In: Történelem – Kép. Múlt és művészet kapcsolata Magyarországon. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2000, 580-597.

A szabadságharc bukását követő két évtizedben a nemzeti történelem témái sem előtte sem utána nem tapasztalt hangsúllyal jelentkeznek a hazai illusztrált sajtóban. Az abszolutizmus enyhülésétől a Kiegyezés időszakáig a korszak legjobb hazai mestereitől több mint száz magyar történeti képet juttatnak el a folyóiratok a közönséghez. A tendencia hátterében több párhuzamos jelenség együtthatása áll: a nemzeti múltra irányuló nagyobb figyelem, a képzőművészetek számára nyersanyagot és inspirációt nyújtó történettudomány és a históriai szépirodalom fellendülése, a hazai történeti festészet kibontakozása és az illusztrált sajtó műfajának virágzása.

A sajtóillusztrációként megjelenő históriai kép szélesebb értelemben része annak a folyamatnak, amelynek során folytatódik a nemzeti kulturális örökség feltérképezése, a közösségi emlékezet kitüntetett eseményeinek, helyszíneinek, példaadó személyiségeinek, hozzájuk kapcsolódó kultikus rítusainak kidolgozása, egyszóval a “hagyomány kitalálása”.[1] Mindebben fontos feladat hárul a képzőművészetekre is. A nemzeti panteont benépesítő történeti arcképfestészet és a nemzeti emlékhelyek kiválasztásában közreműködő tájábrázolás mellett a históriai festészet evokatív ereje a legerősebb. Miután a 18. század végétől a történeti kép nemzeti identifikációs funkciója kerül előtérbe, a műfaj hazánkban is e folyamat egyik leghatékonyabb eszközének bizonyul. Szokoly Viktor 1863-ban Madarász Viktorról írva úgy véli, a történeti kép fontosságát instruktív képessége, manipulatív ereje bizonyítja: “a festészetben a leginkább a történeti szakma az, mely legnagyobb s leghálásabb hatást idéz elő, mert régi dicső emlékeket idézvén vissza, vágyat kelt azokat újólag életre támasztani.”[2]  Havas Sándor a különféle művészetek közvélemény-formáló erejét mérlegelve a történeti festészet tudatformáló erejét hangsúlyozza: “… a művészet… a társadalmi élet, s nemzeti történelem bármi tekintetben fontos és érdekes mozzanatait visszatükrözteti, s egy-egy műve által a nagy közönség érzelmeire, a tömeg balvéleményének kiirtására, általában pedig a helyesb fölfogás, s jobb izlés terjesztésére nem ritkán oly hatást gyakorol, minőt sem az oktatás, sem pedig az irodalom nem bir fölmutatni.”[3] A históriai képek hatása drámai fordulatokban és megragadó karakterekben bővelkedő tárgyában és látványos előadásmódjában rejlik. Mártonffy Károly azzal a meggyőződéssel indítja el a magyar történelem megfestésre méltó jeles eseményeit számbavevő cikksorozatát, hogy “egy ily költőileg felruházott és habár költött viszonyok közé beillesztett, lefestett esemény, sokkal jobban emlékében marad az ezt olvasónak vagy látónak, mint a száraz történetnek egyszerü olvasása után…”[4]

Mivel a történeti kép új szerepkörének csak a nagyközönséggel kapcsolatba lépve felelhet meg, lételeme a nyilvánosság. Felismerve a műfaj közvélemény-formáló lehetőségeit a század első évtizedeitől tőlünk nyugatabbra állami és magán megbízásokból számos nagyszabású, nemzeti tematikájú, középületben megjelenő történeti tárgyú freskóciklus születik. E köztéri históriai képsorozatok a birodalmi-patrióta szellemiségű népnevelés hatékony eszközei.[5] A hazai viszonyok között a történeti festészet kibontakozását csak csekély számban kísérik állami vagy uralkodói megrendelésre készült monumentális falképek. A történeti ábrázolások publikus közegét, a nyilvánosság megteremtését itthon az intézményes műpártolás formái (Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egylet, Műegylet, Képzőművészeti Társulat) mellett a művek sokszorosított grafikában történő reprodukciója vállalja fel. Ebben a műfajban valósul meg a nemzeti történelem nagyjainak arcképcsarnoka, és teljesedik ki az egyes jeles történeti események ábrázolásának sorozata nemzeti históriai ciklussá. A század növekvő képigényének kielégítését technikai találmányok sorozata biztosítja.[6] Nagyipari termelésük és fogyasztásuk révén a 19. században a vizuális ábrázolás a tömegkultúra egyik legnagyobb propagandisztikus erővel rendelkező médiumává fejlődik, mely képes az információ széles és heterogén  közönség felé való közvetítésére, képi üzenetek gyors, csaknem egyidejű továbbítására. Viszonylagos olcsósága és nagy példányszáma biztosítva a kollektív recepció lehetőségét megkönnyíti a kultúra és információ demokratizálását, az európai konformitás és azon belül nemzeti azonosságtudat kialakítását, esetünkben az egyes történeti események közös történelemként való tudatosítását. A históriai témájú sokszorosított grafika, legyen az önálló műlap, könyv- vagy sajtóillusztráció, a hazai kortársak számára is nyilvánvalóan a nemzeti tudat erősítésének leghatékonyabb eszköze.[7] A műfaj az olvasni nem tudók nagy tömegeihez is eljuttatatja a szükséges üzeneteket[8], illetve megerősíti és kiegészíti az eddigi ismereteket, az írott szónál eredményesebben rögzíti a nemzeti história kiemelkedő epizódjait. Mikor a Vasárnapi Ujság cikkírója 1860-ban nemzeti történeti tárgyú iskolai szemléltető képek készíttetését javasolja, kiemeli azok népnevelő hatását: “ha a növendék maga előtt látja lefestve a történet nagy embereit… mindjárt mélyebb benyomást eszközöl azok haza és nemzetboldogító tetteinek tanulása a gyermeki lélekre.” [9] Mivel a metszetek kiadói rendszerint a könyvkiadásban illetve a sajtóban is érdekeltek, a históriai tárgyú metszetek hamarosan utat találnak a folyóiratokhoz, amelyek még az eddiginél is szélesebb közönséget biztosítanak számára.

A sajtó az 1850-es években a korlátozott közéleti információcsere legfontosabb eszköze. Kitüntetett társadalmi szerepe késlelteti a pusztán üzleti szempontok előretörését, vagy legalábbis a közérdek szolgálatát egy időre szinkronba hozza azokkal. Közösségteremtő és megtartó ereje az önálló nemzeti lét fenyegetettsége idején tehát különösen fontossá válik. “A sajtó volt és van legnagyobb befolyással az egyesült közszellem, a nyilvánosság, az általános műveltség, s ezáltal a szellemi és anyagi jólét kifejlesztésére… Szavainkat, gondolatainkat, érzeményeinket, tetteinket, műveinket, szóval az élet minden nyilatkozatát a nyilvánosság messze terjedő piacára felvinni, itt cserébe adni, venni, általánossá tenni, terjeszteni, megörökiteni, a sötétséget, az előítéletek fellegét oszlatni, a bűnt és hibákat gyériteni, leginkább a sajtó segélye által sikerült.” – fogalmazza meg 1862-ben Vahot Imre. [10]

A század két nagyhatású médiuma, a sajtó és a sokszorosított kép egymásra találása révén az 1830-as években megszületik egy új folyóirattípus, a képes újság. A fametszetes filléres néplapok és az enciklopédikus aktuális képeslapok első hazai kísérletei[11] után ahogy Európaszerte, úgy nálunk is a század második fele jelenti a képes sajtó reneszánszát. A kép – amely lényegénél fogva sűrít, kiemel, összevon, ezáltal hatásosan informál és agitál – publicisztikai ereje épp gyors és komplex információtovábbítási képességéből fakad. A hordozó médium publikus, kontinuin, periodikus és aktuális jellege több tekintetben is meghatározza a sajtóillusztrációként megjelenő történeti képet, befolyásolja annak tárgyválasztását, stílusát és hatókörét.

            Az illusztrált kiadványok elszaporodása már önmagában is a kultúra demokratizálódásának jele, hiszen a kép a tömegkultúrában gyakorta mint a szöveg megértését segítő “pszichológiai könnyítés” jelenik meg.[12] A popularizálódás ára azonban az ábrázolás közérthető, triviális vonásainak előtérbe kerülése, az allegorikus tartalmakkal szemben a megindító, emocionális jelleg és a szüzsé kiemelése.[13] Ugyanakkor a sajtó által biztosított publicitás megsokszorozza e nézők számát, kitágítja az egyedi mű térbeli és meghosszabbítja időbeli hatását. Szemben a műkiállítások gyér, évente néhány ezer fős látogatottságával[14] a folyóiratok hasonló volumenű előfizetői tábora tízezres nagyságrendű olvasó- és nézőközönséget jelent, mely a középületek tereiben elhelyezett metszetek révén megsokszorozódik.[15] Míg a műegyleti és társulati tárlatokon kiállított művek – hacsak nem vásárolják meg azokat a Nemzeti Múzeum számára – magántulajdonba kerülvén többnyire elvesznek szem elől, addig sokszorosítva az ország legtávolabbi zugában is ismertté válnak a hazai történelmi múlt jeles eseményeinek ábrázolásai.[16] A sokszorosított kép nem csupán közismertté teszi a műalkotást, de növeli az alkotó reputációját is. Ahogy a századfordulón a Könyves Kálmán Szalon műtárgy-reprodukciói, úgy az 1860-as években a műlapok elterjedtsége mércéje egy művész közismertségének.[17]

A sajtó kontinuin, periodikus volta összefüggő történeti tárgyú képsorozatok szerkesztésére inspirál, amelyek egyrészt biztosítják az előfizetők hosszú távú elkötelezettségét, másrészt alkalmasak a lap nemzeti jelkegétét bizonyító, összefüggő történeti program felmutatására. E ciklusok szervező ereje olykor következetesen kidolgozott múltkép, mint Vahot Imre Történetei Képcsarnokának esetében, máskor alkalmazkodnak a folyóirat speciális olvasóközönségéhez, amint ezt családi lapok női hősöket kiemelő sorozatai példázzák. Ezzel párhuzamosan a folyóiratok aktuális közege[18] felerősíti az ábrázolások időszerű jelentésrétegeit.

A képes újságok történeti képeinek zöme a korszak nemesi-historizáló történelemszemléletét tükrözi, mely a nemzeti múlt ismeretének erkölcsnemesítő hasznát, buzdító jellegét, a jelenre vonatkoztatható útmutató voltát hangsúlyozza.[19] Az Ország Tükre beköszöntője a következő képen foglalja össze a sajtóillusztráció szerepét: “A képeslapok célját és hasznát fölösleges mutogatnom. Egy a hazának bármi téren szolgálatot tett férfiú arcképe; egy lelkesítő s elmélkedésre hívó jelenet az élet- és történelemből a jelen haladását tanúsító kitűnőbb épitészeti művek, s a múltidők némán beszélő romjai; a műremekek másolatai, s a napi felfedezéseknek képekkel könnyebben megérthető ismertetései, stb. a honfi erényt, áldozatkészséget, izlést, s a tudomány iránti fogékonyságot és tett ösztönt, hogy kiválóan fejlesztik és fokozzák, ki tagadná?”[20] A sajtóban megjelenő történeti képek ennek megfelelően négyes feladatkört látnak el: a hazai történelemre vonatkozó ismeretek bővítését, a megidézett események és hősök révén morális példaadást, a művek bemutatása által a képzőművészetünk támogatását és a közönség művészeti nevelését. Az első két tényező, párhuzamosan a társművészetekkel és tudományokkal a nemzeti önkép megformálását szolgálja, az utóbbi kettő művészeti viszonyainkra bír nagy befolyással.

Műfaj, technika, képhasználat

A képes újságok legfőbb műfaji sajátossága kép és írás párhuzamossága, a bemutatott téma kettős “megerősítése”. Az egyedi műtárgytól eltérő kontextusba helyezett kép[21]  kölcsönhatásban áll kísérő szövegével, ilyenformán műfajilag az illusztráció körébe tartozik[22]. Textuális kötöttségüktől függően a folyóiratokban közölt képek tipológiailag vagy az újság szövegébe tördelt ábrázolások vagy önálló mellékletek. Bár a befogadó részéről a kép és szöveg térbeli szinkronitása csak az előbbi esetben teljes, hiszen a képmelléklet rendszerint térben és/vagy időben is elszakad magyarázó szövegétől, tartalmi egymásrautaltságukon ez lényegileg nem változtat. Különösen így van ez a némi háttérismeretet követelő történeti ábrázolások esetében, amelyek megértése feltételezi a vonatkozó történeti források bizonyos fokú ismeretét. Az értelmező szerepkörét felvállaló sajtó képmagyarázataiban azonban nem csupán történeti háttérismereteket nyújt, hanem jelentős segítséget nyújt a közvetített eszmények és értékek elsajátításában is. Mivel a szöveg közé illesztett illusztráció intim kapcsolatot hoz létre a mű és befogadó között, a személyes közeg lehetővé teszi a kép alapos vizsgálatát, a néző elmélyülését. A történeti képek esetében mindez különösen lényeges, hiszen sajtóillusztrációként a privát szférába beépülve hatékonyan segíti a kollektív mítoszok elsajátítását.

Maguk a kiadók a közölt illusztrációkat technikai szempontból rendszerint három csoportba sorolják. Ezek közül a legolcsóbb a szövegbe tördelt, általában fametszetes kép. A divatlap jellegű folyóiratok esetében bizonyos időközönként képmellékletet csatol a kiadó az egyes lapszámokhoz, amelyek technikája többnyire színezett fametszet, litográfia vagy rézkarc. Korszakunkban válik általános gyakorlattá nagy méretű, igényes kivitelű, általában kőrajzolatú műlapok, jutalomképek készítése, amelyeket a kiadók évente egy vagy több alkalommal küldenek szét rendszeres előfizetőik között. A históriai tárgyú ábrázolások kitüntetett szerepét jelzi, hogy legnagyobb részük ez utóbbi módon, reprezentatív műlapként kerül sokszorosításra. Az igényes metszeteket kiadóik ezt követően boltjaikban is árusítják, így azok nem csupán az előfizetők számára hozzáférhetőek.

A folyóiratokban közölt történeti képek reprodukálásának technikája tehát többszempontból is döntő: befolyásolja a lap árát, az ábrázolás minőségét, és a szöveges kíséret közlésének lehetőségét. Közvetve tehát hatással van a mű későbbi használatára, illetve az általa hordozott üzenet hatókörére. Korszakunkban a legtöbb, folyóiratok által közölt történeti kép litográfiai technikával sokszorosított. Bár a litográfia, lévén síknyomású sokszorosítási eljárás, jellemzően a szöveghez csatolt, vastagabb papírra nyomott mellékletként jelenik meg, speciális nyomdászati eljárások már lehetővé teszik kőrajzok a szöveggel párhuzamos közlését.[23] Míg az utóbbi esetben nyújtott képek az újság szövegébe illesztett illusztrációk, a litografált történeti kép általában nagy méretű, reprezentatív kivitelű, szöveges magyarázattal csak esetenként és közvetetten kísért, keretezett faldíszként használható műlap.[24] Az időigényes kőrajzolatú képek drágák, ezért készíttetésük tőkeerős kiadót és fizetőképes közönséget feltételez. A közönség megnövekedett képigényét a korlátozott nyomatszámot elbíró technika egy idő után már nem képes kielégíteni.[25] Helyébe az 1870-es évektől az olcsóbb, gyorsabb és rövidesen hasonlóképp mutatós fametszet lép.

A képsokszorosítás legolcsóbb módszere a fametszet. A technika század eleji megújulása, a tónusos fametszet (xilográfia) feltalálása nem csak a festői hatások elérését tette lehetővé, hanem a harántdúc használata révén több tízezres nyomatszámot engedett meg. Mivel a betűkhöz hasonlóan magasnyomású technikával készül, általa szöveg és kép azonos oldalra nyomtatható. A tónusos fametszet megteremti az olcsó, nagy példányszámú képes újságok technikai hátterét. Kizárólagos használata elsősorban a néplapokat és az új, enciklopédikus laptípust jellemzi, úttörőként a Vasárnapi Ujságot majd követőit, a Magyarország és a Nagyvilág[26] és a Hazánk és a Külföld illusztrációit. A képminőséget javító, a kőrajzhoz közelítő és a hiteles másolatot lehetővé tevő[27] újítások ellenére a legkevésbé festmények reprodukciójára alkalmas, ezért a korszakunk elején történeti mű is viszonylag ritkán jelenik meg fametszetben.[28] A kiadók a “szerény fametszetben” sokszorosított művet gyakran csak vevőcsalogatóként, a pompás kőrajz vagy színnyomat beharangozójaként használják.[29] Minőségi korlátai ellenére, a fotomechanikai sokszorosítási eljárások elterjedését megelőzően, mégis ez a technika teszi az ábrázolást széles tömegek számára is elérhetővé. Johann Nepomuk Geiger magyar történelmi sorozata országos ismertségre az olcsó és nagy példányszámú néplapok, a Vasárnapi Ujság és a Képes-Ujság fametszetes reprodukció révén tesz szert. Pákh Albert lapja Székely Bertalan II. Lajosának közlésekor maga is tisztában van a technikai korlátokkal, de úgy véli a mű és alkotója népszerűsítését nagyban elősegíti ezzel.[30]  Mivel a képes újságok iránti óriási érdeklődés jótékony hatással van a hazai fametszés művészetére is, a technika a hatvanas évek végétől mind magasabb színvonalú, festői hatásokat elérő illusztrációk előállítására képes. A háttéripart mindehhez Pollák Zsigmond, Rusz Károly és Huszka Lajos jól szervezett xilográfiai intézetei teremtik meg. Ennek köszönhetően a Hazánk és a Külföld 1865-től már fametszetben viszi a nagyközönség elé a hazai történeti festészet legjelesebb alkotásait. 1869-től pedig Franz Kollarz történeti képsorozatát a kiadó már nem kőrajzban, hanem nagyméretű, xilografált lapokon adja közre.               

Az élesedő piaci versenyben a vásárlók megnyerésének egyik eszköze a jutalomképek minél látványosabb kiállítása. A kiadók a tetemes költségekkel járó sokszorosítási eljárásokra is áldoznak a növekvő számú előfizetők reményében. A hatvanas évektől több kiadó is színnyomatos műmellékleteket kínál. A költséges eljárással csupán néhány, kivételes jelentőségű történeti művet sokszorosítanak. A kromolitográfia egyszerűbb típusa Madarász Viktor Utolsó Zrínyijének monokróm színnyomata, mely a Divatcsarnok 1860-ban kiadott melléklete. Ugyanebben az évben Madarász Hunyadi siratását mind a Hölgyfutár, mind a Képes Ujság reprezentatív formában, olajnyomatként sokszorosítja. A Hazánk és a Külföld Székely Bertalan Doboziját tíz dúcról nyomott színezett fametszetben mellékeli.[31] A mutatós színezett litográfiák, fametszetek és olajnyomatok használata elsősorban a populáris kultúrában jellemző. Utóbbiak az eredetiség benyomását keltő “vásári” illuzionizmusa az 1870-es évektől a műkritika dühödt támadásainak van kitéve.[32] Jellemző, hogy a műízlést is fejleszteni törekvő társulati műlapok közt csak monokróm színnyomat található.

Az igényes, nagy méretű műlapokat a kiadók lakásdíszítő faliképnek szánják.[33] A kiadó gyakorta aranyozott, üvegezett keretet, díszes ládikát mellékel a metszethez. Werfer Károly Képes Ujságjának szöveg közé illesztett szép kivitelű litográfiái zavarba hozzák a közönséget. Több előfizető azzal keresi meg a kiadót, hogy “miután az egyes képeket szeretnénk keretbe illeszteni, ne nyomtatnánk semmit a képek hátuljára,” mire a kiadó ígéretet tesz rá, hogy az eredeti képeket képpapírra külön is lenyomják és az előfizetőknek mérsékelt árért megküldik.[34] Az Ország Tükre gondosan ügyel rá, hogy kőrajzolatú mellékletei hátára “csak napi érdekű apróság nyomattassék, hogy így kivétetésük által a bekötendő lap folyama csonkulást ne szenvedjen.”[35] Than Mór Mohácsi csatájának kiadója, a Hölgyfutár jelzi, hogy képe “nem album lap, melyet a közönség keze között forgat, hanem a mely arra szolgál, hogy a magyar termeket, szobákat diszitse.”[36] Az újság rövidesen arról ad hírt, hogy gr. Andrássy Manó indítványára a metszetet “közelebb igen díszes arany rámába foglalva, a nemzeti kasino egyik termében fogják fölfüggeszteni.”[37] A Napkelet egy olvasói levele beszámolván a Hunyadiház diadalünnepe sikeréről leírja: “házainkban valóságos ünnep volt annak felfüggesztése, mert legszebb diszitményül szolgál.”[38] A díszes történeti műlapok használatára vonatkozó ilyen és hasonló megjegyzések bizonyítják, hogy a folyóiratok mellékleteit kifüggesztették. A lakásdíszként, faliképként felhasznált történeti műlap – megfelelően a históriai festészet korszakunkban hirdetett feladatkörének[39] – a privát zónában a nagycsalád, a közösségi terekben a tágabb környezet morális, hazafias nevelésének eszköze. Ugyanakkor a tulajdonos azáltal, hogy a művet privát szférájába befogadja, illetve egy kollektíva közmegegyezéssel szűkebb körébe elhelyezi, egyben annak tartalmával való azonosulását is jelenti. A faliképként megjelenő históriai kép ilyenformán saját világnézetének, hovatartozásának, politikai meggyőződésének is tükre. 

Megrendelők, kiadók, nyomdák

Az illusztráció a lapkiadás üzleti vállakózásának is része.[40] A folyóiratok arculatát többnyire a publikum befolyásolásának programja és kiszolgálásának kényszere együttesen formálják.[41] A történeti képmelléklet egyrészt növeli a lap vonzerejét, másrészt a nyomda, rajzoló, metsző és illető folyóirat nevét feltüntető műlap a kivitelezők hatékony reklámja, az újság legmeggyőzőbb plakátja. A kép tárgyának és alkotójának kiválasztásában jelentős mértékben technikai és üzletpolitikai szempontok játszanak közre. Az ábrázolásnak illeszkednie kell a lap image-ébe, alkalmazkodnia kell a speciális olvasóréteg igényeihez. Az illusztrációk témáját és mennyiségét a folyóirat szerkesztője határozza meg, aki olykor azonos a lap kiadójával. Egyes szerkesztők következetesen adják közre a hazai múlt jeleneteit. A Napkelet, Képes Ujság, Ország Tükre, Családi Kör, Hazánk és a Külföld, Magyarország és a Nagyvilág és a Pesti Hölgy-Divatlap gazdag történeti képsorozatai szorosan kötődnek a szerkesztők, Vahot Imre, Werfer Károly, Balázs Sándor, Kánya Emília, Szokoly Viktor, Vértessy Arnold és Király János személyéhez. A mű kiválasztásakor figyelembe kell venniük a többi újság tervezett mellékleteit, a műegyleti és társulati albumlapok témáját továbbá az 1853-ban életbe léptetett szerzői jogokat védő törvény rendelkezéseit[42]. A sokszorosítási jogok birtoklása a kiadó érdeke, a műlap kuriozitásának biztosítéka.[43]

A történeti tárgyú illusztrációk egy része sikeres képek reprodukciója, más részük kifejezetten a lap számára megrendelt kompozíció. Műegyleti vagy társulati tárlaton kiállított históriai művek reprodukálása nem ritka, de konzekvensen csak a Képzőművészeti Társulat orgánumának számító Ország Tükre és a Hazánk és a Külföld műlapjai esetében meghatározó. A műtárlaton már sikert aratott, a sajtó beszámolói révén ismertté lett, műkritika által méltatott festmények sokszorosítását eleve nagy várakozás előzi meg, e művek közlési jogának megszerzése garantált siker a kiadók számára. A kiadók lapjuk számára eredeti történeti képeket is készíttetnek, amelyekhez állandó művészgárdát foglalkoztatnak. A Napkelet összes történeti műlapjának rajzolója, a később kiadótulajdonossá váló Vizkelety Béla. Az Ország Tükre történeti tárgyú illusztrációinak jó része Weber Henrik nevéhez kötődik. Franz Kollarz történeti sorozatának jogtulajdonosa a Képes Világ kiadója, a Deutsch-féle műintézet. A Napkelet esetében tudjuk, hogy Vahot Imre nem csupán a műlapok megrendelője, de esetenként témaadója is volt.[44] De az esetek többségében a szerkesztő-kiadók a háttérben maradva, a tárgyválasztásban eligazítóként, ötletadóként jelennek meg.

A gyakori képkölcsönzéseket a nyomdák üzleti megfontolásai magyarázzák. A képkiadók az általuk gondozott lapcsaládokban többször felhasználják ugyanazt az illusztrációt, ezzel nagyobb publicitást biztosítva egyes műveknek. Heckenast Gusztáv Geiger fametszetben közölt történeti képsorozatát nem csak a Vasárnapi Ujságban, hanem néhány heti eltéréssel azonos szöveggel a lap német nyelvű változatában a Sonntags Zeitungban is megjelenteti. A sorozat hét évvel később bukkan fel a szintén Heckenast gondozásában megjelent fametszetes néplapban, a Képes-Ujságban, majd a nyomda Jókai köteteinek illusztrációjaként és képes naptáraiban.[45] Emich Gusztáv a Hazánk és a Külföld hazai történeti képeit nagy példányszámú kalendáriumaiban közli újra. Az Engel és Mandello cég Weber Henrik és Vizkelety Béla Családi Kör számára készített kőrajzait négy év után eltérő szöveggel közli újra a szintén általuk kiadott Ország Tükrében. A Deutsch-testvérek 1860-as évek végén kiadott képes lapcsaládjában (Hazánk és a Külföld, Képes Világ, Divat, Magyar Bazár ) is sűrűn előfordul fametszetek és műlapok kölcsönzése. Bár a popularizálódás folyamatában az alkotó személye már másodlagossá válik, e metszetek több csatornán folyó terjesztése, eljuttatása a populáris naptárirodalom és népszerűsítő történelemkönyvek körébe elősegíti némely történeti kép beépülését a közgondolkodásba.

Történeti képek időbeli és laptípusonkénti megoszlása

            Míg a század első felében a történeti kép, bár a közönség és műkritika részéről egyaránt nagy igény jelentkezik iránta, mind egyedi műként, csekély szerepet kap a korszak folyó-iratillusztrációjában, az abszolutizmus kori sajtó több mint félezer periodikájának már egy jelentős hányada közöl illusztrációt vagy képmellékletet.[46] A lapok korabeli tartalmi felosztása, képtípusokat körülíró terminológiája nem egységes. A Vasárnapi Ujság például az 1850-es években a “Történelmi képek” cím alá gyűjti az aktuális eseményábrázolásokat és történeti régiségek ábrázolásait is. A leggyakoribb képtípus a portré, azt a divatkép, táj-, város- és épületábrázolás, viseletkép, tudományos és irodalmi illusztráció, aktuális eseményábrázolás és történeti kép követi. Ha a fogalmat tágabban értelmezzük és mindazon képi műfajokat vizsgáljuk, melyek a történeti tudat és nemzetkép formálásában szerepet játszanak – tehát hazai vonatkozású portrét, hon- és népismereti képet, történeti régiségek, műtárgyak, emlékszobrok és aktuális események ábrázolásait – azt tapasztaljuk, hogy a történeti jellegű illusztrációs anyag a kor sajtójában dominánsnak mondható. Történeti jellegű képet csaknem minden olyan népszerű, széles publikumot megcélzó, népnevelő, ismeretterjesztő vagy szórakoztató lap közread, melynek programjában a nemzeti kultúra terjesztése és támogatása szerepel, históriai kompozíció megjelentetése viszont már megfelelő anyagi bázist, vagyis széles előfizetői tábort feltételez, mely négy laptípust, az irodalmi divatlapokat, családi-női és enciklopédikus folyóiratokat valamint a néplapokat jellemzi.

            1849 éles cezúrát jelent a hazai sajtó történetében, a forradalom előtti időkből egyetlen irodalmi jellegű folyóirat vagy politikai hírlap sem él tovább a világosi fegyverletétel után. Az 1850-es évektől azonban már nő az előfizetők száma és ezzel párhuzamosan a lapalapítási kedv is[47]. Ily módon az 1860-as évek elejére az újságkiadás már nyereséges, de legalábbis megtérülő befektetéssé lesz.[48] Míg az ötvenes évek a kevésbé cenzúrázott folyóirat-irodalom virágzását hozza, Bach belügyminiszter 1859-es lemondását és az októberi diploma kibocsátását követően megtartott országgyűlési választások újra a napi politikai  eseményeket állítják középpontba, így ekkor a folyóiratok jelentősége a hírlapok javára csökken. A hatvanas évek elejét a kiadók közötti előfizetőkért vívott harc élesedése, a cenzúra enyhülése jellemzi, a provizórium kora már csak a hatalom elleni nyílt támadásokat torolja meg. A Kiegyezést követő években helyrebillen a mindennapi életben politika és kultúra egészséges aránya, és ezzel együtt a sajtó is elveszti korábbi kitüntetett szerepét.

            A közölt históriai képek időbeli megoszlását meghatározza az a körülmény, hogy a folyóiratokban megjelenő történeti kép hordozója az aktuális politikai változásokra érzékenyen reagáló, a közhangulatot hűen visszatükröző sajtó. A műfaj iránti érdeklődés egyenes arányban nő a társadalom közéleti aktivitásával. Ha a történeti képek megjelenésének időbeli eloszlását figyeljük, azt tapasztaljuk, az 1857-es év fordulópont. Az úttörő e téren is a Vasárnapi Ujság, mely januárban megkezdi Johann Nepomuk Geiger metszetsorozatának közreadását. A fellendülés politikai hátterét az önkényuralom enyhülése és Ferenc József májusi, második magyarországi látogatása adja, melyet a politikai elítéltek amnesztiája kísér. A legtöbb folyóirat 1860-ban valamint a Kiegyezést megelőző három évben közöl történeti képet. 1860 a remény éve, Bach lemondását követően és az országgyűlés összehívását megelőzően egész évben társadalmi megmozdulások és tüntetések jelzik a nyugtalan közhangulatot. Az országgyűlés feloszlatását követő két évet a provizórium szigorító intézkedéseinek hatására stagnálás jellemzi. Bár történeti képet ezalatt csak három folyóirat nyújt a közönségnek, az 1862-ben meginduló Ország Tükre minden eddiginél nagyobb gyakorisággal közöl históriai ábrázolást. Deák 1865 tavaszán közölt húsvéti cikke már a politikai fordulat előhírnöke. Ettől fogva a Kiegyezés évéig folyamatosan nő a történeti képet közlő újságok száma. Ennek hátterében nem csupán a növekvő történeti érdeklődés, hanem a képes újságok emelkedő száma is áll: “Az illustratiók utáni sóvárgás csaknem lázas követeléssé vált a nem politikai lapok tág olvasókörének.” – írja a Magyar Sajtó 1864-ben.[49] A nemzeti história képeinek sajátos, “helyettesítő” szerepét mutatja, hogy amint erre mód vagy alkalom adódik a múlt képei mellé azonos súllyal zárkóznak fel a közelmúlt és a jelen eseményeihez kötődő ábrázolások. Az aktuális eseményábrázolásokkal párhuzamosan a Kiegyezést követően a sajtó számára fokozatosan elveszti jelentőségét és vonzerejét a históriai ábrázolás. Helyébe az 1860-as évek végétől egy apolitikus polgári műfaj, az életkép lép.

A reformkor népszerű folyóirattípusa, az irodalmi divatlap.[50] Olvasóközönségüket elsősorban a kis- és középnemesség jelenti. Jellegükből adódóan ritkán közölnek szöveg közé tördelt képeket, illusztrációik havonta néhány litografált műmelléklet, a rendszeres divatképek mellett többnyire kortárs személyiségek (írók, színészek) arcképei és évente egy vagy két reprezentatív jutalomkép. Divatlapjaink közül az egyik legkorábban indult, a Hölgyfutár (1850-1864) a gyakori szerkesztő-kiadói változásai megakadályozzák egy következetes képi program kidolgozását és végrehajtását, így nem meglepő, hogy másfél évtizedes fennállása során csupán négy magyar históriai képet közöl. Than Mór Mohácsi csatájának 1857-ben elkészített kőrajzolatú másolataazonban a Hölgyfutár nagy visszhangot keltett vállalkozása, a reprezentatív kivitelű magyar történeti témájú metszetek első példája a sajtó körében. De műlapjai témáját inkább az aktuális események határozzák meg, így Orlai Petőfi Debrecenben művét a forradalom tíz éves évfordulójának évében mellékeli a folyóirat, a következő év műmellékletei pedig a Kazinczy-ünnepekhez kapcsolódnak. Az aktualitás igényét jelzi az is, hogy a  közölt történeti képek mindegyike előzőleg a Műegylet tárlatain bemutatott és nagy sikert aratott mű.

Vahot  Imre 1857-től induló lapvállalkozása, a Napkelet (1857-1862) programjában már sokban túlmutat az irodalmi divatlapok hagyományain. Alcíme szerint: “közlöny a társas élet, irodalom, művészet és hasznos ismeretek érdekében hölgyek és férfiak számára egyaránt.” Valamennyi közölt képe hazai vonatkozású és hazai művész eredeti alkotása. Divatképet ritkán mellékel – hiszen “divatképet komoly magyar hölgyek nem igényelnek”[51], ha mégis – amint azt a két Dalidó mutatja – úgy azok is históriai vonatkozású, a nemzeti divatot propagáló kompozíciók. A folyóirat évente két díszes jutalomképet küld előfizetőinek, melyek egyike mindig a magyar históriai múltból meríti témáját. A Napkelet öt éves fennállása során öt gondos kivitelű történeti képpel ajándékozza meg előfizetőit. Bármennyire is viszolyognak a műveltebb kortársak Vahot harsány magyarkodásától, kérkedő “nemzeti” vonalától, elkötelezettsége az 1850-es évek végén a korszak első, következetes programra épülő sokszorosított történeti képciklusát eredményezi, amelynek első négy históriai képét és annak magyarázatait és verseit a kiadó-szerkesztő mint Magyar Történelmi Képcsarnokot 1860 külön kötetben is közzé teszi.[52]

A Bulyovszky Gyula és Friebeisz Ferenc által szerkesztett, 1859-ben induló Nefelejts (1859-1876) szintén összefüggő históriai tárgyú képcsarnok létrehozását tűzi ki célul. Felbuzdulva a Műegylet és a Képzőművészeti Társulat hasonló kezdeményezésein, 1865-ben, Friebeisz István szerkesztősége idején a Nefelejts is történeti műlappályázatot hirdet a “hazai képzőművészet emelése és terjesztése” érdekében.[53] A kiírás rajz tervezésére és művészi kivitelezésére szól. Feltétele, hogy “a kép tárgya a hazai történetből legyen merítve”, kőrajz vagy kőkarc legyen. A beérkezett művek bírálatát a Képzőművészeti Társulat szakemberei látják el. A száz aranyas pályadíj azonban nem bizonyul elég vonzónak. “Alkalmas és kielégítő művek” hiánya végül külföldi mesterek biblikus témájú kompozícióinak közlésére szorítja a kiadót.[54] A Nefelejts számozott képcsarnokában így mindössze két magyar történelmi tárgyú műlap jelenik meg.

Az 1860-as évektől mind több, a hagyományos és újabb női szerepeket összebékíteni és tisztázni kívánó hazai női és családi lap jelenik meg. Az első honi női lap, Vajda János folyóirata, a Nővilág (1857-1864) divatmellékletei még csupán a hölgyközönség csalogatását szolgálják. Követői már rendszeresen, évente egy-két történeti jutalomképet küldenek előfizetőiknek. Így az 1860-as évek legnépszerűbb családi lapja, az első magyar szerkesztőnő, Szegfi Mórné Kánya Emília által vezetett Családi Kör (1860-1880) és az 1860-ban Király János szerkesztésében megindult, hosszú életű Pesti Hölgy-Divatlap (1860-1898). Emellett a szövegbe tördelt kőrajzokkal díszített Családi Kör történeti tárgyú elbeszéléseit is illusztrálja. Mindkét lap témaválasztását meghatározza a megcélzott olvasóközönségük, “a művelt magyar hölgyek kara”, így előszeretettel ábrázolják nemzeti múlt hős asszonyait. Emília nagy népszerűségnek örvendő folyóirata 1864-től, az elődök példája nyomán, Történeti Képcsarnok címen összefüggő históriai ciklussá szervezi jutalomképeit.

A korszak legnagyobb hatású, új laptípusa az enciklopédikus folyóirat egyesíti magában a kalendáriumok és az 1830-as években kialakult filléres néplapok “mulattatva oktató” jellegét, közérthető nyelvezetét, népnevelői attitűdjét, az irodalmi divatlapok hagyományait és a korszerű, aktuális hírközlés új technikáit.[55] Műfaját tekintve valódi képeslap, számonként öt-tíz, igen változatos tárgyú, részben eredeti, részben kölcsönzött, jellemzően fametszetes illusztrációval. A honi úttörő, példaadó és a hazai viszonyok között példátlan közönségsikernek örvendő Vasárnapi Ujság (1854-1919) a polgárosuló köznemesség és városi értelmiség legkedveltebb hetilapja. Célja, úgy képeiben mint cikkeiben, a múlt és jelen eseményeinek és jelenségeinek hiteles bemutatása. A hangsúlyozottan valóság vagy megbízható történeti forrás után készült fametszetek deskriptív stílusa rokon az e lap hasábjain is gyakorta publikáló pozitivista történettudósok tényfeltáró történelemszemléletével. Liberális polgárosító törekvéseitől távol áll a romantikus történelemszemlélet idealizáló képe, a történeti események narratív, dramatizált megelevenítése. Székely Bertalan II. Lajosának reprodukálását is inkább közhasznú cél, a fiatal művész iránti figyelemkeltés magyarázza. A nemzeti múltat pozitivista tényszerűséggel régészeti és művészettörténeti tárgyanyag, történeti portrék és tájak, színpadképek hiteles ábrázolásával eleveníti fel. Geiger históriai ciklusának 1857-1860 közötti közlése tehát e tekintetben is kivételt jelent.

Werfer Károly vállalkozása, a Képes Ujság (1859-1861) Vahot Napkeletjének korszerűbb változata. A Vasárnapi Ujsághoz hasonlóan, illusztrációi között helyet kapnak aktuális politikai és közéleti események fametszetes, gyakran külföldről kölcsönzött ábrázolásai is, de programjában nagy szerepet kap a történeti múlt bemutatása is: “tükre akar lenni a nemzeti életnek, ezért a múlt és jelenből kikeresi azon példákat, melyek mindenkor őrei voltak fennmaradásunknak.”[56] Bár a képek színvonala ingadozó, kiválasztásuk ötletszerű, a szöveg közé tördelt magyar történeti tárgyú kőnyomatok megjelenése valamint az olajnyomat technikával készült éves jutalomkép e lap úttörő vállalkozása.

A Képes Ujság ez irányú kísérleteit a korszak legszínvonalasabb hazai képes újságja, az Ország Tükre (1862-1865) emeli magas színvonalra. Balázs Sándor, a szerkesztő, lapját az egyeduralkodó Vasárnapi Ujság riválisának szánja. Az Ország Tükre jellegét tekintve szintén  enciklopédikus közművelődési hetilap, de az aktuális politikai eseményeknél nagyobb hangsúlyt helyez azonban a kulturális, művészeti törekvések bemutatására. Programja szerint “mulattatva oktató”, a “műveltebb osztályokat” megcélzó folyóirat. Szemben a Vasárnapi Ujság fametszeteivel, az Ország Tükre szerkesztője igényes litografált illusztrációkat közöl lapjában: “A képeket illetőleg fő törekvésünk a lehető legjobbat adni, ezért szövetkeztünk e nemben legelső művészeinkkel.”[57] Maszák Hugó lapkísérlete, az első hazai képzőművészeti folyóirat, a Magyar Képzőművész (1864) megszűnése után az Ország Tükrébe olvad, mely ily módon a Képzőművészeti Társulat hivatalos orgánuma lesz. “Nemcsak az ország, hanem a birodalom legdíszesebb lapja ez” – állapítják meg a szerkesztők egy éves fennállásuk után:[58] Az első években kizárólag eredeti hazai illusztrációkat közlő folyóirat képanyaga igen sokszínű,[59] ezen belül pedig történeti képeket a korszak lapirodalmában egyedülálló gyakoriságban és színvonalon közöl. Az első évfolyam Vizkelety Béla nyolc, Remellay Gusztáv történeti elbeszélésit kísérő illusztrációjával indul. Ennek folytatása Weber Henrik a “Magyar történelmi rajzok” elbeszéléseit kísérő históriai képsorozata. A szöveg közti illusztrációk mellett a folyóirat igényesebb, egész oldalas kőrajzokat is rendszeresen kiad. Az első évben minden második lapszámmal, összesen tizenkét műlapot küld az előfizetőknek. Ezek zöme, nyolc mű a magyar történeti múltból meríti témáját, a többi népéletkép. Az 1863-as évfolyam szerkesztői beköszöntője történeti tárgyú és életképi ábrázolások arányos elosztását ígéri, ami részben meg is valósul.[60] Az 1864-es év a lap életében átmeneti, a gyakori szerkesztő- és koncepcióváltások időszaka. Ennek megfelelően csökken az eredeti kőrajzok és műlapok száma, és a folyamatot a későbbiekben a társulati támogatás sem képes visszafordítani.

Az 1865 szeptemberében megszűnő Ország Tükre örököse aszintén Balázs Sándor által szerkesztett Magyarország és a Nagyvilág (1865-1884), “politikai, ismeretterjesztő és szépirodalmi képes hetilap.” Képanyagának tematikus megoszlása jól érzékelteti, hogy a politikai enyhülés beköszöntével a népéletképek és polgári zsánerek javára csökken az érdeklődés a magyar históriai képek iránt: hazai tárgyú illusztrációinak nagy részét Munkácsy Mihály, Janó János, Markó Ferenc, Szemlér Mihály, Klics Károly, Gyulai magyar zsánerképei alkotják. Ezek mellett lapjain klasszikus remekművek, Raffaello, Tiziano, Veronese, Coreggio, Rubens, Rembrandt, Greuze, Delacroix, Géricault és a korszakban páratlan népszerűségnek örvendő Gustav Doré alkotásainak fametszetes reprodukciói is megjelennek. A történeti múlt képeinek hanyatló vonzerejét jelzi, hogy a folyóirat 1865 és 1870 között csupán egyetlen históriai képet közöl illusztrációi között. A megpezsdülő politikai közélet már az aktuális eseményeket helyezi a közérdeklődés homlokterébe: 1865-66-ban az újra megnyíló magyar országgyűlés, 1867-ben a királyi pár koronázása, 1868-69-ben a szabadságharc évfordulója köti le az olvasók figyelmét. Ugyanakkor a Magyarország és a Nagyvilághoz kötődik korszakunk utolsó nagy, folyóirathoz kapcsolódó történeti képvállakozása: Franz Kollarz nyolc lapos históriai képciklusának közlése 1869-1870-ben.

A Magyarország és a Nagyvilág jutalomképeinek jórészét a folyóirat laptársa, a szintén Deutsch Testvérek által kiadott Képes Világ is felhasználja. A politikamentes, előbbinél irodalmiasabb, Vértesi Arnold által szerkesztett lap 1870-ben tizenkét magyar költemény eredeti illusztrációját mellékelik minden második lapszámhoz. A Franz Kollarz által készített fametszetek között három történeti tárgyú kép van: Arany János Zách Klára, Kisfaludy Károly A budai harcjáték és Vörösmarty Salamonjának versillusztrációja. A kiadó 1866-tól 1871-ig 26 műlapot juttat el előfizetőihez, ezek egy része Jankó és Munkácsy életképe, más részük Kollarz 1848-as és koronázási képei.

Az 1864-ben Szokoly Viktor által alapított Hazánk és a Külföld enciklopédikus képes újságjaink második generációjának egyik legszínvonalasabb képviselője. Gazdag illusztrációs anyagában az első években csak elvétve akad külföldről kölcsönzött kép. Keleti Gusztáv hazai tájképei és várábrázolásai, Jankó János karikatúrái, Lotz Károly, Munkácsy Mihály népi zsánerei és Jankó János városi életképei teszik ki fametszetes illusztrációk nagy részét. Feltehetően a szerkesztő érdeklődéséből is eredően – Szokoly korábban is rendszeres műkritikákkal, képmagyarázatokkal kísérte figyelemmel a hazai művészeti életet –hangsúlyt kap a lapban a képzőművészet is.[61] Az első évfolyam történeti képei, Than Mór Nyári és Pekrije és Székely II. Lajosa a Nemzeti Múzeumunk műkincseit bemutató tizenkét részes képsorozat részeként, hazai festészetünk klasszikusainak körében jelennek meg.[62] A későbbiekben közölt históriai képek (Than Mór: Attila lakomája, Klimkovics Ferenc: Salamon és László, Vizkelety Béla: Bornemissza Anna) sem történeti illusztrációiként, hanem mint műtárgyak, történeti festészetünk emlékei kerülnek bemutatásra. A társulati közlönyként is szolgáló, így a hazai képzőművészeti kultúra emelését felvállaló Hazánk és a Külföld műlappolitikájában kiemelt szerepet kap a történeti kép is, a folyóirat csaknem minden műlapja históriai festészetünk legkitűnőbb, nagy közönségsikert aratott műveinek köréből kerül ki. [63]

Képmagyarázatok

            A sajtóban megjelenő történeti ábrázolásokat kísérő szövegek kiemelt szerepét egyaránt magyarázza a históriai kép műfaja és a képes folyóiratok jellege. A tárlatokon megjelenő egyedi művek esetében a képmagyarázat olykor a kiállítás katalógusában, vagy az alkotó által készíttetett röplapokon jut el a néző kezébe[64], de az értelmező szerepkört többnyire a műkritika látja el. A kép befogadásával időben és térben szimultán szöveg közlésének leginkább megfelelő médiuma a képes folyóirat. Feladata összetett és felelősségteljes: ismeretterjesztés, ízlésnevelés, a történelmi múlt értelmezése révén a nemzettudat alakítása. Mindennek tudatos felvállalását jelzi, hogy korszakunkban a történeti ábrázolásokat többnyire hosszabb-rövidebb magyarázó szöveg kíséri.

            Remellay Gusztáv megfogalmazása szerint a képmagyarázatok elsődleges feladata “hogy kinek nincs ideje a történelemben buvárkodni és képünk jelentőségét mégis szeretné érteni, méltánylandó tudásvágyának kielégítést nyerhesse”[65]. A történeti képek feltételezik az ábrázolt téma ismeretét, kívánják a morális és történeti tanulságok levonását, és igénylik azok jelenre vonatkoztatott értelmezését is. A folyóiratok napi eseményhálójába helyezett múlt képének sajátos hangsúlyai a kortársak számára az aktuális történések és viszonyok kontextusából bontakoznak ki. Ezek felfejtését a szöveges magyarázatok is segítik, melyek képesek a látszólag “egyrétegű” képet kétértelműsíteni, rámutatni az ábrázolt történeti jelenetek aktuális üzeneteire. Mindez a történeti festészet jelentőségét is fokozza a korszak irodalmi és politikai “virágnyelvére” kényszerűségből oly fogékony olvasója számára.

            A történeti kép festője már eleve irodalmi vagy történeti forrásokra támaszkodik. Választását megkönnyítendő a Műegylet 1859-ben pályázatot hirdet olyan írásra, mely a “hazai történelemből lélekemelő és dicsteljes mozzanatok kiemelését” szolgálja, “hogy ily művek által a történész támogassa a képírót.”[66] Hasonló cél vezérli Mártonffy Károlyt, aki 1861-ben a Vasárnapi Ujság lapjain több részben teszi közzé hazai történelem festői feldolgozásra javasolt, kevéssé ismert epizódjait.[67] A históriai tárgyú metszet forrásaira olykor a folyóirat maga közvetlenül is utal,[68] de gyakoribb, hogy a képmagyarázatokat a folyóiratok saját munkatársai fogalmazzák meg. Jellemző példája ennek Geiger ciklusa, melynek Wenzel Gusztáv által fogalmazott eredeti szövegét a Vasárnapi Ujság – mulattatva oktató stílusának megfelelően –  Jókai Mór közérthető nyelvezetű kommentárjaival cseréli fel. A folyóiratok által közölt történeti képek kísérő szövege általában történeti kommentár, képi ihletésből született szépirodalmi mű, vagy a képtől független, de azonos témájú értekezés. Az ábrázolások zöme tehát nem a szó szoros értelmében vett illusztráció, hanem az alkotók saját invenciója, amelyek közhasználatú történelemkönyvek és szépirodalmi művek inspirációja nyomán születtek. Így például Vizkelety Béla az Ország Tükrében megjelent históriai képsorozata korábban készült mint Remellay Gusztáv a kőrajzokat kísérő elbeszélései.[69] Az irodalmi előképek után készült történeti illusztrációsorozat kevés példáinak egyike Franz Kollarznak a Képes Világ számára magyar költeményekhez készített képciklusa.

Kép és szó aszinkronitása növeli az értelmezés szabadságát, hiszen a közvetlen szöveges magyarázatot nélkülöző történeti kép a befogadó korábbi ismereteinek mozgósítására készteti. A szöveg elmaradását vagy redukcióját – vagyis a korábbi szövegekre való hagyatkozást – többnyire a téma közismertsége, egyértelmű jelentése teszi lehetővé, mert “ideológiailag mennél rögzítettebb a hely, annál kevésbé kell nyíltan kimondani a tárgy jelentését és vice versa.”[70] A közérthető és világos, ezért külön történeti értekezést nem igénylő képtárgy az egykori műkritika kívánalma is.[71] A műlapokon ábrázolt jelenetek, hősök nagyrészt már ismertek lehetnek a hazai történeti iránt érdeklődő nézők számára. A közvetett szöveges történeti “háttéranyag” megteremtésében maguk az irodalmi folyóiratok járnak élen, hiszen korszakunkban rendszeresen közölnek históriai témájú népszerűsítő tanulmányokat, elbeszéléseket, költeményeket. Mivel István király élete közismert, az Ország Tükre úgy véli, a néző “jól ismeri a nagy király életéből amaz epizódot is, melyet műlapunk ábrázol s melyre csak rátekintve az olvasó, bizonyára eltalálja tárgyát” – a Szt. István elleni orgyilkossági kísérlet jelenetét.[72] Előfordul a közkeletű irodalmi forrásokra való direkt visszautalás is. Weber Henrik Szapáry Péter bosszújához csupán néhány sort fűz a szerkesztő: “ Tárgya a ’Szapáry Péter’ czimű szinműből sokkal ismertebb, semhogy a hős, nagylelkű bosszúját a török ellenében magyaráznunk kellene.”[73] Míg az előbbiekben szükségtelen, egyes esetekben lehetetlen a tárgy bővebb kifejtése, így elegendő lesz, ha a kép “félszavakkal”, az azonos asszociációkat ébresztő “hívószavakkal utal”. Lotz Károly Petőfi halálához 1863-ban csupán az alábbi sorokat fűzi a szerkesztő: “Ott essem el én,/ A harcz mezején…/ Petőfi Sándor./ A sors ez egyetlen kívánságát vajmi hamar teljesíté!”[74]

            A történeti események képi ábrázolása és szöveges leírása tehát kölcsönösen kitágítja és gazdagítja a másik jelentését, a szimultán megjelenő kép és szöveg felerősíti egymás hatását. A képi elemeket “rendszerező szövegraszter”[75] segíti a látottak azonosítását és értelmezését és viszont, az egyetlen jelenetbe sűrített eseménysor tárgyiasítja és összefoglalja a leírtakat. Ez a dupla kódolás segíti a megjelenített tárgy memorizálást, a sugallt értelmezés rögzítését: “… a művészetnek ezen ága legalkalmasabb az eszméket megtestesíteni s a hol a szó bizonyos tárgyak leírására elégtelen, azoknak alakot adni s azokat az olvasó érzékei elé állítani, könnyebben megértetni.” – foglalja össze az illusztráció műfajának lényegét Szokoly Viktor 1866-ban.[76]

A képmagyarázatok segítségével a sűrített képi “ikonikus értelemszerkezet”[77] időben kibontakozó eseménysorrá alakul vissza. Ugyanakkor a narratívát egyetlen kifejező jelenetbe tömörítő kép a szövegnél gyorsabban és hatékonyabban jelenít meg egy eseménysort.[78] A sajtó által közvetített képes magyar történelem ily módon a nemzeti múltkép megkonstruálásának széles hatókörű és közérthető eszköze: miközben elbeszéli a múltat, megindít és meggyőz, informál, felidéz és nevel.[79] Mivel a korszak befogadója még inkább olvassa mint nézi a képet, a szöveges kíséret segítségére van a főbb személyek kiemelésében, az események azonosításában és értelmezésében.

            A történeti képeket korszakunkban négy féle szövegtípus kommentálja: történettudományi tanulmány, irodalmi elbeszélés vagy költemény, képzőművészeti műelemzés illetve ezek vegyüléke. Mindegyik képes az ábrázolás sűrített jellegének időbeli és térbeli kiterjesztésére. A magyarázatok középpontjában zömmel a szüzsé áll, az ábrázolás művészi eszközei ritkábban kerülnek szóba. A kísérő szövegek a kiemelt eseményeket fordulópontként, a kiválasztott személyiségeket sorsfordítóként, a jelenre vonatkoztatható exemplumként interpretálják. A deskriptív és informatív-expresszív magyarázatokhoz rendszerint a történeti esemény morális tanulságának, jelképes jelentésének összefoglalása csatlakozik.[80]

            A képmagyarázatként szolgáló értekezések szerzői olykor jeles irodalmárok vagy történettudósok, mint Beőthy Zsolt vagy Szilágyi Sándor, de a többséget népszerű szépírók, publicisták, költők alkotják. A képes újságok széles olvasóközönsége számára Jókai Mór, Vahot Imre, Remellay Gusztáv vagy Vértesi Arnold történeti “beszélyeinek” közérthető, egyszerre oktató és szórakoztató hangneme felel meg leginkább.[81] Leírásukban a történeti háttér tárgyszerű jellemzése, személyek, helyszínek és időpontok  megnevezése, ok-okozati összefüggések, erőviszonyok és frontvonalak felemlítése megteremtik a históriai kép faktuális közegét. Az irodalmi fikció mindezt az érzelmi indítékok megrajzolásával, lélektani elemzéssel, a drámai helyzetek kidolgozásával bővíti ki, meghatottságot, csodálatot és együttérzést váltva ki a néző-olvasóból. Másrészről a verbalitás szintjén a látvány narratívába oldásának kényszere, az érzelmi, szentimentális elemek kidomborításának gyakorlata a mű popularizálódásának velejárója, mely segíti annak beépülését a közgondolkodásba.[82] A nemzeti hősökkel való emocionális azonosulás az individuum számára megkönnyíti a nemzeti identifikációt, a közösség történetének saját tágabb múltjaként való átélését. A versidézetek vagy a történeti képek ábrázolásait megéneklő költemények az interpretáció harmadik, eszményteremtő, patetikus szakaszát példázzák. Zrínyi Miklós, Vörösmarty Mihály vagy Arany János történeti eposzainak históriai képekre vonatkoztatott sorai[83] a látványt saját esztétikai és stilisztikai vonásaikkal gazdagítják. 

            A képmagyarázatok között gyakori a műmellékletekben adott eseményekre vonatkozó költemény is. 1857-ben a Napkelet egy vidéki olvasója, Kulini Nagy Benő tíz aranyas pályadíjat tűz ki a lap az évi történeti képének, Vizkelety Béla Hunyadiház diadalünnepének megverselésére.[84] A pályázat sikeresnek bizonyul, az év végéig 18 költemény érkezik a szerkesztőségbe. Lisznyai Kálmán díjnyertes és a díjazottak, köztük Thaly Kálmán versezetét, a folyóirat következő évi első számai közlik.[85] A műpártoló nemesúr 1858-ban Vizkelety következő történeti műlapja, a Mátyás, az igazságos kapcsán újabb pályadíjat ajánl fel a legjobb históriai költemény szerzőjének.[86] A kezdeményezés sikerén felbuzdulva a Családi Kör és a Pesti Hölgy-Divatlap is versbe foglaltatja Orlai és Vizkelety történeti tárgyú műlapjait.[87] A költői pályázatok mozgósítják a műkedvelő poétákat is, de szerzők zöme, így Lisznyai, Kuliffay Ede vagy Komócsy József, a korszak költészetének másodvonalbeli, a népies Petőfi-epigonok csoportjába tartozó képviselői. Modoros, közhelyes, magyarkodó költeményeik fülbemászó rigmusaik alkalmasak a megelevenített históriai tárgy és kép popularizálására. Ha az eredmény mégoly kétes színvonalú is, a publikum bevonása a történeti tárgyú metszetek értelmezésébe segíti a képzőművészetek hazai elismerését, és növeli annak közönségét.

Ideál és reál

A sokszorosított történeti kép műfaja különösen alkalmas ideológiai üzenetek koncentrált továbbítására, a nemzeti mítoszok széleskörű rögzítésére. [88] Feladata nem a múlt hiteles leírása, hanem annak közérthető megelevenítése, a történeti szituáció tömör kifejezése. A meggyőzés hatékonyságát növeli a fikciót tagadó valósághűség, a részletelemek realizmusa, az emocionális azonosulást elősegíti az emelkedett hangnem és antik és keresztény “pátoszformulák” használata. A képi üzenet hatékonyabb közvetítése érdekében még a történeti tények megmásítása is megengedett.[89] A történeti kép műfaja tehát szellemi és anyagi, eszmény és valóság komponenseinek gondos kiegyenlítődését, szintézisét követeli meg.[90] Az alkotók törekvéseiben, módszereiben és a magyarázók interpretációiban egyaránt kirajzolódik a korszak jellegzetes, a kortársak által is oly sokszor megfogalmazott kettőssége: “ideál és reál”, romantika és realizmus párharca, együttélése.[91] Ormós Zsigmond vagy Orlai Petrich Soma históriai festészetre vonatkoztatott esztétikai elveiben egyaránt követelmény a történeti hitelesség valamint a tárgy idealizált előadása.[92] 

Ideál és reál kettőssége a történeti műlapok esetében gyakran jelentkezik szöveg és kép, tárgyilagos történeti adatközlés, elemzés és eszményítő ábrázolás kontrasztjában. Zrínyi Ilona halálának romantikus ábrázolását a kortárs szemtanú nyomán készült lakonikus kommentár kíséri, amelyben Komáromi János közli a halál okát, helyét, órára pontos dátumát és temetése időpontját.[93] A megjelenített személyek, helyek, tárgyak pontos leírása a nézők számára is megfoghatóbbá teszi a múltat. A történeti hitelesség ekkor már az olvasóközönség igénye is. Grimm Rudolf Rákóczi Rodostóban metszetét, mely a Hölgyfutár 1862-ben közre adott műlapja, egy levélíró a rodostói Rákóczi-ház jelenkori állapotának leírásával egészíti ki.[94] Birkés Endre, Esztergom helytörténetének ismerője Székely Bertalan Dobozija kapcsán forráskutatásaira támaszkodva tisztázza a legendás hős önfeláldozó halálának pontos helyszínét.[95] A történeti tények iránti érzékenység a közelmúlt eseményeit megelevenítő ábrázolások kapcsán növekszik. Wagner Sándor Huszárbravúrja megtörtént eseményen alapul. A kaland hátterét a műlap apropóján egy szemtanú dokumentatív értékű elbeszélése rajzolja meg. A látvány históriai a korszakunkban a pozitivizmus áramlatával párhuzamosan általános igénnyé válik. A festők munkájának megkönnyítése végett a Műegylet 1859. évi irodalmi pályázata kiköti, hogy a pályamű úgy mutassa be “múltunk fénykorára emlékeztető néhány fénypontot”, hogy azokban “a kor, személyek, ezeknek életkora, állapota, jelleme, fegyverzete sat. a történeti forrásokhoz lehetőleg híven legyenek előadva.”[96] Mártonffy Károly Vasárnapi Ujságban festők számára közre adott történeti témagyűjteménye részletesen elemzi a környezet, ruházat, fegyver- és hajviseletek történetileg hiteles ábrázolásának fontosságát.[97] Vizkelety Béla alapos viselettörténeti kutatásokat folytat, melyeket történeti metszetein is kamatoztat.[98] Vahot Imre, a Napkelet történeti témájú műmellékleteinek kiadója fontosnak tartja kiemelni a részletek (arcképek, öltözetek, várak) ábrázolásának hitelességét.[99]

A történeti tények szolgai utánzása azonban puszta históriai illusztrációvá degradálja a műfajt, melynek nemzeti érzületet támogató feladatköre ennél jóval többet követel: menedéket, támasztékot, eszményképet a jelen számára, melynek megformálására nem a tudós, hanem a művész képes. “Teremtsd tehát vissza a múltat, a történetírónál hűbben, mert művészileg” – foglalja össze a regényíró Kemény Zsigmond a korszak igényeit.[100]  Hasonlóképp nyilatkozik Hollós László a történeti festészet kapcsán: “… ha valamely művész nemzete történelmét akarja festeni, nem szabad azt olykép fölfognia, mint ahogy a történetíró teszi, hanem a költő szellemében, a költő phantasiájával kell azt kezelnie… az a művész, aki mint történetíró fest, béna, hideg, élvezhetetlen. Míg a föladata tanítani, a művészé és költőé pedig melegiteni és lelkesíteni”[101] Mikor a Vasárnapi Ujság 1855-ben a Battyány-Mausoleum közismert ábrázolása nyomán közli Attila vezér képmását, szembesíti azt Thierry frissen megjelent kötetének forrásokon alapuló leírásával a hun vezérről. Bár a kortársak által megrajzolt portré előnytelen külsejű férfiként írja le a rettegett világhódítót, a kép kommentátora úgy véli az idealizált képmás fenntartása már csak széles elterjedtsége okán is jogos, mégha az “magyar ember képzeletének szüleménye” is.[102]. Hasonlóképpen fontosnak érzi tisztázni Geiger Árpád birtokba veszi a magyar földet metszete kapcsán a kép magyarázója, Wenzel Gusztáv, tények és legendák, történelem és művészet viszonyát. A jelenet Árpád honszerzésének csupán szimbolikus, legendáris képe, melyet a valóságban kemény csaták sora helyettesített: “Régi időben, midőn még a monda és történelem szorosan egymás mellett állottak, sőt gyakran egygyé olvadtak, a kétféle elbeszélés is sokszor összezavartatott; kivált ha a nemzeti irány annak bizonyos jelentőséget tulajdonított” – írja.[103] Major Béla a Családi Kör 1865-ös történeti műlapjához, Than Mór Álmos Munkács alatt kompozíciójához fűzött képmagyarázatában összefoglaló elemzését adja a módszernek, mellyel a művész a történeti eseményeket idealizálja.[104]

            Az ötvenes évek végén kibontakozó Mohács-vita kapcsán a kortársak megfogalmazták elvárásaikat a történeti kép műfajával szemben.  Than Mór festményét, a Műegylet tárlatán frissen bemutatott Mohácsi csatát 1857-ben a Hölgyfutár választja műlapul.  Mohács jelképes tartalma, a bukott szabadságharcra utaló jelentése a kortársak előtt nyilvánvaló volt, amint ezt Than művének párhuzamba állítása a világosi fegyverletétellel nyíltan kimondja: “Amott semmivé tett a török, emitt kényszerülünk meghajolni az orosz előtt. Világost Mohács szülte; Mohácsot az egyenetlenkedés és rendetlenség.”[105] Ahogy ezt később Ney Ferenc kifejti, a nemzethalál víziójának inspiratív ereje ugyan kérdéses, a csatavesztés okainak kutatása hozzájárul az önismerethez, és tanulságul szolgálhat a jelen problémáinak megoldásához is.[106] A traumatikus vereségek felidézése tehát áttételesen konstruktív energiákat szabadít fel, közvetve a nemzeti érzés katalizátora lehet, nem csupán intő példa, de a jövőre nézve a talpraállás bizonyítéka is.[107]  E felfogással élesen szemben áll Vahot Imre, a Napkelet szerkesztőjének koncepciója a történeti festészet feladatáról, aki pozitív múltkép kívánalma alapján indít éles támadást a Hölgyfutár jutalomképe ellen.[108] Véleménye szerint a témaválasztás eleve elhibázott, Mohács “mindig szégyenfoltja marad nemzeti történelmünknek”, mivel nem lelkesít, híján van mindannak amit a közönség a nemzeti történeti festészettől elvár. Amint kifejti: “Ezen nemzeti kudarcz csak leverőleg s piritólag hathat a magyar hazafira; azért kívánatos, hogy művészeink, ily, jó hírnevünket csak elhomályosító dolgok örökítésével kivált külföld előtt ne állítsák pellengérre a magyart, s válasszanak történetünk gazdag mezejéről oly tárgyakat, mik dicsőségünkre szolgálnak, mik lelkünket emelik, s nemzeti önérzetünket szilárdítják.” A Hölgyfutár képmagyarázójával ellentétben úgy találja, hogy a mohácsi csata elvesztése nem jelentette a nemzet halálát, mert a nemzet él, és hősies halálnak sem nevezhető, csak szégyenletes menekülésnek, mészárlásnak. Kiemeli ezzel szemben Vizkelety Béla Than képével együtt kiállított Kenyérmezei csatáját: “Ez aztán fölelemi lelkünket, edzi önérzetünket, s tiszta ragyogásában tünteti ki őseink jó hírét nevét, vitézi becsületét.”[109] Vahot az elkövetkezendő években a Napkelet történeti műlapjai révén valósítja meg a “pozitív múlt” ábrázolásának programját: “… az általam kiadott nagyszerű történeti képek nemzetünk szép és jó tulajdonai – s fényoldalainak fentartására, s nagy embereink, a Hunyadyak, Báthoryak, Dobók, s a honszerző magyar vezérek dicsőítése – s megörökítésére s arra voltak irányozva, hogy e süllyedt korban őseink erényeit követni tanuljuk.”[110] Jutalomképei tárgyukat kivétel nélkül a nemzeti múlt fényes momentumaiból választják. Törekvése rokon Kiss Bálint Karácsony László megbízásából 1858-ban készített történeti képsorozatával, mely hasonlóképp a nemzeti história fényes epizódjaira helyezi a hangsúlyt.[111] Vahot a Mohács-vitára válaszoló saját programképét, a Vizkelety Béla által tervezett Eger ostromát lapja 1860-as évfolyamához mellékeli. A történeti múltnak ez az eszményítő képe, mely feladatának kizárólag a dicsőséges magyar história bemutatását, az “elborult honfilélek” buzdítását tekinti párhuzamos jelenség a Thaly Kálmán-féle romantikus nemesi történelemszemlélettel.[112]

A “pozitív múltkép” programját legteljesebben az a képcsoport teljesíti be, amely történeti diadalmeneteket mutat be. Ezek példaadó darabja Weber Henrik kompozíciója után készült kőrajz, a Mátyás bevonulása Budára, amely a Műegylet a szabadságharc utáni első jutalomképe. Vélhetően ez inspirálta Vahot Imrét a Napkelet első jutalomképének tárgyválasztásakor. A Hunyadiház diadalünnepét 1859-ben a Báthory István Krakkói bevonulása követi, és az 1862-es műlapnak tervezett Rákóczi indulója is ezt a programot követte volna.[113] 1860-ban Werfer Károly kőrajzában egy újabb győzelmi menet jelenik meg, Mátyás király bevonulása Visegrádra. A reneszánsz és barokk udvari és egyházi hagyományokra építkező diadalmenetek ábrázolása vagy jelmezes megelevenítése a korszakban Európaszerte virágkorát éli.[114] A múlt kiemelkedő személyiségeinek vagy dicsőséges eseményeinek győzelmi menetként való bemutatása vagy megélése módot ad a közösség nyilvános, kollektív önreprezentációjára, saját történeti kontinuitásának bizonyítására. A történeti diadalmeneteket ábrázoló hazai műlapok is, ha szerény formában is, ugyanezen törekvések kifejezői. Egy konkrét történeti esemény vagy kiemelkedő személyiségek révén a dicsőséges múlt esszenciáját nyújtják. A fentebb felsorolt képeken, a Hunyadiak és az erdélyi fejedelmek alakjában és korában megtestesülnek mindazon nemesi és nemzeti erények, melyek a nemzeti történelem csúcspontjait jelentik. Ők azok a közösségi identifikációs személyiségek akiknek triumfusában az egykor önálló nemzetállam virágkora vagy az önfeláldozó függetlenségi harcok testet öltenek. A kompenzatív vagy inspiratív célzat nyilvánvaló: “dicső multunk büszke öntudatára nézve oly jótékony hatással van” – írja a Hunyadiház diadalünnepéről Vahot Imre.[115] A nemzeti erények diadalának allegóriáját csak a hiteles részletek, a szereplők az alkalomnak megfelelő díszes öltözetei, a fényes múltat felidéző várábrázolások kötik konkrét időhöz, összességében azonban egy fordulatos és tragikus eseménysort lezáró örömittas és látványos finálé jelenetét idézik meg.

Az időszerű múlt

A folyóiratok aktuális közegébe beágyazott históriai kép kiválasztása és értelmezése az időszerű körülményektől erősen meghatározott. A heti vagy havi periódusokban gondolkodó szerkesztők számára a képi újdonság, korszerűség is mindinkább követelménnyé válik, különösen az aktuális tartalmú képes újságok gyors térhódítását követően. Bár az aktualitás követelménye elsősorban az eseményábrázolásokkal, riportképekkel szemben alapvető, ez a szempont a történeti ábrázolások választását is befolyásolja. Megjelenik ez egyrészt oly módon, hogy a sokszorosított képek aktuális kulturális eseményekhez (műegyleti, társulati tárlatok, színházi premier, könyvbemutató) kapcsolódnak, máskor a tárgyválasztást a mű közvetett, aktuálpolitikai jelentéstartalma indokolja.

            Korszakunkban a folyóiratok több mint huszonöt, a műegyleti vagy társulati kiállításokon bemutatott történeti képet sokszorosítanak. (Ez a tárlatokon megjelenő hazai históriai képek csaknem fele.) Egy részüket néhány héttel vagy hónappal a bemutatót követően juttatják el az előfizetőikhez, ily módon a kiállítások látogatóinál jelentősen nagyobb közönséget biztosítva számukra. Than Mór Mohácsi csatájának szétküldését előfizetői között a Hölgyfutár a festmény magyarországi bemutatójával egyidőben kezdi meg.Az 1859-es évben, mely a hazai történeti festészet váratlan kivirágzását hozza, a bemutatott tizenegy hazai históriai kép közül a sajtó hat művet rövid időn belül sokszorosítva is megismertet a közönséggel, és az 1859. évi műegyleti műlappályázat öt versenyzője közül két díjat nem nyert mű is hamarosan feltűnik a folyóiratokban.[116] A Műegylet 1861-es pályázatán csupán egyetlen történeti kép indul, és mivel a bizottság korábbi határozata alapján ezúttal életkép vagy tájkép kell hogy a műlap tárgya legyen, eleve sikertelenül. Orlai Petrich Soma pályázati művét, a Kun László udvarát Kánya Emília, az induló Családi Kör szerkesztő-kiadója viszont műlapul választja.[117] Grimm Rudolf az 1862-es műtárlaton bemutatott történeti képének kőrajzát csaknem a kiállítással egy időben juttatja el közönségéhez a Hölgyfutár. Kargl Henrik festményét, A magyar korona elrablását a mű bemutatását követően a Hölgyfutár és a Nefelejts egyaránt sokszorosítja. A folyóirat-kiadók történeti műlapjai felvállalva a hazai festészet népszerűsítését, ily módon szerencsésen egészítve ki az egyleti és társulati prémiumlapok sorozatát is.

            Az aktualitás iránti igényt jelzi, hogy amint erre alkalom és mód adódik, a kiadók időszerű kulturális vagy politikai eseményekhez kapcsolódó jutalomképeket adnak közre. 1859-ben még kulturális események, a Kazinczy-évforduló ünnepségsorozatai kapnak nagy képi publicitást, de 1860-ban már Széchenyi gróf halálához, majd 1861-ben az országgyűlés összeülése idején az aktuális politikai eseményekhez kapcsolódnak a folyóiratok műmellékletei és illusztrációik nagy része. 1867-ben a sajtónak Világos óta először nyílik rá alkalma, hogy minden részletre kiterjedő “élőközvetítést” nyújtson egy belpolitikai eseményről. A Kiegyezésnek köszönhetően 1868-ban először kerülhet sor legális 1848-as megemlékezésekre, ennek kapcsán a forradalom húsz éves évfordulóján a folyóiratokban is megjelennek az ez idáig tilalmas közelmúlt legnagyobb történeti eseményérének képi megfogalmazásai. De a régmúlt történéseinek megörökítése esetében sem ritka az időszerű eseményekhez való kapcsolódás. Vahot Imre második történeti műlapjának, a Mátyás, az igazságos apropóját Mátyás király trónfoglalásának 1858-ban ünnepelt négy évszázados jubileuma adja. Az 1860-ban megjelentetett Zrínyi-lapok a pesti és szigetvári emlékünnepségek keretében megtartott főúri előadások élőképeit örökítik meg. A Vasárnapi Ujság történeti tárgyú színpadképeinek aktualitását Erkel Ferenc Bánk bánjának 1861. márciusi ősbemutatója adja.[118]  Weber Henrik az Ország Tükrében megjelent kőrajza, a Buda halála Arany János néhány hónappal korábban bemutatott nemzeti eposzának végjelenetét eleveníti meg. Folyóirataink az érdeklődő közönség aktuális művészeti vitákban való állásfoglalását is segítik, mikor 1865 és 1868 között mind Wagner Sándor, mind Than Mór a Vigadó csemegetárába tervezett Attila lakomája kompozíciójának reprodukcióját közlik.[119]

Közvetett időszerűséget nyernek a sajtóban megjelent történeti kompozíciók jelképes tartalmaik révén, amelyek nem csupán a morális példaadás és eszményteremtés célját, hanem olykor aktuális politikai követelések megfogalmazását is szolgálják. A jelenre vonatkoztatott múlt a historizmusnak a múlt, jelen és jövő sajátos együttállásából kiinduló gondolkodásmódja révén a korszak múltértelmezésének jellemző technikája[120]. Erre utal az Ország Tükre képmagyarázója is: “Ebben [vi. a történelmi múltban] van megírva nemzetünk élete, mely egyszersmind a mi saját életünk; mint a mi jelen életünk, történelmileg ismét élete leend azon nemzedékeknek, melyek e honban utánunk születendnek. E történelem iskolájában tanuljuk ismerni s felfogni a nemzetilét becsét és a nemzeti nemlét vagy halál rettentőségét.”[121] A történeti események értelmezése során a múlt exemplumjellege kap hangsúlyt, a históriai múlt mint a jelen problémáinak kulcsa és a jövő záloga jelenik meg. A történelmi múlt jelenre vonatkoztatása egyben egy sajátos “virágnyelv” is, melyben a régmúlt történetei nem ritkán aktuálpolitikai utalásokat vagy üzeneteket hordoznak.

Nyilvánvaló példája ennek Johann Nepomuk Geiger históriai képciklusa, amelyet a Vasárnapi Ujság, megbontva a jelenetsor eredeti kronologikus rendjét, sajátos, az időszerű politikai jelenéseknek is teret engedő összeállításban közöl. (Kat. sz.: …) Emellett az egyéb históriai események kiválasztásában is sok esetben sejthető a burkolt aktuálpolitikai utalás. Korszakunkban az országgyűlési és koronázási jelenetek, mint a szuverén államiság jelképei szorosan kötődnek az időszerű törekvésekhez.

Az osztrák császári koronát viselő Ferenc József az 1848-as törvények, illetve az 1849-ben kikiáltott trónfosztás értelmében az országnak nem törvényes uralkodója. A szentkorona-tan szerint az uralkodó hatalma a királyválasztó rendeknek alárendelt, ami jó ideig elfogadhatatlanná teszi a császár számára magyar királyi koronát. Mivel a korona jelképe egyszersmind a magyar államiság önállóságának és ősiségének is, 1849-et követő eltűnése a nemzeti sorscsapások betetőzése. 1853-ban történt megtalálását majd bemutatását követően a szimbolikus tárgyegyüttes nagy teret kap a sajtóban is. [122] Végleges hazaszállításának tíz éves évfordulóján a Hölgyfutár és a Nefelejts Kargl-Pesky A magyar szentkorona elorzása jelenetét választja műlapul. Ilyen formán Szt. István megkoronázásának jelenete nyíltan függetlenségi jelleget nyer, hisz az első koronás nemzeti király felidézése egyben burkolt utalás a császár illegitimitására. A sajtó először 1858-ban, a forradalom évfordulóján sokszorosítja az első magyar királykoronázás jelenetét, majd a trón fosztás tíz éves évfordulóján két folyóiratban is felbukkan, ezzel párhuzamosan a Műegylet is koronázási jelenetet választ műlapja témájául.[123] A provizórium időszakában ismét ellenzéki tartalma kerül előtérbe, míg 1866-ban már a Kiegyezés előkészítése teszi időszerűvé, végül 1867-ban felváltja a királyi pár koronázásnak aktuális eseményábrázolásai.[124]

            A politikai jogfosztottság állapotában, a magyar országgyűlés másfél évtizedes felfüggesztése alatt hasonlóképpen központi jelentőséget kapnak a múlt azon eseményei, amelyek a magyar alkotmányos hagyományokat igazolják. Ebben az összefüggésben a Vérszerződés jelenete a szabad vezérválasztás szimbóluma lesz, melyben a résztvevők “alkotmányos szerződésre esküdtek”.[125] Hasonló tendenciát jelez Geiger Aranybullájának reprodukálása 1860 januárjában. A II. Endre által kibocsátott charta a magyar rendi alkotmányosság alapokirata, a későbbi polgári konstitúciók előképe a kor történelemszemléletben, mely egyszersmind magába foglalja a rendek ellenállásra való jogát is.[126] Jókai képmagyarázatában felvillantja a vesztes és költséges háborúba sodródott ország képét, mely belső rendjét az uralkodó és rendek kiegyezése révén nyerte el, majd Horváth Mihály nyomán közli a bulla teljes szövegét is.[127] A politikai jogfosztottság légkörében a tiltakozás egyetlen eszköze a magyar parlamentáris hagyományok felmutatása. Aktuális törekvések kifejezője a Napkelet 1862. évi műlapja is, mely Vizkelety nyomán a pusztaszeri országgyűlésre egybegyűlt vezéreket jeleníti meg. Szabó Károly őstörténeti munkája nyomán[128] összeállított kísérő szöveg értelmezése szerint a jelenet a “magyar törvényhozás legelső lényegét, a magyar alkotmányosság alapkövét” szimbolizálja.[129] Időszerűségét a magyar országgyűlés előző évi összehívása, majd váratlan felfüggesztése adja. Néhány évvel később a Magyarország és a Nagyvilág műlapja, mely a Rákosi országgyűlést idézi fel, már az újonnan megválasztott, a Kiegyezés feltételeinek megvitatására összeült magyar országgyűléshez kapcsolódik. A históriai jelenet a kiadó szándéka szerint párdarabja a folyóirat előző, az 1865. évi országgyűlés megnyitását dokumentáló műlapjának.[130]

Az önkényuralom éveiben nagy hangsúlyt kapnak a nemzeti konszenzus történelmi példái is. A különféle nemzetiségeket, társadalmi rétegeket, világnézeteket összefogó, a politikai integritást biztosító nemzeti egység gondolata a korszak legkülönfélébb megnyilvánulásait átszövő eszme.[131] A nemzeti lét megőrzésének előfeltételévé érett általános közmegegyezés megteremtése és megtartása a kultúrának is fő feladata.[132] A “súlyegyen” gondolat irodalmi programképének is tekinthető Orlai Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly kibékülése kompozíciója, amelynek kőrajza 1860-ban, a Kazinczy-évet követően jelenik meg.[133] A nemzeti konszenzus történeti példáját idézi fel Klimkovics Ferenc festményének kőrajza, a Salamon és László királyok kibékülése szent István sírjánál. László csak azzal a feltétellel avathatja szentté elődjét, I. Istvánt, ha hazahívja Salamont, ki “békétlen, földönfutó lőn azon országban, melynek királya vala.”[134] Amint kép magyarázója kiemeli a jelenet kapcsán: a legitimitás előfeltétele a megbocsátás, a megbélyegzettek rehabilitálása, és az összefogás hiszen a hatalom megosztása nem gyengíti, hanem erősíti annak gyakorlóit. Ezt a jelentéskört konkretizálja és aktualizálja Klimkovics képének újbóli közlése a Hazánk és a Külföld által 1867-ben, a Kiegyezés évében. A nemzeti egységfront allegóriájának is tekinthető a Napkelet 1860 végén kiadott litográfiája, mely A magyar korona népeinek testvéries egyesülése életben és halálban címet viseli. A nyugtalan, tüntetésekkel és újabb letartóztatásokkal terhes évet lezáró októberi diploma felcsillantja a megegyezés reményét, közös érdekképviseltre késztet. A Duna-völgyi nemzetiségek megbékélése, abszolutizmus ellenes összefogása az ötvenes évek egyik gyakran emlegetett politikai alternatívája. A történeti esemény, Szabács várának Mátyás általi bevétele csupán díszlete az évtized végén fellobbanó magyar részvételt sem kizáró pánszláv teóriák és a feléledő Dunai Szövetség a “tesvérnépeket” összefogó tervének képi illusztrálásához.[135]

Női történelemkép

Széchenyi a “hon szebbkeblű hölgyeinek” ajánlott Hitel előszavában a nemzet előrehaladásának letéteményeseiként szólítja meg a női nemet, “a polgári erény s a nemzetiség védangyalait”, akik a lelki erőt, bátorságot és gyöngédséget nyújtanak a férfinak. Szavaiban a reformkor a nők társadalmi szerepéről folytatott vitái visszhangzanak. Az 1820-as évek elejétől Takáts Éva, majd leánya, Karacs Teréz vezetésével élénk polémia bontakozik ki a hazai sajtóban a nőkérdésről, melynek eredményeképp a század közepére, ha nem is a politikai, de a művelődés jogok tekintetében sikerül kivívniuk az egyenlőséget.[136] Fáy András 1840-ben a korszerű nőnevelés részletes programját adja. Ebben az ifjú hölgyek számára ajánlott tantárgyak közt a történelemoktatás is szerepel, “de nem tudományos rendszerben, hanem csak kiragadott, a nők számára szükségesnek tartott események ismertetése, főleg a nők szerepének kiemelésével… a jelesebb magyar nők érdemei.”[137] Ez a “szelektív”, morális exemplum-jellegű történelemoktatás szigorúan célirányos, a nőt jövendő szerepkörére, a családanya és hitves felelősségteljes nevelői feladatára készíti fel.

A szabadságharc bukását követő időkben létfeltétellé lesz a nők fokozott társadalmi és gazdasági szerepvállalása. Az időlegesen vagy véglegesen megcsonkult családokban maradt asszonyoknak családfenntartóként kell biztosítaniuk a megélhetést.[138] Mivel a passzív rezisztencia, az önkényuralom torz közéletéből való kivonulás a fennálló hatalom elleni tiltakozás eszköze lesz, a társadalom alapsejtje, a család, mint a személyes autonómia megőrzésének utolsó menedéke, felértékelődik. A politikai nyilvánosság tereit szisztematikusan felszámoló abszolutizmus éveiben a lassan éledő társas élet középpontjaivá is a magánházak lesznek. Ezzel párhuzamosan a közvélemény is mindinkább elfogadja a nők kulturális és közéleti szerepvállalását. Az ötvenes évek közepétől megszaporodó női lapok segítik a nők szerepváltását. Az első női szaklap, a Vajda János szerkesztésében 1857-től megjelenő Nővilág, majd az 1860-ban az elvált három gyermekes Kánya Emília vezetésével induló Családi Kör nem pusztán hagyományos praktikus háztartási ismereteket nyújt, hanem nagy gondot fordít a nők műveltségének és nemzeti öntudatának emelésére is, azaz a művelt és hazafias hölgyek lapja kíván lenni.[139]  Kánya Emília lapjában a család mint a létében fenyegetett nemzetiség végvára és mint a társadalmi megújulás bázisa jelenik meg: “legfényesebb hazafiúi és honleányi erények ép úgy mint a nemzetek boldogsága leginkább a családi élettől veszik származásukat.”[140] A korszerűsített, de nemzeti jellegétől megfosztott oktatási intézmények helyett a családok feladatává válik a gyermekek hazafias nevelése, a nőknek kötelessége “híven ápolni a nemzeti érzelmeket, a nemzeti szellemet szítani és táplálni a családi életben” – írja Emília.[141] A Nefelejts cikkírója 1865-ben a magyar nőt honszeretőnek, a hazai kultúráért mindig áldozatkésznek írja le, aki “ha a szabadság lengő zászlója férjét csatába híja attól, sőt mint a Gracchusok anyja, fiaitól is kész megválni”, aki épp ezért a nemzet társadalmi életében a férfiakkal egyenlő jogokat élvez.[142] Felelőssége megköveteli, hogy önmagát művelje, ismerje nemének példaadó őseit. A cikk szerzője eszményképként Saroltát, Szilágyi Erzsébetet, Zrínyi Ilonát, Izabellát, Lórántffy Zsuzsannát és Bornemissza Annát említi, történeti forrásként Jókai, Horváth Mihály, Szalay József és Kőváry László históriai munkáit ajánlja.[143] “Jó magyar hölgynek ismerni kell ezeket – írja – itt vannak örökítve azon magasztos női mintaképek, melyek után nekik is törekedniük kell; … itt látandják, miképen nevelték hajdan nőink azon nagy férfiakat, akik gyakran Sámsonként tartották fönn az oszlófélben levő hazát… Így történelmünk ismerete a legszebb nő és polgári erények forrásává válik.”[144]

            A magyar múlt hősnőinek históriáit, különösen P. Szathmáry Károly, Remellay Gusztáv vagy Jókai Mór regényes előadásában közlik a folyóiratok. Kialakul a “Magyar Nők Pantheonja”, a példaadó hazafias nők névsora. Az Emília által kiadott Magyar Nők Évkönyve első, 1861-as kötetének kalendárium részét tizenkét jeles magyar históriai hősnő ábrázolása díszíti, köztük uralkodók és egyszerű nemesi hölgyek, áldozatok és lázadók, dinasztialapító családanyák és férfiként harcoló amazonok egyaránt megtalálhatók.[145] Alakjuk hátterében az új és hagyományos női szerepek atribútumaiként feltűnik a hárfa, rokka, paletta, könyv, íróasztal, de a hadisisak is. Mártonffy Károly a Vasárnapi Ujságban 1861-ben közre adott példatára külön kitér a hazai históriai kiemelkedő hősnőire, kiemelve, hogy “nemzetét hőn szerető nőnek férje rossz hazafi alig lehet.”[146] Költőink és képzőművészeink figyelmébe ajánlja Rozgonyiné, Tarczai Anna, Bebek Györgyné Patócsi Zsófia és Perényiné Kanizsai Dorottya példamutató hazafias történeteit. Az elkövetkezendő években az általa javasolt valamennyi téma megjelenik a női divatlapok, a Családi Kör, Ország Tükre vagy a  Pesti Hölgy-Divatlap mellékleteként.

A női tematikájú históriai képek az 1860-as években születnek nagy számban és első megfogalmazásaik a családi képes újságokhoz és női magazinokhoz kötődnek, azok speciális hölgyközönségének igényeit elégítik ki. A nemzeti történelem női eszményképeinek kidolgozása segíti a nők nemzeti azonosságtudatásnak kialakulását és elődjeik heroikus példái révén megerősíti társadalmi öntudatukat. Tarczay Anna, az egri nők vagy Rozgonyi Cecília a férfiakkal egyenrangúként vesznek részt az élet-halál harcban, Zrínyi leánya inkább feláldozza életét semminthogy Szigetvár török kézre jusson, Bornemissza Anna férjét megszégyenítő módon oszt igazságot, de cseledeteiket érzelmi kötődéseik is motiválják, az anyai szeretet, a szerelem vagy hitvesi hűség.

            A magyar történelem hősnőinek képét programszerűen először Emília lapja, a Családi Kör mutatja be olvasóinak. Vizkelety és Marastoni József alkotásai 1862-től az Ország Tükrében mint Remellay Gusztáv elbeszéléseinek illusztrációi jelennek meg újra. Remellay magyar őstörténeti sorozatának középpontjában a női hősök állnak, történeti beszélyeiben a szerelem világmagyarázó princípiummá emelkedik. A nemzeti történelem jeles eseményei ily módon átélhetővé válnak, intim közelségbe kerülnek az olvasóhoz: Zsolt arája, Hamzár, elrabolt kedvese megmentéséért ölt férfiruhát; az Árpád-ház eredetére Sarolta és Géza, Zsolt és Hroswitta, I. Béla és Rikéza romantikus szerelme ad magyarázatot; a pogány-keresztény vallásháborúkat Iza és Szodor, László és Etelka tragikus szerelmi története eleveníti fel. Vizkelety ennek megfelelően nem az emelkedett akadémizmus stílusában, hanem a biedermeier közvetlen, érzelmes formanyelvén fogalmazza meg illusztrációit. A történeti zsáner műfajába tartozó illusztrációk jellemzőit megvilágítják a történelmi események privát hátterét, betekintést engednek az uralkodóházak intim családi életébe, a nézőben a beavatottság, személyes érintettség érzését keltik. A fordulatos szerelmi történetekké oldott históriák a történelmet általános emberi oldaláról mutatják be, közérthető nyelvük révén pedig széles közönséghez jutnak el.[147]

A női történelemképek másik jellemző motívuma az anyai szeretet. A Pesti Hölgy-Divatlap 1866. évi jutalomképének (Hunyadi Mátyás találkozása édes anyjával Szilágyi Erzsébettel Straznicznál midőn Podiebrád fogságából a magyar trón elfoglalására indul) főtémája a fogságból szabadult fiú és édeanyja találkozása. Képmagyarázatában Udvardy Vince hosszan elidőzik Szilágyi Erzsébet anyai meghatottságának leírásánál.[148] Izabella királyné hányatott sorsú élete, a történelemnek kiszolgáltatott személyiség és az asszonyi helytállás példája.[149] Alakja a történeti festőket is többször megihlette.[150] Az Családi Kör első történeti képeként közli 1860-ban Izabella királyné búcsújának jelenetét, amely Wagner Sándor három évvel későbbi kompozíciójának is előképe. A kép magyarázata nyilvánvalóvá teszi időszerű, a jelen bujdosóira utaló jelentését: “Izabella megáll a magyar határon, a hegy ormáról még egyszer visszatekint a mosolygó völgyekbe, még egyszer istenhozzádot int a népnek, melynek számára másutt nincsen hely, – melynek e földön élni, halni kell!”[151] Vizkelety Béla kompozíciója, az Izabella királyné anyai áldozata a személyes anyai féltésen országa érdekében felülemelkedni tudó uralkodó erkölcsi nagyságának példázata. Szemlér Mihály történeti képe, melyen Izabella és János Zsigmond a szultán követét fogadja, a királynő kisfiát, a csecsemő János Zsigmondot megszoptatva bizonyítja a kételkedő török követeknek, hogy trónja jogos utóddal bír.

Ahogy a magyar nyelvű folyóiratok előfizetése révén, úgy a műlapok megvásárlása által is a nők a hazai művészetek pártolását is gyakorolják. Vahot Imre 1855-ben írt értekezésében a hazafias hölgyek jellemvonásának tartja, hogy “jelesebb nagy művészeinknél oly képeket rendel meg számára, melyek fönséges, lélekemelő, főleg történeti tárgyakat tüntetnek föl.”[152] A műpártolással azonos fontossággal bír, hogy az elkészült művek, megvásárolt műlapok, díszes jutalomképek állandó helyét a lakásban a ház asszonya határozza meg. A históriai ábrázolások elhelyezése a család közös tereiben biztosítja az általuk közvetített értékek és eszmények elsajátítását. “Bár ily nemzeti érdekű ékszerekkel butoroznák nagyjaink fényes termeiket, – sóhajt fel idézett írásában Vahot Imre – hogy még a legkisebb festményből is a haza szent képe sugároznék elő, ernyedetlen honszerelemre buzdítva a ház lakóit és látogatóit.” Vágyálma az 1860-as évek végére teljesülni látszik. Köszönhetően a hazai sajtó képkiadási politikájának, eddig nem tapasztalt számú, változatosságú és színvonalú históriai képegyüttes jutott el az ország legtávolabbi zugába is, még évtizedekig díszítve a családi otthonok és középületek falait.

folyóiratok történeti műlapjai 1850-1870

Az alábbi katalógus csak a feldolgozott folyóiratok műlapjait tartalmazza, tehát a históriai tárgyú szöveg közti illusztrációkat nem foglalja magába.

Amennyiben ismert, címként a folyóiratban megjelent metszet feliratát közlöm, más esetben a közgyűjteményekben fellelt változat pontos feliratait. A csupán említésből, hirdetésekből ismert műlapoknál a nem dőlt betűs címfeliratot a forrás megjelölése követi. A mellékletek többnyire kőrajzok, így csak az ettől eltérő technikát jelölöm. Egyéb, a szerzőre, a megjelenés helyére és időpontjára vonatkozó információk szögletes zárójelben szerepelnek.

családi kör (1860-1880)

V. László eskütétele. – Jelezve jobbra a kép alatt: Festette Vizkelety Béla. Kőre rajzolta Cánzi Ágost. Nyomatott Engel és Mandello műintézetében. A “Családi Kör” 1861ki műlapja.

Kun László udvara 1272-1290. – Jelezve balra lenn a képen: Orlai S. 861. –  Jelezve jobbra a kép alatt: Festette Orlay Petrics Soma. Kőre rajzolta Marasztoni József. Nyomatott Pataki József és Társánál Pesten 1862. A “Családi Kör” műlapja. Az 1863diki első félévre.

Bornemissza Anna egy órai uralma. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Vizkelety Béla terve után, kőre rajzolta Marastoni Antal. Nyomt. Pataki József műintézete Pesten 1863. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Kiadja Emilia. A  “Családi Kör” II. félévi nagy műlapja, 1863.

Izabella királyné anyai áldozata. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Vizkelety Béla terve után kőre rajzolta Marastoni Antal. Nyomt. Pataki József műintézete Pesten 1864. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Kiadja Emilia. A “Családi Kör” I. félévi műlapja 1864.

Emese álma. Történelmi képcsarnok I. – Jelezve balra lenn a képen: O. S. 1864 – Jelezve balra lenn a kép alatt: Orlai Soma tervrajza. Marasztoni József tollrajza. A “Családi Kör” 2-dik félévi műlapja, 1864. –  Jelezve a kép alatt középen: Mindennemü utánzás tilalmas. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomatott Deutsch testvérek müintézetében Pesten 1864. Kiadó-tulajdonos Emilia.

Álmos Munkács alatt. Történelmi képcsarnok II. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Festette Thán Mór. A “Családi Kör” 1-ső félévi mülapja, 1865-ben. – Jelezve jobbra a kép középen: Mindennemü utánzása tilalmas. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomatott Deutsch Testvéreknél. Kiadja: Emilia.

Zoltán fejedelem nőül veszi Maróth Hamzsárt. Történelmi képcsarnok III. –  Jelezve jobbra lenn a képen: W. Katzler 1865. – Jelezve a kép alatt: Emilia tervrajza után. Nyomatott Deutsch-testvérek műintézetében Pesten 1865. A “Családi Kör” 2-dik félévi műlapja, 1865. Kiadó tulajdonos Emilia.

A szent korona átadása Istvánnak – Forrás: Családi Kör, 1865. 53. sz. 1267-1270. – [1866. I. félévi műlap]

Imre királyfi utolsó órája. Történelmi Képcsarnok V. – Jelezve balra lenn a képen: V. Katzler pinx. 1866 – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomatott Gerhart Henrik müintézetében Bécsben. Kiadja: Emilia. – Jelezve a kép alatt középen: Mindennemü utánzás tiltatik. A “Családi Kör” 1-ső félévi mülapja 1867.

Lórántffy Zsuzsanna a hazai tudományoknak áldozik. – [Szemlér Mihály – 1869. évi műlap – Forrás: Családi Kör, 1869. május 2., 18. sz. 409.]

Zrínyi Ilona búcsúja gyermekeitől. – [Szemlér Mihály – 1870. évi műlap – Forrás: Nagy 1936. 125.]

divatcsarnok (1853-1863)

Az utolsó Zrínyi. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Az eredeti képet festette Madarász Győző. – Jelezve jobbra a kép alatt: A “Divatcsarnok” előfizetőinek. Pest 1860. Werfer Károly Műintézetéből. – [1860. évi műlap]

hazánk és a külföld (1864-1872)

Dobozi 1526. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Festette Székely Bertalan – Jelezve a kép alatt középen: Szinekben nyomtatta Emich Gusztáv, m. ak. nyomdász, Pesten, 1865. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Fába metszette Knöfler Henrik. – [színezett fametszet – 1865. évi műlap]

Zrínyi és Frangepán utolsó találkozása – [Madarász Viktor – színezett fametszet – 1866. évi műlap – Forrás: Hazánk és a Külföld 2 (1866/47, november 25.) 742-744]

Hunyadi László búcsúja – [Benczúr Gyula – színezett fametszet – 1867. évi műlap – Forrás: Hazánk és a Külföld 3 (1867/48, november 28.) 753-754]

Huszárbravúr – [Wagner Sándor – 1868. évi műlap – Forrás: Hazánk és a Külföld 5 (1869/17, április 29.) 262-263, (1869/18, május 6.) 282-283]

Guyon Richárd honvédtábornok a n. szombati csatában, 1848. dec. 18-dikán. – Jelezve balra lenn a kép alatt: A Hazánk és Külföld műmelléklete az 1869-dik évre. – Jelezve a kép alatt középen: Kiadja az “Atheneum” irod. és nyomdai részvénytársaság Pesten. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyom. Gatternicht Stuttgartban. Fest. Orlai Pestrich Soma. – [szinnyomat]

Bem honvéd-altábornagy diadala. (1849. april havában.) – Jelezve balra lenn a kép alatt: Festette Böhm Pál.  – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Gatternicht A. műintézete Stuttgartban. – Jelezve a kép alatt középen: A “Hazánk s Külföld” 1870. évi mümelléklete. – [szinnyomat]

Egri nők 1552. – Jelezve jobbra a kép alatt: Fest. Székely Bertalan. Kiadja az “Atheneum”. Az eredeti a Nemzeti Muzeumban. Gatternicht A. müintézete Stuttgartban. A “Hazánk s Külföld” 1871. évi mümelléklete. – [szinnyomat]

hölgyfutár (1850-1864)

Erkel Hunyadi László. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Walzel A. F.: Pesten. – [Az eskü jelenete Erkel Ferenc Hunyadi László operájából – 1850. évi műlap]

A mohácsi csata. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Festé Than Mór. – Jelezve a kép alatt középen: Ajándoklap a “Hölgyfutár” 1857-ik évi folyamához Tomori A.tól. Az eredeti Borsodi Latinovits Lajos tulajdona. Köre rajz. Grimm R. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Reiffenstein & Rösch Bécsben.

Hunyadi László. – Felirata a kép alatt középen: Az eredeti a nemz. muzeum tulajdona. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Fest. Madarász Viktor. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Kőre rajz. és nyomt. Rohn Pesten 1859. Kiadta: Tóth Kálmán. – [szinnyomat – 1860. évi műlap]

Rákóczy Rodostóban. – Jelezve balra lenn a képen: G. R. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kőre rajz. Grimm R. Nyomta Reiffenstein és Rösch Bécsben. – [1862. II. félévi műlap]

A magyar szentkorona elorzása Visegrádról Albert király özvegye javára Kottanner Erzse által. – Jelezve a kép alatt középen: Kiadja Kertész József. A Hölgyfutár 1864. I. félévi műlapja. Ny. Boskovicz Mór Pesten Uri utcza 8. sz. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Kőre rajz. Pesky Ede.

képes ujság (1859-1861)

Salamon és László királyok kibékülése szent István sírjánál. (Kép Klimkovitstól.) – [Klimkovits Ferenc – 1859/1, 6-7.]

Salamon halála. (Kép Klimkovitstól.) –  [Klimkovits Ferenc – 1859/2, 16.]

Rozgonyi csata 1312-ben Junius 15-én. – [1859/4, 42-43.]

Az aradi vérnap. – [Johann Nepomuk Geiger – 1859/11, 126-127.]

Szt. István koronázása. – [Johann Nepomuk Geiger után – 1859/14, 162-163.]

IV. Béla visszatérése. – [Johann Nepomuk Geiger – 1859/20, 234-235.]

Hunyadi László siratása. – [Madarász Viktor – olajnyomat – Forrás: Képes Ujság 1 (1859/19, november 27.) 227. – 1860. I. félévi műlap]

Mátyás király bevonulása Visegrádra. – [1860/11, 126-127.]

Szigetvári jelenet a történetből. “Az ostromló török had követei az ostromlott Szigetvár hősei előtt.” – [1860/8, 90-91.]

Szigetvári jelenet a történetből. “A hős Zrínyi és hü bajnokai esküje, győzni vagy halni.” – [1860/9, 102-103.]

képes világ (1866-1873)

Martinuzzi meggyilkoltatása az alvinczi kastélyban. – Jelezve jobbra a kép alatt: Pest, 1866. Deutsch Testvérek Műintézetéből. Kiadók Deutsch Testvérek Pesten. A “Képes Világ” első jutalomképe 1866. – [Szemlér Mihály rajza nyomán]

Sárkuti Dugovics Titus 1456. – Jelezve balra lenn a kép alatt: A “Képes Világ” melléklete. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Deutsch Testvérek müintézete Pesten. – [Wagner Sándor festménye után – színezett fametszet – 1867/1]

Arany János “Zách Klára” czimü balladájához. – Jelezve jobbra lenn a képen: F. Kollarz – Jelezve jobbra a kép alatt: 1-ső havi melléklet a “Képes Világ” 1870. évfolyamához. – [fametszet]

Kisfaludy K. “Budai Harczjáték” czimű költeményéhez. – Jelezve jobbra lenn a képen: F. Kollarz – Jelezve jobbra a kép alatt: XI. havi melléklet a “Képes Világ” 1870-ik évfolyamához. – [fametszet]

Arany János “Pázmán lovag” czimü költeményéhez. – Jelezve balra lenn a képen: Kollarz – [1871. VI. füzet melléklete]

magyarország és a nagyvilág (1865-1884)

Rákosi országgyűlés – [Franz Kollarz – 1866. II. félévi műlap – Forrás: Magyarország és a Nagyvilág 2 (1866/25, június 24.)]

II. Rákóczy Ferenc szökése a bécsújhelyi börtönből – [Munkácsy Mihály – 1867. I. félévi műlap – Forrás: Magyarország és a Nagyvilág 3 (1867/12, március 23.)]

Kossuth Lajos bucsuja a haza határán 1849-ben – Jelezve balra lenn a képa alatt: Rajzolta Kollarz Ferencz – Jelezve a kép alatt középen: A “Magyarország és a nagyvilág” ötödik féléves műmelléklete. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Kiadó ifj. Deutsch Mór Pesten. – [1868. I. félévi műlap]

A magyarok kivándorolnak ős hazájukból. Történeti Album-lapok. I. – Jelezve balra lenn a képen: F. Kollarz. – ­Jelezve jobbra lenn a képen: Tomassich sc. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch’féle könyvnyomda és kiadói részvénytársaság intézetében, Pest. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Eredeti rajz Kollarztól. – [fametszet – 1869. II. félév]

A magyarok betörése Németországba 954-ben. Történelmi Album-lapok II.  – Jelezve balra lenn a képen: F. Kollarz –  Jelezve jobbra lenn a képen: Tomassich sc. – Jelezve balra lenn a kép alatt: A “Magyarország és a nagyvilág” második melléklete. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch-féle könyvnyomda és kiadói részvény-társaság intézete Pesten. – [fametszet – 1869. II. félév]

A magyarok visszatérte az Ausburgi győzelemből 910-ben. Történelmi Album-lapok III. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch’féle könyvnyomda és kiadói-részvény-társaság Pesten. – [fametszet – 1869. II. félév]

Botond megmutatja karja erejét Konstantinápoly kapuján 971-ben. Történelmi Album-lapok IV. – Jelezve balra lenn a kép alatt: A “Magyarország és a Nagyvilág” negyedik melléklete. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch-féle könyvnyomda és kiadói-részvénytársaság intézete Pesten. – [fametszet – 1869. II. félév]

Adalbert püspök Magyarországra jön a kersztény hitet prédikálni. Történelmi Album-lapok V. – Jelezve jobbra lenn a képen: F. Kollarz – Jelezve balra lenn a kép alatt: A “Magyarország és a Nagyvilág” ötödik műmelléklete. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch’féle könyvnyomda és kiadói-részvény-társaság intézete Pesten. – [fametszet – 1870. I. félév]

Szent István koronázása. Történelmi Album-lapok VI. – Jelezve balra lenn a képen: Joh. Tomassich sc.; Jelezve jobbra lenn a képen: Kollarz – Jelezve középen a kép alatt: Kiadja deutsch M.-féle művészeti intézet, Budapest, bálvány-utcza 9. – [fametszet – 1870. I. félév]

A pogányok lázadása Vatha vezérlete alatt 1046-ban. Történelmi Album-lapok VII. – Jelezve középen lenn a képen: F. Kollarz – Jelezve jobbra lenn a képen: Joh. Tomassich sc. – Jelezve balra lenn a kép alatt: A “Magyarország és a Nagyvilág” hetedik melléklete. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch’féle könyvnyomda- és kiadói részvénytársaság Pesten. – [fametszet – 1870. I. félév]

Dukasz Mihály Byzanczi császár koronát küld Géza herczegnek 1072-ben.Történelmi Album-lapok VIII.  – Jelezve balra lenn a képen: J. Tomassich sc. – Jelezve jobbra lenn a képen: Kollarz – Jelezve balra lenn a kép alatt: A “Magyarország és a nagyvilág” nyolczadik melléklete. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Kiadja a Deutsch’ féle könyvnyomda- és kiadói részvény-társaság Pesten. – [Fametszet – 1870. I. félévi műlap]

Bem feldiszittetése a vitézségi nagy érdemjellel 1849-ben. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Rajzolta Kollárz Ferencz. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: A Deutsch-féle Könyvnyomda és Kiadói részvénytársaság tulajdoba Pesten. – Jelezve a kép alatt középen: A “Magyarország és a nagy világ” hetedik jutalomképe. – [szinnyomat – 1871. első negyedévi műlap]

Szigetvár végpercei. – Jelezve balra lenn a képen: Weber Ferencz München 1870. –  Jelezve a kép alatt: festette Weber X. Ferencz Münchenben. Kőre rajzolta Federle K. Münchenben. Kiadja a Deutsch féle könyvnyomda és kiadói részvénytársaság intézete, Pesten. (Eredetije a magyar képzőművészeti társaság birtokában van.) “Magyarország és a nagy világ” 1871dik folyamának IIIdik negyedéves műlapja.

napkelet (1857-1862)

A Hunyadiház diadalünnepe. –  Jelezve balra lenn a kép alatt: Köre rajzolta Kollarz F. –  Jelezve a kép alatt középen: E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa Vahot Imre. Eredetijét szerzé s olajba festette Vizkeleti Béla. (Pest, 1857.) Jutalomkép a Napkelethez. –  Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomt. Reiffenstein & Rösch müintézetében Bécsben. –  [1857. évi műlap]

Dalidó és palotás magyar táncz az erdélyi fejedelem udvarában. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kiadta: Vahot Imre.  – Jelezve jobra lenn a kép alatt:  Rajzolta: Vizkeleti Béla. Nyomt. Reiffenstein és Rösch Bécsben. – [1858. I. félévi műlap]

Mátyás az igazságos. A mint hadjáratából honába visszatér, s az ellne föllázadt főurakat nagylelküségével megszégyeniti s ismét a maga részére hóditja, és az ő beleegyezésökkel oly törvényeket hoz, mik a hozzá hiven ragaszkodott nép egyenlőségi jogait s a megmentett haza külső belső bátorságát, jólétét, világhatalmát s dicsőségét biztositák. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kőre rajzolta: Kollarz F. – Jelezve a kép alatt középen: E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa Vahot Imre. Eredetijét rajzolta Vizkelety Béla 1858-ban. II-ik történeti mülap a Napkelethez. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Reiffenstein és Rösch müintézetében, Bécsben. – [1858. II. félévi műlap]

Bátori István erdélyi fejedelemnek, mint megválasztott lengyel királynak a lengyel nemzet képviselői s eljegyzett arája, Anna, királyi hölgy által Krakó előtt történt ünnepélyes fogadtatása, 1576-ban. Stefan Bathory ksiqze Siedmiogrodu, jako wybrany król Polski, jego przyjecie przez stany naradowe i swoje wysoko narzeczone Królowe Anne, pod Krakowem w roku 1576. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kőre rajzolta Kollarz F. – Jelezve a kép alatt középen: E kép tervezője s kiadó tulajdonosa: Vahot Imre. Eredetijét rajzolta: Vizkeleti Béla 1859 ben. III-ik történeti mülap a Napkelethez. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Reiffenstein és Rösch müintézetében Bécsben. – [1859. II. félévi műlap]

Eger várának hősi megvédése Dobó és bajtársai és az egri nevet velök együtt kivívott magyar nők által, 1552-ben. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kőre rajz. Kollarz F. – Jelezve a kép alatt középen: E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa: Vahot Imre. Eredetijét rajzolta: Vizkelety Béla, 1860-ban. IV-ik történeti műlap a Napkelethez. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Reiffenstein és Rösch műintézetében Bécsben. – [1860. I. félévi műlap]

A magyar korona népeinek testvéries egyesülése életben és halálban. – Felirata a kép alatt középen : Ezen kép azon jelentékeny történeti mozzanatot ábrázolja, midőn Hollós Mátyás király Szabács várának személyesen vezett ostroma, s kitünő vitézséggel eszközölt bevétele után az elesettek hűlt tetemei fölött, dicsőséges, diadal- és önérzettel a legszélesebb honpolgári és rokoni egyetértés jelképeül baráti kezet szorít a magyar, horvát, szerb és román ostromló hadak a győzelmet vele együtt kivívott vezéreivel ugyanazon népfajok közbajnokainak diadali örömriadása mellett. [valamint horvát, német és szerb nyelven] – Jelezve a kép alatt középen : E-kép tervezője s Kiadója: Vahot Imre. Rajzolta: Vizkeleti Béla. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyom. Reiffenstein és Rösch műintézetében Bécsben. – [1860. évi műlap]

Mátyás király Budavárának belsejében díszmenetet tart s az ősz Peterdivel s bájos leányával találkozik. Jelenetkép a Szép Ilon c. operából. –  [Vizkelety Béla – Forrás: Napkelet 6 (1862/4) 65. – 1862. I. félévi műlap]

A hét magyar vezér megjelenése a pusztaszeri nemzetgyűlésre. – Jelezve jobbra lenn a képen: Eduard Kaiser fecit 1862. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Kőre rajzolta Kaiser E. – Jelezve a kép alatt középen: A Napkelet VI-ik műlapja. Rajzolta Vizkeleti Béla. Kiadta: Vahot Imre. E kép utánzása és utánnyomása tilos. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: nyomt. Reiffenstein és Rösch müintézetében, Bécsben. – [1862. évi műlap]

nefelejts (1859-1876)

Zrínyi esküje. Zakletve Zrinjieva. – Jelezve jobbra lenn a képben: A. Rohn lith. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Vizkelety B. festménye után kőre rajzolta Rohn Pesten. – Jelezve a kép alatt középen: a kép alatt: A horvátországi, slavoniai és határőrvidéki szűkölködők felsegéllésére. Kiadták: Bulyovszky Gyula, Kozma Vazul és Pompéry János, 1860. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomtatta Reiffenstein és Rösch Bécsben. – [1860. II. félévi műlapja]

A magyar szentkorona elorzása Visegrádról Albert király özvegye javára Kottanner által. – Jelezve a kép alatt: Kargl Károly rajz tanár festette. Kőre rajz. Pesky Ede. Ny. Boskovits Mór Pesten Uri utcza 8. sz. A “Nefelejts” hölgydivatlap 1864. I. félévi műlapja.

Zápolya János özvegye. A ferdinánd pártiak által koholt hírek ellenében meggyőzi a török szultán követét, hogy János király halála után maradt a magyar trónnak fiú örököse. – Jelezve a kép alatt: Kiss Bálint tervrajza után. Kőre rajzolta Kollarz F. Nyomtatva Rohn és Grund műintézetében Pesten. A Nefelejts képcsarnoka VI. szám. 1866. II. félév.

ország tükre (1862-1865)

Salamon halála. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Klimkovits Ferencz eredeti olaj-festménye után. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Kőre rajzolta Marasztoni József – [1861. december 13. Mutatványszám; 1862/1, 13-14.]

Zách Bódog. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Madarász Győző eredeti olajfestménye után, kőre rajzolta Marasztoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomt. Engel és Mandello Pesten. – [1862/4, 62-63.]

Zrínyi Ilona halála. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Orlai P. Soma eredeti olajfestménye után kőre rajzolta Marasztoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomt. Engel és Mandello Pesten. – [1862/10, 158-159.]

Hunyadi menekülése a rablók kezéből. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Orlai P. Soma eredeti olajfestménye után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomt. Engel & Mandello Pesten. – [1862/12, 194-195.]

Béla választ korona és kard közt 1059. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Véber Henrik, eredeti rajza, után kőre rajzolta Marasztoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Nyomt. Engel & Mandello Pesten.– [1862/14, 218-219.]

Gejza király fogadást tesz a váczi püspökség alapítására. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Véber Henrik eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel & Mandello Pesten.– [1862/18, 266-267.]

Kún László meggyilkolása. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Lotz Károly eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel & Mandello Pesten. – [1862/21, 306-307.]

Orgyilkossági kisérlet Sz. István ellen.  – Jelezve balra lenn a kép alatt: Véber Henrik, eredeti rajza, után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel és Mandello Pesten. – [1862/27, 378-379.]

Hunyadi János a várnai csatában. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Véber Henrik eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel & Mandello Pesten.– [1863/3]

Attila nászéje. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Lotz Károly eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel és Mandello Pesten.– [1863/6]

Petőfi halála. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Lotz Károly eredeti rajza után kőre rajzolta Marastoni József. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel & Mandello Pesten. – [1863/12]

Szapáry Péter bosszúja. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Rajz és metszet. Véber H. – Jelezve jobbra lenn a kép alatt: Engel & Mandello Pesten. – [1863/21]

Buda halála. (Arany János költeménye után.) – Jelezve jobbra lenn a képen: Véber H. –  Jelezve balra lenn a kép alatt: Festette és kőre rajzolta Véber. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomat. Engel és Mandello Pesten 1864. – Felirat jobbra lenn a kép alatt: “Hun urak, mit néztek! ez csaz az én tettem,/ Megvan. Szigorún, de igazán büntettem./…/”Hunok! Isten kadrját emelem rá fenjen:/ Mind a világvégig általa kimenjen/ Népünk birodalma, neve, dicsősége!…/ Örökkön örökké nem lesz soha vége.” – [1864/17]

Mátyás az igazságos fogadja a külföldi követek hódolatát – Jelezve jobbra lenn a képen: Festette és kőre rajzolta Véber. Nyomat. Engel és Mandello Pesten, 1864. – [1864/27]

Attila az ellene összeesküdt Vigilt vallomásra birja fia életének fenyegetése által. – Jelezve lenn a kép alatt: Festette Orlay. J. l.: Kőre rajz. Barabás. Mümelléklet az Ország Tükréhez 1865. K.: Nyomt. Engel és Mandello Pesten 1865. – [1865. évi műlap]

pesti hölgy-divatlap (1860-1898)

Perényi Ilona a mohácsi hősöket temeti.Heléne de Perényi enterant les heroes de Mohács. Helene v. Perényi lasst die Helden von Mohács bestatten. –  Jelezve balra lenn a kép alatt: Viszkelety B. festvénye után, kőre rajzolta Grund V. Jutalomkép a “Pesti-Hölgy divatlaphoz”. – Jelezve a kép alatt középen: Kiadja: Király János. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Rohn és Grund, Pesten 1864. – [1864. I. félévi műlap]

Erzsébet és Mária királynők Nagy Lajos sirjánál II. Károly koronázása alatt. Die Königinnen Elisabeth und Maria am Grabe Ludwigs des Grossen, wahrend der Krönnung Karl II. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Vizkelety B. festvénye után, kőre rajzolta: Marasztoni J. Jutalomkép a “Pesti Hölgy divatlaphoz.” – Jelezve a kép alatt középen: Kiadja Király János.– Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Rohn és Grund, Pesten 1865. – [1865. I. félévi műlap]

 

Hunyadi Mátyás találkozása édes anyjával, Szilágyi Erzsébettel 1458. februar 9-én Strasznicz alatt, midön Podiebrad fogságából a magyar királyi trón elfoglalására indul – Jelezve lenn a kép alatt: Novotni J. festvénye után, kőre rajzolta Kollárz F. Nyomt. Rohn és Grund Pesten 1866. Jutalomkép a „Pesti Hölgydivatlaphoz.” –  [1866. I. félévi műlap]

Lónyay Anna erdélyi fejedelemné férjét Kemény Jánost a tatár rabságból kiváltja.– Jelezve balra lenn a kép alatt: Kőre rajzolta Kollárz F. Jutalomkép a “Pesti Hölgydivatlaphoz.” –  Jelezve jobra lenn a kép alatt: Nyomt. Rohn és Grund Pesten 1866. –  [1866. II. félévi műlap]

A kurucz asszony. Bebek Györgyné, Patócsy Zsófia kivonulása Szádvárból amint Svendy Lázár a labanczok vezére tiszteleg előtte. – Jelezve balra lenn a képen: F. Kollarz – Jelezve a kép alatt középen: Kiadja Király János. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Köre rajzolta Kollarz F. Jutalomkép a “Pesti Hölgydivatlaphoz.” Ny. Rohn és Grund Pest 1867. – [1867. I. félévi műlap]

 

Fejedelmi párbaj. Béla száműzött magyar herceg párharcban legyőzi Jaromirt, a Pomeránok fejedelmét. – Jelezve balra lenn a kép alatt: Nyomt. Reiffenstein és Rösch intézete Bécsben. Mindennemü utánnyomás joga fenntartva. – Jelezve jobra lenn a kép alatt: Jutalomkép a “Pesti Hölgydivatlap”-hoz. Kiadja: Király János. – [1869. I. félévi műlap]

sonntags zeitung (1855-1865)

Krönung Stephan’s d. Heiligen 15 August, 1000. – Jelezve a kép alatt középen: Pramien Blatt zur Sonntags-Zeitung. J. l.: Lith. Druck v. Haske Pest, 1858. – [1858. évi műlap]

König Mathias’ Hof- und Lust-Lager am Visegrád. Lith. v. Haske & C. Pest 1860. Prämienbild zur Sonntags-Zeitung – TKCS – Gerszi 151/Haske 26.; Das Hof- und Lustlager des Königs Mathias am Visegrad. – [Forrás: Sonntags-Zeitung 1859/51 – 1860. I. félévi műlap]

Der Tod Hunyady Lászlo’s – [Madarász Viktor festménye után – Forrás: Sonntags-Zeitung 1860/24 – 1860. II. félévi műlap]

Koenig Béla’s IV. Rückkehr in sein durch die Mongolen verwüstetes Reich. 1242. Druck v. Haske & C.o. Pest 1868. Prämien-Blatt zur Sonntags-Zeitung. – [Geiger után] – stimmel az évszám? – TKCS – Gerszi 151/Haske 25.

---

[1] A kifejezés: Hobsbawm, E. J.: Mass-Producing Traditions: Europe, 1870-1914. In.: The Invention of Tradition. Ed.: Eric Hobsbawm – Terence Ranger. Cambridge 1983, 263-307; Magyarul: U. ő.: Tömeges hagyománytermelés: Európa 1870-1914. In.: Hagyomány és hagyományalkotás. Szerk.: Hofer Tamás–Neidermüller Péter. Budapest 1987, 127-197; Továbbá a folyamatról: Nemzeti kultúrák antropológiai nézetben. Szerk.: Hofer Tamás – Niedermüller Péter. Budapest 1988; Nemzeti kultúra. Szerk.: Niedermüller Péter. Janus VI. köt., Budapest 1989; Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. Szerk.: Hofer Tamás. (A Magyarságkutatás könyvtára. VII.) Budapest 1991; Hofer Tamás: Bevezető: témák és megközelítések. In.: Magyarok kelet és nyugat között. A nemzettudat változó jelképei. Tanulmányok. Szerk.: Hofer Tamás. Budapest 1996, 7-23

[2] -y –r [Szokoly Viktor]: Madarász Viktor. Gyermekbarát 3 (1863/28) 410

[3] Havas Sándor: A képzőművészet Magyarországban. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve, 1865-1866. Pest 1867, 162

[4] Mártonffy Károly: Pontok Magyarország multjából. (Emlékeztetőül költőinknek és művészeinknek.) I. VU 8 (1861) 2

[5] Büttner, Frank: Bildung des Volkes durch Geschichte. Zu den Anfängen öffentlicher Geschichtsmalerei in Deutschland. In.: Historienmalerei 1990, 77-95.

[6] A. Senefelder találmánya, a litográfia (1796), majd a mechanikus papírgyártás (1803), gyorssajtó (1814), sztereotípia (1827) feltalálása – Twyman, M.: Printing 1770-1970. London 1970; Hanebutt-Benz, Eva-Maria: Studien zum deutschen Holztich im 19. Jahrhundert. In: Archiv für Geschichte des Buchwesens. Bd. 24. Frankfurt 1983, 688; A hazai képsokszorosító nyomdászati technikák fejlődéséről: Novák László: Grafikai sokszorosító művészetek. (A Grafikai művészetek Könyvtára. I.) Budapest é. n.

[7] Keleti Gusztáv például az első hazai monumentális történeti képciklus, a Magyar Nemzeti Múzeum falképsorozatának mielőbbi sokszorosítását javasolja, mert ily módon az eddigieknél szélesebb tömegekhez juthatnának kvalitásos képek.“Kívánatos, hogy hazánk ifjúságának gyulékony képzelete ily művészi alakzatokban  ismerkedjék meg őseink képével, mert e képek költőileg igazak, történelmileg lehető hívek s a nemzeti szellem tüzétől áthatottak.” – Keleti Gusztáv: A nemzeti múzeumi falfestményekről. Fővárosi Lapok 1875. 249. és 250. sz.; Újra közölve: K. G.: Művészeti dolgozatok. Budapest 1910, 333-334

[8] Az 1869-es népszámlálás szerint a hat éven felüli magyarországi népesség több mint fele analfabéta. Keleti Károly: Hazánk és népe a közgazdasági és társadalmi statisztika szempontjából. Pest 1871, 356-71

[9] Simon S.: Magyar királyok arckép-csarnoka. VU 7 (1860) 323-324

[10] Vahot Imre: A betü és a sajtó hatalma. I. Napkelet 5 (1862. január 5.) 9

[11] Garasos Tár (1834), Fillértár (1834-1836), Kassai Ábrázolt Folyóirat (1848)

[12] A kifejezést Jürgen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása (Budapest 1971.)  műve nyomán használó Kovács I. Gábor a hazai kalendáriumirodalmat feldolgozó művében ezt a populáris kép egyik fő feladatának tartja. – Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődésszociológiai viszgálata. Budapest  1989

[13] Kirchner, Thomas: Neue Themen – neue Kunst? Zu einem Versuch, die französische Historienmelerei zu reformieren. In.: Historienmalerei 1990, 107-121

[14] A Társulati kiállítást 1863-ban a 224 tagon kívül 2457 fő, 1865-ben 4323 fő látogatta – A Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve. 1863. Pest 1864, 27

[15] A képek tényleges példányszámai nemigen ismeretesek. A Hazánk és a Külföld Székely színnyomatos Dobozija kapcsán 3000 példányt említ: Hazánk és a Külföld 1865. augusztus 27. 35.sz. 557; Sokan a kaszinók és olvasóegyletek példányait használják, vagy csoportosan fizetnek elő, illetve különféle lapokat előfizetve cserélgetik egymás közt a számokat. – Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849-1859). In: Az Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1973. Budapest 1976, 234-235;

[16] “Alig van az országban falu, a hol e képeket ne lehetne látni” – írja Szokoly Viktor Vizkelety Béla folyóiratok mellékleteiként megjelent históriai képíró, melyekről Szana Tamás még harminc év múltán is hasonlóan nyilatkozik. – Garam: Vizkelety Béla. Ország Tükre 3 (1864/27, szeptember 21.) 313-314; Hatása még három évtized múltán is erős: “Vizkelety Béla compositióit a Hunyadiak korából még ma is nagyon sok helyen megtalálhatjuk.” – írja jegyzi meg Szana Tamás 1890-ben. Szana 1890, 95

[17] “… kőrajzokban is majd minden szobát díszítenek műveinek másolatai.” – írja a Vasárnapi Ujság Than Mórról. N. n.: Than Mór. VU 16 (1869/42, szeptember 17.) 568-569

[18] A sajtóillusztráció általános jellemzőiről, az Illsutrierte műfajáról: Groth, Otto: Die Entwicklung des Bildes im Periodikum. In.: O. G.: Die unerkannte Kulturmacht. Grundlegung der Zeitungswissenschaft. II. Berlin 1961, 149-156; Hanebutt-Benz, Eva-Maria: Studien… i. m. 1983 581-1266

[19] Várkonyi 1973. II. 289

[20] Ország Tükre 1 (1862/1, január 1.) 1

[21] Walter Benjamin megfogalmazásában az egyedi műtárgy “leválik a a hagyomány birodalmáról” – W. Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság kosrzakában. In.: W. B.: Kommentár és prófécia. Budapest 1969, 307

[22] Az alkotás oldaláról vagy a képi vagy a szöveges összetevő eldődleges, a másikat időben megelőző, tartalmilag meghatározó. A harmadik esetben a kettő párhuzamos, ugyanarra a forrásra visszavezethető. A befogadás szempontjából a kép-szöveg térbeli viszonya lehet szinkron, amennyiben a kép a vonatkozó szövegbe tördelt, vagy a különálló képmelléklet esetében időben és térben is aszinkron; A kép-szó viszonyok részletese tárgyalása: Kibédi Varga Áron: A szó-és-kép viszonyok leírásának ismérvei. In.: Kép, fenomén, valóság. Budapest 1997, 300-321

[23] A cinkográfiai eljárással rokon nyomdászattechnikai találmány valószínüleg Werfer Károly József, az első hazai képesújság, a kassai Ábrázolt Folyóirat (1848) kiadójának nevéhez fűződik. – Werfer Károly akadémiai könyvnyomdájának monographiája. 1606-1885. (Budapesti Országos Kiállítás 1885.XIX.) Kassa 1885. – U.ez: Typographia 1885/39; Elsőként Werfer Károly lapja, a Képes Ujság és a Divatcsarnok, majd pár évvel később az Ország Tükre él az új lehetőséggel. Egyesítik a fametszetes képeslapok és az elegáns divatlapok erényeit: egyszerre nyújtanak nagy mennyiségű, szöveg közé illesztett képet és magas színvonalú kőrajzot. Ez lehetővé teszi igényes kivitelt követelő történeti képek minden eddiginél gyakoribb közlését.

[24] A díszes falikép iránti igényt jelzi, hogy a Napkelet az 1858-tól az olvasók kérésére hagy fel fametszetes illusztrációk közlésével, és tér át a kőrajzolatú műlapokra: “T. előfizetőinknek lehet mondani általános kivánata következtésebn a szövegbe nyomott gyenge fametszvények helyett jövőre leginkább ily becses önálló műmellékleteket adandunk, habár gyérebben is, de biztosabb, fényesebb sikerrel.” – Napkelet 2 1858/1, január 1.) 16

[25] Gyakori panasz, hogy a kompozíciót újra kell rajzolni, mert a litográfiai kő elpattant. Ez olykor hetekkel késlelteti a folyóirat vagy műmelléklet szétküldését. – pl.: Képes Ujság 1 (1859/8, február 12.) 83

[26] A Magyarország és a Nagyvilág, mely programját tekintve az Ország Tükre örököse 1865-ben való indulásakor még litografált képeket ad, de a következő évtől áttér a fametszetes illusztrációk közlésére.

[27] A hatvanas évek elejétől gyakori a közvetlenül fotómásolat után készített fametszet, ún. fotoxilográfia. Történeti képek “fényrajz után” készült metszeteit közli a Vasárnapi Ujság 1861-ben (317.) vagy a Hölgyfutár 1864-ben (625.); A Képzőművészeti Társulat 1868-ban két fénykép nyomán kőre rajzolt albumlapot is kiad: id. Storno Ferenc: Szt. László és Székely Bertalan Özvegyét – Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve 1869, 21-22.sz. 178.

[28]  1857-ben a Hölgyfutár tiltakozik a Vasárnapi Ujságnál Than Mór Mohácsi csatájának közlése ellene, hogy az “silány fametszés által ne carriquiroztassék.” – Hölgyfutár 8 (1857/227, december 1.)1022

[29] Például a Képes Világ nagy műlapját a Martinuzzi halálát a Magyarország és a Nagyvilág fametszetben hírdeti: Magyarország és a Nagyvilág 1866/23, június 10., 364; 1864-ben a Hölgyfutár saját történeti műmellékletét mutatja be ily módon.

[30] A Vasárnapi Ujság célja a kompozíció bemutatásával pártolók, esetleges vevők figyelmének felkeltése: “Hogy távolabbi körökben is ismertessék e mű, fényrajz után készült fametszvényben mutatjuk azt be olvasóinknak, azon reményben, hogy a mű szépségeit, ha egyébet nem, a compositio megható eredetiségét, legalább sejtetnünk sikerülend.” – N. n.: II. Lajos király holttestének feltalálása a mohácsi csatatéren. Ádámosi Székely Bertalan festménye. VU 8 (1861) 317

[31] A Hazánk és a Külföld külön cikkben mutatja be az itthon elsőként alkalmazott sokszorosítási eljárást: Szabó József: A szinnyomásról. (Jutalomképünk készitésének magyarázatául.) Hazánk és a Külföld 2 (1865) 769-771; Megelőző híradások ugyanerről: u.o. 2 (1865/35, augusztus 27.) 557, 2 (1865/38, szeptember 17.) 606

[32] Pasteiner Gyula a művészi utánzás legalacsonyabb fokának ítéli, közönség izlésének elferdítésének bizonyítékát látja abban, hogy sokan a társulati műlapokat is visszaküldve követelnek szinezett nyomatokat. – Pateiner Gyula: A művészi és nem-művészi utánzásról. Az Országos Képtár albumának érdekében. Budapest 1879, 23; Pasteiner Gyula: Az olaj-nyomatokról. Képzőművészeti Szemle 2 (1879/5) 63-65

[33] A populáris faliképek használatáról, típusairól, üzleti hátteréről: Pieske, Christa: Bilder für jedermann. Wandbilddrucke 1840-1940. München 1988

[34] Képes Ujság 1 (1859/13, október 16.) 155

[35] [Balázs Sándor]: T. olvasóinkhoz. Ország Tükre 1 (1862/2, január 15.) 1-2 – 1863-tól a “minden oldalról érkező felhívásoknak engedve” a műlapok hátsó oldalára nem kerül szöveg. Ország Tükre 1 (1862/30, december 20.) 416

[36] Hölgyfutár 8 (1857/15, január 20.) 61

[37] Hölgyfutár 8 (1857/22, január 18.) 89

[38] Napkelet 2 (1858/4, január 24) 64

[39] Feladatuk “… hogy késő idők fiai tettre lángoljanak, az unokák kebele fölhevüljön, az ősök dicső tettének szemlélésénél.” Gr. Zichy Lívia gr. Zicgy Nándorné: Fölhívás Fehérvármegye műávelt lelkű fiai- és leányaihoz. Divatcsarnok 10 (1862) 332

[40] Ennek mechanizmusáról, a szerzői jogi kötelezettségek figyelembevételéről, képkölcsönzésekről: Lakatos Éva: Lapkiadás mint üzlet. (Egy bibliográfiai feltárás tapasztalatai.) Magyar Könyvszemle 1979/2, 140-163; U. ő: Lapkiadás mint üzlet II. Magyar Könyvszemle 1993/2, 178-191

[41] Ld.: N. n.: Emelkedő könyvkiadás és könyvfogyasztás. Pesti Napló 1857. január 10. In.: Könyv és könyvár a magyar társadalom életében 1849-től napjainkig. Össz.: Major Máté. Budapest 1970, 35-36

[42] Az 1853 május 1-én életbe léptetett törvény a jogosulatlan utánnyomástól védte a szerzőket. – Buzinkay Géza: A magyar irodalom és sajtó irányítása a Bach-korszakban (1849-1860). Magyar Könyvszemle 1974/3-4, 273

[43] A Képzőművészeti Társulat az általa megvásárolt művek esetében a sokszorosítási jogokat fenntartja; A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő festményeknél nincs ilyen korlátozás, ezért lehetséges, hogy Madarász Viktor Hunyadi Lászlóját egyszerre több folyóirat is sokszorosíttatja; Egyéb esetekben a szerző illetve a tulajdonos beleegyezése szükséges a reprodukáláshoz. Ezt felismerve a Hölgyfutár szerkesztője megveszi Orlai a Műegyletben kiállított Petőfi Debrecenben című képét “hogy jogot nyerjen általa e kép műlapjához.” – Hölgyfutár 8 (1857/ 136, július 17.) 617;

[44] Ld. Hunyadiház diadalünnepe és a Mátyás, az igazságos születésének körülményeit.

[45] Ld. a Geiger-féle képek kiadástörténetét a katalógusban.

[46] A 19. századi hazai sokszorosított történeti ábrázolások legfontosabb korábbi feldolgozásai: Gerszi 1953, Gerszi 1960, 61-66, 89-94, Basits 1981; A képmellékletek feltérképezésében nagy segítséget nyújtottak a következő munkák katalógusai: Nagy 1934, Gerszi 1960; Magyar sajtóbibliográfia 1850-1867. I-II. Össz.: Busa Margit. Budapest 1996. A továbbiakban 47 megvizsgált folyóirat illusztrációs anyagára támaszkodom.

[47] 1853-ban az előző évihez képest megduplázódik a fővárosi prenumeránsok száma. Az előfizetők növekvő táborának köszönhetően pedig 1851 és 1859 között megháromszorozódik a hazai újságok száma. Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849-1859). In: Az Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1973. Budapest 1976, 235. 8.jegyz.; Buzinkay Géza: Nyomdai és kereskedelmi viszonyok. In.: A magyar sajtó története. II/1. 1848-1867. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Budapest 1985, 298

[48] Annak ellenére, hogy ezt több, voltaképp a tőkés piaci viszonyok kialakulását szolgáló, intézkedés is akadályozza, így az írások és képek cseréjét szabályozó, 1853-ban életbe léptetett szerzői jogi törvény, vagy az 1857-ben, a gazdasági válság évében bevezetett, jelentős áremelkedéssel járó hírlapi bélyegadó. – Buzinkay 1985. i. m. 273; 

[49] A Magyar Sajtó, 1864. 115. száma nyomán idézi: N. n.: A magyar képzőművészeti társulat 1862- és 1863-ik évi albuma. In.: A Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve. 1863. Pest 1864, 80

[50] A laptípusról: Nagydiósi Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig. In: Az Országos Széchenyi Könyvtár évkönyve, 1957. Budapest 1958, 139-227

[51] Vahot Imre: Őszinte szózat a Napkelet barátai- és jóakaróihoz. Napkelet 1 (1857/48, december 6.) 762

[52] vizekelety – vahot 1860

[53] Nefelejts 6 (1865/38,  szeptember 17.)  350

[54] 1865-ben Dávid diadalmenete Goliath legyőzése után és Sába királynője Salamon királynál, 1866-ban Visszatérés a Kálváriáról és Menet a Kálváriára a műlapok témái.

[55] Miklóssy János: Enciklopédikus közművelődési lapok. In.: A magyar sajtó története. II/1. 1848-1867. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Budapest 1985, 443-453

[56] Előfizetési felhívás. Képes Ujság 2 (1860/ 12, június 17.) 144

[57] [Balázs Sándor]: T. olvasóinkhoz. Ország Tükre 1 (1862/2, január 15.) 1-2. – Weber Henrik, Vizkeleti Béla, Marastoni József, Barabás Miklós a folyóirat állandó munkatársa lesz, de a lap négy éves fennállása során emellett a korszak legjobbjainak, Orlai, Lotz, Madarász, Szemlér műveit is közli. A képzőművészetek kiemelt szerepét jelzik Medve Imre, Szokoly Viktor és Vadnai Károly rendszeres művészeti beszámolói és elemzései.

[58] Előfizetési felhívás. Ország Tükre 2 (1863/27, október 21.) 324

[59] Az első évfolyam tartalomjegyzékének képi műfajai: 1. Műlapok, 2. Arcképek, 3. Történelmi képek, 4. Épület és tajrajzok, 5. Genre képek, 6. Emlékrajzok és jellemképek, 7. Országgyűlési arcképcsarnok, 8. Divatképek.

[60] Kilenc műlapból négy történeti, négy életkép, egy biblikus jelent.

[61]  “A festészet termékeinek helyhez kötöttsége indította lapunkat arra, hogy hazai művészetünk ez ágának legkitünőbb műveit lapunkban fametszetek, s lapunk mellett színes nyomatú műmellékletekben a legtágabb körű magyar közönségnek bemutassuk.” – foglalja össze egy képmagyarázat a folyóirat programját. N. n.: A harcos kutyája. – Hazánk és a Külföld 4 (1868) 795

[62] A műtörténeti ismeretterjesztés 1870-ben folytatódik újra, mikor az újság az Eszterházy-képtár műkincseit bemutató sorozatát indítja útjára.

[63] “Szem előtt tartottuk – írja 1867-ben Szokoly Viktor – hogy azok olyak legyenek, melyek hazai történetünk egy-egy nevezetesb mozzanatával kapcsolatban állanak.” Szokoly Viktor: Benczúr Gyula. – Hazánk és a Külföld 3 (1867/48, november 28.) 753; Az 1868 és 1870 között mellékelt művek már mindegyike a közelmúlt történelméhez, az 1848-1849-es szabadságharchoz kapcsolódik.

[64] Than Mór Mohácsi csatájához a Műegylet 1857. évi kiállítási katalógusai a főbb szereplőket megjelelő magyarázatot mellékelnek.; Székely Bertalan Mohács-képéhez magyarázó röplapot jelentet meg: A mohácsi vész. (1526. aug. 29.) Történelmi kép, Székely Bertalantól. Die Schlacht bei Mohács. (29. August 1526.) Historiengemälde von Bartholomeus Székely. Pest 1866

[65] Remellay Gusztáv: Kun László udvara. Műlapunk magyarázata. Családi Kör 4 (1863/1, január 4.) 6-7

[66] A pályázat meghírdetése: Hölgyfutár10 (1859/153, december 24.) 1248. – Mivel a pályázat első menetben eredménytelen volt, a határidőt 1860 márciusig meghosszabították. A második fordulóban a győztes pályamű benyújtója Kiss Bálint. – Képes Ujság 2 (1860/25, szeptember 16.) 295

[67] Mártonffy Károly: Pontok Magyarország multjából. (Emlékeztetőül költőinknek, művészeinknek.) VU 8 (1861) 2-3, 28, 39-40, 52-53, 63-64, 78, 86-87, 101-102, 114-115

[68] Weber Henrik Buda halála jelenetének esetében Arany János a Magyar Tudományos Akadémia által díjazott azonos című költeményéhez utalja az olvasót. – Ország Tükre 3 (1864/17, június 11.) 201

[69] Több képe már évekkel korábban a Családi Körben jelent meg.

[70] Kibédi Varga Áron: A szó-és-kép viszonyok leírásának ismérvei. In.: Kép, fenomén, valóság. Budapest 1997, 303

[71] “Csak illy előadás által, hol a mű tartalmát nem kell szavakkal kiegészítenünk, elégíthet ki bennünket a művészet.” – N.n.: Madarász “Zrínyi Ilonája” és Székely “II. Lajos holttestének föltalálása.” Kritikai Lapok 1862. március 1,. 30

[72] N. n.: Orgyilkossági merénylet István király ellen. Ország Tükre 1 (1862/ 27, október 20.) 378-379.

[73] N. n.: (Képeinkhez). Ország Tükre 2 (1863/21, július 20.) 246

[74] N. n.: Petőfi halála. (Műlapunkhoz.) Ország Tükre 2 (1863/12, április 20.) 140

[75] Baacke, Dieter: A boldogság szomorú látszata. In.: Művészetszociológiai szöveggyűjtemény. Budapest 1990, 134-167

[76] Sz. V. [Szokoly Viktor]: Doré Gusztáv és a könyv- s lapillusztrációk. Hazánk és a Külföld 2 (1866/ 49, december 9.) 767

[77] Max Imdahl, a kép narratív olvasatára vonatkozó, a sajátos ikonikus képértelmet kibontó kifejezése: Max Imdahl: Ikonika. In.: Kép, fenomén, valóság. Budapest 1997, 254-274

[78] “Gyors előterjesztését a költészet lassú egymásutánja sohasem érheti utol.” – Szana Tamás: A költészet és a festészet rokonsága. Nefelejts 9 (1867/34, augusztus 25.) 407-408

[79] A kép két alapfunkciója: elbeszélés és meggyőzés – Thomka Beáta: Képi időszerkezetek. In.: Narratívák 1. Képleírás, képi elbeszélés. Budapest 1998, 15-16.

[80] A populáris kultúrában általánosan jellemzőként jelentkezik a didaktikus hangnem, a képi tartalom morális tanulságainak előtérbe helyezése. Ld.: Anderson, Patricia: The Printed Image and the Transformation of Popular Culture 1790-1860. Oxford 1991, 58-59;

[81] Jókai Mór a Vasárnapi Ujság és Képes Ujság, Vahot Imre a Napkelet, Remellay Gusztáv a Nefelejts, Családi Kör, Ország Tükre és Pesti Hölgy-Divatlap, Vértesi Arnold a Hazánk és a Külföld és a  Magyarország és a Nagyvilág históriai képeinek magyarázója.

[82] Anderson i. m. 50-83.

[83] Klimkovits Béla Salamon halálának elemzője Vörösmarty azonos versét idézi:  – i – n.: Salamon halála. Képes Ujság 1 (1859/2) 15; Ugyanott a szigetvári jelenetek magyarázója Zrínyi Miklós Szigetvári veszedelméből idéz: N. n.: Szigetvári jelenetek. Képes Ujság 2 (1860/9, május 27.) 105; Szokoly Viktor Madarász Zách Bódoga kapcsán Arany János Zách-balladáját citálja: Szokoly Viktor: Madarász Győző “Zách”-a. (Képmagyarázat.) Ország Tükre 1 (1862/4, február 15.) 62-63; Az Ország Tükre 1864. évi mellékleteként Weber Henrik kompozíciójában megjelent Buda halála esetében a műlapra nyomja a kiadó Arany eposzának utolsó strófáját.

[84] A szerkesztő a szerzőket Teleki József a Hunyadiak korát feldolgozó történeti munkájához irányítja. N. n.: Pályadíj a legjobb verskölteményre. Napkelet 2 (1858/41, október 10.) 656;  N. n.: A Hunyadiház diadalünnepe című jutalomképünk hatása. Napkelet 1 (1857/47, november 29) 759

[85] Lisznyai Kálmán: A Hunyadiház diadalünnepe. Napkelet 2 (1858/ 1, január 3.) 1-4; Első helyezett: Szabados János: A Hunyadiház diadalünnepe. Napkelet 2 (1858/ 2, január 10.) 18-19; További díjazottak: Dalmady Győző: Hunyadvár öröme. Uo. 19-20; Thali Kálmán: A Hunyadiház diadalünnepe. Napkelet 2 (1858/ 13, március 28.) 194-195;

[86] A beérkezett húsz pályaművet Berecz Károly, Sárosy Gyula és Vahot Imre bírálták. A díjnyertes Kuliffay Ede költeménye lett. Napkelet 3 (1859/1, január 2.) 1-3; Lisznyai Kálmán Vizkelety Béla Dalidóját és Báthori István képét is megverseli.: Napkelet 2 (1858/4, január 24.) 49-50; és uo. 4 (1860/1,  január 1.) 1

[87] Lauka Gusztáv: Kun László udvara. Családi Kör 4 (1863/1, január 4.) 5; Dobrow László: Bornemissza Anna egy órai uralma. Családi Kör 4 (1863/27, július 5.) 476-477; Szász Béla: A mohácsi temetés. 1526. Pesti Hölgy-Divatlap 5 (1864/1, január 1.) 1; Komócsy József: Két királynő. 1385. u.o. 6 (1865/1, január 1.) 1; Komócsy József: Szilágyi Erzsébet öröme. u.o. 7 (1866/1, január 1.) 1; Komócsy József: A kuruc asszony. u.o. 8 (1867/4, február 11.) 37

[88] A mitizált nemzeti múltkép kidolgozásáról: Germer, Stefan: Retrovision: Dir rückblickende Erfindung der Nationen durch die Kunst. In.: Berlin 1998, 33-53.

[89] Székely József a Napkelet műlapja, a Hunyadiház diadalünnepe kapcsán rámutat, hogy Kapisztrán János feltüntetését a képen történeti tévedés, megjelenését csak a jelképes jelentés indokolja, hiszen ő jósolta meg László király bukását és Mátyás felemelkedését: Napkelet 1 (1857/49, december 13.) 789; Hasonló Orlai Zách Feliciánja történeti hitelessége körül zajló vita: ld. Keserü 1984, 43-46

[90] E kettős törekvésről mint a historizmus jellemzőjéről: Frodl, Gerbert und Marianne: Von der Vergangenheit zur Geschichte. Aspekte der Malerei des Historismus. In: Bécs – München 1996, 137-149

[91] Történettudományi elemzését ld. R. Várkonyi 1973, II. 348-423; Az irodalomtudományban: Sőtér István: Világos után. Budapest ; Korszakunkban: Németh G. Béla: Az abszolutiumus korának néhány főbb karaktervonása. In.: Forradalom után – Kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában. Szerk.: Németh G. Béla. Budapest 1988, 34; A 19. századi történeti festészetben: Pochat, Götz: Friedrich Theoder Vischer: Gedanken zur Form und Funktion der Historienmalarei im 19. Jahrhundert. In.: Historienmalerei 1990, 253-263; Művészeti életünkben: Keserü Katalin: A Képzőművészet szerepének érzékelése a nemzeti jelleg reprezentálásában. In.: Forradalom után… i. m. 216-224

[92] Ormós Zsigmond művészetelméletére vonatkozólag: Keserü Katalin: A képzőművészet szerepének… i. m. 220-221; Keserü Katalin: Képlátás, képértelmezés a 19. század közepén Magyarországon – Ormós Zsigmond munkássága tükrében. Ars Hungarica 1985/1, 79-80; Orlai szempontrendszere a történeti képek vizsgálatánál: 1. költői ihlet, 2. külső forma, 3. történeti hitelesség. – Orlai Petrich Soma: Hazai pálya-festvények 1859. Mű-ítészeti nézetek. Nefelejts 1 (1859/13, június 26.) 151-153

[93] N. n.: Zrínyi Ilona halála. (Műlapunkhoz.) Ország Tükre 1 (1862/10, május 15.) 158-159

[94] Hölgyfutár 13 (1862/81, július 8.) 644

[95] A korábban közre adott magyarázat szerint Dobozi és neje halála Fejér megyében történt, ennek nyomán indítanak gyűjtést a Fehér vármegyei hölgyek a kép múzeumi megvétele érdekében. Birkés szerint azonban az esemény az Esztergom közelében fekvő Puszta-Maróthon történt. – Birkés Endre: Hol történt Dobozi Mihály hősies halála? Hazánk és a Külföld 2 (1865/ 51, december 17.) 810-811

[96] Képes Ujság 2 (1860/25, szeptember 16.) 295

[97] Mártonffy i. m. 87.

[98] Viselettörténeti sorozata: Vizkeleti Béla: Vázlatok a magyar viselet történetéből. Vasárnapi Ujság, 1860-as évfolyamában. Újraközlése: Magyarország képekben. Honismertető album. Szerk.: Nagy Miklós. Pest 1867; Forrásai közt középkori magyarországi falképek is szerepelnek, köztük a turnicsei templom falképei – Ország Tükre 2 (1863) 343.

[99] A Hunyadiház diadalünnepe szereplőinek arcvonásai Teleki Hunyadi-könyve és “egyéb gyűjteményekben levő” arcképek nyomán készültek. – Napkelet 1 (1857) 789; A Báthori István bevonulásának háttere “Krakkó régi eredeti rajza után” készült. – Vahot Imre: Vizkeleti Bátoriképe. u.o. 3 (1859/49, december 4.) 776; A tervezett Rákóczi indulója kompozíció előkészítő munkálataihoz Vizkeleti Felvidékre utazik, mert ott található a fejedelem hiteles arcképe. – N. n.: Legújabb történeti műlapunk ügyében. u.o. 6 (1862/22, június 1.) 348-349; 

[100] Id.: Várkonyi 1973, II. 296.

[101] Hollós László: A modern festőművészetről, különös tekintettel a magyar históriai festészetre. Budapest 1876, 13

[102] N. n.: Attila. VU 2 (1855) 45-46

[103] (M. K.) [Wenzel Gusztáv nyomán]: Magyarország megalapítása. VU 4 (1857) 268-269

[104] Major Béla: “Álmos Munkács alatt.” Műlapunk magyarázatául. Családi Kör 6 (1865/1) 10-11

[105] “Jó Barát”: A mohácsi szerencsétlenség és a világosi fegyverleltétel. Jó Barát 1 (1867/6, december 16.) 167. – Than Mohácsi csatájával szemközti lapon a Világosi fegyverletétel fametszete áll.; Újabb függetlenségi, 48-as jelentésréteggel bővül a kép a Kiegyezés után (1867-ben közli a Képes-Ujság és a Jó Barát. ), hiszen Kossuth a kompromisszumban megalkuvást, a nemzeti függetlenség önkéntes feladását, a nemzet halálát látta.

[106] Ney Ferenc: A mohácsi csatakép. Napkelet 1 (1857/5-6, február 12.) 98-99

[107] Francois, Etienne – Schulze, Hagen: Das emotionale Fundament der Nationen. In: Berlin 1998, 27-28

[108] N. n. [Vahot Imre]: A Napkelet “Lapszemléje”. Napkelet 1 (1857/1,  január 8.) 13

[109] V[ahot] I[mre]: A pesti képkiállítás. Napkelet 1 (1857/7,  február 19.) 111-112. – Ugyanekkor szerepel a tárlaton Újházy Ferenc azonos témájú csataképe is. Ld.: Budapest 1997. Kat. sz.:  II.2.2, 243

[110] Vahot Imre Emlékiratai. Budapest 1882, 438-439

[111] Kiss Bálint: Szendrői ütközet, Egervár védelme – Zádor 1953, 40-41

[112] Várkonyi 1961, 95-190

[113] N. n.: Legújabb történeti műlapunk ügyében. Napkelet 6 (1862/22, június 1.) 349-349

[114] Hartmann 1976; Telesko, Werner: Der Triumph- und Festzug im Historismus. In.:Bécs – München 1996, 291-296

[115] Vahot Imre: A Hunyadi-ház diadalünnepe. Napkelet 1 (1857/45, november 15.) 728

[116] Közülük az egyik, Klimkovics Ferenc Salamon és László kibékülése, Werfer Károly induló Képes Ujságnak első számában jelenik meg. A lap második száma Klimkovics ugyanekkor kiállított másik művének, a Salamon halálának kőrajzát hozza. Madarász Viktor a bizottság által mellőzött, de rendkívüli visszhangot keltett festménye, a Hunyadi László siratása már az év végén szinnyomatban jut el a közönséghez a Hölgyfutár és a Képes Ujság jóvoltából. Az Utolsó Zrínyit Werfer Károly néhány hónappal kiálllítása után a Divatcsarnok 1860. évi prenumeránsai számára küldi szét.

[117] Előtte még júliusban bemutatja az Műegylet tárlatán.

[118] VU 8 (1861) 473, 413. Bánk bán: U. o. 437.

[119] Wagner Sándor: Attila lakomája.Hazánk és a Külföld 2 (1865/13, március 16.) 201; Magyar Bazár 1869. március 15., 6. sz. 97.; Than Mór: Attila lakomája. Magyarország és a Nagyvilág 4 (1868/37, október 13.) 444

[120] Götz, Wolfgang: Historismus. Ein Versuch zur Definition des Begriffes. Zeitschrift des Deutschen Vereins für Kusntwissenschaft 1970. 196-212

[121] N. n.: Magyar történelmi rajzok I. A hunok és Etele. Ország Tükre 1 (1862/23, október 10.) 324-326

[122] A Vasárnapi Ujság mindjárt indulásakor illusztrált sorozatot indít az állami függetlenség jelképeiről: N. n.: A magyar koronázási jelvények. VU 1 (1854/29, szeptember 17.) 245-246; N. n.: A magyar korona története. U.o.: (1854/30) 253-254

[123] Weber Henrik: V. Ferdinánd a királydombon.; Szt. István megkoronázása: 1858. január: Sonnstags Zeitung, 1859. január: Vasárnapi Ujság, 1859. október: Képes Ujság.

[124] Weber Henrik: Asztrik átadja Istvánnak a koronát. In. Ország Tükre 2 (1863/1), Geiger kompozíciója: Képes-Ujság 1864. november, és Családi Kör 1866

[125] Vass József: Nemzetünk miveltsége az Árpádok alatt. Vasárnapi Ujság 4 (1857) 316

[126] Szabó Miklós: A magyar nemesi liberalizmus 1825-1910. In.: U. ő.: Szabadság és nemzet. Budapest 1993, 166; A téma alkotmányos-függetlenségi jelentése az emigráció körében kiélesedik: Brocky Károly: Az Aranybulla kihírdetése, 1851 – Lajta Edit: Brocky Károly 1807-1855. Budapest 1984, 44-45;

[127] VU 7 (1860/1, január 1.) 1-2

[128] Szabó Károly: A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig. Pest 1869

[129] N. n.: Legújabb történeti műlapunk ügyében. Napkelet 6 (1862/22, június 1.) 348-349

[130] “… miután első félévi műlapunk a jelen, modern szerkezetű országgyűlést mutatja, a jövő oly országgyűlést fog feltüntetni, melyet a harczos apák Isten szabad ege alatt a Rákos eseménydús térségén tartottak…. Meggyőződésünk, hogy e műlap méltó párja és szomszédja lesz az előbbinek bármily terem falán!” – Magyarország és a Nagyvilág előfizetési felhívásai 1866. június 24., 25. számtól.

[131] Mikó Imre: Irányeszmék. Budapesti Szemle 1860. 8-9.kötet; Társadalmi téren: Mocsáry Lajos: A magyar társasélet, Budapest 1855; Esztétika terén az ideál-reál vita.; Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. 1849-1865. Budapest 1922, II. 153, 378; Továbbá: Buzinkay Géza: A középosztály kialakításának programjai. In.: Forradalom után… i.m. 293; Populáris megfogalmazása: Pájer Antal: A Béke olaj-ága. (vers) Nefelejts 2 (1860/36, december 2.) 425

[132] Németh G. Béla: Az abszolutiumus korának néhány főbb karaktervonása. In.: Forradalom után… i. m. 39.

[133] Az 1859-es ünnepségek a nemzeti közmegegyezés demonstratív eseménysorozatát jelentették. – Fábri Anna: “Sosem volt ily compact egyetértés” – Kazinczy-ünnep – 1859. In.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok. Budapest 1997, 181-188.

[134] N. n.: Salamon és László királyok kibékülése szent István sírjánál. (Kép Klimkovitstól.) Képes Ujság 1 (1859/1) 4

[135] A testvérnépek abszolutizmus ellenes összefogása az 1950-es években az emigráció számára az ellenállás egyik lehetséges formája. Klapka György 1855-ben egy magyar – délszláv – román államszövetségre tesz javaslatot – Szabad György: Az elnyomott népek összefogásának szorgalmazói. In.: Magyarország története 1848-1890. Főszerk.: Kovács Endre. I. 508-513; Kossuth Dunai Szövetség tervéről: u.o.: 705-709.; A nemzetiségek bevonásáról az ellenállásba, ill. a pánszláv egyesülésről mint a dualizmus alternatívájáról ld. Borsi-Kálmán Béla, Heiszler Vilmos, Kiss Gy. Csaba és Ress Imre tanulmányait In.: Forradalom után… i. m. 423. skk.

[136] Fehér Katalin: Reformkori sajtóviták a nők művelődésének kérdéseiről. Magyar Könyvszemle 1995/3, 247-263

[137] Fáy András: Hazánk nőnevelésének, nőnevelő intézetei javításának elméleti és gyakorlati alapfogalmai dióhéjba szorítva, s különös tekintettel a nemes és főbb polgári leánykákra. Atheneum1840. II. 12-17. – Id.: Fehér i. m. 254-255

[138] Fábri Anna: “A szép tiltott táj felé”. A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905). Budapest 1996, 81-84; Fábri Anna: Közíró vagy szépíró? Írói szerepkör és társadalmi-kultúrális indíttatás összefüggései a 19. századi magyar írónők munkásságában. In.: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Szerk: Nagy Beáta és S. Sárdi Margit. Budapest 1997, 51-61;

[139] 1860-ban a  9.számtól Marastoni József által rajzolt arcképekkel Honleányok képcsarnoka indul – Vizekeleti Béla új évi lapján (Családi Kör – Új évre) jellemzően hárfázó, író, rajzoló, és középen a haza oltárán áldozó nők csoportja látható.

[140] Emília: Haza. I. Családi Kör 2 (1861/21) 493

[141] Emília: Társaséleti teendőink. I. Családi Kör 1 (1860/5, december 11.) 73-74

[142] V – i: A magyar nő és a hazai történelem. Nefelejts 7 (1865/36, szeptember 3.) 317

[143] Jókai Mór: A magyar nemzet története (1858), Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történetéből (1864), Szalay László: Magyarország története (1852-1854), Kőváry László: Erdély története (1859-1867).

[144] V – i: A magyar nő és a hazai történelem. Nefelejts 7 (1865/36, szeptember 3.) 317

[145] Gizella, Szt. Margit, Mária királyné, Zách Klára, Izabella, Szilágyi Erzsébet, Bornemissza Anna, Guthi Ország Anna, Rozgonyi Istvánné, Lorántffy Zsuzsanna, Perényi Imréné, Homonnai Gáborné. Magyar Nők Évkönyve 1861. Szerk.: Emília. Pest 1860

[146] Mártonffy i. m. 63.

[147] A történeti zsáner általános jellemzői: tipizálás, érzelmesség, realizmus; Eschenburg, Barbara: Darstellungen von Sitte und Sittlichkeit – das Genrebild im Biedermeier. In: Biedermeier Glück und Ende. 171-172.

[148] Udvardy Vince: Hunyadi Mátyás találkozása édes anyjával Szilágyi Erzsébettel Straznicznál midőn Podiebrád fogságából a magyar trón elfoglalására indul. (Történeti rajz.) Magyarázatul jövő évi műlapunkhoz. Pesti Hölgy-Divatlap 6 (1865/24, december 15.) 278-279. – Irodalmi előzménye: Arany János: Mátyás anyja (1854)

[149] Irodalmi előzményei: Jakab István: Izabella című történeti drámája (1835), P. Szathmáry Károly: Erdély vészcsillaga (1857), Izabella (1859)

[150] Pl.: Than Mór: János király halála (1862), Izabella királyné lemondása (1869), 

[151] N. n.: Izabella királynő búcsúja. Családi Kör 1 (1860/4, november 4.) 57. – Forrásként Kőváry Lászlóra hivatkozik. – Ország Tükre 3 (1864/1)

[152] Vahot Imre: A magyar nőnem hivatása. In: Vahot Imre nagy képes naptára 1855-re. Pest 1854, 132-141