Artmagazin, 2018, 105. szám, 64-70.

A képeskönyv gyermekded dolog: az általános szóhasználatban kisgyermekeknek szánt kiadványt jelent, a szöveg nélküli képeskönyv kapcsán pedig elsősorban az olvasni még nem tudó kicsiknek szánt lapozókra gondolunk. Az irodalomközpontú magyar kultúrában a szavak teszik igazán fontossá és érdekessé a könyveket, a közvélekedés szerint, aki tud olvasni, az nem szorul a képek segédletére. Ezzel szemben a nyugat-európai könyvkiadásban szélsebesen törnek előre a szöveg nélküli képeskönyvek, készítésük és kiadásuk kifejezetten trendi a kortárs grafika és design körében. A képek tekintetében konzervatív magyar könyvkiadást ismerve meglepő lehet, hogy e sajátos műfaj egyik úttörő, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő kezdeményezése a hazai Csimota kiadóhoz kötődik.

A 2003-ban alapított Csimota gyerekkönyvekre specializálódott, de azon belül stilárisan és műfajilag a folyamatos újítás jellemzi működésüket. Nevükhöz fűződik a japán Papírszínház meghonosítása, a társadalmilag felelős kérdéseket boncolgató Tolerancia-sorozat elindítása és a szöveg nélküli képeskönyvek úttörő példája, az úgynevezett Design-könyvek életre hívása. A Design-könyvek sorozatában 2007 óta 23 kötet jelent meg. Ötlete a kiadó alapítója, Csányi Dóra fejéből pattant ki, aki Kárpáti Tibor pixeles rajzait látva vállalkozott az első, öt kötetet magába foglaló sorozat elindítására. Elgondolása szerint egy-egy klasszikus mesét öt grafikus öt különálló kötetben dolgoz fel, a szöveges kommentárok teljes mellőzésével, csak képekben. A kis méretű, 12 x 12 cm-es, kemény fedelű kötetekben 20 oldal állt a rajzolók rendelkezésére ahhoz, hogy egy-egy, világszerte jól ismert mesét elbeszéljenek. Az első sorozat 2007-ben a Piroska és a farkas meséjét dolgozta fel, ezt követte a Három kismalac (2007-2015), a Hófehérke és a hét törpe (2009), majd a Csizmás kandúr (2012), legújabban pedig a még csak három kötetnél tartó Csipkerózsika.

A szavak nélküli képeskönyv (azaz képkönyv) sajátossága abban áll tehát, hogy az írott szöveg mellőzésével, kizárólag képekben mesél el egy történetet. Számos rokon vonása van a böngésző, művészkönyv, képregény és „graphic novel” műfajával, de egyikkel sem azonos teljességgel. Korai példái már a húszas években megjelentek, ám első reneszánsza a design könyvtervezői szemlélet terjedésének idejére, a hatvanas évekre esett (Warja Lavater, Bruno Munari, Iela Mari, Tomi Ungerer). Az ezredfordulón a könyvtervezés egyik leginnovatívabb ága, a nagyközönség, gyűjtők és teoretikus elemzők közkedvelt terepe. Kortárs klasszikusai közé tartozik David Wiesner, Shaun Tau és Arnal Ballester, akiknek kötetei gyermekek számára is élvezetet nyújtanak ugyan, de kifejezésmódjuk művészi igényével és összetettségével messze túlnőnek a gyerekkönyvek szűkre szabott kategóriáján. William Patrick Martin az ötszáz legszebb képkönyvet összegyűjtő kötetének tízes toplistáján egy magyar alkotó könyve, Bányai István Zoom című kötete is helyet kapott.

A hazai közönség számára két esetben elfogadható az írás mellőzése, a babáknak szóló lapozók és a kifejezetten megfigyelő nézésre szánt böngészők esetében. A képkönyvek azonban különböznek mindezektől, amennyiben összefüggő, olykor összetett, metaforákban gazdag, narratívát mesélnek el, kizárólag képekkel. Megértésük és feldolgozásuk a vizuális műveltség (visual literacy) napjaink „képkultúrájában” kulcsfontosságú képességét mozgósítja. Az irodalmi szövegtől eltérően, a képkönyvek esetében a kibontakozó történet szavakra fordítása, interpretálása a nézőre hárul. A képkönyv aktív néző/olvasót feltételez, az ábrázolt történet az ő együttműködő részvételével válik teljessé, a narrátor szerepét pedig a rajzoló veszi át. A néző összetett kognitív folyamatok révén azonosít időt, teret, karaktereket, érzelmi állapotokat és az elbeszélést (vizuális narratívát) alkotó összefüggéseket. Pedagógiai szempontból fejleszti a gyerekek kreativitását, képolvasási készségét, de szókincsét és elbeszélő technikáját is, miközben kapcsolatot terem az írott és beszélt nyelv között.

A kortárs képkönyvek zöme a szerző-rajzoló saját, eredeti történetét eleveníti meg. A Design-könyvek viszont olyan történeteket dolgoznak fel, amelyek mindenki számára jól ismertek, részei a közös, egyetemes mesei hagyománynak. A feldolgozott mesék révén tehát távolról sem szöveg nélküliek, erősen kötődnek az irodalmi, szóbeli hagyományhoz. A képek alkotása és befogadása feltételezi a mesék szövegének megelőző olvasását. A befogadás folyamán viszont az írott szövegek a képek közvetítésével beszélt szöveggé lesznek, hiszen a képkönyveket a gyerek nézők szívesen verbalizálják élőszóban, a felnőttek pedig belső monológgal. (Vagy együttes befogadás esetén, módot adhatnak szülő és gyerek közös beszélgetésére.) Az elmondott, látott és olvasott mese szintézise a mesetörténészek szerint szerves része a mesei kultúrának. A mese ugyanis évezredeken keresztül élőszóban előadott szöveget jelentett, amely az előadó performanszában öltött testet és a közönség interakciójával társult. A Csimota sorozatának „beszédre buzdító” képei révén a mesék úgymond visszatérnek eredeti, szóbeli formájukhoz.

Noha a képkönyvek legfőbb ismérve a szöveg mellőzése, a verbalitás mégis nélkülözhetetlen alkotóelemük. Minden képkönyvnek van címe, impresszuma, a Design-könyvek némelyik darabjában pedig feltűnnek rövid indulatszavak is. A Csimota sorozatának egyedi jellemzője, hogy minden kötet ugyanazon mese más nyelvű címét viseli. A Piros és a farkas kötetei például magyar, német, angol, francia és spanyol címeken jelentek meg; a Csizmás kandúr olasz, portugál, dán, görög és szlovák címeken. Ez világosan kifejezi az egész sorozat legfőbb hitvallását: a képek nemzetek feletti univerzalitását és a kulturálisan, egyénileg eltérő interpretációk szabadságát.

Ugyanazon történet eltérő szemléletű, kulturálisan és individuálisan változó előadása mély rokonságot mutat a mesék alapvetően változó természetével. A sorozatban feldolgozott öt mese közül (A három kismalac kivételével) négy szerepelt a Grimm testvérek 19. századi irodalmilag átdolgozott közléseiben. A kortárs mesetörténet hangsúlyozza, hogy a mese eredendően nem gyerekeknek szánt és nem irodalmi műfaj, hanem felnőtt közönség számára, élő szóban előadott történet. Méghozzá olyan történet, amely a szájhagyomány folytán számos alakváltozatban létezett, míg lejegyzői irodalmi formában nem rögzítették. Lényegileg sajátja tehát a variáció, az egyéni változat.

A szövegekhez hasonló sokszínűség jellemző a Grimm mesék illusztrációira, amelyek legjava csöppet sem gyermekien bájos, hanem a mesék mélyrétegeit érintő, maradandó művészi alkotás. Gustave Doré nagy hatású képei után az 1970-as években David Hockney és Maurice Sendak illusztrációi, napjainkban pedig Lisbeth Zwerger, Shaun Tau és a magyar származású, New York-ban élő Dezső Andrea képei a Grimm-mesék legszínvonalasabb grafikai átiratai közé tartoznak. Itthon a Grimm-meséket évtizedeken át Róna Emy tündéri rajzai kísérték, a közelmúlt ízlésromboló dömpingjéből azonban csak néhány kötet emelkedik ki, köztük Békés Rozi és Rofusz Kinga illusztrációs vállalkozása.

A Csimota szerkesztőinek kifejezett szándéka szerint, a Design-kötetek stilárisan teljesen eklektikusak. A különféle képi megközelítések egyazon mese eltérő „elmondásának”, elbeszélésének szabadságát fejezik ki. Rajzaik között az expresszív festői kifejezésmódtól az elvont, emblematikus előadásig számos árnyalat megtalálható. Ugyanazon téma több nézőpontú, hibrid, stilárisan heterogén, olykor ironikus tálalása a posztmodern gyerekkönyv legfőbb sajátja, s mint ilyen közel áll az ezredforduló olvasó-nézőjéhez.

Az első, 2007-ben készült ötös sorozat, a Piroska és a farkas kötetei közül Ruttkai Bori festményei expresszív, emocionálisan telített jelenetek. Balogh Andrea vonalrajzai modernizált környezetben játszódó, retro hangulatú képek. Baranyai (b) András a folyamatábrák grafikai nyelvén, Kárpáti Tibor pixeles képei a korai számítógépes játékok vizualitását követve idézik meg az eseményeket. A sorozat leginkább elvont darabja Takács Mari kötete, aki absztrakt geometrikus formákkal jelezte a történet legfőbb csomópontjait. Utóbbi közel áll Warja Lavater 1965-ben készült művészkönyvéhez, aki csaknem 5 méteres képfolyamában fordította le a Piroska történetét a vizuális grammatika absztrakt alapelemeire. A piktogrammok és absztrakt emblémák térfoglalása jól megfigyelhető a kortárs design mesekönyvekben. 2013-ban Frank Flöthmann a Grimm-mesék egész gyűjteményét elevenítette meg szöveg nélküli piktogramokkal. A magyar kiadóhoz közelebb álló francia párhuzamok közül Rascal aktivista jellegű, geometrikus feldolgozása, valamint Sonia Chaine és Adrien Pichelin piktogramokban mesélő kötete említhető meg. Baranyai, Kárpáti és Takács köteteinek mindenestre közös jellemzője, hogy a történet menetére, fordulópontjaira, a szereplők térbeli helyzetére (találkozásokra és elválásokra) koncentrálnak, a környezet részleteit, párbeszédeket és érzelmi töltést a nézőre hagyva. A mese drámai csúcspontja, a kislány bekebelezése valamennyi elbeszélésben megjelenik, de grafikailag radikálisan eltérő értelmezéssel, hol dramatizálva, hol játékos humorral vagy képi elvonatkoztatással enyhítve a horrorisztikus látványt. Az illusztrátorok egyéni interpretációját tükrözik a különféle befejezések, a jelmezes színjátéktól a boldog családi idillig.

A három kismalac sorozatának leginkább leíró jellegű anekdotisztikus darabja Nagy Dóra, rikítóan élénk színekkel megfestett képsora. Pap Kata fotó és grafika kombinálásával, tányérra rakott babszemekkel játssza el a történetet (ami közel áll a kisgyermekek mágikus mesei gondolkodásához), fekete-fehér vonalrajzzal egészítve ki azokat. A mesében nagy szerepe van a textúráknak. Ezt aknázza ki Takács Mari, aki a figurái geometrikus alapformáit szövet kollázsokkal teszi egyénivé. A szalma, fa és tégla házikó anyagai Nagy Dia színeket mellőző, geometrizált formákból építkező képein is absztrakt módon jelennek meg. Az eltérő helyszíneket a számítógépes játékokból ismert, a képtér sarkában megjelenő térképen jelzi. Az absztraháló előadásokban világosan megjelenik, hogy a történet térben és időben az építés/rombolás/menekülés ritmikus hármasságára tagolódik. Kárpáti Tibor pixeles, három párhuzamos sávban futó ábráin a cselekmény ismétlődő, időben párhuzamos elemeit emeli ki: ahogy fogynak a malacok házai, úgy fogynak a helyszíneket és idősíkokat jelző sávok is. Ez a megoldás lehetővé teszi a három színtér párhuzamos bemutatását, arra irányítva a néző figyelmét, hogy a színtér és szereplői akkor is léteznek, ha épp nem aktív szereplői az eseményeknek.

A szüzsé belső tagolása, ismétlődései „képrímei” különösen jól megragadhatóak a Hófehérke és a hét törpe meséjében. Kárpáti Tibor pixeles képein az ismétlődő elemek (mostoha a tükörnél), az eltérő színekkel jelzett helyszínek teremtik meg a cselekmény belső ritmusát. A geometrikus, jelszerű előadásmód ellenére a képi ritmus és tiszta színek használata érzelmi töltetet is kölcsönöz a látványnak. Stilárisan ez a sorozat a legváltozatosabb. (A mese egyébként igen népszerű a kortárs illusztrátorok körében, legizgalmasabb képi feldolgozásai David Wiesner és Lane Smith révén ismertek.) Kasza Juli arab címet viselő (s ennek megfelelően visszafelé lapozható) vektoros grafikáiban a számosság és folyamatábrák ritmikus ismétlődése felől közelít a történethez. Kárpáti képei jellegzetesen női tevékenység, a gobelin hímzés révén kaptak formát, Siele Ernanitos pedig a tengerparton befotózott bábokkal vitte színre a mesét. Archaizáló karakterű Pap Kata fekete-fehér rajzainak sorozata és művészileg igényesen megformáltak Makhult Gabriella fekete-barna, erős érzelmi töltésű, szimbolista jellegű linómetszetei. A sorozat arra készteti a nézőt, hogy összevesse ugyanazon jelenetek (erdei bolyongás, mérgezés) eltérő képi előadásmódját. Hasonló festői szimbolizmus jellemzi a Csipkerózsika legújabban elkészült három kötetét, Maros Krisztina, Grela Alexandra és Szepesi Szűcs Barabara képeit.

A stiláris megformálás és képi elvonatkoztatás változatai jellemezik a Csizmás kandúr történetének előadásait is. Paulovkin Boglárka archaizáló, 18. századi fametszetes ponyvák stílusát idéző rajzokkal beszéli el a történetet. Stark Attila (a sorozatban egyedüliként) karikaturisztikus képregény formában viszi színre a svindlis macska kalandjait. A mesében kulcsfontosságú szerepe van a különféle cselvetésekhez használt tárgyaknak (csizma, táska, fogolymadár, nyúl, új ruha stb.) Bodonyi Panni színes vonalrajzaiban ezek, valamint a főhős élénk helyváltoztatása és metamorfózisa áll középpontban. Carolina Búzió fehér papírkivágatokká stilizálja a mese főbb elemeit. Ám mind közül a leginkább elvont Csernus Ági interpretációja, aki a környezet és interakció teljes mellőzésével, csupán az egyes jelenetek kulcsát alkotó eszközökre utaló tárgyakat fotózza be (malom alakú mézes sütemény, lego vár, úszógumi stb.). A semleges háttér előtt ábrázolt, statikus fotók sorozatának visszaalakítása dramatikus történetté többszörös elvonatkoztatást igényel. Aktív nézőt feltételez, aki a mese ismeretében képes összefüggést teremteni az eklektikus tárgyhalmazban, képes a tárgyi szimbólumokat dekódolni (a vasalt fehér ing a molnár legény fürdés után kapott új ruhájára utal), az elvont képi utalások köztes helyeit eseményekkel, párbeszédekkel és érzelmekkel megtölteni.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy efféle absztrakt képi gondolkodásra csak a felnőtt néző képes, adjunk lehetőséget a gyereknek az értelmezésre. Azt tapasztaljuk majd, hogy 4-5 éves kortól, a mese ismeretében könnyedén és nagy élvezettel fordítják a gyerekek beszélt nyelvre a látványt. A geometrikus és szimbolikus elvonatkoztatás nem okoz gondot számukra, a képekbe rejtett humorra pedig kifejezetten fogékonyak. Az újabb pszichológiai vizsgálatok igazolták, hogy a képek befogadása kognitív, esztétikai és emocionális szinten párhuzamosan zajlik, és a képi absztrakciót, vizuális metaforákat ösztönösen jól értelmezik a kisgyermekek. Ugyanakkor a képek értelmezése tanulható, fejleszthető képesség, amely csak látszólag automatikus, könnyed folyamat. A kisgyermek részéről összetett kognitív készségeket mozgósít (keresés, észrevétel, felfedezés, összehasonlítás, egyeztetés, osztályozás, kivetítés stb.) Meglehetősen hasznos képességek ezek „képkorszakunkban”, ahol az elvont képek helyes és kreatív értelmezése immár alapvető szociális készség. Arról nem is szólva, hogy a sorozat az eltérő megközelítések elfogadására és megértésére vezeti rá fiatal olvasóit, miközben az értelmezések sokszínű szabadságát sugallja.

Legfontosabb irodalom

• David Lewis: Reading Contemporary Picturebooks. Picturing text. Routledge, London & New York, 2001
• Martin Salisbury: Children’s Picturebooks. The art of visual storytelling. Laurence King Publishing, London, 2012
• Sandra L. Beckett: Crossover Picturebooks. A genre  for all ages. Routledge, London & New York, 2012
• William Patrick martin: Wonderfully Wordless: The 500 most recomended graphic novels and picture books. Lanhem, Rowman, Littlefield, 2015
• Nagy Gabriella Ágnes: Hagyományos (nép)mesemondás. In: Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. Szerk.: Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Mészáros Márton, Szekeres Nikoletta. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2017, 169-222.

A tárgyalt illusztrációkból válogatást adó tárlat: Ugyanaz másképp. Illusztráció és design a Csimota Kiadó gyerekkönyveiben. Karinthy Szalon, 2018. január 19-ig