A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2001. Budapest, 2002, 97-111 

A történés és a róla szóló elbeszélés természete alapvetően különböző, az utóbbi mégis szükségszerű, mert az elbeszélés az események megértésének, feldolgozásának és továbbításának nélkülözhetetlen eszköze. Feladatának annál is inkább képes eleget tenni, mert a reprodukció ígéretét hordozza, sikeresen palástolva valódi, rekonstruáló voltát. Mivel az esemény nem koherens egység – Paul Veyne megfogalmazása szerint nem “geometriai létező” – már puszta behatárolása, megnevezése is újra szervezését igényli: 1848. szeptember 28-án Pest-Budán számtalan cselekmény történt, ezek közül azonban csak korlátozott számút formáltak az elbeszélések eseménnyé és ezek közül is kiemelkedő jelentőséget nyert Lamberg Ferenc meggyilkolása.[1] Minthogy a történésekből és cselekvésekből kikristályosodó esemény létideje a jelen, lezajlását követően azonnal önmagában jelentés nélküli történés-szilánkokra hullik szét. Emlékezetünk – és ennek nyomán elbeszéléseink – már csak a történések forgácsaiból kénytelen újraszerkeszteni azt, nagyrészt hasonló eljárásokat alkalmazva a vágyott egység helyreállítása (vagy  megalkotása) érdekében. Éppen ezért minden elbeszélés csupán kísérlet az esemény megközelítésére, mivel bármely esemény egészének leírása lehetetlen.

Az utókor (és a történettudományok) a leírások és ábrázolások egy részét olyan forrásként kezeli, amely többé-kevésbé hitelesen tükrözi az eseményeket és amelyek együttese a történtek megközelítőleg teljes és hiteles rekonstrukciójával kecsegtet. A konkrét tárgyakon elvégzett “mintavételek” azonban cáfolják ezt az álláspontot: az elsődleges források összességéből nem rajzolódik ki az esemény “teljessége”, sőt minél nagyobb nagyításban szemléljük vizsgálatunk tárgyát, annál nyilvánvalóbb lesz a homályos pontok sokasága. Az utóbbi évek történetfilozófiai narratológiai kutatásai minden történeti jellegű diszciplína számára megfontolandók, hiszen rámutatnak arra, hogy az értelmező jelleg minden elbeszélés szerves része.[2] Mindez arra készteti a kutatót, hogy egy esemény ábrázolásait ne a rekonstrukció potenciális eszközeként, hanem a kutatás tárgyaként szemlélje, és célja ne az “elveszett egész” helyreállítása, hanem az eseményhez kötődő megnyilvánulások természetének vizsgálata legyen. Ebből a perspektívából a hitelesség fogalma megszűnik értékmérőnek lenni, és csupán az ábrázolás szándékainak összefüggésében tartja meg fontosságát. Első pillantásra úgy tűnhet, ez a szempontváltás az aktuális eseményábrázolás zömében sokszorosított grafikai műfaját megfoszthatja képzőművészeti “legitimitásának” utolsó zálogától is, úgy gondolom azonban, hogy a forrásérték hamis aurájának szétoszlatása hozzájárulhat ahhoz, hogy e képtípus betekintést engedjen a korszak képi gondolkodásának mélyebb összefüggéseibe. Az alábbiakban egy időben és térben viszonylag jól behatárolt esemény képi ábrázolásainak példáján kísérelem meg nyomon követni és elemezni azt a folyamatot, amelynek során egy történés-sorozat képi formát ölt.

1848. szeptember 28-án feldühödött tömegek a pesti hajóhídon brutálisan meggyikolták gróf Lamberg Ferenc királyi biztost. A gróf életét kioltó népítéletet számos kortárs és későbbi írásos valamint képi forrás örökítette meg. Mivel a gyilkosságról több mint egy tucat korabeli illetve közel egykorú ábrázolás maradt fenn, ezek feldolgozása lehetőséget nyújt arra, hogy tanulmányozásuk révén kirajzolódjon az aktuális eseményábrázolás műfajának néhány sajátossága. A felvetett problémákat abban a reményben igyekszem körüljárni, hogy annak tanulságai hozzásegítenek a 19. századi aktuális eseményábrázolások némely általános jellegzetességeinek megfogalmazásához is. A tárgyalt esemény ismertetése után a vizsgált képcsoport kapcsán a következő kérdéseket igyekszem megválaszolni:

1. Hogyan viszonyulnak az egyes ábrázolások az esemény egyéb írásos és képi forrásaihoz? Hogyan helyezhető el a vizsgált mű egy képzeletbeli kép-szöveg hatáshálón? Mennyiben határozza meg az ábrázolásokat a közvetítő médium jellege?
2. Milyen eszközökkel teremti meg az aktuális eseményábrázolás az objektív tudósítás és hitelesség illúzióját, és ezzel párhuzamosan milyen képi eszközök segítségével értelmezi tárgyát? Mennyiben tekinthetők ezek az ábrázolások képi dokumentumnak és mennyiben a történeti festészet hagyományait felhasználó fikciónak?
3. Végül: amennyiben az alábbiakban felvázolt sajátosságok a műfaj általános modelljeként a korszak egyéb aktuális eseményábrázolásaira is alkalmazhatóak, akkor az aktuális eseményeknek ez a fajta megjelenítése hogyan befolyásolja a befogadók saját jelenükről alkotott képét?

“Az ezred éves magyar historiában hallatlan merény”[3]

1848 őszén munkás- és diáktüntetésektől volt hangos Európa, újra demonstráló tömegek árasztották el Bécs, Berlin és Róma utcáit az addigi forradalmi kormányok megdöntését és egy új, a korábbinál határozottabb végrehajtó hatalom felállítását követelve. A magyarországi eseményeknek ebben a szakaszában rövid időre ismét a fővárosi tömegek ragadták magukhoz az irányítást, kirobbantva Pest-Buda “második forradalmát”.[4] Gróf Lamberg Ferenc meggyilkolása a népharag olyan szélsőséges megnyilvánulása volt, amely a fenyegetett forradalom szükségszerű radikalizálódásának tünete és az immár elkerülhetetlen fegyveres harc nyitánya. A szeptember 28-i események előzményeinek és következményeinek rövid áttekintése a képi ábrázolások nagy számát is magyarázzák.[5]

            Mikor Jellasics ellenséges csapatai szeptember 11-én átléték a Drávát már nem volt kétséges, hogy az osztrák kormány megkezdte a “magyar kérdés” rendezését, a horvát invázió Bécs tudtával és hallgatólagos beleegyezésével történt. Válaszlépésként Batthyány Lajos miniszterelnök bejelentette a kormány lemondását, majd az ellenzék nyomására ügyvezető miniszterelnökként vállalta a katonai védelem megszervezését. Miután a képviselőház elrendelte az újoncozás megindítását, a fővárosban állomásozó legénységi alakulatokból tömegesen léptek át az önkéntesekhez, az őrszolgálatot a nemzetőrség látta el, a budai várat a honvédtüzérség őrízte, a pest-budai polgárok pedig a város védelmi rendszerének megerősítésében segédkeztek. A feszült helyzetben a magyar seregek főparancsnokságát is elvállaló István nádor megkísérelte a tárgyalást Jellasiccsal, de a bán visszautasította a királyi főherceggel való találkozást. A kudarcba fulladt békéltetést követően a nádor Bécsbe menekült, ahol lemondott nádori tisztéről. Miközben Latour hadügyminiszter titokban támogatta Jellasics csapatainak előrenyomulását, az osztrák kormány a horvát-magyar fegyveres összetűzés elkerülését szorgalmazta. A békéltető szerepére – elfogadva István nádor ajánlatát – az osztrák kormányzat alkalmasnak vélte gróf Lamberg Ferenc volt pozsonyi hadosztályparancsnokot, aki konzervatív reformer nézeteiről és magyar-barátságáról volt ismert.[6]

            Wessenberg miniszterelnök előterjesztését elfogadva V. Ferdinánd szeptember 26-án kelt megbízó levelében Lamberg altábornagyot kinevezte az összes Magyarországon található csapatok parancsnokának és ezzel együtt elkészült a kinevezést nyilvánosan is kihirdető császári manifesztum fogalmazványa is. Lamberg legfontosabb feladata a horvát-magyar fegyveres összetűzés megakadályozása és a békekötés volt. A királyi biztos kinevezéséről másnap már Batthyány is értesült, aki bízott benne, hogy Lamberg közvetítése sikerrel járhat, ezért még 27-én a martonvásári magyar táborba sietett, remélve, hogy az altábornagyot is ott találja. A miniszterelnök távozása után az ellenzék szorgalmazására rendkívüli képviselői ülést hívott össze a házelnök, a radikálisok ugyanis gyanakvással fogadták a miniszteri ellenjegyzés nélkül nyilvánosságra hozott kinevezést. Kossuth vidéki toborzó körútját megszakítva, éjszaka érkezett meg a rendkívüli ülésre, ahol indítványára a Ház Lamberg küldetését törvénytelennek minősítette, minden polgári vagy katonai hatóságnak megtiltva a vele való együttműködést. Az országgyűlési határozatról szóló hirdetmény már másnap reggel a főváros utcáin volt, a lakosság tudtára adva, hogy e kinevezéssel az osztrák kormányzat célja “Magyarország felelős kormányzatát megsemmisíteni, az ország alkotmányát felforgatni és a nemzet szabadságát elnyomni”, ezért az alkotmány ellenesen hivatalába iktatott királyi biztosnak engedelmeskedők a “nemzeti szabadság fölforgatásának bűnébe esnek.”[7]

            Szeptember 28-án pattanásig feszült a hangulat Pest-Budán. Jellasics már Székesfehérvár környékén állomásozó seregeinek fosztogatásairól és rémtetteiről folyamatosan érkeztek a hírek. Néhány nap alatt több száz önkéntes érkezett a városba, köztük egy majd háromszáz fős bécsi egység, nagyrészt az Akadémiai Légió kötelékéből. Csapatostul álltak át a Pesten állomásozó 2. porosz hercegi ezred katonái is. Emellett sok vidéki gyűlt össze a városban a szokásos pesti hetivásárra. Gyakoriak voltak a tüntetések, tömegmegmozdulások. Lamberg egy végletesen felizgatott, nyugtalan közhangulatú városba érkezett, amelynek zaklatott tömegei csak indulataik levezetésének apropóját keresték. A Budán megszállt Lamberget Hrabovszky budai főhadparancsok ugyan tájékoztatta a kialakult helyzetről, ő azonban eleget akart tenni megbízatásának, ezért miután átvette civil ruháját Pestre hajtatott és ott felkereste Majláth György országbírót, hogy átadja neki helytartói kinevezését. Eközben a kinevezés törvénytelenségét kihirdető falragaszokon felindult tömeg már értesült Lamberg megérkezéséről. Futótűzként terjedtek a hírek és álhírek a budai vár kapuinak bezárásáról, arról, hogy a királyi biztos feladata a magyar országgyűlés feloszlatása, és Lamberg már Pest ágyúztatására készül. Rövidesen kaszákkal, puskákkal, botokkal felfegyverzett csoportok kutatták az altábornagyot, aki eközben tárgyalásai befejeztével fiákerrel visszahajtatott Budára. A hajóhíd budai hídfőjénél azonban felismerték és kirángatták kocsijából, de a nemzetőri hídőrség parancsnoka közbelépésének köszönhetően a tömeg dühe kissé lecsillapodott, mikor a hídőrparancsnok felajánlotta, hogy Lamberget az országgyűlésre kíséri, ahol majd döntenek sorsa felől. A nemzetőrök védőgyűrűjében vezetett altábornagyot azonban a híd közepén újabb fegyveres csapat tartóztatta fel. Az indulatokat ekkor már a nemzetőrök sem tudták feltartóztatni, az első szuronydöfés után a tömeg megrohanta Lamberget és számtalan sebet ejtve kioltotta életét. A tömeg ezután a véres tetemet a lábánál fogva a közeli Károlyi laktanyához vonszolta, ahol csak nehezen sikerült megakadályozni, hogy ne húzzák lámpavasra a holttestet.

            A következő napok fővárosi hírlapi beszámolói – amellett, hogy igyekeztek minél pontosabban tudósítani a gyilkosságról – értékelték is a történteket. A kormány hivatalos lapja, a Közlöny egyértelműen elítélte az eseményeket, mondván “a tett iszonyú, és a nemzet… e politikai gyilkosságot nem fogja magáénak ismerni”, és követelte a felelősök mihamarabbi megbüntetését.[8] A mérsékelt Pesti Hírlap úgy vélte, “csak fájlalni lehet, hogy a bécsi udvari cselszövények alkotmánytapodó intézkedései ennyire elragadták a nép szenvedélyét.”[9] Kossuth Hírlapja bár iszonyúnak tartotta a történteket – “az ezred éves magyar historiában hallatlan merény” –  a kialakult helyzetért a bécsi kormányköröket tette felelőssé: “De másrészt nem csoda, ha ennyi ármány és árulás felülről demoralizálta a zaklatott népet, és ha szétrombolni akar minden elnyomásra használandó eszközt. Azért felelősek az elontott vérért azok is, kik indítói valának ezen uj ármánynak, melly historiánk egyik lapja befertőzésének oka volt.”[10] A radikális Márczius Tizenötödike egyértelműen jogos népbosszúként ítélte meg a történteket: “A nép e napon tisztán, mint isten bosszuló keze lépett fel”, majd hozzáteszi: “a magyar nép mióta az Austria dynastia uralkodik, illy lépést nem követett el.”[11]

            A királyi biztos meglincselésének híre felgyorsította az eseményeket, és hozzájárult ahhoz, hogy a “szeptemberi fordulat” valóban új irányt szabott a magyar szabadságharcnak. A gyilkosság másnapján a magyar honvédseregek Móga János vezetésével Pákozd mellett győzelmet arattak Jelasics csapatain, aki ezt követően megkezdte a kivonulást Magyarországról. Miután Batthyány szembesül azzal, hogy Lamberg küldetése Majláth György helytartói kinevezése és az országgyűlés ideiglenes feloszlatása volt, október 2-án lemondott miniszterelnöki megbízatásáról. Október 3-án az uralkodó felmentette Batthyányt és a 73 éves Récsey Ádámot nevezte ki miniszterelnökké, egyúttal – az elhúnyt Lamberg helyére – Jellasicsot tette meg a magyarországi haderő főparancsnokává, befejezésképp a királyi manifesztum rendelkezett a magyar országgyűlés feloszlatásáról valamint az általános hadiállapot kihirdetéséről.

Töredékek: képek és szövegek

A pesti hajóhídon történt gyilkosság eseménye mindjárt lezajlása után elbeszélések sokaságára forgácsolódik szét. A történtek leghitelesebb elbeszélői nyilvánvalóan a szemtanúk. A hozzájuk közel állók tőlük kapják első kézből az információkat. Elbeszéléseiket azonban már ezen a ponton az emlékezés szelektív és konstruktív jellege határozza meg.[12] A résztvevők szűk társasága általuk így a “jól értesültek” körével bővül ki, akik tovább adják a hallottakat. Köszönhetően a 19. század információs hálózatának, a szájhagyomány rövid időn belül írásos rögzítést nyer: levelek, falragaszok és az írott sajtó fórumai szélesítik a nyilvánosság körét. Az eseményhez időben legközelebb a szóbeli elbeszélés áll, ezt követik a történtek magán vagy nyilvános célra szánt leírásai és képi ábrázolásai. Ám ezeknek csupán egy töredéke táplálkozik közvetlenül a történésekből, formálódásukat számos egyéb tényező szabja meg. A konkrét eseményre vonatkozó elbeszélést egyaránt áthatják korábbi és vele párhuzamosan születő elbeszélések, korábbi képek és szövegek itatják át, miközben maga is szoros kölcsönhatásban áll a vele párhuzamos leírásokkal és ábrázolásokkal. A Lamberg meggyilkolására közvetlenül vonatkozó szövegek és képek kölcsönhatásának vizsgálata lehetővé teszi e kölcsönzések természetének felvázolását.

Urbán Aladár Lamberg meggyilkolásának példáján bizonyítja egy konkrét esemény maradéktalan rekonstrukciójának akadályait, sorra véve az esemény írásos forrásait.[13] Dolgozatából világosan kitűnik, hogy részleteit tekintve valamennyi leírás eltérő módon adja elő a történéseket, és a források még olyan látszólag egyértelmű kérdésekben sem egyhangúak mint a gyilkosság pontos helye vagy az elkövetők személye. A történésekhez időben a napilapok beszámolói állnak a legközelebb, a Márczius Tizenötödike például már a gyilkosság napjának estéjén tudósít a hajóhídon történtekről. Az ezt követő napokban számos hírlapi beszámoló jelenik meg az eseményekről. A leírások a szemtanúk vagy a szemtanúkhoz közel állók beszámolóin alapulnak, de az újságok kezdettől fogva kölcsönösen támaszkodnak egymás híreire is. Mivel a korszakban a nyomtatott szöveg rendelkezik a legnagyobb nyilvánossággal, a napilapok hírei minden későbbi leírás és ábrázolás egyik legfontosabb forrását jelentik. Bár az eseményekhez időben a naplók és levelek is közel állnak, ezek nyilvánossági köre jóval szűkebb és többnyire maguk is szóbeli elbeszélésekből és hírlapi hírekből táplálkoznak. Az írásos források sajátos típusát jelenítik meg a tanúvallomások. A fővárosi hatóság már néhány nappal a bűntény után megkezdte a tanuk kihallgatását, de mivel ez a nyomozás nem tudott konkrét eredményeket felmutatni, az ügyet decemberben átvette a bécsi rendőrség. Az osztrákok nyomozása látványos eredménnyel zárult: elfogták, majd Lamberg meggyilkolásának vádjával 1850 januárjában kivégezték Kolosy György, Bécsben tanuló magyar diákot. A nyomozóhatóságok hivatalos jelentései és a kihallgatások jegyzőkönyvei természetesen nem kerültek nyilvánosságra, így a bennük foglaltakat csak a kései utókor kutatói illeszthetik bele elbeszéléseikbe. Még a kortársi emlékezetet őrzik, de a történtektől már időben és térben is távolabb helyezkednek el a történeti összefoglalók, történelemkönyvek, folyóiratcikkek. Mivel ezek egy része nem csupán a már korábban megjelent leírásokra támaszkodik, hanem újabb szóbeli és írásos dokumentumokat, személyes emlékeket is felhasznál, új mozzanatokat illeszt be az elbeszélésbe. Minthogy a nyilvánosság foka e műfajban – főként az összefoglaló történeti munkák körében – a legnagyobb, ezek a leírások már kölcsönösen áthatják egymást, a kölcsönzések kibogozhatatlan hálóját terítve az elbeszélésekre. Fokozottan igaz mindez a személyesség és hitelesség látszatát keltő emlékiratokra és az ún. “oral history” körébe tartozó kortársi elbeszélésekre, amelyek azonban – gyakran évtizedekkel az események után – öntudatlanul is bőségesen merítenek a korábbi leírásokból.[14]

Jelenleg a gyilkosság tizennégy képi ábrázolása ismert, közülük a legkorábbi alig egy héttel az események után, míg a legkésőbbi 1900 körül készült. A szeptember 28-án történtekről leggyorsabban egy magyar képes folyóirat, a kassai Mulattató Képesujság számol be. Első enciklopédikus jellegű képes hetilapunk már október 7-i számának címlapján közöl egy fametszetet, amely a kocsija előtt álló, fegyveresek által körülfogott grófot ábrázolja.[15] Rajzolója a folyóiratnak több alkalommal dolgozó Pauer Flórián süketnéma műkedvelő festő.[16] Két héttel később Európa egyik legtekintélyesebb illusztrált hetilapja, a lipcsei Illustrirte Zeitung tesz közzé Lamberg gróf meggyilkolásáról egy jelzetlen fametszetet.[17] Dátuma szerint még szintén ugyanebben az évben készül Heinrich Albrecht rajza, amelyet L. Molsbeck sokszorosít színezett litográfiaként.[18] Szintén az események után nem sokkal készülhetett az a két ponyvafüzet is, amelyek címlapján a gyilkosság jelenetei láthatók. A Réthy Lipót szarvasi nyomdájában kiadott verses elbeszélés fametszetes borítójának igen leegyszerűsített rajza Lamberg megtámadását ábrázolja.[19] A Bucsánszky Alajos kiadásában megjelent Putnoki József költeményének címoldalát pedig a holttestet vonszoló tömeg képe illusztrálja.[20] Utóbbi rajzolója vélhetően az a pozsonyi Mihálovics fametsző, aki a Bucsánszky-féle ponyvák illusztrációi többségének szerzője volt.[21] 1850 előtt készült az a kőrajz, amely Anton Ziegler (1793-1869) az osztrák birodalom történetét összefoglaló Vaterländische Bilder-Chronik negyedik kötetének illusztrációi közt található. A kompozíciót a könyvsorozat kiadó-vállalkozója és írója, Anton Ziegler jelzi.[22] Az ábrázolások következő csoportjába azok a képek tartoznak, amelyek ugyan nem datáltak, de bizonyára az eseményeket követő néhány hónapban készültek. Közülük az egyik A. Maschek a német Ludewig kiadónál megjelent litográfiája.[23] Míg a másik szintén németországi, egy drezdai nyomda kiadásában megjelent ábrázolást felirata szerint Gustav Lohse rajzolta kőre.[24] Az eseményekkel közel egykorú ábrázolások körébe tartozik Orlai Petrics Soma ceruzarajza is.[25] Csak reprodukcióból ismert az a – felirata alapján “egykorú” – rajz, amelyet Gracza György, a szabadságharc történetét feldolgozó, 1898-ban megjelent műve közöl az Országos Ereklye Múzeum gyűjteményéből.[26] Bizonyosan későbbi viszont Vargyas Endre 1879-ben megjelent népszerű történelemkönyvének illusztrációjaként közreadott fametszet.[27] Bernáth Ágoston jelzi azt a rajzot, amelyet a Budapest című képes napilap közölt 1880 szeptember 28-i számának címoldalán.[28] Gracza György említett kötetének illusztrációi számára készült az a fejléc is, amely a Bucsánszky-féle ponyva címlapjához hasonlóan a tetem meghurcolását ábrázolja.[29] Végül egyelőre sem konkrét időponthoz sem szerzőhöz nem köthető az ábrázolások utolsó darabja, egy a Budapest Történeti Múzeum gyűjteményében található színezett kőrajz, amelyről csak a vétel időpontja alapján állítható, hogy 1908 előtt készült.[30]

A képi ábrázolások hatókörét döntően befolyásolja technikájuk és a megjelenésük helye. A tizennégy ábrázolás közül kettő kivételével valamennyi sokszorosított grafika. A sokszorosítás előfeltétele és biztosítéka annak, hogy a kép bekapcsolódjon a társadalmi kommunikáció hálózatába: esetünkben a grafikák közül három folyóirat-illusztráció, kettő ponyvaillusztráció, három önállóan forgalomba hozott nyomat és három könyvillusztráció. Tehát valamennyi kép közvetítője a korszak jellegzetes tömegkommunikációs médiumainak sorába tartozik.

A 19. századi sokszorosított kép mögött már fejlett ipari munkamegosztás áll, ami az egyedi (eredeti) mű és a kinyomtatott kép közé közvetítők sorát iktatja be.[31] E láncolat valamennyi résztvevője hozzájárul a végleges ábrázolás kialakításához és saját egyéni és technikai szempontjainak megfelelően formálja nyersanyagát. A közvetítők gyarapodása a képkészítés iparosításának szükségszerű következménye, ugyanakkor növeli a távolságot a képtárgy – jelen esetben az esemény – és a “végtermék” vagyis a sokszorosított kép között. A lipcsei Illustrirte Zeitung ezredik, jubileumi számában röviden összefoglalja a képi tudósítás keletkezésének folyamatát: eszerint az aktuális eseményről készült eredeti rajz a fametszők műhelyébe kerül, ahol a papírra készült kompozíciót egy fametszésre alkalmas, világos tónusfokozatokkal és éles fény-árnyékokkal ellátott vonalrajzzá dolgozzák át, amelynek mérete megfelel a nyomódúc méretének. Ezt a rajzot újabb rajzolók átmásolják a nyomódúcra, majd megint mások fába metszik, végül továbbítják a nyomdába, ahol meghatározzák a kép tónusait és színeit.[32] A kinyomtatott sokszorosított kép tehát nem csak az eseményt, hanem az előképül szolgáló rajzot is többszörösen átírt formában közvetíti a néző felé.

Egy kompozíció technikai megsokszorozása egyben annak “osztódási folyamatát” is beindítja, és közismertségével egyenes arányban növeli “leszármazottainak” számát, felgyorsítva a képi motívumok cseréjét. Lamberg meggyilkolásának ábrázolásai négy olyan “alapképre” vezethetők vissza, amelyek nem csak fő motívumaikban, de helyenként részleteikben is meghatározzák a továbbiakat. Közülük az egyik mintakép az Illustrirte Zeitung fametszete, amelynek a fekvő gróf köré gyűlt támadók által megteremtett centrális kompozícióját követik Lohse, Albrecht, Maschek metszetei és hatása Orlai rajzán is kimutatható. Lohse kőrajza egyértelműen a lipcsei fametszet nyomán készült, rajzolója lényegi változtatás nélkül átemeli mintaképének kompozicionális elrendezését, a környezet rajzát és Lamberg elhelyezését. A tömeg ábrázolását azonban leegyszerűsíti (kiiktatja a bonyolult takarásokat és összetett mozdulatokat) továbbá néhány figura viseletét is megváltoztatja. Míg Lohse litográfiája a sematizáló másolat példája, a másik három ábrázolás csak az alapkép elgondolását veszi alapul, de részleteiben nem követi azt. Jól körülhatárolható az a képegyüttes is, amelynek kiindulópontja Anton Ziegler kőrajza. Ziegler ugyan átemeli az Illustrirte Zeitung fametszetének néhány alakját, de összességében mégis új típust teremt. Ezt alakítja át Vargyas Endre könyvének illusztrátora és ez utóbbit másolja egy évvel később Bernáth Ágoston is. Bernáth rajza – amely időben az egyik legkésőbbi – több korábbi ábrázolásból kompilált: gerincét a Vargyas-féle fametszet adja, de a nemzetőrök kordona Orlai rajzáról származik, míg a bal szélen fenyegetően közeledő alak forrása a lipcsei fametszet. A harmadik képcsoport forrása a Mulattató Képesujság fametszete, amely a kocsijából éppen kiszálló, a támadók által körülvett Lamberget ábrázolja. Réthy Lipót ponyvája egyértelműen Pauer Flórián sokalakos kompozíciójának négy figurás redukált változata, de alapvonásaiban az egykori Országos Ereklye Múzeum rajza is a kassai folyóirat metszetének modelljét követi. Végül a negyedik típust Bucsánszky Alajos ponyvafüzetének címképe képviseli, amely 1890-ben Gracza György egyik fejezetnyitó fejlécének mintaképeként bukkan fel újra.

            Míg a képek egymás közötti kölcsönhatása elsősorban az alkotás oldaláról meghatározó, a szó-kép viszonyok mind az alkotást mind a befogadást befolyásolják. Ellentétben a mai hírközléssel a 19. század derekán a kép még nem a közönség elsődleges információs forrása, hiszen az esemény és az azt megeleveníteni kívánó kép megjelenése között legalább néhány nap, de többnyire hetek vagy hónapok telnek el. Ebből az aszinkronitásból adódóan a szöveg a századfordulóig megőrzi vezető szerepét a képi tájékoztatással szemben, így az aktuális eseményábrázolás értelmezése sem lehetséges a korábbi, illetve a vele párhuzamosan megjelenő szövegek figyelembevétele nélkül. Noha a befogadók zöme már rendelkezik egyfajta tudással az ábrázolt történésről, az eseménykép nem nélkülözheti a szöveges magyarázatot. A Lamberg halálát ábrázoló képcsoport szinte valamennyi tagjához kapcsolódik egy-egy rövidebb vagy hosszabb szöveges magyarázat, amely egyértelműsíti és értelmezi a látottakat. A szöveges kíséret legegyszerűbb formája a címfelirat. Az önálló nyomatok csoportjának megértése feltételezi az események körülményeinek ismeretét, ugyanis Lohse, Albrecht és Maschek kőrajzai szövegesen nem kommentálják, csupán címfelirataikkal konkrét időhöz, helyhez és személyhez kötik a látottakat, ebben az esetben a részletek értelmezése, a kiragadott pillanat történetté tágításának feladata a nézőre hárul.

            A rajzok más részéhez viszont részletes szöveges magyarázatok kötődnek. Közülük néhány az ábrázolás forrásának tekinthető. E kapcsolat legvilágosabban Réthy Lipót ponyváján követhető nyomon, amelynek címlapképe pontosan megfeleltethető a vers néhány sorának.[33] Szintén a szöveg közvetlen hatását mutatja Ziegler kőrajza, amelynek fő motívumait – Lamberg tisztiszolgáját, az ártatlansága igazolására felmutatott levelet – a szöveg is említi. Utóbbi esetben a szöveg és kép szoros kölcsönhatását az is magyarázza, hogy a szöveg szerzője és a kép rajzolója azonos, de ez a szarvasi ponyva kapcsán is feltételezhető. Az ábrázolások más részénél a képek forrásai nem a kísérő szövegek – a képek tehát a hagyományos értelemben nem a szöveg illusztrációi – ami arra utal, hogy a képek és az azokat kísérő szövegek párhuzamosan keletkeztek és azonos motívumaikat csak azonos forrásaik magyarázzák. Ebben az esetben a rajzokat kísérő magyarázatok elsősorban az eseményábrázolások befogadóira gyakorolnak hatást. Míg a rajzoló az eseményt alkotó történések sorának sűrítményét hozza létre, a néző e koncentrátumot időben zajló elbeszéléssé alakítja vissza. Segítségére állnak ehhez a képekhez kapcsolódó szövegek, amelyek a tömör kép-egészre ráillesztik saját lineáris, narratív struktúrájukat. Jól megfigyelhető ez az Illustrirte Zeitung fametszetének magyarázó szövegében, amely ok-okozati összefüggéseket, politikai erőviszonyokat, fordulatos cselekményt és egy életrajzot is mellékel a képhez.[34] Az értékelő-jellegű szövegek jellegzetes példája a Mulattató Képesujság Pauer Flóris rajzához kapcsolódó cikke, az írás célja ugyanis nem az események ismertetése, hanem elemző értékelése.[35] Bevezetője – a Márczius Tizenötödike és Kossuth Hírlapja nyomán – a történteket a “sok ármány és árulás által demoralizált” tömegek jogos bosszújaként ítéli meg, majd miután röviden leírja a szerencsétlenség előzményeit és lefolyását ismét kifejti, hogy a történtek egyedüli felelőse Lamberg, aki rossz időben rossz helyen volt és szándékaiért jogosan bűnhődött. A szöveg tehát olyan értékfogalmakkal és erkölcsi minőségekkel telíti a képet, amelyeket az önmagában nem hordoz.

Egy “nagyobb történet” áramában

Lamberg meggyilkolásának képei több tekintetben is egy sorozat részeiként értelmezhetők. Az 1848-as magyar illetve európai forradalmakat ábrázoló képek láncolatában, azon belül pedig a forradalmi népítéletek ábrázolásainak sorában a pesti gyilkosság képei egy olyan történeti képciklus részeként jelennek meg, amelynek egésze az adott eseményábrázolást mind a megformálás mind az értelmezés oldaláról befolyásolja.[36] Ebben az összefüggésben a rajzok nem csupán a szeptember 28-i események leírásai, hanem egy “nagyobb történet” viszonyában a 48-as forradalmak elbeszélésének epizódjai. Lamberg halála része egy olyan képisorozatnak, amelynek középpontjában a forradalmi tömegek megmozdulásai állnak. A politikailag motivált tömeg megmozdulásai a francia forradalom után az 1848-as forradalmakban már Európa-szerte főszerepet játszanak. Míg korábban a tömeg elsősorban a dinasztikus hatalmat legitimizáló ceremóniaképeken vagy a katonai ábrázolásokon jutott szerephez, most passzív, rendezett sokaságból spontán szerveződő, aktív energiákkal telített erőként lép fel, amely maga veszi kézbe az események irányítását. Az utcai demonstrációk, összecsapások, barrikádharcok, lincselések alapvetően új képi témát jelentenek.[37] A forradalmi eseményábrázolások egy részén monumentális városi tereken áramlik a tiltakozó, romboló vagy menekülő sokaság, más részükön a pusztító csőcselék vagy az ujjongó nép karakterei formálják meg a tömeget és e körből válik ki az új kor hérosza, az anonim hős, a szabadság névtelen harcosa is.[38]  Lamberg meggyilkolása az európai forradalmaknak ahhoz a véres felvonásához tartozik, amely már a kortársakat is a jakobinus diktatúra rémtetteire emlékeztette.[39] A magyarországi népítélet közvetlen előzménye két frankfurti parlamenti képviselő, Felix von Lichnowsky herceg és Auerswald tábornok szeptember 18-án történt meggyilkolása. Lamberghez hasonlóan velük is a feldühödött csőcselék végeztek. Néhány nappal Lamberg halála után Székesfehérvár mellett elfogták Zichy Ödön grófot és Jellasics nála talált kiáltványai miatt Görgei Artúr parancsára október 1-én felakasztották. A szerb-horvát előrenyomulás és az udvar nyílt ellenforradalmi fellépése Bécsben is nyugtalanságot okozott, az utcai demonstrációk kiújultak és alig egy héttel Lamberg meglincselése után bécsi munkások és diákok tömege lámpavasra húzta Theodor Baillet Latour hadügyminisztert, akiről korábban bebizonyosodott, hogy támogatta Jelasics magyarországi bevonulását. A pesti gyilkossághoz hasonlóan Lichnowsky, Zichy Ödön és Latour kivégzéséről is számos aktuális eseményábrázolás tudósít, amelyek a Lamberg halálát ábrázoló metszetek legközelebbi analógiáit jelentik.

A cenzúra eltörlésének köszönhetően a forradalmak hónapjai alatt valódi “képrobbanás” zajlik le Európában.[40] A friss képi tudósítás iránti megnövekedett igényeket aktuális eseményábrázolások tömegével igyekeznek kielégíteni a kiadók. A sokszorosított ábrázolások illusztrált folyóiratokban vagy különállóan forgalomba hozott nyomatok formájában jelennek meg. Utóbbiak egy része számozottan, sorozatba rendezve kerül kiadásra, ami üzleti szempontból a folyamatos fogyasztás garanciája. A populáris grafika e körén belül gyakoriak a kölcsönzések és a műfaj nagyban meghatározza az ábrázolások stílusát és témáját is. A példányszám növelésében érdekelt sajtó a közönség lehető legszélesebb rétegeinek megnyerésére törekszik, de a popularizálódás az ábrázolások trivializálódásához is hozzájárul. A közérthetőséget garantáló képi sablonok megkönnyítik ugyan a – gyakorta újszerű – témák értelmezését, de együtt járnak a publicisztikai üzenet standardizálásával is.[41]

Az 1843-ban alapított Illustrirte Zeitung német nyelvterületen elsőként honosította meg az aktuális képesújság műfaját. A forradalom alatt egy-két hét alatt juttatta el az olvasóközönséghez az események friss képi információit. Így Lamberg halálának ábrázolása a korabeli olvasó számára a forradalom esemény-folyamának részeként jelent meg, értelmezését és megítélését nem csak a képhez közvetlenül kötődő kommentárok, hanem minden megelőző esemény és annak ábrázolása is befolyásolta. Az olvasó már a pesti véres események előtt változatos képet kapott a forradalmi tömegmegmozdulásokról, és ősszel feltűnően megszaporodtak a feldühödött tömegek által elkövetett erőszakos cselekmények ábrázolásai. Lamberg halála előtt a folyóirat közölte a párizsi érsek és Bréa tábornok, valamint Lichnowsky herceg meggyilkolásának képeit.[42] A metszetek jó része a folyóirat saját rajzológárdájának eredeti munkája. Az idő szorításában a művészek gyakorta alkalmaztak hasonló megoldásokat, ez magyarázza, hogy a Lamberg halálát ábrázoló, október 28-án megjelent rajz legközelebbi előzménye Lichnowsky herceg meggyilkolásának illusztrációja, amelyet a folyóirat két héttel korábbi, október 14-i számában közölt.[43] A frankfurti követ kivégzésének ábrázolása mind kompozíciójában mind részleteiben oly sok hasonlóságot mutat a magyar vonatkozású eseményképpel, hogy metszőjük bizonyosan, rajzolójuk pedig feltételezhetően azonos volt.[44]

Mivel a több tízezres példányszámú folyóirat 1848-ban már a német nyelvterület legkedveltebb illusztrált sajtóterméke, a lap képei számos egyéb illusztrált kiadvány forrásaivá váltak. Amint láttuk, Lohse kőrajza is a lipcsei metszetet másolta. A csekély változtatásokkal dolgozó nyilvánvaló kölcsönzés a populáris grafika jellemző műfaji sajátossága és igen gyakori a Bilderbogen-típusú kiadványok között. Az egylapos képes, szöveges magyarázatokkal kísért, színezett fametszetes nyomtatványok egyik legismertebb németországi kiadója Gustav Kühn volt, akinek vállalkozása a Berlin melletti Neuruppinban működött. Kühn igazodva a vásárlók igényeihez, 1848-ban Europäische Freiheitskampfe. Das merkwürdige Jahr 1848 címen a forradalom európai eseményeit bemutató aktuálpolitikai képsorozatot indított.[45] Az 1850-ig fennállt kép-újság három év alatt csaknem száz lapon elevenítette meg a forradalom jelentős epizódjait. A színezett fametszetek rendszerint az eseményeket követően 4-5 héttel jelentek meg. Témái között kiemelt szerepet kaptak a tömegmegmozdulások és azon belül is az erőszakos cselekmények.[46] Az agresszív, brutális, tragikus események iránti vonzódás a tömegkultúra jellemző vonása, a katasztrófák, balesetek, szerencsétlenségek és gyilkosságok már a képi tömegtájékoztatás kezdetén is a legkedveltebb témák közé tartoztak.[47] A kompozíciók között nagy számban fordultak elő kölcsönzések, ezek egyik fő forrásai a gyorsabban megjelenő képesújságok (Illustrirte Zeitung, Illustration, Illustrated London News). Kühn 1848-as sorozatának 39. lapja Lichnowsky herceg és Auerswald tábornok meggyilkolásáról számol be.[48] A lap szöveges kísérettel öt képben eleveníti meg a történteket. Lichnowsky halálát az Illustrirte Zeitung fametszete nyomán közli, míg Auerswald meggyilkolásához ugyanezen lipcsei folyóirat Lamberg halálát ábrázoló képét másolja le. A másoló olyan részletesen követte előképét, hogy még az áldozat arcvonásait és viseletét sem alakította át, csupán az események helyszínét változtatta meg.

Az önállóan forgalomba hozott nyomatok csak mai állapotukban jelennek meg elszigetelten, felirataik szerint egykor egy nagyobb képsorozat részei voltak. Erre utal Albrecht kőrajzán a “Nr. 128” sorszám és felirata Maschek nyomatát is a kiadó “negyedik jutalomképeként” nevezi meg, de gyaníthatóan egykor Lohse kőrajza mellé is még több forradalmi eseménykép sorolódott. Az 1848-1849-es ábrázolások egy része sorozatként jelent meg, köztük az egyik legismertebb a katonai megmozdulásokról tudósító Armée Bulletin volt.[49] Az európai – főként német – “kép-újságok” rendszeresen közöltek beszámolókat a magyarországi szabadságharc eseményeiről is, Lohse és Albrecht rajzai ilyen, mára szétszóródott aktuális, Bilderbogen-jellegű képciklusok részei lehettek.

Pauer Flórián fametszete jól illeszkedik a Mulattató Képesujság célkitűzéseihez, amely szerint magyar nyelven elsőként igyekeznek a hazai közönségnek gyors képi tájékoztatást nyújtani az időszerű eseményekről. Werfer Károly kassai folyóirata 1848 januárjában indult és amint Európában elkezdődnek a forradalmi megmozdulások hazai viszonylatban kivételesen gazdag képanyaggal számol be a külföldi majd a hazai történésekről.[50] Külföldi vonatkozású képeit a lipcsei, párizsi és londoni képesújságokból kölcsönözte, míg a magyar forradalomról öt eredeti képet hozott. Gyorsaságát dicséri, hogy a pesti 12 pont felolvasását ábrázoló metszetet már tíz nappal az események után eljuttatta az olvasókhoz, az Illustrirte Zeitung május elején ennek nyomán jelentette meg képriportját a pesti felkelésről.[51] Werfer lapjának különlegessége, hogy illusztrációi a főváros mellett a forradalom vidéki fejleményeiről is tudósítanak.[52] Pauer rajza azonban az 1848-as magyarországi ábrázolások körében is ritkaságnak számít, 1848-ról ugyanis meglepően kevés kortárs hazai ábrázolás maradt fenn. Az egykorú képek zöme portré vagy katonai témájú grafika, az országszerte zajló eseményekről a kortársak csupán elvétve kaptak friss képi tudósítást.[53] A folyóirat mindvégig a forradalom támogatója volt, álláspontja a Kossuth által képviselt ellenzéki liberálisokkal rokon. Aktuális eseményábrázolásai közt feltűnően nagy szerepet kapnak az európai forradalmak spontán tömegmegmozdulásai, az utcai tüntetések, összecsapások és barrikádharcok. A kassai újság tehát egy olyan történetként meséli el a forradalmat, amelynek középpontjában a tömegek állnak, irányát és menetét ők szabják meg. Ősszel Werfer folyóirata – az Illustrirte Zeitung nyomán – sorra közölte a “szeptemberi fordulatot” jelző merényletek és népítéletek képeit: előbb Bréa tábornok majd a párizsi érsek meggyilkolását később Lichnowsky herceg lemészárlását.[54]

Lamberg halála hazai illusztrációinak köréből szintén egy kisebb sorozat része Bucsánszky Alajos ponyvájának címlapképe. Bucsánszky a korszakban egyedülálló figyelmet fordított népszerű kiadványainak illusztrálására.[55] 1848 őszén indított hírújságjának mind a három fennmaradt részét fametszetes kép díszíti. Putnoki József Lamberg halálát megverselő tudósító éneke a ponyva-újság első számaként jelent meg, ezt követte Zichy Ödön gróf kivégzésének és Latour gróf felkoncolásának leírása, szintén egy-egy fametszetes ábrával. Putnoki az eseményeket egy földesúr és egy jobbágy párbeszédeként írja le. Előadásában a népítéletek a szabadságharc ellenségeinek igazságos büntetései, szándéka nem a tettesek elítélése, hanem az árulók elriasztása. A Lamberg elleni merénylet ebben az összefüggésben az elnyomott és öntudatra ébredt nemzet jogos bosszújaként jelenik meg.

Míg a fentebb tárgyalt illusztrált folyóiratokban, ponyvákban és nyomtatványokon Lamberg halálának ábrázolása aktuális képi tudósítás, a később megjelent összefoglalókban már egy múltbeli esemény illusztrációja, így funkcióját tekintve riportképből történeti képpé alakul. Tágabb kontextusát már nem a napi hírek, hanem a történeti összefüggések teremtik meg, közege már nem a jelen, hanem a világ- vagy nemzeti történelem. Amíg az aktuális eseménykép értelmezését csak a megelőző történetek befolyásolták, a történelemkönyvek illusztrációi egy olyan folyamat epizódjaként jelennek meg, amelyet következményei éppúgy értelmeznek mint az okai. Anton Ziegler könyvében Lamberg halála az osztrák császárság átfogó történetének összefüggésében jelenik meg, azon belül a negyedik kötet azon egységében helyezkedik el, amely a bécsi forradalom eseményeit tárgyalja.[56] A képcikluson belül előzménye István nádor és Jelasics sikertelen tárgyalása és következménye a Tábor hídi csata, Latour kivégzése és a bécsi forradalom újbóli fellobbanása.[57] Ziegler a bécsi forradalmat olyan történetként ábrázolja, amelynek mozgatórugói az utcai néptömegek és a császár közötti konfliktusok, míg a sorozat első felében az uralkodói hatalom kompromisszumkészsége csillapítja valamelyest az elégedetlenséget, a forradalom második szakaszát – Ziegler előadása szerint – az elszabadult indulatok és véres összecsapások jellemzik. Ennek tükrében az utolsó kép, amely a forradalmárok egy csoportjának kivégzését ábrázolja, nem mint megtorlás, hanem mint a törvényes rend helyreállításának eszköze kap értelmet.

Az újraszerkesztett pillanat – Dokumentum és fikció

A Lamberg meggyilkolását ábrázoló metszetek többsége az időszerű képi hírközlés célját szolgálja. Az információtovábbítás praktikus eszközeiként világos és hiteles üzenetként kell megfogalmazniuk tárgyukat. Dokumentatív igényüket kifejezik az esemény tárgyát és helyét tényszerűen megnevező feliratok is. Az aktuális eseményábrázolások a hitelesség ígéretét hordozzák, azt állítván, hogy a megjelenített dolgok megtörténtek és éppen így, nem másként estek meg. A hitelesség kérdése a tömegkommunikáció technikai fejlődése és a polgári nyilvánosság demokratikus intézményrendszerének kiépülése révén mind nagyobb szerepet játszik a tömegtájékoztatásban. Bár a fotográfia csak a század utolsó évtizedeiben válik a képi hírközlés általános eszközévé, az 1850 körüli eseményábrázolásokat már a fotográfiához hasonló igények jellemzik, így a grafikai eseményábrázolás céljait tekintve a 20. századi riportfotó előkészítőjének tekinthetők.[58] Minthogy a közélet történéseinek pontos és részletes ismerete már a közönség alapvető igénye, a tájékozott publikum előzetes ismeretei révén maga is kontrollt gyakorol hírforrásai fölött. Ez az eseményképek rajzolóit arra készteti, hogy ábrázolásaik minél több olyan részletet tartalmazzanak, amely növeli a kép hitelét. Mindeközben a rajzolónak arra is törekednie kell, hogy műve egyúttal meggyőző és áttekinthető legyen, és megfeleljen a korszak esztétikai konvencióinak.[59] Ilyenformán az aktuális eseményábrázolás sajátos keverék műfajjá alakul, amely átmenetet képez a fikciós történeti kép és a dokumentatív igényű riportfotó között. Összetételében a tények épp olyan fontos szerepet játszanak mint az affektusok, míg az előbbiek alkotják az eseménykép magvát, utóbbiakból nyeri formáját.[60] Az eseményábrázolás számos olyan elemet tartalmaz, amely alkalmassá teszi arra, hogy megteremtse a hitelesség illúzióját. A gyilkosság megtörténte, helyszíne és az áldozat személye az esemény legkevésbé vitatott részletei közé tartozik, a bűntény lefolyása illetve elkövetőik leírása már jóval több ellentmondást tartalmaz.

(az áldozat)

Lamberg arcvonásainak megrajzolásakor az eseményábrázolások alkotói az altábornagyról készült egykorú portrémetszeteket és festményeket használják fel, így az áldozat szinte valamennyi metszet hasonló vonásokkal jelenik meg. Öltözete Pauer fametszetén és a két ponyva címképén katonai egyenruha (Réthy ponyváján egyenesen tábornoki uniformis), a többi rajzon civil öltözet. A polgári viseletet egy kortárs levél és több visszaemlékezés is megerősíti, köztük Frideczky Lajos és Pulszky Ferenc memoárja is, megemlítve, hogy Lambergnek szálláshelyére megérkezve első dolga volt, hogy egyenruháját polgári öltönnyel cserélje fel.[61]

(a helyszín)

Az egykorú források egybehangzóan a pest-budai hajóhidat jelölik meg a gyilkosság helyszíneként. Az egykori pontonhídat így írja le Ábrányi Kornél: “A közép kocsijáró résszel párhuzamosan, jobbra és balra, fakorlátos gyalogátjárók vonultak végig. A hajóhíd úgy pesti mint budai bejáratánál a hídpénz és vámszedő házikók mellett még külön katonai őrházak is állottak… e helyiségeket a márcziusi napok után a pesti s budai nemzetőrség látta el őrséggel.”[62] A híd hosszában még további négy fabódé is állt.[63] A fakorlátos gyalogátkelő csak Pauer fametszetén jelenik meg, a többi kép rajzolója nem jelzi a híd hármas osztását. Pauer viszont elhagyja a híd képét meghatározó gázlámpákat és fabódékat. Az Illustrirte Zeitung, Albrecht és Orlai rajzán különböző világítótestek jelennek meg. Közülük Orlai rajzának lámpái állnak legközelebb a korabeli városképek ábrázolásaihoz. Feltűnő eltérés a korábbiaktól, hogy Bernáth Ágoston fametszete már a Lánchídra helyezi a gyilkosságot. A tévedés régi keletű: kiindulópontja valószínűleg Szeremlei Samu 1867-os leírása, ahol a gyilkosság helyszíneként a Lánchidat jelöli meg.[64]

(levelek)

Figyelemreméltó, hogy az Illustrirte Zeitung – és nyomában Lohse metszetén – feltűnik három levél is, az egyiket maga Lamberg emeli fel védekezőn, mögötte egy másikat a támadók közül egy vádlón mutat fel, míg a harmadik írás az előtérben hever. A levelekről már az eseményeket követő napokban beszámolnak a hírlapok, ismertetve tartalmukat is.[65] Eszerint a tábornagynál három hivatalos irat volt: az első királyi biztossá való kinevezését közölte Batthyányival, a második Majláth György királyi helytartói kinevezéséről intézkedő leirat volt, míg a harmadik elrendelte az országgyűlés felfüggesztését. Arról, hogy a hídon történtek alatt előkerültek-e a levelek, az írásos források eltérően nyilatkoznak. Az egyik Lamberget védő nemzetőr vallomása szerint a tábornagy valóban elővette a lepecsételt leveleket, bizonyítva hivatalos küldetését, de az iratokat a tömeg elvette, bár nem bontotta fel.[66] A levelek funkciója a képeken főként hitelesítő és azonosító: az áldozat “attribútumaiként” utalnak Lamberg küldetésére és visszamenőleg igazolják a támadók félelmeit, tehát szerepeltetésük elsősorban szimbolikus.

(a bérkocsi)

Az esemény ábrázolásainak többségén szerepet kap az a bérkocsi, amelyből a császári biztost kirángatták. Formája nem rekonstruálható pontosan, de az írásos forrásokból annyi világos, hogy Lamberget zárt lovas kocsi szállította. Orlai kivételével valamennyi rajzon ilyen típusú batár szerepel. A leírások szerint a kocsi nem sokkal azután elhagyta a helyszínt, ahogy utasát megtámadták.[67] A lipcsei metszeten már csak a távozó kocsi körvonalai láthatók, a Ziegler-féle képcsoporton viszont a gyilkosság közvetlenül a bérkocsi mellett történik.

(a kísérő)

A források szerint Lamberget egy darabon elkísérte adjutánsa, Blázovics Károly őrnagy. Az összerogyó grófot átkaroló kísérő egyedül Ziegler kőrajzán jelenik meg. Ziegler szövegében úgy említi őt mint Lamberg “jäger”-ét vagyis tisztiszolgáját. A rendőrségi tanúvallomások mindkét verziónak ellentmondanak: a gróf tisztiszolgája a Fortuna fogadóban maradt, Blázovics őrnagy pedig Majláth gróf lakásán, Pesten elvált Lambergtől, így a gyilkosság alatt már egyikük sem lehetett a királyi biztos segítségére.[68] Alakját már az Anton Ziegler rajzát követő Vargyas-féle illusztráció rajzolója is elhagyja, vélhetően azért, mert támogató jelenléte megzavarta a támadók és az áldozat világos képi kontrasztját.

(a fegyverek)

A források egyöntetűen kiemelik, hogy a támadók fegyverei elsősorban kiegyenesített kaszák voltak, de említenek kardot, szuronyt, fokost és botokat is.[69] A támadó fegyverek összetétele az Illustrirte Zeitung fametszetén a legváltozatosabb, itt karddal, lándzsával, bárddal, buzogánnyal, alabárddal, kiegyenesített kaszákkal és botokkal rohanják meg Lamberget. Pauer rajzán kaszák, botok és szuronyos puskák láthatók. Gracza György könyvének illusztrációján egy subás paraszt cséphadarót tart, míg a háttérből fokossal támadnak.[70]

(a gyilkosság)

Jóval összetettebb feladat a gyilkosság ábrázolása, ugyanis sem az elkövetők személye, sem az emberölés aktusa nem határozható meg egyértelműen. A gyilkosság több fázisból összetevődő folyamat volt és Lamberg halálát sem egyetlen ember okozta. A számos ellentmondást tartalmazó írásos források alapján az események következő szakaszai különíthetők el:

1. A hajóhíd budai hídfőjénél egy csapat bécsi légiós ismerte fel a grófot, akit miután kihúztak kocsijából, Kolosy György kardjával megsebesítette.
2. Majd a hídőrséget teljesítő nemzetőrök a megtámadott gróf védelmére keltek és kordont vonva Lamberg köré Pest felé kísérték az ekkor már több helyen megsebesített férfit.
3. A híd közepén azonban a Prinz-Preussen ezred átállt katonáinak egy csoportjával találkoztak, akik áttörve a nemzetőrök sorfalát rátámadtak Lambergre, akit az egyik katona szuronydöfése megölt.
4. Végül a tömeg az áldozat holttestét az utcakövezeten a Károly laktanyáig vonszolta.

Az eseményfolyamat vizuális átírását a képi elbeszélés olyan eszközei segítik, mint a tömörítés, összevonás, halmozás, egyszerűsítés. Az ábrázolások a történések sorát térben és időben tömörítve jelenítik meg, egy akcióba sűrítve a támadások egymást követő hullámait és résztvevőit. Az időben szétszórt történések “termékeny pillanata” a rajzok többségénél a gyilkosság momentuma, ettől csak Pauer metszete és a Bucsánszky-ponyva illusztrációja tér el. Mivel az eseményábrázolások a pillanatnyiság illúziójának megteremtésére törekednek, az előzményekre és következményekre csak kevés elem vonatkozik. A közvetlen előtörténetre csak a levelek és fiáker utalnak, a távozó bérkocsi körvonalai a lipcsei fametszeten valamint Lohse és Ziegler kőrajzán is feltűnnek. Pauer, Orlai és Bernáth rajza az események több epizódját sorolja egymás mellé. Pauernél látjuk a fiáker lovait fékezőket és a látottakat kommentáló járókelőket is. A tábornagyot védő nemzetőrök csoportja egyedül Orlai – és ennek nyomán Bernáth – rajzán jelenik meg. Narratív szerkezetét tekintve Orlai rajza a legösszetettebb: bár a konfliktus eredője Lamberg, körülötte egymással párhuzamosan több összeütközés zajlik, így a lófékezők, menekülők, támadók, védők és kívülállók egyaránt részesei és alakítói a történéseknek. Ezzel szemben a lipcsei fametszet által meghatározott képcsoport a küzdelmet két pólusúvá egyszerűsíti, elhagyva a Lamberget védő nemzetőrök csoportját, a lófékezőket és a járókelők passzívan szemlélődő alakjait is. Míg Orlai rajza inkább additív, elbeszélő jellegű, az Illustrirte Zeitung fametszetének a fizikai összeütközésre koncentráló redukciós eljárása kiélezi a konfliktust, növeli emocionális intenzitását és jelképi töltését.

(a gyilkosok)

Valamennyi eseményábrázolás közös vonása, hogy azokon Lambergre egyszerre többen támadnak. A gyilkosságot már a történtekről elsőként hírt adó hazai hírlapok is kollektív bűntettként ítélték meg: “A tegnapi események okozóiról kívánatos, hogy azok fel ne fedeztessenek. Legyen érte felelős az, kit felelésre vonni nem lehet, a nép, s azon vak szenvedély, melly által ők a bosszuló isten kezében csupán bűntető eszközökké lettek” – írja másnapi számában a Márczius Tizenötödike.[71]Ábrányi Kornél szintén úgy fogalmaz: “Őt nem egyes ember, de még egyes emberek sem, hanem egy egész dühös népáramlat linchelte meg.”[72] Pattanásig feszült hangulatában a felajzott tömegnek csak egy “gyutacsra” volt szüksége, hogy indulatai kirobbanjanak, és frusztrációi, sérelmei nyílt agresszióba csapjanak át.[73] Elias Canetti “hajszoló tömegnek” nevezi azt az emberáradatot, amely Lamberg gróffal is végez: “Amint megtálalta dühének célpontját egy vadászfalka eltökéltségével veszi üldözőbe és mikor elérte «zsákmányát» tomboló erővel veti rá magát. A tett valódi közgyilkosság, az elkövetők a közösség sérelmeinek megtorlói: Az ölésből mindenki részt követel, mindenki lecsap, s hogy lecsaphasson az áldozatra, közvetlen közelébe törtet. Ha nem éri el, akkor látni akarja, hogy éri el más. Minden kar mintha egyetlen lény kinyúló karja volna.”[74] A gyilkosságot ábrázoló eseményábrázolások egyik legfontosabb közös vonása éppen az, hogy az emberölést a közösség ítéleteként jelenítik meg. Lamberg testének egyszerre több fegyver szegeződik, egyetlen lendülettel szuronyok és kardok sokasága sújt le rá.

A tömeg összetételére vonatkozólag az írásos források beszámolói csak abban egyeznek meg, hogy az igen vegyes összetételű volt, a támadók a város lakosságának legkülönfélébb csoportjaihoz tartoztak, de történik említés a hétvégi vásárra érkező vidékiekről is. “A tömegek legnagyobb része a város legszegényebb osztályához látszott tartozni” – írta a történtek másnapján a Márczius Tizenötödike.[75]Az eseményeket a képviselőház erkélyéről figyelő Szárazberki Nagy József a tömeg vegyes összetételét emeli ki: “a napszámostól kezdve az úri öltözetű emberig, katona, asszony, gyermek összeelegyedve”.[76] Frideczky Lajos is úgy emlékezik vissza, hogy a sokaság a “Pesti közönség … minden osztályából” verbuválódott, köztük sok katonával.[77] Pálffy János, a képviselőház ekkor elnöke “meztelen nyakú és karú vad alakokról” ír.[78] Kovács Lajos – aki ekkor Széchenyi közeli munkatársa – emlékiratai szerint a tömegben feltűnt a “sok idegen, parasztruhában az utczákon barangoló nép.”[79] Frideczky Lajos egy “sétabotos képviselőről” is említést tesz, és Orlai rajzán is szerepel a járókelők közt egy sétapálcás úr. Az ábrázolások a tömeget szintén igen vegyes összetételűként mutatják be, a támadók közt vannak munkások, iparosok, parasztok, katonák és nemzetőrök. Ezzel kap hangsúlyt a tett “közgyilkosság” volta, és válik képileg is valódi “népítéletté.” Jól megfigyelhető ez Albrecht kőrajzán, ahol a támadók közt az előtérben kap helyet egy ősz hajú öregember, egy kisfiú és egy asszony is. A lipcsei fametszeten egyszerre döf az áldozatba egy paraszt, egy katona és egy munkás. Ziegler kőrajzán a gyilkosokat egy magyar katona, egy bécsi diák egy paraszt és egy munkás képviseli. Jelenlétüket nem kizárólag a tények indokolják, szerepük a széles társadalmi összefogás képi szimbolizálása. A különféle társadalmi rétegeket eltérő öltözetük és változatos karakterek jellemzik. A viseletek és karakterek tipizálása olyan rögzített helyi értékkel bíró zsánerelemekkel népesíti be az ábrázolást, amely elősegíti az esemény meggyőző szimulálását.[80]

A leírások Lamberg gyilkosai felől igen eltérő módon nyilatkoznak. Több elbeszélés is megegyezik viszont abban, hogy a tábornagy haláláért elsősorban egy bécsi légiós (Kolosy György) és egy porosz ezredbeli magyar katona volt felelős. Mivel az ábrázolások nem pontos leírásai a korszak katonai egyenruháinak és a civil viseletek is inkább a nyugat-európai városi típusokat mint a pesti ruházatokat tükrözik, az egyes figurák pontos társadalmi-katonai hovatartozásának meghatározása problematikus. Egy aulista feltűnik az Illustrirte Zeitung fametszetén és a támadók közt Orlai rajzán is elsősorban az egyetemi légió katonái vannak. Réthy Lipót ponyvacímlapján Lamberg három gyilkosa egy nemzetőr, egy bécsi légiós és egy gránátos magyar katona. A lipcsei fametszet nyomán Ziegler kőrajzán is főszerepet kap egy szakadt ruházatú férfi. Szereplése azért különösen figyelemreméltó, mert Csengery Antal naplójegyzeteiben azt írja, hogy az első csapást “egy majd öles nagyságú, atleta alakú, fekete hosszú szakállú, vitorla vászon blousba öltözött 30-40 év között levő kaszával felfegyverzett ember mérte” Lambergre.[81]

Az értelmezett jelen – kerettémák

Szemben a biblikus, mitológiai vagy profán históriai tárgyakkal, az aktuális eseményábrázolások esetében olyan történések megjelenítése a feladat, amelyek sem az alkotó sem a néző számára korábban nem voltak ismertek és nem részei a közös társadalmi emlékezetnek. Épp ezért kiemelten fontossá válnak azok a képi technikák, amelyek megkönnyítik az újszerű tárgy befogadását és megértését. Funkciójuk és működési elvük hasonló a történetírás metaforikus nyelvi kifejezőeszközeihez, a cselekményszövés narratív technikáihoz.[82] A képzőművészet hagyományos képi mintái nagyban hozzájárulnak az üzenet világos és hatásos megfogalmazásához, olyan bázist jelentenek, amely képes egyszerre legitimálni és értelmezni tárgyát. A kerettémák az aktuális-profán tárgy értelmezési körébe vonják a mintaképek emocionális, kulturális, morális mezőjét, felértékelve a jelen történéseit.[83] Jól megfigyelhető mindez a francia forradalom idején, mikor az újszerű aktuálpolitikai témák tömegének megformálásában komoly segítséget nyújtanak az antik és keresztény művészet képi konvenciói.[84] Mivel a mitologikus vagy szakrális mintaképeket a populáris grafika körében fedi el legkevésbé az egyéni invenció, ez a műfaj különösen alkalmasnak bizonyul a képi toposzok vizsgálatára.[85]

            Bár a korszak aktuális eseményábrázolásait a hitelesség igénye határozza meg, a képi tömegtájékoztatás legfontosabb médiumában, a sajtógrafikában a műfaj igen eltérő képtípusai élnek egymással párhuzamosan. Az aktuális képi tudósítás legtárgyilagosabb formája lemondva az esemény narrativizálásáról pusztán a tárgyi környezet objektív leírására korlátozza híradását. Egy gyilkosság esetében ez lehet helyszínrajz, alaprajz, amely egy rendőrségi jegyzőkönyv alaposságával írja le a látottakat. Magyar vonatkozásban ilyen kriminalisztikai érdekességű dokumentumok Széchenyi dolgozószobájáról és Teleki László szobájáról készült fotográfiák. Valamint ebbe a képi dokumentum családba sorolódik az az illusztrált füzet, amelyben Lamberg gróf családja közli a halott zsebében talált tárgyakat.[86] Ez a fajta tárgyilagos leírás azonban statikus állapotrajz, amely ugyan magas információértékkel bír, de a történés visszaadására nem alkalmas. Ezzel szemben a történések sorozatát egyetlen képbe sűrítő eseményábrázolás nem reprezentálja, hanem imitálja tárgyát. Mivel célja elsősorban az esemény felidézése (és nem leírása), hatékonysága nem függvénye hitelességének, hiszen a tömegkultúra hálójában az eseménykép feladata legalább annyira a meggyőzés mint a tájékoztatás. Ezért az aktuálpolitika hatalmi-ideológiai és a közönség szórakozási igényeinek kielégítését épp annyira szolgálják a képi hírek agitatív és hatásos összetevői mint tárgyszerű információi. Utóbbit olykor szinte nyomtalanul magába olvasztják a kép instruktív-argumentatív tartalmai, alárendelve a tényeket az elbeszélő retorikai fordulatainak vagy képi pátoszformuláinak. A hazai szabadságharc ábrázolásainak köréből számos példa említhető erre a jelenségre, köztük a betlehemi gyermekgyilkosság képi hagyományaira építkező zalatnai vérfürdő eseményképei vagy a szabadságharc vértanúinak a keresztény mártírképek kerettémáit felhasználó ábrázolásai.[87] Ernst Gombrich alkotáslélektani elemzésében a képi toposzokat, sztereotípiákat olyan mintáknak tekinti, amelyek nélkülözhetetlenek a vizuális benyomások sokaságának rendezésében és rögzítésében.[88] Minél összetettebb és/vagy újszerűbb az ábrázolás tárgya, annál inkább szükséges egy olyan vizuális minta használata, amely képes az időben és térben szétszóródott történések töredékeit képi egységgé szervezni. Minthogy a kategorizálás a megismerés szükségszerű feltétele, a látvány bizonyos fokú tipizálása is szükségszerű, és mivel a tipizálás egyszersmind értelmezés is, a képi sztereotípiák nagyban elősegítik a tárgy megértését és megítélését. Gombrich megfogalmazása szerint: “Az ábrázolás nem egyszerűen valamilyen vizuális benyomás hű emlékképe, hanem egy viszonyulási modell hű felépítése is.”[89]

            Egy eseményfolyam részét alkotó történéssorának kiválasztása, majd azon belül az ábrázolandó “termékeny pillanat” meghatározása eleve magában hordozza az értelmezés lehetőségét. Ideális esetben az ábrázolásra kiválasztott momentum egybeesik a múlt és jövő gyújtópontján álló “történeti pillanattal”.[90] Lamberg történetében a választás egyértelmű: valamennyi ábrázolás a gyilkosság epizódját helyezi a középpontba. Ettől valamelyest csak a holttest meghurcolását ábrázoló két rajz tér el. Az epizód kiválasztása ebben az esetben a jelentést is meghatározza, hiszen az utcakövezeten vonszolt magatehetetlen testetet alig lehetséges heroizálni. Ugyanazon esemény eltérő nézőpontú egykorú ábrázolásait jól példázzák Zichy Ödön kivégzésének és Heinrich Hentzi tábornok halálának képei. Az árulással gyanúsított grófot Anton Ziegler könyvének egyik kőrajza vértanúként jeleníti meg, az ártatlanság esküjének hasonló pózában mint amely a magyar szabadságharc mártírképeit is jellemzi.[91] Ugyanezt az eseményt homlokegyenest ellenkező módon értékelik Réthy Lipót és Bucsánszky ponyvái, amelyek címlapján az akasztott gróf nem hős, hanem briganti.[92] Hentzi tábornok halálos sebet kapott a budai vár 1849. május 21-i ostroma során. A szabadságharc osztrák mártírjának hősiességét számos egykorú mű elevenítette meg. Ezek egyik csoportja – a 18. század végi angol történeti festészet példái nyomán – a csatatéren haldokló hőst ábrázolja, Hentzit a hazafias katonai helytállás mintaképeként mutatva fel.[93] A magyar szabadságharc leverésében segédkező osztrák tábornok alakja azonban nem volt túl népszerű Magyarországon, így rövidesen megszületett a téma “hazafias” átirata, amely azt a momentumot ábrázolja, mikor Görgey megvédi haldokló ellenfelét a felbőszült honvédek bosszújától.[94] Az eseményábrázolás ebben az esetben olyan római eredetű kerettémára támaszkodik, amelyet Schmidt József 1844-ben készült történeti festménye, a Szapáry szabadon bocsájtja a törököt alkalmazott először magyar históriai tárgyra.[95] Míg az előbbi a birodalmi patriotizmus propagandája, az utóbbi a magyar nemzetkarakter lovagias és nagylelkű vonásait domborítja ki.

Lamberg halála ábrázolásainak többsége heroizálja az áldozatot. Mivel a hazai történeti festészetben legfeljebb Martinuzzi György meggyilkolása szolgálhatott előképül, a gyilkosság aktuális eseményábrázolásai közvetlenül szakrális kerettémákat használnak fel. A pesti gyilkosság legközelebbi előképeként ismert Lichnowsky herceg meggyilkolásának jelenetét Wilhelm Völker Krisztus töviskoronázásának és kigúnyolásának szakrális kerettémái alapján rajzolja meg.[96] Lamberg halála ábrázolásainak többsége szintén néhány közismert kerettémát vesz alapul. A támadók gyűrűjébe zárt áldozat képe a keresztény mártírképek hagyományaihoz vezethető vissza (Krisztus kigúnyolása, elfogatása, töviskoronázása, Szt. István megkövezése stb.). Ziegler kőrajzán a haldoklót támogató adjutáns kettőse a későközépkori Piéta-ábrázolásokból ered. A holttest meghurcolásának képi párhuzama a történeti festészetben Akhilleusz bosszúja Hektor felett.[97] Ugyanakkor szinte valamennyi ábrázolás kapcsolódik az antik eredetű és a klasszicista történeti festészetben újjáéledt “hős halála” képi toposzhoz. Jelentése azonban módosul a klasszicizáló előképekhez képest. Míg a 18. század végén a “hős halála” téma a haldokló erényeinek felmagasztalására szolgált és evilági halhatatlanságának kezdetét jelentette, Lamberg alakját nem nemesíti erkölcsi példaképpé csak mártíriumát emeli ki. A gyilkosság jelenetei valójában sokkal közelebb állnak a középkori vértanú ábrázolásokhoz mint a klasszicizmus “exemplum virtutis” képtípusaihoz. A gyilkosok agressziója, az erkölcsi züllöttséget sugalló eltorzult arcok olyan kontrasztot képeznek az áldozat heroikus pózával, amely alkalmas arra, hogy kifejezze az ábrázolások voltaképpeni tárgyát: az értékek drasztikus összeütközését.[98] Megállapítható tehát, hogy a képi ábrázolások zöme a szöveges értékelésekkel ellentétesen ítéli meg Lamberg halálát. Míg az egykorú hazai sajtó jogos népbosszúként írja le a történteket, az eseményképek a fékevesztett tömeg indulatainak áldozataként, a népfelkelés vértanújaként jelenítik meg Lamberget. Ebből a szemszögből nem az áruló, hanem a csőcselékké alacsonyodott tömeg a bűnös, és tettének igazságossága vagy megalapozottsága másodlagos. Az Európa-szerte terjesztett metszetek olyan üzenetet közvetítenek a tágabb közösség felé, amely szerint a valódi veszélyt nem a birodalom érdekeit képviselő katona, hanem a brutális gyilkosság mögött meghúzódó társadalmi zűrzavar jelenti.

A jelen idejű történelem

Lamberg gróf halálának ábrázolásai egy plakát tömör áttekinthetőségével foglalják össze a szerteágazó történéseket, megállapítva a gyilkosság tényét és megjelenítve a tett elborzasztó módját. A reális részletek csak a képi közlés járulékos eszközei, a kompozíciók egészének képi egységét és értelmezését vizuális sablonok és képi konvenciók teremtik meg. A múlt megértésének elengedhetetlen eszközei az eseményeket “prefiguráló” toposzok, csakhogy jelenlétük oly módon összefonódik a faktuális elemekkel, hogy valóság és fikció szétválasztása csaknem lehetetlennek tetszik. Ezt az aggodalmát fogalmazza meg Paul Ricouer is, mikor azt írja: “A kép fogalma ezáltal merőben eltávolodik a modell fogalmától, olyannyira, hogy már nem is létezik olyan eredeti entitás, mely összevethető volna a modellel.”[99] Lamberg halálának ábrázolásai tehát leginkább olyan modelleknek tekinthetők, amelyek bár mértékeiben és részleteiben csak hozzávetőlegesen egyeznek az eseménnyel, egészében mégis képesek annak megjelenítésére és felidézésére. Ily módon az aktuális eseményábrázolás alkalmassá válik arra, hogy közvetítsen az esemény és azok között, akik annak nem voltak személyesen részesei. Pszeudo-hitelessége kiszélesíti a szemtanúk körét, akik személyes véleményüket már az általa továbbított információk nyomán alakítják ki.

Stefan Germer az aktuális eseményábrázolás 19. századi népszerűségét az új polgári nyilvánosság legjellemzőbb képzőművészeti jelenségeként tárgyalja és a műfaj jellemző képi vonásait a polgárság újszerű igényeiből eredezteti.[100] E sajátosságok közül a műfaj kibontakozását elsősorban a partikularizálás igénye magyarázza, hiszen az eseményábrázolás mindenekelőtt dokumentatív funkcióval bír, vagy legalábbis a hiteles tájékoztatás ígéretét hordozza. De a reális részletek, hiteles összetevők gondos leltára önmagában csak puszta felsorolás, az objektivitás és autenticitás bizonyítéka. Az egyedi jelenségek felhalmozása, alapos leírása önmagában kevésnek bizonyul ahhoz, hogy az eseménykép a társadalmi kommunikáció hatékony eszköze legyen. A partikuláris képtárgy értelmének általánosításának legfontosabb eszköze a téma patetizálása, amely közismert képzőművészeti toposzok és pátoszformulák alkalmazásával allegorikus karaktert kölcsönöz az aktuális eseménynek. Míg a barokk eseményábrázolásokon az allegória különálló, járulékos elem, a polgári eseménykép magába olvasztja, a jelenet szerves részévé teszi azt. A kerettémák hagyományrendszere egy tágasabb, (ciklikus) mitikus jelentéskört biztosít az eredendően egyszeri, lineáris története számára, esztétikai eszközökkel legitimizálja a jelent. Míg a képi konvenciók abban nyújtanak segítséget, hogy a jelen történése beépüljön a kollektív emlékezetbe, az ábrázolt esemény emocionalizálása a szubjektív azonosulás eszköze. Az érzelmi hatások kifejezése a befogadó számára megteremtik az azonosulás és együttérzés lehetőségét, megkönnyítik a személyes állásfoglalást és megteremtik a lehetőségét annak, hogy az individuum fiktív részese legyen egy olyan eseménynek, amely a közösség számára jelentőséggel bír. Mindezek a sajátosságok, a tárgyi hitelesség, a fogalmi szintre emelő pátosz és a szubjektív azonosulás lehetőségét megteremtő emocionális eszköztár a kor képi világában a szemléletesség fogalmában egyesül.[101] A szemléletesség különösen fontossá válik a tömegkulturális médiumok képi kommunikációjában, hiszen összegzi törekvéseiket: informativitás, közérthetőség, hatásosság. Az aktuális eseményábrázolást tehát a történetileg igaz, a társadalmi kommunikáció szempontjából hatásos és érdekes valamint a festőileg ábrázolható elemek összehangolásának kényszere igazgatja, valódi átmeneti műfaj, amelyet a jelen tárgyszerű tükrözésének és szimbolikus reprezentálásának szándéka párhuzamosan jellemez. Míg az előbbi a kibontakozó polgári demokratikus intézmények politikai nyilvánosságának követelménye, az utóbbi a közösségi szabályozás és kontroll biztosítéka. Így a hiteles momentumok részleteiből építkező aktuális eseményábrázolások a képi konvenciók felhasználásával a jelen szignifikáns, rendezett képét hozzák létre.

Az aktuális eseményábrázolás az adott kor jelenképének kifejezője és befolyásolója. A műfaj 19. századi népszerűsége a jelen felértékelésének következménye, hátterében olyan változó történeti tudat áll, amelyben megjelenik a jelen történelemként való leírásának igénye. Szemben a témáját a nemzeti múltból választó történeti képpel az eseményábrázolás tárgya nem zárt, hanem a jelennel párhuzamos, a jelen felé nyitott történés, egy olyan folyamat részese, amelynek aktív módon a befogadók és alkotók is részesei. Jelentősége abban áll, hogy nem csupán hordozója és tükrözője a jelen eseményeinek, hanem alakítója is a közösség jelenről alkotott képének. Az ábrázolásra kiválasztott eseményt a sokszorosítás és az újbóli ábrázolások ismétlései táplálják a kollektív emlékezetbe és erősítik meg a közösség történelemtudatában. Az aktuális eseményábrázolások újraszerkesztik, elemzik, értelmezik és interpretálják a jelen történéseit. Interpretációjukban a mindennapok eseményfolyama áttekinthető, célirányos történelemmé szerveződik, Lamberg halálának ábrázolásai egyben a történtek analízise és értékelése is, nem a folyamatban levő, hanem a befejezett és megértett jelen képe. Mindez jól megfelel a historizmus történelemszemlélete számára, amely a múltat – és a jelent – folytonos, kauzálisan levezethető, zárt egésznek kívánja látni és láttatni.[102] A 19. századi aktuális eseményábrázolás tehát hasonló technikákkal alkotja meg a jelen képét, mint a korszak történetírása és történeti festészete a múltét. A hiteles részletek felhasználásával megkonstruált jelen idejű esemény történéseinek töredékeit a képi konvenciók szervezik áttekinthető egésszé és terjesztik ki időben jelentőségét. A korszak eseményábrázolásait egyszerre határozza meg a hiteles képi tudósítás igénye és a racionalizált történelemkép hagyománya. A teljes megismerésbe vetett hit megingása csak a pillanatfotó századvégi előretörésével veszi kezdetét, hiszen a riportfotó ismét pillanattöredékekre robbantja szét a korábban ésszerű egésszé rendezett valóságot. A grafikai eseményábrázolás azonban még mentes az episztemológiai szkepszistől, számára a megismerés egyszersmind megítélés is: tény-kép és jelkép. Az egyedit az általános felé közelítő vizuális toposzok biztosítják a tárgy minél szélesebb körű beépülését a közösségi emlékezetbe. Szemben a sajtófotóval, amely a valóság töredékes és szubjektív képét hozza létre, a képi hagyományokra támaszkodó grafikai eseményábrázolás korlátozza az esemény egyéni értelmezésének lehetőségét, tárgyát úgy emeli be a kollektív emlékezet tárházába, hogy az egyedi események értelmezését a múlt és a közösség által szentesített mintákra alapozza.

---

[1] “Az események nem dolgok, nem szilárd tárgyak, nem szubsztanciák; olyan kivágatot alkotnak, amit szabadon metszünk ki a valóságból;” – Paul Veyne: Sem tények, sem geometriai létező, hanem cselekmények. In: Narratívák 4. A történelem poétikája. Budapest, 2000, 71.

[2] A történelem reprezentációjának narratív technikáit tárgyaló diskurzus egyik fő kiindulópontja Hayden White relativista histográfiája: Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore, 1973; Válogatott tanulmányai magyarul: Uő: A történelem terhe. Budapest, 1997; A történetfilozófiai irányzatba betekintést nyújt a fent idézett tanulmánygyűjtemény, illetve a sorozat korábbi kötete is: Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerk.: Thomka Beáta. Budapest, 1999.

[3] Bár az alábbi leírás azt a benyomást keltheti majd, hogy a gyilkosság menete és körülményei világosak és nyilvánvaló ok-okozati összefüggésben állnak a forradalom bizonyos fejleményeivel, a felvázolt egyértelmű kép csak elhallgatások, egyszerűsítések és általánosítások sorozata révén jöhetett létre. Formáját csak célszerűsége magyarázza, az áttekinthető és rövid összefoglalás igénye. Mivel elbeszélésem eljárásai és szándékai lényegében azonosak a dolgozat tárgyával, az egyben a téma szöveges modelljének is tekinthető.

[4] Kosáry Domokos az 1848-as európai forradalmak négy szakaszát választja szét: 1. az ellenzéki erők közös frontja, 2. a liberálisok kiválása, 3. a radikálisok második felkelése és leverése, 4. az ellenforradalom győzelme, a liberálisok félretolása – Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás. 1711 – 1867. (Magyarok Európában III.) Budapest, 1990.

[5] A gyilkosság összefoglalásai: Lányi András: Lamberg szívében kés. Kritika, 1992/9, 3-5; Hermann Róbert: Népharag Lamberg ellen. In.: Száz rejtély a magyar történelemből. Szerk.: Halmos Ferenc – Katona Imre, Budapest, 1994, 130-131; Urbán Aladár: Népítélet Lamberg felett. Beszámolók, emlékezések, tanúvallomások. Századok, 130, 1996/5, 1063-1116;

[6] Gróf Lamberg Ferenc Fülöp (1791 – 1848) császári altábornagy, magyarországi földbirtokos, 1811-től katona, 1840-től pozsonyi hadosztályparancsnok, 1845-től a galíciai székhelyű 4. huszárezred parancsnoka, a bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. Lamberg katonai pályafutása mellett figyelemreméltó irodalmi tevékenységet is kifejt, írásaiban több alkalommal foglalkozik a magyarországi viszonyokkal. Több magyar nyelvű cikket adott közre a pozsonyi Hírnökben, amelyek 1843-ban Elfogulatlan nézetek különféle politikai viszonyaink fölött címmel kötetben is megjelentek. 1841-ben Pozsonyban Széchenyi István írásaiból választott mottóval látott napvilágot népismereti dolgozata (Még egy Terra incognita. Ismeretek s tudnivalók az ausztriai birodalom nem magyar tartományairól.) 1842-ben Lipcsében adta ki összefoglaló Magyarország-történelmét (Ungarns politische Stellung in Europa, von Einwanderung der Magyaren bis auf die Gegenwart).  1844-ben a Magyar Tudományos Akadémia a hadügy magyarosításának területén elért eredményeinek elismeréseképpen tiszteletbeli akadémiai tagságra terjesztette fel. – Váradi Antal: Elmúlt időkből. Cikkek és rajzok. Budapest, 1917, 17-22; Nemeskürty István: “Kik érted haltak szent Világszabadság.” A negyvennyolcas honvédhadsereg katonaforradalmárai. Budapest, 1977, 21-25;

[7] Kossuth Hírlapja, 1848/78, szeptember 29; Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története. Budapest, 1889-1898, II, 248.

[8] Közlöny, 1848, szeptember 29., 1.

[9] Pesti Hirlap, 1848, október 1., 923-924.

[10] Kossuth Hirlapja, 1848. szeptember 29., 1.

[11] Marczius Tizenötödike, 1848. szeptember 29.

[12] “Az emlékezés sokkal inkább konstrukciós kérdés, semmint puszta reprodukció” – fogalmazza meg Bartlett az emlékezés neuropszichológiai aspektusairól: Bartlett, Frederic: Az emlékezés. Kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány. Budapest, 1985, 296-297; Történettudományi szempontból: Gyáni Gábor: Történetírás: a nemzeti emlékezet tudománya. In: Gy. G.: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000, 95-127; Újra közölve: In: Történelem – Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria, Kiállítási katalógus, Budapest, 2000, 92-102.

[13] Urbán 5. jegyzetben i. m.; Hasonlóképp egy esemény különféle leírásait ütközteti: Lackó Mihály: Széchenyi elájul. 2000/5, 46-53.

[14] Gyáni Gábor: Emlékezés és oral history. In: Uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000, 128-144.

[15] Lamberg gr. pozsoni főkapitány meggyilkoltatása. – jelezve jobbra középen: Pauer F. – fametszet – Mulattató Képesujság, I, 1848/37, október 7., 295.

[16] A “Pauer F.” szignatúra  nem a Pollack Mihály tervezőműhelyében is dolgozó, rajzilag képzett építész-festő Pauer (Paer, Paur) Miksa Félixet takarja, amint azt Nagy Zoltán nyomán Kőszegi Ferenc és Rózsa György is véli (Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. században. Bp. 1934, 113; Művészet Magyarországon 1830 – 1870. Magyar Nemzeti Galéria, Kiáll. kat., Budapest, 1980, 485), hanem vélhetőleg azzal a művésszel azonos, aki az 1849-es kassai Fillér-kalendárium egy litográfiáját Pauer Flóris néven szignálja, és aki magát 1856-ban a Kassa-Eperjesi Értesítőben arckép- és bolti cégérfestőként hirdeti – Lyka Károly: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850-1867. Budapest, 1942¹, 1982³, 22-23; Révész Emese: A kassai Ábrázolt Folyóirat és köre. Budapest, 1996. (ELTE BTK Szakdolgozat), 139.

[17] Die Ermordung des Grafen von Lamberg zu Pesth am 28. Sept. – jelzés nélkül – fametszet – Illustrirte Zeitung, 1848/278, október 28., 281.

[18] Tod des Grafen Lamberg – jelezbe balra lent a képen: Albrecht 848 – jelezve balra lent a kép alatt: Druck V. L. Molsbeck Neubau Nr. 128. – színezett litográfia – MNM TKCS Ltsz. 10. 754.

[19] A’ hazaáruló Lamberg grófnak csúfos halála. Szeptember 28-kán 1848. Szarvason, Réthy Lipót nyomdájában. – jelzés nélkül – fametszet a címoldalon – A ponyvafüzet teljes szövegét és részletes magyarázatát közli: Riadj magyar! 1848-1849 fametszetes ponyvái, csatakrónikái. Összeállította: Pogány Péter. Budapest, 1983, 262-265, 567-568.

[20] Gróf Lamberg halála. I-ső ujság. Putnoki Józseftől. Buda-Pest, 1848. Nyomatott s kapható Bucsánszky Alajosnál. – jelzés nélkül – fametszet a címoldalon – A ponyvafüzet teljes szövegét és részletes magyarázatát közli: Riadj magyar! 19. jegyzetben i. m. 270-276, 569-570.

[21] Mihálovicsról: Lyka 16. jegyzetben i. m. 130-131; Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődésszociológiai vizsgálata. Budapest, 1989, 118.

[22] Die Ermordung des K. Komissars Grafen v. Lamberg auf der Pesther Brücke N. 15. – Lomeridio del J. Comissario Conte de Lamberg sal ponte di Pest – Barsrajdeny h. Comisara Brabéte Lambergú na moste no Pestu – Gróf Lamberg k. biztosnak meggyilkolása a buda-pesti hídon – Jelezve jobbra lent a képen: Ant. Ziegler – kőrajz – In.: Anton Ziegler: Vaterländische Bilder-Chronik aus der Geschichte des österreichischen kaiserstaates von seinen ältesten Bewohnern bis auf die gegenwärtige Zeit. IV, Wien, 1850, 138-139. oldal között

[23] (Nach getrenster Angabe) Schrecklicher Meuchelmord am 28. Septb. 1848., in Pesth, des K. K. F. M. L. Grafen Franz Lamberg. – Jelezve balra lent a kép alatt: Lithog. A. Maschek – Jelezve jobbra lent a kép alatt: Verlag v. Ed. Ludewig – Középen fent a kép felett: Viertes Prämienbild zur Gratzer-Schnellpost 2 kr. C. Mz. – Hadtörténeti Múzeum

[24] Die Ermordung des Grafen von Lamperg [sic] zu Pesth am 28. September 1848. – Jelezve balra lent a kép alatt: Verlag u. Druck von C. G. Lohse Antonst. Dresden – Jelezve jobbra lent a képe alatt: Lith bei C. G. Lohse – kőrajz – BTM Ltsz. 15. 028 – a kiadó-rajzoló talán azonos azzal a Gustav Lohse-val, aki Drezdában 1879-ben alapít művészeti kiadót – Pieske, Christa: Bilder für Jedermann. Wandbilddrucke 1840-1940. München, 1988, 225.

[25] Lamberg gróf meggyilkolása – Jelzés nélkül – papír, ceruza, 23 x 37 cm – BTM Ltsz. 8. 127

[26] Lamberg megölése a pesti hajóhídon 1848. szeptember 28-án. (Egykorú rajz. Eredetije az orsz. ereklye-muzeumban.) – In: Gracza 7. jegyzetben i. m.221.

[27] Gróf Lamberg meggyilkoltatása a hídon. – Jelzésnélkül – fametszet – In: Vargyas Endre: Magyar szabadságharc története 1848-1849-ben. A magyar nép számára. Budapest, 1879, 227.

[28] Lamberg gróf meggyilkoltatása – jelezve jobbra lent: Bernáth Ágoston Bpest 880 – Jelezve balra lent: Haberkorn és Macsicska – fametszet – Budapest. Képes politikai napilap. 1880/271, szeptember 28., 1.

[29] Lamberg holttestének meghurcolása. – Jelzés nélkül – fametszet – In: Gracza 7. jegyzetben i. m.

[30] Lamberg megöletése – Jelzés nélkül – színezett kőrajz – BTM Ltsz. 3962

[31] William M. Ivins: A nyomtatott kép és a vizuális kommunikáció. Budapest, 2001, 64-66.

[32] N. n.: Wie die Illustrirte Zeitung  entsteht?, Illustrirte Zetung, 1862/1000, augusztus 30., 146.

[33] “De már a diáknak kezében tőr ragyog,/ Mellyel a gazembert rögtön általszúrja;/ Ott volt egy nemzetőr; az is kardját húzza,/ Karjával izmosan jó magosra rántja,/ S Lamberg uram nyakát véresen megszántja./ Ez sem lévén elég (mert még le nem rogyott),/ Egy gránátos vitéz, ki éppen őrt állt ott,/ Előjön, puskáját hamar megfordítja,/ S vele – mint  a disznót – jól fejbe kólintja;” – Riadj magyar!… 19. jegyzetben i. m. 265.

[34] N. n.: Die Ermordung des Grafen von Lamberg in Pesth. Illustrirte Zeitung, 1848/278, 281.

[35] N. n.: Lamberg gr. pozsonyi főkapitány meggyilkoltatása. Mulattató Képesujság, 1848/37, október 7., 295-296.

[36] A sokszorosított grafikai történeti képciklusokról: Révész Emese: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850 és 1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. Művészettörténeti Értesítő, 2001/1,…

[37] A forradalmi tömegábrázolások ikonográfiájáról: Kemp, Wolfgang: Masse – Mensch. In.: Der Einzelne und die Masse. Kunstwerke des 19. und 20. Jahrhunderts. Recklinghausen, Ausst. Kat. 1975. 9-20; Gross, Friedrich: Volk und Massen. Beweger der Geschichte, in Bildern seit 1789. In.: 1789/1989. Zweihundert Jahre französische Revolution. Ausst. Kat. Berlin 1989, 87-115; Gebhardt, Hartwig: Auf der Suche nach nationaler Identität. Publizistische Strategien in der Leipziger ’Illustrirten Zeitung’ zwischen Revolution und Reichsgründung. In: Bilder der Macht – Macht der Bilder. Zeitgeschichte in Darstellungen des 19. Jahrhunderts. Hsg. Stefan Germer und Michael F. Zimmermann. Bonn, 1997, 310-323; A kassai Ábrázolt Folyóirat (1848) tömegábrázolásairól: Révész 16. jegyzetben i. m. 87-88.

[38] Westfehling, Uwe: Helden, Antihelden, Anonyme Helden. In.: Triumph und Tod der Helden. Europäische Historienmalerei von Rubens bis Manet. Hsg.: Ekkehard Mai – Anke-Repp-Eckert. Ausst. Kat. Köln 1987, 151-165;

[39] Egy franciaországi 1848-as karikatúrán Marianne a polgárháború fáklyájával és egy véres bárddal a kezében koponyákon trónol, vállán a véres lepedőn a forradalom mártírjainak neve (Affre, Bréa, Mangin), mögötte nyaktiló 1793-as lobogóval – In: Marianne und Germania 1789 – 1889. Frankreich und Deutschand. Zwei Welten – Eine Revue. Hsg.: Marie Louise von Plessen, Berlin – Párizs, Kiáll. kat., 1996, 21.

[40] A sajtószabadságnak köszönhetően 1848-ban Németországban több mint 800 litografált kép jelent meg – Klemm, David: Von Napoleon zu Bismarck. Geschichte in der deutschen Druchgraphik. Ausst. Kat. Hamburg 1995, 84-85.

[41] Gebhardt 37. jegyzetben i. m. 311.

[42] Verwundung des Erzbishofs von Paris, Denis August Affre in der Vorstadt St. Antoine zu Paris am 25. Juni. Illustrirte Zeitung, 1848/264, július 22., 53; Ermordung des Generals Bréa und seines Adjutanten Mangin in der Maison Blanche. Uo. 1848/266., augusztus 5., 85;

[43] Die Ermordung des Fürsten Lychnowsky und des Generals v. Auerswald zu Frankfurt a. M. am 18. Sept. Nach einer Originalzeichnung von W. Völker. Uo. 1848/276, október 14., 241.

[44] Detlef Hofmann közli azt a Wilhelm Völker (1812 – 1873) által készített ceruzarajzot, amely a fametszet előképeként szolgált: Detlef Hoffmann: Darstellungen des Revolution in der Leipziger Illustrirten Zeitung 1848/49. In: Künstlerischer Austausch. Artistic Exchange. Akten des XXVIII. Internationalen  Kongress für Kunstgeschichte. Hsg. Thomas W. Gaeehtgens. Bd. III. Berlin, 1993, 97-109.

[45] Angelika Iwitzki: Europäische Freiheitskämpfe. Das merkwürdige Jahr 1848. Eine neue Bilderzeitung von Gustav Kühn in Neuruppin. Berlin, 1994.

[46] Gäuelszenen in Polen, Iwitzki 45. jegyzetben i. m. 45; Neger-Revolution auf Martinique, Uo. 79; Misshandlung der Demokraten in Charlottenburg am 20. August 1848, Uo. 81;

[47] Gidalewitsch a röplapok, újságlevelek következő tematikus csoportjait különíti el: 1. égi jelenségek, 2. ördögök, 3.torzszülöttek, 4. természeti katasztrófák, 5. gyilkosságok, 6. háborúk, csaták, 7. egyházi viták, 8. politikai események, 9. arcképek, 10. felfedezőutak – Gidalewitsch, N.: Bildbericht und Press. Tübingen 1966.

[48] Schreckliche Mordthat! Feierliches Leichenbegängniss der gemordeten Deputierten der Frankfurter National-Versammlung. – Iwitzki 45. jegyzetben i. m. 94-95.

[49] Az 1848-1849-es grafikai képsorozatokról: Pataky Dénes: Az 1848-49-es szabadságharc grafikai ábrázolásai. Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1961. Budapest, 1962, 77-90, 179-186; Rózsa György: Negyvennyolc az egykorú művészetben. In: Rózsa György – Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével. Bp. 1973, 514-516.

[50] A Mulattató Képesujság közvetlen előzménye a Werfer Károly kiadásában Kassán 1848 januárjában indult Ábrázolt Folyóirat. A folyóirat az új sajtótörvény miatt nevét előbb Képesujságra, majd az augusztus 25-i, 28. számtól Mulattató Képesujságra változtatta – A folyóiratról bővebben: Révész 16. jegyzetben i. m.

[51] Mulattató Képesujság, 1848/13, március 25., 106. – Illustrirte Zeitung, 1848/254, május 13., 311-315.

[52] A folyóirat további magyarországi vonatkozású aktuális eseményképei: Kassa népgyűlése kitűzi a városházon a nemzeti lobogót. Ábrázolt Folyóirat, 1848/13, március 25, 105; T. Farkas Károly a pesti 12 pontot magyarázza a polgárságnak a városház udvarán Debreczenben. Uo. 1848/15, április 8., 118; Esztergomi nagy-piacz 1848ki Ápr. 30-kán. Uo. 1848/20, május 13., 159.

[53] A kevés nem katonai vonatkozású egykorú 48-as eseményábrázolások egyike: Táncsics diadalmenete 1848 március 15-én, amely a Pesti Divatlap mellékleteként jelenik meg még ugyanabban a hónapban – Spira – Rózsa 49. jegyzetben i. m. Rep. 180. kép 

[54] Bréal [sic] tábornok és Mangin segédtiszt meggyilkolása a fontainebleau-i torlasz felkelői által. Mulattató Képesujság, 1848/28, 227; A párisi érsek halála. Uo. 1848/28, 230; Lichnowsky hg. s követ meggyilkoltatása Frankfurtban sept. 18.kán. Uo. 1848/40, 319.

[55] Bucsányszky ponyvakiadványairól: Kovács I. 21. jegyzetben i. m. 113-139.

[56] Anton Ziegler sorozatának 1848-as vonatkozású két kötetéről: Százhuszonöt kép az 1848-49-es európai forradalmak és szabadságharcok történetéből. Közzéteszi: Szvoboda Dománszky Gabriella. BTM kiállítási katalógus, Budapest, 1998.

[57] A kőrajzok számozása nem követi az események kronológiáját, a képcserék nagy részét nem a szerkesztői koncepció, hanem vélhetően a nyomdai kivitelezők hanyagsága magyarázza.

[58] A sajtóillusztrációban először az 1850-es években jelenik meg a fotográfia. Az Illustrated London News és az Illustrirte Zeitung Robert Fenton az 1855-ös krimi háborúban készített dagerrotípiája közül több kép fametszetes másolatát közli. Ezek természetesen még nem pillanatfotók, hanem állapotképek, portrék és tájképek; A Vasárnapi Ujság 1864-ben közöl először fotó nyomán fametszetet, és az első fénykép 1884-ben jelenik meg illusztrációi között. Ebben az évben használják először magyarul a fotóriport kifejezést is. – Baki Péter- Nánási László: a Vasárnapi Ujság és a fotográfia kapcsolata. Magyar Média. Sajtótudományi folyóirat, 1, 2000/1, 14-25.

[59] Rabinovszky Máriusz még 1925-ben is kifejezőbbnek tartja a komponált képet mint a véletlenszerű pillanatfotót: “A pillanatfelvétel egy tátott száj, kapálózó tenyér torz fintorát fogja megrögzíteni. Hát ez tárgyilagosság, ez valóság? Nem sokkal tárgyilagosabb-e az a rajz, mely a gesztikuláló ember mozgásait egy jellegzetes és egyéni lendületben rögzíti meg? A rajzoló úgy rajzol, ahogy az ember lát. A lencse úgy rögzít, ahogy az ember látna, ha gépszeme volna. A rajzé az életrevalóság, a fényképé a tudományos valóság.” – R. M.: Az illusztrált napilap. Magyar Grafika, 1925/8, 80-81.

[60] Gottfried Boem egy esemény leírásában megkülönböztet faktuális és aktuális tényeket, utóbbiakat a retorika vezérfogalmával rokonítva olyan energetikai tényezőként határozva meg, amelynek feladat elsősorban a meggyőzés. Ennek kapcsán hivatkozik Albertire, aki különbséget tett a tények és affektusok (lelki hatások) ábrázolása között. – Gottfried Boehm: A képleírás. In: Narratívák 1. Képelemzés. Szerk.: Thomka Beáta. Budapest, 1998, 19-36.

[61] Bay György levele Ragályi Tamáshoz. Pest, szeptember 29. In: A forradalom és szabadságharc levelestára. S. a. r.: Waldapfel Eszter. Budapest, 1952, II, 125; Frideczky Lajos memoárja. S. a. r.: Varga János, Salgótarján, 1988, 39; Urbán 5. jegyzetben i. m. 1082.

[62] Id. Ábrányi Kornél: Életemből és emlékeimből. Budapest, 1897, 88-89.

[63] Dr. Gáll Imre: Régi magyar hidak. Budapest, 1970.

[64] Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867, I, 224-225; A Lánchíd 1848 szeptemberében már készen állt, de csak 1849 őszén nyitották meg a forgalom előtt. Bár Ney Ferenc egy forrásközlés kapcsán már felhívta a figyelmet a tévedésre (Hol ölték meg Lamberg grófot? Budapesti Hírlap, 1882, július 23.), az a mai napig megtalálható az irodalomban – l. Deák Ágnes: Képmagyarázatok. In: Százhuszonöt kép… 56. jegyzetben i. m. 17.

[65] Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember 30; Pesti Hírlap, 1848. október 1.

[66] Ábrányi Kornél visszaemlékezései szerint, mikor a híd közepére ért, Lamberg kezében már ott voltak a levelek. – Ábrányi 62. jegyzetben i. m. 92. – Frideczky Lajos képviselő memoárjában azt írja, hogy mikor Kolosy György belépett a képviselőházban, a levelek már nála voltak. – Frideczky 61. jegyzetben i. m. 38.

[67] A 121. számú bérkocsis tanúvallomása szerint, Lamberg megtámadása után mindjárt távozott, mivel lovát ágyékba szúrták – Urbán 5. jegyzetben i. m. 1094.

[68] Urbán 5. jegyzetben i. m. 1096.

[69] “Kaszavágás, szurony, kard lőnek a gyilkos eszközök, melyekkel kivégeztetett” – írja a Mulattató Képesujság, 1848/37, október 7., 295-296; “legtöbben pedig lengyel kaszákkal kezökben” támadtak – Márczius Tizenötödike, szeptember 28; “kaszás és botokkal, puskákkal fegyverzett tömegek” Pesti Hírlap, 1848, szeptember 29; “kaszákkal, rudakkal, puskákkal fegyverzett tömegek” Pesti Hírlap, 1848, október 1; “némelyik utcza egész kasza-erdő volt” – Váradi Antal: Elmúlt időkből. Cikkek és rajzok. Budapest, 1917, 16; “Az egész Pest egy kaszagyárrá és köszörűs malommá változott, rentgeteg kasza erdő járt föl s alá az utczákon minden rémhírre” – Molnár György: Világos előtt. Szabadka, 1880, 92; “Fegyver, már mint puska vagy kard, a tömeg kezében alig volt látató, leginkább vasrudak és iparoseszközök, mint fejsze, balta, kalapács” – Még egyszer Lamberg gróf megöletése. Budapesti Hírlap, 1882/222, augusztus 14. – idézi: Spira György: Kossuth szövetsége a baloldallal és a tömegekkel. In: Kossuth Emlékkönyv. Budapest, 1952, 205; “kard, puska, szurony, kasza, vasvillával” – Ábrányi 62. jegyzetben i. m. 88; “puska, kasza, vasvilla s bottal felfegyverkezve” – Frideczky 61. jegyzetben i. m. 38.

[70] Urbán Aladár megjegyzi, feltűnő, hogy sem e kép rajzolója, se Maschek nem tudja hogyan néznek ki a kiegyenesített kaszák  Urbán 5. jegyzetben i. m. 1112.

[71] Márczius Tizenötödike, 1848. szeptember 29.

[72] Ábrányi 62. jegyzetben i. m. 99.

[73] “A kisebbség körében rendszerint nagy fusztrációs potenciál halmozódik fel, amely lefojtott lőporként mindig robbanással fenyeget: a csoport – gyakorta lappangó – krónikus konfliktus hordozója. Hogy ez a konfliktus kirobbanjon, mindig sajátságos “gyutacsra”, valamely önmagában meglehet jelentéktelen eseményre, epizódra van szükség, amely aktualizálja és láthatóvá teszi a konfliktust, és egyúttal élesen polarizálja az érintetteket. – Pataki Ferenc: A tömegek évszázada. Bevezetés a tömeglélektanba. Budapest, 1998, 116.

[74] Elias Canetti: Tömeg és hatalom. Budapest, 1991, 48.

[75] Márczius Tizenötödike, 1848. szeptember 29.  

[76] Szárazberki Nagy József emlékjegyzetei. Budapest, 1931, 148.

[77] Frideczky 61. jegyzetben i. m. 37.

[78] Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urai. S. a. r.: Szabó T. Attila. Kolozsvár, 1939, I, 141.

[79] Kovács Lajos: A szeptemberi napok 1848-ban. Budapesti Szemle, 36, 1883, 71.

[80] A 19. századi eseményábrázolás jellemző vonása a zsánerelemek elszaporodása – Stefan GermerMichael F. Zimmermann: Vorwort. In: Bilder der Macht  37. jegyzetben i. m. 10-11.

[81] Idézi: Spira 69. jegyzetben i. m. 205.

[82] “… a történelmi narratívák nemcsak elmúlt események és folyamatok modelljei, hanem metaforikus kijelentések is, melyek hasonlósági kapcsolatot sejtetnek az ilyen események, folyamatok és a történettípusok között, melyeket hagyományosan arra használunk, hogy életünk eseményeit kulturálisan szentesített jelentésekkel ruházzuk fel. Tisztán formai oldalról nézve a történelmi narratíva nemcsak a benne közölt események reprodukciója, hanem szimbólumok komplex rendszere, amely irányt mutat nekünk, hogy megtaláljuk az események szerkezetének az irodalmi hagyományban rejlő ikonját. – White, Hayden: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás. In: Uő: A történelem terhe. Budapest, 1997, 81-82.

[83] Busch, Werner: Über Helden diskutirt Man nincht. Zum Wandel des Historienbildes im englischen 18. Jahrhundert. In: Historienmalerei in Europa. Paradigmen in Form, Funktion und Ideologie. Hsg.: Ekkehard Mai. Mainz am Rhein, 1990, 67. skk

[84] Például XVI. Lajos kivégzésének ábrázolásainak forrásai a keresztény mártírképek, Charlotte Corday olykor Juditként jelenik meg, Marat mint pedig a középkori Piéta-kompozíciókkal áll kapcsolatban. – Freiheit, Gleichheit, Brüderlichkeit. 200 Jahre Französische Revolution in Deutschland. Nürnberg, Ausst. Kat. 1989, 399., 455.

[85] Ennek példáiról a populáris grafikában: Westfehling 38. jegyzetben i. m. 143-144.

[86] Verzeichniss der werthwollen Gegenstände, welchen der P. T. Herr Franz Graf von Lamberg zur Zeit seines Todes bei sich trug. Leirása azon becs-értékű tárgyaknak, mellyeket t. cz. gróg Lamberg Ferencz cs. k. altárbornagy meghalálozásakor magánál hordott. é. n., h. n.

[87] A zalathnai vérfürdő. Rep.: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Szerk: Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor. Bp. 1898, 118; A szerbek által a német lakosok elkövetett irtózatos tények. Rep.: Százhuszonöt kép… 56. jegyzetben i. m. 66; Magyar vértanúk 1551 – 1854. Rep.: Történelem – Kép, 12. jegyzetben i. m. 618.

[88] Gombrich, Ernst: Művészet és illúzió. A képi ábrázolás pszichológiája. Budapest, 1972, 90.

[89] Uo.: 90.

[90] A pillanat historizáló és művészi fogalmáról: Detlef Hoffmann: Bedeutungvolle Momente. Bemerkungen zur deutschen Geschichtsmalerei im 19. Jahrhunderts. In: Bilder der Macht 37. jegyzetben i. m. 324-351.

[91] Ziegler könyve két képet közöl Zichy Ödönről: az egyik a bitófa alatt álló grófot ábrázolja (Gróf Zichy Ödönnek kivégzése Csepel szigetén) Rep. Százhuszonöt kép 56. jegyzetben i. m. 48; a másik a gróf elfogatását: uo. 70.

[92] Gróf Zichy Ödön halála. II-dik ujság Putnoki Józseftől. Budapest, 1848. – Rep.: Riadj magyar! 19. jegyzetben i. m. 277; A’ gaz gróf Zicsi Ödön kötél által lett kivégeztetése September 30-kán 1848. Szarvas, 1848. – Rep. uo. 286.

[93] Der Heldentod des General Hentzi bei der Erstürmung von Ofen. – rézmetszet – MNM TKCS Ltsz. T. 5631; Heledentod des General Hentzi bey Erstürmung Ofens am 21 Mai 1849. – rézmetszet – MNM TKCS Ltsz.: T. 5630;

[94] Hentzi tábornok halála – acélmetszet – MNM TKCS Ltsz.: 10. 740; Görgey kíméletet parancsol a haldokló Hentzi ellenében Buda bevételénél. – litográfia – Rep.: Százhuszonöt kép 56. jegyzetben i. m. 78.

[95] Schmidt József: Szapáry szabadon bocsájtja a törököt. 1844, Magántulajdon – Rep.: Történelem – kép, 12. jegyzetben i. m. 542.

[96] Hofmann 89. jegyzet i. m. 345; Hoffmann 44. jegyzetben i. m. 100.

[97] Gavin Hamilton: Achilleusz kitölti dühét Hektor holttestén – Rep.: Triomphe et Mort du Héros. La peinture d’histoire en Europe de Rubens á Manet. Kiáll. kat. Köln, Lyon, London, 1988, 416.

[98] Michael Zimmermann a kivégzést mint a társadalmi értékek konfrontációjának szimbólumát tárgyalja: Zimmermann, Michael: Der Prozess der Zivilisation und der Ort der Gewalt. Zur Darstellung von Gegenwart und Geschichte seit der Aufklärung. In: Bilder der Macht 37. jegyzetben i. m. 69-80.

[99] Paul Ricoeur: Történelem és retorika. In: Narratívák 4. az 1. jegyzetben i. m. 19.

[100] Stefan Germer: Taken on the Spot. Zur Inszenierung des Zeitgenössischen in der Malerei des 19. Jahrhunderts. In: Bilder der Macht 37. jegyzetben i. m. 17-36.

[101] Hoffmann 89. jegyzetben i. m. 347.

[102] “A szakszerű történetírás eredendő, vagyis 19. századi keletű hivatása, hogy megteremtse és állandóan táplálja bennünk olvasókban a folytonosság, a teljesség, a lezártság, valamint az egyediség képzetét, mindazt ami egyszerre feltétele és eredménye bármilyen nemzeti történetkép megalkotásának.” – Gyáni Gábor: Fin de siécle-történetírás. In: Uő: Emlékezés, emlékezet 12. jegyzetben i. m. 33.