráma képzőművészeti megformálására, hiszen az minden sikere ellenére sem ihlette meg a kor képzőművészeit.[49] Ennek is köszönhető, hogy Csók szabadon interpretálhatta a művet. A historizáló történeti kép hagyományaitól elszakadva nem kosztümös színpadképet alkotott, a korhű részletek helyett a drámai szituációk lélektani mozzanataira összpontosított. Gyulai Pál, Jókai Mór, Arany János és a századforduló irányadó irodalomkritikusainak értelmezésével összhangban, Katona drámájából leginkább a lélek tragédiája foglalkoztatta.[50] Képein Bánk bánt nem mint cselekvő hőst, hanem – Hamlethez hasonlóan – mint vívódó, töprengő alkatot jelenítette meg, kompozíciói fókuszába a téboly és bosszúállás határán egyensúlyozó női hősöket állította. Festői eszköztára is ennek szolgálatában áll. A századvég szimbolizmusában kedvelt módon hőseit elmosódott, ködös, a figurákat épp csak sejtető módon idézte meg. Ezek a „hangulati képek” érzéki módon tárták fel a tragédia szereplőit mozgató legbelső szenvedélyeket, az ösztönök gomolygó ködéből felvillanó, pusztító indulatokat. A hangulati elemek kiemelésén túl abban is eltért a századvég akadémikus jellegű illusztrációs stílusától, hogy a dráma szereplőit nem színpadszerű térben mozgatta, kompozíciós kivágataiban inkább a személyiségben zajló lélektani történéseket kiemelő közeli nézetek jellemzőek.

A dráma díszkiadásához Csók öt illusztrációt készített, minden színhez egyet. Kompozícióit a kiadó önálló lapokon, fekete-fehér fénynyomat (heliogravűr) technikával sokszorosítva illesztette az albumba. A nagybányaiakhoz hasonlóan Csók sem kifejezetten alkalmazott grafikai műben gondolkodott, hanem önálló festői darabokat alkotott, amelyek kapcsolódtak ugyan az illusztrált szöveghez, de önmagukban is szuverén alkotások. Az öt reprodukált lap közül egyedül a Tiborc alakját ábrázoló szénrajz, a többi előképe olajfestmény volt, amelyek közül jelenleg kettőt ismerünk. A reprodukciók (egy kivételével) a szövegnek azon helyén jelennek meg, amelyre közvetlenül vonatkoznak. Az eredendően laza kép-szöveg kapcsolat szorosabbra fűzését emellett a képek alatt megjelenő címek is segítik. A kor illusztrációs szokásaitól eltérően ezek nem a konkrét szöveghelyek, idézetek, hanem az ábrázolásokhoz kapcsolódó összegző címek. Mindez magához a könyvhöz mint kereskedelmi jellegű termékhez kapcsolódó feliratokkal egészül ki („Bánk bán díszkiadásához – A Pesti Napló tulajdona”).

A „Bánk bán” számos mozzanatában illeszkedett Csók korai műveinek világához. A drámát átszövő ármány, erőszak, téboly és halál csöppet sem volt idegen a Báthory Erzsébet festőjétől. A díszkiadás belső borítója elé kötött nyitókép Melindát ábrázolja.[51] (15. kép) Csók öt kompozíciója közül ez az egyetlen, amely nem a vonatkozó felvonáshoz illesztett. Bánk bán feleségének neve már az I. felvonásban hangsúlyos szerepet kap: „A jelszónk lészen: Melinda!” – mondja Petur bán a 4. jelenetben. A nyitókép azonban Melindát egyértelműen már a tragikus végkifejlethez kötődő téboly állapotában idézi meg. Csók egész drámai felfogására igen jellemző választás, hogy nem a címszereplő Bánk bánt, hanem egy női alakot helyez középpontba. A kép készülésének idején különösen foglalkoztatták őt a végletes asszonyi sorsok.[52] Melinda a századvég olvasatában jellegzetesen hisztérikus-neurotikus teremtmény, aki éppúgy áldozata saját túlfűtött érzékiségének, mint a politikai intrikáknak vagy és a férfiak csillapíthatatlan hatalomvágyának. A századforduló irodalomtörténeti interpretációival összhangban Rakodczay Pál 1901-es elemzésében az egész mű központi alakjának Melindát tartja: „Az egész tragédia jelszava: Melinda. Ezzel indul meg a darab. Bánk maga veszti el Melindát. Elátkozza gyermekét, Melinda megőrül,a  többi mind ebből következik. Ő lesz okozója azon lény vesztének, kit meg akar menteni.”[53] Csók tehát azzal, hogy Melinda alakját a képek sorrendjében és arányaiban is kiemeli, a drámát nem politikai, hanem elsősorban szerelmi tragédiaként értelmezi.[54]

Csók Melindát kibontott hajjal, a téboly állapotában idézi meg. A leomló hosszú haj a századfordulón gyakorta kapcsolódott a végzetes, érzéki, ösztönein már uralkodni nem tudó nő alakjához. Jellemző példái ennek Medeia alakjai vagy Munch „femme fatale” figurái.[55] Csók hazai előképekre is támaszkodhatott témája választásakor: akadémiai mesterét, Székely Bertalant élénken foglalkoztatta a pszichiátria új keletű tudománya, a Rókus Kórházban maga is megfigyelte az elmebetegek viselkedését.[56] Arany János balladája, az Ágnes asszony illusztrációiban a poszttraumatikus őrület kialakulásának pontos képi látleletét nyújtotta.[57] Talán részben Székely sugallatának is köszönhető, hogy Csók már mintarajziskolás évei alatt felvázolta a Báthory Erzsébet első változatát. Székely másik tanítványa, Gyárfás Jenő szintén Arany nyomán elevenítette meg Kund Abigélt, a szerelmi téboly áldozatát. Vallomása szerint a Tetemrehívás főalakjának megformáláshoz elmebetegekről is készített tanulmányokat.[58] Ábrázolásmódjával Csók Melindája szoros rokonságot mutat. A téboly különféle változatai legnagyobb gazdagságban azonban Zichy Mihály Arany ballada-illusztrációiban jelentek meg 1895-től. Zichy különös érdeklődést mutatott a „lélek örvényeinek” káprázatai iránt, illusztrációiban kiemelt szerepet kaptak a balladák azon mozzanatai és hősei, amelyek a megbomlott öntudat vízióihoz kapcsolódnak.[59] Zichy és Csók egy időben jelentkező, azonos érdeklődését közös francia indíttatásuk magyarázhatja, hisz Párizs ekkor a megújuló pszichiátria európai fellegvára volt. Csók saját gondolkodásában is fontos szerepet töltött be a tébolyult asszony figurája: a Bánk bán illusztrációi előtt nem sokkal fejezte be egyik főművét, a Báthory Erzsébetet, akinek alakját és véres tetteit az egykorú kritika is a szexuálpatológia éledő tudományának körébe sorolta.[60]

A századforduló szimbolizmusának tipikus „femme fatale” alakjai mellett Csóknak a dráma néhány közvetlen képi ábrázolása is ihletője vagy forrása lehetetett. Melinda tébolyát Katona szövege csak sejtette, bomlott elmeállapotára csupán a IV. felvonás 4. jelenetében Gertrudis félmondat utal:  „Vigyétek el szegény tébolyultat!”. Ezzel szemben Erkel operájában Bánk felesége megőrül és a vízbe veti magát. Ezt a jelentet ábrázolta a bemutatót követően a Vasárnapi Újság fametszete és ezt emelte címlapjára az opera kottája is.[61] (16-17. kép) Utóbbi kibontott hajú, egyik kezével a fejéhez kapó nőalak a megbomló elme képi ábrázolásának jellemző toposza. Melinda színpadi szerepképeihez egyébként nem kapcsolódott ez az állapot, megformálóit rendszerint a szeplőtlen hitves szerepébe állították be a fotósok. Ez alól csak Alszeghy Irma Mártonffy Gyula által készített szerepképe kivétel, amelyen a Nemzeti Színházban 1893-tól Melindát megformáló színésznő kibontott hajjal, égre vetett szemekkel jelenik meg. (18. kép)

A sorozat második lapja a II. felvonás 2. jelenetét illusztrálja, mikor a Petur bán házában az éj leple alatt összegyűlt békétlenek a saját oldalukra igyekeznek állítani Bánk bánt.[62] (19. kép) Noha Katona a felvonás elején a helyszín pontos leírását adta, Csók nem ragaszkodott a szerző utasításaihoz. A szereplőket Petur, Mikhál és Simon, valamint Bánk kettős csoportjára redukálta, a konfliktust pedig drámai gesztusokkal és nyugtalanító fény-árnyék kontrasztokkal érzékeltette. A bán viseletét, jellegzetes tollas fejfedőjét Barabás Miklós széles körben ismert, Lendvay Márton ábrázoló szerepképe nyomán formálta meg.[63] (20. kép)  Mindemellett a szereplők kifejező, deklamáló mozdulataiban is sejthető a színpadi látvány (szerepképeken átszűrt) hatása. Míg Melinda képmása esetében csak gyanítható, ezúttal bizonyos, hogy az illusztráció előképe olajfestmény.[64] (21. kép) A reprodukción elvész az eredeti mű zöldes-kékre hangolt, csaknem monokróm koloritja, amely titokzatos, némiképp melankolikus hangulattal hatja át a jelenetet. A színes monokróm festésmódot gyakorta használták ekkor az illusztrációs célra dolgozó alkotók, így Hollósy Simon vagy Ferenczy Károly. A reprodukálás praktikus meggondolásain túl a századvégen oly kedvelt ködös, „sfumatos” hatásoknak is kedvezett ez a technika. Végeredményben a Gerő Ödön által oly fontosnak tartott „hangulat” és „pátosz” együttesen jellemzi a kompozíciót. A szimbolizmus lélektani érzékenysége jegyében Csókot a maszkulin erő, aktivitás helyett a lelki vívódás, a morális választás pszichés alaphelyzete foglalkoztatja.

A közelmúltban felbukkant festmény más tekintetben is fontos dokumentuma Csók korai pályájának. A Bánk bán-ciklus alkotásának idején Csók egyik legválságosabb korszakát élte. E küszködésekkel teli időszak kulcsfontosságú dokumentuma az összeesküvés-jelenet hátoldalán található képtöredék, amely minden bizonnyal a később megsemmisített korai főmű, a Szabadíts meg a gonosztól egyik variánsának fragmentuma.[65] (22. kép) A keresztre feszített Krisztust ábrázoló részlet töredékessége ellenére is jól tükrözi az egykori mű festői kvalitásait.

A III. felvonásból Csók egyetlen figurát, Tiborc alakját emelte ki.[66] (23. kép) Mellékelt illusztrációja a sorozat egyetlen szénrajza, amely jelzése szerint a többi művel azonos évben, Öcsényben készült. Mivel Tiborc alakját ezt megelőzően nem örökítették meg a színpadi szerepképek, Csók saját korai népéletképi tanulmányaiból emelt át egy stúdiumot.[67] A rajz érdekessége, hogy ez Csók legkorábbi ismert sárközi munkája. Az ezt követő évben az Alföldön, Bugacon fest hasonló karaktert (Bugaci pászor, 1900, MNG), de 1902-től Öcsényben festett sárközi képeinek egyedüli főszereplői a fiatal lányok lettek, ehhez hasonló idős férfialak többé nem kapott szerepet művein. Csókot gyaníthatóan a nagybányai művésztelep környékén érzékelhető belső feszültségek tartották távol Erdélytől. Míg a dél-dunántúli, tolnai gazdálkodókhoz családi-baráti kapcsolatok fűzték: sógornője, Ferenczy Katalin dunaszentgyörgyi kúriájában gyakorta időzött nyaranta.[68] Öcsényben hamar kapcsolatba került a vidék kulturális hagyományait ápoló értelmiségiekkel, Kovács Aladárral és Ács Lipóttal. A velük folytatott eszmecserék csak megerősítették abban, hogy a Sárköz magyar ajkú, református lakói méltó hordozói a Csók által mind tudatosabban kutatott nemzeti jellegnek.[69]

Csók következő képe Bánk végzetes tettét, a királynő meggyilkolását eleveníti fel, előtérben a trón lépcsőjén elterülő Gertrudis holttestével, háttérben pedig a gyilkos bán vészjósló sziluettjével.[70] (24. kép) Fehér, virágmustrás ruháját korábban Vittoria Bartolucci Erkel operájában 1890-től megformált Gertrudis-szerepében viselte. (25. kép) Csók illusztrációként szolgáló reprodukciójának eredetije ma csak töredékesen ismert, s az olajfestmény jelzésének megváltozott helye arra utal, hogy a kompozíció felső harmadát később maga a festő vágta le, megtartva a cselszövő királyné alakját.[71] (26. kép) A festmény utólagos átkomponálása tehát ismét a női hőst emelte ki. A királynő meggyilkolása politikailag a dráma legkényesebb része volt. 1859-ben a Helytartótanács rendeletileg tiltotta meg az uralkodónő nyíltszíni meggyilkolását vagy a holttest megjelenítését.[72] Csók tehát képi tabut hágott át a halott királynő ábrázolásával, kiélezve annak hatalomellenes olvasatát.

A gonosz erőket megtestesítő királyné halálának párképe a sorozat záró darabja, Melinda holttestét ábrázoló kép.[73] (27. kép) Csók illusztrációja a drámai végkifejletet ragadja meg a Melinda ravatalára boruló bánnal és kisfiával, visszhangozva a reményvesztett hős szállóigévé vált szavait: “Nincs a teremtésben vesztes, csak én!”. Melinda ezzel a képciklus keretmotívumává válik. A jelenetet Erkel operája nyomán 1861-ben a Vasárnapi Újság közölte.[74] (28. kép) Ám míg a fametszet sok szereplős, reprezentatív színpadi jelenetképet ad, Csók a halott asszony siratását misztikus látomássá formálja át. Az éteri fényben derengő halott női arc szoros rokonságban áll a századvég szimbolizmusának megannyi átszellemült nőalakjával, Ferdinand Khnoppf misztikus nőalakjaival, de a félhomályból felderengő éteri szépségű profilja közelebbi rokona Rippl-Rónai József Párizsban festett „spirituális női fejeinek.[75]

Épp a jelenet elvont karaktere miatt meglepő, hogy a kompozíciót Csók beállított fotó előkép nyomán festette. (29. kép) Csók pályája kezdetétől gyakran használt fotót munkájához, leginkább a műtermében beállított modellekről készíttetett (vagy készített) felvételeket. Pár esztendővel korábbról ehhez hasonló felvétel maradt fenn Báthory Erzsébetről is. (kép) Az előbbiekkel közel egy időben, 1897 körül készülhetett az a modellfotó, amelyen fiatal, üde lányalak jelenik meg szabadban ülve. (30. kép) Modellje feltehetően a festő négy lánytestvérének egyike. Csók rá oly jellemző módon a felvételt ezt követően számos alakban és változatban használta fel újra, amiről a fotó hátoldalára festett és bekockázott (vagyis másolásra szánt) változat is árulkodik. A fénykép nyomán készült szénrajzot a „Pesti Napló” újabb illusztrált vállalkozása, a Költők albuma közölte egy kortárs költemény illusztrációja képpen.[76] (31. kép) Emellett ismeretes a fotó redukált, festményváltozata is. De a plein air portré nyomán festette meg Csók egyik legnépszerűbb, később több változatban újragondolt zsánerképét, a Dolce far nientét (Édes semmittevés) is.[77] (32. kép)

            Csók tehát nem pusztán „szövegmagyarázó” képeket konstruál, hanem értelmező, alkotó módon kíséri Katona József drámáját. A színjáték összetett narratíváját tömör képi metaforákba sűríti. Ezek olykor részleteikben utalnak a néző számára ismerős színpadi alakításokra (gesztusokra, ruhákra), más szóval illeszkednek a dráma képi tradícióihoz. Ugyanakkor a századvég olvasója számára már kissé nehézkes, archaizáló szöveget modern vizuális látványelemekkel teszi ismerőssé. Látásmódja korszerű, a századforduló befogadójához illeszkedő, mikor a női hősöket és a szereplők közötti lélektani játszmákat helyezi középpontba. Ebből fakadóan ösztönzi kép és szöveg közötti folyamatos interakciót, oszcillációt, a kettő termékeny összjátékát hozva létre.[78]

Átiratok és változatok: Balassi Bálint és Gvadányi József versei

Csók következő jelentősebb illusztrációs vállalkozása ismét nagyobb könyvsorozathoz kötődött. A Lampel és Wodianer kiadó 1901-ben indította útjára a „Képes remekírók könyvtárát”. Ötven kötetesre tervezett vállalkozásuk a magyar és egyetemes irodalom remekműveit gazdagon illusztrált, igényes kötetek formájában adta az olvasók kezébe. A nyolcadrét kötetek virágmintás, szecessziós borítója a szerző aranyozott, dombornyomásos arcképével a századforduló díszműveinek hagyományait folytatta.[79] A sorozat több mint ötven kötetét  mintegy húsz magyar művész illusztrálta.[80] Egy részük historizáló-akadémikus szemléletű alkotó (Juszkó Béla, Gergely Imre), mások látásmódjában már a szecesszió és szimbolizmus képi világának hatása hangsúlyosabb (Tull Ödön, Márk Lajos). Csók István szűkebb köréből csak Grünwald Béla kapott megbízást rajzok készítésére.[81] Az illusztrátorok nevét sem a belső címlap, sem a képek feliratai nem említik, ám a kötetek végén rendszerint megjelent a képek jegyzéke, a képalkotók nevének feltűntetésével. A kis méretű köteteket alkalmanként 8-10, gondosan a vonatkozó szöveg mellé illesztett, ám megjelenésében különálló képmelléklet kísérte. Jelenlétük nyilvánvalóan a sorozat fényét volt hivatott emelni.

            Csók a „Régi magyar költészet” két kötetéhez készített illusztrációi 1904-ben jelentek meg. Ám a kötetekben reprodukált szénrajzok már jóval korábban elkészültek, hiszen azokból hármat Csók már a Képzőművészeti Társulat 1902 téli kiállításán bemutatott.[82] Az első kötetben Gergely Imre és Juszkó Béla illusztráció mellett Csók három rajza jelent meg, mindhárom Balassi Bálint költeményeinek kísérőjeként. Az én szerelmem haragszik most reám címmel közölt kompozíció középpontjában egy melankolikus férfialak ül, jobbján fehér ruhás, rózsát kínáló nővel, balján lanton muzsikáló sötét ruhás szépséggel. [83] (33. kép) Előképe vászonra szénre rajzolt monokróm kép.[84]

A kompozíció Csók Nagybányán 1897-ben festett, később megsemmisített Melankóliájának változata.[85] Az első, Budapesten rendezett nagybányai kiállításra szánt művét Csók néhány nappal a bemutató előtt feldarabolta.[86] A pusztítást csak a kompozíció jobb oldali, ruhátlan nőalakja “élte túl”. Eltérő címeken említve (Pesszimizmus, Istenhozzád szerelem), de a képet többen is részletesen leírják.Csók maga emlékirataiban eképpen idézi fel: “Jobbfelül a lány világos tónusa arra volt jó, hogy meglegyen a szükséges egyensúly a baloldalon levő, hárfapengető komor, lilaruhás női alakkal. Melpomene tragikus verssorokat sugall a költőnek, ki a kép közepén levő kerek asztalra könyökölve, merengve nézi eltávozó ifjúságát.”[87] Réti István hasonlóképpen emlékszik vissza a nagy festményre: “Középütt asztalra könyökölve egy elegáns, mai öltözetű férfi néz utána esengve a búcsút intő ruhátlan nőalaknak (Vénusznak?). A másik oldalán a képnek egy lilabársony ruhás angyal csellózik.”[88] Az Új Idők 1897 augusztusában írott rövid beszámolója szerint a mű “az elröppenő ifjúság melankóliájáról szól.”[89] Csókot a téma ezt követően is folyamatosan foglalkoztatta: az 1900-ban festett Tavasz ébredése a nagybányai kép derűs életigenlésre hangolt változata.[90] Az a jelenet tehát, amelyet a Régi magyar költők tára Balassi verse mellett reprodukál a szöveghez csak lazán kapcsolódik. Balassi verse a féltékeny szerelmes vigasztalása, és nyoma sincs benne a férfit gyötrő kettős választás igézetének. Ahogy a sorozat képeiben később is, ezúttal is a festő saját életművének „nehézkedési ereje” érvényesül, olyan művet emelve az irodalmi mű mellé, amely nem a szövegből magából, hanem a művész saját képi problémáiból ered. Ebben az esetben kép-szöveg bármiféle hierarchikus viszonya helyett a két összetevő párhuzamos kölcsönhatása jön létre, amelynek interreferenciájából önelvű „képszöveg” terem.

A darvaknak szól című szerelmes vershez készült kompozíción a ismét a költemény lírai énje kerül középpontba, a bujdosó szerelmes barokk panaszénekéhez Csók a szimbolizmus kedvelt képi toposzát, a tájban merengő ifjú alakját társítja.[91] (34. kép) A költő tájba helyezett, melankolikus figurája hasonlóképp elvonatkoztatva jelenik meg Ferenczy Károly Vörösmarty Mihály verséhez társított szénrajzán.[92]

A két szerelmi költemény után Csók harmadik rajza Balassi talán legismertebb katona énekéhez készült.[93] (35. kép) Míg az előző két képén a szimbolizmus antihistorizmusa jegyében jeleneteit elvonatkoztatja a konkrét történeti helytől és időtől, ezúttal tetten érhető a történeti hitelesség igénye. A zászlótartó kuruc vitézek együttesének látásmódja közeli rokona a Nádasdy Mausoleum Isaac Maior nevéhez kapcsolódó csataképeinek.[94] Konkrét személyek, drámai szituációk vagy összetett narratíva helyett ezúttal is inkább hangulatképet, állapotrajzot nyújt. Ebben a megközelítésben szerencsés módon találkozik Balassi lírája és Csók saját képi világa.

            A költemények lírai állapotrajzával szemben Gvadányi József versbe foglalt „utazási regénye” összefüggő narratívára épül, gazdag drámai helyzetrajzokban és a környezet részletes tárgyi leírásában. Csók a „Régi magyar költészet” második kötetébe Egy falusi nótáriusnak budai utazásához készített hét illusztrációt. Gvadányi 1790-ben megjelent verses utazási regénye majd száz éven át az egyik legnépszerűbb magyar olvasmány volt. A török háborúk kora utána verse Mária Terézia felvilágosult birodalmába kalauzolja olvasóit, bőven kitérve a rokokó városi szokás- és divatvilágára. Csók nyitóképe a lován útnak induló falusi jegyző sziluettje.[95] (36. kép) Képi ihletője a költeményhez kapcsolódó egyetlen és legfontosabb ábrázolás: a vers 1790-es pozsonyi kiadásának borítójának fametszetes képe. (37. kép) Csók a lován léptető peleskei nótárius alakját tömörítette emblémává, elhagyva a táji környezetet, körvonalaira redukálva a lovas figuráját. Miközben Gvadányi verse hosszan, minden tárgyi részletére kiterjedően rajzolja meg az útnak induló falusi nótárius alakját, ugyanezt Csók egy villanófény erejével világítja meg, képe a szöveghez kapcsolódóan, de sajátos eszközeivel egyfajta gyújtópontot képez, olyan flash-effektust, amely önmagában is képes az egész költemény hősének és világának felidézésére.

Különféle, részben történeti, részben a saját műveiből eredő képi inspirációkat az ezt követő jelenetekben is felhasznált Csók. Peleske nótáriusának hortobágyi időzéséhez kapcsolódik az ezt követő illusztráció.[96] (38. kép) Ahogy egyik Balassi-illusztrációja esetében, Csók ezúttal is saját vázlatkönyvéből merített amikor a nótáriust bográcsgulyásra vendégül látó gulyás alakjához felhasználta saját bugaci élményei nyomán született Cserénynél című kompozícióját, amelyet a Műcsarnok 1900-as téli kiállításról már ismerhetett a közönség.[97] (39. kép) A festményt tárgyi részleteiben hűségesen követő rajzoló csak a jegyző pásztor mellé szegődő alakjával „aktualizálja”, igazítja a költemény szövegéhez. A Budát üdvözlő nótáriust övező városképhez Csók nyilvánvalóan szintén használt olyan metszetelőképeket, amelyek a Mária Terézia által újjáépített várpalotát keleti nézetéből ábrázolták.[98] (40. kép)

Az illusztrátor saját korának vizuális ízlése, művészeti irányzatai ugyancsak befolyásolják az alkotó témaválasztását és előadásmódját. A századvég szimbolizmusának érzékenysége a szürrealitás iránt átüt azon a jeleneten, amely egy pesti álarcos bálba csöppenő falusi jegyzőt élményeit illusztrálja.[99] (41. kép) Míg a fiatal lány és öreg úr kettősét Gvadányi szövege is kiemeli, a maszkabál kavargó tömegének groteszk alakjai már Csók fantáziájának szülöttei. Ez a groteszk látásmód jellemzi a két rokokó dáma alakját.[100] (42-43. kép) A rokokó világa különös vonzerővel bírt a századforduló művészei számára, akik olykor a letűnt Árkádia nosztalgikus koraként láttatták azt, máskor pedig saját maguk által is megélt pusztulás melankóliájukra ismertek egy hanyatló kultúra hedonisztikus, élvhajhász hőseiben.[101] Csók rajzai a rokokó mondén világát idézték meg, némi dekadens, groteszk hangnemmel vegyítve Gvadányi provinciális kritikáját.[102]

Csók képei összességében követik Gvadányi történetének ívét: hét képéből öt jelenetben a főhős is megjelenik vagy ő áll középpontban. A jelentek többségének alapszituációja az utazó konfrontálása különféle helyszínekkel (Hortobágy, Buda, bál, Peleske). (44. kép) Igazodva az utazási regény hagyományaihoz kezdő- és záróképe az indulás és érkezés állapotaival kereteli elbeszélését. A képi narratíva szituációs alapsémáját csak a két rokokó dáma képe bontja meg: az egyik egy idegen kultúra (és kor) viseletét, a másik jellemző karakterét vázolja fel. Kiemelésüket legalább annyira indokolja Csók sajátlagos érdeklődése a szélsőséges nőtípusok iránt, mint a költő rácsodálkozása az otthonában megszokott nemi szerepektől eltérő idegen szokásokra.

Autonóm kép-vers: Kemény Simon versei

Kemény Simon a Nyugat köréhez tartozó költészete a századforduló szimbolista, impresszionista lírájához kötődött. Verseiben gyakran használt festői elemeket, színekre vagy képekre vonatkozó leírásokat.[103] Mindemellett Csók festészetével erotikusan átfűtött, kéjvággyal és nőgyűlölettel párhuzamosan jellemezhető nőképe is rokon. Személyes barátságuknak bizonysága, hogy a költő 1926-ban a Magyar Művészetben méltatta ihletett sorokkal a festő munkáit. Írásának záró soraiban Csók festészetét saját mesterségéhez hasonlítja, mikor így ír: „Ő tehát lírikus, a friss, vidám szem s a melancholikus szív előkelő lírikusa. A lírikusok pedig szebt emberek, mert szívük vérével írják és festik költeményeiket.”[104]

            Az Athenaeum által 1930-ban megjelentetett kötet igényes amatőr kiadás.[105] Tipográfiáját a Nyugat könyvek tervezőjeként is ismert Falus Elek jegyezte. (44. kép) Kötéstáblájának selymét külön e célra a kispesti textilgyár kivitelezte. A festő közreműködése (szokatlan módon) a kötet címlapján hangsúlyosan is megjelent, jelezve, hogy a versek „Csók István három eredeti kézzel színezett illusztrációjával” láttak napvilágot. Tipográfiailag a költő és festő neve ily módon csaknem egyenrangú szerepet kapott, ami valóban megfelelt a szöveg és kép viszonyának. Csók ugyan csak három kompozícióval szerepelt a kötetben, azok azonban egyetlen költeményhez sem kötődtek közvetlen, illusztratív módon. Kemény Simon legtöbb verséből a nagyvárosi életérzés komor melankóliája árad, amire Csók képei semmilyen módon nem reflektálnak. Művei inkább a versekkel párhuzamos alkotásoknak tekinthetőek, amelyek hangulatukban, hangnemükben, stílusukban illeszkednek Kemény Simon verseihez, olykor kiegészítve, máskor tovább gondolva azokat. A kötet képei ily módon nem tekinthetőek a hagyományos értelembe vett illusztrációnak, sokkal inkább nyújtanak a szavakkal egyenrangú vizuális benyomásokat. Míg Csók századfordulós irodalmi illusztrációin a képek alatt szöveges kiegészítés tette egyértelművé a vonatkozó szöveg passzusát és helyét, ezúttal a képek autonómiáját egyértelműen jelzi, hogy (az alkotó szignatúráján kívül) semmilyen szöveges kiegészítést nem tartalmaznak. Technikájuk (kézzel színezett kőrajzok) szintúgy különös átmenetet képviselnek egyedi műalkotás és sokszorosított kép között. A két háború közötti időszakban virágzott a kereskedelmi céllal kiadott művészi igényű reprodukciók iparága.[106] Csók művei kedvelt alanyai voltak e piaci meggondolásokból indult sokszorosítási vállalkozásoknak. Kemény Simon kötetéhez hasonlóan akvarellel színezett kőrajzokat tartalmazott Züzü-ciklusának 1932-ben Fränkel József műkereskedő jóvoltából kiadott, Petrovics Elek előszavával megjelent albuma, amelyből mindössze 150 példány jelent meg.[107] A versekhez egyébiránt is csupán lazán kötődő illusztrációk így rövidesen autonóm művekként találtak utat a gyűjtőkhöz, és lapjaik Csók eredeti grafikájaként a mai napig a műkereskedelmi kínálat visszatérő darabjai.

            Kemény Simon kötetéhez mellékelt első kompozíciója kavargó aktok örvénylő tömege. (45. kép) Alakjai közvetlen leszármazottai a Boszorkányszombat a Gellérthegyen című művének, amelyen Csók a század elejétől fogva élete végéig dolgozott. A nagy mű vázlatait és változatait 1930 körül több kiállításon is bemutatta, a kötet megjelenése idején tehát intenzíven foglalkoztatta a téma.[108] Litografált változatán elmaradt a látomásos jelenetet emblematikus színtere, a Gellért hegy, ami a nagy kompozíción egyértelművé tette, hogy az apokaliptikus vízió színtere a „bűnös nagyváros”, Budapest. A végítéletre megérett züllött nagyváros metaforája ezzel szemben épp Kemény Simon verseiben fogalmazódik meg (Ájult város).

            Szemben ezzel a második kompozíción nagy teret kapnak a szavak, igaz nem közvetlenül a versek szavai, hanem az archaizáló szövegszalagok feliratai. (46. kép) A „vanitatum vanitas” képtípus sémáiból építkező ábrázolás középpontjában a női szépség múlandósága áll. A jobb alsó sarokba helyezett szövegszalagon Csók fontosnak tartja képi ihletadóját is megjeleníteni: „Egy magyar karthauzi barát eredeti rajza nyomán”. Rajzának forrása Franz Lucas Huetter 1760 körül festett meditációs képe, amely feltehetően egykor a karthauzi rend kolostorépületeit átépíttető Barkóczy Ferenc saját szobáinak egyikében volt, „jámbor feliratokkal, hogy a végső dolgokról való elmélkedésre ösztönözzék őt.”[109] (47. kép) Bár a festmény ma a felsőtárkányi római katolikus templomban van, Csók még egyértelműen a karthauziakhoz köti azt, nem kizárt tehát, hogy még eredeti helyén láthatta. Mintaképének alsó zónáját tárgyi részleteiben hűen, ám attól néhol szabadon eltérve követi. Populáris vagy archaikus minták követése nem volt tőle idegen, amint azt barátja, Wlassics Tibor verseskötetéhez tervezett, „régi mesterek nyomán” a lovagkor világát megidéző borítója is bizonyítja.[110] (48. kép) „Az ördög tarisznyája” verseihez csatolt „memento mori” rokon a költeményeket átható halálvágy és halálfélelemmel, a versek tárgyi szimbólumokban gazdag nyelvezetével. Archaizáló képe leginkább Kemény Simon Egyenlőség című verséhez kapcsolódik, de azt sem követi szöveghűen, a múlandóságot megidéző motívumai attól függetlenül kapnak formát.

            Csók harmadik szövegbe ékelt kompozíciója jellemző módon minden elbeszélést vagy konkrét emberi figurát nélkülöző tájkép. (49. kép) Képének friss, expresszív vonalhálója és zöldes árnyalatokban játszó színezése sok tekintetben rokon Kemény Simon Duhaj fasor című versével. A költemény lendületes szóképeiből mámoros életigenlés és melankolikus haláltudat feszültsége árad, ami Csók erdőképének kusza, izgatott vonalrajzában kap képi formát.

            A kötet egész gondolkodásmódjára jellemző, hogy Csók három kompozíciója nem a vonatkozó versek szomszédságában kapott helyet. Ha ezt a kiadó (avagy az alkotók) tudatos döntéseként értelmezzük, akkor mindez a kötet egészének struktúrájának tekintetében is megerősíti kép és szó nem hierarchikus, hanem egymás mellé rendelő státuszát, hiszen az olvasóban képek és szavak kölcsönös, oda-vissza utalásaiból rajzolódik ki rajzok és versek együttese.


[1] Az illusztratív kép redundaciájáról: Barthes, Roland: A kép retorikája. In: Vizuális kommunikáciuó: szöveggyűjtemény. Szerk.: Blaskó Ágnes. Typotext, Budapest, 2010, 113. – Az illusztráció-kutatás újabb elméleteinek összefoglalása: Varga Emőke: Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban. L’Harmattan, Budapest, 2012.

[2] A képi metaforáról mint folyamatról: Bätschmann, Oscar: Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába: Képek elemzése. Corvina, Budapest, 1998, 56.

[3] Mitchell, W. J. T.: Picture Theory. The University of Chicago Press, Chicago – London, 1995; Uő: A képek politikája. W. J. T. Mitchell válogatott írásai. Szerk.: Szőnyi György Endre, Szautner Dóra. JATE Press, Pécs, 2008; Varga Tünde: Képszövegek. W. J. T. Mitchell: Picture Theory. In: Történelem, kultúra, medialitás. Szerk.: Kulcsár Szabó Ernő, Szirák Péter. Balassi, Budapest, 2003, 202-211.

[4] Holländer, Hans: Der modus illustrandi in der deutschen Malerei des 19. Jahrhundert. In: Buchillustration… In: Buchillustration im 19. Jahrhundert. Hsg.: Regine Timm. (Wolfenbüttel Schriften zur Geschichte des Buchwesens 15.) Wiesbaden, 1988, 13-45.

[5] Reprodukciójának felirata szerint: „A magyar Salon szerkesztősége által 250 frankkal kitüntetett pályamű.”

[6] B. G. [Buzinkay Géza]: A városias magyar középosztály kulturális tükre: a Magyar Salon. In: A magyar sajtó történetet II/2. 1867-1892. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Akadémiai, Budapest, 1985, 746-487.

[7] O. v. 29 x 36 cm. J. b. l.: „Csók I. Paris 1888”. Magántulajdon. – Első alkalommal Csók 1950-ben állította ki: Csók István jubiláris kiállítás. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1950. május 21 – június 18. kat. 10.  – A művet ekkor védetté nyilvánították, a rá vonatkozó konkrét adalékok védettségi kartonján szerepelnek.

[8] A zsoltár 19. századi értelmezéséről és ábrázolásairól: Papp Júlia: „…Hegedűm függesztem szomorú Fűzfákra…”. Adatok a 137. zsoltár hazai irodalmi és képzőművészeti recepciójához. Ars Hungarica, 29. 1. 2001. 63-74.

[9] Kibédi Varga Áron másodlagos viszonyról beszél, amennyiben a kép és szöveg nincs egy térben és a szöveg megelőzi a képet. – Kibédi Varga Áron: A szó-kép viszonyok leírásának ismérvei.In: Kép, fenomén, valóság. Szerk.: Bacsó Béla. Kijárat, Budapest, 1997, 300-320.

[10] Ködlovagok. Irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón 1880-1914. Szerk.: Palkó Gábor. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2012.

[11] Reviczky Gyula Pán halála című költeményét a festménye értelmezésének egyik lehetséges kulcsaként elemzi: Király Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég. In: Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Budapest, 2002, 223-238.

[12] „A Szajna partján el-elbolyongok. Hullanak rám platán levelek, Platánfa lombok.” Illusztráció Szabolcska Mihály költeményéhez. – Csók István levele Ernst Lajoshoz. Párizs, 1908. április 23. – MNG Adattár, ltsz.: 5519/54.

[13] Papír, szén, 44 x 29 cm. J. b. k.: „Csók München”. Magántulajdon

[14] Segítség. Az Eperjes-Nagykároly-Toroczkói tűzkárosultak emlékalbuma. 1887, 34.

[15] Borítóját Vágó Pál, allegorikus nyitóképét Zichy Mihály tervezte. Rajzolói többek között: Roskovics Ignác, Karlovszky Bertlana, Bruck Lajos, Tölgyessy Artúr, Tornai Gyula, Háry Gyula, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Kéméndy Jenő, Vastagh György, Jendrassik Jenő, Aggházy Gyula, Baditz Ottó, Neogrády Antal, Peske Géza

[16] Papír, szén, 528 x 441 mm. Jelezve lent középen: „Csók 1897”. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1954-5120 – Megjelent: Ország-Világ, 1. 25. 1898. június 19., 391.

[17] „Mosolygva vette kis fiát/ Az új szülő karára;/ Keblére vitte onnan azt/ Indulatának ára.” – szerzőjét még nem sikerült megállapítanom.

[18] Csók újságrajzainak felkutatásában nagy segítségemre volt Gyöngy Kálmán, akinek együttműködését ezúttal is köszönöm.

[19] Jelezve a képen balra lent: „Csók”. Felirata a kép alatt: „Obstructio k. a. (T. I.-hoz): Mikor fogsz már erőszakoskodni…. te gyáva! (A helyzet azóta mát tetemesen javult.” – Jobbra lent a kép alatt: „Csók I. rajza.”

Borsszem Jankó, 35. 48. 1903. november 29., 10.

[20] A Műteremsarok aktjának aktja önállóan már 1904-ben megjelenik: Vászon, olaj, 37 x 50 cm; Jelezve jobbra lent: „Csók Paris 904.” Magántulajdon. A festő alakjával kidolgozott kettős szénrajzváltozata: Papír, kréta, 467 x 605 mm. Jelezve jobbra lent: „Csók Paris 906”. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1925-1128

[21] J. b. l. a képen: „Csók István képe után Faragó.” Borsszem Jankó, 27. 1895. október 6., 8–9. – Faragó József a hazai belpolitika egyházügyi csatározásainak groteszk hangú parafrázisává alakította Csók festményét, a kínzókat ismert kormánypárti és konzervatív ellenzéki politikusokkal helyettesítve. Átiratában a belharcok kiszolgáltatott áldozatai, a női aktok olyan elvont és magasztos fogalmakat személyesítettek meg, mint a vallásszabadság és a libertinus eszmék.

[22] Papír, szén, 68 x 57 cm. J. b. l.: „Csók”. Magántulajdon. – Borsszem Jankó, 44. 43. 1914. október 25., címlap. – Felirata a kép felett középen: „A német gránátos váróterme. Csók István rajza.” A kép alatt középen: „Az alkalomszerző: Várj kicsikém, te is sorra kerülsz. A belga balga szűz után most Marianne van odabenn.”

[23] O. v. 240 x 205 cm. J. b. l..: „Csók I. Bp. 1941”. MNG ltsz.: 64.22 T – Első változatát 1917-ben állítotat ki: Magyar mesterek harmadik csoportkiállítása. Az Ernst-Múzeum kiállításai XXIV. Budapest, Ernst Múzeum, 1917, kat. 53.

[24] Kiss József költeményei. Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István, Thorma János képeivel. Révai Testvérek, Budapest, [1897] – Elemzése: Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához. In: Nagybánya művészete. Szerk.: Csorba Géza, Szücs György. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1996, 141-151.

[25] Kiss József: Az én könyvemről. In: Kiss József és kerekasztala. Budapest, 1934, 16-17.

[26] Bródy Sándor: Az ezüst kecske. Pallas, Budapest, 1898. – A címoldal felsorolja a kötet képeinek kivitelezésében részt vevők alkotókat, köztük Csókot is, ám az albumban csupán egy olyan kicsiny, jelzés nélküli kép található, amely stilárisan Csókhoz köthető – Fortuna alakja, 65. oldal

[27] Réti István: A nagybányai művésztelep.Kulturtrade, Budapest 1994, 41.

[28] Katona József: Bánk bán. Dráma öt felvonásban. Csók István képeivel illusztrált díszkiadás. A Pesti Napló ajándéka előfizetőinek. A dráma magyarázatát írta: Jókai Mór. Katona József életrajzát: Zilahi Kiss Béla (Junius). A Nemzeti Színház Bánk bán előadásainak történetét: Tábori Róbert. Kosmos nyomda, Pesti Napló kiadása, Budapest, 1899.

[29] A vevőcsalogatás kiterjedt gyakorlatára számos példát hoz: Lakatos Éva: Lapkiadás mint üzlet II. Magyar Könyvszemle 119. 2. 1993. 178-191. – Újra közölve: In: Uő: Sikersajtó a századfordulón. Sajtótörténeti megközelítések. Balassi, Budapest, 2004, 38-50.

[30] Palágyi Menyhért: A Pesti Napló Bánk bán-ja. Pesti Napló, 50. 354. 1899. december 22., 1-2.

[31] Häntzschel, Günter: Gedichte und Illustrationen in Anthologien und Prachtausgaben des 19. Jahrhunderts. Das Beispiel Heinrich Heine.In.: Buchillustration im 19. Jahrhundert. Hsg.: Regine Timm. (Wolfenbüttel Schriften zur Geschichte des Buchwesens 15.) Wiesbaden, 1988, 67-85.; A téma hazai összefoglalásai: Lyka Károly: Illusztrált magyar díszművek. Műcsarnok 1898, 195-197; Kozocsa Sándor: Régi magyar könyvillusztrációk. Művészet/5, 7-8; Fitz József: A ferencjózsefi korszak magyar díszkiadásai. Könyvbarát 1960/1, 579-600; Gellér Katalin: A szecessziós könyvillusztráció Magyarországon (1895-1925). Miskolci Galéria, Miskolc, 1997, 35-38.

[32] Wohl Janka: Az otthon. Budapest, 1883, 59-60. Idézi: Molnár Júlianna, Varjú Zsuzsanna: Az olvasás és a könyv szerepe a dualizmus-kori polgárság magánéletében. Magyar Könyvszemle 115. 3. 1999.

[33] Madách Imre: Az Ember tragédiája. Drámai költemény. A „Pesti Napló” olvasóinak. A költő arczképével, egy kézirat hasonmásával és Zichy Mihály öt fénynyomatú képével. Athenaeum, Budapest, 1897.

[34] Madách Imre: Az Ember tragédiája. Drámai költemény. Zichy Mihály tizenöt képével, rézfénymetszetben.Budapest, Athaeneum, 1887; Uő: Az Ember tragédiája. Drámai költemény. Második, öt rézfénymetszettel bővített díszkiadás. Zichy Mihály húsz képével, rézfénymetszetben.Budapest, Athaeneum, 1888.

[35] Arany-Zichy Album. Arany János 24 költeménye. Zichy Mihály 40 rajzával. A Pesti Napló ajándéka az 1898. évre. Budapest, 1898. – Az eredeti illusztrációk, Arany 24 balladájához készült képek 1894 és 1898 között 18 füzetben lát napvilágot Ráth Mór kiadásában. – Révész Emese:“Arany – Zichy”. Zichy Mihály illusztrációi Arany János balladáihoz.In: Zichy Mihály. Szerk.: Róka Enikő. Occidental Press – Zichy Mihály Alapítvány, Budapest, 2001, 64-96; Zichy rajzainak közlési jogát valószínűleg Arany László közvetítésével szerezte meg a lap, amely az “irodalmi Deák-párt” egyik fő orgánuma volt. Az album a balladák nyomtatott szövegét adja, szabadon válogatva Zichy rajzaiból.

[36] Gellér Katalin: Az illusztrálás démona és a Démon változó arca. Doré és Zichy. In: Zichy Mihály, a „Rajzoló fejedelem”. Szerk.: Róka Enikő. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007, 69-82.

[37] Riedl Frigyes: Zichy Mihály képei Arany balladáihoz. In: Arany-Zichy Album, 35. jegyzetben i. m. VII-XV. – Újra közölve: Pesti Napló, 49. 346. 1898. december 15., 1-6.

[38] Uo. IX. oldal

[39] Zichy Mihály élete, művészete és alkotásai. Tizennyolcz szövegképpel és negyven műmelléklettel. A “Pesti Napló” ajándéka. Budapest, Athenaeum, 1902. – Lándor Tivadar és Londesz Elek tanulmányaival és magyarázataival.

[40] Sümegi György: Katona József múlt századi arcképei. In: Cumania 6. Kecskemét, 1979, 119-136.

[41] Himfy-album. A Pesti Napló 1900. évi karácsonyi ajándéka előfizetőinek. Pesti Napló kiadása, Budapest, 1900.

[42] Vörösmarty-album. A költő válogatott költeményei. Csongor és Tünde. Szerk.: Lándor Tivadar. Húsz színes műmelléklettel és számos szövegképpel. A Pesti Napló előfizetői számára készült kiadás. [Franklin] Budapest [1903]

[43] A szoborpályázat díjnyertes műveit 1902 szeptemberétől a nagyközönség számára is kiállították, ekkor közölte azok képét a Művészet is, köztük Kallós Ede és Márkus Géza kivitelezésre javasolt modelljét. (Művészet 1. 1902, 212-213.). A tervezettől részleteiben eltérő emlékművet 1908-ban avatták fel Budapesten. – Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Statisztikai Közlemények, 69. kötet, 1. szám, 1929, 271-287.

[44] Gerő Ödön: Művészek a Vörösmarty-albumban. In: Vörösmarty-album42. jegyzetben i. m. (113.) 113-119.

[45] Uo. 114.

[46] Palágyi Menyhért: A Pesti Napló Bánk bán-ja. Pesti Napló, 50. 354. 1899. december 22., 1-2.

[47] A dráma színpadi előadásairól: Németh Antal: A Bánk bán száz éve a színpadon. Budapest Székesfőváros, Budapest, 1935.

[48] Cenner Mihály: Magyar színészportrék. I. Grafikus ábrázolások a XIX. században. Színháztudományi Intézet. Budapest, 1963.

[49] Lisztes László részletes munkája: Katona József-bibliográfia (Kecskemét, 1992) az 1899-es díszkiadáson kívül más 19. századi Bánk bán-illusztrációról nem tud. Az 1920-as években Gróf József és Kozma Lajos készített rajzokat a műhöz, legtöbb illusztrációja az 1960-as években készült (Kádár György, Borsos Miklós, Hincz Gyula, Konecsni György).

[50] A dráma irodalomtörténeti fogadtatásának történetét tárja fel: Orosz László: A Bánk bán értelmezéseinek története. Krónika Nova, Budapest, 1999.

[51] Jelezve a képen balra lent: „Csók”. Felirata a kép alatt középen: „MELINDA.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – A belső címlap előtt.

[52] Révész Emese: Femme fatale avagy a női test démonizálása Csók István aktfestészetében. In: A modell. A női akt a 19. századi magyar festészetben. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004, 415-433.

[53] Rakonczay Pál: Madách Imre élete és költészete. Pozsony, 1901, 38-40. – Idézi: Orosz 50. jegyzetben i. m. 51.

[54] Hasonló szempontok mentén elemzi: Papp István: Észrevételek Melinda dramaturgiai szerepéről. Irodalomtörténet, 1981, 953-966.

[55] Os, Henk van: A framing for the femme fatale. In: Femmes fatales. 1860-1910. Kiáll. kat., Groningen Museum, Antwerpen, 2003, 11-21

[56] Könyvtárában Charcot egyik műve is megtalálható volt: Neue Vorlesungen über Krankheiten der Nervensystems. Leipzig 1886. MTA Kézirattár, Ms 5006/24 – Az értékes információt Szőke Annamária segítségének köszönhetem; 1878-as feljegyzése szerint Thanhoffer Lajos őrült nőbetegeit figyelte meg. Imre Györgyi:A modell. In: A modell. A női akt a 19. századi magyar festészetben. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004, 20.

[57] Reprodukálva: Székely Bertalan (1835–1910) kiállítása. Szerk.: Bakó ZsuzsannaKiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1999, kat. 54–56., 132–133. Ágnes asszonyt Székely az utolsó képen a tébolyult nő ábrázolásainak hagyományai szerint rongyos ruhában, borzasan mutatja. A Dobozi vagy az Egri nők amazonjai a harcos szellemű, a  „femme fortes”, a „heroikus mánia” 17. századi képi hagyományára visszavezethető típusával mutatnak rokonságot. Erről lásd: Jane Kromm:The Art of Frenzy. Public Madness in the Visual Culture of Europe. 1500–1850. Continuum, London, New York 2002, 39–99.

[58] „Az arckifejezés persze nehéz stúdiumokat igényelt, s bizony előzőleg nem egyszer megfigyeltem az őrülteknek, vagy a verekedő, indulatos embereknek az ábrázatát.” – Brassói Lapok 1924. január 18. Idézi: Gazda József:Gyárfás Jenő. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest 1969, 38.

[59] Révész 35. jegyzetben i. m.

[60] Révész Emese: Csók István: Báthory Erzsébet (1895). Egy „mestermű” fogadtatása és utóélete. Művészettörténeti Értesítő, 2009/4, 283-313.

[61] Felirata: „Tiszai jelenet a ’Bánk bán’ czimü operából.” Fametszet. Vasárnapi Újság, 8. 51. 1861. december 22., 604.  

[62] Felirata a kép alatt középen: „BÁNK AZ ÖSSZEESKÜVŐK KÖZÖTT.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 38. oldal után

[63] Barabás Miklós: Lendvay Márton mint Bánk bán, 1845.– F. k.: „Lendvay mint Bánk bán.”J. b. l.: „Nyom. Walzel Pesten”. J. j. a képen: „M. Barabás M. 845”. Papír, kőrajz,  308 x 216 mm. A Pesti Divatlap mellékelte, 1845

[64] Vászon, olaj, 67,5 x 89 cm. Jelezve jobbra lent: Csók 1899. Magántulajdon

[65] A kész képet Csók a Képzőművészeti Társulat 1899. december 15-én megnyílt tárlatán, a nagybányai művészek különtermében mutatta be. A nagy kompozíciót nem sokkal később feldarabolta. Ma csak egy kis méretű vázlata és Vénusz alakjának töredéke ismert belőle. Részletesebben ld.: Király 11. jegyzetben i. m.; Révész Emese: A tavasz ébredése, avagy Vénusz diadala. Csók István újonnan előkerült remekművének előzményeiről. Artmagazin, 2004/2, 22-23.

[66] Jelezve balra lent a képen: „Csók Öcsény 99.” Felirata a kép alatt középen: „TIBORC.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 52. oldal után

[67] Tiborcot hasonló mozdulattal, hasonló kellékekkel ábrázolja Tábori Kornél tanulmányának egyik illusztrációja, amely Bartha János színpadi alakítását rekonstruálja. Ezúttal vélhetően Csók műve hatott a rajzot jelző Wollnitz Vilmosra. – I. m. 120.

[68] Szilágyi Mihály: Adatok a sárközi népművészet felfedezéséhez. Dunatáj, 1980/4, 15-21.

[69] Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában. In: Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXXII. Szekszárd, 2010, 453-533. – Csók ifjúkori jó barátja, Garay Ákos is festett Sárközben.

[70] Jelezve balra lent a képen: „Csók” Felirata a kép alatt középen: „BÁNK MEGÖLI A KIRÁLYNÉT.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 86. oldal után

[71] Karton, olaj, 45 x 49 cm. Jelezve balra lent: „Csók I.” Magántulajdon. Teljes, nagyobb méretű változata 1933 májusától szerepelt az Árverési Közlönyben: Jelenet a Bánk bánból. 66 x 88 cm. J. j. l. Árverési Közlöny, 1933. május, 2. szám, kat. 85.

[72] Orosz 50. jegyzetben i. m. 33.

[73] Jelezve balra lent a képen: „Csók” Felirata a kép alatt középen: „BÁNK MELINDA RAVATALÁNÁL.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 102. oldal után

[74] „Végjelent a ’Bánk bán’ operából.” Fametszet. Vasárnapi Újság, 8. 37. 1861. szeptember 15., 437.

[75] Csók a századvégen szoros kapcsolatban állt Rippl-Rónaival: Csók István: Rippl-Rónai és én. Nyugat 28. 5. 1935, 102-109. 

[76] Az eredeti szénrajz 52 x 38 cm, magántulajdon; Reprodukálva: „Arczképed előtt.”Dengi János költeményéhez. Megjelent: Költők albuma. Jelenkori magyar költők verseinek gyűjteménye. Szerkesztette Radó Antal. 35 magyar festőművész rajzaival. A Pesti Napló karácsonyi ajándéka előfizetőinek. [Budapest, 1901], 80. oldal után; Festményváltozata: Árverési Közlöny, 1940/94, június – reprodukálva;

[77] Első változata kiállítva: Offizieller Katalog der VII. Internazionalen Kunstausstellung im Kngl. Glaspalaste zu München. 1. Juni – ende Oktober, 1897. kat. 317. Majd: Nagybányai festők kiállítása. Katalógus. Budapest, Régi Műcsarnok, 1897. december 15 – 1898. január 15. kat. 1.

[78] Thomas Mitchell értelmezése szerint az illusztráció a mediális „közöttiséget” hozza játékba: „a befogadás folyamatában megnyitja a folyamatos be- és visszaíródás lehetőségét: szövegtől a kép, de a képtől a szöveg felé is – folyamatos oszcillációban.” –  Varga 1. jegyzetben i. m. 26-27.

[79] Az első kötetek ismertetése: Erdélyi Múzeum, 19. 1902, 108-109; A századfordulón több hasonló terjedelmű könyvsorozat is indult, így ezzel párhuzamosan a Franklin Társulat „Magyar Remekírók” sorozata, a Gyulai Pál által szerkesztett „Olcsó Könyvtár” vagy a szintén Radó Antal által szerkesztett „Magyar Könyvtár”. – Trócsányi Zoltán: Sorozatok elvirágzása. Magyar Könyvszemle, 1940, 443.

[80] Bernczúr Gyula, Garay Ákos, Gergely Imre, Grünwald Béla, Hegedüs László, Juszkó Béla, Löschinger Hugó, Márk Lajos, Neogrády Antal, Réthy Lajos, Spányik Kornél, Stein János, Szlányi Lajos, Telegdy László, Tull Ödön, Udvardy Géza, Vesztróczy Manó

[81] Vörösmarty Mihály verseihez készített négy illusztrációt.

[82] Országos Magyar Képzőművészeti Társulat. Téli kiállítás 1902/3. Műcsarnok, Budapest, 1902, kat. 528, 529, 534.

[83] Jelezve balra lent a képen: „Csók.” Felirata a kép alatt középen: „Az én szerelmem haragszik most reám”. Balra lent a kép alatt: „R. M. K. 1.” Jobbra lent: „133. lap.” In: Régi magyar költészet. Tinódi, Balassi, Gyöngyösi, A kuruc költészet. (Remekírók képes könyvtára.) Kiadta és bevezetéssel ellátta: Ferenczi Zoltán. Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai). Budapest, 1904, I. kötet, 132. oldal utáni melléklet. A kapcsolódó költemény: Balassi Bálint: Anna nevére. Uo. 133-134.

[84] Vászon, szénrajz, 47 x 82 cm. Jelezve balra lent: Csók. Kovács Gábor gyűjteménye

[85] Révész 52. jegyzetben i. m.

[86] Csók István: Emlékezéseim. Officina, Budapest, [1945], 116-117.

[87] Csók i. m. 108-109. – Eszerint a Balassi-illusztráción tükörfordítottan jelent meg a két női figura

[88] Réti 27. jegyzetben i. m. 115.

[89] N. n.: A nagybányai művésztelep. Új Idők, 3. 33. 1897. augusztus 8., 126; Újra közölve: Dokumentumok a nagybányai művésztelep történetéből I. (Nagybányai könyvek 7.), Szerk.: Tímár Árpád, Mission Art, Miskolc, 1996, 37.

[90] Vászon, olaj, 120 x 210 cm. Jelezve balra lent: Csók, Kovács Gábor gyűjteménye

[91] Felirata a kép alatt középen: „A darvaknak szól.” Balra lent a kép alatt: „R. M. K. 1.” Jobbra lent: „133. lap.” In: uo. 144. oldal utáni melléklet. Vers: Balassi Bálint: A darvaknak szól. Uo. 144-145.

[92] Felirata középen a kép alatt: „A magyar költő.” Balra lent a kép alatt: „Ferenczy Károly.” Jobbra lent a kép alatt: „Franklin-Társulat.” In: Vörösmarty-album i. m. 34. oldal utáni melléklet. Kapcsolódó vers: Vörösmarty Mihály: A magyar költő. Uo. 34. o.

[93] Felirata középen a kép alatt: „Egy katona dala.” Balra lent a kép alatt: „R. M. K. 1.” Jobbra lent: „152. lap.” In: uo. 152. oldal utáni melléklet. Vers: Vers: Balassi Bálint: Egy katona ének. Uo. 152-153.

[94] Rózsa György kutatásai szerint a Maior-féle rézmetszetekről csak 1934-ben készítettek levonatokat. Így Csók legfeljebb a Mausoleum csataképeit felhasználó sárvári Nádasdy-kastély falképeiről (vagy annak reprodukcióiról) ismerhette a e kompozíciókat. – Rózsa György: Magyar történetábrázolás a 17. században. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 115.

[95] Felirata a kép alatt középen: „Nyargalva mentem ki a falu farkára.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „92. lap.” In: Régi magyar költészet. Faludi, Gvadányi, Virág. (Remekírók képes könyvtára.) Kiadta és bevezetéssel ellátta: Ferenczi Zoltán. Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai). Budapest, 1904, II. kötet, 92. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 92.

[96] Felirata a kép alatt középen: „Akasztott egy bográts húst a szolgafára.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „95. lap.” In: uo. 94. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 95.

[97] O. v. 73,7 x 84 cm. J. b. l.: „Csók Bugacz 1900”. MNG ltsz.: 1954. – 1900 Műcsarnok, kat. 640.

[98] Felirata a kép alatt középen: „Hát meglátám Pestet és Budának várát.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „111. lap.” In: uo. 110. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 111.

[99] Felirata a kép alatt középen: „Látok egy vén urat lenni maskarában.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „147. lap.” In: uo. 146. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 147.

[100] Felirata a kép alatt középen: „Ezen szép Dáma is ide érkezett.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „153. lap.” In: uo. 152. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 152-153.; Felirata a kép alatt középen: „Más Dámával itt is hamar szembe lettem.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „159. lap.” In: uo. 158. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 159-160.

[101] Király Erzsébet: “Gáláns ünnepség”. Rokokó reminiszcenciák a magyar festészetben 1870 és 1920 között. Művészettörténeti Értesítő, 40. 3-4. 1991. 135-155.

[102] A sorozat utolsó darabja a felesége mellett pipázó, hazatért jegyzőt ábrázolja. Felirata a kép alatt középen: „Azonban Postán jött Budáról levelem.” Balra lent a kép alatt: „M. K. II. Gvadányi.” Jobbra lent a kép alatt: „189. lap.” In: uo. 188. oldal utáni melléklet. Illusztrált szövegrész: 189.

[103] Kemény Gábor: Stílusirányzatok a nyugat első korszakában. Magyar Nyelv, 2009/2, 156-166.

[104] Kemény Simon: Igénytelen sorok Csók Istvánról.Magyar Művészet, 2. 1926, 67. (66-67.)

[105] Kemény Simon: Az ördög tarisznyája. Csók István három eredeti kézzel szinezett illusztrációjával. Athenaeum, Budapest, [1930]

[106] Zsákovics Ferenc: Litográfiák a műkereskedelemben az I. világháború után. In: Modern magyar litográfia 1896-1930. Szerk.: Bajkay Éva. Miskolci Galéria, Miskolc, 1998, 153-161.

[107] Züzü-ciklus. Mappa tíz színezett litográfiával. Petrovics Elek előszavával. Budapest, 1932.

[108] Művének újabb változatát 1928-ban és 1931-ben is bemutatta: Csók István és Márffy Ödön festőművészek és LuxElek szobrászművész kiállítása. Az Ernst-Múzeum kiállításai XCV. Budapest, Ernst Múzeum, 1928, január , kat. 8.; A Szinyei-Merse Pál Társaság művésztagjainak harmadik kiállítása az Ernst-Múzeumban. Az Ernst-Múzeum kiállításai CXVI. Budapest, Ernst Múzeum, 1931. január – február, kat. 127.

[109] Lengyel László: A barokk Eger és Heves megye. Magyar Képek, Budapest, 1993, 27. – 44. kép; Csók képi forrásának meghatározását Jernyei Kiss Jánosnak köszönöm.

[110] Wlassics Tibor: Világok tusáján… 1914-1915. Pátria, Budapest, 1916.